Falusi Gazda, 1863. július-december (3. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)
1863-10-14 / 16. szám
242 SZŐLŐSZET. I. Venyige-gyökereztetés. Mint a kertészet és szőlészet kedvelője, szeretek tenni kísérleteket is, amennyire időm és tehetségem engedi. Így történt, hogy a szőlőtőkék szaporítását is egy általam eddig nem ismert módon kisérlem meg, mely teljes megelégedésemre sikerülvén, bátor vagyok annak leírásával, bár toltam gyakorlatlan. (Nem mondhatnám. Szerk.) a t. közönség elé lépni s a végre legczélszerübbnek véltem a „Falusi Gazdát“ választani, mert látom, hogy a praxist igyekszik előmozdítani inkább, mint a czélra nem vezető dialektikát. 1861- ben tavaszszal, sok hézag lévén egyik szőlőm soraiban, kaptam magamat s egy ép, erős, jó fajú tökének nyolcz láb magas vesszejét lehajtottam egész hosszában egy 5 hüvelyknyi mély árokba, melyet a sor hézagos helyén nyiték vala, s apró fagamókkal (kampó) mint például a verbena ágait szokás, helyenkint az árok fenekén leszorítottam. Az igy lefektetett vessző mellé, az árkot nyitva hagyván, lábnyi távolságban egymástól nyolcz karót vertem a földbe és Isten áldását kérve kísérletemre, egyéb teendőim után láttam. Idő múltával örömmel szemlélem, hogy az anyatőkétől táplált lehajlitott és leszorított vesszőnek minden rügye kihajtott. Kötözéskor a leszúrt karókhoz legközelebb álló hajtásokat felkötöztem, a többit mint fölöslegest eltávolítván. Ezt egész nyáron sem kapálni sem öntözni nem kellett. Mivel földem nem volt gazos, még gyomlálásra sem volt szükség. Virágzáskor örömem még nagyobb jön, mert íme, uj tőkéim szépen virágzanak. Ősszel pedig csak úgy érett meg rajtuk a fürtök sokasága, mint bármely öreg tőkén. Minden hajtás azalatt az árokban gyönyörűn meggyökerezett, mire nem késtem az árkot betölteni földdel, s a nyolcz töke, mint megannyi ujoncz katona, helyén állott. 1862- nek tavaszán az ujoncztökéket rendesen megmetszettem, de sem egymástól, sem közös anyjoktól a fiatalokat még el nem választottam, s nyár derekán láttam, hogy mind a nyolcz ifjú töke erős és szép s mindeniken szintúgy mint az anyatőkén, voltak fürtök. Azonban a tavalyi szép eredményt látván, a kísérletet már több száz vesszővel folytattam, még pedig olyan tőkékről, melyeket három évvel azelőtt ültetett vesszőkből neveltem volt. Munkámat, úgy látszik, a legszebb siker koronázza : minden hajtás mindjárt az első évben rakva volt gyümölcscsel. Nem kétlem, hogy a vesszők lehajlítását a leírt módon ősszel is lehet megtenni, de ezen esetre, mivel a vesszőnek takaratlanul kell maradnia, azt a téli fagy ellen szalmával vagy pelyvával kellene védeni, s a takarót tavasszal ismét eltávolítani. Most már egressel és ribizkével tettem hasonló kísérleteket, és, nem kétlem, nemcsak ezeknél, hanem homiitás által szaporítható minden egyéb növénynél is czélt érek. Az idén még tovább mentem. Tavaly ugyanis, a többi közt, egy oly vesszőt fektettem volt le, mely öt termő tökét adott egy-egy lábnyi távolságban egymástól. Az idén a legszélsőt ismét lefektettem, s ez ismét négy új tökét hajtott. Most mind az anyatöke, mind pedig a leány- és unokahajtások szépek és valamennyi meg van rakva terméssel. Azonkívül úgy a tavalyi mint az idei fiatal hajtásokat, még a szükségteleneket is mind meghagytam — a termés kedvéért — szüret utánig, mi által a maradandóknak szánt hajtások semmit sem vesztettek, sem szépségben, sem erőben. Mindeniken vannak fürtök. *) Dr. Kohárics János. Szigetvár, 1863. május végén. A szőlőszaporitás általam leirt módjára nézve bátorkodom pótlékul még a következőket közölni. Tapasztalásom rövid ideje alatt ezeket vettem észre. Történt, hogy a nyitva hagyott árokba egy-egy hivatlan vakandok jókora rakás földet tart. Ezt a földet mindig gondosan kihányattam. Történt továbbá, hogy találkozott olyan kiváncsi ember, ki azt akarván tudni, váljon a lefektetett vesszőt mi tartja a földhöz kötve és bocsátott-e már gyökereket, egyet rántott rajta és kihúzta Az ilyen megbolygatott vesszőket egész türelmes nyugalommal ismét leszorítottam. Mi pedig a fektetett vesszők irányát illeti, az elsőt ugyan a tőkesor hosszában, vagy, mint nálunk a sort nevezik, a barázda irányában húzott árokba fektettem. Az árkot magam nyitottam közönséges keskeny kapával az anyatökének kiszemelt töke közelében kezdve. Az első kísérlet szép sükerét látván, neki bátorodtam, s majd valamivel mélyebb,majd csekélyebb árkokat nyitogattam s a sükerben nem vettem észre semmi különbséget. A kis gumók is majd három majd négy hüvelyknyi hosszuk voltak, s majd erősebbek, majd gyengébbek, de ez sem tett észrevé tt. Utólagos észlelések. c) A kísérletek folytatását és azoknak eredményéről szíves tudósítást, valamint a meghatározás végett beküldetni igét almát a szakférfiaknál természetes türelmetlenséggel kérjük és várjuk. Satrk.