Fejér Megyei Hírlap, 1960. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

edd. 1960. március 1. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A szövetkezeti öntudat formálása falun ma legfőbb gondunk A sárbogárdi járásban fül­­tanúja voltam egy új­fent szövetkezeti paraszt őszin­te vallomásának. — Elvtársak... — mondta a gondban levő em­ber — én egész életemben gaz­dálkodtam. Mások azt mondják rólam, hogy értem a dolgomat. Mindig tudtam, mit, hogyan te­gyek, nem voltam sohase ta­nácstalan, de most az vagyok. Pedig sokat hallottam már a szövetkezeti élet rendjéről... Ezrek és ezrek vannak ma így. A szövetkezetbe igyekvő pa­rasztember, miután önmagával és családjával eldöntötte élete nagy útfordulóját — határozot­tan hagyta maga mögött meg­szokott, régi életmódjának né­hány araszos, keskeny ösvényét. Most azonban, amikor a kü­szöbön lévő tavasz közvetlen kö­zelségbe hozta eléje a szövetke­zeti közös gazdálkodás első nap­jait, lehetne mondani: kicsit megilletődött az első csapatos ki­vonulás újszerű gondolatától. Megáll és töpreng: vajon csakugyan termékenyebb és szebb lesz majd így? Otthon, a saját kisgazdaságá­ban ő volt a családfő, kezében volt a tekintély, s a hatalom, amit kimondott, az szent és sért­hetetlen volt, az törvény volt a család életére, működésére. Nem volt apelláció. Most más rend következik rá. A szövetkezetben ugyanolyan tag, mint bárki más. Jogai és kötelességei vannak, de e jogokat és kötelességeket a szövetkezetben uralkodó demok­ratizmus keretében gyakorol­hatja csak, parancsszóval, egye­dül, mint régen , nem dönthet semmit el. Ha vezetőnek vá­lasztják, akkor társaitól a köte­lességek elvégzését ráruházott jogkörénél fogva követelnie kell, rendet tartania a saját brigád­jában, igazságot tennie vitás dol­gokban, szóval meg kell felel­nie a vezető szigorú kötelmei­nek, alkalmazkodnia, igazodnia a szövetkezet nagy közösségé­hez, a szövetkezeti élet írott és íratlan szabályaihoz. Tanácstala­nul állni egy ilyen élet kam­­­jában bizony nem kedvező a szövetkezeti munkák kezdetére. A napokban több szövetke­­­zeti emberrel beszélget­tünk, amikor egyikük kijelen­tette: — Elhatároztam, hogy helytállók a szövetkezetben, dol­gozom állandóan a közös gazda­ságunkban, mint tavaly a ma­gaméban. Más dolgával nem foglalkozom, nem szólok se ezért, se azért, nem akarom, hogy társaim közül bármelyik ferde szemmel nézzen rám ... Végül indokolásul azt mondta: hallgatni arany. V'ty'nl korában természetes­nek tartotta, hogy otthon, a családjában, aki rossz fát tett a tűzre, annak kijárt a figyelmez­tető pirongatás. A családtagok természetesnek vették ezt, elfo­gadták, hiszen ilyen szellemben éltek vele együtt, egyenrangú nem volt közülük senki a családfővel, ő tudta ezt, érez­te felelősségét, védte a család érdekeit, nem tűrte szó nélkül, hogy családja tagjai könnyelmű­ségből, vagy hanyagságból kárt okozzanak a vagyonnak. Nem tűr­te, hogy szorgalmas munkája mellett egyik, vagy másik csa­ládtag pusztán hányavetiségből, lustálkodjon, vagy a saját feje után menjen, kihúzzon a többi­ek közül. Ma a szövetkezetben több szá­zadmagával van együtt, kora­beli, vele egyenrangú emberek­kel, s nem tudja, hogy a régi életből, kis családja és gazdasá­ga törvényeiből hasznosan mit ültethet át az új élet közösségi talajába. Egyenrangúak vagyunk, mindünknek birtokában az ér­telem, éljen mindenki úgy, hogy a szövetkezetnek előnyére váljon ... ezt gondolja, s ehhez hango­san azt vallja: nem akarok sen­ki előtt keresztben állni. Még olyan dolgokért sem, amilyene­kért a háta mögé került egyéni idejében bizony keményen és erélyesen keresztbe állt a hely­telen útra tévedt családtag előtt. Ilyen elképzelésekkel bizony nem lehet előnyére tenni majd a szövetkezeti együttélésnek. Találkozni más bonyodalom­mal is a szövetkezeti gondolko­dásban. Egy helyütt méltatlan­kodtak, hogy az első közgyűlé­sen a vezetőségbe olyanok is be­kerültek, akiket ők maguk, sze­mélyesen nem támogattak. Az esetről szó szerint ezt mondták:­­ „Amikor a vezetőségbe aján­lott szövetkezeti tag nevét is­mertették, akkor néhányan be­kiáltották, hogy nem kell, mégis feltették szavazásra a javasla­tot. Az ajánlott szövetkezeti tag így mégis vezetőségi tag lett.” Valami régi szokás alapján a bekiáltásokat szószólójuknak tartották ezek az emberek, nem gondol­tak arra, hogy a közgyűlésen hatszáz főnyi szövetkezeti sereg van jelen, akiknek jogaik van­nak, többek között az is, hogy az önmagukban kialakított el­lenkező, vagy helyeslő vélemé­nyüket önmaguk, személyesen nyilvánítsák. Hiába kiáltozott egy-két, vagy tíz ember, a jelölt nevét szavazásra bocsátották és a szavazás, a többség igenlésre emelt keze, eldöntötte a kérdést. A többszáz egyenlő jogú paraszt­­ember tehát élt jogával és ki­nyilvánította véleményét: bíznak a vezetőségbe ajánlott társuk­ban. Akik viszont nem ezt né­zik, hanem azt, hogy a beváltá­soknak nem lett foganatjuk, s emiatt csalódottnak, kijátszott­­nak érzik magukat — azok té­vednek. A szövetkezeti jogot csak a demokratikus eljárási módszereknek megfelelően lehet alkalmazni, e módszerek alkal­mazása révén lehet vele élni, olyan módszerekkel, mint a köz­bekiáltás — nem!... Téves fo­galmakból táplálkozva persze a szövetkezeti új emberek ezt nem képesek teljes igazságosságában és helyességében felismerni. Néhány példa csak, de ezek is bizonyítják azt a tényt, hogy az ember, a földje, állata, föld­művelő eszköze már szövetkeze­ti, a gondolkodásmódja azonban még nem. Nekünk, kommunis­táknak viszont legfőbb felada­tunk, hogy az ember tudata is szövetkezetivé váljék, mivel szövetkezeti megszilárdu­lás enélkül lehetetlen. A szövet­kezeti élet felvirágzásának, a vi­rágzást közelebb hozó szövetke­zeti életmódnak, szövetkezeti munkálkodásnak a szövetkezeti tudat a mozgató ereje, mindig olyan magas fokon, amilyen ma­gas színvonalon áll és hat ez a tudat. A szövetkezeti élet a ma­ga teljességében, demokratizmu­sában, szocialista jellegében szép, de mihamar ezt csak úgy tudja felismerni és tovább fej­leszteni a szövetkezeti paraszt, ha mi, kommunisták segítjük őt mind mélyebbre hatolni ebben a számára új világban. Falusi pártszervezeteinknek ez a segí­tés ma olyan feladata, amelynek állhatatos, következetes megva­lósításával szocialista előrehala­dásunkat leginkább gyorsíthat­ják a falun. A szövetkezeti tudat formálásának gondja, napjaink elsőrendűen fontos kommunista feladata. Hegedűs Péter 3. oldal. A félévi vizsgák után Az esti egyetem ma már megyénkben is a felsőfokú párt­oktatás egyik legjobban bevált és közkedvelt formája. Jelentő­sége abból fakad, hogy korunk egyetlen, valóban tudományos ideológiáját, a marxizmus—leni­­nizmust egyre szélesebb töme­gek ismerik el, egyre növekszik azoknak a száma, akik a marxista filozófiát, politikai gazdaság­tant, a tudományos szocializmust alaposan és magasabb színvona­lon akarják tanulmányozni, el­sajátítani. Megyénkben is érvényesül az az ország- és világ­ élete tapasz­talható tény, né­is a kommu­nista párt helyes politikája egy­re több embert tesz a párt köve­tőjévé ideológiailag is. Ez adja a magyarázatát annak, hogy az esti egyetemre nemcsak párt­munkások, állami, gazdasági ve­zetők, hanem növekvő számban értelmiségiek is kérték felvéte­lüket. A színvonal megtartása és további fokozása tileplészetesen nem tette és nem is­eszi lehető­vé, hogy minden jelentkezőt fel­vegyenek, de még a viszonylag szűk keretek ellenére is például 42 pedagógus, három orvos, 15— 20 mérnök, technikus tanul az es­ti egyetemen. A februári félévi vizsgák ne­héz feladat elé állították taná­rainkat és hallgatóinkat. Ez ab­ból eredt, hogy csaknem kivétel nélkül elismerésre méltó módon vettek részt a tsz-fejlesztés, a szervezés munkájában. A vizsgaeredmények — az átlagos osztályzat négy kö­rül van — bebizonyították a hall­gatók szorgalmát, lelkiismeretes­ségét. Természetesen olyanok is voltak, akiket pótvizsgára kel­lett küldeni, vagy elégséges (2) osztályzatot kaptak. A tanárok, a vizsgabizottságok által támasz­tott, megfelelően magas köve­telményeket csak helyeselni lehet. A szigorú, de reális osztályzat egyik eszköze a hallgató foko­zottabb tanulásra való ösztön­zésének. A vizsgakérdésekre adott fe­leletek azt mutatták, hogy a hall­gatók többsége jól ismeri az anyagot, meg tudja különböztet­ni a lényegest a kevésbé ■ fontos­tól, dialektikus összefüggésében, fejlődésében vizsgálja, elemzi az adott tárgyat, jelenséget. Több­­ségük helyesen alkalmazta a fi­­lozófiában, a politikai gazdaság­­tanban tanultakat országunk, me­gyénk viszonyaira, az osztályharc időszerű kérdéseire, a revizionis­ta és egyéb ellenséges nézetek le­leplezésére, megcáfolására. Mindhárom évfolyam tantervé­ben kiemelkedő helyet foglalt el az MSZMP VII.­ kongresszusa anyagának tanulmányozása. Ez tükröződött a vizsgakérdések összeállításában is. Hallgatóink bebizonyították, hogy megértet­ték a VII. kongresszus útmutatá­sait, határozatait és saját munká­­­jukban igyekeznek is azokat megvalósítani. Milyen fogyatékossá­gokat hoztak felszínre a Vizs­gák a hallgatók tanulását illető­en? Elsőnek említhető a tanul­mányi fegyelem lazasága, egye­sek indokolatlan hiányzásai Az órarendet mindenki fél évvel előre megkapja, lehetősége van munkáját annak megfelelően be­osztani, s így minden foglalko­záson résztvenni. A tanulmányi színvonal eme­lésének egyik legfontosabb fel­tétele a marxizmus—leninizmus klasszikusainak tanulmányozása. A jegyzetek és a javasolt irodal­mak csak kiegészítésül szolgál­nak. Ennek ellenére néhány elv­­társ főleg ezekre támaszkodott a tanulásban. Sokat veszítettek, mert a segédanyagok tanulmá­nyozása nem elég ahhoz, hogy a társadalmi tudományok, főleg a filozófia, a politikai gazdaság­tan és a munkásmozgalom törté­net összefüggéseiben kiigazodja­nak. E kérdésekre elsősorban a Marx, Engels, Lenin és a kom­munista pártok dokumentumai adnak pontos választ, világos út­mutatást. Szólni kell még — éppen az új félév tapasztalata alapján — a vi­tában való részvétel és az el­méleti tételekből levont gyakor­lati következtetések fontosságá­ról. Néhány hallgatónál ugyan­is mindkettő hiányzott. Egyesek bár jól feldolgozták az anyagot, értették is, de nem vettek részt a vitában. Mások mechanikusan tanultak, s éppen ennek követ­keztében nem tudtak levonni ön­álló következtetéseket saját mun­kájukra vonatkozóan sem. Mindkét jelenség a tanulmá­nyi színvonal rovására megy mind az egyén, mind a kollektíva számára. A vitától való tar­tózkodás veszteséget jelent az osztály, az évfolyamtársak fej­lődésében. Egy passzív osztály­foglalkozás következménye köny­­nyen az lehet, hogy tisztázatlan kérdések maradnak, s visszatérő alkalom már nincs a hiba helyre­hozására. Annak a hallgatónak, aki „véka alá rejti” tudását, a vita készsége nem fejlődik meg­felelően. Pedig ez fontos köve­telmény, mert a végzett hallgatók nagy része a jövőben vezető pro­pagandistaként dolgozik majd, a joggal várható tőlük, hogy ala­pos tudásukat eredményesen ad­ják át a rájuk bízott hallgatók­nak. Ezt pedig csak olyan elv­társak tudják megtenni, akik­nek jól kifejlett a vitakészsé­­gük és a marxizmus—leninizmus tanításaiból gyakorlati következ­tetést tudnak levonni, s azt alkal­mazni tudják az élet minden te­rületén, minden helyzetben.­­ A következő félévben nagyon fontos anyagok — az I. évfolyamon a történelmi mate­rializmus, a másodikon a szocia­lizmus politikai gazdaságtana, a harmadikon főleg a magyar munkásmozgalom története és a nemzetközi munkásmozgalom 1939 utáni története­i kerülnek fel­dolgozásra. Valamennyi olyan anyag, amely szoros kapcsolat­­ban áll mindennapi politikai, gazdasági munkánkkal. S a má­sodik félévi munkánkat, tanu­lásunkat csak akkor mondhatjuk igazán eredményesnek, ha eze­ket az anyagokat is jól elsajátít­juk, megértjük és alkalmazzuk munkánkban. Bodnár László FONÓNOK VERSENYE A fcérje* fényű neon-vilá­gítás nem halványítja a színek sokaságát. Ahány gép, annyi színű fonál csavarodik az orsókra. S ha a zörgő masinák alapszíne a fonál színével meg­egyezik, nem könnyű a dolga a gép kezelőjének. A vékony szá­lak szakadását nehéz felfedezni. Pedig a követelmények között az első helyen szerepel a minő­ség javítása, melynek egyik fel­tétele, hogy a szálak szakadását időben észrevegyék a dolgozók, az összeeresztést pedig csomó­mentesen végezzék. A sztálin­­városi fonoda dolgozói nagy el­határozás végrehajtására készül­nek. Vissza akarják szerezni az elsőséget anyavállalatuktól, a Magyar Posztógyártól. Erről beszél most minden asz­­szony és leány, akik a zajos gépek mellett még soha ilyen nagy figyelemmel nem őrköd­tek. Mrázik Istvánné így beszél erről: — Két évvel ezelőtt amikor az első gépek termelni kezdtek meglepő eredmények születtek. Jobb minőségű anyagot gyártot­tunk, mint tanítómesterünk a Magyar Posztó dolgozói. A múlt évben azonban lemaradtunk, de rövidesen behozzuk ezt. Mráziknéról azt mondják, h­ogy ügyességben utolérhetetlen. Bármelyik géphez teszik, min­denütt kifogástalanul megállja a helyét. — Mióta dolgozik a textilipar­ban? — Biatorbágyon, ahonnan jöt­tem, nincs ilyen üzem. Postán dolgoztam és amikor Sztálinvá­­ros épülni kezdett, idejöttem, mint ifjúmunkás. Amikor hal­lottam, hogy a fonoda is fel­épült, jelentkeztem az újabb szakma elsajátítására. Nem bán­tam meg, nagyon szeretek itt. Ezt a kis történetet, más vál­tozatban valamennyi dolgozó el­mondhatja magáról. Sztálinvá­­rosban először az építkezésekhez kerültek és az idők múltán a kohók, az öntödék, s az erőmű­vek mellett megépült az asszo­nyokat foglalkoztató üzem is. C­orváth Mihályné vas­betonszerelő volt. Szíve­sen végezte azt a munkát is, de most még jobban örül, hogy a fonoda laboratóriumának vezető­je. Előbb elvégezte a fonótanfo­­lyamot, s azután kezdett tanul­ni, hogy a laboratóriumban is otthonosan mozogjon. Egyik leg­illetékesebb arra, — hiszen egy­ben a szakszervezet titkára is — hogy az újabb feladatokról be­széljen, amire a fonónők vállal­koztak. — Ha még egy százalékkal ja­vítani tudjuk eredményeinket, megnyerjük a versenyt. Tervün­ket az év eleje óta teljesítjük, s az eredmények tartására minden asszony tett munkafelajánlást. Mert március 8-ának méltó meg­ünneplésére is készülünk. Műszakváltás előtt újabb je­lenséget tapasztalhatunk mosta­nában a fonodában. A szálak kötözése közben az asszonyok a gépeket is tisztogatják. — Erre is ígéretet tettünk. Az apró gyapjú szálak lerakódása ugyanis fokozhatja a szálszaka­dást, vagy akadályozhatja a vé­konyító hengerek működését — magyarázza Nagyváradi István­ná, s közben fürge ujjai egy pil­lanatra sem állnak meg. Nagyváradi Istvánné gyűrűs­fonó gépen dolgozik. Munkáját megkönnyítik a gép fölött elhe­lyezett jelzőlámpácskák, amelyek ha valahol elszakad egy szál, rögtön kigyúlnak. Mostanában elég sokszor jeleznek a lám­­pácskák, a levegő nem megfe­lelő, szárazabb a kelleténél, gya­koribb a szakadás. — Azért terv­lemaradásom nincs, még mindig eleget tud­tam tenni a kötelezettségemnek. Egy éve dolgozom itt és már a kiváló dolgozó oklevelet is meg­szereztem — mondja nem kis büszkeséggel. • A fiatalasszony már „régi” szakmunkásnak számít. Három éve dolgozik a gyűrűsfonó gé­pen. A budapesti Hazai Fésűs­fonóban tanult. Férje önző, most a Sallai brigádban dolgozik. — Az elsők között alakították meg a szocialista munkabrigá­dot. Igazán büszke vagyok arra, hogy a férjem is köztük dolgo­zik — meséli kipirult arccal az asszonyka. — Nem gondoltak arra, hogy kövessék a férfiak példáját? — De igen, sokat beszélünk róla. Úgy tervezzük, hogy már­cius 8-ra jelentjük be csatlako­zásunkat, hogy mi asszonyok is versenyt indítunk a szocialista brigád címért. Reméljük, hogy siker koronázza majd munkán­kat és az elsőséget is vissza­hódíthatjuk a Magyar Posztó­gyártól — tolmácsolja elhatáro­zásukat az asszonyok nevében Nagyváradi Istvánné. Sikeres lesz munkájuk, ha mindnyájan akarják, s egyforma lelkesedéssel törek­szenek érte. Csányi Mária

Next