Famunkás, 1966 (66. évfolyam, 1-13. szám)

1966-01-03 / 1. szám

4 CÉLJUK:­­ termelési tanácskozások aktívabbá tétele Mit kér a rokonüzemektől a Soproni Faforgács­feldolgozó Milyen lendülettel, adatokkal alátámasztva a mondanivaló­ját beszélt eddig Naisz Sándor, a Soproni Faforgácsfeldolgozó Vállalat szakszervezeti bizott­ságának titkára A termelési feladatok emelkedéséről, a szocialista brigádmozgalom ki­­szélesedéséről — az okleveles szocialista brigádon kívül most még két brigád csatla­kozott a versenyhez —, az üzem műszaki fejlődéséről volt szó. De amikor megkérdeztük, hogyan tükröződik mindez a termelési tanácskozásokon, ho­gyan viszik előbbre a dolgozók maguk is üzemük fejlődését, hogyan kapcsolódnak be a vezetésbe, válnak a termelés gazdáivá, kínos csend telepe­dett közénk. Azután Naisz Fe­renc jókora kerülővel közelí­tette meg a kérdést: " A közelmúltban Győr­ben, az SZMT-nél titkári ér­tekezlet volt. Sok szó esett a termelési tanácskozásokról. Nem valami bíztató kép bonta­kozott ki. A dolgozók részvé­tele a termelési tanácskozáso­kon, megyei vonatkozásban 50—60 százalékra tehető, s baj van az aktivitásukkal is. Én magam tapasztalatgyűjtés­re elmentem több soproni vál­lalat termelési tanácskozására. Meg kell mondanom, hogy egyik-másik vállalatnál szer­zett tapasztalataimat nem­­kí­vánom nálunk bevezetni. Ne­vezetesen a kényszerrendsza­bályokat, például azt, hogy be­zárassam a kaput és félek az ajtón se be, se ki, de még azt sem, hogy névsort olvassunk.­­ Ami a mi termelési ta­nácskozásainkat­­illeti, a dol­gozók részvétele körülbelül 50 százalékos, a 200-as létszámból többnyire 80-an, 120-an jönnek el és nyolcan, tizen szoktak hozzászólni. A többi üzemmel összehasonlítva, nem kellene szégyenkeznünk emiatt, de mi ezt az arányt nagyon rossznak tartju­k. Egy kicsit ez még a múlt öröksége, amikor üze­münk a SZÖVOSZ-hoz tarto­zott, s dolgozóink a kereske­delmi és vendéglátóipari dol­gozók szakszervezetének a tag­jai voltak. Ebben az enyhén szólva furcsa helyzetben , a szakszervezet kevés olyan dol­got tudott mondani, ami a faipari dolgozókat érdekelte volna. De nemcsak szakmai szempontból estünk távol a szakszervezettől, hanem a szo­ciális problémákat, juttatáso­kat illetően is. Például éve­ken keresztül nem jutottunk a főidényben üdülőjegyhez. Gyökeresen megváltozott a helyzet, mióta az Országos Er­dészeti Főigazgatósághoz és az Építők Szakszervezetéhez tar­tozunk. Hogy az üdülésnél maradjunk: a nyáron,a főidény­ben 11 dolgozónk kapott be­utalást, ezenkívül az OEF szántódi üdülőjében két, egyenként háromszemélyes nyaralóházat építünk.­­ Sokszor elgondolkozom azon, hogy talán ezek a válto­zások, az új, kedvezőbb hely­zet még nem ment át eléggé a dolgozók tudatába, s ezért nem érzik még eléggé maguké­nak a minden részletében új­jászülető üzemet. De rá kell jönnöm, hogy ez valójában még nincs így. Hiszen számtalan tanáccsal, javaslattal jönnek hozzám, meg a műszaki veze­tőkhöz, az újítási mozgalom úgy fellendült, hogy a mi kis üzemünk egészen előkelő hely- Vállatai sah-titkára te került az OEF nagy válla­latai között. Miért van ez az ellentmondás? Az, hogy dol­gozóink igenis aktívak, a hét­köznapok munkájában minden nap bebizonyítják, hogy szere­tik az üzemüket, felelősséget éreznek érte, a termelési ta­nácskozásokon pedig nagyokat hallgatnak. Két kézzelfogható magyarázat is lenne erre. Az 50—60 százalékos megjelenést indokolná, hogy sokan vidéki­ek, s a vasúti menetrendhez kell alkalmazkodniuk, az ak­tivitás hiánya pedig azzal ma­gyarázható, hogy a legtöbben félnek a nyilvános szereplés­től. Pedig hát egymás között vagyunk a termelési tanácsko­záson is, annyira, hogy az igazgató elvtárs nem is beszá­molót tart tulajdonképpen, hanem elbeszélget a dolgozók­kal, a javaslatokra, hozzászó­lásokra majdnem mindig azonnal válaszol, amelyikre pedig esetleg nem tudna azon­nali választ adni, két héten belül írásban küld részletes választ. Még soha, egyetlen ja­vaslat, hozzászólás nem ma­radt megválaszolatlanul, an­nál több olyan javaslatot, öt­letet tudnék viszont említeni, amelyet hasznosítottunk a termelésben, a versenymozga­lomban vagy szociális vonalon. — Őszintén beszéltem a helyzetről — nézett ránk Naisz elvtárs. — Talán tanácsot, út­­baigazít­ást is kaphatnánk... Nekünk ott helyben csak egyetlen példa jutott az eszünkbe a Nyugat-magyar­országi Fűrészek lenti üze­mének a példája. Ott már a legutóbbi termelési tanácsko­zást munkahelyenként tartot­ták meg s a tapasztalatok kedvezőek. A dolgozók így még jobban „egymás közt” vannak, nem érzik a nyilvá­nosság gátló hatását, közvetle­nebb, sajátosabb problémák merülnek fel, s fokozódik az aktivitás. Nem tudjuk még el­dönteni azonban, hogy az ilyen részlegekre bontott ta­nácskozások nem szűkítik-e a dolgozók látókörét, elegendő-e, ha az üzem egészének problé­mái helyett jobbára csak a maguk problémakörével fog­lalkoznak? A termelés problé­máit nem igen lehet elhatá­rolni — ha a tmk-műhelyben nincs valami rendben, ez az egész üzemben érezteti a ha­tását — ha a renktéri munka akadozik, a csarnokban sem zavartalan a termelés és így tovább. Szeretnénk ezért, ha Naisz elvtárs tanácskérésére többen adnának választ, első­sorban a lenti üzem szakszer­vezeti bizottsága mondaná el tapasztalatait a munkahelyen­ként megszervezett termelési tanácskozásokról, de természe­tesen készséggel fogadja a jó­tanácsot a Soproni Faforgács­feldolgozó Vállalat a többi ro­kon üzemtől is. S tegyük hoz­zá: mi is készséggel helyet adunk hasábjainkon a vála­szoknak. További öt százalékkal növelik az olvasók számát könyvtárral ellátott munkahe­lyek dolgozóinak 52 százaléka rendszeresen olvas. Változatla­nul jó a két zárt üzem: a Körmendi Ládagyár és a Nyu­­g­at-magyarországi Fűrészek könyvtári tevékenysége. A Fű­részek szocialista brigádjai kivétel nélkül tagjai a könyv­tárnak. A könyvtárosok elhatároz­ták, hogy­ további 5 szá­zalékkal növelik az olvasók számát. Ezt elősegíti az a moz­galom, amely feladatául tűzte ki a megyében, hogy minden szb-tag és bizalmi legyen ol­vasó és segítse az olvasómoz­galom kiszélesítését. Szakszervezeti bizottságaink gazdáivá váltak a könyvtárak­nak. Segítik elhelyezését, el­lenőrzik működését, a könyv­tárosokat szb-üléseken beszá­moltatják a munkájukról. Eb­ben az évben három könyvtá­runk kapott könyvszekrényt. A gazdasági vezetők biztosít­ják a könyvcserék szállítóesz­közeit. Az 1965—66. művelődési év előkészítését albizottságunk már a nyár folyamán meg­kezdte. A Derkovits Művelő­dési Otthon terve időben el­készült, a szakszervezeti bi­zottságok megkapták a kibőví­tett társadalmi vezetőségi ülé­sen tárgyalták meg. Könyvtárosaink biztosítot­ták a párt- és szakszervezeti oktatáshoz szükséges irodal­mat, s az állami oktatást elő­segítő kötelező olvasmányok is a dolgozók rendelkezésére állnak. (1965—66. tanévre ipar­ágaink dolgozói közül az álta­lános iskolákba több mint 200 iratkozott be.) Vállalatainknál az előző évekhez viszonyítva sokkal jobban működnek az oktatási bizottságok. Tevékenységük a szakoktatási és ismeretterjesz­tési munka megjavulását eredményezte. A felsorolt tények azt bizo­nyítják, hogy a kulturális és nevelési terület különböző ágazataiban tevékenykedő funkcionáriusok és társadalmi aktívák áldozatos munkája nyomán megyénkben mind több és több dolgozó kulturá­lis, tanulási igényeit tudjuk kielégíteni. Tóth József A közelmúltban az Építő, fa- és Építőanyagipari Dolgo­zok Szakszervezete Vas megyei bizottságának kulttúrnevelési albizottsága és a megyebizott­­sághoz tartozó vállalatok könyvtárosai megyei értekez­­etet tartottak. Az értekezle­ten megtárgyalták az olvasó­mozgalom eddigi tapasztala­tait és a további feladatokat. Vas megyében 29 építő-, fa- és építőanyagipari szakszerve­zeti könyvtár működik, ame­lyek összesen 12 ezer kötet könyvvel rendelkeznek. A Nem feledkeztek meg rólunk Kedves kis ünnepség — vagy inkább „családi összejövetel” — színhelye volt a közelmúlt­ban a Budapesti Falemezmű­vek 1. sz. telepe. A szakszervezeti bizottság meghívására kb. ötven nyug­díjas, volt üzemi dolgozó jött el. A déli órákban sűrűn nyi­­tódott a főporta kapuja, s lép­tek be rajta az őszülő nyug­díjasok. Megálltak az udva­ron, fátyolos szemmel szét­néztek, felidézték a múltat, eszükbe jutott az a sok szép — de sokszor oly nehéz — nap, az a sok megvívott mun­kacsata, melynek egykor ők is hősei voltak. Nem álltak meg az emlé­keknél, mindenki sietett a volt munkahelyére, hogy megláto­gassák, s forró öleléssel, ba­ráti kézfogással köszöntsék a régi munkatársakat. Azután az üzem ebédlőjé­ben régi munkatársaikkal együtt meghallgatták a Fővá­rosi Tanács kiküldöttjének be­számolóját kerületünk fejlesz­téséről, majd átvonultak a KISZ kultúrhelyiségébe. Puskás Ferenc szb-titkár, Szabó István telepvezető és Martini Róbert elvtársak üd­vözlő szavaira Farkas Imre nyugdíjas válaszolt szívből jö­vő szavakkal. A hivatalos formaságok után feloldódtak a kedélyek, az üzem fiataljai Bocs István KISZ-titkár vezetésével, az üzem kultúrgárdája László Istvánná kultúrfelelős irányí­tása mellett és személyes sze­replésével igen nívós, jól sike­rült kis kultúrműsorral szóra­koztatta a jelenlevőket. Piros arcú, ragyogó szemű fiatal lá­nyok gondoskodtak róla, hogy ne éhezzenek és ne szomjaz­zanak a „bácsik és­­a nénik”. Közben megjelent a vállalat igazgatója, Matuszka István és Weber József főmérnök, és sokáig elbeszélgettek a nyug­díjasokkal. A műsor és uzsonna befe­jeztével kicsinek bizonyult a terem, kikerültek az asztalok, mert rázendített a zenekar, megdobbantak az öreg szívek, megmozdultak a reumás lábak, és együtt táncolt öreg és fia­tal. A kedves kis ünnepség, il­letve családi összejövetel után ezúton mondok köszönetet nyugdíjastársaim nevében az szb-nek, a pártszervezetnek, a vállalat vezetőségének, a KISZ-szervezetnek, a kultúr­­csoportoknak és mindazoknak, akiknek ezt a kedves estét köszönhetjük. Kérem, őket, hogy ne feledkezzenek meg ró­lunk a jövőben sem, mert a nyugdíjasokra nemcsak a szó­rakozásban, de a munkában is lehet számítani. Pethő Zoltán nyugdíjas ANYAGBESZERZŐK, FIGYELEM! AZ ORSZÁGOS GUMIIPARI VÁLLALAT Budapest Vill., Kerepesi út 17. a 114/1965. OTH PM. számú együttes utasítás alapján felajánlja megvételre az alábbi elfekvő készleteit. A közölt egységárakból a hivatkozott rendelet alapján megállapodás szerinti árengedmény adható. Felvilágosítást ad: Mészáros Mihályné 142—620. Megnevezés Mennyiség Egységár Elsötétítő olajfesték 650,— kg 6,— Ft V. kék olajfesték 93,— kg 22,40 Ft Nitrovörös porfesték 260,— kg 42,73 Ft Trisolit sárga, dextrinporanyag 375,— kg 18,70 Ft FAMUNKÁS Az új év küszöbén rendezett összejövetelen Mu­­ladi Ferencné szb titkár mél­tatta a Budapesti Bútoripari Vállalat 6. sz. gyáregysége szakszervezeti bizottsága tag­jainak és aktíváinak egész éves munkáját. Ezután meg­jutalmazta a legeredménye­sebben dolgozó aktívákat. Követendő példa A Szak- és Kárpitosipari Vállalat 1. sz. gyáregységében dolgozó „Dobó Katalin” szo­cialista brigád tagjai Hausche­­re Károlyné vezetésével fel­ajánlották, hogy a karácsonyi ünnepekben felkeresik a nyugdíjas dolgozókat. Több mint tíz nyugdíjas családhoz kopogtattak be szerény aján­dékaikkal, s a gyár veterán­jai meleg hangon köszönték meg, hogy megemlékeztek ró­luk. A karácsonyi vendégj­árás alkalmával észrevették, hogy négy volt dolgozótársuk rossz anyagi és szociális körülmé­nyek között él. Nyomban ja­vaslatot­­tettek a szakszerve­zeti bizottságnak, hogy gyors­segéllyel támogassák az öre­geket. A napokban összeült a segélyezési albizottság és úgy döntött, hogy Jancsó József­­né, Erdélyi Lajosné, E. Nagy József és Péntek Lajosné nyugdíjasoknak soron kívül ki­utalja a segélyt. Bensőséges ünnepségen búcsúztatták el az Iskola és Sportszerárugyár központi kultúrtermében a három gyár­egység 1965-ben nyugdíjba ment 30 dolgozóját.. A vállalat vezetői megköszönve fáradsá­gos munkájukat, ajándékok­kal lepték meg a nyugdíjaso­kat, majd vacsorán látták őket vendégül. 1966. JANUÁR 3. Fennállásuk 15 éves évfordulóját ünnepelték A mohácsi bútorgyár nem­rég ünnepelte 15 éves fenn­állását. A gyár vezetősége számokkal és képekkel il­lusztrált grafikonon mutatta be fejlődésének történetét. Képek és számok szemlél­tetik azt az utat, amit a gyár 1951-től 1965-ig meg­tett. Tizenhat munkással és 800 ezer forint tervezett terme­lési értékkel „Mohácsi Me­zőgazdasági Szerárugyár” né­ven a megyei tanács fel­ügyelete alatt 1951-ben gyá­rat alapítottak egy elhagyott fűrésztelepből. Főleg mező­­gazdasági szerárut, szekere­ket és hintókat készítettek, míg 1954-ben a gyár egy kis létszámú asztalosrészleg­gel bővült, és elkezdtek fes­tett és fényezett bútorokat gyártani. De folytassa a történetet a gyár főkönyvelője, aki ré­szese volt annak a küzdel­mes és céltudatos munká­val elért fejlesztésnek, mely a gyárat a mai rangjára emelte.­­ — Az elért eredmények — szól Jakab Mihály főköny­velő — elsősorban a mun­kás és műszaki gárda fá­radságot nem kímélő mun­kájának köszönhetők, akik 15 éven át jóban és rossz­ban hűségesek maradtak a gyárhoz és munkájukat úgy végezték, mintha sajátjuk­ban dolgoztak volna. Kezdet­ben saját erőből elért ered­ményeink alapján rászolgál­tunk a megyei tanács támo­gatására és az 1955-ben ka­pott két és fél millió forin­tos beruházással megterem­tettük a korszerű bútorgyár­tás feltételeit. 1958-ban na­gyobb értékű gépi beruhá­zások lehetővé tették az asztalos üzemrész fejlődé­sét és a korszerű kárpito­zott bútorgyártást. Felszá­moltuk a kovács- és bognár­részlegeket és áttértünk a bútorgyártásra. Ekkor már 158 munkást foglalkoztatott a gyár és évi termelése közel 8 millió forint volt. A fejlődés ütemét nehezí­tette a szakmunkáshiány. A gyár vezetői megszervezték az iparitanuló-képzést, amely lehetővé tette a gyors fej­lesztést. Évről évre növeke­dett a termelés, a gyár mind több és több munkást fog­lalkoztatott, s „Mohács” kom­binált szobabútorral megala­pozta hírnevét. A termékösszetétel állandó volt 5 éven keresztül, ami magas termelékenységet ered­ményezett. További fejlődésük érde­kében 1965. január 1-től az iparági átszervezés gyárun­kat beolvasztotta a Szék- és Kárpitosipari Vállalatba. ily módon a fejlődésünket már korlátozó megyei kere­tektől megszabadulva a mi­nisztériumi nagyvállalat VI. sz. gyáregységévé váltunk. Az elmúlt háromnegyed év alatt gyáregységünknek mű­szaki és gyártmányfejlesztés terén nyújtott központi se­gítség alapján minden okunk megvan, hogy az immár 400 emberrel dolgozó gyárunk fejlődése tekintetében biza­lommal tekintsünk a jövőbe — mondotta Jakab Mihály főkönyvelő. A mezőgazdasági szeráru készítésétől a Mohács kom­­bináltszoba-berendezés gyár­tásáig megtett út a szocialis­ta iparfejlesztés gyors fej­lődésének bizonyítéka. Jó felfigyelni népgazdaságunk ezen pozitív vonására azon bírálatok mellett, melyek népgazdaságunk jelenlegi me­chanizmusából keletkező ne­gatív jelenségeket tárgyal­ják. A jelenlegi mechaniz­musból nem feltétlenül kell rossz eredményeknek szület­ni, a jó műszaki és gazda­sági munka legyőzheti azo­kat az akadályokat, melyek a gazdasági irányítás rendsze­réből adódnak. Ezt igazolja a mohácsi bútorgyár 15 éves fejlődése. Ligeti László " Az Új szálszárító berendezés a szegedi gyufagyárban A Gyufaipari Vállalat sze­gedi gyárában előrelátható­lag még az idén üzembe he­lyezik a saját tervezésű és kivitelezésű szálszárító be­rendezést. A szárító nagy je­lentőségű, mert lehetővé te­szi Szegeden is a gyufaszálak impregnálását, ami bármikor követelmény lehet a belföldi gyufáknál is (külföldre csak impregnált gyufát lehet el­adni.) Az új berendezés kor­szerűsíti a­ technológiát és nem utolsósorban munka-­­egészségügyi szempontból is jelentős, mert egyrészt meg­szünteti a kézi berakás apró­lékos, nehéz fizikai munká­ját és a szálszárításnál dol­gozók és a beráz­ók mente­sülnek a portól. Hogyan védekezzünk az influenza ellen? Magyarországon jelenleg csak szórványosan fordul elő influenza, de a járvány ter­jedésével számolnunk kell. ( Sajnos, eredményesnek ne­vezhető megelőzésről nem be­szélhetünk, mégis alábbi ta­nácsokat betartva, védekez­hetünk ellene. Az influenza vírusa úgyne­vezett cseppfertőzéssel ter­jed. Ezért kell kerülnünk a beteglátogatást, a zsúfolt jár­műveken való utazást. A zsú­folt vilamoson, autóbuszon kb 50-szer akkora a fertő­zési veszély, mint a normá­lis ülőhelyeken­­elhelyezkedő utasok között. Igen fontos a zsúfolt helyiségek kerülé­se,­­ az influenzában megbe­tegedettek elkülönítése, az általános egészségügyi sza­bályok betartása, köhögés­kor, tüsszentéskor a zseb­kendő használata (egyetlen tüsszentéssel több millió ví­rus kerül a levegőbe) a fo­kozott egyéni higiéné (na­ponta többszöri kézmosás, közös evőeszköz, közös po­hár használatának kerülése). Az influenzát megelőzni sem védőoltással, sem gyógysze­rekkel nem lehet. Az úgy­nevezett antibiotikumok (pe­nicillin, tetrán, chlorocid stb.) az influenza vírusára hatástalanok. Értelmetlen te­hát e gyógyszerekért ostro­molni az orvosokat. A „C”-vi­taminnak sincs az influenza ellen specifikus védő- vagy gyógyító hatása. Citrom, csip­keszörp, csipkebogyótea, nyers sárgarépa, savanyított ká­poszta, gyümölcslevek fo­gyasztása ajánlatos. A beteg időben forduljon orvoshoz, és ne járjon be munkahelyére, mert dolgozó­társait is megfertőzi. Az őszi tél fordulóján fo­kozott elővigyázatosságra, az egészségügyi rendszabályok betartására, tisztálkodásra van szükség, valamint, hogy mindenkor az időjárás és ne a naptár szerint öltözködjünk. Dr. Réti Ödön famunkás az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének lapja az Építők Lapja faipari száma Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: Lehoczky Oszkár Szerkesztőség: Budapest, VI. Dózsa György út 84/a Telefon: 425—960 Kiadja és terjeszti a Népszava Lapkiadó Vállalat Budapest, VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224—819. Felelős kiadó: Gábor Márton a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Csekkszámlaszám­’ 75.915.001—K.95 Szikra Lapnyomda, Budapest

Next