Fehérvári Napló, 1948 (3. évfolyam, 148-301. szám)
1948-11-10 / 258. szám
1948. november 10. FEHÉRVÁRI NAPLÓ Újabb eredmények a mezőgazdasági versenyben : 1. Fejér megye a negyedik helyen áll 26 megye között 2. Perkáta,Cece,Seregélyes, Iváncsa állnak az első helyeken 3. Nagylaktelepes-községvezet a szárvágási munkálatokban A tavasszal kezdődött országos mezőgazdasági termelési verseny október 31-én végetért. Az Országos Termelési Versenyiroda azóta lázas munkával dolgozza fel a beérkezett versenyeredményeket és néhány napon belül közzéteszi a hivatalos jelentést a verseny eredményéről. Az eddigi hírek szerint Fejér megye 26 megye versenyében az előkelő negyedik helyre került, messze megelőzve az őt kihívó Somogyot, de az utána közvetlenül következő megyék is több, mint száz ponttal kevesebbet szereztek. Fejér megye legjobb községe Perkáta lett. Utána sorrendben Cece, Seregélyes, Iváncsa és Hercegfalva következik. Egyes községek egészen kiváló eredményeket mutatnak fel, így Nadapon a telepes újgazdák manden búzát műtrágyával együtt vetettek el. Alapon 500 mázsa szuperfoszfát, Hercegfalván 550 és Iváncsán 460 mázsa műtrágya került a földbe. Serény munka folyik a megyében a kukoricaszár levágására is. Több olyan község van, amely az ütemtervet túlteljesítené a vetés terén, de a szárvágást éppen ezért nem tudta befejezni. Most ezt a munkát kezdték el.. A szárvágási versenyben a megye legjobb községe Nagylók telepes község, amely 80 százalékban tett eleget kötelezettségének. Érdekes jelentéseket küldenek be a községi népi bizottságok is, így a pusztavámiak jelentik, hogy ott nyilvánosan kiírják a munkájukat jól végző gazdákat, ugyanakkor szégyentáblán kipellengérezik azokat, akik nem végzik el rendesen a munkákat. A megyei népi bizottság, amelynek tagjai minden héten végigjárják a megyét, állandó levelezésben is áll a községi bizottságokkal, így ellenőrzi azok munkáját. A beszolgáltatás terén végzett jó munkáért e héten dicséretben részesítenék Szajkó Erzsébet bakonysárkányi, Bajor Jelumé bodajki,árfás Bálint iszliméri, Nagy László pusztaszabolcsi, Horváth Lajos dunapentelei, Szilágyi Lajos baracskai, Flittner Dezsőné előszállási és Varga János alapi közellátási felelősöket. Az őszi munkában elért jó eredményekért megdicsérték Varga Sándor bakonysárkányi termelési bizottsági elnököt, valamint a bakonysárkányi, gudamási, fehérvárcsurgói termelési és népi bizottságokat. fforumEZN| Ha a felnőttek nem tudnák... Nemrégen, egy szomorú keddi napon borzalmas tömegszerencsétlenség remegtette meg az emberek szívét. Tipegő kis óvodások hazafelé haladva kézigránátot találtak a Fiskálisutón. Felvették. Nem sejtették, hogy a halál leselkedik rájuk. Kettő meghalt közülük s tizen megsebesültek, mérhetetlen fájdalmat okozva a szülőknek és hozzátartozóiknak. Félő, hogy hasonló eset máskor is előfordulhat. Felnőtteink — sajnos — még mindig nem szívlelték meg azt a rendelkezést, hogy a talált lövedéket a hatóságoknak be kell jelenteni. Legjobban mi, gyermekek vagyunk veszélyeztetve hasonló gondatlanságoktól, ezért kérdést intéztem több felnőtthöz. Elmondták, hogy sokszor kilométereket kellene gyalogolni a találat helyétől a hatósághoz, onnan vissza a munkahelyre — ez bizony keresetveszteséget okozna. Az emberek nem dolgozhatnak ingyen. Azért ajánlatosnak tartanám, ha a kormány megszavazna néhány százezer forintot olyan hozzáértő dolgozóknak, vagy munkanélkülieknek, akik vállalkoznának a robbanóanyagokat egy hatóság által kijelölt robbantóhelyre szállítani. Nézetem szerint így a pusztító anyagokat még a ■havazás beállta előtt nagyrészben a tűzszerész osztagok részére lehetne juttatni és nem kerülnének játékszerként a mit sem sejtő óvodásgyermekek kezébe. Horváth Éva VII. ált. iskolai tanuló. x Pamut és gyapjú szövetek jegyre és szabadon nagy választékban Gerendaynál, Kossuth u. 4 . Megkétszerezik a fejér megyei gépállomások traktorlétszámát Csordából kapja a megye tizedik gépállomását Hivatalos helyről szerzett értesüléseink szerint a közeljövőben nagyjelentőségű intézkedések történnek Fejér vármegyei gépállomás hálózatának továbbfejlesztésére. Mint ismeretes, a székesfehérvári központhoz jelenleg 12 gépállomás tartozik, s ebből 9 Fejér megyében van. Tegnap közölték a Magyar Dolgozók Pártja megyei vezetőségével: a fejér megyei hálózatot még az idén kibővítik egy újabb gépállomás felállításával. Eszerint rövidesen 10 gépállomás váll majd a rendelkezésre a megye dolgozó parasztságának megsegítésében. Az új telephely kijelölésénél valószínűleg Cserdakútra esik a választás. Ipari teljesítőképességünk hatalmas arányú fejlődésének jele, a hároméves terv következetes keresztülvitelének újabb bizonyítéka,, hogy ugyancsak ebben az évben a megye valamennyi gépállomásának traktorlétszámát tízről húszra emelik fel. A rendelkezésre álló traktorállomány megkettőzése rendkívül nagy jelentőségű Fejér megye mezőgazdaságának korszerűsítése, dolgozó parasztságunk, további felemelése szempontjából. Élmunkás halászt ünnepeltek Dunapentelén Dunapentelei dolgozói pépje melegen ünnepelte Varga László halászt és Timár Istvánt, a Dunavidéki Ipari és Kereskedelmi Rt. munkást abból az alkalomból, hogy munkaérdemrenddel tüntették ki őket. Az MDP helyi szervezete, s a község egész lakossága nevében Hergovits Gyula üdvözölte őket, kiemelve: az egész dolgozó nép tekintse példaképének Timár és Varga elvtársakat. Egyben rámutatott az őszi mezőgazdasági munkálatok fontosságára. Megemlítette: a föld megművelésében élenjárókat is jutalmazzák. A kitüntetettek megígérték: továbbra is a legnagyobb szorgalommal dolgoznak a népi demokráciánk építéséért. Legmodernebb berendezéssel '■r • legtökéletesebb száraz vegytisztítás |w!17PFII /II Üzlet: Nádor utca 13. szám, Iilus/fvillus 3 Szerződéses burgonyatermelés A jövő évben kiterjesztik a szerződéses termelést a burgonyatermelésre is. A burgonya szerződéses termelését a MOLHC végezteti a földművesszövetkezetek útján. GAZDA ÉS SZÖVETKEZETI HÍRADÓ Egyesült az UFOSz és a FÉKOSz Flóron és Bicskén Móron és Bicskén vasárnap tartották meg az UFOSZ és FÉKOSz egyesítő küldöttgyűlését. A móri szónokok Horváth József és Nagy László szövetkezeti felügyelő (kisgazdapártiak), a bicskeiek Farkas Rózsa központi küldött és dr. Vincz Antalparasztpártiak is voltak. Mindkét ülés állást foglalt Mindszenty uszító tevékenysége ellen és megválasztotta küldötteit az országos egyesítő kongresszusra. Fehérvárott vasárnap délelőtt lesz az egyesítő küldöttgyűlés a Nemzeti Parasztpárt helyiségében délelőtt 9 órai kezdettel. Vasárnap kerül sor a sárbogárdi egyesítő gyűlésre is. Csak a kis- és középparasztság vehet részt a földművesszövetkezetekben Rendeletileg szabályozták, ki lehet tagja a földművesszövetkezeteknek. Nem lehet szövetkezet tagja, akinek ingatlanának tiszta jövedelme meghaladja a 350 aranykoronát, aki gazdálkodási módja következtében több állandó alkalmazottat foglalkoztat, aki ingatlanát, vagy annak egy részét bérbeadja (kivéve a betegség, öregség esetét), aki gépeivel üzletszerű bérmunkát végez, aki nyerészkedés szándékával pénz- vagy terményuzsorával foglalkozik, továbbá, akit feddésnél szigorúbb büntetéssel sújtottak az igazoláskor. Nemcsak bérmunkásait, az államot is ki akarta zsákmányolni a csaló balatonkiliti kólák Szombaton megírtuk, hogy a Gazdasági Rendőrség nyomozói a balatoni országúton elfogták Tar Jenőné balatonkiliti lakost, aki vágási és szállítási engedély nélkül akart egy sertést Budapestre szállítani. Kihallgatásán kiderült: Tar Jenőné a 22 holdas, bérmunkásokkal dolgoztató kulák, aki a sertést engedély nélkül azért vágta le, hogy az állami adóhivatal végrehajtói által lefoglalt tehénét és üszőborjúját kiváltsa. Ez az eset tipikus példája a ravaszkodó kulákszellemnek. Adót nem akar fizetni , de amikor rászorítják, 800 forint adóját az állam megkárosítása és kijátszása árán próbálja rendezni, az állam követelését furfangosan magán az államon bevasalni. Nem hisszük, hogy egy 22 holdas embernek ilyen manőverekre volna szüksége ahhoz, hogy 800 forint adót kifizessen. De hisszük, hogy a dolgozók államának nincs szüksége olyan spekuláns kulákokra, akik nemcsak bérmunkásaikat, de az államot is becsapják és kizsákmányolják. Köztársaság-mozgó Kedd-szerda Új amerikai film Boldogság dala LEGÚJABB HÍRADÓ Oktatói Cít.: Pollak László , mmn nagyobb választékban Nádor Utca 9. SZ.