Falvak Dolgozó Népe, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-12 / 50. (1383.) szám

„Alkotásaim legtöbbje a népművészethez áll közel..." — BESZÉLGETÉS CIUPE MARIA KÉPZŐMŰVÉSSZEL — Ciupe Maria faliszőnyegei magu­kon viselik a szőnyegkészítés évez­redes művészetének hatását, sző­nyegeinek technikája, ábrázolás­­módja egyaránt kapcsolódik a gö­rög-római művészet hagyományai­hoz, legközelebbi rokonságot azon­ban a román, magyar s a hazai örmény népművészettel, szőnyeg­készítéssel mutat. Bukaresti első egyén­i tárlatán kilenc alkotásával jelentkezett. Több országos iparmű­vészeti kiállításon való részvétel, kolozsvári (ahol él), nagyváradi, galaci és marosvásárhelyi, vala­mint három NDK-beli tárlat előzte ezt meg — országos, nemzetközi siker, amit a negyven éve alkotó művésznő grafikai, dekoratív alko­tásaival és festményeivel egyaránt kivívott. — Tulajdonképp képzőművészetet és nem iparművészetet végeztem — mondta fővárosi tárlatának meg­nyitója után — évekig grafikával foglalkoztam, a figurális témájú kompozíció kedvelése vonzott a szőnyegkészítéshez — előbb batik technikával dolgoztam. Így készült a Hunyadi János, a Fejedelmi va­dászat és a Móc asszonyok című munkám, s csak később, alig tíz éve készítek szövött, úgynevezett haute-lisse technikájú szőnyegeket. Sok hatás éri a művészt. Talán ala­pos elemzéssel műveimen is kimu­tatható lenne egyik vagy másik. Hogy alkotásaim legtöbbje a nép­művészethez áll közel, nagyon ter­mészetes. Azonban nem külső, for­mai hatásról, hanem szemléleti azonosságról, a technika rokonsá­gáról van szó. Arra törekszem, hogy kifejezési formám egyszerű, de érthető maradjon, közel álljon a természethez, abból induljon ki. S itt érzem közel magamhoz a nép­művészetet, de nemcsak a hazait, hanem a világ bármelyik részén élő és virágzó népművészetet. Kü­lönben nagyon érdekes, hogy a népművészet és a népi szövések : az olténiai, máramarosi, bukovinai és moldvai román készült szőttesek közelálló rokonságban vannak dé­len az egyiptomiakéval, északon a finnekével. Önkéntelenül feltehető a kérdés : mivel magyarázható ez ? Mással, mint szemléleti és techni­kai rokonsággal, azonossággal — nem. Nem hinném, hogy véletlen s vitatható bizonyítéka lenne ennek egy Kairó melletti orvosházaspár kísérlete, akik fellalt gyerekeknek kis szövőállványokat készítettek, a gyerekeket elvitték a kairói állat­kertbe, majd odaállították őket színes gyapjúból szőni, ahogy szü­leiktől látták. Ezeknek a gyerekek­nek, mint ahogy szüleik szőnyegein, például a levélkiképzés a pontból, a levél „magjából* * * indul ki, akár­csak az olténiai szőnyegek eseté­ben. Különösnek tűnik, de nagyon is érthető ez az ismétlődés, azonos­ság. Ha jól megfigyeli a kiállításon lévő munkáimat, mindig a valóság egyik eleméből : egy fa, fatörzs, madár... ábrázolásából indulok ki, akárcsak a népi szőttesek. — Alkotásainak tematikája meny­nyiben segíti a népművészethez való közeledést ? — Nagyon érdekelnek a népi szokások. Férjemmel, Ciupe Auréllal sokat járunk falura : a férjem táj­képez, én akvarellezek. Ismerjük a népi szokásokat, a falusi emberek világát, fantáziájuk gazdagságát. Különösen gazdag hit- és mesevilá­guk. Pár alkotásom közvetlen ihle­tő­je épp ez volt. A „Turca" például az újévi népszokások nélkülözhe­tetlen figurája, s nemcsak falun, városon is. Ezelőtt nÿolc évvel lát­tam kolozsvári lakásunk ablakából, az azt ábrázoló szőnyeg ennek a hatására született meg. Vagy itt van a most is kiállított Boszorkák. Bologán dolgoztunk az elmúlt nyá­ron, s az egyik este, amikor haza­felé tartottunk a férjemmel, három asszony jött velünk szembe szemig lehúzott fekete kendőkkel, mintha Goya boszorkái elevenedtek volna meg. Láttam, melyik házból jöttek ki, s mikor megkérdeztem a kapu­ban álló öregasszonytól, kiderült : babonáztak, s boszorkányt véltek látni. Ahogy ezt ő előadta nekem s a három mellettünk elhaladt öreg­asszony képe volt az ihlető, de ná­lam a boszorkák már nem feketé­ben, hanem a máramarosi népi maszkok színeiben jelennek meg. — Az utóbbi években egyre több képzőművész kezd iparművészettel, ezen belül faliszőnyeg-készítéssel foglalkozni. Ennek ellenére még messze állunk attól, hogy elmond­hassuk : az iparművészetnek ezek az alkotásai hétköznapjaink tarto­zékai. Előállítási nehézség, az al­kotások magas ára gátolja ezt. Mo­dern lakásainkban grafikák, fest­mények mellé odakívánkoznának ezek is. Mint művészt és a kolozs­vári Ion Andreescu képzőművészeti főiskola tanárát, valószínű, foglal­koztatta ennek a művészeti ágnak ilyen értelmű hozzáférhetőségének kérdése is. — Világszerte próbálkozások foly­nak egy-egy művészi szőnyeg sok­szorosítására, épp a hozzáférhető árak érdekében. Ezt azonban a francia haute-lisse technikájánál nem látom egyelőre lehetségesnek. Egyszerűbb modell­t, ripsz techni­kával szőtteket, talán lehetne. Pá­rizsban láttam nagyon érdekes el­képzelést : megszőtték az alapot, egy gyapjú ripszet, s arra valame­lyik modern művész tervét kézi nyomással rányomták. Meglepően szép eredményt értek el, de azok az alkotások mégsem helyettesítik a kézi szövésű gobelin hatását. Arra, hogy népízlést neveljünk ve­lük, alkalmasak, mint ahogy alkal­masak a Szovjetunióban, Ameriká­ban és Csehszlovákiában széles körben alkalmazott kollázs-techni­kájú tapiszériák is. De szerintem inkább azt kellene elérni, hogy in­tézmények, közületek előcsarnoka­iban, termeiben kapjanak helyet, illetve az ide kerülő alkotás érté­kes, dekoratív hatású és művészi mondanivalót tartalmazó legyen — így is hétköznapjaink tartozéká­vá válhatnának, többen látnák, mint bármelyik lakásban. Ennek kérdése azonban még nem lezárt. Volt tanít­ványaimat is, tudom, foglalkoztatja, s kombinált technikával, változatos anyagokból készült szőnyegeik nemcsak ízlésesek, szépek, de vi­szonylag olcsók is. MUZSNAY ÁRPÁD Az aradi Emil Monţia kamara­kórus szeptember folyamán nagy sikert aratott a Magyar Népköz­­társaságban. Fellépett a Békés me­gyei Gyulán és Orosházán, hang­versenyezett a békéscsabai mú­zeumban — az ottani román nép­rajzi kiállítás megnyitása alkal­mával. Az aradiak vendégszereplését vi­szonozta októberben a Békés me­gyei Pedagógus Nőikar — Pécs­­kán és Pankotán nyújtva ízelítőt a magyarországi kóruskultúra je­lenlegi színvonaláról. Az Arad megyei Szocialista Mű­velődés és Nevelési Bizottságnál tartott fogadáson Hagymási Sándor a kulturális lüüdöttség vezetője el­mondotta, hogy ez az énekkar tu­lajdonképpen nagyon fiatal, jövő év elején lesz csak egyéves és a Békés megyei tanács művelődési osztályának támogatását élvezi. Sass Ervinné, a megyei szaktanács mun­katársa pedig arról tájékoztatott bennünket, hogy a kórust a megye egész területéről toborozták, és két­hetenként gyűlnek össze egész na­pos próbára. — Valamennyien pedagógusok vagyunk — folytatta Sárhelyi Jenőné —, a legtöbbünk éppen Hunyadi János nak és egyáltalán annak a városi környezetnek, ahol a kisfiú él. Nem holt tárgyak ezek, nem lelketlen kellékek, megelevenednek, és fontos szerepet kapnak a cselekményben. Minden különösebb „csodaszer" vagy hókusz-pókusz nélkül kelti életre őket az író, de sose hat ez külső, „művi" beavatkozásnak, egy­szerűen azért, mert sikerül a játsza­dozó gyermek szemével látnia és láttatnia. A gyermeki fantáziában pedig a valóságból a képzeletbelibe való váltás, egy megkezdett játék folytatása az irreális világban ter­mészetes, magától értetődő. Mindenik írás egyúttal tanmese is. Jó értelemben vett tanmese és nem gügyögve oktatgató, hisz egye­bek mellett épp a tanulságok meg­fogalmazásában fedezünk fel igen sok finomságot és írói ötletet. A kötényes mesében például nem annyira a lusta Kobakról, mint in­kább a helyette óvodába menő kö­tényről esik szó, de épp azért, mert az írásból kitetsző rosszulás áttéte­les, úgy érezzük hatásosabb, mint­ha a célozgatás mindvégig Kobak ellen irányulna. Egy másikban az óra aszerint megy vagy áll, hogy tanul-e Kobak vagy lustálkodik, a harmadikban a piros játékautó csak akkor nő (igazi autóvá), ha Kobak jól viselkedik. Sokat lehetne még írni a kötet­ről, e könyvismertetővel azonban csupán az érdeklődés felkeltése cé­lunk. Ilyen meggondolásból hadd jegyezzük bár meg, hogy e mesés­könyvben sok olyan új, a mai korra jellemző fogalommal találkozunk, mint a robot, „tanítógép“ önműkö­dő kormány, karting, zsebtelefon, mozgólépcső stb., melyek a falusi gyermekek számára általában még ismeretlenek. A szövegből viszont elég körvonalazottan kiderül jelen­tésük, rendeltetésük, így tehát, szin­te észrevétlenül olyan technikai fo­galmakkal is megbarátkoznak, me­lyekkel tanulmányaik során vagy a gyakorlatban előbb-utóbb találkoz­ni fognak. Hogy ezek a szokványostól eltérő mesék mennyire elnyerték a falusi gyermekek tetszését, legjobban tán az bizonyítja, miként születtek meg a kötet illusztrációi. Hervay Gizella magnóba mondta a meséket, a gyí­­mesközéploki kisiskolások pedig a szalagot hallgatva rajzolgattak, fes­­tegettek nagy élvezettel. Mind tartalmát, mind nyomdai kivitelezését tekintve újszerű könyv a Hervay Gizelláé, s hogy mégis (vagy : épp ezért ? !) igen kedvelik a gyermekek, azt találkozók sikerei is igazolták. ZÁGONI ATTILA * Hervay Gizella: Kobak köny­ve, Kriterion Könyvkiadó, 1973. Szerkesztette : Kacsó Judit KÓRUS­CSERE énektanár. Ennek köszönhető, hogy aránylag rövid idő alatt megfelelő műsorral tudtunk fellépni, és az aradi kamarakórus vendégszereplé­sét viszonozni. A Pankotán és Pécskán tartott hangversenyen felhangzott — Monteverdi gyönyörű madrigálja, és Schumann énekkari műve mel­lett — Bartók Béla Leánynézője, Kodály Esti dala és Nagyszalontai köszöntője — megcsillogtatva azt a felbecsülhetetlen művészi értéket, ami ezt a felejthetetlen ikerpárt a zenekultúra kiemelkedő egyénisé­geivé avatja. A jelenkori magyar­­országi zeneszerzők közül Balázs Árpád és Karai József kórusmű­veivel ismerkedhettünk meg. A be­mutatott műveket jórészt a népi ihletettségű dallamvilág jellemezte. ★ Ennyit röviden az Emil Monţia és a Békés megyei Pedagógus Női­kar idei kóruscseréjéről. A lényeg az, hogy kölcsönösen megismer­kedhettünk egymás kóruskultúrá­jával s ez növelte a kölcsönös megbecsülés igényét a két szom­szédos nép között, erősítette a ro­mán-magyar barátság eszméjét. KOCSIK JÓZSEF Falvak Dolgozó Népe 11

Next