Famunkás, 1965 (65. évfolyam, 1-13. szám)
1965-01-04 / 1. szám
•% Köszönetünket fejezzük ki Az Építők Lapja 1964. december 7-i faipari számában megjelent a „Hajdúszoboszlói Béke gyógyüdülőről” című cikkükért az üdülő dolgozói és vezetősége nevében. A cikkben közöltek további jó munkára serkentenek bennünket, igyekezni fogunk, hogy beutalt dolgozóink továbbra is megtalálják gyógyulásukat és pihenésüket. Kérjük, hogy a cikk írójának, Ligeti László elvtársnak is adják át köszönetünket. Blénesi Béla üdülővezető IL Lánger Károly, „lovaggá ütése” nagyot lendített a Lingel-cégen, amelybe az öreg Lingel immár bevonta két fiát is, Károlyt és Jánost. Mindketten az üzemben dolgoztak, de a cég alapítója céltudatosan Károly fiából műszaki, Jánosból pedig kereskedelmi szakembert faragott. Már ekkoriban igyekezett megszerezni a legjobb szakmunkásokat, akiknek a segítségével mind jobban öregbítette gyártmányai jó hírét. Kiváló szakmunkásainak az újításait, találmányait szemrebbenés nélkül kisajátította, s mint „Singel-féle szabadalmat” jelentette be — az elsőt 1901-ben — dehát az akkori „jog” szerint minden találmány, amely a munkahelyen jött létre, végeredményben a „munkaadó gazdát" illette meg. Nyilván ilyen találmány alapján terjesztette ki gyártmányainak körét az irodabútorokra is. 1906-tól kezdve amerikai rendszerű, összerakható könyvszekrényeivel érte el a legnagyobb sikereket. A könyvszekrényeket, amelyek a század elején valóságos divatcikké váltak, korszerűsített formában még ma is gyártják. A gyártmányok körének bővítésével, a munkáslétszám növelésével párhuzamosan az üzemet is nagyobbítani kellett. Először az egyemeletes Rózsa utcai épületre húztak még egy emeletet, majd új, akkor a lehető legkorszerűbb gyár építését kezdték meg Zuglóban, a Pillangó utcában. Az új gyár 1912-ben, két évvel az első világháború előtt kezdte meg működését. A gyárnak saját energiatelepe volt, korszerű gépekkel, szárítókamrákkal, légfűtő és szellőző berendezésekkel szerelték fel. De ami akkor egyedülálló volt a magyar iparban: az egyre erősödő ,munkásmozgalmi követelések hatására megfelelő öltözőt, mosdót, étkező helyiséget is rendeztek be a gyárban. Nem a tulajdonosok szociális érzéséből fakadt ez a gondoskodás — rideg üzleti számítás volt mögötte. „Nálam csak a legkiválóbb szaktudású munkások dolgozhatnak — mondotta egy alkalommal az öreg Singel. — Ezekből a maximális teljesítményeket kell kihoznom. Ehhez sajnos, bizonyos kedvezményekre is szükség van. Akkor nem kívánkoznak el tőlem”. Két évvel később lángbaborult a világ. A háború gátat emelt a Lingel-cég törekvéseinek. Az új gyár megindulása után nem sokkal az öreg Lingel Károly meghalt, fiai fontosabbnak tartották a könnyelmű, nagyúri életet, mint a gyár fejlesztését. A háború alatt a gyár is mint hadiüzem működött, a kiváló szakmunkások lőszeres ládákat szegeztek. Az első világháború után a nagy gazdasági válság a Singel-céget is alapjaiban rendítette meg, a csődöt csak úgy sikerült elhalasztani, hogy megszerezték az akkor felépült Corvin Áruház faipari munkáit, valamint néhány külföldi megrendelést. Ekkor már 450 munkással, 120 féle berendezési tárgyat gyártottak. De a világválságot sehogyan sem lehetett elkerülni. Először a Pillangó utcai gyár esett áldozatául: az épületet Budapest Székesfővárossal vásároltatták meg Lingelék, a gépeket a Rózsa utcai üzembe szállították, s a volt bútorgyárat, az ország legmodernebb faipari üzemét a főváros szükséglakásokká alakította át. Még a gyár eladása sem mentette meg azonban a céget: 1937-ben bejelentette a csődöt és kényszeregyezséget kért önmaga ellen. Csak a második világháború látszat-konjunktúrája kezdte talpra állítani a gyárat. Tudjuk, milyen nagy árat fizetett az ország azért az átmeneti fellendülésért, a válságokkal küszködő tőkések időleges megmentéséért. De ennek az időszaknak, s a felszabadulás, az államosítás, a Budapesti Bútorgyár megalakítása eseményeinek kik lehetnének leghűbb krónikásai, ha nem maguk a dolgozók. Németh Mihálynak, a szakszervezeti bizottság titkárának segítségével próbálunk végigmenni azon a képzeletbeli hídon, amely átíveli a múlt évtizedeit. — Nagyon sokan vannak a gyár tényleges dolgozói és nyugdíjasai között egyaránt, akiknek az apjuk, nagyapjuk is itt dolgozott. Élő történelemkönyvei ők a gyárnak. Én csak annyit szeretnék előrebocsátani, hogy sokszor féltékenyen, valósággal irigykedve gondolok az egykori Linger gyáriak rendkívül magas szervezettségi fokára, amely többnyire közelebb volt a 100 százalékhoz, mint a 95-höz. A dolgozóknak ez a magasfokú szervezettsége nagymértékben előmozdította, hogy viszonylag kedvezőbb munka- és bérviszonyokat tudtak kiharcolni maguknak. Az órabérek átlagosan 60—65 fillért tettek ki, akkor, amikor a szakmában nem volt ritka a 20—40 filléres órabér sem. Ha akkoriban szociális vívmányokról lehetett beszélni, a szervezettség erejének köszönhettük ezeket. Igaz, hogy a szervezett munkások nem tűrték meg maguk között azt, aki nem volt tagja a szakszervezetnek. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a szervezett munkások és a Singel-fivérek között tökéletes összhang uralkodott. Ha nem is olyan feltűnően, mint másutt, de szívós, lépésről lépésre menő harc folyt a tőkések és a munkások között. Hogyan emlékezik erre Buti Károly, aki 1912 óta szakszervezeti tag, 38 éven keresztül dolgozott a gyárban, s ezalatt csaknemmegszakítás nélkül bizalmi tisztséget is töltött be. Többször akadt kisebbnagyobb bérdifferenciánk a gyártulajdonosokkal, de ezeket többnyire sztrájk nélkül tudtuk elintézni. Főleg az adott erőt nekünk, munkásoknak, hogy csaknem száz százalékban szervezettek voltunk, egytől egyig kiváló szakmunkások tartoztak közénk, s így mindig önérzetesen tárgyaltunk, sohasem éreztük a tőkést felettünk állónak. Emlékszem, egy ízben Lingel János magához hívatott. „Nézze, Buti, sok a munka, vállaljanak túlórát” — mondotta. ,.Nem, amíg egyetlen gyalupad üresen áll, nem vállalunk túlórát — feleltem, mint bizalmi. — Inkább új munkásokat hozunk be”. Rövid vita után bele is egyezett, csak azt kötötte ki, hogy az új munkások is jó szakemberek legyenek. — 1928-ban részt vettünk az asztalosipari munkások sztrájkjában. A rendkívül rosszul űzetett újpesti munkások kezdték a sztrájkot, amelyet a szakszervezet támogatott, s szolidaritásból mi is csatlakoztunk hozzá. Nevetséges összegért, 2 fillérért folyt a háborúság, de a GYOSZ — a Gyáriparosok Országos Szövetsége — semmiképpen ,sem engedett. Lingelék rendőri segédlettel sztrájktörő munkásokat csempésztek ugyan a gyárukba, de ebben nem sok köszönet volt, mert a „sárgák” keze alól alig került ki használható munkadarab. Tíz hétig tartott a sztrájk. A tartalékainkat feléltük, koplaltunk, s szakadatlanul verekedtünk a sztrájktörőkkel. Küzdelmünk, sajnos, nem hozta meg a kívánt eredményt, mert a sztrájk nem valami előnyös kiegyezéssel végződött. B. K. (Folytatjuk) Mozaikparketta A Budapesti Falemezművek 1-es számú gyáregységében korszerű gépi felszereléssel készül a mozaikparketta. A kis parkettaüzemet mutatjuk be néhány képben. A széles osztályozó szalagról az asszonyok a mozaikparkettaelemeket I., II. és II. osztályba sorolják Az utolsó fázis olyan, mint a dominójáték. A papírra felragasztott elemek 48X48 cm-es lapokban kerülnek a felhasználókhoz FAMUNKAS Önellátó Kevéssé köztudott dolog, hogy a Gyufaipari Vállalat budafoki gyárában jól felszerelt nyomda is működik. Nemrégiben új, törbnyomású Offset-gépet állítottak be, amely elsősorban az exportra kerülő gyufásdobozok címkéit nyomja. A hazai gyufacímkéket többnyire két színben, rotációs gépen állítják elő. A géprből órámként százezer cimke kerül ki. A kis nyomdaüzem, összesen — export- és hazai címkékkel együtt — több mint félmilliárd gyufacimkét állít elő. A Gyufaipari Vállalat ex- sporttermelése 1965-ben tovább növekszik. A vállalat budafoki gyára kapacitásának 40 százalékát az exporttermelés teszi ki, a szegedi gyár csiaik a belföld számára termel. A Chemolimpex évenként több mint 92 millió doboz gyufát szállít a külföldi megrendelőknek. A legnagyobb külföldi felvevő piac Anglia (a konzervatív angolok ma is előnyben részesítik a gyufát az öngyújtóval szemben), de igen jelentős szállítmányok indulnak Hollandiába, Belgiumba, a Közel-Keletre és Szudánba. Gyár hajrá nélkül A Tisza Bútoripari Vállalat szegedi gyára a belvárosban szorong, lakóházak között. Nem is gondolná az ember kintről, hogy a körúti házak közé ékelt kerítés mögött idén is mintegy 21 milliós értéket állítanak elő. Az irodát keresve háromszor is eltévedtem, egyszerűen azért, mert a kapualjat is — amelyből a Lépcsőház nyílik — munkahelynek használják. Ahol ilyen nagy a zsúfoltság, bizonyára sok probléma van — gondolná az ember. „Minden napra egy tojás“ — A termelésben nincs különösebb problémánk — cáfol rá az elképzelésre Juhász László gyáregységvezető. — Az átszervezés előtt is és után is fő profilunk az irodabútor volt, sőt, a vállalat még bővítette is profilunkat egy kooperációs termékkel, amelynek alkatrészeit készítjük mi: a Csillagleverővel, így azután , eredeti feladatunkon túl, amelyet november 28-ra teljesí- t tettünk, december 31-ig még néhány milliót produkálunk. Anyagproblémánk sincs, azaz csak az év elején volt furnírhiány, de aztán ez is rendeződött: lett furnír is, meg kaptunk hazai gyártmányú műanyaglemezeket. Legföljebb a raktározás okoz gondot, ha nem tud szállítani a MÁV, mivel raktári kapacitásunk maximálisan kétnapi termelésünk tárolására elégséges. Ezért, ha mód van rá, naponta szállítunk, s mivel gyártmányaink nagy részét nem vagontételben, hanem darabárus tételben kell feladnunk, még ez a gond se fojtogat bennünket. — ha ilyen jól állnak, akkor talán hajrá sincs? — Kérdem némiképp bizonytalanul, mert a hajrá, sajnos, elég gyakori. — Hajrá? Nincs. Nálunk nincs erre szükség. — Magyarázatát is adja, hogy miért nincs. — Ütemes termelés folyik nálunk, naponként elkészül az egy napra tervezett mennyiség. Bizonyítékul számokat mutat. Négyféle asztalt és iratszekrényt gyártanak elsősorban. Hónapról hónapra lehet követni a mennyiséget, nagy eltérés nincs. A januári terv: 338 szekrény — a decemberi előirányzat: 337 szekrény. Januárban 1092 asztal készült, decemberben 1095-nek kellett elkészülni. Ez az ütemesség adja a termelés biztonságát náluk. Az üzem úgy gazdálkodik, mint a jó tyúk. Szakmai képzés , továbbképzés akadémiai fokon Éppen egy éve annak, hogy a Budapesti Falemezműveknél megszületett az Üzemi Akadémia. Sokan és sokféle szervezet bábáskodott a megszületésénél, a pártszervezet, a szakszervezeti bizottság, a KISZ- szervezet, a FATE vállalati megbízottja, de úgy látszik, nem hiábavalóan, mert az újszülött gyorsan cseperedett, s ma, egyéves korára már nélkülözhetetlenné tette önmagát. A város három különböző kerületében működő vállalatnál másként aligha lehetett volna szervezetté tenni, egységes irányítás alá vonni a dolgozók sokirányú képzését. Az egyéves üzemi akadémia működéséről úgy kaphatjuk a legáttekinthetőbb képet, ha sorra vesszük a három tagozat munkáját. Az alapfokú tagozat általában az előkészítő, kiképző és továbbképző oktatást szolgálja. Ennek megfelelően ez a tagozat a legsokoldalúbb. Keretei közé tartozik a szakmunkásképzés is. Itt került sor a kétéves köszörűs tanfolyam megszervezésére, a darukezelők kiképzésére. Igen sok résztvevője van a kötöző tanfolyamnak, amelyet minden olyan dolgozónak el kell végeznie, aki emelőgépnél dolgozik. Hasonlóképpen igen népes a szabványismertető tanfolyam. 1965 egyik legfontosabb oktatási feladata lesz az épülő forgácslapgyártó üzem munkásgárdájának a kiképzése. A tanfolyam egyelőre 30 résztvevővel indul, s alapvető követelmény a nyolc általános iskolai végzettség. Az általános iskola felső osztályainak elvégzésében viszont szintén az akadémia alapfokú tagozata segít. Jelenleg 33-an járnak esti általános iskolába. A középfokú tagozatot lényegében műszaki klubnak is nevezhetnénk. Feladata elsősorban az, hogy biztosítsa a vállalat technikusai, művezetői számára a rendszeres műszaki tájékoztatást. Ezért kétéves műszaki továbbképző tanfolyamot szerveztek, havonként egy-egy előadással, jobban mondva klubnappal. A klubnapokon a korszerű technológia, a műszaki fejlesztés, az üzemgazdaságtan egyes kérdéseivel foglalkozó előadásokat tartanak. A középfokú tagozat foglalkozik a középiskolai tanulókkal is, akik szép számmal vannak, az üzemben: I6-an faipari, 20-an közgazdasági technikumba járnak, 12-en gimnáziumba, 8-an egyéb középiskolákba. A felsőfokú tagozat elsőrendű célja az egyetemet, főiskolát végzettek továbbképzésének az elősegítése. Az idei tanévben 8-an a Mérnöktovábbképző Intézet, 8-an a Gépipari Tudományos Egyesület által rendezett előadássorozat hallgatói. Ez a tagozat is rendez nívós kultnapokat és behatóan foglalkozik a műszaki utánpótlással, hét dolgozót segít az esti egyetem elvégzésében. Sokféle feladatot lát el, sok embert mozgat meg ez a fiatal akadémia. A siker nem kétséges, noha nem mindig, illetve nem mindenütt egyforma. Vonatkozik ez elsősorban a különböző tanfolyamok látogatottságára. Mondjuk meg kertelés nélkül: osztatlan azoknak a tanfolyamoknak a sikere, amelyeknek az elvégzése után magasabb bérbesorolást lehet remélni. Jócskán gyérebb a látogatottság azokon a cél és szakmai tanfolyamokon, amelyek nem kecsegtetnek közvetlen anyagi előnnyel, de az üzemi akadémia lelkes vezetőinek és patrónusainak van igazuk, akik azt tartják, hogy minden törődést, kitartó munkát megérdemelnek azok, akik tovább akarják képezni magukat, s akár „érdek nélkül” is igyekeznek gyarapítani szakmai ismereteiket. 1965. JANUÁR 4. „Mintha fejbe vágtak volna“ Év vége lévén azonban, most már a jövő évi munkára is gondolni kell. Nos, nagyjából már a jövő évi terv is rendeződött, de azért itt még nem biztos minden. Két hete, mikor közölték, hogy a közületi bútormegrendelés evőre felére csökken, mintha fejbe vágtak volna bennünket, hiszen a szerződés is a kezünkben volt! De most már ez is megoldódott: a vállalat, a központ kisegített bennünket, egy újabb heverő gyártásával bővíti a profilunkat. Anyagunk is van hozzá, a pontos tervszámot is tudjuk. A jövő évi terv teljességében pontosan nincs még ugyan meghatározva értékben sem. Ugyanis az irodabútorból újabb típus fog készülni a régiek mellett. Most kezdtük a prototípust gyártani, ezt 1965 elején mutatjuk be s a második félévben kerülhet sor a gyártására. Ezért a tervet úgy csoportosítjuk, hogy addig a megszokott gyártmányok készüljenek, meg a heverők. S várjuk a további fejleményeket. — Miért, lehet még valamilyen változtatás? — Hát... elképzelhető — mosolyodik el a gyáregységvezető. Sajnos, igaza van: gyakran elképzelhető elég sok utólagos változtatás, ami befolyásolhatja a tervszerűséget, az ütemes termelést, s év végén kapkodást, hajrát okozhat. Ideje lenne már ezeket gondos, reális tervezéssel, időben történő előkészítéssel megszüntetni általánosan. „Nagy szükség lenne rá“ Közben bejön a szakszervezeti titkár is, Kiss Mihály. A munkáról a munkásokra terelődik a szó. A törzsgárda stabil, néhány — nem jelentős számú — segédmunkás vándorol csupán időnként. De a létszámhoz képest nem kielégítőek a szociális intézmények a KÖJÁL véleménye s a dolgozók véleménye szerint se. Egyegy műszakban mintegy hetven férfi dolgozik. Megnéztük ^ az öltözőt és a fürdőt — hát ^ körülbelül ekkora fürdőszoba £ van egy régi béxházban is! ^ Elképzelhetetlen, hogy tud nak itt az emberek tisztálkodóéni s öltözködni. Nyilvánvalóan ^ csak nagy türelemmel, kivár va egymást. Kiderül azonban, hogy elkészült a terve a felés újításnak, amely jobb csoportotosítással, az épület átalakítá/sávai már az előírásnak megfelelő körülményeket biztositt tanács talán 1965 nyarán ^ meg is valósul ez a terv, ^ ha... lesz rá pénz. 300 ezer ^ forintról van szó körülbelül. Itt feltétlenül szükség van rá. díj Még egy sajátos helyi prob- fíéma merül fel, amelyet már ^ csak azért teszek itt közzé. ^ hogy felhívjam rá a figyelmet. ^ segítsem a megoldását vala miképpen. Régóta jár a gyárig ha hetenként egyszer egy ^ üzemorvos. Megszokták a dol^ gőzök, igénylik. Az üzem vezetői is előnyösnek találják a termelési érdekből. Ezt az oi£vost korábban állományon kívüli béralapból honorálták. azonban jött egy rendelkezés, amely szerint az üzemorvost i most már nem lehet így fizetni. Máshonnan viszont nem tudják. De mivel a dolgozók jó ragaszkodnak ahhoz hogy járj jon ki hozzájuk az üzemosítás, így hát azt se mondhatják kurtán-furcsán: köszönjük a szolgálatot, most már nincs rá szükségünk, mert nincs pénzünk. Kívánatos volna, hogy az illetékesek vizsgálják meg ezt az igényt és tájékáljanak valamilyen megold 'mást a dolgozók érdekében. ^ Ütemes, jó munkájuk alapján megérdemlik. | n. r.