Famunkás, 1946 (46. évfolyam, 9-12. szám)

1946-09-01 / 9. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! 1946 szeptember» A stabilizáció fmtosu­l­a a többtermelés A tőkések és a forint »A magyarországi stabilizáció egyedül­álló a tőkéstermelés törté­­nelmében« mondotta Varga Jenő elvtárs, augusztus 22-én, a Szakszer­vezeti és üzemi vezetők nagygyűlé­sén a Sportcsarnokban. Minden ed­digi stabilizáció a földbirtokosok és tőkések érdekeit szolgálta, ez volt az első eset, amikor a stabilizálás a s­zéles dolgozó néprétegek érdeké­ben, a reakciós nagy tőke ellenzésé­től kísérve lett végrehajtva. A re­akciós tőkések, elsősorban a nagy­vállalatok haszonélvezői, nem túlsá­gosan lelkesedtek a stabilizálásért és az új értékálló pénz a forint be­vezetéséért. Ebből természetszerűen folyik, hogy még ma is minden ren­delkezésükre álló eszközzel a hely­zet felborítására törekszenek. Az infláció tobzódása, a munkásság reálbérének nullával egyenlő értéke, üzemeik újjáépítésén túl, óriási hasznot biztosított részükre. Hiba volna azonban ennél a nagy hord­erejű kérdésnél csak gazdasági szempontokat figyelembe venni. A stabilizálás a gazdasági területen túl, politikai vereséget is jelentett a reakció részére. Szétzúzta, pénz­ügyi szakértőiknek azt a hazug állí­tását, hogy Magyarországon még nincsenek meg a stabilizálás alap­feltételei. A kezdet nehézségein ma már túl vagyunk. Az új értékálló magyar pénz, a forint, Európa egyik leg­jobban alátámasztott pénzegysége. Meg kell azonban mondanunk, hogy ez egyedül és kizárólag, a magyar dolgozó nép minden várakozást fe­lülmúló áldozatkészségének és munkafegyelmének köszönhető. A két politikai munkáspárt és a szak­­szervezetek vezetői tudták azt, hogy­ha sikerül a termelés frontján a dolgozó népi erőket szembe állítani a tőkések szabotáló magatartásával, akkor az inflációt rövid idő alatt le fogjuk gy­űrni. Ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy a stabilizálás első ütközeteit megnyertük. Az ellenség azonban még nincs legyőzve, sőt ravasz sakk­húzással a munkásságot akarja a fo­rint megfúrására felhasználni. Gon­dolkozóba kell, hogy ejtsen minden dolgozót, hogy ugyanazok, akiktől a múltban kemény harccal lehetett csak filléres béremeléseket kikény­szeríteni, ma tálcán kínálják a ma­gasabb béreket. A GyOSz urai levelet írnak a Gazdasági Fő­tanácsnak, melyben bepanaszolják a Szakszervezeteket, hogy túl ala­csonyan szabták meg a béreket, sőt hogy teljes legyen a kép, a tőkések idegenkednek az akkord bevezetésé­től is. Ez azonban nem szabad, hogy megtévesszen bennünket. A farkas, ha báránybőrbe bújik is, farkas marad, sőt ezáltal még veszélye­sebbé válik, mert megtévesztőleg hat. A magyar munkásságnak azon­ban nem szabad lép­rem­enni, látnia kell azt, hogy a nagytőke újabb in­flációra spekulál. Azt akarják, hogy­minél több forint kerüljön forga­lomba, ugyanakkor a termelés eme­lésére kísérletet sem tesznek. Vannak a gazdasági életnek tör­vényszerűségei, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Minden magyar dolgozónak tisztába kell lenni azzal, hogy a forint értékálló­ságát csak úgy lehet biztosítani, ha nem kerül belőle több forgalomba, mint amennyi az ország áruforgal­mának lebonyolításához feltétlenül szül­s éges. Amilyen mértékben emelkedik a termelés javulása kö­vetkeztében az áruforgalom, csak olyan mértékben lehet a forint mennyiségét szaporítani. Ha a ter­­melés növekedése nélkül több pénz kerül forgalomba, az elkerülhetetle­nül áremelkedést idéz elő. A munká­sok közül sokan abban a tévhitbe esnek, hogy minél magasabbra tor­násszák a béreket, annál jobb hely­zetbe kerülhetnek, holott ezt kizá­rólag csak a termelés növelésével lehet elérni. Elosztani csak annyit lehet, amennyit az ország termel, nincs olyan ravaszkodás, amivel ezt az íratlan törvényt ki lehet ját­szani. Nem szabad abba a hibába esni, hogy látszatra magas bérekért kockára tegyük a forint értékállan­dóságát, és ezzel aláássuk a magyar demokrácia alapját. Ugyanakkor demokráciánk meg­szilárdítására és a dolgozók helyze­tének a megkönnyítésére feltétlenül csökkenteni kell a magángazdaságra súlyos tehertételként nehezedő im­produktív elem­ek számát. A nagy­üzemek és bankok tekin­télyes része, kétszer annyi tisztvise­lőt foglalkoztat, mint békében, sőt vannak kisebb vállalatok, ahol a tisztviselők száma megközelíti a dolgozó munkások számát. A köz­vetítő kereskedelem infláció által felduzzasztott szemétdombján is alapos­ tisztogatást kell végezni. Az infláció alatt szép számmal jöttek rá arra, hogy a sikolás és seftelés sokkal könnyebb és kifizetőbb, mint a termelő munka. Szegény és ki­fosztott ország létünkre nem enged­hetjük meg magunknak azt a luxust, hogy kétszer annyi impro­duktív elem élősködjün a dolgozó nép nyakán, mint békében. A magyar demokrácia továbbépí­tése és a munkafegyelem megszilár­dítása szempontjából elengedhetet­len ennek a kérdésnek gyors és ra­dikális megoldása. Sürgős megol­dást kell találni a munkanélküliség leküzdésére, illetve a termelésből kiesett munkások megélhetésének biztosítására is. Ezenkívül meg kell akadályozni a további munkáselbo­csátásokat, esetleg a munkaidő átme­neti leszállításán keresztül is Mert ha igaz az, hogy a stabilizálást a tőkések ellenére, kemény­­harcok­ban valósítottuk meg, akkor a fo­rint megvédése és megszilárdítása körüli harcok sem lesznek könnyeb­bek. Ehhez pedig a munkásság mi­nél masszívabb egysége szükséges. Róka Pál. A kötelező szakszervezeti munkaközvetítés a faiparban A munk­ásközvetítés a 6490/1945. M. E. rendelet és a 4840/1946. Ip. M. szólúm végrehajtási utasítás alap­ján kizárólag a Szakszervezetek feladata. Faiparban dolgozó mun­kást közvetíteni tehát ezentúl csak a Famunkások Szakszervezete mun­kaközvetítő irodájának van joga. Működési köre kiterjed Nagy-Buda­­peset, valamint a körülötte levő pest­megyei járások területére is. Vidé­kien szakmaközi irodák közvetítik a famunkásokat is. A rendelet alapján munkaközve­títőnknek minden erejét és igyeke­zetét kezdettől fogva arra kell össz­pontosítani, hogy az eddigi rend­szertelenség helyére a faipar dzsungeljében is rendet teremtsen. A­z az állapot, ami itt a felszabadu­lás óta is fennállt, káros volt nem­csak a munkások szociális h­elyze­­tére- hanem a termelésre, a­z­ ország gazdasági életének az újjáépítésére és a demokratikus átalakulásra is. A rendet azonban csak úgy lehet megvalósítani, ha a törvényes esz­közök igénybevételével is keményen felvesszük a küzdelmet a »kilincse­lés«, a kaputól való alkalmazás utálatos szokása ellen. Lealázó ez elsősorban arra, aki ezt cselekszi, még akkor is, ha kellő öntudat híján az illető ezt nem érzi annak és ugyanakkor súlyosan sérti ez a műhelyben dolgozókat is. Ennek megszüntetésére módot ad a rende­let azáltal, hogy a munkáltatók a szakszer­vezet­i munkaköz­vet­ítő meg­kerülésével nem vehetnek fel mun­kásokat. Amennyiben ezt bárki át­hágná, enyhébb esetben 15 napi el­zárással, súlyosabb esetben interná­lással és az­ iparűzési jog elvonásá­val lesz büntetve. A munkaközvetí­tés betartását, az Üzemi Bizottsá­goknak és a bizalmiaknak kell biz­tosítani, de kötelessége ez minden szervezett munkásnak. A kilincse­lést nem tarthatjuk megengedhető­nek olyan változatban sem, hogy a «•/sza­kszervezet utólag adja ehhez a munkaközvetítő lapot. Ahhoz azonban, hogy a központo­sított szakszervezeti munkaközvetí­tés az új kereteknek és az új felada­toknak megfe­eljen, szakszerűen, eredményesen működő és közmeg­becsü­­lésbe,­ álló intézménnyé kell •lennie. Erre törekedni elsősorban kö­­telességünk és a munkaközvetíté­seknél igyekezzünk nemcsak a mun­­­kásság, hanem a munkáltató felé is kiérdemelni a bizalmat. A mun­kástársainkat biztosítani kívánjuk, hogy bizalommal lehetnek a munka­közvetítésünk iránt, mert minden­kit a megfelelő embert, megfelelő helyre el­ve alapján a jelentkezések sorrendje szerint fogunk munkába közvetíteni. Természetes, ha akad­nak majd a munkások között olya­nok, akik ezt ki akarják játszani, azokat is az összmm­unká­sság érde­keinek védelmében a rend betartá­sára fogjuk szorítani. A bizalom megteremtésére tehát súlyt kell helyeznünk a munkáltatók felé is, hiszen már a múltban is az volt a gyakorlat, hogy aki jó és megbízható munkaerőhöz akart jut­ni, az­ előbb-utóbb mégis csak a szak­szervezeti munkaközvetítőhöz for­dult, mert csak onnan­­kaphat­ott. A munkaközvetítő irodánk műkö­désével kapcsolatban igen fontos szempont még a helyiség kérdése is. Ebben a tekintetben is gondoskodni fogunk arról, hogy ez se képezzen akadály­t munkánk elvégzésében. Fontos ez azért is, hogy a munka­­közvetítőnkkel a munkások, de a munkáltatók is állandó közvetlen érintkezésben legyenek. A szakszervezeti munkaközvetítő az időnként jelentkező szakmai munkanélküliség elleni küzdelem folytán azonban nem szorítkozhat csak a munkáskereslet és a munka­erőkínálat adminisztrálásáérl, h­a­nem­ irányító befolyást kell gyako­rolnia a munka­piacra is. Az Üzemi Bizottságok és a bizalmiak segít­ségével meg kell akadályozni a gazdasági életre káros, önkényes el­bocsátásokat. Abban az esetben pedig, ha az üzemekben munkás­­h­iány van, azt jelentsék b­e, hogy a szaktársaink elhelyezését folyama­tosan biztosítani tudjuk. A Szak­­szervezeteknek ilyenformán be kell folynia a termelés és a munka­piac irányításába, így a szakszerve­zeti munkaközvetítő, mint központi szerv­ le tudja küzdeni az eddigi zűrzavart. Ezáltal megvalósítható a faipar területén is a munkaerő he­lyes elosztása, és elejét vehetjük an­nak, hogy úgy a munkásságra, mint a gazdasági életre káros, nagyobb m­u­n­k­a­n­él­k­ü­l­i­ség támadhasson. Szakszervezeti munkaközvetítőnk új alapokon való működését kétség­telenül nehéz körülmények között kezdi el. Azonban egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni, hogy az országot ebbe a súlyos gazdasági helyzetbe a reakció döntötte. A ba­jok leküzdésének egyik fontos esz­köze a demokratikus szakszervezeti m­unkásközvetítés- ezt a faiparban mindenkinek egyaránt érdeke, sőt, kötelessége elősegíteni. , Huber bajos

Next