Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 2. szám - Fábry Zoltán: Csokonai Vitéz Mihály az "országos infámis huncfut"
a költő rokonnál, testvérnél több: szószóló, számonkérő. És már csattan a kérdés: „Hát csak sertést nevelt-é Itt a makki haraszt? Hát csak kanásznak termett A somogysági paraszt? Hány jó ész lett vaddá. Hogy nem mívelték? Hány polgár bunyikká ? Hogy jóba nem nevelték! ...Kié a hiba?“ Kié, hol a hiba? Csokonai egész költészete a tettesről és a lelőhelyről tudósít: az élet- és kultúrasenyvesztő hivatalos országról, a nép- és nyelvellenes rendiségről. Amikor a költő a paraszt, a jobbágy elbitangoltságát panaszolja, akkor a magyar élet és nyelv örök termő talaját fedi fel. A jobbágy- és nyelvkérdés itt egy síkon találkozva, egyszerre jelentik a nép és a kultúra jövőjét. A szó mindenképpen a népet illeti: ők jelentik és biztosítják a folyamatosságot, a múltat csakúgy, mint a holnapot. A haza, a nyelv általuk van és bennük — örök. „Magyarjaim! literátorok! ne csak a külföldi írókat olvassátok, hanem keressétek fel a zabotázó együgyű magyart az ő erdeiben és az ő szkita pusztáiban, hányjátok fel a gyarló énekes könyveket, a veszekedő prédikációkat, a szűz bibliopóliumon (ponyván) kiterített szennyes románcokat, hallgassátok figyelemmel a danoló falusi leányt és a jámbor puttonost... akkor lelitek fel a nemzetnek ama mohos, de annál tiszteletesebb maradványait, amelyeket az olvasott és utazott uracskáknak társaságában hasztalan keresnétek“. Csokonai azonban nem reked meg a jámbor puttonyosnál, többet lát, tud és mer: a nép nyelvőrző és nyelvpallérozó képességét, mely egyben konzervál és újat teremt, a nép kultúratermő és hordozó szerepét. „Bizony a szegény községnek ma is több zsenije van, mintsem azoknak, akik szégyenlenek a közé számláltatni: ő a maga új ideáit is ki meri magyarul tenni, s ha reá kész szót nem talál, bátorkodik csinálni: míg a felső község (főnemesség) nem akar, a tudós község (értelmiség) nem mer, és amaz németizál, ő pedig deákizál". És ezt az embert tették meg országos infámis hundutnak! Fájt ez nagyon, de erősített is. Csokonaiban a huncfuttá-tétetés tiltakozott és kért szót mindenképpen, így születik meg a ,,Nemes bátorítás“, az önemberség bátorítása, az önön-erősítés a nemtelen magyar nemesi világ züllesztő cimboraságával, hahotázó mozdulatlanságával szemben: „Szűnj meg az ollyanokkal magad is gondolni, barátom, Kiknek az érdem elég a szidalomnak okul Légy te, bolond, mint ők, vagy bírjál oly kutyaszívvel. Mindjárt társparolát fognak örökre veled. Ők az okost, jámbort, valahol tündökleni látják, Üldözik és pöffedt kedveket abba lelik. Tarts veled, és kölcsön segedelmet nékik ajánljál. Mindjárt megszűnnek lenni csatában veled. Én pedig azt mondom, hitvány pletykára ne hajtsál. Légy ember s iszonyú szíveket óva kerüld. Légy te az, aki vallál: mind megpukkannak irigyid. Minthogy igaz, mindég győzni fog a te ügyed“. Győzött az ügye: a huszadik század poétája lett. Életében, a nagy kezdeti sikerek után, magányos lett, üldözött, megalázott senki, aki ruhaszekrényben rendezett dolgozó „szobájából“, utolsó megalázottságában és üzenetében ,igazát megmondani bátorkodott“ Rhédei Lajos méltóságos cs. k. kamarás úrnak: „én rejtek magánosságomban magamnak és a tudományoknak élő kicsiny, de szabad emberke ... “ Nagy volt e kicsiny, de szabad emberke! Korának magányosa, értetlenje, de térben és időben árvasága, otthona és hazája végtelenné tárult: az egész utána következő magyar literatura általa és benne tükröződött őse, rokona, testvére lett minden árvaságnak, megalázottságnak, igazságtalanságnak, éltetője és erősítője minden emberségnek, európaiasságnak, és robotszüntetésnek. Aki magyar költő igaznak indult: tisztelgő látogatásra, „avatásra" és elégtételadásra hozzá sietett. Költő volt,itéz volt és nemcsak nevében, példa és igazoltság, kit ama legnagyobb idézett és vállalt, ki magyar volt az űzött magyarságban és ember lett az embertelenségben: „Csokonai Vitéz Mihály unokájának érzem és tudom magam: veszettül európaiatlan magyarnak, aki kacagtató fanatizmussal él-hal Európáért". Ady Endre 1805. január 28-án született FÁBRY ZOLTÁN