Fejér Megyei Hirlap, 1956. augusztus (1. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-01 / 180. szám

VILÁG PROLETÁRJAI E­G­YE­S II­L­J­E­TE­IC » FEJÉR MEGYE! AZ MDP' FETER MEGYEI P­A­RT­B IZ­O­T­T­S­A­G­A­IN­AK ES FEIER P . , , - ' 1 . . ., .. - ••..*. -1 E­G­Y JE" T­A­M­A­CSTARA'K L­A­P­J­A - | XI. ÉVFOLYAM. 180. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR. SZERDA, 1956. AUGUSZTUS 1. Az országgyűlés­­i­lésszaka Felszólalások a keddi ülésen Az országgyűlés kedden délelőtt a Minisztertanács elnökének beszámolója feletti vitával folytatta munkáját. Az ülésen megjelent a párt és a kormány vezetői közül Apró Antal, Erdei Ferenc, Gerő Ernő, Hegedűs András, Hidas István, Kovács István, Kiss Károly, Marosán György, Mekis József, Sza­lai Béla, Bata István, Gáspár Sándor, Piros László, Rónai Sándor, Egri Gyula, Vég Béla, valamint a Minisztertanács tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomá­ciai képviseletek több vezetője és tagja. Az ülést néhány perccel tíz óra után Rónai Sándor, az ország­­gyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a Minisztertanács elnökének beszámolója feletti vitában Házi Árpád, Vég Béla, Rchátz Imre, Földvári Rudolf, Kiss Imre, Molnár Ernő és Urbán Ernő képviselők jelentkeztek felszólalásra. A vitában elsőnek Házi Árpád, az állami ellenőrzés minisztere szólalt fel. Hial Árpád » A jól végzett községpolitika az állami demokratizmus fontos forrása Házi Árpád bevezetőben hang­súlyozta, hogy Hegedűs elvtárs vázolta azokat a feladatokat, ame­lyek az állami munka további megjavítása érdekében pártunk Központi Vezetőségének útmuta­tása alapján soron következnek, a tennivalók között igen jelentős helyet foglal el az állami munka megjavítása,­­■ demokratizmusának továbbfejlesztése. A szocialista demokrácia fejlő­désének meggyorsításában kiemel­kedő szerepük van a tanácsoknak — mondotta. — A lakosság által demokratiku­san megválasztott tanácsok­nak, a tanácsok végrehajtó bizottságainak, állandó bizott­ságainak úgy kell megszer­vezniük munkájukat, hogy ál­landó és élő kapcsolatot tart­sanak fenn a széles dolgozó tömegekkel és e kapcsolatot állandóan fej­lesszék és erősítsék, ennek segít­ségével vonják be az összes ha­zafias erőket az állami ügyek in­tézésébe. E fontos cél megvalósítása ér­dekében a tanácstagok és a taná­csok végrehajtó szervei állandóan és gondosan tanulmányozzák a la­kosság szükségleteit és ezek ki­elégítésének lehetőségeit. A továbbiakban szólt a helyes községpolitikai munkáról, amely­hez már jelentős anyagi alapot biztosítottunk, majd elmondotta, hogy a tanácsi munka további ja­vításának az is feltétele, hogy a megyei, járási tanácsok is adják át az alsóbb tanácsi szerveknek azokat a hatásköröket, amelyek átadása a munka megjavítását, a bürokrácia megszüntetését, a la­kosság szükségleteinek jobb ki­elégítését szolgálja. A községpolitikai munkában azonban még jelentős hiányossá­gok vannak — hangsúlyozta ez­után, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a hazafiasságból, álla­munk iránti szeretetből származó lelkesedés, kezdeményezés és ál­dozatkészség­ jelentősen kiegészít­heti, megnövelheti az állam te­remtette feltételeket és erőforrá­sokat. Számos példát sorolt fel ennek alátámasztására megyéjé­ből, Pest megyéből. Az így megoldott feladatok je­lentősége — folytatta — nem kor­látozódik csupán arra, hogy meg­épül egy-egy kultúrotthon, sza­badtéri színpad, orvosi rendelő, vagy tanítólakás — bár ezek ön­magukban is jelentősek. A társadalmi aktivitás felkel­tésével a tanács arra neveli az állampolgárokat, hogy kö­zös erőfeszítéssel, a közügyek iránti érdeklődéssel megvaló­síthatjuk azokat a célokat is, amelyeket szétszórtan, egyéni erővel soha nem lehetne el­érni. A tömegek társadalmi öntudata növekszik ezen az úton. Megerő­södnek azok a feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a la­kosság hasonló érdeklődést mu­tasson az ország vezetésének legnagyobb kérdései iránt is. Így lesz a jól végzett községpolitika az állami demokratizmus erősíté­sének fontos forrásává is. A tanácsok munkájának ez a módszere még nem vált általá­nossá, még sok ezen a téren is a hiányosság, de a jó tapasztalatok fejlesztésével, általánosításával el lehet és el kell érni a hibák gyors felszámolását. Nekünk, ország­­gyűlési képviselőknek ebben kell elsősorban tevékeny segítséget adnunk a tanácsok munkájához. A demokratizmus fejlesztésének útjából — amint pártunk Közpon­ti Vezetősége meghatározta — el kell távolítanunk minden fékező és gátló tényezőt, meg kell szün­tetnünk azokat a bürokratikus vonásokat, amelyek az állami munkában még megtalálhatók — mondotta, — majd hangsúlyozta: az állami munkában el kell ér­nünk, hogy a vezetőség közelebb kerüljön a végrehajtáshoz, a vég­rehajtó szervek pedig a széles dolgozó tömegekkel egybeforrva végezzék munkájukat. Nekünk, országgyűlési képviselőknek is egy emberként kell munkánkat végeznünk a szocializmus további sikereiért, a szocialista demokrá­cia fejlesztéséért. (Taps.) Rchátz Imre országgyűlési kép­viselő szólalt fel ezután. Beveze­tőben arról a bizalomról szólt, amellyel Pécs dolgozói fogadják kormányunk célkitűzéseit és ar­ról a lendületes munkakedvről, amellyel e célokat valóra váltják. Elmondotta, hogy a felszabadulás óta eltelt néhány esztendő alatt gyökeresen megváltozott a pécsi dolgozók élete. A továbbiakban a nagymérvű fejlődés egyes kérdéseivel foglal­kozott. Felszólalásának végén azt a meggyőződését fejezte ki, hogy Pécs dolgozói továbbra is ered­ményesen szolgálják népünk bol­dogulásának nagy ügyét. Hang­súlyozta, hogy a Minisztertanács elnökének beszámolójával egyet­­ért, azt elfogadta. Földvári Rudolfot Bízom kormányunkban, hogy példát mutat az elkövetett hibák következetes és gyors kijavításában Ezután Földvári Rudolf ország­­gyűlési képviselő következett szó­lásra. Bevezetőben arról szólt, hogy a Minisztertanács beszámolója és az abban vázolt program megfe­lelt dolgozó népünk várakozásá­nak. A beszámolót — megítélé­sem szerint — a szerénység, a nyíltság és őszinteség, a határo­zottság és a józanság jellemzi. Nem értékelte túl komoly erőfe­szítéseink gyümölcseit, de helye­sen, nem is hallgatott ezekről. Úgy cselekedett, ahogyan egy va­lóban népi kormánynak cseleked­nie kell. Helyesen és példamutatóan jár el a Minisztertanács akkor, ami­kor a dolgozó népünk által vá­lasztott, népünk akaratát megtes­tesítő és képviselő országgyűlés elé terjeszti rendszeresen elbírá­lás és ellenőrzés céljából — a munkájáról szóló beszámolóját. Itt az ideje, hogy a tanácsok végrehajtó bizott­ságai is ilyen rendszeresen és következetesen számoljanak be tevékenységükről az őket megválasztó tanácsoknak, hogy kövessék ebben is a Mi­nisztertanács példáját. Ezután a Minisztertanács eddigi tevékenységének főbb hiányossá­gairól szólt. A Borsod megyei idei tapasztalatok azt mutatják — de úgy tudom ez országos probléma is —, hogy építőiparunk mai fel­­készültsége és helyzete nem je­lent száz százalékos garanciát ar­ra nézve, hogy építőiparunk a második ötéves terv beruházásai­ból az előirányzott árért és a meg­határozott időre felépíti mindazt, amit országunk vár és követel tőle. Ez nemcsak az Építésügyi Minisztérium hibája. Tapasztala­taim szerint ebben szerepet ját­szanak tervező és beruházó szer­vezetünk és más minisztériumok komoly hibái is. Ezért — vélemé­nyem szerint — a Miniszterta­nácsnak lehetőleg rövid idő alatt meg kellene teremtenie minden feltételét annak, hogy építőiparunk az előírt időre és minőségben teljesítse a második ötéves tervben meg­határozott feladatait, elsősor­ban a legfontosabb beruhá­zási feladatait. A Minisztertanácsnak — Borsod megyei tapasztalataink szerint — behatóbban és gyorsabban kellene pozitív választ adnia több olyan kérdésre, amelyeket falusi válasz­tóink tesznek fel nekünk és raj­tunk keresztül a Minisztertanács­nak is — folytatta — s több olyan kérdést említett, amelyek a kis­­parasztságot érintik, s amelyek megoldására eddig nem történt intézkedés a kormány részéről. Az északi iparvidék lakossága és képviselői azt akarják és ké­rik a kormánytól, hogy a második ötéves tervben lé­nyegesen javítson e vidék szociális, kulturális és kom­munális helyzetén. Felsőbb állami szerveink eddig inkább szavakban hangsúlyozták az északi iparvidék jelentős sze­repét népgazdaságunkban, de tet­teik már nem tükrözték ezt a szemléletet. Erre azért is nyomatékkal kell felhívnunk a Minisztertanács fi­gyelmét, mert —­ az Országos Tervhivatal előzetes számításai szerint — a második ötéves terv országos irányszámainak felosztá­sánál is háttérbe akarják szoríta­ni, tapasztalataink szerint, az északi iparvidéket, elsősorban Borsod megyét — mondotta. Ez­után így folytatta: Nem kérünk mi lehetetlent a Minisztertanácstól, nem kérjük egyszerre minden orvoslását, csak az elmúlt években elkövetett hi­bák lehetőségeinkhez mért kijaví­tását. Megyei tapasztalataink alapján — folytatta — a Minisztertanács­nak a jövőben kevesebb, rövidebb és megfontoltabb határozatokat kell hoznia. Javasoljuk, hogy a Minisztertanács ellenőrizze alapo­san a minisztériumok és az or­szágos szervek munkáját, mert ezek is sok határozatot és rendele­tet küldözgetnek még ma is. A jövőben ne engedje meg a Minisztertanács, hogy egyes mi-­­nisztériumok és országos szervek egyes rendeletei ellentétben állja­nak a Minisztertanács és a Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa hatá­rozataival vagy megsértsék a he­­lyi tanácsok hatáskörét. A Minisztertanács ne feled­kezzék meg a jövőben sem az állampolgári kötelességek teljesítésének ellenőrzéséről, az állami fegyelem szakadat­lan erősítéséről. Bízom népi kormányunkban, az általunk és bizalmunkból válasz­tott kormányunkban, hogy példát fog mutatni az eddig elkövetett hibák következetes és gyors kija­vításában is. Ezt olvasom ki a Minisztertanács beszámolójában tapasztalható határozottságból és őszinte önbírálatból is. A Minisz­tertanács beszámolóját helyesnek, jónak, reálisnak tartom, azt elfo­gadom és az országgyűlésnek is elfogadásra ajánlom. (Nagy taps.) A következő felszólaló Vég Bé­la országgyűlési képviselő volt. TÍZ ÉVES A FORINT !,Ára 40 fillér”. Ez alatt a cím alatt olvashatjuk a Fehérvári Hí­rek 1946. augusztus másodiki szá­mának vezércikkét, amely a fo­rint megjelenését méltatja. „Te­kintetünk újra, meg újra vissza­­siklik a lapfejre — írja a lap —, a három szóra és nem akarunk hinni a szemünknek. Ára 40 fil­lér. Tegnap még 100 millió volt, aminek az utolsó adópengő kur­zuson simapengővé átszámítására nincs időnk és nem is vállalko­zunk. Nekünk is, akik pedig hi­vatásunknál fogva inkább benne élünk a realitásokban, mint bárki más, varázslatnak tűnik az egész. És az is.” Akik átéltük a felszabadulás utáni éveket, akik szemlélői le­hettünk az infláció mindent el­nyeléssel fenyegető hullámveré­seinek, tökéletesen egyetértünk az idézett sorok írójával. Jól em­lékszünk még a papírpénzek hal­mazára, azokra a pénzekre, ame­lyek egyik napról a másikra ér­téktelenedtek el. Milliókban, bil­liókban, milliárdokban számol­tunk és nem egyszer gondot oko­zott egy-egy pénzösszeg megálla­pítása. És végül, amikor már ha­talmas méreteket öltött a pénz romlása, következett az adópengő. Ez sem jelentett azonban megol­dást, a számok ismét, szinte vég­telenné nőttek. És akkor, 1946. augusztus elsején megjelent a fo­rint. Az a forint, amely véget ve­tett az inflációnak és egyben stabilizálta országunk pénzügyi helyzetét, az a forint, amelyet ön­tudatos munkásosztályunk, dol­gozó parasztságunk és haladó ér­telmiségünk összefogásával mind a mai napig sikerült megvéde­nünk. Mert a jó forintot meg kellett védeni. Emlékezzünk csak vissza, hogy a spekulánsoknak, akik az infláción sokat kerestek, mennyire nem tetszett a jó forint. És sokan nem is bíztak a stabili­zációban. Az ellenséggel együtt azon a véleményen voltak, hogy külföldi kölcsönök nélkül nem tudjuk megszilárdítani gazdasági helyzetünket, amelynek romlása visszanyúlt a háború előtti évek­re. A pénzromlás alapját ugyanis az a végzetszerűen szerencsétlen gazdaságpolitika vetette meg, amit a horthysta kormányok, majd a nyilas bérencek kénysze­rítettek az országra azáltal, hogy ellenszolgáltatás nélkül teljesítet­tek kiadásokat a Magyarországon tartózkodó német csapatok részé­re. Ezek a kiadások egyre nőttek, fedezésük csakis újabb és újabb kincstárjegyek kibocsátásával volt biztosítható. A Sztója és Szálasi kormányok erőszakos és törvény­telen követelései következtében még 1944-ben 231 millió pengőről 11 milliárd 214 millió pengőre emelkedett a kincstárjegyállo­mány értéke, amely 10 százaléká­nak volt mindössze aranyfedezete. Ilyen örökség átvétele után le­hetetlen volt máról-holnapra ren­det teremteni az ország pénzgaz­dálkodásában, amihez hozzájárul­tak a háborús károk, valamint az a körülmény, hogy a nyilas kor­mányzat a bank aranykészletét nyugatra szállította. A kommunisták azonban meg­hirdették a harcot a jó pénz meg­teremtéséért. És ez az országépí­tés nagy munkájával egyidőben folytatott harc — a Szovjetunió segítségével — sikerrel is járt: 1946. augusztus elsején — az egész ország egyöntetű lelkesedé­se közepette — megjelent a fo­rint. Ez volt a kommunisták egyik ígérete, amelynek megvalósulásá­ról mindenki meggyőződött és amiről még az ellenségnek is meg kellett győződnie. Tíz esztendő telt el a jó pénz megszületése óta és ez az évtized a párt sikereinek egész sorozatát foglalja magában. Ha göröngyös is volt néha az út, ha voltak is hibák a munkánkban, ma arról számol­hatunk be, hogy a munkásosztály, a becsületes dolgozók összefogá­sával maradandó sikereket ért el pártunk. Az a párt, amely ezek­ben a napokban egységesebb, szi­lárdabb, mint bármikor. És éppen ez az egység, ez a lenini, elvi szi­lárdság a biztosítéka, kútforrása további sikereinknek. A forint megszületésének tize­dik évfordulóját olyan időben ün­nepeljük, amikor új, nagyszerű feladatok megvalósítása előtt áll dolgozó népünk. Pártunk Köz­ponti Vezetősége új programot dolgozott ki. Olyan programot, amely a múlt hibáiból levonva a tanulságot, a pártegységet és a szocialista demokráciát jelöli ki előrehaladásunk útjának. A forint születésnapján fogad­juk meg, hogy tántoríthatatlanul haladunk előre a pártmutatta úton, tovább harcolunk a párt célkitűzéseinek megvalósításáért, az egyre jobb forintért, a népjólét emeléséért. Vég Béla : A. helyes határozatok végrehajtására mozgósítsunk minden erőt Az elmúlt időszakra jellemző — mondotta —, hogy az 1953-ban társadalmi életünk minden terü­letén megkezdett, de nem elég következetesen folytatott szocia­lista demokrácia továbbfejleszté­se kezdett kibontakozni. Ebben nagy szerepe van a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kong­resszusának. A továbbiakban arról beszélt, hogy a párt és a kormány intéz­kedései eredményeként megnőtt a dolgozók aktivitása, erősödött a szabad, alkotó vita, a meglévő hi­bákkal szembeni jogos bírálat és a kezdeményezés ezek kijavításá­ra, hangsúlyozva, hogy a dolgozó néptömegek aktivitása, alkotó bí­rálata és segítőkészsége a hibák kijavítására, a gyorsabb előreha­­dás legfőbb biztosítéka, majd a Központi Vezetőség 1956 július 18—21-i ülésén elfogadott határo­zatot méltatta. A határozat —mondotta — vi­lágos és biztos utat mutat, választ ad egy régen vitatott problémára, megjelöli a szo­cialista építőmunkában előt­tünk álló feladatokat. (Folytatás a második oldalon)

Next