Fehérvári Napló, 1949 (4. évfolyam, 202-304. szám)

1949-09-13 / 212. szám

1949. szeptember 13. A dolgozók életét veszélyeztették... Szombaton este sugározta szét a vádiratot Rajkék gaz­tetteiről a rádió. Kéít éhmunkást és egy dolgozó páf­rasztlányt kértünk míg, írják le, mi a véleményük a leleplezésről. Az alábbiakban közöljük leveleiket: A legnagyobb megdöbbenéssel és felháborodással láttam a ma reggeli Szabad Népben Rajk László és trockista bandájának bűnlajstromát. Mióta letartóztatták őket, tudjuk, hogy megrögzött ellenségeink ezek, akikre most lesújt népi demokráciánk ökle. Ne­künk, munkásoknak van a legtöbb okunk arra, hogy minden gyűlö­letünket és megvetésünket az aljas árulók, az imperialista kémek ellen fordítsuk. Én csak magamból indulok ki. Nekem a felsza­badulás előtt csak a Kventézés jutott osztályrészül. Most pedig, bár a gyár egyik legfiatalabb munkása vagyok, mindenki megbe­csül a munkám után. Szeretem a munkámat, munkatársaimat, a gé­pemet is, amelyiknél dolgozom. Rajk, Szőnyi és a többi gyilkos, fasiszta kém ettől akart meg­fosztani. Meg akarták semmisíteni eredményeinket, vissza akarták hozni a munkásosztály hatalma helyett a tőkések és a fasiszták hatalmát. Munkanélküliséget akartak ránk zúdítani, mint Tito és a trockista banda többi cinkosai tették Jugoszláviában. Ki akar­tak szolgáltatni bennünket az amerikai imperialistáknak. A legjobban mi, a Felmayer-gyár dolgozói tudjuk, hogy mit jelent a Szovjetunió segítsége. A mi üzemünk szovjet nyersanyag­gal indult el és azóta is minden támogatást megkapunk a Szov­jetuniótól. A mi jótevőinkkel, barátainkkal és felszabadítónkkal a­kart ez a hazaáruló banda szembeszállni. A kihívásokra, Rajkáb­a v­aló aknamunkájára azzal válaszolunk, hogy még jobban igyekszünk a munkában, dolgozunk és harcolunk a­­ há­rom éves terv sikeréért, az ötéves terv méltó megalapozásaiért, a szocialista Magyarország felépítéséért. Mészáros Illés élmunkás Felmayer-gyár Családi életünkből vett példával szeretném megmutatni, hogy Rajkák gyilkos bandája mennyire veszélyeztette nekünk, dolgozóknak, az érdekeinket. Sáregresi urgazda leánya vagyok Bátyámat a felszabadulás előtt nem tudtuk tm­id-­zni, olyan fö­lhözragadt szegény emberek vol­tunk, pedig a jánospusztai uraságnál nagyon sokat robotoltak a szüleim A népi demokrácában tanulhatott csak a bátyám, most pedig honvéd­­tisztképző iskolára kerül, katonatiszt lesz belőle. Mi tudjuk jól, hogy ezt csakis a szovjet hadse­rgnek köszönhetjük, amely elzavarta innen az urakat, akik a bátyámat, meg száz és száz munkás- és parasz­­tait még a tanulás lehetőségétől is elzárták. Idegen urak parancsára a régi rendet akarták visszahozni Rajkék A Szovjetunióvá­ akarták szembefordítani hazánkat, azzal a Szovjetunió­val, ameynek mindezt köszönhetjük Ha sikerült volna ocsmány tervük, még nagyobb nyomorba került volna a munkásnép mint amilyenben azelőtt é­lünk. Mindettől Rákosi Mátyás elvtárs ébersége megn­evet­ minket Mi dolgozó parasztok hűen állunk népi demokráciánk mell­ét mert tőle kaptuk földünket és 4 éven át még számos segítséget Min drága kincsre, vigyázunk a szabadságunkra és gyűlöletet Ítélünk el min­den külföldi háborús uszítót, aki ilyen Rajk féle úri bitangok lepénzelé­sével próbál ránk támadni. Kondor Zsófia sáregresi dolgozó parasztlány A múlt héten kaptam meg az élmunkás-kitüntetést a kisgyóni bányában. Ez a kitüntetés is jelképezi, hogy a népi demokrácia mennyire megbecsüli a műm­ásem­bert. Az élmunkás-csillag a jel­képe annak, hogy a mi hazánkban a felszabadító Szovjetunió segít­ségével és Pártunk hosszú harcai után a dolgozó nép lett az úr. Minden eddigi eredményűt két, népi hatalmunkat, az egész életünket veszélyeztette az a bűnös csoport, amelyről a vádirat lerántja a leplet. A képmutató Raikról kiderült, hogy halálos ellensége a Szovjetuniónak, a szocializmusnak. Aki pedig a bennünket felszaba­dító szovjet embereknek ellensége, az nekünk, bányászoknak, mun­kásoknak és a dolgozó parasztoknak is ellensége. Nem átallottak ezek az urak amerikai parancsra befurakodni sorainkba és le akar­ták fejezni a Pártunkat azzal, hogy az egész magyar dolgozó nép szeretett vezére, Rákosi Mátyás elvtárs és legjobb vezetőink ellen orvgyilkosságot terveztek. Az egész nemzetet a legborzasztóbb nyomorba döntötték vol­na habozás nélkül ezek az emberi­­ mivoltukból is kivetkőzött go­nosztevők. A tőkéseket megint a a nyakunkra ültették volna, a dolgozó parasztoktól pedig visszavették volna a földet. De még országunk függetlenségét is veszélyeztették azzal, hogy — amint a vádirat leleplezi — az áruló Trib terrorcsapatait akarták a nya­kunkra hozni. Minden becsületes dolbozónak az a kívánsága, hogy­­ a felelős­­ségrevonásban legyünk éppen olyan könyörtelenek, mint amilyen könyörtelenül törtek életünkre és vezetőink életére ezek a gonosz- Szolga Ferenc élmunkás Kisgyón-bányatelep 9 város legjobb boltait sodor­­ja a vasutas műkedvelő gárda, dalárda, zenekar, táncegyüttes és bábjáték-csoport Szombaton este gyűlést tar­tottak a MÁV kulturgárda szakosztályai a végzett mun­ka kiértékelésére és az új fék adatok megbeszélésére. Bajor István elvtársi, a vasutas szak­szervezeti csoport elnöke mondott megnyitóbeszédet, majd Varga Gábor, a kultur­gárda titkára ismertette eddi­gi szereplésüket. Ezután­­n az egyes szakosztályok vezetői­nek beszámolói következtek. A dalárda munkájáról Vathy Elek számolt be, egyben elő­adva a 4 hónapos munkater­vet. Kremnitzky Sándor a ze­nekar, Perenteli István a tánci csoport nevében szólalt fel. A bábszínházasok munkáját Borsai Gyula ismertette. A beszámolók után Szásza István elvtárs a MDP városi Pártbizottsága nevében üdvö­zölte a kitűnő munkát végző vasutas kulturgárdát és meg­köszönte önzetlen, közérdekű munkáját. Könczöl Imre elv­­társ, szabadművelődési fel­ügyelő mint a város és me­gye él­ kulturgárdájáról, be­szélt a MÁV-csoportról. Ne­meskéri elvtárs, budapesti szakszervezeti kiküldött üdvö­zölte még a kulturgárdát, Korzicska Béla pedig a Bar­tók Béla Szövetség üdvözletét hozta. Zárszót Varga Gábor mondta. FEHÉRVÁRI NAPLÓ 7 Sok a javítanivaló a Rákosi-beszéd szellemében a székesfehérvári és fejérmegyei üzemekben Pártunk Megyebizottsága kiértékelte a gyárak munkáját A fejér megyei és székesfehérvári ipari üzemek vállalatvezetői, párt­­titkárai, üb. titkárai, termelési fe­lelősei és brigádvezetői archivaér­­tekezletet tartottak a fejér megyei Pártbizottság kezdeményezésére va­sárnap a szakszervezeti székház nagytermében. Az értekezlet meg­vitatta, a Rákosi elvtárs legutóbbi beszédében feltárt hibáját és ja­vaslatot dolgozott ki a termelé­kenység fokozására és a munkafe­gyelem megszilárdítása érdekében. Rácz Kálmán elvtárs­, a Szakta­nács megyei titkárának megnyitó szavai után Németh István elvtárs, Pártunk megyei titkára rész­letes bírálatot adott az üzemek munkájáról. Beve­zetőben hangsúlyozta, hogy élet­színvonalaink napról-napra szem­mel láthatóan emelkedik. Termelő munkánkban itt a megyében is van­nak eredmények, amit bizonyítanak és az semeink is, de még igen ko­moly hiányosságok mutatkoznak egyes területeken. Foglalkozott a m­­unka­verseny kérdéseivel, kiemel­ve, hogy minden dolgozó sa­ját ér­deke a termelés és termelékenység fokozása. Az üzemek közül elsőnek a fe­hérvári B­auxi­t -gyárról beszélt Németh elvtárs. Megállapí­totta, hogy a termelés itt eme­ke­­dik­, a gyár most lett élüzem. Az üzem átlagosan 112 százalékra tel­jesíti havi terveit. A múlt évi ter­melés kétszeresét teljesítik ez év­iben, a Bauxitban és vállalt­a, hogy december 10.-ig befejezik a há­roméves tervet. A termelés emel­kedésének előfeltétele, hogy a B­a­­uxitban jól végzik a szakmai és politikai nevelést. A többtermelés mellett a jobb és olcsóbb terme­lésre kell most már venni az irányt. Sok tennivaló van az egyé­­ni felelősség megszilárdítása te­rén is. Mindenki személyében kell, hogy felelős legyen munkájáért. Nincs egyéni verseny, a brigádok kitűzött célok és feltételek nélkül dolgoznak- Ezután munkája felett mondott bírálatot Németh elvtárs. Itt a __ munkafe­gyelem laza. Ebben hibásak a ve­zetők is, akik nem lépnek fel kellő szigorral a rendbontók ellen. A termelés ellenőrzése körül is van­nak hiányosságok. Nincs az üzem­ben egyéni verseny, mindössze két brigád működik, de az is bejelen­tetlenül­ Párosversenyben állnak a VT magyaróvári üzemével, de még sincs kellő mértékű munkaverseny. Csak szakmai átképzés­­s folyik, de politikai nevelőmunka nincs. Meg kell javítani a pártszervezet és az ütb. eddigi munkamódszerét. Az ÁVESz fehérvári villanytelepe részben túl­­teljesítette a hároméves terv elő­irányzatait. Az egész tervet de­cember 1-ig teljesítik. Itt is jobb politikai felvilágosító munkára van szükség. Jobb összhangot kell te­remteni a pártszervezet és az ütb. között. Munkamódszerátadási mozgalom sem folyik az üzemben. A Fehnager dolgozói nem ismerik az üzem termelési tervét, így nem tudják, mennyi a terv egy-egy emberre eső része. Be kell vonni a dolgo­zókat a termelési kérdések meg­beszélésébe. Hiányos az egyéni verseny és a brigádmozgalom a Weiss­­­ s TuM Lőrgyárá­bam Egyes mesterek a népszerű­séghaj­­hászás hibájába esnek, nem munkások szemébe mondják a hi­á­bákat, hanem a vállalatvezetőnek jelentik. Az eredmények között el­ső helyen áll, hogy olyan újítá­sok születtek az üzemben, amelye­ket az ország, más bőrgyárai is átvettek. Nagy feladatok várnak a MÁV műhelyben a pártszervezetre­ Itt volt egykor a jobboldali szociáldemokrácia fő­fészke, ennek káros hatása még most is érezhető. Ellensúlyozására fokozott politikai felvilágosító munkára van szükség. A termelést hátráltatja a szakmunkáshiány és az, hogy egyes üzemrészek még mindig szabad ég alatt dolgoznak- Itt is felütötte fejét a művezetők között a népszerűséghajhászás. A munkafegyelmet meg kell szilár­dítani. A továbbiakban a vidéki üzemek­kel foglalkozott Németh elvtárs.­­ Az ercsi cukorgyárnál megál­lapította, hogy a vezetők sincsenek tisztában a normák kér­désével. A munkások nem tudják kiszámítani keresetüket, ez nagy­ban hozzájárul a munkafegyelem lazulásához. Egyéni verseny itt sincs. A munkamódszerátadás kez­deti nehézségeit leküzdötték. Kevés munkáskádert állítottak be irodai munkára a szabadegyházzaji szeszfi gyárban. Kevés az utánpótlás, a pártszer­vezet nem foglalkozik eleget a fia­talokkal. A termelékenység az utób­bi hónapokban emelkedett. Nincs eléggé tudatosítva a munkaveze­tők között sem az egyéni felelős­ség kérdése. Igen sok a későn­­járó: egy időben a munkások 30- 35 százaléka késett el munkahe­lyéről. Megemlítette Némieth elvtárs,, hogy hasonló bibik tapasztalha­tók a polgárdi ipartelepen és a nagyvmyimi olajgyárba­n is. A kiértékelés végén bejelentette, hogy a bányák és az építőpiar munkáját külön értekezleten tár­gyalják majd meg. Az előadáshoz minden üzem képviselője hozzászólt. A felszóla­lásokat és a határozatot lapunk holnapi számában ismertetjük­ a Vadásztölténygy­ár A megye valamennyi községét versenyre hívta ki Perkáta az őszi munkák elvégzésére Vasárnap délután a perká­­tai dolgozó parasztok faluna­pot tartottak, melynek kere­tébe­n ünnepélyes nagygyűlé­sen több vers­enykihívás hangzott el. Nagy Lajos mintagazda a község nevében vers­­senyre hívta ki, az őszi mező­gzdasági munkála­tok idő előtti teljesítésére a megye összes községeit. Ifj. Szigeti János mintagazda ugyancsak versenyre hívta ki, a megye egész dolgozói $ p­a­raztságát a perkátai dolgozó parasztok nevében. A perkátai gépállomás ve­­zetője, a gépállomás ver­senyfelhívását jelen­tette be az összes megy­ei gép­állomások felé, a dolgozó parasztság támoga­tására az őszi szántási és ve­tési­­ tervek minél előbb való teljesítése érdekében. Végül a perkátai termelőcsoport a meg­ye összes term­elői­­csoportjait szintén kihív­ta az őszi munkaki ver­­sennyb­en való elvégzésére. Délután vidám népünne­pély volt a községben a vere­­­semykihívás örömére. A dél­utáni ünnepélyen nagy­ siker­rel szerepelt a MÁV kultur­­gárda, dalárda, színjátszó -és tánccsoportj­a. Perkáta mintaközség dol­­­gozó parasztsága ezzel a ver­senykihívással válaszolt arra az aljas Tito-imperialista tervre, melyet teljes szemér­metlenségében leleplezett a Rajk bandáról készült vád­­­irat. Ez a versenykihívás is bizonyítja, hogy dolgozó parasztságunk minden erejével azon igyekszik, hogy erősítse azt a hazát, mely a Szovjetunió vezette béketábor erős láncszeme és a dolgozó nép függetlenségéi­nek, békéjének és jólétének őre. Szazonov mérnök-őrnagy érdekes cikke: REPÜLŐVEL A KOLHOZMEZŐK FÖLÖTT A kolhozfalu dolgozói meg­győződtek aról a hatalmas haszonról, m­elyet a repülés jelent a mezőgazdaság számá­ra. A repülőgépeket évről-év­­re nagyobb mértékben veszik igénybe, így járt például az odesszai közigazgatási terü­let gluskovi kerületének »Ko­mintern«, »A termés napjak, »Sztálin«,­­»Igazság« nevű ter­melőszövetkezetének és több más kolhoznak vezetősége. De lássuk, hogyan jellemzi a mezőgazdasági repülés mun­káját a »Komintern «-kolhoz elnöke, Bugrij elvtárs: » A repülőgép — mondot­ta, — számunkra igen hasz­no eszköz. Ahol a búzát repü­lőgéppel műtrágyáztuk, ott egy hektáron 4—5 méter má­­zsával több termést nyertünk, mint a trágyázatlan szakaszo­kon. Ezenfelül, minden hek­tárnál két munkanapot és két igavonó-munkanapot takarí­tottunk meg. Pilótáink ugyanilyen sike­reket értek el a szőlők meg­művelésénél, ahol több mint 30 ezer hektárt tisztítottak meg a peronoszpóra és fi­­loxéra betegségek pusztító te­vékenységétől. Tavasszal néhány kerület­ből riadójelek érkeztek, hogy a lucernát megtámadta a phi­­­tonomus. Mogi semmisítésükre haladéktalanul bevetették a repülőerőket. Köztudomású, hogy a phi­tonomus telj­esen megsemmisíti a lucerna első kaszálását és lehetetlenné te­szi, hogy a lucerna magot hajtson. A lucernavetések új rovarirtókkal — hexachloran-­ nal és »DDT«-vel való per­metezésénél három négy nap leforgása alatt teljesen meg­semmisülnek a kártevő rova­rok. Ez­t a munkát ilyen gyor­san csak a repülőgépek tud­ják végrehajtani, melyek si­keresen el is végzik feladatu­*­kat,

Next