Fehérvári Hiradó, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)

1883-03-11 / 10. szám

IV. évfolyam Székesfehérvár, 1883. márczius 11. 10. szám. A lap ára ; házhoz hordással vagy postán küldve : Egy évre ... 4 frt. ' | Fél évre.... 2 frt. \ \ Negyed évre . 1 frt. \ Egy szám ára. 8 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (me­ ,­gyeház-utcza 8. szám)­­ intézendők. Kéziratok vissza nem adatnak.­­ VEGYESTARTALMU HETILAP. ZM­eg­jelen, minden vasárnap. A lap anyagi részét i­­ illető közlemények elő­­­­fizetési, hirdetési pén­ e­­­zek a kiadóhivatalhoz (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők. Hirdetések jutányosan számittatnak. Nyilttér sora 20 kr. Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Mosse Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Mosse Rudolfnál. Példa és oktatás. Azoktól, kik a társadalmat az egyesekben és az egyeseket a társadalomban tanulmányoz­zák, sokszor lehet ilyen megjegyzéseket hallani: az az ember igen tanult, tudományos, csakhogy jellem tekintetében nem üti meg a mértéket, amaz meg becsületes, jó nevelt ember, csakhogy a puskaport aligha találta volna föl. És, főleg korunkban, csakugyan a társadalom minden rétegében találkozunk ilyenekkel; az egyik em­bertársainak szellemi és anyagi romlására hasz­nálja föl tudományát, a másik, habár lelkisme­­retesség tekintetében ritkítja párját, a gyakor­lati életben nem boldogulhat, mert hiányzik nála a kellő tudomány. Sem azok, sem emezek nem felelnek meg emberi rendeltetésüknek és vajmi kevesen vannak aránylag azok, kik úgy tudomány, mint jellem tekintetében kifogásta­lanok, tehát valóban műveltek. Mert a művelt­ség azon általános kellék, melyet minden, a szó valódi értelmében vett, emberben megkivánha­­tunk; a műveltség azon fofogalom, melynek a tudomány és jellem alfogalmai, — azt a tanítás, ezt a nevelés által érjük el, mig a műveltséget az általános emberképzés adja meg. Az ember­képzés tehát szinte magasabb fogalom, melynek az egymással egyenrangú tanítás és nevelés alá vannak rendelve. Minden tudományos vizsgálat, minden tudatos emberi cselekvés, tehát az ember testi és lelki erői összes tevékenységének czélja Aris­toteles szerint a boldogság e földön, a vallás szerint egy másik lét körében; ez azonban nem zárja ki az előbbit. Az a boldogság pedig, melyet Aristoteles szerint minden embernek el lehetne és kellene érnie, a paedagogia szótárában műveltség név alatt található meg. A műveltség pedig a tudo­mány és jellem egyensúlya, midőn értelmünk épen annyit foglalkozik az igaz, szívünk a szép eszméjével, a mennyire akaratunk a jó eszmé­jének megvalósítására törekszik; a műveltség az etnikai gondolatok, érzelmek és tettek ac­­cordja. Tudományt a tapasztalás és tanulmány által szerezhetünk; vizsgáljuk most, mi alkotja a jellemet. — E fogalomszót: jellem, mind a nyelvtudósok, mind a bölcsészek, mind a közélet különféle értelemben használják *). Közönsége­sen a nemes szív és erélyes akarat összhangzatát értjük alatta. — A­mit az értelem igaznak és a szív szépnek talál, azt az akarat, mint jót, lé­tesíti, a tettek tehát a gondolatok és érzelmek egymást közt levő viszonyának kifolyása, azaz: a lélek államéletében a szív az alsó, az ész a felső ház vagyis e kettő a törvényhozó, az akarat a végrehajtó hatalom. A jellem fejlesztésére nézve tehát legelső kötelességünk a szívet ne­mesíteni, mert jó szívvel mely tudomány nélkül is képes az akarat létrehozni, míg, ha az éles ész olyasminek kivitelére ad utasítást az aka­ratnak, melyre nem a szívtől vagy épen rosz szívtől nyerte az initiatívát, a tettek semmi hasznot vagy épen kárt okoznak a társadalom­nak. Helyesen mondja Zámolyi Varga Mihály: „A jellem székhelye a szív, gyökerei az akarat­ban ágaznak el. Innen van, hogy a legegysze­rűbb tanulatlan embernél nem ritkán találkozunk vele, míg a tudósoknál hiányozhatik az.“* 2­­) Az ész a tapasztalat és tanulmány által képzeteket és fogalmakat gyűjt, tehát tudo­mányt szerez; a szív a példa és oktatás által erkölcsi képzeteket és erkölcsi fogalmakat gyűjt, tehát jellemet alkot. Egy nyomorékkal találkozunk; alakjáról az öregség vagy bénaság, ruházatáról a sze­génység, arczáról az éhség, szemeiből a szen­vedés szól hozzánk, nekünk egészségünk, jó ruhánk, elég táplálékunk és meglehetős kényel­münk van; a nyomoréknak ruhadarabot, enni­valót vagy pénzt adunk. Ez egy cselekedet. A gyermek látja ezt és megjegyzi magának, szive egy erkölcsi képzetet nyert. Neve adakozás. Minden tettnek képe szivünkben egy erkölcsi képzet, példa. — A családapa pontosan megfizeti adóját, pártolja a hazai ipart és irodalmat, meg­tartja a törvényeket, tanácscsal vagy tettel szolgálja a közügyet. Az ifjú látja ezt és az en­gedelmesség, hazafiság, törvénytisztelet példái­ból megalkotja szivében a hazaszeretet eszméjét. Ha több példát látunk, hallunk vagy olvasunk és ezeket osztályozzuk, szívünk eszmékben gaz­dagszik. A szívhez szóló példa az ész által fel­fogott képzetekből áll, az eszme a példáknak az ész által való csoportosítása. Az eszmét a példák szülik. A példa másoktól (érzéki benyo­másokból), az eszme vagy önmunkásság (gon­dolkodás) vagy legtöbb esetben mások oktatá­sának közvetítése által származik. A példát általában látjuk, az oktatást halljuk. Mit lát és hall a kisded, a gyermek és az ifjú a családban, iskolában és társadalomban? A kisded a családban az ártatlanság korát éli, mire nézve a nélkül, hogy Rousseaunak föltétlen híve lennék, idézhetem a következő szavait: „Egyedül az értelem képes a jót és rosszat velünk megismertetni. A lelkiismeret tehát, mely a jó kedvelésére és a rész gyűlölé­­sére ösztönöz bennünket, noha egyébként füg­getlen az értelemtől, e nélkül mégsem fejlőd­hetik ki. Az értelmesség kora előtt megteszszük a jót és rosszat a nélkül, hogy azt ismernők; erkölcsi szempontból tehát e korbeli cselekvé­seink nem vehetők számba, noha mások tettei­nek megítélésében—kivált, ha azok hatását érezzük — több erkölcsi erőt tanúsítunk. A gyermek (illetőleg a kisded) mindent föl akar forgatni, a­mit lát, eltör, elront mindent, a mi keze ügyébe esik; a madarat akként fogdossa markával, mint a követ és megfojtja a nélkül, hogy tudna, mit cselekszik.“ ’) Az értelmesség kora pedig a gyermekséggel kezdődik, midőn t. i. a relativ fogalmakat megismeri; a kisded­nek nincsenek bűnei, de erényei sem, mert ezek értelmet tételeznek föl; a mi jót cselekszik, az az ártatlanság eredménye; másokra nézve káros tettei pedig bűnöknek nem nevezhetők, mert „a rosz cselekedet azon szándékot tételezi föl, melynél fogva másoknak ártani akarunk.“ 2) A kisded az észbeli és erkölcsi képzeteket apper­­cepálja, rá nézve áll, a­mit Lederer Ábrahám mond: „A példa tettekben való oktatás, szó nélkül tanít.“ 3) A család példái alkotják azon erkölcsi képzeteket, melyeket szivében a kisded megőriz s ép oly gépiesen utánoz, mint akár az 1) Emil. 44. lap. 2) Emil. 77. lap . 8) Példaadás módszere. 7. lap. evést, felöltözést, fésülködést; a példákat öntu­datosan csak késő gyermekkorában tudja majd utánozni. A kisded tetteiben tehát a szülők mint egy tükörben láthatják jellemüket; ez a tükör nem hazudik, mindig azt mutatja, a­mit felfo­gott. „A gyermek (illetőleg kisded) taglejtései, nevelése, beszéde, járása utánzáson alapulnak. Ezen ügyességeket a gyermek (illetőleg kisded) nem oktatás, hanem anyja példája által ta­nulja.“ ’) Ugyancsak kizárólag a példa által szokja meg a kisded a jót; intelmek e korban nem vezetnek czélhoz. A példa ugyanis concret és abstract, előbbit a kisded látja és utánozza, az utóbbit csak hallja, de meg nem érti; az előbbi közvetlen, az utóbbi közvetett. A kis­dedre csak a concret, a közvetlen példa bír hatással. A példa erkölcsi tekintetben jó és rész, positiv és negativ; a jó (positiv) példa utánzásra serkent, a rész (negativ) elijeszt. A család csakis positiv példát adhat, a negatív példa csak oktatás kíséretében léphet föl a gyer­mekkorban, de a kisded erkölcsére rosz hatás­sal van. Mindezekből az tűnik ki, hogy a kisded nevelésében legelső és legfontosabb tényező a család. A­milyen a szülő, olyanok a kisdedek, gyermekek, ifjak. A közmondás szerint az alma nem messze esik fájától. Ezt hiszi és vallja a tapasztalatok után a legrégibb kortól a legújab­­big mindenki. Socratestől Festalozziig minden doctrinak­ hangsúlyozta, hogy a családi neve­léstől függ az egyesek és társadalmak jóléte, boldogsága. Belátja ezt mindenki. S honnan van, hogy az erkölcstelenség mégis folytonosan ter­jed? Mik az ellenszerek? Az első kérdésre a feleletet a történelem adja meg, melyben azt olvassuk, hogy Kain egy ember volt és százan, ezren követték a részban. Cham, Ofni, Fineesz, Achab, Caracalla, Putifarné, Messalina követői mindig szaporodnak. A kosárban egy almától rothad a többi, a társadalomban egyik után el­fajul a másik. A második kérdésre nézve utolsó szóig elfogadhatjuk azt, a­mit Lederer Ábrahám a „Példaadás módszere“ 16—20. lapján ajánl. A kisded tehát a családban neveltetik a­­) Példaadás módszere 16. lap. 1) Lásd Brassai Sámuel: A neo- és palaeologia ügyé­ben. 14—16 lap. 2) Házi nevelés II. kötet. 396. lap.­ ­ „Mmn Híradó“ Tárcsája. Már a „Szabadság“-gal nem litt a létrehozója Egy maga, hát húsz vas­marka vitézre bizá. E húsz közt van két Madarász is, sejteni ebből Mily madarászás lesz Alba határaiban. Húszan rakják a lépvesszőket neked „a nép!“ !És mily epedve lesik: lépre ki száll legelőbb !! (Ejibi. A hűtlen feleség, — ZElTveszélée. — Irta: ifj. Turmáyer István. Elmúltak a mézeshetek No már ide volna, hogy az a mende-monda is a végére érne, négy hete, hogy a komámasszony meg a sok hírt tudó Zsófi néni másról sem beszélnek, mint a fiatal házaspárról, Laczi és Juliskáról. Van is valami a dologban, mert szél nélkül nem mozog a nád, annak az erdésznek lánya sohasem szerette azt a Laczi gyereket, de hát mit nem tenne egy ilyen fiatal nefelejts-virág édes szülőjéért?... apja így akarta, nem is lett máskép. A legény pedig bővi­­ben van mindennek, minek is adta volna egyetlen leányát valami ágrólszakadt szegé­nnek, neki meg már úgyis csak az egyik lába van ezen a világon, ma­holnap az egész gazdasága Juliska leányára száll. Azután Laczi nem dologkerülő fiú, ismerik szorgosságát faluszerte; apja öt ízben volt a falu bírája, hevülettel szolgált a vármegyének mind­végig, a közmondás pedig azt mondja: az alma nem esik messze fájától s — biz’ megérdemli Juliskát. — Később majd megszeretik egymást, s gondolá az öreg erdész, a­míg pedig ő él, addig majd csak fentartja köztök valahogyan a békét. Igaz, hogy Juliska tűzről pattant egy menyecske, hat ügyvéd sem fog ki rajta, ha beszédre kerül a dolog, neki nem parancsol senki, tudja ő mindig mit miért tesz. Laczi meg különben sem kavarta fel a port a háznál, minek is neki egy fiatal asszonynyal perlekedni, hadd lármázzon, ha kedve telik, el­látogat addig a „Kutasi“ csárdába, talán még haza megy, felesége maga is megunja a zenebonát. A csárda sohasem csendes, itt várják a dolog­kerülők a napnyugtát, igen sokszor pedig keltét, rabvallatóval teli kancsóik oldalai mellett. Beszél­nek, tréfálnak, előjön a tárgyalás fonalára a haran­gozótól a vármegye legnagyobb uráig a beszéd, tud az a bogárszemű csaplárosné miről beszélni, nem hiába hozat hetenkint sót, paprikát a város­ból, fakgatja is azt a fekete czigánygyereket: mit látott hallott a városban? — elmondja ő azt mind egy betűig ráadásul olyat is beszél, a­mit még maga sem hallott. A minap is, hogy a megyeháza körül ácsorgott, hallotta attól a féllábú koldustól, hogy Falván rosz fát tett a tűzre biró uram, még a héten bejön a szolgabiró vizsgálatra. — Ejnye János bátyám, hallotta-e mit beszélt az az rajkó? — Nem tudom tréfának vegyem-e vagy igaz­nak ; én bízom becsületemben, a jó Isten is látja s lelkiismeretemre mondom, hogy minden renden van. Hacsak mostanában nem történt valami?... — No majd meglátjuk hova lyukad ki a zsák. — Ne töprenkedjék uramöcsém ilyen kicsiny­ségen, ez a gyerek ahányszor egyet szól, minda­­nyiszor egyet hazudik,­­ tudja Isten mit hallott. ... Csaplárosné angyalom bort idei Vedd elő azt a száraz fádat móré, húzd rál Hozza is a gonosz lélek, tudja ő kinek kontó­jára gyantázza vonóját, nem marad adósa biró uram. — Hogy vagy megelégedve feleségeddel Laczi öcsém ? — Hála Isten, megyvagyunk kettecskén. Az öreg erdész is derék ember, tisztelem becsülöm, páratlan feleséget birok lányában___ — Csak ne mondjon többet uramöcsém — szól közbe a csaplárosné— ő sem jobb Deákné vásznánál, talán nem is tudja kelm­ed, hogy taval ilyenkor még a fiatal nótárius járt hozzá? Aztán azt gondolja az ilyen fehérnép nem fog ki ő kelmén? Kendé csak az árnyéka, más ölelgeti azt a finom Juliskát.... — Egy szót se többet! soh’se sértegesse asszonynéném feleségemet, mert... — No-no, ne haragudj’ öcsém. De felhá­borodtál, — soh’se törődj az ilyen pletykával, nem sokat érő az asszonyi beszéd; csodálom, hogy apád biró volt — hála Isten én is az vagyyok — és még­sem tanultad meg ismerni az embereket, azokból csak az irigység beszél. — Igaza van biró uramnak, — erre már aztán igyunk egyet ! Nyugtán van a nap, most osztja biborszin sugarait az égnek díszeként. A fiatal gazda is haza­tér rendbe hozni szénáját, mert hiába egy férfi mégis csak öt assznyt ér a háznál. Szeretné megmondani feleségének, mit beszélt az a gonosz­­szájú csaplárosné, de utóbb is csak rajta száradna a dolog, jobb lesz hallgatni, gondola Van a beszéd­nek igaz része, Juliska folyton kereste az alkalmat, hogy egymaga lehessen otthon, ha máskép nem, hát zenebonával űzte el férjét hazulról. De Laczi nem szorult unszolásra, rendesen a maga szándé­kából ment a csárdába. Ez pedig ínyére volt nótá­rius uramnak, annál többet csókolgathatta Juliskát, még az ölelgetés sem hangzott. Csak az öreg erdészt kellene még távol tartani a háztól, mert különben alig űzi sokáig ravaszságát nótárius uram. Gondolt is erre már többször s ki tudja micsoda tervet kohol agyában, talán már rég neki szánta a bírói polczot. Nem is volt az máskép. Juliskát előre értesítette tervéről, édes­apja ezután nem lesz erdész. Tetszett is neki, mert a falu első emberévé teszik őt ezáltal. Most már csak az a bökkenő, hogy’ fogja az öreg bírót elmozdítani állásáról?... Megvan minden ! — a falu pénztárában már különben is sok úr támadt az avval keveset törődő bíró alatt, némi tünetet kell még elősegíteni és megvan az alapos ok a hivatal­vesztésre. A­mint gondolkodott, úgy cselekedett. Miután a pénzt elsikkasztotta, át­adta a pénztárt biró uramnak, mert tulajdonképen azt illeti, ő már nem akar vele ezentúl vesződni. A biró mit sem sejtve átvette a pénztárt, anélkül, hogy meggyőződött volna, mindent összevágó­ és rendesnek nyilvání­tott. A megyét már jóval ezelőtt felhívta nótárius uram a biró elleni vizsgálatra. Harmadnapra egy négyfogatu hintó robogott végig a falun. A falu háza előtt megállt, a hintóból a szolgabiró szállt ki A biró is háza előtt állott, midőn e nagy megtiszteltetés érte, sietve vette magára ünnepi ködményét, gyors léptekkel haladt a faluházához, hol a tárgyalás javában folyt; meg­­­­szeppenve vette tudtul a történteket s ebből folyólag hivatal­vesztését. Kenyerének javát megette, de még ilyen halavány nem volt, mint most, hogyisne ? J ő, ki eddig mindenki előtt becsületes ember volt

Next