Fejér Megyei Hirlap, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-02 / 152. szám

­ oldal FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kedd, 1957. július 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének határozata •Az tövő oldal folytatása­ szembeszállni a párt vezető szerepét tagadó azon né­zetekkel is, amelyek a szakszervezeteket függetleníteni akarták a munkásosztály forradalmi pártjától. Ugyan­csak helyes volt, hogy visszautasították a jugoszláv vezető elvtársak által felvetett ama antileninista néze­teket, amelyek alapján javasolták a magyar kommu­nistáknak, hogy a párt újjászervezése helyett a mun­kástanácsokat tegyék meg a politikai vezetés szerveivé. Az országos pártértekezlet megállapítja, hogy a párt új­jászervezése az ellenforradalmi erők elleni szívós harc­ban sikerrel befejeződött. Az újjászervezett párt eszmei és politikai vezetése biztosítja ma ismét a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi életének kommunista irányítását, a prole­tárdiktatúra erejét. A párt újjászervezése során a párttagság számát és összetételét tekintve, általában egészségesen fejlődött. A párttagság létszáma jelenleg 345 733 (ez a volt MDP- tagság 40,2 százalékát teszi ki). A párttagság társadal­mi összetétele a következőképpen alakul: a párttagság 57,9 százaléka munkás, 16,7 százaléka paraszt, 6,9 szá­zaléka értelmiségi, 10,4 százaléka eredetileg alkalma­zott és 8,1 százaléka egyéb kategóriákból tevődik össze A párttagok 85,2 százaléka tagja volt az MDP-nek. A párttagság 32,1 százalékát olyan elvtársak teszik ki, akik 1945 előtt, illetve 1945 óta párttagok voltak. A pártalapszervezetek száma 12 985. A párt további erősítése érdekében mindenekelőtt a párttagok marxista-leninista nevelésére, és a párt­munkába való bevonására kell törekedni. A párttagság sorait elsősorban a termelésben közvetlenül résztvevő munkások, dolgozó parasztok és az értelmiség legjobb­jaival, új tagok és tagjelöltek felvételével kell erősíteni. 2. A pártszervezetek előtt álló alapvető feladat a párt ideológiai és szervezeti egységének megszilárdítása. A párt csak a marxista—leninista elmélet segítségé­vel tudja helyesen meghatározni és megoldani azokat a feladatokat, amelyek a szocializmus építése során előtte állanak. Ez elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy őrizzük a marxista—leninista elmélet tisztaságát, s erősítsük a párt elméleti alapjait. A párt elméleti és politikai tevékenységében ma az egyik alapvető feladat az elmúlt esztendőkben oda szé­lesen benyomult revizionista nézetek és az ezek nyo­mán lábrakapott megalkuvás és osztályárulás marad­ványainak megsemmisítése. A revizionista nézetek bur­­zsoá és kispolgári nézetek, amelyek a munkásosztály eszmei és politikai lefegyverzését és a burzsoázia előtti behódolást eredményezik. A revizionista nézetek kép­viselőinek útja a marxista-leninista elméletet megha­misító ideológiai fellépéstől a frakcióharcon keresztül törvényszerűen az osztályáruláshoz, a burzsoázia tá­borába való átálláshoz vezet. Ezt az utat járta meg milliók szeme előtt Nagy Imre és csoportja. A revizio­­nizmus, az úgynevezett nemzeti kommunista nézetek az osztályellenséggel való megbékélés nézetei, éppen ezért az ellenforradalom erőivel szembeni harc első fel­tételeként eszmeileg is, politikailag is meg kell semmi­síteni e nézeteket, s képviselőiket pedig ki kell űzni a pártból .eszmei harcot kell folytatni a revizionizmus­­sal szembeni békülékenység megnyilvánulásaival. Következetes harcot kell vívnia a pártnak a marxiz­mus—leninizmus dogmatikus kezelése és annak követ­kezményképpen jelentkező szektás politika újjáéledése ellen. Ez az elméleti és politikai torzulás a személyi kul­tusz éveiben nálunk nagy méretet öltöt, és súlyos ká­rokat okozott a párt elméleti és politikai munkájá­ban. Lazította a párt és a tömegek kapcsolatát, aláásta a proletárdiktatúra erejét. Az ilyen jellegű hibák ki­­újulásának veszélye két okból is fennáll. Először azért, mert a dogmatizmus és a szektás szemlélet bizonyos mértékig megmaradt sokak gondolkodásmódjában. Má­sodszor azért, mert a párt újjászervezésének sikerei, a párt jelenleg egészségesen fejlődő tömegkapcsolatai egyeseket máris elbizakodottá tesznek és a tömegek kö­rében végzendő politikai munka lebecsülésére csábí­tanak. Márpedig szektás pozíciókból sem a tömegekért, sem a revizionizmus ellen nem lehet sikerrel harcolni. A volt Rákosi—Gerő-féle vezetés dogmatikus és szek­tás hibái fontos tanulságok a párt számára. Ez a veze­tés a korábbi években helyesen, a marxista—leninista, elmélet alapján dolgozott a tömegek között és a tö­megekért. E vezetés akkor nagy eredményeket ért el a párt és a nép javára. Az eredményes munka termé­szetes következményeképpen e vezetés iránt erős bi­zalom, na­gy megbecsülés és tisztelet fejlődött ki és ez sokféle formában megnyilvánult. A munkában soroza­tosan elért sikerek és a tömegek körében élvezett ro­­konszenv a vezetést később elbizakodottá tette, egyes ve­zetők tévedhetetlennek tartották magukat. A gyakor­lati munka tapasztalatainak marxista-leninista elemzé­sét felváltotta a dogmák hangoztatása, a vezetés elbü­rokratizálódása, s a tömegektől való elszakadás, ami súlyos károkat okozott,a párt életében. Mind a revizionizmus elleni harcban, mind a dog­matikus irányzat kiújulásának lehetősége elleni harc­ban fontos fegyverünk a marxista ismeretelmélet. A szubjektív szemléleti módot ki kell űzni a párt mun­kájából. A revizionizmus és a dogmatizmus szöges el­lentétben állnak egymással, de közös vonásuk, hogy egyaránt kispolgári gyökerekből táplálkoznak. A mar­xista ismeretelmélettel szembenálló mindkét hiba szub­jektív szemléletre és gyakorlatra vezet, és — amint ezt az élet nálunk bebizonyította — táplálja egymást, egyik a másiknak forrása is. A párt valamennyi szervezeté­nek érvényesítenie kell tevékenységében a marxista ismeretelméletet, amely a valóságból indul ki és a konkrét valóságra építi politikáját. A pártnak jelenleg az elméleti és politikai munkában a harcot elsősorban a revizionista nézetek és az ellen­­forradalmár ellenséggel való mindenfajta megalkuvás ellen kell vívnia. Ezt a harcot azonban oly módon kell vezetni ,­s­ a párt egyben lehetetlenné tegye a dog­mám ■ , szektás hibák megismétlődését. 1953 nyara után a pártvezetésben a hibák következetes felszámo­lása helyett szektás, illetve revizionista végletekbe át­csapó politika folyt. Ez a mindkét irányban sokszor szélsőséges politika bizonytalanná tette a vezetést, s magát a párttagságot is. Ezért rendkívül fontos, hogy soha többé sem jobbra, sem balra ne engedjük eltérí­teni a pártot a helyes útról. A pártkonferencia elhatározta: a) A párt kádereinek marxista—leninista nevelése, a párt eszmei tisztaságának megőrzése érdekében ismét létrehozza a különböző pártiskolákat és megszervezi a pártoktatást. b) Az állami szerveknek javasolja: az egyetemeken és a főiskolákon tegyék ismét kötelezővé a marxizmus— leninizmus oktatását, s ezzel is biztosítsák az egész fiatal magyar nemzedék marxizmus—leninizmus szel­lemében való nevelését. c) Az elméleti munka elmélyítése érdekében a Köz­ponti Bizottság mellett elméleti munkaközösségeket hoz létre, és ennek feladatává teszi, hogy a mindennapi életben felmerült elméleti kérdéseket vizsgálja és tisztázza. d) A Népszabadságban rendszeresen közölni kell el­méleti kérdéseket tisztázó cikkeket. A Társadalmi Szemle színvonalát lényegesen meg kell javítani. Is­mét meg kell jelentetni a Pártélet c. folyóiratot. A folyóiratnak ismertetnie és elemeznie kell a pártélet új jelenségeit, a pártvezetés módszereit, a különböző helyeken szerzett tapasztalatokat és segítenie kell a párttagság elméleti fejlődését. 3. A párt a népi demokratikus rendszer vezető ereje. Politikailag irányítja az állami, a gazdasági és a tár­sadalmi szervek munkáját. Az októberi ellenforradalmi események előtt és alatt az ellenség főleg a párt ve­zető szerepe ellen indított támadást. Széles körben ter­jesztette azt a revizionista nézetet, hogy az atomkor­szakban nem a proletariátus, hanem az értelmiség a vezető erő. A munkásosztály vezető szerepének taga­dása viszont a proletárdiktatúra tagadását jelenti. Ugyanez volt a célja az ellenforradalomnak a több­pártrendszer követelésével is. A pártértekezlet megál­lapítja: helyesen járt el pártunk Központi Bizottsága, amikor a többpártrendszernek a mi viszonyaink kö­zött reakciós követelését visszautasította. 4. A pártnak az újjászervezés során kialakult szám­beli nagysága és a munkásosztály tömegeihez viszo­nyított aránya a korábbi évek túlzottan nagy létszá­mához hasonlítva, most egészségesebb. Az 1953 júniusa óta a pártot ért többszöri megrázkódtatás, de különö­sen az ellenforradalmi felkelés és az azóta szerzett ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy helyesebb, ha a párt­ban a párt ügyéért aktívan dolgozni kész elvtársak tö­mörülnek és nincsenek a pártban a jóindulatú roko­n­­szenvezők olyan százezrei, akik a nehézségek idején ingadoznak. Az osztályellenség azonban megpróbál be­hatolni a pártba. Ezért a pártépítés további munkájá­ban is nagy gonddal kell ügyelni arra, hogy távol tart­suk a párttól a karrierista és az ellenséges, kártékony elemeket. Nem engedhető meg az sem, hogy a párt­nak olyan tagjai legyenek, akik nem értenek egyet a párt alapvető elvi kérdéseivel, politikai irányvonalával, s ezzel veszélyeztetik a párt egységét. 5. A párt építésével szorosan összefüggő kérdés an­nak az elvnek gyakorlati érvényesítése, hogy hazánk­ban a párttisztség kivételével minden közfunkciót — legyen az társadalmi vagy állami — legyen a legala­csonyabb vagy a legmagasabb beosztás — pártonkívüli is betölthet. Csak ennek az elvnek az érvényesítésével vehetjük elejét annak, hogy állás megtartása vagy el­nyerése céljából olyan egyének is kérjék a pártba való felvételüket, akik számára a pártba való belépés nem elvi kérdés. 6. A párt belső életének lenini alaptörvénye a de­mokratikus centralizmus. A demokratikus centraliz­mus elvét az elmúlt években egyfelől a személyi kul­tusz, másrészről a revizionizmus sértette, s mindkettő mérhetetlenül sok kárt okozott a pártnak. Ezért a párt valamennyi szervének, szervezetének, tagjának köteles­sége őrködni a demokratikus centralizmus elveinek betartása fölött. Jelenileg a fő feladat a tagság jogainak teljes tiszteletben tartása mellett a pártfegyelem erősíté­se. A kérdések eldöntését megelőző, a most kialakult bátor és szabad vita megóvása mellett, a legszigorúb­ban meg kell követelni a határozatoknak megfelelő egységes cselekvést. Teljes mértékben érvényt kell szerezni a párt Szervezeti Szabályzata azon pontjának, mely előírja, hogy a párt felső szerveinek döntéseit az alsóbb szervek kötelesek végrehajtani. A közelmúlt súlyos tapasztalatai arra intik a pártot, hogy minden körülmények között biztosítsa az ideoló­giai, politikai és szervezeti egységet. A pártegység megteremtésének egyik alapvető feltétele a párt alap­okmányának, a párt Szervezeti Szabályzatának betar­tása és betartatása. A pártegység megbontóival szem­ben, bármely oldalról jelentkezzenek is azok, ingado­zás nélkül kell fellépni. A pártértekezlet utasítja a Központi Bizottságot, hogy a pártegység védemében a legsúlyosabb esetekben a legszigorúbb rendszabályokat is alkalmazza, s inkább oszlasson fel a párt politikájá­val­ szembeforduló egyes pártszerv­­eteket, mintsem még egyszer megismétlődhessék az, hogy a párt ellen­ségei s az ingatag elemek belülről rombolhassák a párt egységét. A párt jelenlegi egysége és ereje részben abból táp­lálkozik, hogy jóvátéve a korábbi méltánytalanságokat, kellő megbecsülésben részesíti az első magyar prole­tárdiktatúra harcosait, a Horthy-korszak illegális párt­munkásait, a két világháború közötti idők szerve­zett munkásait, a spanyol polgárháború magyar harco­sait, a partizánokat, a munkásosztályhoz, a párthoz hűnek bizonyult volt szociáldemokrata elvtársakat, az 1945-ös pártmunkásokat. Kellő megbecsülésben kell ré­szesíteni azokat a kommunistákat is, akik az októberi ellenforradalom napjaiban védték a pártot, a népi ál­lamhatalmat, s kommunista kötelességükhöz híven részt vettek az ezer­forradalom leverésében, a párt­ új­jászervezésében s a proletárdiktatúra megszilárdításá­ban. Ily módon összeforrott a pártban a munkásmozga­lom mindhárom élő nemzedéke. A párttagságot arra kell nevelni, hogy ne csak a békés építőmunkában, hanem a nehézségek és a megpróbáltatások idején is megállja a helyét. 7. A párt munkájában fokozott mértékben kell érvé­nyesíteni azt a tanítást, hogy a párt helyes politikájé­nak megvalósítása a kádereken áll vagy bukik. A múlt­ban a kádermunkára a személyi kultusz, a szubjektiviz­mus nyomta rá a bélyegét. Ma is tapasztalható olyan jelenség, hogy a párt helyes politikájának végrehajtá­­sát nehezíti a következetes kádermunka hiánya. To­vábbra is küzdenünk kell a kádermunkában még ma is fellelhető szubjektivista nézetek, valamint a politi­kai megbízhatóság háttérbe szorításának gyakorlata ellen. Fel kell lépni a szakmai rátermettség lebecsülé­sének káros jelenségei ellen is. A káderek megítélésé­nél ne tévesszen meg bennünket egyesek formális ön­kritikája, sem a felelőtlen és intrikus vádaskodás. A káderek elbírálásának fokmérője a párt helyes politi­kájának végrehajtásában végzett konkrét munka. Gondot kell fordítanunk arra, hogy fontos területek­re megfelelő élet- és párttapasztalattal rendelkező elv­társak kerüljenek. Ma a pártban az idősebb és fiata­labb párttagok egészséges együttműködése érvényesül, s a jövőben is erre kell törekedni. 8. Pártéletünk egyik új, egészséges vonása, hogy egyre inkább érvényesül benne a kollektív vezetés le­nini elve. Az MSZMP eddig elért eredményeinek egyik forrása, hogy a Központi Bizottság, s a párt más vezető szervei november 4-e után igazi kollektív vezető szer­vekké fejlődtek. A múlttal szemben ez jelentős előre­haladást jelent, de még mindig komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy kialakítsuk a kol­lektív vezetés legjobb formáit és módszereit. Komolyan kell törekedni arra is, hogy a kollektív vezetés elve minél előbb teljes mértékben érvényesüljön a pártszer­vek munkájában minden fokon. Ezzel függ össze párt­életünk egészséges fejlődésének másik pozitív vonásai a bátor kritika érvényesülése. Arra kell törekedni, hogy a kritika mellett minden egyes pártszervezetben és pártszervben — a Központi Bizottság példáját kö­vetve — jobban fejlődjék az önbírálat szelleme is* |lH.| a párt és a tömegek kapcsolatai A párt és a tömegek kapcsolatának kérdése a prole­tárdiktatúra viszonyai között a proletárdiktatúra ere­jének legfontosabb kérdése. Ha a párt és a tömegek kapcsolata gyengül, gyengül a proletárdiktatúra ereje is. A párt jelenlegi helyzetében, amikor a párttagság száma a munkásosztály számarányához mérten — he­lyesen — a korábbi évekhez képest kisebb, még na­gyobb jelentősége van annak, hogy a pártot nagyon erős kapcsolatok fűzzék egybe a pártonkívüli töme­gekkel. A tömegkapcsolatok kérdésében a legfontosabb annak felismerése, hogy a párt az eszmei és politikai meggyőzés eszközével, valamint harcának, munkájá­nak tényleges eredményeivel nyerje meg és erősítse a tömegek bizalmát maga iránt, és mozgósítsa a töme­geket a szocialista építés feladatainak megoldására. A párt és a tömegek közötti kapcsolat megerősítésének különböző területei vannak. A pártszervezeteknek te­hát állandó szoros kapcsolatot kell kiépíteni és fenn­tartani az üzemek, állami gazdaságok, szövetkezetek, hivatalok, intézmények, stb. pártonkívüli dolgozóival. E kapcsolatok rendkívül fontos formája — a közvetlen pártrendezvények, gyűlések, megbeszélések, stb. mel­lett — a tömegszervezetek révén való kapcsolat a tö­megekkel. 1. A tömegszervezetek közül a legfontosabb a mun­kásság saját legnagyobb osztály­szervezetei: a szakszer­vezetek. Maga az a tény, hogy a szakszervezeteknek közel 2 millió tagja­ van, mutatja a feladat nagy jelentőségét- Dolgozzanak a kommunisták azért, hogy a szakszerveze­tek is segítsék a termelési feladatok minél jobb meg­oldását, ugyanakkor jól betöltsék a dolgozó helyes ér­dekvédelmének szerepét. A szakszervezetekre nagy feladatok hárulnak a kulturális nevelőmunka terén is. Mindezen területeken a magyar szakszervezeteknek már jelentős tapasztalataik vannak. Vigyázni kell azonban arra, hogy a múltban a dolgozók érdekvédel­me terén és más kérdésekben elkövetett hibák kijaví­tása ne vezessen újabb hibákhoz, ahhoz, hogy elhanya­golják a termelés kérdéseivel való foglalkozást, a munkaverseny elősegítését. A szakszervezet nem válhat a termeléssel nem törődő, a munkafegyelemmel szem­ben közönyös, bérdemagógiának teret adó szervezetté, mert akkor kárt okoz a népgazdaságnak, a munkások államának, tehát a munkásságnak magának is, mely­nek érdekeit kell magasabb szinten képviselnie. A szakszervezetek nem lehetnek közönyösek a bürokra­tikus hibák, a túlkapások, a dolgozók mindennapos ügyeivel szemben sem, mert az ilyesmi is komoly kárt okoz, mind az egyes munkásnak, mind pedig a közös­ségnek. A szakszervezeti munkában különös gonddal kell foglalkozni a női dolgozókkal. Be kell őket vonni a ve­zetésbe, messzemenően számolni kell a nők sajátos helyzetével a termelésben, foglalkozni kell szociális és társadalmi problémáikkal. A szakszervezeteknek segítséget kell nyújtaniok az ifjúság nevelésének igen fontos munkájában is. Egyetlen kommunista se felejtse el Lenin szavait: a szakszervezetek a kommunizmus iskolái. A kommunis­táknak feladata, hogy a szakszervezeteken belül a meg­győzés eszközével biztosítsák a szakszervezetek ilyen irányú tevékenységét és fejlődését. A kommunisták­nak jó munkájukkal kell elnyerniük a szakszervezeti dolgozók bizalmát, és a legjobb pártonkívüli szakszer­vezeti aktivistákkal együtt kell a szakszervezetek mun­káját helyes irányban fejleszteniük, jó munkájukkal kell elnyerniük a szakszervezetek irányításához szüksé­ges vezető tisztségeket is. A kommunistáknak az eszmei és politikai meggyőzés eszközeivel a párt politikáját kell a munkásosztály tő­(Folyt­atás a harmadik oldalon)

Next