Fehérvári Kis Ujsag, 1946. május-december (1. évfolyam, 1-156. szám)

1946-06-16 / 21. szám

Í946 iunius 16. FeMrvArl Kis UjsAg Maxim Gorkij Tíz évvel ezelőtt, június 18 án halt meg az író, aki vándorbottal és ta­risznyával indult el otthonából és világhírnévvel tért vissza a Szovjet hívására, hogy szolgálja hazáját. A A legnagyobbak közül való volt, neve a Dosz­ojevszkijek és Tolsztojok ma­gasságában csillog, műveit az egész világon ismerik Ki volt Maxim Gor­kij, ez a fiatal péklegény, aki úgy toppant be Párizsba, mint egy üstö­kös s egy csapásra új, forradalmi levegőt árasztott a színpadokon „Éj­jeli menedékhely"-ével és új izgalma­kat a könyvpiacon nagyszerű regé­nyeivel Álmodója és hűséges fia volt sokmilliós szenvedő népinek, az el­nyomottaknak és megalázottaknak, akik új, tiszta levegőt kívántak év­századok óta. Maxim Gorkij forra­dalmár volt a szó legnemesebb értel­mében: korának a lelkét és a prob­lémák lényegét tárta fel, tudott kese­rűen mosolyogni, hogy hű legyen a nevéhez, de tudott bölcsen ütni és könnyezni is. Tíz éve halt meg s egyre erősebb a halhatatlanságban Orosz volt, de az alkotóművész nagy jogán az egész világé. A mienk is, ahogy magun­kénak valljuk Shakespearet, Molierét, vagy mondjuk Szent Ágostont. Min­denkit, aki a nagy emberi közösség­nek nagy élményeket adott. Ügyeletes gyógyszertár: Csitáry Olivér, Rákóczi­ utca. ■ Színház: Szombaton este 8 órakor, vasár­nap d. u. fél 4 órakor és este: El­adó feleség. Az előadások pontosan kezdődnek. Mozi: Szombat­ Este 6 óra háború után. Vasárnap: Rákóczi nótája. . Egy adópengő: 5.600.000 P. 1000 adópengő. 5600 ml­pengő. Időjárás: Gyengülő szél, felhőátvonulások, kisebb esők, esetleg zivatarok, a hő­mérséklet emelkedik. — Értelmiség, szombaton dél­után 6 órakor Nyirjessy Sándor nemzetgyűlési képviselő beszámo­lója a Független Kisgazdapártban. — Regőczi-Exner Győző em­lékezete. A tavaly elhunyt Regő­­czi-Exner Győző, volt székesfehér­vári gimnáziumi tanár, a magyar sakkozók nagy tanítómestere em­lékezetére országos sakkversenyt rendeztek Győrben. A versenyen székesfehérvári résztvevő is indult. Sókiosztás. A X számú köz­ellátási szelvényre a fűszerkereske­désekben személyenkint 10 dkg. só kapható kilogramonkint 22.500 mű­pengőért. — Köszönetnyilvánítás. Köszö­netet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem és édesapám sírjára virágot hoztak, vagy fájdal­munkat bármiképpen enyhíteni igye­keztek. Kocsis és Lerentei­ család. — Az UNRRA-szállítmányok szétosztása. Rövidesen országszerte megkezdődik a Magyarországra ér­kezett MNRRA-szállítmányok szét­osztása. Először a cukrot osztják szét 20 dkg-os adagokban a terhes és szoptatós anyáknak és a 12 éven aluli gyermekeknek. El lehet bocsátani a magán­alkalmazottakat Is , ha megjelenik az arra vonatkozó rendelet Az elbocsátásokkal kapcsolat­­ban most készítik az iparügyi mi­nisztériumban a magánalkalmazot­takra vonatkozó B-lista rendeletet. Az a rendelet a közalkalmazottakra vonatkozó létszámcsökkentés alap­ján kimondja, hogy Budapesten július 31 ig, vidéken augusztus hé 31■­ig a gyá­rakban, üzemekben, magánvállala­toknál azonnali hatállyal fel lehet mondani a magánalkalmazottak­nak. A rövidesen kiadásra kerülő ren­delet előírja, hogy az elbocsátott­nak két hónapi felmondás jár, amely azonnal kifizethető. Az elbocsátott tisztviselők a felmondástól számított három év múlva jelentkezhetnek munka­adóiknál jogaik érvényesítése cél­jából. A kiadásra kerülő rendelettel kapcsolatban a Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete ülést tart, s az ülés határozatai rövidesen nyil­vánosságra kerülnek — Három tyúkot lopott — ötöt adott vissza. Dobos Gusztáv csőszi cigány tyúkot akart vacso­rázni ezért az egyik falubeli gazda udvarán eredményes látogatást. Va­csora előtt azonban váratlan ven­dégként megérkezett a gazda, erre a cigány beismerte, hogy ellopott három tyúkot, de ijedtében öt meg­­kopasztott vacsorára valót adott vissza. Az ínyenc cigány jó va­csora helyett jogerősen 2 hónapi fogházbüntetést kapott a székesfe­hérvári törvényszéken. — Jogerős ítélet Albrecht Lajos ügyében Albrecht Lajos székesfehérvári fiatalembert még 1943-ban árdrágító visszaélés miatt 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte a büntetőtanács. Az elítélt és az ügyész fellebbezett az ítélet ellen. Az iratok a budapesti ítélőtáblához kerültek, amely jogerősen helyben­hagyta a székesfehérvári törvény­szék ítéletét.­­ A házhelyigénylők össze­­írási jegyzékét a 30 tagú föld­­igénylő bizottság felülvizsgálta, a jogos igénylők részére a juttatást javasolta. Saját érdeke tehát minden igénylőnek, hogy a végleges jegy­zék összeállítása végett feltétlenül jelenjen meg a városi mérnöki hi­vatalban (II. em. 60. sz.­ Aki nem jelenik meg az • igénylők jegyzé­kéből törölve lesz.. Jelentkezés minden nap 8—13-ig, vásár és ün­nepnap 9—12-ig. Határidő: julius­ 7-ig bezárólag. — Dohánnyal fizette ki ön­magát. Ódor József szolgaegyházai napszámos munkaadójától 3 kg. dohányt és terményeket lopott. Feljelentés során a székesfehérvári törvényszék elé került, ahol azzal védekezett, hogy a dohányt és ter­ményeket munkabér fejében vette magához. A rossz jogi érzékkel megáldott vádlott jogerősen 2 hó­napi fogházbüntetést kapott. — Aki álkulcsot készített, egy hónappal tovább ül. Négy új bir­­tokost vont felelősségre Székesfe­hérvárott a törvényszéki egyesbíró, mert a leadásra összegyűjtött ár­pából hét méter mázsát elloptak A vádlottakat 1­2 havi fogházbünte­tésre ítélték. Petrik György, aki a betöréshez szükséges álkulcsot ké­szítette 3 hónapi fogházbüntetést kapott. — Rádiómúzeum a Szovjet­unióban. A Szovjetunióban minden esztendőben május hetedikén tartják meg a rádió napját, emlékeztetőül 1895 május hetedikére, amikor A­l. Popov, a nagy orosz fizikus a kronstadti öbölben az első sikeres rádióleadásokat végezte. — Dinnye a piacon. A buda­pesti piacon megjelent a sárgadíny­­nye­gv—50 milliárdos áron. — Meghalt Gerhardt Haupt­mann. A világhírű német író, a Takácsok, Hannele, a Naplemente előtt című művek szerzője, az 1912 évi Nobel-dij nyertese 84 éves ko­rában meghalt. — Billiós bankjegy. A Magyar Nemzeti Bank egy billió pengős bankjegyeket hoz forgalomba. Az új bankjegy az egymillió pengős barnaszinű mása egymillió mű­pengő felirattal. — A székesfehérvári Szovjet- Magyar Művelődési Társaság segélyezésére 100 ezer adópengőt szavazott meg Fejér vármegye — A Pedagógus Szakszerve­zet f hó 16-án d. e. 11 órakor tartja a tanév utolsó közgyűlését a ciszterci gimnázium dísztermében. — Magyar Deportáltak Szö­vetsége f. hó 16-án vasárnap d. e. 10 órakor tartja nagygyűlés kereté­ben gyászünnepészét a városháza közgyűlési termében. Ezen az ün­nepélyen budapesti felszólalók is lesznek. Pontos megjelenést kér az Elnökség. — Menetrendváltozás: Székes­fehérvár—Budapest déli pu. közt a helyi személyvonat 315 helyett 4 10 órakor indul, érkezés visszat­­hai 91 40 helyett 20 óra 40 perc. Egyben közöljük, hogy június hó 15-től a távolsági személyvonatok­nál Budapest déli—Nagykanizsa, Szombathely, Tapolca közt II. osz falvú kocsik is közlekednek. Állo­másfőnökség * — Anyakönyvi hírek. Az el­múlt héten született 8 fiú és 10 lány, meghalt 20 személy. Az anyakönyvi hivatalban 16 házas­ságkötést jegyeztek be. — Zsírért cukor. (A Hús és Zsiradékhivatal székesfehérvári ki­rendeltségének közleménye.) Értesí­tem a város és a vármegye lakos­ságát, hogy a vezetésem alatt álló kirendeltség, a közellátási kor­mányzat részére zsírt kíván bizto­sítani csere útján, még­pedig oly módon, hogy minden beszolgálta­tásra kerülő. 1 kg sertészsírért, a beszolgáltató 1 kg cukrot kap Felhívom a város és a vármegye lakosságát hogy amennyiben fenti csereakcióban részt kíván venni ezen szándékát haladéktalanul je­lentse be a városi közellátási hiva­talnál, vagy a területileg illetékes községi elöljáróságnál. Csikás János vezető főfelügyelő. 3 Virradati készülődés Kora hajnal van, a sok hang közt vidám kakasok ébresztője ér ide, a felébredt semmibe. Furcsa reggelek ezek. Az ablakot lassú kezek kinyitják, s belép a fény: ez a vidám, friss legény. Beszól egy ág: ne kelj fel, vár a munka, a fej kell, hogy a gondoknak lakás legyen, s egy téglarakás hívogat: gyere, nézz fel, dolgozz, mert minden kéz kell, ma se légy lusta, renyhe, vár már a munka enyhe . . . — Jaj, könyörülj külvilág, ne küldd még a nap nyilát, szavak kínzó férgeit, hozzád szólok félve itt ! Éjjel alig aludtam. Soká néztem zsalutlan ablakom nagy négyszögét, s verte testem a sötét, öregszem. Nagy valóság feküdt mellém. Adósság , ez, most törleszt a hajnal, Kár ma lázadni jajjal. •­ Mindegy. Az ágy is öregít. Körülnézek: öreg itt minden és köt a földhöz, ne indulj test — és öltözz . Gaál Ferenc. — Jodl, Hitler szélhámos volt. Jodl tábornok, Hitler volt vezérkari főnöke, szélhámosnak nevezte a nürnbergi perben­­történt kihallga­tása alkalmával —a nácik néhai vezérét. Megítélése szerint ,csak nyers tréfa volt az, hogy partizáno­kat fülüknél és lábuknál fogva fel­akasztatott. — Az angol munkáspárt eluta­sította a kommunisták csatlakozási javaslatát 2.678 ezer szavazattal 468 ezer ellenében. — Cukor a gyógyszertárak­nak. A vármegyében működő gyógy­szertárak a forgalomtól függetlenül 4 — 11 kg.­cukor kiutalásban része­sültek. . . — Sóskút község búcsúja. A Pest vármegyéhez csatolt Sóskút község a legutóbbi vármegyei kis­­gyűlésen felolvasott átiratban bú­csúzott Fejér vármegye közönségé­től. — Perkáta község és az utca­nevek. Perkáta község elhatározta, hogy néhány utcája nevét megvál­toztatja. Az utca átkeresztelést ké­résre azonban felvettek olyan utca­neveket is, amelyekhez Fejér vár­megye kisgyűlése nem járult hozzá.­­ Felhívom a szövetkezet tagjait, kik már részvényeket jegyeztek, hogy­­ hó 2- án, vasárnap délelőtt 10 órára a Sza­bad Szakszervezeti Székház 11. emeleti nagytermében tartandó közgyűlésen je­lenjenek meg. A közgyűlés tárgya Dol­gozók a Dolgozókért Székesfehervári és Fejérmegyei Beszerző Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet megindítása, igaz­gatósági­ és felügyelő bizottsági tagok megválasztása Kérem Székesfehérvár dolgozóit, hogy üzletrészjegyeket a Szak­­szervezet Székházában 11. em. 22 ajtó­­szám alatt továbbra is jegyezzenek.. Egy üzletrész, mint eddig 20.000 adópengő -1­­2.000 adópengő alapítási költség, mely összeget részletekben is lehet fizetni. Ha a közgyűlés úgy határoz, akkor a Szö­vetkezet július hó 1-én élelmicikkekkel megkezdi működését.

Next