Falusi Vasárnap, 1959 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1959-01-04 / 1. szám

A Sierra Maestra trópusi er­dőkkel borított magas hegyei között egy szemüveges ügyvéd tanítja célbalőni a partizáno­kat. A Sierra Maestra a kubai felkelők főhadiszállása, s a 32 éves ügyvéd Fidel Castro, a fel­kelők vezére. Két évvel ezelőtt egy, a szám­űzetésből titokban visszatért kis csoport — összesen 81 em­ber — bevette magát a Sierra Maestra dzsungeleibe, s tábor­helyét naponta változtatva, az áthatolhatatlan őserdőből indí­totta meg támadásait a kubai nép véres kezű diktátora, Batis­ta ellen. A 81 embertől megret­tent Batista katonáival körül­záratta a hegység nagy terüle­teit, kiköltöztetett vagy kétezer parasztcsaládot, hogy teljesen elzárja őket az emberektől, s repülőbombákkal szóratta meg a vidéket. A mozgalmat azon­ban nem tudta elfojtani. A húsz évvel ezelőtt őrvezetőből tábor­nokká „előlépett” diktátor né­hány hónap múlva már saját palotájában sem érezte magát biztonságban. Havannában, a­­ „dohány­császárok” fővárosá­ban, s az amerikai milliomo­­­sok kedvelt üdülőhelyén nem múlt el hét, hogy ne robbant volna bomba, jelezve, hogy a felkelők keze elér a Sierra Maestra őserdeiből az ezeregy­száz kilométere levő fővárosba. S a rettenthetetlen felkelők, akiket a kubai nép széles töme­gei támogatnak — egyre na­gyobb támadásokat indítanak. 1957 őszén a Havannától 250 kilométerre fekvő Cienfuegos haditámaszpont — ha csak né­hány órára is — a felkelők ke­zére került. A város utcáin hul­lámzó tömeg örömittasan ki­áltozta: „Batista megbukott!” Néhány hónap múlva újabb vakmerő támadást indítottak. 200 felkelő meglepetésszerűen elfoglalta a tízezer lakosú Ve­­guitas várost. A harc módszerei sokszor a romantikus, sőt hu­moros epizódokat sem nélkülö­zik. Nemrégiben a világlapok riporterei interjúért ostromol­ták Manuel Fangio világhírű autóversenyzőt. Az újságírók rohama ezúttal nem az „élspor­tolónak” szólt, hanem annak, hogy a Havannában megrende­zett nagy nemzetközi verseny előtt a felkelők elfogták a Grand Prix esélyesét. 36 óra múlva a szabadon engedett Fangio épségben és jókedvűen maga számolt be a lapoknak arról, hogy az „elrablás” a ku­bai nép tiltakozása volt a nép nyomora és szenvedései árán megrendezett költséges látvá­nyosságok ellen. Akik egy évvel ezelőtt adtak hírt a kubai felkelők harcáról, arról számoltak be, hogy a fel­kelők vörös-fekete zászlaja alatt mintegy ezer partizán har­col. A mai tudósítások azonban már több mint 11 ezer ember­ről szólnak, s arról is, hogy az ellenük kirendelt katonák sok­szor harc nélkül átállnak a fel­kelők oldalára. A fegyverben álló felkelők viharos szaporo­dása rávilágít a harc méretei­nek óriási növekedésére. Akik akár egy év előtt is inkább hír­lapi „szenzációként” számoltak be a kubai felkelők vakmerő akcióiról, ma kénytelenek han­got változtatni. A legnagyobb nyugati hírügynökségek, mint az AP vagy az AFP a legutóbbi napokban arról adtak hírt, hogy Kuba nyolc tartományából ma már hatra kiterjed a felkelés, s a felkelők dr. Manuel Urru­­tia személyében kinevezték az ellenőrzésük alatt álló területek elnökét, sőt: a közeljövőben megalakul a felkelők kormá­nya is. A felkelők kezükben tartanak számos vasútvonalat és kikötőit, s ennek azért van­­ különleges jelentősége, mert Kuba nemzeti jövedelmének 85 , 1 százaléka cukorkivitelből szár­mazik. Mint a New York Times­­ elkesergi, a felkelők képesek arra, hogy a „cukor­kikötők” több mint a felében megakadá­lyozzák a forgalmat, ,s ez a ku­bai mammut-ültetvényeseket és az amerikai érdekeltségű cu­kortermelőket „kétségbeejtő helyzetbe hozza”. A kubai nagy­tőkéseknek máris óriási a vesz­tesége — s a felkelők nagy di­adala —, hogy a novemberi el­nökválasztásokon Batista nem is merte jelöltetni magát. Az új elnök, Rivero Rugero azonban még mindig a Batista-klikk „megbízható” emberei közé tar­tozik. De Kuba népe, a közép­amerikai szigetvilág „kis Algé­riája” elszántan folytatja a har­cot a győzelemig. Halász Magda kezdetben 81, ma 11 000 partizán áll fegyverben Kuba földjén. Felszerelésük, lőszerük,­­ amit a harcok során zsákmányoltak. De őket segíti a dzsungel áthatolhatatlan rengetege és az ame­rikaiak támogatta diktatúra minden áldozata: a kubai nép. A képen: Fidel Castro (szemüveg­gel), a felkelők vezetője, fegyvereseinek kikép­zésén Lábhoz támasztott puska és t­örülköző a nyakban. Íme a „bor­bély-műhely” a dzsungel­beli fő­hadiszálláson A végtelen gazdag ku­bai föld legfontosabb terménye a cukornád. Innen származik a vi­lág cukortermelésé­nek a 20 százaléka, s a cukorból származik az ország nemzeti jö­vedelmének a 85 szá­zaléka. De azok a munkások, akik a cu­kornádat aratják (1. kép), ilyen nyomorú­ságos viskókban lak­nak (2. kép). És végül két kép a fővárosból, Havanná­ból. A „dohá­ny-csá­­szárok” és cukornád ültetvényesek luxus­­étterme. Az előbbinél jóval szerényebb ut­carészlet Színek és képek JlomákiáéM A főváros Nem tudok jobb szavakat ta­lálni: Bukarest a lehetőségek városa. És talán még azt, hogy a jövő városa. Tízemeletes pa­loták tövében egyemeletes és földszintes házak kuporognak, kis templomok lapulnak a mo­dern üzletházak mellett, kicsit hasonlóan a filmekből ismer­t rohamtempóban épült dél-ame­rikai városokhoz. Csakhogy itt a tervszerűség legyőzi a régit, a kapitalista építkezés összevis­­­szaságát. A legforgalmasabb ut­cákon a Calea Victoriei és a Bulevard Magheru a csöpp kis házakat felbontják és a foghíja­kat egymás után beépítik. Ter­mészetesen hat-nyolcemeletes palotákkal. Egy-két évtized és Bukarest „kinövi magát”. A szaporodó neonfények is arról tanúskodnak, hogy a Népköztársaság fővárosa Román nem marad le nyugatra eső főváros­­szomszédai mellett. A Köztársaság téren terpesz­kedik az elűzött királyi család egykori palotája. Most a leg­szebb román képzőművészeti al­kotások állandó kiállítása vár­ja ebben az épületben a látoga­tókat. Iskolások, ploiesti mun­kások, kolozsvári egyetemisták, faluról jött parasztok adják egymásnak a kilincset. Bukarest egyik nevezetessége a Sztálin parkban levő Falu­múzeum. Egyetemisták munká­jával épült, ma is fiatalok bő­vítik. Románia minden tájáról elhoztak ide egy-egy házat a gazdasági felszereléssel együtt, s itt újra felépítették. Az ágyak, az asztalok a szobákban és a szé­kek, de az utolsó fakanál vagy a színben a szánkó — mind ere­deti. Moldva, Székelyföld, Mun­­ténia, Olténia elevenedik meg a látogató előtt, egész Románia megismerhető itt ezen a néhány holdnyi területen. Külföldön mindig a Hazára gondol az ember, nekem is az jutott eszemb­e, vajon nálunk nem lehetne — mondjuk Buda­pesten — hasonló Falumúzeu­mot létesíteni? Ugyancsak a fia­talság lelkesedésével... A Falumúzeumtól nem messze emelkedik a híres Scintea pa­lota — a sajtókombinát. Tetején a televízió adója, tizenkettedik emeletén hatalmas terasz, ahon­nan egész Bukarest áttekint­hető. Ebben az épületben ké­szülnek a központi román újsá­gok, hetilapok. A magyar nyel­vűek is. Bukarest egyik jellegzetessége a „téli meleg”. A középületek­ben és a magánlakásokban is mindig kellemes hőmérséklet fo­gadja az embert. Némelyik he­lyen még túlságosan is befűte­­nek, úgyhogy ingujjra kell vet­kőzni. Talán sehol a viágon nem kerül a fűtés olyan csekély összegbe, mint Bukarestben — és még jó néhány vidéki város­ban. Ennek az a magyarázata, hogy gázzal fűtenek. A szobák­ban ott a cserépkályha, de gáz ég benne. Ebből pedig Romániá­ban annyi van, hogy köbméte­rekben talán ki sem tudnák­ fe­jezni. Bukarest mellett, Bufteában épült fel a román filmváros, Európa egyik legmodernebb filmgyára. A mi öreg „Hunni­ánknál“ összehasonlíthatatlanul modernebb. A technika min­den vívmányát felhasználták a gyár építésénél. A mennyeze­teken körbefutó síneken függ az operatőr tetszés szerinti hely­re irányítható „kuckója”. Né­hány gombnyomásra szobák ku­lisszái tűnnek el vagy állnak helyre percek alatt. És a labo­ratóriumokban a legjobb gépek hívják elő és sokszorosítják a filmeket. Buffeálmn eddig jó né­hány filmet forgattak, bár az építkezés még nincs befejezve. De a román filmszakemberek véleménye szerint az igazi nagy film még nem s született meg, s egyáltalán nincsenek megeléged­ve az eddig előírt eredmények­kel ... A fővárosban a villamosok, trolibuszok éppen olyan zsúfol­tak, mint idehaza Budapesten. Különösen csúcsforgalom ide­jén. Az utcákon, villamosokon gyakran hall az ember magyar szót. Az újságárusoknál a ro­mán nyelvű lapok mellett ott az Előre, az Utunk, az Igaz szó, a Dolgozó nő és még jó néhány magyar nyelvű lap. Az újságok rendkívül olcsók, 25 báni a na­pilapok ára. A mozi­helyárak szintén alacsonyak, s éppen ezért állandóan telt házzal ját­szanak. De a zenés szórakozó­helyeken sem lehet gond a terv­teljesítés, mert mint mindenütt a világon, Bukarestben is szeret táncolni a fiatalság. Egy hónap alatt sok helyen megfordultam, sok táncoló párt láttam. ízlés­telenül táncolókat azonban egyetlen helyet sem találtam, mint ah­ogy jampec öltözetű if­jakat sem. Egész Bukarestre egy kedves, csak hosszabb idő után észre­vehető szerénység jellemző. Az emberek, a kirakatok, az épüle­tek ezt sugározzák­­ magukból. Aki Bukarestben eltölt néhány hetet, az soha nem felejti el eze­ket a kedves embereket, utcá­kat, ezt a gyorsan növekvő, fej­lődő fővárost. Gerő János Új házsorok Bukarestben

Next