Famunkás, 1960 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-07 / 1. szám
1960. JANUÁR 7. FAMUNKAS Magyarország, ahogy ezt egy nyugatnémet építőmunkás látta A Magyar Építőipari Dolgozók Szakszervezetének meghívására 1959. november 22-től 30-ig Magyarországon tartózkodtam, s tanulmányutat tettem az ország legkülönbözőbb vidékein. Magában a fővárosban, de kétszáz kilométer távolságban tőle, Pécsett is alkalmam volt meggyőződni arról, milyen nagyvonalúan épülnek fel egész városrészek. Természetesen nálunk, Nyugat-Németországban is sokat építenek és ezeknél az építkezéseknél a legmodernebb gépeket alkalmazzák. De tekintetbe véve azt, hogyan néztek ki a dolgok Magyarországon még egy évtizeddel ezelőtt, meglepődtünk az elsősorban a dolgozó embereket szolgáló építkezések mértékén. Azokon a helyeken, ahol azelőtt a dolgozók családjukkal együtt sötét, egészségtelen lakásokban, vagy viskókban voltak kénytelenek lakni, ma olyan lakásokat építenek, amelyeket nálunk is a legnagyobb elismeréssel fogadnának. Lényeges különbség van azonban Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság lakásépítési politikája között. Míg Nyugat- Németországban a legtöbb dolgozó számára egy újonnan épített lakás megfizethetetlen, Magyarországon a lakások havi bére a jövedelemnek csak 4,8 százaléka. S ezek nem állami, vagy szakszervezeti funkcionáriusoktól nyert adatok. Magam kerestem fel az embereket lakásukban, érdeklődtem életviszonyuk felől és győződtem meg róla, hogy a dolgozók államát, vezetőit nemcsak szóval, tettekkel is támogatják. S most, hogy a reakciós erőknek nincs többé lehetőségük a kártevésre, az életszínvonal napról napra jobb lesz. Az építkezéseken és az üzemekben többször kérdezősködtek tőlem a nyugatnémet építőmunkások kereseti lehetőségei és életszínvonala felől. Készségesen adtam tájékoztatást, hamarosan meg kellett azonban állapítanom, hogy alig van összehasonlítási lehetőség és ha valaki összehasonlításokat akarna termi, azok sántítanának. Jól kioktatott egy öreg magyar építőmunkás, aki nagyjából a következőket mondta: „Nézd, szaktárs, neked Nyugat-Németországban szép fizetésed van és ugyanaz volt azelőtt is, sőt részben még jobb, mint most. Saját elmondásod szerint a jogaitokat az üzemekben egyre jobban megnyirbálják és megkísérlik nehéz küzdelmek árán kiharcolt szociális juttatásaitokat lépésről lépésre megsemmisíteni. Nálunk azonban másképp áll a helyzet. Én magam öreg építőmunkás vagyok, azelőtt alig volt miből éljek és a családommal egy öreg lyukban laktam. Most azonban van egy modern, háromszobás lakásom fürdőszobával, s ezért a béremnek mindössze 4 százalékát fizetem. Azelőtt gyalog siettem óráishosszat a munkahelyemre és haza, most meg motorkerékpárom van. Tőled a béred 12 százalékát vonják le, míg nekünk csak 3 százalékot kell fizetnünk és ugyanakkor a mi szociális és nyugdíjellátottságunk biztosan nem rosszabb, mint nálatok. Mi nem rendelkezünk még ugyan elegendő korszerű gépekkel, s így egyszerűbb eszközökkel is dolgozunk. De építkezéseinken többet teljesítünk, mint ti és mindezt csak azért, mert olyan államunk van, amit nem a régi kapitalisták kormányoznak, hanem a munkásosztály képviselői. Adok neked egy jó tanácsot, kergessétek el a pokolba a kapitalistáitokat és majd meg- látjátok, hogy minden sokkal jobban fog menni.” Ez az öreg építőmunkás a fején találta a szöget és meg kell vallanom, hogy sokat tanulhatunk tőle. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ami nekem különösen imponált. Sok építőmunkás lakik gyakran 100—150 kilométerre is a munkahelyétől. Hogy azonban szállásuk legyen, ahol jól érzik magukat, otthonokat építettek, amiket a magyar szaktársak büszkén építőmunkás-szállodának neveznek. Szép, modern házak, fürdővel, mosdóval. A levegős lakószobákban négyesével vannak elszállásolva az emberek és kultúr- és társalgótermek állnak rendelkezésükre, s mindezért egy órabérnyi összeget sem kell fizetniük. Sőt különélési költséget is kapnak a családjuktól távol lakói. Az a szívélyes fogadtatás is meglepett, amelyben az üzemek vezetősége, a szakszerv. Az elmúlt év során a megyei, illetve szakmai bizottságok oktatási ütemtervei alapján mintegy 5200 szb-tag vett részt a szervezett oktatásban. A szakszervezeti központ osztályai az oktatási tematika, illetve előadások elkészítése mellett több helyen vállalták az előadások megtartását is vagy segítettek azok megszervezésében. A megyei és szakmai bizottságok időben létrehozták a megfelelő előadói gárdát, melybe a bizottság és a választmány tagjain kívül sok társadalmi aktívát is bevontak. Az előadók többsége igen lelkiismeretesen készült fel az előadások megtartására, a vita levezetésére s az elmondottakat gyakorlati példákkal is kiegészítették. Az előadókat — igen helyesen — úgy választották ki, hogy az előadás témája kapcsolódott gyakorlati munkájukkal, beosztásukkal. Ha nem találtak ilyen előadókat, akkor — mint Somogy megyében — a kiválasztott személyek előzőleg alaposan tanulmányozták valamelyik vállalatnál a megfelelő reszort-tevékenységet, s így szereztek megfelelő tapasztalatokat. Székesfehérváron s még egy-két megyében a szemléltető anyagok mellett a filmvetítést is az oktatás szolgálatába állították. A legtöbb megyében pedig az SZMT tagjai is segítettek az előadások megszervezésében. Az szb-titkárok oktatása általában 2—3 napig, a reszortosoké egy napig tartott. Egyedül a faiparban nem volt egésznapos az oktatás, náluk a munkaidő után tartották meg az előadásokat. Milyen problémákat vetettek fel a hallgatók az előadásokat követő vita során? Elsősorban a kollektív vezetés, a jó munkamódszer kialakítása körül forgott a vita. Az Otb-titkárok és elnökök helyesen foglaltak állást, hogy súlyos hiba, ha a bizottság többi tagját nem foglalkoztatják megfelelően és megkérdezésük nélkül döntenek egyes kérdésekben. Bátran felvetették a munkájuk során elkövetett hibákat is és elmondották, ha visszamennek az üzembe, hogyan változtatnak a munkamódszerükön. A termelési felelősök például felvetették, hogy a termelési tanácskozások elég rendszertelenül vannak megtartva és nem töltik be hivatásukat. A gazdasági vezetők ugyanis számadatok halmazát sorolják fel beszámolójukban s a munkások ebből igen keveset profitálnak. Nem beszélve arról, hogy rendszertelenül értékelik a szakma legjobbja címért folyó versenyt is és a dolgozók késve kapják meg az oklevelet és a pénzjutalmat. Ez pedig egyáltalán nem serkenti őket jobb munkára. A munkaversennyel kapcsolatban elmondották: cs akkor lehet eredményes,ha figyelemmel kísérik a dolgozók javaslatainak, panaszainak sorsát és minden versenyt gátló akadályt elhárítanak. Valamint, ha rendszeresen értékelik a brigádok eredményeit és tájékoztatják őket erről. A bérfelelősök elmondották, hogy még mindig béreltolódások vannak s például a kőművesek és az őket kiszolgáló fevezeti fukcionáriusok és a munkások részesítettek. Már rövid együttlét után is baráti egyetértés alakult ki köztünk és mindenki azon fáradozott, hogy a kívánt felvilágosításokat megadja és számomra a magyarországi tartózkodást olyan kellemessé tegye, amilyenné csak lehet. Búcsúzáskor Budapesten azt mondtam, hogy úgy köszönöm meg ezt a szíves fogadtatást, hogy élményeimet nyugatnémet szaktárcáimnak az igazsághoz hűen írom le. Nos, ígéretemet már részben beváltottam. Nemcsak a mi közigazgatási hatóságunk segédmunkások átlagbére nincs arányban iparunk más szakágai dolgozóinak átlagbérével. Nem értenek egyet azzal a nagyarányú túlóráztatással sem, ami egyes vállalatoknál folyik s a jövőben is fellépnek ellene. A nőfelelősök is igen aktívak voltak és igen hozzáértően beszéltek feladataikról. Azt kérték csupán, hogy a szakszervezeti bizottság többet foglalkozzon tevékenységükkel és gyorsabban intézze el az általuk felvetett problémákat. A TT-felelősök különösen sok kérdést tettek fel az SZTK szolgáltatásokkal és a nyugdíjrendelettel kapcsolatban. Miután a vitákat többségében az SZTK szakelőadói vezették, megfelelő választ kaptak kérdéseikre. Az oktatás befejezése óta eltelt idő tapasztalata az, hogy nemcsak a szakszervezeti bizottságok, munkabizottságaik tevékenysége is sokat javult. Elképzeléseiket munkatervükbe rögzítik és aszerint igyekeznek dolgozni s ez igen megnövelte az újonnan megválasztott szb-titkárok és tagok tekintélyét. Az elmúlt oktatási évad során szerzett tapasztalatok milyen feladatokat rónak ránk? Középszerveinknek rendszeresen ismertetniük kell az szb tagjaival a fontosabb rendeleteket, mert ilyen irányú ismereteik igen hiányosak. Member 9-i vezetőségi ülésén — ahol ugyanis másodelnök vagyok —, hanem a két kifizetőhelyi gyűlésen is beszámoltam a jelenlevő szaktársaknak a tanulmányutamon látottakról, hallottakról. Azt hiszem, ezen a módon lehet leginkább szembeszállni a magyarországi viszonyokkal kapcsolatban terjesztett rosszindulatú híresztelésekkel és így lehet leginkább helyreállítani a baráti viszonyt Nyugat-Németország és Magyarország építő-, fa- és építőanyagipari dolgozói között. Bernhard Lutters Bocholt ! S emiatt bizonyos esetekben nem tudnak megfelelő utasítást adni a dolgozóknak. Többször hívták össze a szakszervezeti bizottságok reszortfelelőseit, mert mint felvetették, az elmúlt év során nem kaptak elegendő segítséget munkájukhoz. Hibaként rótták fel a vita során, hogy a gazdasági vezetők legtöbb helyen csak az szb- s titkárt vonják be egy-egy kérdés megoldásának megbeszélésébe és az szb reszor- [ 106] véleményének meghallga- tása nélkül foglalnak állást ] az ügyben. A jövőben a reszortosokat is be kell vonni a hatáskörükbe tartozó kérdések megvitatásába. A magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság, valamint egy-két megyebizottság a szállásbizottsági elnököket és a szobabizalmiakat is bevonta az oktatásba és ennek eredményeképpen sokat javult munkájuk. Példájukat ez évben követnie kell a többi megyei és szakmai bizottságoknak is. Összefoglalva az elmondottakat: középszerveink használják fel az 1959. évi oktatás során szerzett tapasztalataikat arra, hogy ez évben színvonalasabbá tegyék a szakszervezeti bizottságok, bizalmiak továbbképzését, mert jó munkájuk nagymértékben hozzájárul az ipar előtt álló hatalmas feladatok sikeres teljesítéséhez. Az 1959. évi szakszervezeti oktatás tapasztalatairól A mezőgazdaság fejlesztéséért A kongresszus tiszteletére tett felajánlásai között az ÉM 1. igazgatósága, illetve az érdekelt vállalatok terven felül — a szocialista mezőgazdaság előbbrevitele érdekében — 94 db. tsz-istálló kivitelezését vállalták október 15-i átadással. E felajánlásokat a vállalatok nagy része teljesítette, sőt túlteljesítette, néhány vállalat azonban november hóban is eszközölt átadást. Az igazgatóság a magas- és mélyépítőipari szakmai bizottsággal értékelte a kongresszus tiszteletére tett felajánlások teljesítését. Az értékelés alapján az érdekelt vállalatok az alábbi helyezést érték el: 1. ÉM 23. sz., 2. 22. sz„ 3. 21. sz„ 4. 25. sz., 5. 43. sz„ 6. 44. sz., 7. 45. sz„ 8. 41. sz., 9. 42. sz„ 10. 24. sz. Állami Építőipari Vállalat. Fenti helyezési sorrendtől függetlenül az összes vállalat vezetőségének és dolgozóinak elismerésünket fejezzük ki azért, mert a szocialista mezőgazdaság megteremtése érdekében a rájuk bízott tsz-építkezéseken mindent elkövettek annak érdekében, hogy a kitűzött célokat megvalósítsák. Balla János, magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság elnöke Kisvári János, az ÉM 1. sz. igazgatóságának vezetője A könnyűipar kiváló dolgozói A könnyűipari miniszter a könnyűipar kiváló dolgozója jelvénnyel tüntette ki az alábbiakat: Bp. Kárpitosárugyárból: Bajnok Béla főkönyvelőt, Angyalföldi Bútorgyárból: Simon Orbánné munkaügyi vez. Bp. Fenyőbútorüzemből: AU Gellért munkaügyi vezetőt, Duna Bútorgyárból, Rissai István csoportvezetőt, Szűcs Elek utókalkulátort, Klucsik János asztalost, Kéringer József, Szabó István osztályvezetőket, Benkő Józsefné személyzeti vezetőt, Sportszerárugyárból, Véró Mihály gépmunkást, Kovács Ferenc raktárost, Rákosi Gerzson karbantartót, Molnár Ernőnét, Bánkuti Rózsát, Cserny Ferenc gépmunkást, Herqai Rudolf főkönyvelőt, Fatömegcikkgyártó Vállalattól, Varró Sándort. Jubiláló szakszervezeti tagok Reszegi Ferenc elvtárs, szakszervezetünk elnöke december 31-én délután 36 budapesti építő-, fa- és építőanyagipari nyugdíjasnak nyújtotta át az elnökség oklevelét és pénzjutalmát 50, illetve 40 éves szakszervezeti tagságuk elismeréseként. Reszegi Ferenc elvtárs, a veteránokat köszöntő beszédében elmondotta, hogy veteránjaink munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ma hazánkban a szocializmust építhessük. A jutalmak és az emléklapok átadása után a veteránok sokáig elbeszélgettek a múlt emlékeiről és harcairól, s többen köszönetüket fejezték ki a szakszervezet elnökségének, hogy nem feledkezett meg róluk. Az ünnepségen többek között megjelent Somoskői Gábor elvtárs, a szakszervezet főtitkára, Róka Pál elvtárs, a szakszervezet alelnöke, Ács Ferenc elvtárs, szakszervezetünk titkára, Balla János elvtárs, a magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság elnöke is. Reszegi Ferenc, szakszervezetünk elnöke átnyújtotta az levelet Deutsch Gábornénak Ambrus Sándor asztalos, aki 50 éve szakszervezetünk tagja, a harcos évek élményeiről emlékezik KÉPES KRÓNIKA Szakszervezetünk székházában rendezett szilveszteri mulatságon megjelent dr. Münnich Ferenc elvtárs, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal elvtárs, a Minisztertanács első elnökhelyettese, valamint Brutyó János elvtárs, a SZOT főtitkára és szakszervezetünk főtitkárával, Somoskői Gáborral, valamint elnökével, Reszegi Ferenccel, az építő-, fa- és építőanyagipari dolgozók 1960. évi sikereire ürítették poharukat — Mit énekeljünk, Münnich elvtárs? — kérdezik a műsorban szereplő énekkarunk női tagjai S