Famunkás, 1950 (58/50. évfolyam, 1-17 szám)

1950-01-01 / 1. szám

Ilt év-új feladatok Az 1950-es esztendőt az ötéves népgazdasági terv megindításá­nak jegyében kezdjük. Dolgozó népünk Pártunk vezetésével 1949-ben sikeresen oldotta meg az előtte álló politikai és gaz­dasági feladatokat és győzelem­mel fejezte be a hároméves ter­vet. Ez a győzelem megteremtette az előfeltételeit az ötéves terv­nek, amely — miként azt a Ma­gyar Népköztársaság első öt­éves népgazdasági tervéről szóló törvényjavaslat fejezi ki — »a népi demokrácia útja a jó­módú, hírós, művelt szocialista Magyarországhoz«. Az egész ipar összértékben számítva december közepén befejezte a hároméves ter­vet. A hároméves terv telje­sítése, sikere a faipari üze­mek dolgozóinak is, akik kommunista öntudattal és lelkesedéssel vettek részt a tervteljesítés munkájában. Hazánkban a dolgozó nép az ország gazdájává vált, mint Gerő elvtárs mondotta ország­­gyűlési beszédében, »a munkás­­osztály, a kommunisták pártjá­nak, Rákosi Mátyás elvtársnak a vezetésével, tüneményes gyorsa­sággal újjáépítette a háborúban rombadöntött országot«. A Szov­­jetúnió baráti segítségével, a Szovjetúnió tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra tá­maszkodva, szövetségben a népi demokráciák országaival, új, Magyarországon eddig töretlen útra lépett, a szocializmus épí­tésének útjára. 1949. év utolsó heteiben, Sztá­lin elvtárs születésnapja méltó megünneplésének alkalmából, szemünk előtt bontakozott ki a magyar sztahanov-mozgalom, amely eddig soha nem látott tel­jesítményeket eredményezett a­­termelésben. Ebből nem marad­tak ki a faipari üzemek dolgozói sem, akik a Sztálin-műrszakon nagyszerű lendülettel áttörték a maradiság frontját és fejlődés­ben lemaradt iparunk forradal­márai lettek. Sztálin elvtárs 70 éves szüle­tésnapjával kapcsolatos munka­­felajánlások teljesítésének ered­ményei azt mutatják, hogy a dol­gozók tudatában vannak, hogy az ország az övék, már nem a tőkéseknek termelnek, hanem maguknak. Megváltozott a hely­zetük, mert dicsőség és megbe­csülés övezi azokat a munkáso­kat, akik odaadóan dolgoznak a szocializmus építésében. A sztálini műszak győzelmi eredményei arra figyelmez­tetnek, hogy hatalmas arányú rejtett tartalékokkal rendel­kezünk és a faiparban is a sztahanovisták egész sora emelkedett ki, újításával, új munkamódszerével és kezde­ményezésével. Új év kezdetén az ötéves terv indulásával nem állhatunk meg eddig elért eredményeinknél. Nem szabad egy pillanatra sem megfeledkezni arról, hogy a há­roméves tervvel felépítettük az országot, az ötéves népgazdasági tervvel új országot építünk és a szocializmus alapjait rakjuk le hazánkban. Mindez új feladatokat jelent a számunkra, amelyeket meg kell oldani. A Magyar Népköztársa­ság első ötéves népgazdasági tervéről szóló törvény a faipar feladatait is meghatározza.­­A faipar termelésének az 1954. évben el kell érnie a 969 millió Ft értéket, ami 1949-hez képest 78,4 száza­lékos emelkedést jelent. Az 1949. évi termelési eredmé­nyekhez képest, lakásbútor­ból 149 millió Ft értékű áru­val többet, épületasztalos gyártmányokból 88,5 millió értékű készítménnyel többet kell előállítani. A faiparba 78 millió Ft értéket kell beruházni. Ennek keretében új vegyes faipar üzemeket, új bútorgyárakat, épületasztalos­gyárakat és új lemezárugyárakat kell építeni.­ Az 1950—54-es tervidőszakban 9 faipari üzemet kell létesíteni. Ennek eredményeképpen a faipar termelésének emelkedése közel 80 százalékos lesz. A faipar fejlődése összefüggés­ben van az egész dolgozó nép életszínvonalának emelkedésével. Az életszínvonal emelését szol­gálja az a 180.000 új lakás, amelyet a tervidőszakban meg­építenek és amelyhez fogható la­kásépítkezés még soha nem volt Magyarországon. Az életszínvo­nal emelkedéséhez hozzájárul a bútoripar termelésének nagyfokú növekedése. 1949-ben 37.400 szó-Az e­g­sz üzem él és pezseg, s az üzemrészekben­­ a dolgozók bizonyítják a hősiességüket a munkában, túlszár­nyalják a tegnapi eredményeket. Az­ iro­­dában izgatottan értékelik ki az elért eredményeket, hogy minél előbb küldhessé­k asszak-i szervezetbe, majd azután­­ a rádió útján­­az egész ország, a békét akaró emberek száz­milliói szerezzenek tudomást a magyar dolgozók csodálatos teljesítményeiről. Nézzük meg a konkrét szá­mokat, amíg a műszak előtt az üzem átlag 140%, a műszak alatt 210%-os átlagot értek el. Nem kell sok kommentár, ha megnézzük a két szám kö­zötti különbséget láthatjuk­­hogy mennyire szocialista módon vették ki részüket eb­ből a hősies teljesítményből az üzem összes dolgozói, a tamonctól a legfelsőbb veze­tőkig. Külön ki kell emelnünk babútort termeltünk. Ezzel szem­ben 1954-ben 92.000 szobabútort termelünk, vagyis bútortermelé­sünk két és félszerese lesz a mostaninak. Az új év, amellyel ötéves nép­gazdasági tervünk is elkezdődik, azt a feladatot tűzi ki a faipar dolgozói elé, hogy a hároméves tervben elért eredményeket to­vább fejlesszék. A terv realitá­sokra épült. A magyar népgazda­ság erőire. A dolgozó nép építő akaratára. Azt a lendületet, ame­lyet a sztálini felajánlás és a műszak során elértünk, ki kell szélesíteni és tovább kell fejlesz­teni. Ennek mindenütt adva van­nak az előfeltételei. A faipari üzemek pártszerve­zeti és szakszervezeti bizottsá­gainak a feladata, hogy támo­dokoznunk kell a faipar funkcionáriusainak és dolgo­zóinak szakmai és politikai 1950 január Szeretettel üdvözöljük a faipar sztahanovistáit H IVATALAI KOI 1 VT N V É LVin. (L.) évf., 1. sz. Világ proletárjai egyesüljetek! A sztálini műszak győzelme a faiparban A sztálini műszak a munka frontján aratott diadalok napja volt. Az élenjárók mö­gött felsorakozó dolgozó tö­megeik soha nem látott telje­sítményekkel bizonyították Sztálin elvtársi a magyar nép nagy felszabadítója iránti sze­re­te­tüket. Ezek a nagy teljesítmények minden üzemü­nkben megszü­lettek ugyanúgy a gépháziak­ban, mint az asztalos műhe­lyekben­ vagy a fűrészüze­me­­k­ben. Minden üzemről azonban nem tudunk beszá­molni, de mindenki egyfor­mán részese volt ennek a hő­sies nagy napnak. Az Újpest, Bútorgyár N. V.­­ I. sz. üzemében a kapuval szemben találjuk Sztálin elv­­társ nagy képét, alatta idézet: »A munka nálunk becsület, dicsőség és hősiesség dolga«. S azonban Varga István 1230 százaléko­s. Barcsik György szaktárs 488 százalékos, Ober­­nausz Ödön 274 százalékos, Selbak Miklós 263 százalékos teljesítményét. De mint ahogy mondottuk, az összes üzemeinkben megy teljesítmények születtek, így az Újpesti Bútorgyár N. V. III. sz. üzemében is már a saj­tóból jól ismert Jakubecz Imre szaktárs az 1880 °.-os átlagával szintén megdöntötte az eddig elért saját eredmé­nyeit, saját maga készítette gépével. Hozzá csatlakozik még Gál Antalné 540%, Dubnincki János 400%, Cibula István is.bimm­­os 2009/e-os eredmé-­­­nyeivel. De nem maradtak el a legjobbak között a többi dol­gozók s­em, amit bizonyít, hogy az előző heti üzemátlag teljesítményük 154%-ról 187%­­ra emelkedett. Lelkesedésben, Sztálin elv­­társ iránti bála és szeretet példaadásában üzemeink kö­zött nem­ maradtak el a Fur­­nir és Lemezművek N. V. I. sz. üzem dolgozói sem. Fel­díszített gépek mellett a mű­szak kezdeténél jó verseny­­szel­lemmel egymást múlták felül az üzem dolgozói. Élen­jártak Veszner Ferenc szalag­­fű részes 600°/o-kal, Borsos Vera 300%-kal, Ocsenás Istvánná 350%-kal de kivették a részü­ket a rönktér dolgozói és az enyvezők is. A műszaki veze­tőség is helyt állt, biztosította az előfeltételeit a sztálini mű­szak sikerének. A kialakult jó versenyszellem az üzemben a Fumir és Lemezm­űvek­ N. V. dolgozóinak politikai érettsé­géről tett tanúságot és azt a hálát és szeretetet tükrözte vissza, amit éreztek dolgo­zóink- felszabadítónk a Szor­gassák az ötéves tervért lelke­sedő sztahanovisták nagyszerű kezdeményezéseit és támogassák az egyszerű dolgozókat is, akik­nek a jó munkája biztosította, a sztálini műszakon majdnem minden faipari üzemben, a jó üzemi átlag nagyfokú emelkedé­sét. Ki kell használni és elő kell segíteni azokat a hatalmas erő­tartalékokat, amelyek dolgozó tömegeinkben rejlenek, minden üzemben teret kell nyitni a dol­gozók öntevékenységének és te­remtő kezdeményezésének, hogy minél gyorsabban megszüntessük a faipar elmaradottságát. Betúnia és a nagy Sztálin iránt. Nem lennénk tárgyilagosak, ha az épületasztalos üzemeink nagy teljesítményeit nem­ ér­tékelnénk ugyanúgy, mint a bútor- vagy a lemezüzemeink eredményeit. Meg kell emlékeznünk a Kő­bányai Középítési N. V. asz­­talosüzemének dolgozóiról is, ahol hatalmas lelkesedéssel teljesítették túl a sztálini mű­szak idején elért eredményeik­kel az eddig beállított normá­kat A munka lendületében izga­tott tekintetek vetődtek a ver­senytáblára, ahol már 450%, 620-680,720-1040 illírt 96mv­/_0.tt mutatják a hősies munka­­verseny eredményeit. A ne­mes verseny hatalmas küzdel­mében egymást szárnyalják túl Horváth János, Csaba La­jos, Répás István, Biró Lajos, Huszár László, Maródi László, Tamási Nándor és Vencel Jó­zsef szaktémák. A 2600%-os kimagasló telje­sítményt Tamás Nándor gép­­munkás újításával érte el. Az ajtóhoz felhasználandó furnir sagolását gépre vitte át, amelyhez egy különleges szer­kezetet készített. Azonkívül a marógép fordulatsebességét is felemelte, ezzel a munka­folyamattal nemcsak mennyi­ségileg, d­e minőségileg is megdöntötte az eddig elért eredményeket. Tamási elvtárs kiváló g­épmunkás és öntuda­tos dolgozó felajánlotta, hogy a jövőben az üzemükben a meginduló gépmunkásképző szaktanfolyam résztvevőinek legjobb tudása szerint fogja átadni eddigi tapasztalatait, hogy ezzel is biztosítsa az öt­éves tervünk végrehajtását. (Folytatás a 2. oldalon) továbbképzését, hogy ki tud­juk küszöbölni munkánk eddigi hibáit és hiányossá­gait és le tudjuk leplezni külső és belső ellenségein­ket, akik építő munkánkat akarják zavarni. Eddigi győzelmeink, amelyet a magyar munkásosztály, Pár­tunk és annak bölcs vezére, Rá­kosi elvtárs vezetésével elértünk, harcnak eredménye volt. Épp így harcolni kell nekünk az új évben az ötéves terv sikeréért. Harcolni kell a dolgozó nép előrehaladása és boldogulása érdekében, har­colni kell a nagy Szovjetúnió és a népi demokráciák oldalán a békéért, az imperialista háborús uszítók és ügynökeik háborús po­litikájával szemben.

Next