Falusi Gazda, 1863. január-június (3. évfolyam 1. félév, 1-26. szám)
1863-04-08 / 15. szám
GYÜMÖLCSÉSZET. I. Gyümölcsfa-nevelés a felvidéken, örvend az ember lelke, midőn vidéki lapjainkban a gyakorlati életet tükrözve látjuk, midőn nemcsak indítványokkal, hanem szakczikkekkel és jótanácsokkal is találkozunk. Társai közöl kiválólag helyes tapintattal szerkesztett ,,Felvidéki közlöny“ az, melyből e gyakorlati czikket kilöngésztük. d) Éghajlat és föld minőség. „Midőn a városi völgyszorost elhagyva, mennél feljebb megyünk északnak, úgy találjuk, hogy a föld talaja vagy szürkés, vagy egészen veres agyagfelületbe megy át, vagy pedig oly tiszta agyag-felülettel bir, mely alatt az úgynevezett „kék apáka“, földréteg terjed el. Ezen anyagnak természeti tulajdona, hogy a vizet — mig az érintett földréteg keresztül nem töretik — semmikép sem bocsátja át; innen nevezik az agyagot vizáthatlan, vadvizes talajnak. Ily természeti körülményeknél lévén az agyagföld mindig nedves, egyszersmind hidegebb természettel is bír, mint a homok-agyagföld, s ezért nem alkalmas némely növénynek sikeres termesztésére. Eltekintve ez előadottaktól, a felvidéki gazda, a gazdászat terén eszerint két oly sajátságos tényezővel találkozik, melyek ha igyekezetére egészen nem is hatnak nyomasztólag, de helyzetét mindenesetre korlátozják, s e két tényező : az éghajlat és a földminőség. b) Az emberi szorgalom legyőzi az akadályokat. Vidékünkön a gyümölcsészetről rendesen azt tartják, hogy itt a gyümölcsfa-neveléssel sikeresen nem lehet foglalkozni azért, mivel az éghajlat és a föld arra nem alkalmasak. Ez amilyen hiányos állítás, épen oly balfogalom. Eléggé ki van már az mutatva, hogy vannak gyümölcsfajok, melyek bizonyos földtalajt és éghajlatot kedvelnek, s ennek ismeretével a fürkésző feltalálja bizonyosan azt is, hogy e gyümölcsfajok közt vannak olyanok is, melyek mind földünkben, mind éghajlatunk alatt, a megkívánt mivelés mellett, a legszebb sikerrel termeszthetők. Ha minderre ügyelünk, s e nézetre fektetjük gyümölcsészetünket, okvetlen eloszlik a balhiedelem, mit feltenni leginkább saját tapasztalatom jogosít fel. Én ugyanis, ki tíz évvel ezelőtt kis gazdaságom 700 □ öles terű kertemben a gyümölcstenyésztést megkezdettem, örömmel látom, hogy fáim nemcsak szép, egészséges s erőteljes növésűek, hanem már a három éves oltványok is ízletes gyümölcsöt hoztak, a korosabb fák pedig, ritka eset, hogy minden évben ne teremnének. Kertem különb a nyilt, emelkedett lapos térségen van, kitéve a viszontagságos időjárásnak. Hogy azonban meghiúsítsam az éghajlat s a föld minőségéből felmerülhető bajokat, a mivelés körüli bánásmódnál a következőket veszem eszközlésbe. 1) Gyümölcsfáimat többnyire a vidékről szerzem meg. Az almából leginkább mind kései — az úgynevezett téli borsdorfi — s az angol arany-peginget szoktam tenyészteni, a körtéből pedig az isamkertféléket. Ezeknek természeti sajátságok az, hogy nedvök tavasszal későbben ered meg, s igy virágzásuk oly időszakban történik már, midőn a virágot a deréktől félteni nem kell. 2) A kertet az északi oldalról terebélyes vad fákkal — milyenek a nyár, a hárs és a gesztenyefa — szegélyezem, ezek feltartván az északi szeleket, a gyümölcsfákat ezen szelek rohamától megóvják, s az éghajlatot szeliditik. 3) Miután a kert talaja vizálhatlan szívós agyag, nehogy a fák gyökerei a kőnedvűség miatt elvesszenek , a kertet felosztva alagcsöveztettem. De különben is, hogy a föld talaja természeti tömött kötöttségét elveszítse, s a fák növekedésére gyorsabb befolyást eszközöltek ; a földet közvetve oly konyhanövények termesztése által szelídilem, melyek gyakran kapálást és ásást igényelnek. Ez eljárás eszközli azt, hogy így a nap, a szél, az eső termékenyítő ereje behatván, a világosság és a levegő által a villanyosságot — mi a föld agyagkemény s tömött alkatát feloszlatja — az eső által pedig, az athéniak és a káli sórészeket nyerik meg a fa gyökerei, s ez a termékenységet a fánál nagy mérvben neveli. Ha közvetlenül akarom a földet szeliditeni, úgy akkor a fa környezetét — a meddig a fa koronája terjedhet — a földet felásatom. 4) A fák trágyázásánál nagy óvatosságal járok el. S itt azt tartom, hogy ha a fa gyökerei alá vagy csak felibe is fris trágyát adunk a fának, ha nem is rögtöni vesztét, de annál okvetetlen betegséget s ezzel terméketlenséget idézünk elő. A fák trágyázására mindig a melegágyból kikerült két éves vegyitett ló- és timár-cser trágyát használom, s azt nem őszszel, hanem ásatás előtt kora tavasszal hordatom a fák tövéhez. A trágyázást ősszel megtenni azért nem tartom tanácsosnak, hogy így a fa a trágya termékenyítő ereje által, mi a gyökérhez leszivárog, folytonos ingerlésben tartotik, s ez előmozdítja a korai fakadást. Már pedig nálunk ez a legveszélyesebb,