Fehérvári Napló, 1949 (4. évfolyam, 202-304. szám)
1949-10-26 / 249. szám
1949. október 26. A nádasdladányi tőzegtelep múltja és jövője Amíg a munkások a mázsás Nádasdy „írói“ kizsákmányolásától az ötéves tervig eljutottak 10oo ! A négy sárgapejtől xyoo. vontatott ezüstveretű hintó éppen olyan méltóságteljesen halad a nádasdladányi tőzegtelep felé vezető úton,, mint a benne ülő, közel egy «öregur»; «gróf» Nádasda mázsás Ferenc «őkegyelmessége». Szemét unottan jártatja körbe a több, mint 1000 holdas területen, ahol a keskeny árkok térdig érői vizében sovány emberek termelik a tőzeget. Süpped a talaj a «gróf» * léptei alatt,amint a hintóról leszállva, vigyázva lépked a kiszáradt fűszálakon. Az a negyvenhét ember, aki a tőzegtermelést végzi, már messziről észreveszi a «magas vendéget» és kíséretét. Nosza, nekiesnek a munkának és csak úgy a kalap alól figyelnek néha felfelé.— Mennyi most a fieiír teljes éven át? — kérdezi a «szelőhossza egy» gróf a körülötte lebzselő «munkafelvigyázók és pallérok» hadát, amely majdnem ugyanannyit tesz ki, mint a munkások száma. — Ha röíiden jól megy, akkor az idén elérjük a 400 vagont «kegyelmes uram» — kiabálják egymást túl. — Persze igy kézzel lassabban megy a termelés, mintha gépi erőre lennének berendezve. .— Hogyne! Majd gépet adunk ezeknek a buta parasztoknak a képe közé — dünnyög az öreg. A munkások kalap levéve várják «kenyéradó gazdájuk» érkezését. A húszezer hold tulajdonosa megáll egy pillanatra és botjára támaszkodva figyeli a «prolikat» — Na, hogy vagytok? Tetszik a munka? Ifj. Csordás János fellép ázokból és megáll a gróf előtt: — Muszály, hogy tessék, ha máshol nincs semmi kereset. De a fizetés kevés. Filléreket kapunk a kitermelt tőzegköbméterekért.. Nem folytathatja, mert csattan az arcán a gróf aranyfoggantyus kampósbotja. I iqxq Hatalmas kotrógépek I IVXV. emelkednek a nádasdladiginyi tőzegtelep egyes pontjain. Köziét 405 munkás és munkás lány foglalatoskodik szerte a végeláthatatlan területen. öt-hatezer vagonra tehető tüzelésre szánt tőzeget és a nemzetgazdaságunk szempontjából oly nélkülözhetetlen fekálitrágyának egyik alapanyagát termelik a gépek segítségével. Zöld József elvtárs üzemvezető sorba látogatja az egyes csoportokat. Érdeklődik a munkások viszonyai felől. Az egyik kotrógép mellől ifj Csordás János szólal meg, akinek mellén fényesen csillan az «Élminkás», kitüntetés kicsinyített mása. — Nincs nekünk, elvtárs, semmi panaszunk. Dolgozunk és termelünk, hogy ezzel is előbbre vigyük országunk jobblétét. — És a fizetés? — 180—190 forintot keresünk hetenként. Tisztességesen megélhetünk belőle. A volt grófi kastély egyik szobájába van berendezve a Tőzegkitermelő N. üzemi irodája. Nárai Miklós mérnök feje búbjáig elhalmozva ül az írásai között. — Most készítjük el ötéves tervünket — közli. — Ennek keretében új bérrendszer is életbe lép. Ez a kollektív 15—20 százalékkal emeli a munkások bérét. Hozzájön a nagyarányú gépesítés is. Az ötéves terv közepére nem lesz egyetlen olyan munkacsoportunk sem, amely kézzel termelné a tőzeget, így az első tervévben 60—70 százalékkal felülmúljuk az idei termelésünket, amit a továbbiakban még fokozatosan emelünk. Új ebédlő készül a terv során a nádasdladányi tőzegtelepen. Modern gépek húzzák az árkokat. Az állomás melletti rakodó már a tavaszra tető alatt lesz, hogy a munkások védve legyenek az idő viszontagságaitól. És a jövő évben mlég több családnak kerül tüzelőül a Ladányi tőzeg, amely nem sokban marad el a várpalotai széntől kalóriaértékben. KATONA JÓZSEF Rendőrbírói ítéletek szabotáló kulákok ügyében A rendőrbíró szigleru ítéletet hozott a szabotáló fehérvári kulákokkal szemben. Özv. Radics Jánosné Zámoly utcai szám alatti 31 holdas kulákról az ellenőrzés során kiderült, hogy 7 holdra visszatartott vetőmagjából csak 5 holdat vetett be. Molnár István Major utca 9 szám alatti kulák pedig az 5 és fél holdra visszatartott vetőmagból csak 2,5 holdat vetett be. Nyakas Antal Széchenyi utca 146 sz. alatti kulák 6 és negyed holdra visszatartott búzavetőmagjából szintén csak 2 és fél holdat vetett be. Legkirívóbb eset id. Sieger András Zámoly utca 27. sz. alatti kulák szabotáló magatartási, ay 27 hold elsőrendű földdel rendelkezik, amelyeknek aranykorona jövedelme 728 korona. Tíz holdra tartott vissza vetőmagot és egyetlen holdat sem vetett be. Ezzel a magatartásával nyíltan szabotálja az ötéves tervet, a dolgozói nép kenyerét biztosítani szolgáló vetésvégrehajtást. Ez a kulák még a maga számára sem vetett kenyérgabonát, hanem a dolgozó parasztok szorgalmas munkája révén lehetővé vált szabadkenyérből akarja magát fenntartani. Stéger Antal évek óta szabotál, a múlt évben sem vágta le a kukoricaszárát, hanem szervezett munkásbrigáddal kellett terhére levágatni. Istállójában a lovait éhezted. Oly gyenge erőben vannak, hogy úgy kell őket feltámogatni. A kulákot 4000 forint birsággal sújtotta a rendőrbíró, mig a többieket egyenként 2500 forintra büntette. AHOL A SZOVJET ÉRTELMISÉGET NEVELIK Középiskola és főiskola az üzemekben A szovjet gyárak nemcsak a termelés emelésében érnek el hatalmas sikereket, hanem ezzel egyidejűleg teljesítik másik fontos feladatukat is: nevelik, oktatható szovjet munkást, emelik a dolgozók kulturális színvonalát. A szovjet gyárak megvalósítják Sztálin szavait: »Aki minden munkásból és parasztból kulturált, tanult embert akarunk nevelni «s idővel ti is érjük ezt»* Minden szovjet gyár egyben iskola, amely nemcsak a gyakorlati élet számára neveli az embereket, de középiskolai és főiskolai oktatásban is részesíti a dolgozókat, fejleszti elméleti és technikai tudásukat, neveli a Szovjetunió új értelmiségét. Vegyük csak például a motezkva-környéki Uhromszkij mezőgazdasági gépgyárat. A villamoshegyesztő osztályon egymás mellett dolgozik néhány fiatal fiú. Hat hónappal ezelőtt érkeztek faluról, segédmunkásként kezdtek dolgozni. A gyár vezetősége azonban segítségükre sietett, módot nyújtott nekik, hogy szakképzettséget szerezhessenek. Valamennyiüket elküldték a gyár iskolájába és ma, hat hónap múltán már mindannyian szakképzett elektromos hegesztők, tehát szakmunkások és havi ezer rubel a jövedelmük. Ez csak egyetlen, igaz, sokatmondó példa. Az Uhtomszkij-gyárban negyven sztahanovista, tíz mesterképző iskola van és nagyon sok olyan tanfolyamot tartanak fenn, amely a munkások továbbképzését szolgálja. Ezekben az iskolákban gyárául súlyt helyeznek az elméleti és gyakorlati oktatásra. A gyárnak szinte valamennyi mérnöke és kiváló mestere részt vesz az ifjúság oktatásában. Az ipari továbbképzés mellett azonban középiskolai oktatás is folyik a gyárban. Sztepán Kanopljov mester, a gyár formázó-sztahanovista iskolájának vezetője például a gyár esti középiskoláján tanul. Pedig már nem gyerekember, negyvenkét éves. — Nem zavar engem — mondja Kanopljov mester — henry na gyobbára fiatalok ülnek mellettem a pádban. Tanulok, mert a mi országunkban mindenkinek módjában áll és mindenkinek kell is tanulnia. Elmúltam negyven éves, de ez nem akadályoz meg abban, hogy megvalósítsam tervemet: mérnök váljék belőlem. Kanopljov mester nem feledkezik meg a termelő munkáról sem. Naponta 230—250 százalékra teljesíti a munkatervet. Sztahanovista iskolájának növendékei is nagyszerű eredményeket érnek el, nagyrészük 50—100 százalékkal emelte munkája termelékenységét. Az egész oktatás ingyenes, ezzel szemben a munkásoknak anyagi hasznuk is származik a tanulásból, mert képesítésüknek megfelelő beosztást és természetesen magasabb munkabért kapnak. Ebben az esztendőben még jobban kibővült az Uhtomszkij-gyár oktatása rendszere. Megnyílt a gyárban a moszkvai egyetem fiókintézete. Itt este tanulnak a munkások. A főiskolának már harminchat hallgatója van, míg a gyári középiskolában 350 munkás és munkásnő készül az érettségire. Íme, a szovjet emberek sikerének egyik titka: a nép adja és a gyár neveli a jövendő mérnökeit, tudósait, feltalálóit, az új értelmiségiét. Pálffy Györgyön és társain végrehajtatták a katonai törvényszék halálos ítéletét A honvédelmi minisztérium igazságügyi osztálya közli: A budapesti katonai törvényszék Pálffy György volt altábornagyot hűtlenség bűntette, a demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés büntette miatt, Korondy Béla volt rendőrezredest a demokratiku államrend és a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés büntette miatt, Németh Dezső volt vezérkari ezredest hűtlenség büntette és az állam nemzetközi érdeke veszélyeztetésének bűntette miatt. Horváth Ottó volt rendőrezredest háborús bűntett és hűtlenség büntette miatt kő él által végrehajtandó halálbüntetésre, lefokozásra és vagyonelkobzásra ítélte. A katonai főtörvényszék a fenti ítéletet október 21. napján hozott ítéletével helybenhagyta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az elitéltek kegyelmi kérvényeit elutasította. Pálffy György, Korondy Béla, Németh Dezső és Horváth Ottó elitélteken a halálos ítéletet október 24-én végrehajtották. EEMMMYAKI AJAPL6 Angol lapvélemény a jugoszláv nép nyomoráról hasági helyzetét. A lap ,a többi között a következőket írja? A zágrábi árumintavásáron semmit sem lehetett vásárolni, mert a kiállított tárgyak csupán minták voltak. Jugoszláviában az új gyárakban nincsenek gépek. A tehergépkocsikhoz nincsenek alkatrészek. A kokszhiány miatt nincs acél, az építési tervek felborulnak. De Új-Belgrádban a túlméretezett hivatalnokvárost olyan nagy fényűzéssel építik, amelyet még gazdagabb ország sem engedhet meg magának. Az utcákon mindenütt a nélkülözés nyomasztó képei láthatók. Kopott ruhájú a nép, az üzletekben silány, szegényes az árukészlet, a boltok előtt hosszú sorokban órák hosszat ácsorgó tömeg gyakran még szűkös fejadagjaikat sem kapják meg. A lakáshiány borzalmas. A városokban elképesztő az élelmiszerhiány is. Alig lehet valamit is kapni feketepiac nélkül. A hatóságok bevallották, hogy az élelmiszereken kívül más fogyasztási cikkekben is súlyos hiány van. Az élelmiszerhiány fő oka: a kormány tervei végrehajtásának súlyos nehézségei miatt a mezőgazdaságból a munkaerő nagyrészét az iparba tereli át, a parasztokat viszont a súlyos adóterhek nyomják. Londonból jelentik: A Daily Telegraph kiküldött levelezője hosszú cikkben vázolja Jugoszlávia súlyos gaz- 1V. SZTÁLIN _______MÜVEI ___________________________________________________ __________________________— 1907. A napokban jelenik meg SZTÁLIN elvtárs 16 kötetben összegyűjtött művei magyar nyelvű kiadásának első kötete. — 464 oldal. Ára diszes egész vászonkötésben 15 forint. — Szikra kiadás 3 PÁRTÉLET SAJTÓFELELŐSÉRTEKEZLET. Ma, kedden délután 6 órakor a városi pártszervezet székházában sajtófelelős-értekezlet lesz. Az értekezlet fontos kérdést: pártszervezeteink küszöbönálló sajtófeladatait tárgyalja. Ezért sajtófelelőseink feltétlen teljes számú megjelenését várjuk. 25 éve ciáfloz, féregtelenit HALÁSZ (Fischer) ősz u. 9. Telefon 229. Egret darabok elánozása- Fizetési Ind várnám