Fehérvári Kis Ujsag, 1948. január-június (3. évfolyam, 1-147. szám)
1948-03-02 / 51. szám
2 elfogultságtól mentesen kell kiértékelnünk a valóságot. Ezután földrajzi, mezőgazdasági és ipari áttekintést adott a Szovjet birodalom helyzetéről. Vázolta a hatalmas terület gazdasági adottságait s kifejtette, hogy abban az országban, amely ezzel a kincsekben és gyáriparban gazdag birodalommal gazdasági kapcsolatban él, sohasem következhet be gersziasági válság. Felsorolta a Szovjet birodalom gazdag nyersanyagállományát, foglalkozott a szovjet vagyonviszonyokkal, a parasztság helyzetével. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy a szövetséges állam megismerése rendkívül fontos feladata a mai magyarságnak. A dolgozóknak, a nevelőknek, az ifjúságnak mindent el kell követnie, hogy tárgyilagos ismeretei gyarapodjanak. Azt a reményét fejezte ki: a szovjet kormány is megnem günrére lesz abban, hogy a rendes kezésre álló irodalmi művek mellett látogatások útján is lehetővé váljék a szövetséges állam megismerése. Gyöngyösi János gazdag tartalmi beszédét nagy tétüléssel fogadta a közönség. FEHÉR VÁRI KISFISAS Igen jó volt a város múlt havi közegészségügyi helyzete Perkáta község lakosságai be kellett oltani tífusz ellen A tisztifőorvos szokásos havi jelentésében közli, hogy fertőző megbetegedés aránylag kevés fordult elő az elmúlt hónapban. A város közegészségügyi helyzete igen jó volt. A városi Bölcsödében már 10 ágyat állítottak fel, tekintélyes segítséget küldött a népjóléti minisztérium is. A tiszti főorvosi hivatalban 218 házasságelőtti vizsgálatot tartottak. Egy hónap természetes szaporodása 18 fő volt. Vármegyei viszonylatban nem fest ilyen kedvező képet a tisztifőorvosi jelentés. Perkátán három tifuszmegbetegedés történt, emiatt a község veszélyeztetett lakosságát védőoltásban kellett részesíteni. Harminckét óvoda közül öt tüzelőhiány miatt nem tudott működni. Egy hónap természetes szaporodása a vármegyében 95 fő. Fertőző betegség nem követelt áldozatot. Végül megállapítja a tisztifőorvos jelentése, hogy a hatósági orvosok egy hónap alatt 340 üzletet és 387 üzemet vizsgáltak meg. A Katona kelme fonál festése, vegyiszállása Megbízható ü tef: Szent Imre-u 2 Műhely: Szeder-utca 64 szám leonf h»femi©f*©8i, vendéglős asztalok, székek, kerílszékest raktáron, kétszárnyú használt dupla ajtók és mindenféle asztalos munkát vállalok EOiLftROifiY IGMAC asztalosmester, GAZTELEP-UTC-I 3. 1-ZA.11 ____ gr r •• V jga * * eo rr jg* 2 <» így epul jel u jovo faluja öorbíró államtitkár beszéd© a faluépitészeti kiállításon A járási gazdanap keretében vasárnap délelőtt 10 órakor nyitották meg ünnepélyes keretek között a vármegyeháza nagytermében a faluépitési kiállítást. Bevezetőül a középfokú gazdasági iskola énekkara Kneifer Ferenc karnagy vezetésével a Himnuszt énekelte el, majd Szeőke Géza kerületi gazdasági főfelügyelő üdvözölte a megjelenteket Ezután dr Nagy Sándor gazdasági iskolai tanár megnyitotta a kiállítást Az ünnepélyes megnyitók után a miniszter képviseletében megjelent dr Borbiró Virgil építési és közmunkaügyi államtitkár emelkedett szóllásra. Beszédében részletesen ismertette azt a nagy arányú mozgalmat, amelynek célja: olcsó, tartós falusi házak építése. A minisztérium busz típusház tervét dolgozta ki.Ezek között a legkisebb házban is három helyiség lesz, két szoba és egy konyha, a legkisebb alapterület pedig 40 négyzetméter. Egy-egy ilyen ház felépítése 12—13 ezer forintba kerül. Az építéskor az illetékesek az építtető gazdának 8-9 ezer forint hitelt is kiutalnak rászorultság szerint. Ezt 25 év miatt évi 6 százalékos kamattal kell visszafizetni. Az új házak fala, tetőzete, mennyezete a szakmérnökök által kikísérletezett jó minőségi anyagokból készül. Nagymennyiségű vasbetont és cement lapokat is felhasználnak majd a régebben bevált építési anyagok mellett. A tipusházuk célja, hogy a parasztságnak korszerű és a megfelelő otthonokat biztosítsanak. Az államtitkár beszéde után Pál Dezső gazdász, Ady: Felszál lett a páva című versét szavalta el, majd Südy Sándor gazdasági tanácsos tartott előadást a jelenlevőknek a tengeri termesztésről. Ezután a gazdasági iskola énekkara népdalokat énekelt, Fodor József, Kosztolányit Magyar paraszt című versét mondotta el, Móder József járási főjegyző pedig az alispán nevében üdvözölte a jelenlevőket. A főjegyző beszéde közben a kiállításra megérkezett Gyöngyösi János a Kisgazdapárt főtitkára kíséretével. Mielőtt az ülést befejezték, Gyöngyösi János nagyhatású beszédet intézett a jelenlevő gazdákhoz. Beszédében felszólította a gazdákat: álljanak maguk a szövetkezetek élére, mert akkor a gazdaszövetkezetek élére, mert . * 1948. március 2. akkor a gazdaszövetkeztek olyanok lesznek, amilyeneknek ők akarják azokat. A nagyszabású ülés a Szózat hangjaival ért véget, majd a jelenlevők megtekintették a kiállított anyagot, amelyet a Művészeti Tanács bocsátott a székesfehérvári mezőgazdasági középiskola gazdaköre rendelkezésére. A parasztságnak bemutatták a jövő, falujának egyes kiváló háztípusait. Körülbelül negyven tábla ismertette a legcélszerűbb telepesházak, kultúrházak, iskolák, egészségházak részletes tervét, az iskola növendékei által készített bútorok és miniatűr modelek pedig a korszerű falu képét vázolták. A kiállítás megrendezéséért külön dicséret illeti dr Nagy Sándor tanárt, a gazdasági középiskola növendékeit és tanárait, akik fáradtságot nem kímélve dolgoztak a szép cél érdekében. A kiállítás fővárosi vendégei délben a Hági-étteremben közösebéden vettek részt. Diákok tankerületi konferenciája Székesfehérvárott Szombaton és vasárnap rendezték meg Székesfehérváron a Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének első tankerületi konferenciáját. A tankerület valamennyi középiskolája egy tanárral és egy kiküldött diákkal képviseltette magát a nagyszabású összejövetelen. Az első napon Kerék Gábor számolt be az összegyűltek előtt a most kialakuló Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének szervezeti felépítéséről. Vázolta az önkormányzat lényegét, amely nem azt jelenti, hogy a nevelők odavetik a gyeplőt, hanem, hogy eldobják az ostort. Szombaton délután a nevelőknek Györfi Sándor a szervezet egyik vezetője tartott előadást, a kiküldött diákok pedig Tamás György országos szervezési titkár vezetésével vitadélutánt rendeztek. —«»»— A fejszés gyilkos a siralomfiázban Lapunk vasárnapi számában részletesen beszámoltunk az egri rögtönítélő bíróság hétvégi tárgyalásáról, amely Dunai János, a Székesfehérváron elfogott késszekes rablógyilkos ügyével foglalkozott. Mint ismeretes, a bíróság Dunait halálra ítélte. Lapunk munkatársa a kivégzés előtt a siralomhásban felkereste a halálra ítéltet. A fiank kis cellában a fehérvári rendőrtisztek és nyomozók vették körül a gyilkost, Dunai mellett menyasszonya ült sirdogásva. Az ítélet kihirdetése után először az egri fogház papja látogatta meg Dunait, aki meggyónt, megáldozott. Utolsó kívánságaként kérte a fogház vezetőit, adjanak neki fél liter bort, pököltel és engedjék be hozzá a fehérvári rendőröket. Az ételből csak két kanállal evett, a bort azonban — amelyet kissé gyengének talált — megitta. A beszélgetés során nyugodtan jelentette ki Dunai: a bíróság igazságos ítéletet hozott. Kérte a rendőrtiszteket, segítsenek a menyasszonyán. Kissé meghatódottan beszélt a fehérváriakkal, mert szerinte a székesfehérvári nyomozók mindig mint emberrel bántak vele. Búcsúzáskor kérte a rendőröket, legyenek ott a kivégzésnél. A bűnügyi osztály vezetőjéhez pedig azzal a kívánsággal sfordult, hogy ő fizesse ki utolsó féllízer borát, mert ez esett neki a legjobban. — A kivégzéskor is ember maradok a talpamon — mondotta Dunai János utoljára. A kivégzés előtt pedig, amikor az utolsó szó jogán bocsánatot kért mindenkitől, a fehérvári nyomozókra emelte utolsó tekintetét. Újabb elhurcolt értékek kerültek hi most. A hét végén újabb 38 vagon nyugatra elhurcolt magyar értékek kerültek haza. Az értékek között fontos műszaki berendezések mellett visszakerült 6 darab Eötvös féle torziós inga, melyek értéke 12 millió forint. * Héves kézitáskáját, bőröndjét újjáalakítjuk —-»Bőrdíszművesüzem a Barátok épületében. Győződjön meg olcsó áraimról! Kar-, zseb-, WEISZ GYÖRGY Arany, ezüst Ébresztőórák őriszékszerési, Nádor,utca 35. Szerek Nagy választékban húsvéti és bíráitási ajándékok ririissini«^—»«-»rrTiir-itsir-TT wt ír is wi 11; rrr ex- t.«aMKJaar■» 1111 ——un 1 1 ■■ 11 ■■■■!■ un 1 rinmurnntiiTTi Miiis.itinrrvgeL'.aaiiBsgsMwniits'ua Köztársaság I Fllmézinhéz Hétfőtől szerdáig Bravúros repülőfilm! Pilótaszerelem tWHBB&ji^B «asas^..»aSiniipati»»a»fiak«a a földön és a levegőben Mafirt híradó Előadások kezdete 5 és 7 órakor, vasár- és ünnepnap 3,5,7 és 9 órakor m&w