Falusi Gazda, 1863. január-június (3. évfolyam 1. félév, 1-26. szám)

1863-04-08 / 15. szám

GYÜMÖLCSÉSZET. I. Gyümölcsfa-nevelés a felvidéken, örvend az ember lelke, midőn vidéki lapja­inkban a gyakorlati életet tükrözve látjuk, midőn nemcsak indítványokkal, hanem szakczikkekkel és jótanácsokkal is találkozunk. Társai közöl kiválólag helyes tapintattal szerkesztett ,,Felvidéki közlöny“ az, melyből e gyakorlati czikket kilöngésztük. d) Éghajlat és föld­ minőség. „Midőn a városi völgyszorost elhagyva, men­nél feljebb megyünk északnak, úgy találjuk, hogy a föld talaja vagy szürkés, vagy egészen veres agyag­felületbe megy át, vagy pedig oly tiszta agyag-felülettel bir, mely alatt az úgyne­vezett „kék apáka“, földréteg terjed el. Ezen anyagnak természeti tulajdona, hogy a vizet — mig az érintett földréteg keresztül nem töretik — semmikép sem bocsátja át; innen nevezik az agyagot vizáthatlan, vadvizes talajnak. Ily ter­mészeti körülményeknél lévén az agyagföld min­dig nedves, egyszersmind hidegebb természettel is bír, mint a homok-agyagf­öld, s ezért nem al­kalmas némely növénynek sikeres termesztésére. Eltekintve ez előadottaktól, a felvidéki gazda, a gazdászat terén eszerint két oly sajátságos té­nyezővel találkozik, melyek ha igyekezetére egé­szen nem is hatnak nyomasztólag, de helyzetét mindenesetre korlátozják, s e két tényező : az éghajlat és a földminőség. b) Az emberi szorgalom legyőzi az akadályokat. Vidékünkön a gyümölcsészetről rendesen azt tartják, hogy itt a gyümölcsfa-neveléssel sikere­sen nem­ lehet foglalkozni azért, mivel az éghajlat és a föld arra nem alkalmasak. Ez a­milyen hiá­nyos állítás, épen oly balfogalom. Eléggé ki van már az mutatva, hogy vannak gyümölcsfajok, melyek bizonyos földtalajt és éghajlatot kedvel­nek, s ennek ismeretével a fürkésző feltalálja bizonyosan azt is, hogy e gyümölcsfajok közt vannak olyanok is, melyek mind földünkben, mind éghajlatunk alatt, a megkívánt mivelés mellett, a legszebb sikerrel termeszthetők. Ha minderre ügyelünk, s e nézetre fektetjük gyü­mölcsésze­­tünket, okvetlen eloszlik a balhiedelem, mit fel­tenni leginkább saját tapasztalatom jogosít fel. Én ugyanis, ki tíz évvel ezelőtt kis gazdaságom 700 □ öles terű kertemben a gyümölcstenyész­tést megkezdettem, örömmel látom, hogy fáim nemcsak szép, egészséges s erőteljes növésűek, hanem már a három éves oltványok is ízletes gyümölcsöt hoztak, a korosabb fák pedig, ritka eset, hogy minden évben ne teremnének. Kertem különb a nyilt, emelkedett lapos térségen van, kitéve a viszontagságos időjárásnak. Hogy azon­ban meghiúsítsam az éghajlat s a föld minőségé­ből felmerülhető bajokat, a mivelés körüli bánás­módnál a következőket veszem eszközlésbe. 1) Gyümölcsfáimat többnyire a vidékről szerzem meg. Az almából leginkább mind kései — az úgynevezett téli borsdorfi — s az angol arany-peginget szoktam tenyészteni, a körtéből pedig az isamkertféléket. Ezeknek természeti sa­játságok az, hogy nedvök tavas­szal későbben ered meg, s igy virágzásuk oly időszakban tör­ténik már, midőn a virágot a deréktől félteni nem kell. 2) A kertet az északi oldalról terebélyes vad fákkal — milyenek a nyár, a hárs és a gesz­tenyefa — szegélyezem, ezek feltartván az észa­ki szeleket, a gyümölcsfákat ezen szelek roha­mától megóvják, s az éghajlatot szeliditik. 3) Miután a kert talaja vizálhatlan szívós agyag, nehogy a fák gyökerei a kőnedvűség miatt elves­szenek , a kertet felosztva alagcsö­­veztettem. De különben is, hogy a föld talaja te­r­­mészeti tömött kötöttségét elveszítse, s a fák nö­vekedésére gyorsabb befolyást eszközöltek ; a földet közvetve oly konyha­növények termesz­tése által szelídilem, melyek gyakran kapálást és ásást igényelnek. Ez eljárás eszközli azt, hogy így a nap, a szél, az eső termékenyítő ereje be­hatván, a világosság és a levegő által a villanyos­ságot — mi a föld agyagkemény s tömött alka­tát feloszlatja — az eső által pedig, az athéniak és a káli sórészeket nyerik meg a fa gyökerei, s ez a termékenységet a fánál nagy mérvben ne­veli. Ha közvetlenül akarom a földet szeliditeni, úgy akkor a fa környezetét — a meddig a fa ko­ronája terjedhet — a földet felásatom. 4) A fák trágyázásánál nagy óvatosságal járok el. S itt azt tartom, hogy ha a fa gyökerei alá vagy csak felibe is fris trágyát adunk­­ a fá­nak, ha nem is rögtöni vesztét, de annál okve­­tetlen betegséget s ezzel terméketlenséget idézünk elő. A fák trágyázására mindig a melegágyból kikerült két éves vegyitett ló- és timár-cser trá­gyát használom, s azt nem őszszel, hanem ásatás előtt kora tavas­szal hordatom a fák tövéhez. A trágyázást ős­szel meg­tenni azért nem tartom tanácsosnak, hogy így a fa a trágya termékenyítő ereje által, mi a gyökérhez leszivárog, folytonos ingerlésben tartotik, s ez előmozdítja a korai fa­kadást. Már pedig nálunk ez a legveszélyesebb,

Next