Fejér Megyei Hírlap, 1960. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-01 / 206. szám
2. oldal. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Csütörtök, 1960. szeptember 1. Hruscsov elvtárs a moszkvai magyar ipari kiállításon (Folytatás az első oldalról.) azután pedig a többiek is megértik, s hozzájuk igazodnak. Legjobb kívánságaimat, testvéri üdvözletemet küldöm a magyar népnek. Fejlessze tovább eredményesen népgazdaságát, kultúráját! Csak a munka teremti meg az anyagi és a kulturális javakat Mire van szükség ehhez? Mindenekelőtt dolgozni és dolgozni kell, mert csak a munka teremti meg az anyagi és a kulturális javakat. Ha valaki jól akar élni, de rosszul dolgozik, az élősködő. Ki fogja helyette megteremteni mindazt a szépet és jót, amiről ábrándozik? Neki magának kell ezt megteremteni, s azt hiszem, hogy a munkások, a parasztok, az értelmiségi dolgozók ezt jól meg is értik. Csak a szélhámosok építenek arra, hogy mások munkájából éljenek, s ezért az ő eszményük a semmittevés, és a könnyű élet. Élősdiek ezek, ismétlem. A mi elvünk: „Aki nem dolgozik, ne is egyék’’ — nagyon ésszerű és okos elv. Tartsuk ehhez magunkat, mindazok, akik a társadalomban élnek, a társadalom munkájának áldásait élvezik, maguk is munkával tartoznak hozzájárulni e társadalom fejlődéséhez. Bennünket, testvéri szocialista országokat, szüntelen haladásunkban a marxi-leniai eszmék egyesítenek. A mi kommunista pártunk és kormányunk, az egész szovjet nép tökéletesen egységes a magyarokkal, a Magyar Szocialista Munkáspárttal, a magyar kormánnyal, mégpedig mindenben, minden nézetünkben, a ma, a holnap és a távolabbi jövő értékelésében. Célunk: előrehaladni a kommunizmus felé. A kommunizmus győzedelmeskedik, akárhogyan is küzdjenek ellene, akármilyen koholmányokkal is próbálják ezt megakadályozni. Már s ezért mi, kommunisták, nem sokat válogathatunk közöttük. Egy orosz közmondás szavaival élve: „Két csizma, egy pár”. (Derültség.) Hogy melyik a megfelelőbb, a bal vagy a jobb, a jobb vagy a bal, azt igen nehéz megítélni. A legfontosabb az, hogy mi nem gazdag szomszédaink vagy rokonaink adományaiból élünk. Az októberi forradalom megszületett, túlélte Wilsont, túlélte Hoovert és több más elnököt. Kapcsolatainkban a legjobb időszak egyébként Roosevelt elnöksége volt, s mi nagy tisztelettel adózunk emlékének. Azt pedig az amerikai választók döntik majd el, hogy ki legyen a következő elnök: Kennedy vagy Nixon. De ettől függetlenül, feltartóztathatatlanul folytatódni fog a szocializmus fejlődése, gondoskodunk róla, hogy Nixon kommunistaellenes jóslataival együtt nyakig benne maradjon a pácban! Szóval, versengenek, Kennedy is felveszi Nixonnal a versenyt a kommunistaellenességben. Eisenhower és Nixon egyazon politikát képvisel — ez a múlt politikája, bukott politika. Ha Nixon lesz az elnök, semmivel sem lesz jobb, mint Eisenhower elnök volt. Következésképpen az eredmények is ugyanazok lesznek. Nos, felmerül a kérdés, jobb lesz-e vagy rosszabb, ha Kennedy fut be. Erre a kérdésre legszívesebben nem adok választ, mert ha megvizsgáljuk a köztársaságiak és a demokraták programját ezek a programok nem sokban különböznek egymástól, mind a kettő a komraunista ellenességre épül fel. Ezért mi csak folytatjuk haladásunkat, attól függetlenül, ki lesz az elnök. Ez az amerikai nép dolga. Mi viszont ésszerű, jó, szívélyes viszonyt óhajtunk az amerikai néppel. Az az elnök a megfelelőbb, aki erre jobban törekszik. Ha pedig olyan elnök lesz, aki Eisenhower —Nixon politikáját folytatja, az sem szomorít el minket, mert hiszen Eisenhower idején is megvoltunk valahogy. Sikereink nem rajtuk, hanem a mi népünkön múlnak. Mindezt azért fűztem hozzá az előbbiekhez, nehogy azt mondhassák, hogy az egyik jelölttel együttérzek, a másik rovására. Én persze legjobban azt szeretném, ha az elnök Amerikában a leghaladóbb ember, vagyis kommunista lenne. Hiszen a kommunisták ismerik a társadalom fejlődésének törvényeit. Úgy látszik, hogy ma még nem értek meg ennek feltételei, de holnap, vagy néhány év múlva — ki tudja, hány év múlva — ez elkerülhetetlenül bekövetkezik, mert a kommunizmusé a jövő — mondotta befejezésül Hruscsov elvtárs. Ezután Kádár János elvtárs szólt az egybegyűltekhez, sel népnek, hogy tovább haladjon ezen az úton. Sok öröm fogja még érni, új sikereket arat, még szebb lesz majd az élete. Mi is követjük őt ezen az úton, mert ez nekünk, magyaroknak sem rossz. Köszönöm Hruscsov elvtársnak, Nyina Petrovnának, kedves családjuknak, hogy megtisztelték a kiállítást — mondta befejezésül Kádár János. d. Amint véget ért a beszélgetés az újságírókkal, ifjabb Lakatos Sándor odaállt Hruscsov elvtárs széke mögé, és hegedűjén felcsendültek a szép magyar nóták. Hruscsov elvtársnak láthatóan nagyon tetszett a muzsika. Megtapsolta a fiatal művész előadását, kezet szorított vele, és idősebb Lakatos Sándorral is. — Az ilyen muzsikától a beteg is meggyógyul — mondotta. Kedves epizóddál ért véget ez a kellemes baráti találkozó. Kádár elvtárs feltűzte Hruscsov elvtárs mellére a magyar ipari kiállítás jelvényét, amely két fogaskereket ábrázol. — Ez a két egymásba kapcsolódó fogaskerék a maggyar—szovjet együttműködést és barátságot jelképezi — ,mondotta Kádár elvtárs. — Szép és igaz jelkép — válaszolta Hruscsov, és baráti öleléssel köszönte meg a jelvényt. Közben elérkezett már a kiállítás hivatalos nyitvatartásának ideje. A Gorkij-park sétányai megteltek látogatókkal. Sok százmoszkvai várakozott a Mézes Mackó előtt, hogy üdvözölhesse a szovjet és a magyar vezetőket. Amikor Hruscsov és Kádár elvtársak, valamint cso'"dtag’iaik a három és fél órás látogatás végeztével gépkocsikba ültek, taps és éljenzés kísérte őket végig a kiállítás kijáratáig. „Éljen Hruscsov!” „Éljen János Kádár”! Éljen a szovjet—magyar barátság!” — visszhangzott a park sétányain a moszkvaiak üdvözlete. Mi folytatjuk haladásunkat, függetlenül attól, ki lesz az amerikai elnök Ezért elképzelhető, mennyire „nyugtalanít” engem a kommunistaellenes harc Nixon úr kidolgozta programja. Úgy látszik, a marxizmus százéves fennállása óta ő akar lenni a tőkésvilág első olyan „lángeszű gondolkodója”, aki megmutatja, hogyan lehet „megsemmisíteni a kommunizmust”. (Derültség.) Nemegyszer nevettünk ezeken a teoretikusokon, derüljünk most még egyszer rajtuk. Nixon úr elnök akar lenni. Nos, ha megválasztják, csak azt kívánhatom, hadd legyen elnök, hadd érje meg azt a kort, amikor pirulnia kell azok miatt a badarságok és koholmányok miatt, amelyeket a kommunizmusról feltálalt. Lehet, hogy Nixon gyermekei — unokáiról nem is beszélve — már a kommunizmusban fognak élni Amerikában. S ezt nem mi, orosz, vagy magyar kommunisták valósítjuk meg, hanem az Egyesült Államok munkásosztálya, dolgozó parsztsága, dolgozó értelmisége. Az Egyesült Államokban azt állítják a köztársasági pártiak, hogy Nixon a legalkalmasabb az elnöki tisztségre, mert állítólag mindenkinél jobban tud vitatkozni Hruscsovval. (Derültség.) Őt tartják a kommunizmus „legjobb szakértőjének’’. Nem tiltakozunk egy ilyen vitapartner ellen. Önök tudják, a zaporozsjei kozákok hogyan nevették ki annak idején ellenségeiket, amikor levelet írtak a török szultánnak. (Derültség.) Mi is jót nevettünk a kommunistaellenesség Nixon-féle programjának tételén. Ami Kennedyt illeti, őt nem ismerem ilyen jól. Kennedy úrral washingtoni látogatásom alatt találkoztam és csak néhány szót váltottunk egymással. Őt tehát kevésbé ismerem. Azt viszont tudom, hogy Nixon is, Kennedy is az amerikai nagytőke képviselője. Mindketten a monopol tőke szól Kádár János elvtárs. Hazánkban a párt, a nép és a kormány teljes egyetértésben dolgozik . Csak dicsérni tudom a kiállítás vezetőit, szervezőit, minden magyar dolgozóját. — mondotta —, mert örvendetes, milyen szemléltetően, ízlésesen, áttekinthetően és szépen tudták megmutatni, hogy a magyar szocialista ipar is képes valamire, szégyenkezés nélkül állhat a szocialista országok sorában, s egyetmást a nyugati kapitalistáknak is megmutathat. Hruscsov elvtárs itt tréfásan félbeszakította Kádár János szavait: — Nem kell szerénykedniök. Nemcsak egyet-mást, hanem az egész kiállítást is megmutathatják. — Nekem, mint magyarnak, nem illik többet mondanom — válaszolta ugyancsak tréfásan Kádár elvtárs, majd így folytatta: — Nekünk, magyaroknak, mindig jólesik hallanunk, amikor egyszerű szovjet emberek, szovjet elvtársaink, elismerő hangon szólnak a magyar nép eredményeiről. Ebben a hangban valahogy az is benne van, hogy a szovjet elvtársaktól kapott segítség nem volt hiábavaló, hogy az áldozat, a kiontott vér, amellyel segítették a magyar nép harcát, iparának fejlesztését, kezdi meghozni eredményeit. Hruscsov elvtárs ismét közbeszólt: — A segítség önmagában még nem minden. Meg kell tudni választani azt, akinek segítséget nyújtunk, hogy e segítséget fel is tudja használni. — Némelyek azt mondják, hogy a magyarok soviniszták — folytatta Kádár János. — Ez nem igaz. A magyar munkásosztály internacionalista. A magyar népben ott él az internacionalizmus eszméje, s van benne nemzeti büszkeség is; mi büszkék vagyunk rá, hogy megállhatunk a szovjet elvtársak, a többi testvéri nép előtt, hogy élni tudunk a testvéri segítséggel. Minden törekvésünk az, hogy új eredményeink szülessenek Jelenleg olyan a helyzet nálunk, hogy a párt, a néptömegek, a dolgozók és a kormány teljes egyetértésben dolgoznak. Ott vagyunk a munkásosztály nemzetközi frontján, s mivel céljainktól nem tágítunk, nagyszerű eredményeket érünk el. A kiállítás megtekintése után a látogatóknak az a benyomásuk hogy Magyarországon már most is jól lehet élni. Még egypár évig dolgozunk, s nagyszerűen fog élni a magyar nép. Hruscsov ismét tréfálkozva félbeszakította Kádár János szavait: — Úgy látszik, Árpád jól választotta meg a földet — mondta. — Igen, Árpád jól választotta meg a földet. A föld is jó, a klíma is, a víz is, bár Magyarország egy kicsit forgalmas helyen fekszik — válaszolta tréfásan Kádár János. — De mi ott élünk, ott harcolunk, s ott fog megszületni a szocialista Magyarország, akármit tegyenek is ellenségei. Még egy személyes megjegyzést szeretnék tenni. A magyar elvtársak, a magyar dolgozók előtt nem kell sokat magyaráznom, milyen jólesik nekem, hogy Hruscsov elvtárssal közösen nézhetjük meg a magyar kiállítást. Én csak azt kívánom, hogy ez a jó viszony, a jó együttműködés tovább erősödjék a nagy szovjet nép és a mi népünk között, s akkor minden jó lesz. Ez a kiállítás mindinkább megerősíti az embert ebben az érzésben. Úgy gondolom, hogy ez jó nap volt számunkra. Mi, magyarok, gyakran megfordulunk Moszkvában, s ez nem rossz. De úgy van, hogyha egy év múlva tér vissza ide az ember, leírhatatlan az a gyors fejlődés, amit itt lát iparban, kultúrában, életszínvonalban, mindenben. Szívből kívánjuk a szóv SORKÖTELESEK KÖZÖTT Megbizsereg az öreg katona szíve ha végignéz ezeken a húszéveseken. Az Építők Székházának kultúrtermében üldögélnek a fiúk. Kintről be-beszólítják őket a nyilvántartás kiegészítése végett, a másik szobában pedig egyenként ülnek oda az íróasztalhoz, ahol a százados elvtárs «olyan dolgokat kérdez tőlük, amelyre valamikor feszes vigyázzban, állva kellen válaszolniok azoknak, akik a tiszt úr magas színe elé kerültek. Nyoma sincs itt a valamikori feszes rettegésnek, amikor a félsz gombócot gyömöszölt a torkunkra és a ránkváró „gyönyörűségek” ecsetelése után olykor még a nevünk sem jutott eszünkbe. Ma elvtársak a mi kései katonautódaink, s a katonás hangot átfűti az ember iránti felelősség a bajtársiasság és jóakarat, amelyet meg is érez a sor alá került fiatalember. Pedig néha korholó szó is vegyül a jótanácsok közé. Éppen az imént támogatták ki B. B. kajászói „rekrutát”, aki úgy akarta megkönnyíteni a búcsú pillanatát, hogy irgalmatlanul elázott a számolatlan fröccsöktől. Van is mit hallgatni a többieknek, mert ez valahogy már a kajászóiak szégyene is... A tiszt elvtárs nem rejti véka alá véleményét: — Láthatják az elvtársak, hogy hová vezet a fegyelmezetlenség?! B. B. tavaly ugyanígy mutatkozott be és a többieknek módjuk lett volna megakadályozni! De ez manapság már ritkaság. A sor alá kerülők tudják, hogy az efféle civil lazaság megengedhetetlen, mert még ha polgári ruhában is van mindenki, katonává lesz abban a pillanatban amikor kezébe kapta a meghívót. Persze nem egyszerű dolog fegyelemhez szoktatni az embert, hát még a katonai fegyelemhez. Általában télen jelentkeznek először az újoncok, hogy nyilvántartásba vegyék őket. Ekkor kapják meg az első útravalót. — Az első jelentkezők bizony „mackósak” egy kicsit — meséli nevetve a tiszt elvtárs —, mert nekik például a parancs, hogy: tízóraira nyolc perc, utána gyülekező a nagyteremben!... És ha csak egy perccel is későbben nyomja le a kilincset a késve érkező, azt bizony nem hagyja szó nélkül a parancsnok. Itt megkapják az útravalót félreérthetetlenül: a parancs, törvény. A közösség érdekében mindenki alá kell vesse magát a parancsnak, még ha az dohányzási tilalomra, csendes viselkedésre, vagy a szemétláda használatára vonatkozik is. — Meg is látszik rajtuk — néz mosolyogva a tízóraira elbocsátottak után a százados elvtárs. — Egészen más emberek jelentkeznek ma, mint először. Ritkaság számba megy, hogy valaki megfeledkezik magáról. Az emberről való gondoskodás kíséri végig a katonát egészen a leszerelésig. A nyilvántartásba vetteket meglátogatják. Megismerik a családi körülményeiket, segítenek ha szükséges. Nem egy esetben kapott szolgálati halasztást, akit családfenntartó létére nem nélkülözhetett a család. Volt olyan, akinek nem volt szakmája. Addig, amíg a jobb kereseti lehetőséget biztosító szakmai képesítést meg nem szerezte, halasztást kapott. De voltak szép számmal, akik az egyetemek padjaiba kerültek sorköteles korukban anélkül, hogy katonai szolgálati idejük letöltése miatt meg kellett volna szakítani tanulmányaikat. — Olyan előttünk minden katona mint a nyitott könyv — mondja a tiszt elvtárs. És amikor egymás után foglalják el helyüket a fiúk, sajátságos beszélgetés kezdődik. Először arról kérnek tőlük felvilágosítást, hogyan működik odahaza a KISZ? Azután szóba kerül az otthoni termelőszövetkezet. Mivel töltik a vasárnapokat, ki nem végezte el a nyolc általános iskolát? — mert van néhány jókötésű legény Kajászón és Pázmándon, akik annak idején megállapodtak a kicsi tudásnál. Ezek a barátságos beszélgetések nyitják meg a szívek és a szavak zsilipjeit. Valóságos vitaestek kerekednek a kötetlen beszélgetésekből, amikor a szövetkezeti fiatalok számon kérik a falut otthagyottaktól, hogy: „ugye jó a hazai csomag, de aratni nem jöttök!?” Szóba kerül a korai, meggondolatlan házasságkötés, amikor még egyik félnek sem nőtt be a fejeságya. Vitatkoznak a községfejlesztésre felhasznált pénzről, és sok másról. Ezek mind nem szorosan vett katonai dolgok. De nem is az a fontos, hogy arról beszélek, amelyet majd még ezután ismernek meg, hanem az, hogy erős kötelékek szövődnek parancsnok és katona között, egymást sohasem látott, más faluba való bajtársak között. Ezeken a beszélgetéseken világosodik meg előttünk, hogy ezután tudatosan, állnak őrt nemcsak hazánk védelmében, hanem dolgozó népünk minden rendű és rangú ellensége ellen. Ezért mondta nekem K. I. amikor a nemtudom hányadik szalámiszsemlyét tüntette el a szünetben: — Édesapám sokszor mondogatta amikor elértem a sorköteles kort: „megemlegeted te még a magyarok istenit!” Nekem az a véleményem, hogy kel a katonaidő, mert az jó útravalót ad egy egész életre. Aki pedig fegyelemszerető ember, annak sincs mitől tartania. Bartha Tibor