Fehérvári Hiradó, 1882. július-december (3. évfolyam, 28-54. szám)

1882-12-31 / 54. szám

II. évfolyam. A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve . 5 Egy évre ... 4 frt. Fél évre.... 2 frt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára. 8 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a­­ szerkesztőséghez (me­­­­gyeház-utcza 8. szám) intézendők.­­ Kéziratok vissza nem adatnak. Székesfehérvár, 1882. deczember 31. VEGYESTARTALMU HETILAP. Ivt meg­jelen minden­­vasárnap. 54. szám.­­ A lap anyagi részét­­ illető közlemények elő­­:­fizetési, hirdetési pén­zek a kiadóhivatalhoz (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők.­­ Hirdetések jutányosan számíttatnak.­­ Nyilt tér sora 20 kr. ; Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál.— Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Mossa Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Mosse Rudolfnál.­­ „Fehérvári Giradó“ Tárcsája. Elhagyatva.­ ­ Rajz.­­A faluban mindenki csak a jószivü Maris­kának hívta!... Egy jómódú családnak volt egyetlen leánya. Szülei a legforróbb szeretet m­elegével és gyengédségével ápolák a kedves gyermeket, ki büszkeségük volt. Tizenhat viruló tavasznak virágait látta pom­pázni és ismét az enyészet ölébe hullani e kedves virág, kinek bájain örök tavasz derengett. Kedves arczán a tiszta s hófehér liliom és a fakadó piros rózsabimbó szinvegyüléke pompázott___ Szemei az ég azúrjához voltak hasonlók, melyről oly jó­tékonyan áradnak szét a napnak fénylő és éltető meleg sugarai ... örömet és reményt nyújtva az embereknek. Csendes boldogságban élt ő a kis faluban, melynek jóltevő angyala volt ... Nem ismert más érzést, mint a jótétemény s a mindent átható sze­retet érzetét. De jött egy idő, midőn szive egy szokatlan, édesen nyugtalanitó érzelemmel, a szerelem érze­tével gazdagodott. — Szeretett a szív legtisztább, legforróbb szerelmével egy férfit, a ki nem volt méltó szerelmére s a ki megjelenésével megza­varta úgy az ő, mint szüleinek csendes nyugalmát! A szerető szülők aggódva látták kedves gyer­mekük vonzalmát ahhoz, a kié beleegyezésükkel nem lehet soha!... Tudta ezt Mariska is. Szivé­ben a szerelem és szeretet dúló harcza pusztított; végre győzött a szerelem, mely mindenható!... Épen a szeretet szent ünnepe: Karácsony volt!—Azon ünnep, melyen a családok fölött a szeretet angyala lebegteti szárnyait; azon ünnep, melyen fokozódott hévvel jelentkezik a szülői és gyermeki szeretet; azon ünnep, melyen az, a ki elhagyatva érzi magát s az, a ki legdrágább kin­csét, gyermekét veszti el, oly kietlen pusztaság­ban érzi magát, melynek nincs virága____ Ily örömtelen napra virradtak Mariska szülei is a szeretet ünnepén! Mert leányuk kiben sze­­retetük összpontosult, s a ki életük reménye volt, szive választottjával titokban elhagyta a szülői házat, egy levélben kérvén bocsánatot a minden örömüket vesztett szülőktől, de a kiknek szivében a bocsánat helyett — a gyűlölet és átok fogamzott meg leányuk és csábitója iránt. Négy év múlt el! — Ismét a szeretet szent ünnepét ülik az em­berek.... Karácsony van!... Oh ! mily boldogok azok, a kiknek szivét a múltak sötét emlékei nem háborgatják. Mily boldogok azok, a kiket nyugalom, csöndes boldogság, megelégedés és szeretet környeznek e napon! — De mily fáj­dalmas és szomorú érzelmek lakhatják azok ke­belét, a­kiknek szeretet helyett: a szívtelen mel­lőzés és az arcz viruló rózsáit elhervasztó nyomor jutott osztályrészül!... Ilyen boldogtalan, mindenkitől elhagyatott lény lett a még négy év előtt mindenkitől szere­­retett Mariska is. — A könnyelmű férfi, mint férj által, a­ki iránti végtelen szerelmében gyászba boritá szüleinek öreg napjait — elhagyatva s a lelki küzdelmektől megtörve élt a fővárosban, kézi­munkájával keresve meg a mindennapi kenyeret maga és szerelmének záloga, egy szőkefürtü an­­gyalarczu leánykája számára. — A csábításoknak, melyeknek a nagyvárosban kitéve volt, tiszta lelke egész erejével küzdött s ellen is állott Éjt nap­pallá téve dolgozott, küzdött a létért, melyre nem magának, de szive kincsének volt szüksége — mind­addig, míg lelki fájdalma és a nélkülözések okozta testi kimerültség meg nem foszták egészségétől. Most ott fekszik kis szobájában betegen. — Kihez forduljon segélyért?!... Szüleihez? Azok már egy év óta ott pihennek, a­hol már nem bántja semmi a sziveket, magukkal vivén átkukat is. — A férjhez?... Oh! ki tudja, hol éli az most könnyelmű életét! Egy jószivü családanya lakott a szomszéd szobában; ennek részvéte ápolá naponként a sze­gény elhagyatott beteg anyát. Ma a szeretet szent ünnepének előestéjén is eljött a jó asszony és vigasztalta az elhagyatott fiatal anyát azzal, a H­í­gasztalója, a Megváltóval, a kinek ma ünnepli a világ születése napját s a ki nem fogja elhagyni őt sem!!... Egy pár égető könycsepp gördült alá a beteg sápadt arczain, midőn e szavakra megtört fényű szemeinek bágyadt tekintetét, a mellette fekvő ártatlan kisdedére vető. Ok! e tekintetben ki volt fejezve a megtört lélek egész fájdalma s az anyai szeretet egész világa 11 A jószivü asszony megérte ezen tekintetet. Megnyugtatván némileg a szenvedő anyát, átvivé a kis atyátlan árvát gyermekeihez, hadd örüljön az is a szépen földíszitett karácsonfának, mely gazdagon meg van rakva a kis Jézuska ajándéká­val, melyet a jó gyermekeknek hozott. Künn rémes süvöltéssel dühöng a téli szél, hordja a hópelyheket, megfosztván a földet ez egyetlen takarójától is... épen mint a sors sok elhagyatott sziget utolsó reményétől! — Nincsenek most telve az utczák járó-kelő emberekkel, hiszen ma igyekszik mindenki otthon — családja körében, a kandalló szelid melegénél tölteni az időt, s a szeretet melegétől áthatott kebellel, vidám cse­vegés közt élvezni a családi boldogság utólérhet­­len örömeit. Még a szeretettel környezett és gondosan ápolt beteg is üdülést érez e napon! Mert a szív borjai olyanok, hogy ha szeretettel érintetnek, oly megnyugtató édes érzelmet keltenek az emberi kebelben, mely még a szenvedő testre is üditőleg hat. — De mily másként áll a dolog annál, a kinek szivében a mellőzés és elhagyatottság sötét bánata ütötte föl tanyáját; s a kinek erejét a nehéz gon­dokkal teli napok végképen kimerítették!! Az ily szerencsétlenek kebelét oly e­moljükie néni Hat iolviditólag a földön már semmi; ennek egyedüli orvosa a jótevő halál! A harang ezüst csengésű hangja az éjféli szent­misére hívja a jámbor embereket. A beteg nő kebeléből nehéz, fájdalmas sóhaj száll föl az örömet hirdető eme hangok hallatára___ Az ut­czáról az isten házába siető emberek gyors léptei­nek kopogása hallatszik. Bent a beteg szobájában oly bánatosan pislog az éjjeli mécs, mintha kife­jezője akarna lenni a szegény nő elhalófélben levő nehéz fájdalmának. Tekintete bágyadtan járja be a szobát, mintha keresne valakit. Égető szomját akarván oltani, kezét kinyújtja a közel álló kis asztalkán lévő viz után, de az visszahanyatlik___ Szólni akar, de a szó elhal ajakán. Nehéz verej­ték gyöngyözik a sápadt arezon___ Künn újra megszólalnak a harangok, hirdet­vén az örömet, hogy megszületett a Megváltó! .? *­­ Előfizetési felhívás „FEHÉRVÁRI HÍRADÓ" verestaitalin hetilap 1883. IV. évfolyamára. Ilelittén­ ! Egész évre...........................................4 frt. Fél évre.............................. 2 frt. Negyed évre........................................1 frt. Kérjük tisztelt olvasóinkat, kiknek előfize­tésük a negyed végével lejárt, miszerint az előfi­zetést mielőbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap vételében fennakadás történjék. Az előfizetési pénzek és postautalványok a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalához küldendők. Az előfizetés legczélszerűbben postautalvány útján eszközölhető. A kiadóhivatal. Az év végén. „Mindenek elmúlnak“ midőn ezt olvassuk, telkünk, elborul ,az­ enyészet gondolatára. Majd tovább forgatjuk a lapokat s midőn ezt olvassuk: „Mindenek megújulnak, keblünk felmelegszik, lelkünk édes kéjben fürdik annak tudatában, hogy az enyészetet uj élet s a halált feltáa­adás "­áltja fel. Ez: ,,vk clfemtícco igungu. ij­esztendő utolsó napja. Koporsó és bölcső áll előttünk. A kopor­sóban az 1882. fekszik minden búja és bánatá­val, mellette nyugosznak az átélt szenvedések, a kín, a fájdalom, mely zaklatott bennünket az év folyamán. A bölcs­ben ott zeng az ifjú 188­3. remény virágokkal koszoruzva, ajka oly édes­­deden mosolyog ránk, hogy feledjük a múltat s tárt karokkal fogadjuk őt, nodőn beköszönt és hitet, reményt s szeretetet hirdet. A koporsó és bölcső szemléletére gondol­kodjunk e fontos kérdés fölött, mik múljanak el tőlünk és mik újuljanak meg bennünk? Múljék el tőlünk a közügyek iránti közö­nyösség, a rút önzés, mely miatt intézeteink nem virágozhatnak fel, irodalmunk pang s az irodalom munkásai nélkülöznek. Múljék el az erőltetett fényűzés, mely a családok boldogságát aláássa, mely a kereső apa és férj munkája gyümölcsét foszlányokra áldozza. Múljék el a törvény és felsőbbek iránti tiszteletlenség, mely megzavarja a rendet a hazában, a községben, a házban, mely viszályt s egyenetlenséget idéz elő a község lakosai s a család tagjai közt. Múljék el tőlünk az irigység, mely nem enged lelkünknek nyugalmat, ha látjuk feleba­rátunk boldogulását, mely epével önt el, midőn látjuk, hogy a mások munkáját siker koszorúzza. Múljék el a telhetetlenség, mely arra ösz­tönöz, hogy a más tulajdonára vessük kezünket s ez által meggyalázzuk egész életünket, meg­keserítsük családunk kenyerét, ha a törvény keze utolér és sújt. Múljék el a ledérség, a könnyelműség, melytől áthatva lábbal taposunk mindent a mi szent­ koczkára vetünk minden szépet, nemest és dicsőt s gúnyt űzünk a tiszta erkölcsből, mely ha elvész, Róma ledől s rabigába görbéd. Újuljanak meg bennünk elhunyt dicső apáink magasztos erényei. Újuljon meg a vallásosság szent tüze, mely erkölcsi életet gyújt bennünk s istenhez vezet; nyújt és a jó szerencsében okos mérsékletre tanít, mely égő szövétnekkel kisér az élet utain s akkor is, midőn elhamvad a szövétnek, ott a sir szélen egy uj hazával biztat, egy örök életet igér s a mennyek kapuját tárja fel előttünk. Újuljon meg bennünk a szülők és öregek iránti tisztelet, hogy hosszú idejük legyünk e földön. A fiúk vegyék le a terhet az elaggott apák vállairól, hogy a becsülettel végzett munka után megpihenhessenek éltök alkonyán; a leá­nyok kedv­kereső nyájasságukkal édesítsék meg az anyák agg napjait, hogy elmondhassák: „Íme ezek azok, a kikkel az Úr megálda engem; az ifjúk még gondolatban se sértsék meg azokat, a­kiknek homlokára az idő vaskeze mély baráz­dákat vésett.“ Újuljon meg bennünk a felebaráti szeretet. Szegjük meg kenyerünket az éhezőnek; ruház­zuk fel a didergő árvákat, hogy a jó szívekben találják fel azokat, kiket a halál elragadott; ápoljuk iskoláinkat, melyekben mint vetemé­nyes kertekben tenyészik az erkölcs, tudomány és miveltség. Újuljon meg bennünk a hazaszeretet, mely őseinket lelkesítette; áldozzunk oltárán, hogy lássa mindenki felvirulva e hont. Újuljon meg bennünk a takarékosság lelke, mely megkettőzteti a munka gyümölcsét, mely elűzi ajkunkról a panaszt s bőséget, jólétet te­remt a háznál. Újuljon meg bennünk a munkaszeretet, mely áldást hoz a födél alá és minden gonosztól visszatart. Ha ekép megújulva lépünk az új évbe, boldog lesz az reánk nézve, ha csapások érnek is, mert velünk lesz jó Istenünk, a ki nem hagyja el az övéit, a kik megújult hittel, lélek­kel és szeretettel bíznak ő benne. . • • y. A községi jegyzők quanifíca­tiójához. \ mi az egyiknek szomorúság, az a másiknak vigsz. \?– mondja a példabeszéd. ” a de az egyszeri lelkész azt mon-UOl it .o*».* ^ atgyj ült, d/jütöttTón OTCüi, bS meghalnak öröm,' igy is stóla, úgy is stóla.“ Mi községi jegyzők nem mondhatjuk a lel­készszel, hogy a qualificationalis törvénynyel megjő a stóla. Bár egy részről örvendünk, hogy végre va­­lahám szabályozva lett van nem is úgy, mint óhaj­tottuk volna­ a községi jegyzők m­inősítvénye, de másrészről nem titkolhatjuk el abbeli aggodal­munkat, miszerint azon alacsony qualificacó foly­tán, melyet most már a szentesített törvény körül ír, nem sok jót, de sőt mondhatni, több rosszat fog hozni a községi jegyzőkre. Megmondjuk az okot mindjárt, miért? Váljon nem feltűnő-e az kartársainknak, hogy míg a vasúti gyakornoktól, távirásztól (gúnyos ma­gyar nyelven: barázdabillegetőktől) az érettségit követelik, addig a községi jegyzőktől elegendőnek tartják a­z iskola elvégzését. Hol van itt az arány ? Egy vasúti hivatalnok és egy községi jegyző szakismereteit és szellemi képzettségét illetőleg? Már bárki mint gondolkozzék, de erős meg­győződésünk, hogy egy községi jegyzőnek maga­sabb szellemi képzettséggel kell bírnia, mint bár­mely vasúti tisztviselőnek. Én abban, hogy a községi jegyzők qualifica­­tiója, a törvény alapján, majd­hogy nem a legala­csonyabb fokban lett megállapítva, nemcsak poli­tikát, de az ügyvédi világ határozott diadalát látom. Most már hiszem, hogy azon híres 96. §., melyre kartársaimat legelőször figyelmessé tettem, s mely ellen minden fát és fát megmozgattunk, hogy valamikép életbe ne lépjen, mihamarabb nap­világot fog látni, és pedig az ügyvédi és közjegyzői kamarák dicsőségére. És ez nagyon valószínű. Az ügyvédi és közjegyzői kamarák azon fog­nak most nyargalni, hogy a községi jegyzők qua­­i'S’tet'i’ó.ta ely. "okbig- alapra­ van fektetve, misze­rint meg nem engedhető, hogy a tiszta közigazg. ügyeken kívül jogügyletek kötésével is foglalkoz­hassanak, községeik lakossága érdekében esetleg nem peres ügyekben beadványokat is szerkessze­nek,— mert hát így nem értik a római jogot, a ilin­giai uragán-jogot, meg az Isten tudja miféle ész-jogot. És a­mennyire dominálja a helyzetet magá­ban az országgyűlésben a jogász-világ, bizony egy szép reggelre, mintha csak a lutriból húzták volna ki a 96. §-t, tündökölni fog a­ törvénykönyvben. Ezen paragrafus majdan nagyszerűen fog segíteni a községi jegyzők anyagi helyzetén. Arra nézve se lehet nagy reményünk, mi­szerint fizetéseink a munka és felelősség arányá­ban fognak szabályoztatni, különösen akkor, ha majd államilag rendeztetnek valamikor a községi jegyzőségek. Bizony sovány fizetés lesz az, ép úgy, mint

Next