Famunkás, 1950 (58/50. évfolyam, 1-17 szám)

1950-01-01 / 1. szám

4 A szocialista bérpolitikánk és az egyenlősítés a munkabér terén A szocializmus gazdasági tör­vénye a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonalának rendszeres emelése. Ennek a törvénynek a jellege abból származik, hogy a szocialista álla­m­ a dolgozók és parasztok állama és mint ilyen arra tö­rekszik, hogy minden dolgozója számára megteremtse a boldog, örömteli és biztonságos élet fel­tételeit. »A mi proletár forradalmunk — mondotta Sztálin elvtárs — a világ egyetlen olyan forradalma, amely a népnek nemcsak politikai eredménye­ket, hanem anyagi eredmé­nyeket is fel tudott mutatni. A mi forradalmunk az egyet­len, amely nemcsak össze­törte a kapitalizmus bilincseit és szabadságot adott a nép­nek, hanem meg tudta adni a népnek a jómódú élethez szükséges anyagi feltételeket is. Ebben rejlik forradal­munk ereje és legyőzhetet­lensége.­ Az egyik leghatalmasabb gaz­dasági tényező, amely a dolgo­zók életszínvonalát emeli, az a bérpolitika, amely serkenti a dolgozókat a munka minél tö­kéletesebb megszervezésére, a racionalizálások és újítások bevezetésére, a termékek előál­lításához szükséges emberi munka lehető legnagyobb mér­tékben való lecsökkentésére, egyszóval a munka termelé­kenységének emelésére. Ez a bérpolitikánk, amely a termelékenyebben dolgozó munkások számára nagyobb bért biztosít, a teljesítmény­bérezés. Bérpolitikánk helyességét bi­zonyítja az is, hogy míg a kapitalista államokban a mun­kanélküliség állandóan nő, a dolgozók életszínvonala állan­dóan csökken, ugyanakkor ha­zánkban a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonala állan­dóan emelkedik. Vannak azonban egyesek, akik azt hiszik, hogy a kommunista elvek szerint mindenkinek egy­formán kell élnie és igazság­talanság az, ha az egyik dol­gozó több fizetést kap, mint a másik. Ez a kommunizmusnak kispolgári, primitív elképzelése. Az egyen­­­ósdi odavezet, hogy a tanulatlan munkás nincs ér­dekelvé abban, hogy szakmun­kás váljék belőle és ily módon meg van fosztva az előrehaladás perspektívájától. Különbséget kell tenni szak­munka és segédmunka között, nehéz fizikai és könnyű munka között. Marx és Lenin azt mondták, hogy a szakmunka és nem szakmunka közötti különbség még a szocializmusban is meg­lesz, még az osztályok meg­szüntetése után is, hogy ennek a különbségnek csak a kom­munizmusban kell eltűnnie ó®, hogy ennek következté­ben a munkabért még a szo­cializmusban is a munka ará­nyában, nem pedig a szük­ségletek arányában kell fizetni. Minthogy a szocialista társa­dalomban a javak elosztása nem a szükségletek, hanem az elvégzett munka arányában tör­ténik, tehát az egyes emberek munkájának hasznossága a tár­sadalomra nézve különböző, te­hát a béreknek és a fizetések­nek is különbözőnek kell lennie. Társadalmi kár származna abból, ha az egyenlősítés elvét bevezetnénk, mert megszüntetné az ösztönző erőt a jobb terme­lés és a magasabb szakképzett­ség felé. Bértitkárság közleménye Az »Ipari Értesítő« december 11-i számában megjelent az alábbi ren­delkezés.« A nehézipari miniszter és a könnyűipari miniszter az alábbi kör rendeletét intézik valamennyi termelési főosztály, ipari központ és készületi vállalat vezetőjéhez: »Az első tényleges katonai szol­gálatra bevonult munkavállalók a részükre a 3500/1949. (73.) Korm. számú rendelete 3. §-a alapján folyósított összeget — ha az illető munkavállalók bevonulására bár­milyen oknál fogva sor s­em ke­rült és munkahelyükön azonnal je­lentkeztek — visszafizetni nem tartoznak és az még részletekben sem vonható le.« Budapest, 1949 december 8. Marosán György könnyűipari miniszter Zsofinyec Mihály nehézipari miniszter FAMUNKÁS Mit láttunk a finn faipari munkások kongresszusán ? Írta: M. MÁKSZAKON, a Szovjetunió faipari szakszervezete központi tanácsának elnöke A szovjet faipari munkások örömmel fogadták a finn elv­társak meghívását, hogy jelen legyünk az októberben megtar­tandó rendes szakszervezeti közgyűlésükön. Tudtuk, hogy ez a szakszervezet, amely 25.700 munkást egyesít, a finn mun­kásosztály egyik harcos csapa­ta. Aktívan támogatta a kenui sztrájkot is. A faipari munká­sok nemcsak 3,5 millió finn márkát gyűjtöttek a sztráj­kolók megsegítésére, de ők maguk is bekapcsolódtak a sztrájkharcba. Ezzel magukra vonták a finnországi központi szakszervezeti szövetség szo­ciáldemokrata vezetőségének haragját, amely kizárta a fa­ipari szakszervezet kötelékéből. A kongresszusi küldöttek vá­lasztása ez év tavaszán játszó­dott le. Száztizenkét delegátust választottak, köztük 58 kom­munistát és más progresszív harcosokat, ezenkívül 54 szo­ciáldemokratát. A jobboldali szociáldemokraták minden kö­vet megmozgattak, minden esz­közt felhasználtak, hogy a kon­gresszuson túlsúlyba kerülje­nek. Amikor nekünk ezeket az eseményeket elmesélték, lehe­tetlen volt ki nem fejeznünk csodálkozásunkat ezen az eljá­ráson, amely nyíltan megsérti a szakszervezeti demokrácia el­veit. De, mint kiderült, az ilyen fogásokat szeretik a jobboldali szociáldemokraták. Október 16-án a Munkás­­otthon nagytermében megnyílt a faipari munkások szakszer­vezetének kongresszusa. Üdvöz­leteket tolmácsoltak a Szak­­szervezeti Világszövetség, a szovjet és más küldöttségek képviselői, a különböző társa­­dalmi szervezetek képviselői. Amikor szünet után a küldöt­­­tek és a vendégek a terembe igyekeztek, különös látvány fo­gadta őket. A bejáratnál magas alakok álltak fekete köpenyben és kokárdás sapkával. Rend­­­őrök voltak. Nem az előzőleg kijelölt meghatalmazottak, ha­nem ezek ellenőrizték a kül­döttek és a vendégek belépő­jegyeit. Mint kiderült, a rend­őrséget a szociáldemokrata frakció hívta a közgyűlésre, hogy ne engedje be a terembe a newlandi kormányzóság 11 delegátusát. Ezektől a delegátu­soktól a rendőrség elkobozta a megbízólevelet. Hogy a rendőrség beavatko­zása szabálytalan, ezzel min­denki tisztában volt. Arosar, a Szakszervezeti Világszövetség képviselője tiltakozott a ható­sági önkény ellen. A nemzetközi építő és faipari szövetség nevében (amely a világszövetség osztálya) tiltako­zását jelentette be és határo­zatot, olvasott fel, amely el­ítélte a hatósági önkényt, a rendőri beavatkozást pedig a demokrácia és a személyi sza­badság megsértésének minősí­tette. A későbbi események feltár­ták, mi volt az értelme ennek az egész provokációnak. Csak­hamar a szociáldemokrata kon­gresszusi küldöttek rendőri fe­dezettel bevonultak a terembe. Megjelent 11­0 pótdelegátus« és akiket a newlandi kormányzó­ság delegátusai helyébe behív­tak. Az egybegyűltek sebtében választottak három »elnököt« és megpróbálták játszani a kon­gresszusi munka folytatását. A szándék világos volt: szakadást előidézni a kongresszusban, sőt a szakszervezetben is s a rend­őrség segítségével kirekesztem a 11 kommunista küldöttet a kongresszusból és a kongresz­­szus vezető szerveiből. A küldöttek többsége viharo­san adott kifejezést felháboro­dásának a szociáldemokrata szakszervezeti vezetők bom­lasztó ténykedései miatt. Október 18-án a finn nép Demokratikus Szövetségének orgánuma, a »Vapaa sana« új­ság cikket közölt, amely a szak­­szervezet VI. kongresszusának a munkájába, a következőket írta: »...Ez volt aztán a lát­ványosság a külföldi vendégek­nek! Majd lesz mit mesélniük a skandinávok »igazi demokrá­ciájáról« és a »munkáskor­mányról«, amely a szakszerve­zeti szövetségeket, a városi bíróságokat és a rendőrséget irányítja.« A szociáldemokrata szónokok kirohanásokat intéztek a Szak­­szervezeti Világszövetség és a szovjet szakszervezetek ellen. A kongresszus munkájának befejezte után meglátogattuk az egyik faipari vállalatot, a »Manökeni« furnírgyárat. De az igazgató mindent megtett, hogy ne beszélgethessünk a munkásokkal. Alig hogy a sza­lagfűrészhez mentünk és néhány kérdést intéztünk az ott álló munkásokhoz, az igazgató és kísérete hirtelen szorosan kö­rülvett bennünket és sietett elvezetni az étterembe. Itt már várt bennünket az előre kiok­tatott »bizalmi ember«, aki kü­lönben semmit sem tudott mondani a munkások életéről. Másnap egy másik vállalatot, a hörgői fűrésztelepet látogat­tuk meg. A munkások elmond­ták, hogy átlagos havi kerese­tük 11—12.000 márka. Holott egy munkáscsalád létminimuma havi 20 ezer márka. Az egyik munkás közölte ve­lünk, hogy csak 1949-ben 38 szá­zalékkal emelkedett a lakbér. Az adók húszszorosan magasab­bak, mint a háború előtt vol­tak. Az üzletekben és a piaco­kon emelkednek az árak. A finn elvtársaknak mesél­tünk arról a nagy gondosko­dásról, amelyről a szovjet állam és a Szovjetunió szak­szervezetei tanúsítanak a dol­gozók, többek közt a faipari munkások anyagi helyzetének megjavítása érdekében. A munkások feszült , figye­lemmel hallgatták szavainkat. A finn munkás állandóan retteg a holnaptól. Elmondták nekünk, hogy már most 80 ezer munkanélküli van az ország­ban. A vállalkozók gyakran bocsátanak el munkásokat. A finn elvtársak arról be­széltek, hogy minden vágyuk a békés munka, a társadalmi igazság s beszéltek szeretetük­­ről — a béke és a demokrácia­­ támasza — a Szovjetunió iránt. A népi demokrácia útja a jó­módú, erős, művelt szocialista Magyarországhoz! Ezekkel a szavakkal fejező­dik be a Magyar Népköztársa­ság első ötéves népgazdasági tervről szóló törvényjavaslata. Jelenti ezen belül az ötéves terv az iparunk soha nem kép­zelt megerősödését, a mezőgaz­daságunk gépesítését, a kultu­rális színvonalunk fokozódó fejlődését. Megerősítjük honvédségünket is, drága nekünk, dolgozóknak, minden híd, minden üzem, min­den új lakás, amit a hároméves tervben felépítettünk. Mi, dolgozók, építjük magunk­nak a hazát, meg is akarjuk védeni. Nem szabad azonban egy pillanatig sem megfeled­keznünk arról, hogy mi a hároméves tervben felépítettük az országot, az ötéves tervben új országot építünk. Ezt a dicső Vörös Hadsereg­nek és annak nagy vezérének, Sztálin elvtársnak köszönhet­jük. Mindazt, amivel ma ren­delkezünk: szabadság, függet­lenség, egyre fokozódó jólét tudata, semmi sem lett volna, ha nem jön segítégünkre a szocializmus országa, a Szov­jetunió, ha nem nyújtja baráti kezét és nem segít át bennün­ket az újjáépítés nehézségein. Az ötéves tervünk 51. §-a tárgyalja a terv fő feladatait, a termelés és beruházás tervét. Az ötéves terv során 50,9 mil­liárd forint beruházás történik. Tervünkben főfeladatnak te­kintjük a nehéz- és gépipar fejlesztését. De jelentős beruhá­zás történik a könnyűipar fej­lesztésére is. Ezen belül foglal helyet a faipar 78 millió forint értékű beruházása. Új vegyes faipari üzemeket, új bútorgyárakat, épületasztalos, gyárakat és új lemezárugyára­­kat kell építeni. Termelésünknek 1934-ben el kell érnie a 969 milliót, ami 1949-hez viszonyítva 78,4% emelkedést jelent. Az 1954. évben az 1949-es évi termelési eredményhez képest lakásbútorból 149 millió forint értékű­val többet, épület­­asztalos gyártmányokból 88,5 millió forint értékű készít­ménnyel többet kell előállítani. A szocializmus építésének nagy terve az, amelynek példá­ját az élenjáró, hatalmas Szov­­jetúnió nyújtotta számunkra. A terv a realitásokra épült, a magyar népgazdaság erőire, a dolgozó nép építő akaratára és mindenekelőtt a Szovjetunió gazdaságának példamutatására. Itt nálunk és a többi népi demokráciákban is, szocializ­must építő terv szerint dolgoz­nak. Az ötéves terv sikeres végre­hajtása, miránk, famunkásokra is, fokozottabb feladatokat ró. Szélesítsük és erősítsük a Sztá­lin elvtárs születésnapjára meg­indult tömeges munkaversenyt. A faiparban is kialakuló Szla­­chánov-mozgalmat. Támogassuk munkájukban az egyszerű dol­gozókat, akik nem sztahanovis­ták ugyan, de munkájukat rendszeresen 5—10%-kal túltel­jesítik. Zárkózzunk fel mi, famunkás dolgozók is, Pártunk sok har­cot megnyert vörös zászlója alá, hogy a mi nagy vezérünkkel, Rákosi elvtárssal, együtt épít­hessük a jómódú, erős, művelt, szocialista Magyarországot. 1950 január A Központ hivatalos közleményei Újévi köszöntés tagjainkhoz Eredményekben gazdag esztendőit hagytunk magunk után. Az elmúlt évnek néhány, Szakszervezetünkre vonatkozó eseményével igazoljuk bevezető mondatunk állítását. A Famunkások Szakszervezete kö­zel félévszázados fennállása óta tö­rekedett arra, hogy központi szék­háza legyen, amely kizárólag a fá­sok tulajdonát képezi. Tagjaink ál­­­dozatkészsége folytán ezt a törek-­­vésünket az elmúlt két évben sike­e­rült megvalósítani. Ma már nem­csak a kibővített központi és fő­városi ügyvitelünk irodái számára, hanem tagjaink használatára is, a mai követelményeknek megfelelő,­ olyan helyiségek állanak rendelkezé-s sünkre, ahol az egyesületi életünk­­ sokoldalú teendőit elvégezhetjük.­­ A XVII. Szakszervezeti kongres­-­ szusnak az ipari szervezkedésre vo-­­ natkozó határozata az elmúlt évben lett a gyakorlatban végrehajtva. A határozat keresztülvitele a Famun­kások Szakszervezetében számok­ban abban jutott kifejezésre, hogy a Vasasok, Szállítók, Színháziak, stb. szakszervezeteinek át kellett ad­nunk 3430 tagot. Ez­zel szemben a Famunkások Szakszervezete, a Ve­gyészetiek, Magánalkalmazottak, Mérnökök stb. Szakszervezetektől kapott 1949 tagot, köztük 521 ér­telmiségit. Az 1487 főnyi tagvesz­teséget igyekeztünk a még szerve­zetlen famunkások közül pótolni, amely, mint az alábbi adataink ta­núsítják, teljes mértékben sikerült. 1948. év XI. hónapjában tagjaink befizettek 823.225 tagsági járulé­­é­kot, ennek alapján számítva a múlt évben 18.709 tagunk volt. 1949. év XI. hónapjában tagjaink­­ befizettek 861.195 tagsági járulé­­­­kot, amely megfelel 19.572 átlagos­­ taglétszámnak. A decemberi elszámolások ezen adatokat már nem változtatják meg. A faipari dolgozók 100 s­­ázalé­­kos szervezettségét még 2100 szer­vezetlen famunkás hátráltatja. Azt akarjuk, hogy ez évben már ők is soraink között legyenek. Szakszervezetünk megbízottja részt vett Milánóban ,ezz év július kü­zepén tartott építő- és faipari dolgozók konferenciáján, ahol öt­millió építő­- és faipari munkás kép­viseletében megalakították az építő- és faipari munkások szakszerveze­teinek világszövetségét. Rövid összefoglalásunkban emlí­tést teszünk még arról a nagy­arányú oktatási tevékenységünkről, amelyet úgy helyi szerveinknél, mint az üzemekben folytatunk azért, hogy tagjainknak úgy az ideológiai, mint általános és szakmai ismere­teik gyarapításával a termelés, va­lamint a Párt és a szakszervezeti mozgalom számára minél több kép­zett kádereket adhassunk. Lapunk más helyén részletes tu­dósításban olvashatjuk, hogy Sztá­lin elvtárs 70. születésnapja alkal­mával a faipari dolgozók is meny­nyire kivették részüket a felajánlott többletmunkából, úgyszintén azt is, hogy a faipari üzemek a hároméves tervet idejére becsülettel teljesítet­ték és hozzáfogtak az ötéves nép­­gazdasági terv első éves feladatai­nak elvégzéséhez. A felsorolt eredményekkel a fa­ipari dolgozók nagyban hozzájárul­tak népi demokráciánk megerősíté­séhez és ezen keresztül ahhoz is, hogy hazánk mielőbb a szocializmus országa legyen. Amidőn a XX. század második felébe lépünk, Szaklapunk szerkesz­tősége és a Központi Vezetőség ré­széről összes funkcionáriusainknak ezúton nyilvánítjuk elismerésünket, tagjaink összeségének pedig moz­galmunk megerősödése érdekében hozott anyagi áldozatkészségükért köszönetünket. Szakszervezetünk minden tagjának békés, még jobb eredményt hozó új esztendőt kívá­nunk! »FAMUNKAS« Szerkeszti: Róka Pál Kiadó: Villám János Szerkesztőség: Budapest, VI., Benczur­ u. 45. Tel.: 421—776, 77, 78 499616. Athenaeum Nyomda N. V. (Fr. Soproni Béla)

Next