Fehérvári Napló, 1949. október (4. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-14 / 239. szám
AZ újítók kiállítása Egy hete színes plakátok jelentek meg az utcán: az első újító kiállításra hívták a dolgozókat. A kiállás október 8-án nyílt meg Budapesten a műcsarnokban és azóta ezrek és ezrek keresik fel az üzemi dolgozók közül. Fehérváron is igen nagy az érdeklődés a kiállítás iránt és értesülésünk szerint pl. a villanygyár munkásai elhatározták hogyy kollektíven utaznak Pestire és megtekintik,. Njiló kiállítás. Maga az elnevezés is új. A kapitalista rendszerben az ilyen ismeretlen. A kapitalisták által rendezett technikai kiállítások is csak a profitot szolgálják, versenyt az áru eladására. Az imperializmus korszakában a fontos, a termelést nagymértékben növelő találmányok pedig nem is kerülnek kivitelezésre, így kiállításra sem. Az imperializmusnak nem érteteke már a termelés további fokozása, mert a piacok állandó szűkidése folytán ezzel ■csak a gazdasági válságok közötti időt rövidítenék meg. Legjobb példa erre az atomenergia, melynek titkát az amerikai monopolisták megkaparintották és nem a békés termelésre, hanem a háborús zsarolásra akadtak felhasználni mindaddig, míg kénytelenek voltak ,tudomásul venni: a Szovjetuniónak is már 1917 óta birtokában van. Egészen más célt szolgáljak a találmányok és az újítások a Szovjetunióban ,fel a szocializmust építő népi demokráciákban. Ezekben az országokban a dolgozó nép van hatalmon, tehát a találmányok is a dolgozó nép érdekeit szolgálják. A Szovjetunió és a népi demokráciák munkása már nem a tőkéseknek, hanem maguknak termelnek és ha a termelést minél magasabb tökélyre viszik, annál több, jobb és olcsóbb termelvényt tudnak előállítani a dolgozó nép javára. A harc az ellen a be»»'* idegződött szokás ellen, mely az elvégzendő munka tartamára, áltermelési eszközökre a rab ember szemével tekint... ez a harc elkerülhettetlen. Az élenjáró öntudatos munkások már megkezdték ezt a harcot...« — irta Lenin elvtárs 1918 januárjában. »Hogy szervezzük meg a versenyt« c. cikkében. Mit jelent ez a lenini idézet? Azt, hogy a nagytőkések felszámolása után"a munkások még egy darabig — a beidegződés folytán — úgy tekintenek a gyárra, a gépekre, saját munkájukra, mintha az még mindig a tőkésnek végzett rabszolga munka volna. »Tiéd az ország, magadnak építed !« adta ki Pártunk a jelszót 1947-ben. Ezt a jelszót Rákosi elvtárs azóta több beszédében hangoztatta. Pártunk harca és nevelőmunkájának eredményeképen ma már ezt a jelszót a munkásosztály többsége átérzi és megérti. Ennek eredményeképek, hódit meg egyre szélesebb tömegeket a verseny, az önköltség, a selejtes ök fcentési mozgalom és ennek eredményeképen születnek az újítások ezrei gyárainkban. Az újítók a munkásosztály élenjáró, öntudatos képviselői. Az újítás annak a bizonyítéka, hogy a munkás nem egyszerű tartozéka többé a gépnek, hanem, ura, aki a munkához való megváltozott viszonya folytán azon gondolkozik, hogy emelje termelését egyre magasabbra a közösség javára. »A kommunizmus — mondja Lenin elvtárs — ott kezdődik, mikor az egyszerű munkás önfeláldozón, nehéz munkával megbirkózva kezd gondolkozni a munka termelékenységének emelésén...« A budapesti újító kiállítás annak bizonyítéka, hogy a magyar munkásosztály egyre nagyobb mértékben szabadul ki a múlt szemléletétől, egyre többen veszik fel a harcot »a beidegződési szokások« ellen, melyek legyőzésének az a célja, hogy a munka termelékenységének a kapitalizmusénál egy jóval magasabb fokát hozzuk létre. Ezen a téren minden egyes újítás, minden egyes észszerűsítés egy újabb győzelem a régi rend felett és egy újabb lépés a szocializmus felé. Hivatalba lépett a demokratikus német kormány Szerdán, a késő esti órákban Grotewohl miniszterelnök bemutatta az első demokratikus német kormány tagjait Pieck elnöknek. Otto Grotewohl elvtárs kormánya tetette az esküt Willhelm Pieck elvtárs, köztársasági elnök kezébe. Közölte, hogy az új kormány tagjai már csütörtökön, hivatalba lépésük napján felkeresik az üzemi munkásokat, beszámolnak a dolgozóknak a kormányalakításról és a további feladatokról. " Hála a szovjet kormány nagylelkű segítségének, a német demokratikus köztársaság ideiglenes "kormánya szuverén módon végezheti kötelezettségeit és hozhatja döntéseit. Tudatában kell lennünk annak, hogy népünk élete és jövője a Szovjetunió népeivel való barátságban gyökerezik. Nő kívánságunk, hogy az önök munkája hozzájáruljon a német egység mielőbbi megteremtéséhez és az igazságos békerendezés létrehozásához. — mondotta az eskütétel után Pieck elvtárs. Az új kormány elfoglalta hivatalát. % PÉNTEK 1949. október hó 14. IV. évfolyam, 239. sz. Ára: 60 fillér A magyar dolgozó nép több mint 50 százalékkal túljegyezte a tervkölcsönt 751,492.650 Frt a végeredmény - Fejér megye gyűjtése 16,236.650 Frt A pénzügyminiszter közli: Szerdán este 7 óráig befutott jelentések szerint a Tervkölcsönre eddig 751,492.650 forintot jegyeztek. Az eddigi adatok alapján a jegyzésben 2 millió 422.919-en vettek részt. A pénzügyminisztérium megállapítja, hogy az eredetileg 500 millióra tervezett kölcsönt az áldozatkész magyar dolgozó nép több mint 50 százalékkal túljegyezte, ezért a jegyzést a mai nappal lezárjuk. Fejér megye dolgozó népe, élén az ipari üzemekkel, szintén kivette ebből a hatalmas győzelemből a részét. Fejér megye jegyzése összesen 16.236.650 forint. Ezt az összeget 66 156 személy jegyezte. A termelőcsoportok előljárnak a busa és a ross vetési versenyében A községek között a kihívó: Perkáta vezet Fejér megyében az őszi munkálatok mindenütt a legnagyobb ütemben folynak- Dolgozó parasztságunk mindenütt kezdi megérteni, hogy a korai vetéssel a jövő évi még nagyobb darab kenyeret biztosítja az ország dolgozói számára, ugyanakkor ő maga is jól jár, mert a korai vetés folytán a búza és a rozs meg meny kirt a fagyveszélytől, idejében bokrosodik, tehát könnyebbem bírja a lelet. Megyénkben elsősorban az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek dolgozó parasztjai értették meg legjobban, hogy a kormány intézkedése a vetés határidőre való elvégzése hazafias kötelesség. A termelőcsoportok közül a baracskai »Vörös Csillag« a 90 hold búzát és 16 hold rozsot jóval a határidő előtt elvetette. Az ercsi temetőcsoport szintén 100 százalékig elvégezte ma a búza és a rozs vetési munkálatait. Ugyancsak túl van már a vetésen a ráckeresztúri és a táci termelőcsoport is. A perkálai versenykihívás nagy visszhangot keltett a megyében, és a községek nemes versenyre keltek, hogy melyik lesz az első, amelyik legelőször befejezi, a vetési tervét. Maga Perkáta község a ma reggeli jelentés szerint 100 százalékig elvetette a roszsot és 85 százalékig a búzát. A versenyben második Polgárdi, mely 100 százalékra teljesítette a rozsvetést és 67 százalékra a búzát. A rozsvetésüket a következő községek teljesítették a kitűzött határidő, október 15. előtt: Iváncsa, Kisapostag, Ujbarok, Guttamási, Esőszállás, Sárbogárd,Sárosd, Serkeszi, Jenő és Nádasdladány. Ezek a községek október 9-ig fejezték be a rozsvetést. A többi községek is felzárkózóban vannak a versenyben és naponta új eredmények igazolják, hogy Fejér megye dolgozó parasztsága, akár a Tervkölcsön jegyzésben, az őszi munkák terén sem akar lemaradni. Kedden délután a német ideiglenes Népi Kamara és Tartományi Kamara együttes ülésén Pieck elvtárs, a Német Demokratikus Köztársaság első elnöke megválasztását követően nagy beszédet tartott. A többi között ezeket mondotta: — Megválasztásommal a legnagyobb megtiszteltetésben részesítettek, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság polgára kaphat. Az egész német nép érdekeinek gondozója akarok lenni, annak a német népnek, amely még nagy, gazdag és derűs jövőt küzd ki magának* — A német népnek újra visszakapott szuverenitása és a szabad Demokratikus Német Köztársaság megalakulása fölötti örömét megzavarja az a tény, hogy az országot a nyugati megszállóhatalmak szétszakították. Minden erőnket latba vetjük, hogy Németország ketéosztottságát leküzdjük és az egységet helyreállítsuk. Eddig csak a Szovjetunió kormánya ismerte el a német nép jogát önálló állami életére, egységére és függetlenségére. Mily megilletődéssel vettük tudomásul azt a nyilatkozatot, amelyet hétfőn este Csujkov hadseregtábornok, a németországi szovjet katonai igazgatás vezetője, a szovjet kormány megbízásából tett. Ez a tett annak a körültekintő és nagylelkű politikának megnyilvánulása, amelyet a Szovjetunió kormánya bölcs miniszterelnökének, Sztálin generalisszimusznak vezetésével a német nép iránt követ. (Sztálin nevének elntésekor hatalmas erővel tört fel a taps, a képviselők lelkesen ünnepelték a Szovjetuniót és nagy vezérét.) Nem találhatunk elég szót arra, "hogy kifejezzük köszönetünket és hálánkat a szovjet kormánynak és Sztálin generalisszimusznak ezért a nagylelkű tettéért. Ez arra kötelez bennünket, hogy kemény munkával rójuk le tartozásunkat. Pieck elvtárs rámutatott, hogy az amerikai imperializmus gyarmatává akarja süllyeszteni a nyugatnémet területeket és felvonulási területté tenni ademokratikus országok ellen. A nemzet arcvonala tömörül haladó demokra-ikus erők politikai munkájától függ, hogy a német nép együttes harccal szétzúzza ezeket a terveket . A demokratikus német köztársaság ebben a Tiarcsont nem áll egyedül. Támaszkodhat ki a Szovjetunió, a népi demokráciái, és a világ békés erőinek hatásávára. A Szovjetunió a hitleri hatalom szétzúzása után nagy segítséget nyújtott a német népnek. A legutóbbi napok eseményei minden becsületes német számára világossá tették, hogy Németország egységét és szbadságát, békés gazdasági és kulturális felemelkedését csak a Szovjetunióval való becsületes barátság politikája biztosíthatja. Pieck elvtárs ezután arról szólott, hogy a Német Demokratikus Köztársaság teljesíteni akarja azokat a kötelezettségeket, amelyeket a potsdami egyezmény reáró, hogy visszanyerhesse a világ bizalmát. E kötelezettségek teljesítéséhez azonban véget kel vetni annak a polikának, amely elősegí , hogy Nyugat-Németországban ismét fasiszta és militarista erők kerülhessenek uralomra. Mindezt meg lehet akadályozni, ha közösen, vagy egymás mellett a német nép nemzeti érdekeit szolgáljuk és felvesszük a harcot Németország egységéért, önállóságáért, a békeszerződés megkötéséért. Demokratikus Németországot akarunk, amely nemzeti és gazdasági téren önálló és amely bé- ébe n é* b 'ráP ág’ an é a világ valamennyi népével* Fe'hivásom Nyugat-Németország lakosságának is szót — folytatta Pieck elvtárs. — Felhívom őket, ne hagyják magukat befolyásolni attól a hazug propagandától, amely ott folyik-Egyesüljenek a keleti övezet lakosságával a békéért és Németország egységéért vívott harcban — fejezte be történelmi jelentőségű beszédét Wilhelm Pieck elvtárs. PIECK ELVTÁRS: Németország egységét és szabadságát csak a Szovjetunióval való becsületes barátság politikája biztosíthatja