Fehérvári Napló, 1949 (4. évfolyam, 202-304. szám)

1949-10-18 / 242. szám

Fehérvári Közöljük a vasárnapi sporteredményeket KEDD 1949. október hó 18. IV. évfolyam. 242. sz. Éra: 60 fillér PERKÁTA ÉS POLGÁRDI PÉLDÁJA AZ ŐSZI VETÉSI munkák­ivégzésére a dolgozó paraszt­ág versenybe lendült már a rántási idény legelejém Ami­kor a hajdúböszörményi, majd a perkátai versenyki­hívás elhangzott, a fejér me­­gyei dolgozó parasztok elha­tározták: mint eddig minden esetben, most is megállják­­ helyüket a termelés­­ frontján. A lendület azóta pillanatra sem csökkent, sőt egyre erő­södik. A szántás idejében tör­­­tént elvégzése után dolgozó parasztságunk minden erejét arra összpontosította, hogy helyes arányt betartva, határ­idő előtt elvégezze a rozs­­ és­­ a búza vetését. A fejér megyei községekből egymás után érkeztek be már 4—5 nappal október 15-e előtt a jelentések: a rozsvetést be­fejeztük. Ekkor jelentette a versenyt elindító Perkáta: a rozson kívül a búza 85 szá­zalékát is elvetették. A VETÉSBEN UGYAN­­ÚGY, mint előtte a tarlóhán­tásban és szántásban az álla­mi gazdaságok és a termel­ő­­szövetkezeti csoportok halad­­tak az élen. A perkátai »DE mitrov” csoport kihívására a többi csoportok úgy feleltek, hogy a határidőt még jobban előrehozták. Egész sor most Idakull TSzCs vette fel a ver­senyt a régiekkel és előreha­ladt az őszi munkákban. Az állami gazdaságok közül a pusztaszabolcsi, kálózi, rác­­almási, ercsi és iváncsai tel­jesítette leghamarabb őszi munkatervét, hogy nekifog­hasson az utolsó szakasznak, a tavasziak alá történő mély­szántásnak. AZ EGYÉNILEG GAZDÁL­KODÓ parasztok körében is óriási hatást váltott ki a ver­seny, amellyel a szocialista versenyt folytató munkásosz­tály pél­dáját követte a m­ező­­­­gazdaság szocialista szektora: s az állami gazdaságok és a termel­őcsopo­rtojd Hatalmias lelkesedéssel feküdt bele a versenybe Fejér megye egész dolgozó parasztsága. "Perkáta kihívását az első napokban a legtöbb község elfogadta, most pedig a polgárdi dolgo­zó parasztok újabb versenyt indítottak el. POLGÁRDI első verseny­­pontja: egyetlen szem tiszti­­­­latl­an vetőmag sem kerülhet a földbe. Csávázunk és sze­­lektorozunk vetés előtt. Ezt a pontot a legtöbb községben már jóel­őre teljesítették. A kis- és középparasztok jól tudják: nem csak több, de még az ideinél is jobb ke­nyeret kell adniuk jövőbe. .Több búzát vetünk — ezzel fehérebb lesz­­a kenyér. De jobb, tisztább magot is ve­tünk — ezzel a minőség ja­vul. Az ország kenyérellátása a jövő aratásig biztosított, de az ötéves terv első évében minden eddiginél fokozottabb gondot kell fordítanunk a ke­nyérre­. A­­ dolgozó parasztok most, amikor a vzetőgép után ballagnak földjükön, az öt­éves terv mezőgazdasági alap­jait vetik meg. BEFEJEZZÜK A BÚZA­­VETÉST október 20-ig - vál­lalja Polgárdi. A korai vetés több termést ad, több lesz tehát a gazdának és ugyan­akkor több jut a dolgozók ál­lamának, a dolgozó paraszt­ság szövetségesének és veze­tőjének, a munkásosztálynak is. A­ korán vetett gabonát ke­­vésbbé fenyegeti a fagyve­szély. A megerősödő gabona ellenáll a hidegnek, míg be­fedi a hótakaró, tavasszal pe­dig gyorsabban indul újra fejlődésnek, korábbi és bő­vebb aratás a korai vetés eredménye. MINDJÁRT E KÉT PONT után harmadiknak a ku­lákok kérdését veszi elő a verseny­kihívás. A sorrend helyes : dolgozó parasztságunk ered­ményes munkája csak ú­gy biztosítható, ha kíméletlen erélyeséggel szállunk szembe ellenségeivel, a falusi kizsák­­mányolókkal.­­Kényszeríteni kell őket, hogy vessenek. Az ellenség támadásaira jövő évi kenyerünk ellen, így válaszol a dolgozó parasztság. November 10-ig befejezzük a tavasziak alá a mélyszán­tást — így szól a felhívás következő fejezete. Egyenes folytatása az őszi szántás-ve­tésnek a mélyszántás, amely­nek kellő időben és jól tör­ténő elvégzése már a tavaszi vetés sikerének felét is biz­tosítja. VÉGÜL A JÓL DOLGOZÓ parasztok támogatását tűzi ki versenypontként Polgárdi fel­hívása. A legjobbak jutalmat érdemelnek, mert kiveszik ré­szüket új országot építő öt­éves tervünk megalapozásá­ban. Polgárdi versenyfel­hívása újabb lökést ad a fejér me­gyei dolgozó parasztság len­dületes munkájának. .Az ál­lami gazdaságok és termelő­csoportok példáját követve halad tovább a kis- és közéje parasztság Új sikerek, a nép­nek aratott újabb dicsőségek felé azon az úton, amely a szocialista mezőgazdasághoz vezet és amelyen fontos állo­mások Perkáta és Polgárdi, ^iér a francia miniszterelnöki székben Mech még mindig nem tudta megalakítani kormányait Moszkvából jelentik­ .A Lit­­teraturnaja Gazella közli Ro­zanov cikkét »Hóhér a miniszterelnöki székben« címmel. Rozanov megállapít­ja, hogy Franciaoszágban példátlanul szégyenteljes esemény történt: hóhért jelöltek a francia kor­mány vezetésére Jules Moch személyében. A francia nép nagyon jól ismeri Mochot. Nem felejti el, hogy Moch volt az, aki annyi bányászt gyilkolta­­tott le ,és vérbe fojtotta a francia­ nép megmozdulását az ame­rikai háborús uszítók ellen. Nem csoda, ha a francia dol­gozók gyűlölik Mochot. Az ellene megnyilvánuló hangu­latra a leg­el m jbb jb egy meg­gyilkolt bányász árvájának, Mariette Barbarieresnek a 1b­vele, amelyet Vincent Au­riol köztársasági elnökhöz inté­zett. Ebben az­­ árva kéri az elnököt: ne engedje, hogy apja gyilkosa és az egész fran­cia nép hóhéra kerüljön a miniszterelnöki bár­sonyszékbe. A munkásgyilkos Modi kor­mányalakítási kísérletei egyébként mindeddig sikerte­leneknek bizonyultak, A kínai néphadsereg Hong-Kong kapuinál Az Új-Kinia hírügynökség jelenti: Kanton felszabadítá­sa után hatalmas lendülettel törnek előre a kínai néphad­­­seree­g egys­­égei Hong-Kong fe­lé. Vasárnap a néphadsereg elfoglalta Csil-Lang városát, amely már eSate 45 kilométerre van Hong-Kong ól. A Kuomintang csapatai min­denütt fejveszetten menekül­nek. Vasárnap reggel a nép­hadsereg felszabadította Sam­­suj váro­st is, amely la Kvang­­szi tartományba vezető út kulcsa. Ugyanakkor a partizánok is erélyes te­vékenységbe kezdtek és felszabadították heves csa­ta után La-Tant, amely Hong- Kongnak közvetlenül a szom­szédságában fekszik. Hong-Kong, a hatalmas város gyakorlatilag máris fel van vágva a külvilág­tól, mivel egyetlen vasútvonal vezet a kikötőjéből a száraz­föld belseje felé s azt már a néphadsereg tartja a kezében. A lakosság mindenütt nagy lelkesedéssel fogadja a fel­szabadító népi katonákat. Schachtot meg akarták lincselni Düsseldorfból jelentik:: A nyu­gatnémetországi Düsseldorfban ha­talmas tüntetés zajlott le Hjartmar Schacht volt nác­i pénzügyminisz­ter ellen. Többszáz dolgozó be­hatolt abba a szállodába, ahol Schacht Lakik és követelte letar­tóztatását. (A tömeg dühe elől azonban a náci vezért sietett meg­menteni a nyugatnémet rendőrség és védőrizetbe vette az expénz­­ügyminiszterft. c­h Diplomáciai képviselőt küldött a szovjet kormány Berlinbe Berlinből jelentik: A Szov­jetunió kormánya és a Né­met Demokratikus Köztársa­ság ideiglenes kormánya el­határozták, hogy diplomáciai képviselőket cserélnek ki egymás között. A Szovjetunió kormánya M. Puskint nevez­te­ ki a Szovjetunió diplomá­ciai képviselőjévé a Német Demokratikus Köztársaság ideiglenes kormánya mellé., < Pártunk tagságának elméleti színvonalát mind magasabbra kell emelni - mondatta Németh István elvtárs a megyei oktatási értekezleten Szombaton megyei oktatási év­adnyitó értekezletre gyűltek össze Pártunk fejér megyei oktatási ak­tívái. Kardos István elvtárs meg­nyitó szavai után Németh István elvtárs tartotta meg politikai be­számolóját. Hangsúlyozta, hogy eredményeink elérésében döntő szerepe volt a marxista-leninis­­ta elméletnek. További feladatunk: Pártunk tagságának elm ®­­méreti színvonalát minek magasabbra kell emel­­nünk. Az osztályharc mostani szakaszá­ban különösen fontos iránytű az elmélet. Az ellenség ideológiai vo­nalon is támad: a nacionalizmus mérgével lákar fertőzni. A klerikális reakció lelki terrorja ellen 3 marxiz­­ mus-leninizmus fegyveré­vel kell felvennünk 3 harcot. A termelés frontján hatalmas eredményeket értünk és érünk el ideológiai képzéssel — folytatta Németh elvtárs — ennek köszön­hető, hogy a munkásosztály tuda­tában van annak, hogy megválto­zott a munkához való viszonya. A jó elméleti munka kö­vetkezménye a termelés és a termelékenység emel­kedése is. A mezőgazdaság szocialita átala­kulásának alapja is a szívós, szé­leskörű, jó elméleti munka, mel­­­lyel felvilágosítjuk­­ dol­go­zó parasztságunkat a ko­lek­­ tív mezőgazdaság maga­­sabbrendű­égéről. Hangsúlyozta Németh elvtárs, hogy az oktatás feladata új káde­rek felkutatása is. Az oktatási munka nem reszortmunka, ebben minden elvtársnak tevékeny részt kell venni. A szemináriumvezetők kötelessége, hogy azt a megtiszte­lő megbízatást, amelyet a párt nejeik adott, arra használják fel, hogy péld­amutatással és állan­dó képzéssel vigyék előre Pártunk tagságát. Neichel László elvtárs, megyei oktatási felelős tartott ezután szer­vezett beszámolót. Előadását az elért eredmények és jövőbeli fel­adataink köré építette fel. Neichel elvtárs beszéde után felszólalá­sok következtek.

Next