Famunkás, 1960 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-07 / 1. szám

1960. JANUÁR 7. FAMUNKAS Magyarország, ahogy ezt egy nyugatnémet építőmunkás látta A Magyar Építőipari Dol­gozók Szakszervezetének meghívására 1959. november 22-től 30-ig Magyarországon tartózkodtam, s tanulmányutat tettem az ország legkülönbö­zőbb vidékein. Magában a fővárosban, de kétszáz kilométer távolságban tőle, Pécsett is alkalmam volt meggyőződni arról, milyen nagyvonalúan épülnek fel­ egész városrészek. Természe­tesen nálunk, Nyugat-Német­­országban is sokat építenek és ezeknél az építkezéseknél a legmodernebb gépeket alkal­mazzák. De tekintetbe véve azt, hogyan néztek ki a dolgok Magyarországon még egy év­tizeddel ezelőtt, meglepődtünk az elsősorban a dolgozó embe­reket szolgáló építkezések mértékén. Azokon a helyeken, a­hol azelőtt a dolgozók család­jukkal együtt sötét, egészség­telen lakásokban, vagy viskók­ban voltak kénytelenek lakni, ma olyan lakásokat építenek, amelyeket nálunk is a leg­nagyobb elismeréssel fogadná­nak. Lényeges különbség van azonban Magyarország és a Német Szövetségi Köz­társaság lakásépítési politi­kája között. Míg Nyugat- Németországban a leg­több dolgozó számára egy újonnan épített lakás meg­fizethetetlen, Magyarországon a lakások havi bére a jövede­lemnek csak 4,8 százaléka. S ezek nem állami, vagy szak­­szervezeti funkcionáriusoktól nyert adatok. Magam kerestem fel az embereket lakásukban, érdeklődtem életviszonyuk fe­lől és győződtem meg róla, hogy a dolgozók államát, ve­zetőit nemcsak szóval, tettek­kel is támogatják. S most, hogy a reakciós erőknek nincs többé lehe­tőségük a kártevésre, az élet­­színvonal napról napra jobb lesz. Az építkezéseken és az üze­mekben többször kérdezősköd­tek tőlem a nyugatnémet építőmunkások kereseti lehe­tőségei és életszínvonala felől. Készségesen adtam tájékoz­tatást, hamarosan meg kellett azonban állapítanom, hogy alig van összehasonlítási lehetőség és ha valaki összehasonlításo­kat akarna termi, azok sántí­tanának. Jól kioktatott egy öreg magyar építőmunkás, aki nagyjából a következőket mondta: „Nézd, szaktárs, neked Nyugat-Németországban szép fizetésed van és ugyanaz volt azelőtt is, sőt részben még jobb, mint most. Saját elmon­dásod szerint a jogaitokat az üzemekben egyre jobban meg­nyirbálják és megkísérlik ne­héz küzdelmek árán kiharcolt szociális juttatásaitokat lépés­ről lépésre megsemmisíteni. Nálunk azonban másképp áll a helyzet. Én magam öreg építő­munkás vagyo­k, azelőtt alig volt miből éljek és a családom­mal egy öreg lyukban laktam. Most azonban van egy modern, háromszobás lakásom fürdő­szobával, s ezért a béremnek mindössze 4 százalékát fize­tem. Azelőtt gyalog siettem óráishosszat a munkahelyemre és haza, most meg motorkerék­párom van. Tőled a béred 12 százalékát vonják le, míg ne­künk csak 3 százalékot kell fizetnünk és ugyanakkor a mi szociális és nyugdíj­ellátott­ságunk biztosan nem rosszabb, mint nálatok. Mi nem rendelkezünk még ugyan elegendő korszerű gépekkel, s így egyszerűbb eszközökkel is dolgozunk. De építkezéseinken többet teljesí­tünk, mint ti és mindezt csak azért, mert olyan államunk van, amit nem a régi kapitalis­ták kormányoznak, hanem a munkásosztály képviselői. Adok neked egy jó tanácsot, kergessétek el a pokolba a­­ kapitalistáitokat és majd meg-­ látjátok, hogy minden sokkal jobban fog menni.” Ez az öreg építőmunkás a fején találta a szöget és meg kell vallanom, hogy sokat tanulhatunk tőle. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ami nekem külö­nösen imponált. Sok építőmunkás lakik gyakran 100—150 kilométerre is a munkahelyétől. Hogy azonban szállásuk legyen, ahol jól érzik magukat, otthonokat építettek, amiket a magyar szaktársak büszkén építő­­munkás-szállodának nevez­nek. Szép, modern házak, fürdő­vel, mosdóval. A levegős lakó­szobákban négyesével vannak elszállásolva az emberek és kultúr- és társalgótermek áll­nak rendelkezésükre, s mind­ezért egy órabérnyi összeget sem kell fizetniük. Sőt külön­­élési költséget is kapnak a családjuktól távol lakói. Az a szívélyes fogadtatás is meglepett, amelyben az üze­mek vezetősége, a szakszerv. Az elmúlt év során a me­gyei, illetve szakmai bizottsá­gok oktatási ütemtervei alap­ján mintegy 5200 szb-tag vett részt a szervezett okta­tásban. A szakszervezeti köz­pont osztályai az oktatási te­matika, illetve előadások el­készítése mellett több helyen vállalták az előadások meg­tartását is vagy segítettek azok megszervezésében. A megyei és szakmai bizottságok időben létrehozták a megfelelő előadói gárdát, melybe a bizottság és a választmány tagjain kívül sok társadalmi aktívát is bevon­tak. Az előadók többsége igen lelkiismeretesen ké­szült fel az előadások megtartására, a vita leve­zetésére s az elmondotta­kat gyakorlati példákkal is kiegészítették. Az előadókat — igen helyesen — úgy választották ki, hogy az előadás témája kapcsoló­dott gyakorlati munkájukkal, beosztásukkal. Ha nem talál­tak ilyen előadókat, akkor — mint Somogy megyében — a kiválasztott személyek előző­leg alaposan tanulmányozták valamelyik vállalatnál a meg­felelő reszort-tevékenységet, s így szereztek megfelelő ta­pasztalatokat. Székesfehérváron s még egy-két megyében a szemlélte­tő anyagok mellett a filmvetí­tést is az oktatás szolgálatába állították. A legtöbb megyé­­ben pedig az SZMT tagjai is segítettek az előadások meg­szervezésében. Az szb-titkárok oktatása általában 2—3 napig, a reszor­­tosoké egy napig tartott. Egye­dül a faiparban nem volt egész­napos az oktatás, náluk a munkaidő után tartották meg az előadásokat. Milyen problémákat vetet­tek fel a hallgatók az előadá­sokat követő vita során? El­sősorban a kollektív vezetés, a jó munkamódszer kialakí­tása körül forgott a vita. Az Otb-titkárok és elnökök he­lyesen foglaltak állást, hogy súlyos hiba, ha a bizottság töb­bi tagját nem foglalkoztatják megfelelően és megkérdezésük nélkül döntenek egyes kérdé­sekben. Bátran felvetették a munkájuk során elkövetett hi­bákat is és elmondották, ha visszamennek az üzembe, ho­gyan változtatnak a munka­­módszerükön. A termelési felelősök példá­ul felvetették, hogy a termelési tanácskozások elég rendszertelenül van­nak megtartva és nem töl­tik be hivatásukat. A gazdasági vezetők ugyanis számadatok halmazát sorolják fel beszámolójukban s a mun­kások ebből igen keveset pro­fitálnak. Nem beszélve arról, hogy rendszertelenül értékelik a szakma legjobbja címért fo­lyó versenyt is és a dolgozók késve kapják meg az okleve­let és a pénzjutalmat. Ez pedig egyáltalán nem serkenti őket jobb munkára. A munkaversennyel kapcso­latban elmondották: cs­­ akkor lehet eredményes,ha figyelem­mel kísérik a dolgozók javas­latainak, panaszainak sorsát és minden versenyt gátló aka­dályt elhárítanak. Valamint, ha rendszeresen értékelik a brigádok eredményeit és tájé­koztatják őket erről. A bérfelelősök elmondották, hogy még mindig béreltolódá­sok vannak s például a kőmű­vesek és az őket kiszolgáló fe­vezeti fukcionáriusok és a munkások részesítettek. Már rövid együttlét után is baráti egyetértés alakult ki köztünk és mindenki azon fáradozott, hogy a kívánt felvilágosításo­kat megadja és számomra a magyarországi tartózkodást olyan kellemessé tegye, ami­lyenné csak lehet. Búcsúzáskor Budapesten azt mondtam, hogy úgy kö­szönöm meg ezt a szíves fogad­tatást, hogy élményeimet nyugatnémet szaktárcáimnak az igazsághoz hűen írom le. Nos, ígéretemet már részben beváltottam. Nemcsak a mi közigazgatási hatóságunk se­gédmunkások átlagbére nincs arányban iparunk más szak­ágai dolgozóinak átlagbérével. Nem értenek egyet azzal a nagyarányú túlórázta­tással sem, ami egyes vál­lalatoknál folyik s a jövő­ben is fellépnek ellene. A nőfelelősök is igen aktí­vak voltak és igen hozzáértő­en beszéltek feladataikról. Azt kérték csupán, hogy a szak­­szervezeti bizottság többet fog­lalkozzon tevékenységükkel és gyorsabban intézze el az álta­luk felvetett problémákat. A TT-felelősök különösen sok kérdést tettek fel az SZTK szolgáltatásokkal és a nyug­díj­rendelettel kapcsolatban. Miután a vitákat többségében az SZTK szakelőadói vezették, megfelelő választ kaptak kér­déseikre. Az oktatás befejezése óta eltelt idő tapasztalata az, hogy nemcsak a szakszervezeti bi­zottságok, munkabizottságaik tevékenysége is sokat javult. Elképzeléseiket munkatervük­be rögzítik és aszerint igyekez­nek dolgozni s ez igen megnö­velte az újonnan megválasz­tott szb-titkárok és tagok tekintélyét. Az elmúlt oktatási évad so­rán szerzett tapasztalatok mi­lyen feladatokat rónak ránk? Középszerveinknek rendszeresen ismertetniük kell az szb tagjaival a fontosabb rendeleteket, mert ilyen irányú ismere­teik igen hiányosak. Member 9-i vezetőségi ülésén — ahol ugyanis másodelnök vagyok —, hanem a két ki­fizetőhelyi gyűlésen is beszá­moltam a jelenlevő szaktár­saknak a tanulm­ányutamon látottakról, hallottakról. Azt hiszem, ezen a módon lehet leginkább szembeszállni a magyarországi viszonyokkal kapcsolatban terjesztett rossz­indulatú híresztelésekkel és így lehet leginkább helyre­állítani a baráti viszonyt Nyugat-Németország és Ma­gyarország építő-, fa- és építő­anyagipari dolgozói között. Bernhard Lutters Bocholt ! S emiatt bizonyos esetekben­­ nem tudnak megfelelő utasí­tást adni a dolgozóknak. Többször hívták össze a szakszervezeti bizottságok re­szortfelelőseit, mert mint fel­vetették, az elmúlt év során nem kaptak elegendő segítsé­get munkájukhoz. Hibaként rótták fel a vita során, hogy a gazdasági veze­­­­tők legtöbb helyen csak az szb- s titkárt vonják be egy­-egy­­ kérdés megoldásának megbe­szélésébe és az szb reszor- [ 106] véleményének meghallga-­­ tása nélkül foglalnak állást ] az ügyben. A jövőben a reszor­­tosokat is be kell vonni a ha­táskörükbe tartozó kérdések megvitatásába. A magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság, valamint egy-két megyebizottság a szál­lásbizottsági elnököket és a szobabizalmiakat is bevonta az oktatásba és ennek eredmé­nyeképpen sokat javult mun­kájuk. Példájukat ez évben követnie kell a többi megyei és szakmai bizottságoknak is. Összefoglalva az elmondot­takat: középszerveink használ­ják fel az 1959. évi oktatás so­rán szerzett tapasztalataikat arra, hogy ez évben színvona­lasabbá tegyék a szakszerve­zeti bizottságok, bizalmiak to­vábbképzését, mert jó munká­juk nagymértékben hozzájá­rul az ipar előtt álló hatalmas feladatok sikeres teljesítésé­hez. Az 1959. évi szakszervezeti oktatás tapasztalatairól A mezőgazdaság fejlesztéséért A kongresszus tiszteletére tett felajánlásai között az ÉM 1. igazgatósága, illetve az érdekelt vállalatok terven felül — a szocialista mezőgazdaság előbbrevitele érdekében — 94 db. tsz-istálló kivitelezését vállalták október 15-i átadással. E felajánlásokat a vállalatok nagy része teljesítette, sőt túlteljesítette, néhány vállalat azonban november hóban is eszközölt átadást. Az igazgatóság a magas- és mélyépítőipari szakmai bi­zottsággal értékelte a kongresszus tiszteletére tett felajánlá­sok teljesítését. Az értékelés alapján az érdekelt vállalatok az alábbi helyezést érték el: 1. ÉM 23. sz., 2. 22. sz„ 3. 21. sz„ 4. 25. sz., 5. 43. sz„ 6. 44. sz., 7. 45. sz„ 8. 41. sz., 9. 42. sz„ 10. 24. sz. Állami Építő­ipari Vállalat. Fenti helyezési sorrendtől függetlenül az összes vállalat vezetőségének és dolgozóinak elismerésünket fejezzük ki azért, mert a szocialista mezőgazdaság megteremtése érde­kében a rájuk bízott tsz-építkezéseken mindent elkövettek annak érdekében, hogy a kitűzött célokat megvalósítsák. Balla János, magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság elnöke Kisvári János, az ÉM 1. sz. igazgatóságának vezetője A könnyűipar kiváló dolgozói A könnyűipari miniszter a könnyűipar kiváló dolgozója jelvénnyel tüntette ki az alábbiakat: Bp. Kárpitosárugyárból: Bajnok Béla főkönyvelőt, Angyalföldi Bútorgyárból: Simon Orbánné munkaügyi vez. Bp. Fenyőbútorüzemből: AU Gellért munkaügyi vezetőt, Duna Bútorgyárból, Rissai István csoportvezetőt, Szűcs Elek utókalkulátort, Klucsik János asztalost, Kéringer József, Szabó István osztályvezetőket, Benkő József­né személyzeti ve­zetőt, Sportszerárugyárból, Véró Mihály gépmunkást, Kovács Ferenc raktárost, Rákosi Gerzson karbantartót, Molnár Ernő­­nét, Bánkuti Rózsát, Cserny Ferenc gépmunkást, Herqai Ru­dolf főkönyvelőt, Fatömegcikkgyártó Vállalattól, Varró Sándort. Jubiláló szakszervezeti tagok Reszegi Ferenc elvtárs, szakszervezetünk elnöke december 31-én délután 36 budapesti építő-, fa- és építőanyagipari nyug­díjasnak nyújtotta át az elnökség oklevelét és pénzjutalmát 50, illetve 40 éves szakszervezeti tagságuk elismeréseként. Reszegi Ferenc elvtárs, a veteránokat köszöntő beszédében elmondotta, hogy veteránjaink munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ma hazánkban a szocializmust építhessük. A jutalmak és az emléklapok átadása után a veteránok sokáig elbeszélgettek a múlt emlékeiről és harcairól, s többen köszönetüket fejezték ki a szakszervezet elnökségének, hogy nem feledkezett meg róluk. Az ünnepségen többek között megjelent Somoskői Gábor elvtárs, a szakszervezet főtitkára, Róka Pál elvtárs, a szakszervezet alelnöke, Ács Ferenc elv­társ, szakszervezetünk titkára, Balla János elvtárs, a magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság elnöke is. Reszegi Ferenc, szakszervezetünk elnöke átnyújtotta az levelet Deutsch Gábornénak Ambrus Sándor asztalos, aki 50 éve szakszervezetünk tagja, a harcos évek élményeiről emlékezik KÉPES KRÓNIKA Szakszervezetünk székházában rendezett szilveszteri mulatsá­gon megjelent dr. Münnich Ferenc elvtárs, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal elvtárs, a Minisztertanács első elnökhe­lyettese, valamint Brutyó János elvtárs, a SZOT főtitkára és szakszervezetünk főtitkárával, Somoskői Gáborral, valamint elnökével, Reszegi Ferenccel, az építő-, fa- és építőanyagipari dolgozók 1960. évi sikereire ürítették poharukat — Mit énekeljünk, Münnich elvtárs? — kérdezik a műsorban szereplő énekkarunk női tagjai S

Next