Falvak Dolgozó Népe, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1973-12-12 / 50. (1383.) szám
„Alkotásaim legtöbbje a népművészethez áll közel..." — BESZÉLGETÉS CIUPE MARIA KÉPZŐMŰVÉSSZEL — Ciupe Maria faliszőnyegei magukon viselik a szőnyegkészítés évezredes művészetének hatását, szőnyegeinek technikája, ábrázolásmódja egyaránt kapcsolódik a görög-római művészet hagyományaihoz, legközelebbi rokonságot azonban a román, magyar s a hazai örmény népművészettel, szőnyegkészítéssel mutat. Bukaresti első egyéni tárlatán kilenc alkotásával jelentkezett. Több országos iparművészeti kiállításon való részvétel, kolozsvári (ahol él), nagyváradi, galaci és marosvásárhelyi, valamint három NDK-beli tárlat előzte ezt meg — országos, nemzetközi siker, amit a negyven éve alkotó művésznő grafikai, dekoratív alkotásaival és festményeivel egyaránt kivívott. — Tulajdonképp képzőművészetet és nem iparművészetet végeztem — mondta fővárosi tárlatának megnyitója után — évekig grafikával foglalkoztam, a figurális témájú kompozíció kedvelése vonzott a szőnyegkészítéshez — előbb batik technikával dolgoztam. Így készült a Hunyadi János, a Fejedelmi vadászat és a Móc asszonyok című munkám, s csak később, alig tíz éve készítek szövött, úgynevezett haute-lisse technikájú szőnyegeket. Sok hatás éri a művészt. Talán alapos elemzéssel műveimen is kimutatható lenne egyik vagy másik. Hogy alkotásaim legtöbbje a népművészethez áll közel, nagyon természetes. Azonban nem külső, formai hatásról, hanem szemléleti azonosságról, a technika rokonságáról van szó. Arra törekszem, hogy kifejezési formám egyszerű, de érthető maradjon, közel álljon a természethez, abból induljon ki. S itt érzem közel magamhoz a népművészetet, de nemcsak a hazait, hanem a világ bármelyik részén élő és virágzó népművészetet. Különben nagyon érdekes, hogy a népművészet és a népi szövések : az olténiai, máramarosi, bukovinai és moldvai román készült szőttesek közelálló rokonságban vannak délen az egyiptomiakéval, északon a finnekével. Önkéntelenül feltehető a kérdés : mivel magyarázható ez ? Mással, mint szemléleti és technikai rokonsággal, azonossággal — nem. Nem hinném, hogy véletlen s vitatható bizonyítéka lenne ennek egy Kairó melletti orvosházaspár kísérlete, akik fellalt gyerekeknek kis szövőállványokat készítettek, a gyerekeket elvitték a kairói állatkertbe, majd odaállították őket színes gyapjúból szőni, ahogy szüleiktől látták. Ezeknek a gyerekeknek, mint ahogy szüleik szőnyegein, például a levélkiképzés a pontból, a levél „magjából* * * indul ki, akárcsak az olténiai szőnyegek esetében. Különösnek tűnik, de nagyon is érthető ez az ismétlődés, azonosság. Ha jól megfigyeli a kiállításon lévő munkáimat, mindig a valóság egyik eleméből : egy fa, fatörzs, madár... ábrázolásából indulok ki, akárcsak a népi szőttesek. — Alkotásainak tematikája menynyiben segíti a népművészethez való közeledést ? — Nagyon érdekelnek a népi szokások. Férjemmel, Ciupe Auréllal sokat járunk falura : a férjem tájképez, én akvarellezek. Ismerjük a népi szokásokat, a falusi emberek világát, fantáziájuk gazdagságát. Különösen gazdag hit- és meseviláguk. Pár alkotásom közvetlen ihletője épp ez volt. A „Turca" például az újévi népszokások nélkülözhetetlen figurája, s nemcsak falun, városon is. Ezelőtt nÿolc évvel láttam kolozsvári lakásunk ablakából, az azt ábrázoló szőnyeg ennek a hatására született meg. Vagy itt van a most is kiállított Boszorkák. Bologán dolgoztunk az elmúlt nyáron, s az egyik este, amikor hazafelé tartottunk a férjemmel, három asszony jött velünk szembe szemig lehúzott fekete kendőkkel, mintha Goya boszorkái elevenedtek volna meg. Láttam, melyik házból jöttek ki, s mikor megkérdeztem a kapuban álló öregasszonytól, kiderült : babonáztak, s boszorkányt véltek látni. Ahogy ezt ő előadta nekem s a három mellettünk elhaladt öregasszony képe volt az ihlető, de nálam a boszorkák már nem feketében, hanem a máramarosi népi maszkok színeiben jelennek meg. — Az utóbbi években egyre több képzőművész kezd iparművészettel, ezen belül faliszőnyeg-készítéssel foglalkozni. Ennek ellenére még messze állunk attól, hogy elmondhassuk : az iparművészetnek ezek az alkotásai hétköznapjaink tartozékai. Előállítási nehézség, az alkotások magas ára gátolja ezt. Modern lakásainkban grafikák, festmények mellé odakívánkoznának ezek is. Mint művészt és a kolozsvári Ion Andreescu képzőművészeti főiskola tanárát, valószínű, foglalkoztatta ennek a művészeti ágnak ilyen értelmű hozzáférhetőségének kérdése is. — Világszerte próbálkozások folynak egy-egy művészi szőnyeg sokszorosítására, épp a hozzáférhető árak érdekében. Ezt azonban a francia haute-lisse technikájánál nem látom egyelőre lehetségesnek. Egyszerűbb modellt, ripsz technikával szőtteket, talán lehetne. Párizsban láttam nagyon érdekes elképzelést : megszőtték az alapot, egy gyapjú ripszet, s arra valamelyik modern művész tervét kézi nyomással rányomták. Meglepően szép eredményt értek el, de azok az alkotások mégsem helyettesítik a kézi szövésű gobelin hatását. Arra, hogy népízlést neveljünk velük, alkalmasak, mint ahogy alkalmasak a Szovjetunióban, Amerikában és Csehszlovákiában széles körben alkalmazott kollázs-technikájú tapiszériák is. De szerintem inkább azt kellene elérni, hogy intézmények, közületek előcsarnokaiban, termeiben kapjanak helyet, illetve az ide kerülő alkotás értékes, dekoratív hatású és művészi mondanivalót tartalmazó legyen — így is hétköznapjaink tartozékává válhatnának, többen látnák, mint bármelyik lakásban. Ennek kérdése azonban még nem lezárt. Volt tanítványaimat is, tudom, foglalkoztatja, s kombinált technikával, változatos anyagokból készült szőnyegeik nemcsak ízlésesek, szépek, de viszonylag olcsók is. MUZSNAY ÁRPÁD Az aradi Emil Monţia kamarakórus szeptember folyamán nagy sikert aratott a Magyar Népköztársaságban. Fellépett a Békés megyei Gyulán és Orosházán, hangversenyezett a békéscsabai múzeumban — az ottani román néprajzi kiállítás megnyitása alkalmával. Az aradiak vendégszereplését viszonozta októberben a Békés megyei Pedagógus Nőikar — Pécskán és Pankotán nyújtva ízelítőt a magyarországi kóruskultúra jelenlegi színvonaláról. Az Arad megyei Szocialista Művelődés és Nevelési Bizottságnál tartott fogadáson Hagymási Sándor a kulturális lüüdöttség vezetője elmondotta, hogy ez az énekkar tulajdonképpen nagyon fiatal, jövő év elején lesz csak egyéves és a Békés megyei tanács művelődési osztályának támogatását élvezi. Sass Ervinné, a megyei szaktanács munkatársa pedig arról tájékoztatott bennünket, hogy a kórust a megye egész területéről toborozták, és kéthetenként gyűlnek össze egész napos próbára. — Valamennyien pedagógusok vagyunk — folytatta Sárhelyi Jenőné —, a legtöbbünk éppen Hunyadi János nak és egyáltalán annak a városi környezetnek, ahol a kisfiú él. Nem holt tárgyak ezek, nem lelketlen kellékek, megelevenednek, és fontos szerepet kapnak a cselekményben. Minden különösebb „csodaszer" vagy hókusz-pókusz nélkül kelti életre őket az író, de sose hat ez külső, „művi" beavatkozásnak, egyszerűen azért, mert sikerül a játszadozó gyermek szemével látnia és láttatnia. A gyermeki fantáziában pedig a valóságból a képzeletbelibe való váltás, egy megkezdett játék folytatása az irreális világban természetes, magától értetődő. Mindenik írás egyúttal tanmese is. Jó értelemben vett tanmese és nem gügyögve oktatgató, hisz egyebek mellett épp a tanulságok megfogalmazásában fedezünk fel igen sok finomságot és írói ötletet. A kötényes mesében például nem annyira a lusta Kobakról, mint inkább a helyette óvodába menő kötényről esik szó, de épp azért, mert az írásból kitetsző rosszulás áttételes, úgy érezzük hatásosabb, mintha a célozgatás mindvégig Kobak ellen irányulna. Egy másikban az óra aszerint megy vagy áll, hogy tanul-e Kobak vagy lustálkodik, a harmadikban a piros játékautó csak akkor nő (igazi autóvá), ha Kobak jól viselkedik. Sokat lehetne még írni a kötetről, e könyvismertetővel azonban csupán az érdeklődés felkeltése célunk. Ilyen meggondolásból hadd jegyezzük bár meg, hogy e meséskönyvben sok olyan új, a mai korra jellemző fogalommal találkozunk, mint a robot, „tanítógép“ önműködő kormány, karting, zsebtelefon, mozgólépcső stb., melyek a falusi gyermekek számára általában még ismeretlenek. A szövegből viszont elég körvonalazottan kiderül jelentésük, rendeltetésük, így tehát, szinte észrevétlenül olyan technikai fogalmakkal is megbarátkoznak, melyekkel tanulmányaik során vagy a gyakorlatban előbb-utóbb találkozni fognak. Hogy ezek a szokványostól eltérő mesék mennyire elnyerték a falusi gyermekek tetszését, legjobban tán az bizonyítja, miként születtek meg a kötet illusztrációi. Hervay Gizella magnóba mondta a meséket, a gyímesközéploki kisiskolások pedig a szalagot hallgatva rajzolgattak, festegettek nagy élvezettel. Mind tartalmát, mind nyomdai kivitelezését tekintve újszerű könyv a Hervay Gizelláé, s hogy mégis (vagy : épp ezért ? !) igen kedvelik a gyermekek, azt találkozók sikerei is igazolták. ZÁGONI ATTILA * Hervay Gizella: Kobak könyve, Kriterion Könyvkiadó, 1973. Szerkesztette : Kacsó Judit KÓRUSCSERE énektanár. Ennek köszönhető, hogy aránylag rövid idő alatt megfelelő műsorral tudtunk fellépni, és az aradi kamarakórus vendégszereplését viszonozni. A Pankotán és Pécskán tartott hangversenyen felhangzott — Monteverdi gyönyörű madrigálja, és Schumann énekkari műve mellett — Bartók Béla Leánynézője, Kodály Esti dala és Nagyszalontai köszöntője — megcsillogtatva azt a felbecsülhetetlen művészi értéket, ami ezt a felejthetetlen ikerpárt a zenekultúra kiemelkedő egyéniségeivé avatja. A jelenkori magyarországi zeneszerzők közül Balázs Árpád és Karai József kórusműveivel ismerkedhettünk meg. A bemutatott műveket jórészt a népi ihletettségű dallamvilág jellemezte. ★ Ennyit röviden az Emil Monţia és a Békés megyei Pedagógus Nőikar idei kóruscseréjéről. A lényeg az, hogy kölcsönösen megismerkedhettünk egymás kóruskultúrájával s ez növelte a kölcsönös megbecsülés igényét a két szomszédos nép között, erősítette a román-magyar barátság eszméjét. KOCSIK JÓZSEF Falvak Dolgozó Népe 11