Fejér Megyei Hirlap, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-01 / 1. szám
I. oldal. A „Znanyije Szila" című szovjet tudományos folyóirat szerkesztősége a következő körkérdést intézte számos tudóshoz, mérnökhöz, íróhoz, újságíróhoz: Milyen tudományos eredményekre számíthatunk 40 év múlva, milyen szenzációs felfedezésekről számolhat majd be a Szovjet Tudományos Akadémia elnöksége a XX. század végén? Mesterséges gyémántok N. Pomazovics professzor: — „Az ércbányászati igazgatóság „jövő kincsesbányái” nevű tárnái sziklás talajba vágott alagutak, amelyek kamrákban végződnek. A kamrák falait 6 méter vastag grafitréteg borítja. Itt a kamrában elhelyeznek egy közönséges hidrogénbombát, amelynek plazmás gerjesztője van. Az egészet bebetonozzák, majd az egész alagutat is, a hidrogénbombát pedig felrobbantják. A grafit az óriási nyomás alatt (a talaj épségben marad) elpárolog és lecsapódásából lassan gyémántok kristályosodnak ki. És micsoda hatalmas gyémántok, mindegyik akkora, mint egy jókora alma! A lehűtés után két évre a gyémántok egy része nyersanyagként visszakerül a harmadik tárnába. A számítások szerint 60 tonna súlyú tiszta monokristály gyémántot nyernek. Az első tárnák gyémánt-termékeinek egy részét hamarosan viszontlátjuk gyáraink fúró és vágószenszámaiban. Óriási hatása van a gyémántok alkalmazásának a gépek termelékenységének növelésében. Körülbelül ezt jelenti majd a Szovjet Tudományos Akadémia elnöksége a XX. század végén. Kihasználjuk a föld gőztartalékait !). Scserbakov akadémikus: * Amikor megpróbálom elképzelni, milyen új felfedezésekről számolhatunk be a század végén, eszembe jut a kamcsatkai Bezimjannij vulkánnak 1956 március 30-án bekövetkezett kitörése. A kitörés a vulkanikus kőzet, részecskéit 45 kilométer magasságba repítette. Kiszámították, hogy ez az energia 4,10'zserggel egyenlő. Ha például a Kujbisevi vízierőműnek kellene előállítania ezt az energia menynyiséget, három és félezer évig dolgozhatna rajta egyhuzamban. Ez a példa azt mutatja, hogy milyen gigantikus, ezideig szinte teljesen kihasználatlan energiaforrások rejlenek a föld méhében. Meg kell jegyezni, hogy vulkánkitörés olyankor következik be, amikor a föld méhében rejlő gázok és gőzök feszültsége túlszárnyalja a gázokat elzáró földkéreg vastagságának ellenállását. Ez azt jelenti, hogy a vulkánkitöréseket előidéző energiaforrás mindig a lábunk alatt van, de csak kivételes esetekben tör ki borzalmas erejű formában. A föld belsejének melege különösen a vulkanikus központok közelében érezhető, ahol már 500 méteres mélységben gyakran bukkanunk átforrósodott gőzre, amely igen nagy nyomás alatt ál s hőfoka eléri a 150 Celsiust. Már most is több helyen hasznosítják a forró gejzíreket és a hőforrásokat. Kamcsatkán például már fúrásokat is végeznek, amelyeknek célja, hogy a föld méhében átforrósodott gőztartalékokra bukkanjanak. Ezt a gőzt turbinák meghajtásához akarják felhasználni. De negyven év múlva, tehát 2000-ben szinte óriási jelentősége lesz a földgőz felhasználásának, az emberiség energetikai szükséglete rendkívül nagy mértékben megnövekszik s ennek az óriási szükségletnek a kielégítésére ki kell majd használni, a legkülönfélébb energiaforrásokat. A földalatti gőzök széleskörű felhasználásához teljesen új technika szükséges. A villanyáram előállításához ugyanis óriási nyomású és hőfokú hőenergiát kell felhasználni, amit nem közönséges erőművek kazánjában, még csak nem is atomreaktorokban, hanem a természet laboratóriumának gigantikus tűzkatlanjában termelnek. Tehát olyan új, a történelemben még soha nem ismert technikát állítanak majd elő, amelyet több kilométeres mélységbe eresztenek le a földbe. Ott a föld méhében érintkezésbe kerül a földalatti elemi erőkkel, amelyeknek a segítségével akaratunknak engedelmeskedő villanyáramot fejleszt és szállít a föld felszínére Én azt várom, hogy 2000-re a Tudományos Akadémia ilyen technikai berendezés üzembehelyezéséről számol majd be. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A várható időjárás 1. Budika professzor, a Vojeskov Geofizikai Obszervatórium igazgatója: — Remélem, nem tévedek, ha azt jósolom, hogy 1997-re végre megoldják a hosszú időre szóló időjárásjelentés problémáját. De addig óriási tudományos nehézségeket kell leküzdeni. Mondjuk, hogy a következő feladattal bízták meg a tudóst: tudja meg, hol tartózkodik a kertből egy perccel azelőtt felszállt tollpehely. A tudós megvizsgálja a levegőáramlatok sebességét, irányát, tanulmányozza a különféle akadályoknak — épületfalaknak, fatörzseknek — a levegő mozgására kifejtett hatását, számba veszi a vízfelületek, helyi hőforrások jelenlétét. Ezek alapján elég pontosan meg tudja határozni a tollpihe feltételes helyzetét, megrajzolni útját, méghozzá igen rövid idő alatt. Ámde ha azt akarják megtudni, hogy a tollpihe egy esztendő múlva hol lesz található, erre a tudósunk már aligha tudna választ adni: az összes hiányzó adat megszerzéséhez olyan bonyolult számításra van szüksége, ami ma még meghaladja mindenki tudását. Hasonló a helyzet az időjárásjelentéssel. A meteorológiai intézetek megfigyelési adatai és az atmoszféra ma ismert fizikai törvényei segítségével ki lehet számítani, milyen irányba és milyen sebességgel mozog bizonyos levegőtömeg a legközelebbi 2—3 nap folyamán. Közben megtudjuk, milyen időjárás várható ennek a meleg vagy hideg levegőáramlatnak az útjában. Sokkal nehezebb már megtudni, hogyan helyeződnek el a légtömegek hosszabb időn át. Ennek a feladatnak a megoldásához rendkívül bonyolult számítások szükségesek, amelyekhez olyan nagymennyiségű megfigyelési adatot kell felhasználni, hogy megszervezésük szinte a lehetetlenséggel egyenlő. Ma még ez a feladat csaknem megoldhatatlannak látszik. De én remélem, hogy a Tudományos Akadémia elnökségének századvégi jelentésében a következőket olvashatjuk majd: „Megtaláltuk a módját annak, hogy kevés adat alapján hosszú időre előre meg tudjuk jósolni az időjárást.” Abszolút pontos idő — mesterséges nap — kerék nélki autó — villanyárvai M. Vasziljev mérnök. — Bekapcsoltam a gondolatnapló készüléket, amelynek rendszerint este bediktálom a reggeli teendőket. „A folyó év legérdekesebb új felfedezéséről vagy technikai eredményéről szóló cikk a Znanyije-Szila című folyóirat számára” — hallom a készülék hangját, amelyben azonban sehogy sem tudom saját hangomat felismerni. — Mit tartok az év legérdekesebb találmányának? Elgondolkoztam. Számba vettem a tudomány és technika legutóbbi újdonságait. Ipari fejlődésünk olyan színvonalat ért el, hogy bármilyen érdekes találmány, felfedezés már néhány hét, végső esetben, néhány hónap leforgása alatt közkincsévé válik, mindenkinek a szolgálatára áll. Körülnéztem a szobámban, hogy találjak valami „nagyon érdekes dolgot" .. . Talán a rádióóra, amelynek gépezete , egy apró vevőkészülék állandóan felfogja a pontos idő jelzéseit s ezért abszolút pontos időt mutat? Nem. Talán a mesterséges nap, amely a nagyfeszültségű elektromágneses rezgések láthatatlan sugarainak pergőtüzében lobban fel, amikor az alkony ereszkedni kezd a városra? Nem, hiszen Bábát professzor a mesterséges nap ötletét még a század derekán felvetette s ezért nem sorolható az idei, 1987-es esztendő vívmányaihoz, bár csak néhány hónappal ezelőtt helyezték üzembe, méghozzá a városi közvilágítás pótlására. Talán a kerekek nélküli vecsemobilok, amelyek energiájukat a levegőből nyerik a vezeték nélküli nagyfeszültségű áramból. No, ez az ötlet sem egészen frisskeletű. Ekkor tekintetem ágyam felett függő kis készülékre, a „villanyálomra” esett. Ez az idei év legérdekesebb találmánya. Nem, nem szenvedek álmatlanságban. Mindig is mélyen aludtam, egyhuzamban 8 órát, ha meg nem ébresztettek fel, 9—10 órát is naponta. Még rágondolni is rossz, hogy életemnek több mint egyharmadát átaludtam! Mennyit tanulhattam, alkothattam, örülhettem, szerethettem volna ez alatt az idő alatt. Ez a kis készülék, amely lerövidítette napi két órára az alvás idejét, persze anélkül, hogy ezzel a legkisebb kárt okozta volna a szervezetnek! — ténylegesen majdnem egyharmadával meghosszabbította az emberi életet. Ma az éjszaka, az alvás ideje, nálunk két órát tart: éjjel egy órakor kikapcsolják, hajnali háromkor bekapcsolják a mesterséges napot. Ez a csodálatos készülék olyan ultrarövid rádióhullámokat sugároz magából, amelyeknek feszültsége megfelel a fáradtsági toxinok molekuláinak rezgéseinek. Ezeket a fáradtsági toxinokat, amelyek az ébrenlét, az intenzív munka ideje alatt keletkeznek szervezetünkben, elpusztítja. Tehát én erről a készülékről írok cikket. Magamhoz húztam a diktafont és bekapcsoltam.. . Az első élő sejt előállítása Kahasev tudós, az Asztronómiai főobszervatórium tudományos titkára . — „Laboratóriumunkban előállítottuk az első élő sejteket!” Valóban ez volna a XX. század legnagyobb szenzációja. Jelenleg a biológia fejlődése azonban elmaradt a többi természettudományi ág fejlődéséből: a biológiában még igen sok a „fehér folt”. De ez a helyzet már nem tarthat sokáig. A biológusok saját megfigyeléseik, tapasztalataik óriási tartalékát felhasználva, a pontos tudományok eredményeire támaszkodva az elkövetkező évtizedek során hatalmas lépést tesznek majd előre. Bár én nem vagyok biológus, mégis úgy vélem, hogy még ebben a században, úgy a vége felé, a biológusoknak nemcsak a szintetikus fehérjét sikerül majd előállítani laboratóriumban, hanem élő sejtet is. S ezzel megoldották az élet születésének titkát. Csütörtök, 1959. január 1. A biológia forradalma Dr. D. Kenner biológus : — Napjaink nemesítőjét egy mozaikberakó művészhez hasonlíthatjuk: rendelkezésére áll meghatározott számú színes kocka, a nemesítő társítja őket, tehát különböző kombinációkat csinál a szervezet bizonyos számú örökölhető tulajdonságaival. Az igaz, hogy a természetben időnként új örökölhető tulajdonságok is születnek, úgynevezett „mutációk." A mesterséges rádióaktív kisugárzás és egyes vegyianyagok segítségével tudnak már laboratóriumban is mutációkat kiváltani, de a természetes és mesterséges úton nyert mutációk túlnyomó többsége káros a szervezetre. Amikor megtanuljuk a mutációs folyamatot nekünk tetszően irányítani, akkor nemcsak a nemesítést, de az egész biológiát is igazán forradalmasítottuk. KVANTUM-RAKÉTA G. Babai professzor, a műszaki tudományok doktorai - Az ötvenes évek végétől egyre gyakrabban jelentek meg a tudományos folyóiratokban a fotonrakéta tervei. Ezek segítségével az űrhajók sebessége megközelíti a fény sebességét: a 300 ezer kilométert másodpercenként. Minden rakéta repülés közben a nyílásából kitörő részecskék áramlatára támaszkodik. A napsugár energia áramlatának — az elestereomágneses kvantumok áramlatának — előnye a különböző üzemanyagok égési termékeinek áramlatával szemben az, hogy a kvantumok (sajátos esetben fotonok) a fény sebességével száguldoznak. Ahhoz, hogy a rakéta működjön, a fotonoknak épp úgy mint az égési termékek részecskéinek vissza kell verődniök a rakétanyílás falától. A fotonrakéták motorját már rég óta „tükör vitorlának’ nevezik. Ám van, ennek egy elvi akadálya. Még az ideális visszaverők - amelyek a rájuk eső sugárenergiának alig egy ezreléknyi részét nyelik el a rakéta működtetésére, pillanatok alatt izzó ionizált gázfelhővé változnak. A fotonrakéták létrehozásának ezt az elvi akadályát sikerült kikerülni, mégpedig azzal, hogy a látható fény sugárzó energiájának áramlatát a centiméter hullámok nagyfeszültségű sugár-áramlatával helyettesítették. A nagyfeszültségű sugárzás kvantumainak kis mérete - aminek következtében a visszaverő tükör igen keveset nyel el belőlük, lehetővé tette, hogy kidolgozzák egy olyan berendezés vázlatát, amely biztosítja a kvantumrakéták eredményes munkáját. A közeljövőben tehát a XX. század végére számíthatunk arra, hogy előkészítik a fotonrakéta kísérleti fellövését. A rakétát felszerelik automata műszerekkel, amelyek adatokat szereznek egy műszaki terv kidolgozásához ...