Fejér Megyei Hirlap, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-01 / 204. szám

BÁNYÁSZNAPRA Amikor hordja a szél a havat, csikorgó hideg van s bent ülsz a meleg szobában a duruzsoló kály­ha mellett; amikor este világot gyújtasz olvasásra és a fény kelle­mesen árasztja el lakásod; amikor bekapcsolod a rádiót és hallgatod szenet dobsz a tűzhelybe, hogy főjjön az ebéd, amikor munkahe­lyeden zúgnak a gépek, villamos­­energiát használsz; amikor uta­zol, robog veled tova a vonat — gondolsz e arra, kinek köszönhe­ted mindezt? Vasárnap őt ünnepli az ország. A bányászt, akinek munkája nyo­mán valósul meg mindaz, ami lé­nyegében az életet jelenti, a gaz­daság „lélegzését”. A szén az „ipar kenyere”, enélkül nincs termelés, munka, nincs fény lakásodban, nincs meleg télen otthonodban, nem mennének enélkül a vonatok, állna a közlekedés és ki tudná megmondani, mi lenne szén nél­kül a világgal. De hiszen nem kell ezt bizonyítani, felnőtt­ gyerek tudja még az iskolából, hogy szénből fakad az energia, ezzel pe­dig mennek a gépek, s így lesz ruha, cipő, megannyi közszükség­leti cikk. őket, a bányászokat ünnepli immár hetedszer egész dolgozó né­pünk. Azokat köszöntjük meleg szívvel, akik életük egész folya­mán ádáz harcot folytatnak a természettel, hogy elrabolják kin­csét, a „fekete gyémánt”-ot. Lent a föld alatt, ahol nincs napfény, tiszta levegő, csak a kicsiny kar­bidlámpák pislákolnak és ezer ve­szély leselkedik az emberre — ők itt, ilyen körülmények között dol­goznak nap mint nap. Fúrják a csillogó kőzetet, robbantják a „fa­lakat”, nagy lapátokkal rakják a csilléket — Fet, hogy gyöngyözik a verejték munka közben a hom­lokon, feszülnek az izmok lapáto­láskor, csilletoláskor, bizony, küzdelem, harc a bányász­munka, a legfontosabb, a legveszélyesebb, a legnehezebb szakma! Régen? Az úri Magyarország­ban senkinek nézték a bányászt. A tőkés bánya­tulajdonosok, a részvénytársaságok legfőbb célja volt a nagy haszon. Kényük-ked­­vük szerint kizsákmányolták a nehéz munkát végzett bányászo­kat, filléres órabérek voltak, semmiféle munkavédelemmel nem törődtek, piszkosan tért haza az apa családjához, az egészségtelen lakásba. Állandó volt a munkanél­küliség, sokszor még a betevő fa­lat sem jutott a családnak, nem is beszélve arról, hogy nem volt semmiféle joga a bányásznak, a törvény a kizsákmányolókat véd­te. Aki sztrájkolt, csendőrök ve­tették börtönbe, sokan életükkel fizettek a jobb életért folytatott harcban. A bányásznap emléket állít azoknak, akik a fasizmus éveiben életüket áldozták csendőr­­■ortűz közben, mert jogot, kenye­ret, szabadságot akartak a bányá­szoknak! A sötét, vigasztalan múlt nincs többé. A Szovjetunió felszabadító harcával megváltozott a magyar bányászság élete is. Népi demok­ráciánkban méltó helyre került a bányászság, soha nem tapasztalt elismerésben részesült. Az elmúlt tizenkét év alatt talán legtöbbet a bányászok kaptak államunkban. Elsősorban kiemelt fizetésben ré­szesülnek, méltányolva nehéz és fontos munkájukat. A termelést sokhelyütt gépesítették és nincs olyan bánya, amely ne fejlődött volna a gépesítést illetően. A gé­pek megkönnyítik a bányászok munkáját, növelik a termelékeny­séget. Se szeri, se száma annak, hányféle módon nyilvánult meg és nyilvánul meg napjainkban is a kormány szerető gondoskodása a bányák dolgozóiról. Az a rengeteg, gyönyörű új lakás, munkásszálló, fürdő, kultúrház és egyéb intéz­mény, ami néhány év alatt épült a bányatelepeken, mindennél job­ban bizonyítja a bányászok meg­változott életét. S e törődést, gon­doskodást koronázza be az a fi­gyelmesség is, hogy minden év szeptemberének első vasárnapja a bányásznap, amikor a bányák dolgozóit ünnepeli az ország, mil­lió és millió forint hűségpénzt osz­tanak ki, kormány-, miniszteri ki­tüntetésben részesítik a legjobba­kat. Bányásznak lenni országunk­ban ma becsület dolga, azt jelenti, hogy elismerik munkáját, gond­talan életet él. Sokat, sokat köszönhet a bá­­nyászság népi államunknak, de mi is elismeréssel tartozunk a bányá­szoknak. Elismeréssel, hogy az el­lenforradalom után elsőnek álltak talpra, leszálltak a tárnák mélyé­re, mert megértették kormányunk felhívását; szén nélkül nem indul­hat meg újra a termelés, az ország vérkeringése. Hősi széncsatákat vívtak a balinkai, a pusztavámi bányászok is, hiszen mindkét he­lyen túlteljesítették az első félévi tervet. A kommunisták vezetésé­vel megtisztították soraikat az el­lenforradalmároktól, akik pocs­kondiázták tizenkét év eredmé­nyét, a kivívott sikereket, a múl­tat akarták visszahozni a bányá­szoknak is. De ez nem sikerült, mert a bányászok zöme hűséges volt a munkáshatalomhoz, a párt­hoz, hűséges a bányához. S ma már megyénk bányáiban is telje­sen konszolidálódott a helyzet, ör­vendetesen alakul a termelés, az önköltség, sikeresen küzdenek a gazdaságosságért. A VII. bányásznapon megemlé­keznek erről a küzdelemről is. Büszkén gondolnak vissza a meg­tett útra és a jól végzett munka tudatában ünnepelnek. S kormá­nyunk elismerése ezúttal sem ma­rad el: sokan kapnak kormány­ki­tüntetést és miniszteri dicséretet. Megyénk szén-, bauxit- és ásvány­bányászai között csaknem hét­millió forintot osztanak ki hűség­­jutalom címén és csaknem száz­ezer forintot egyéb jutalmazások címén. Mindenütt vidám vásárok, népünnepélyek lesznek; a keres­kedelem 10—12 millió forint ér­tékben biztosított árut a vásár­lásokra. Szeptember elseje az idén a bá­nyászok napja. A széncsaták ré­szesei ünnepelnek ezen a napon, velük az egész ország. A bányá­szok egészségére koccan a pohár, az ő köszöntésükre hangzik mu­zsika a rádióban, rájuk gondol mindenki. Érezzék, hogy a dolgo­zó nép államában felemelkedtek, tisztességes megélhetés, jog illeti őket. S a kormány, a nép ezután is számít rájuk munkában-harc­­ban egyaránt, hogy továbbra is bányászbecsülettel veszik ki ré­szüket a szocializmus építéséből. Az ünnepi nap alkalmából üd­vözöljük megyénk bányászait, kí­vánunk jó egészséget, jó szeren­csét az eljövendő széncsaták győ­zelméhez! Acélöntecseket szállít a Dunai Vasmű Csehszlovákiának A Dunai Vasművében augusz­tus elején csehszlovák megrende­lésre hét-nyolc tonnás acélönte­csek kísérleti gyártását kezdték el. Ilyen nagyméretű acélönte­cseket a sztálinvárosi acélműben eddig nem készítettek. Az augusz­tusra rendelt mennyiséget össze­sen ötszáz tonna súlyú óriás önte­cset a martinászok legyártották. Kiszállítását szerdán megkezdték. Szerdán is, csütörtökön is 150— 150 tonna nagyméretű öntecset indítottak útnak Sztálinvárosból Csehszlovákiába. Fejlesztik a háziipari mozgalmat Sztálinvárosban jelenleg a pak­si háziipari szövetkezet fiókja­ként varrással, kesztyűkötéssel és szőrnyegszö­véssel kb. hetven asz­­szony foglalkozik. Most a sztálin­városi nőtanács és a KISZ leány­­tanácsa a nők szélesebb körű há­ziipari foglalkoztatása érdekében a háziipari mozgalmat ki akarja szélesíteni. Mivel az otthoni házi­ipari mun­­ka iránt nagy az érdek­lődés a sztálinvárosi asszonyok és leányok körében, arra számíta­nak,, hogy a jelenleg a háziipari szövetkezetben dolgozó asszonyok, lányok száma megkétszereződik, megháromszorozódik. Ebben az esetben önálló sztálinvárosi házi­ipari szövetkezetet alakítanak. Hétfőn kezdik rizsaratást...a A Sínatelepi Állami Gazdaság rizsföldjein az idén gyönyörűen kifejlődött a rizs kalásza. A 45 holdas területen rekordtermésre számítanak. A tavasszal időben, április végén jól előkészített ta­lajba, a föld felszíne alatt kb. fél cm-re vetették el a rizsma­got, amely árasztáskor nem ke­rült a víz felszínére és igen jól kikelt. A beérett rizs aratását a Sínatelepi Állami Gazdaságban hétfőn kezdik meg. Polgárdi, 1957. augusz­tus 29. — Minden porcikám visszahúz... Csak hát a vonat elindult és mi le­maradtunk, most meg nem lehet fellépni rá, mert... — kezdi Sweig­­hard Pál. — És miért nem? — Mert a gazdasági év vége felé járunk. Mit szólnának a tagok, ha most egyszerre bejelen­tenénk? Joggal kérdez­nék: miért hagytuk ott őket? Talán ez még nem is lenne tüske, mert ak­kor mindenki otthagyta a szövetkezetet. Fél­tünk. Jöttek-mentek az elleforradalmárok és mi nem mertünk marad­ni. Persze én előbb kértem a kilépésemet. Már tavaly márciusban. De nem hagyták jóvá, hiába mondtam, öreg vagyok. Fiatalnak kel­lett lennem. Aztán nem is bántam, mert így jobb volt. Dehát az ellenfor­radalom szétugrasztott , bennünket. Nem men­tem vissza, amikor meg­alakultak. Gondoltam, hátha ferdén néznek rám, mivel elnök voltam. Azóta egyénileg irányí­tom a sorsom... Lehajtja fejét, s az­után folytatja: — Bánom most már. Nem is tudom, mit mondjak, hogy milyen érzés van bennem. Sem­miesetre sem jó. Vá­gyom vissza, az én csa­ládomba, mindegy, hogy nem a régi nevén szólít­ják, hanem Kossuthnak hívják. Az enyém is az. A többéves munkám adtam bele... És így egyénileg ... Nincs ki­­SilOV ihn. vel osztoznom örömben, bánatb­n. Az asszony meg szekh­oz, miért nem mentél vissza... Igaza van. Dehát mondja meg, mit tehetek, ha azok nem hívnak? — Na és egyedül len­ne? — Többen lennénk. Még Irsa Jóska is visz­­szajönne. Jó, dolgos ember. Na és egy titok: én se vagyok ám olyan öreg, de ezt ne írja meg. Ha engednének — fiatal lennék... — Biztos engedik. Pró­bálta már? — Nem én, dehogy próbáltam. Tudja... — Hát miért ítél így? — Mert nem szóltak, ebből következtetek. In­kább megvárom az őszt és akkor megyünk. De miért én legyek az első? No, de azért holt nap elmegyünk hozzá­juk..­. Többet is kibír­tam már... Csak áll­jon meg a vonat! A régi tagok vissza­mennének és a Kos­suth tagjai is visszaven­nék őket. Csak a forma­ságok, az érzékenység a gát. És ez mind a két fél részéről fennáll. Te­gyék hát félre! Nincs okuk gátat emelni. Be­csületes emberek akar­nak visszatérni, akik kisebb hibájukért már eleget szenvedtek. Ne feledjék: ha többen van­nak, többre mennek, s ehhez minden feltételük megvan. Csak­ szikra kell. Adja hát a szikrát a Kossuth Tsz vezető­sége, hogy Polgárdiban is újra éledjen a szövet­­k­ezés NÉMETH JENŐ Csak szikra kell... Pedagógusainkhoz szólunk 11 tanévkezdet élén áll megyénk két és félezer tanára, tanítója, nevelője. Bár a pedagógus számára minden tanév, minden nevelői munkával eltöltött tíz hónap fontos, mégis úgy gondoljuk, ez az új tanév különbözik az előzőek­től. Nehezebb, bonyolultabb, mégis jelentősebb. 1956. november 4-én a magyar nép leghaladóbb gondol­kodású vezetői nemzetmentő szerepre vállalkoztak A baráti Szovjetunió segítségével megállították a mély szakadék felé rohanó ország szekerét. S aminek csak az árnyéka rémlett fel októberben, no­vember elején, az ma már világos előttünk: az ellenforradal­mi Magyarország imperialista konc, emberiségellenes tevé­kenység támaszpontja, gyarmati ország lett volna. És ha né­pünk milliói számára fontos kérdés hazánk előrehaladása, függetlensége, akkor a pedagógusoknak feltétlen az. Negyven éve van a világon szocialista rend, amely nagy­szerű igazságának tudatában napról-napra erősödik. Kis or­szágunk — történelmében először — tagja olyan szövetség­nek, amely a társadalmi előrehaladást, a dolgozó osztályok felemelését írta zászlajára. E világméretű mozgalom vezetői mindenütt a kommunisták. S amint a jó tanító ügyel tanítványainak előmenetelére, ma­gatartására, úgy gondol a párt is a társadalom valamennyi rétegével. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány vállalkozott a politikai és gazdasági életünkben elkövetett hibák kijavítására, az okozott sérel­mek orvoslására. Az ellenforradalom, okozta gazdasági nehézségek ellenére rendezték a pedagógusok fizetését. A legjobbakat külföldi üdülésre küldték. Biztosította a kormány a szabadidő önkén­tes alapon történő kihasználását. A párt és a pedagógusok szót értettek a döntő kérdések­ben. A tantestületekből eltávolították az ellenforradalmat tu­datosan és aktívan támogató elemeket. A fegyelmi eljárások már befejeződtek. Két és félezer pedagógus a mába és a jö­vőbe vetett bizalommal, nyugodt légkörben léphet szeptem­ber 2-án a katedrára. Mit kíván a párt megyénk tanáraitól, tanítóitól az új tanévben? Kívánjuk, hogy ifjúságunkat szocialista szellemben ne­veljék az életre, a szülő, az ember, a munka szeretetére. Külö­nös gonddal foglalkozzanak azokkal a rájuk bízott gyerme­kekkel, akiknek szülei ma még anyagi gondokkal küzdenek. Ne maradjon válasz nélkül egyetlen kérdés sem. Őszinte­ség és bizalom legyen az iskolában tanár és tanár, tanár és tanuló között. Nyíltság és őszinteség legyen az iskola légkö­rének legjellemzőbb vonása. Pedagógusaink ne „féljenek” az úgynevezett kényes kér­dések megmagyarázásától. Neveljék az ifjúságot igaz hazafi­­ságra. Nyiladozó értelmükben gyújtsák fel a dolgozó embe­rek világméretű összefogásának, az internacionalizmus szek­lemének tüzét. Erősítsék a kapcsolatot az iskola és a szülői ház között. Szívből fakadó szóval, meggyőződésből igyekezzenek leküz­deni a gyermeki lélek válságait. A párt a jövőben még inkább számít haladó gondolkodású pedagógusaink összefogására, a jó egyetértésre. A tanév elején, amikor eredményekben gazdag munkát kívánunk megyénk valamennyi pedagógusának, ismételten biztosítjuk valamennyiüket abban, hogy a párt mellettük áll munkájukban, segíti problémáik megoldását, hogy a tanév újabb előrehaladást jelentsen ifjúságunk szocialista neve­lésében. AZ MSZMP FEJÉR MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA Kikötői ,­csúcs64 9V A sztálinvárosi kikötő forgalma augusztus 29-ig az előző hónapok egész havi forgalmát is megha­ladta. A négyesével, ötösével, ha­tosával érkező uszályokból pén­tekig ugyanis­­ a hónap elejétől kezdve 74 500 tonna szovjet ércet raktak ki, ami már felette van az előző hónapok forgalmának. A kikötő három rakodó brigád­ja­ — a három daruval — na­­gyobb részt azonnal vasúti ko­csikba, kisebb mértékben a par­ton betonból épült érctároló me­dencébe rakja a vasércet. Itt eb­ben a kikötői érctárolóban egy kohónak három-négy hónapra elegendő érckészlet gyűlt már össze.

Next