Falusi Gazda, 1863. július-december (3. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)

1863-10-14 / 16. szám

242 SZŐLŐSZET. I. Venyige-gyökereztetés. Mint a kertészet és szőlészet kedvelője, sze­retek tenni kísérleteket is, a­mennyire időm és tehetségem engedi. Így történt, hogy a szőlőtő­kék szaporítását is egy általam eddig nem is­mert módon kisérlem meg, mely teljes megelé­gedésemre sikerülvén, bátor vagyok annak le­írásával, bár toltam gyakorlatlan. (Nem mond­hatnám. Szerk.) a t. közönség elé lépni s a végre legczélszerübbnek véltem a „Falusi Gazdát“ vá­­lasztani, mert látom, hogy a praxist igyekszik előmozdítani inkább, mint a czélra nem vezető dialektikát. 1861- ben tavaszszal, sok hézag lévén egyik szőlőm soraiban, kaptam magamat s egy ép, erős, jó fajú tökének nyolcz láb magas vesszejét lehajtottam egész hosszában egy 5 hüvelyknyi mély árokba, melyet a sor hézagos helyén nyi­­ték vala, s apró fagamókkal (kampó) mint pél­dául a verbena ágait szokás, helyenkint az árok fenekén leszorítottam. Az igy lefektetett vessző mellé, az árkot nyitva hagyván, lábnyi távol­ságban egymástól nyolcz karót vertem a földbe és Isten áldását kérve kísérletemre, egyéb teen­dőim után láttam. Idő múltával örömmel szemlélem­, hogy az anyatőkétől táplált lehajlitott és leszorított ves­­­szőnek minden rügye kihajtott. Kötözéskor a leszúrt karókhoz legközelebb álló hajtásokat felkötöztem, a többit mint fölöslegest eltávolít­­ván. Ezt egész nyáron sem kapálni sem öntözni nem kellett. Mivel földem nem volt gazos, még gyomlálásra sem volt szükség. Virágzáskor örö­mem még nagyobb jön, mert íme, uj tőkéim szépen virágzanak. Ős­szel pedig csak úgy érett meg rajtuk a fürtök sokasága, mint bármely öreg tőkén. Minden hajtás azalatt az árokban gyönyörűn meggyökerezett, mire nem késtem az árkot betölteni földdel, s a nyolcz töke, mint megannyi ujoncz katona, helyén állott. 1862- nek tavaszán az ujoncztökéket rende­sen megmetszettem, de sem egymástól, sem kö­zös anyjoktól a fiatalokat még el nem választot­tam, s nyár derekán láttam, hogy mind a nyolcz ifjú töke erős és szép s mindeniken szintúgy mint az anyatőkén, voltak fürtök. Azonban a ta­valyi szép eredményt látván, a kísérletet már több száz vesszővel folytattam, még pedig olyan tőkékről, melyeket három évvel azelőtt ültetett vesszőkből neveltem volt. Munkámat, úgy lát­szik, a legszebb siker koronázza : minden hajtás mindjárt az első évben rakva volt gyümölcs­csel. Nem kétlem, hogy a vesszők lehajlítását a leírt módon ős­szel is lehet megtenni, de ezen esetre, mivel a vesszőnek takaratlanul kell ma­radnia, azt a téli fagy ellen szalmával vagy pely­­vával kellene védeni, s a takarót tavas­szal is­mét eltávolítani. Most már egressel és ribizkével tettem ha­sonló kísérleteket, és, nem kétlem, nemcsak ezeknél, hanem homiitás által szaporítható minden egyéb növénynél is czélt érek. Az idén még tovább mentem. Tavaly ugyan­is, a többi közt, egy oly ves­szőt fektettem volt le, mely öt termő tökét adott egy-egy lábnyi tá­volságban egymástól. Az idén a legszélsőt ismét lefektettem, s ez ismét négy új tökét hajtott. Most mind az anyatöke, mind pedig a leány- és unoka­hajtások szépek és valamennyi meg van rakva terméssel. Azonkívül úgy a tavalyi mint az idei fiatal hajtásokat, még a szükségteleneket is mind meghagytam — a termés kedvéért — szüret utánig, mi által a maradandóknak szánt hajtások semmit sem vesztettek, sem szépség­ben, sem erőben. Mindeniken vannak fürtök. *) Dr. Kohárics János. Szigetvár, 1863. május végén. A szőlőszaporitás általam leirt módjára nézve bátorkodom pótlékul még a következőket közölni. Tapasztalásom rövid ideje alatt ezeket vet­tem észre. Történt, hogy a nyitva hagyott árok­ba egy-egy hivatlan vakandok jókora rakás föl­det tart. Ezt a földet mindig gondosan kihányat­tam. Történt továbbá, hogy találkozott olyan ki­váncsi ember, ki azt akarván tudni, váljon a le­fektetett vesszőt mi tartja a földhöz kötve és bo­csátott-e már gyökereket, egyet rántott rajta és kihúzta Az ilyen megbolygatott vesszőket egész türelmes nyugalommal ismét leszorítottam. Mi pedig a fektetett vesszők irányát illeti, az elsőt ugyan a tőkesor hosszában, vagy, mint nálunk a sort nevezik, a barázda irányában hú­zott árokba fektettem. Az árkot magam nyitot­tam közönséges keskeny kapával az anyatökének kiszemelt töke közelében kezdve. Az első kísér­let szép sükerét látván, neki bátorodtam, s majd valamivel mélyebb,majd csekélyebb árkokat nyi­­togattam s a sükerben nem vettem észre semmi különbséget. A kis gumók is majd három majd négy hüvelyknyi hosszuk voltak, s majd erőseb­bek, majd gyengébbek, de ez sem tett észrevé­­ tt. Utólagos észlelések. c) A kísérletek folytatását és azoknak eredményéről szíves tudósítást, valamint a meghatározás végett beküldetni igé­­t al­mát a szakférfiaknál természetes türelmetlenséggel kérjük és várjuk. Satrk.

Next