Fejér Megyei Hírlap, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-01 / 77. szám
1. oldal. A kölcsönös bizalom légkörében Politikai tájékoztatót tartott a közelmúltban megyénk egyik vezetője egy intézménynél, s ennek keretében hangsúllyal beszélt az új vezetési stílusról, a párt és a tömegek közötti kapcsolatok erősítésének szükségességéről, a pártonkívüliek megbecsüléséről, a szektás, dogmatikus nézetek elleni harcról, egyszóval Mindarról, amit ma pártunk a tennivalók első sorában említ. A Beszéd elhangzása után a helyi vezetők egyike odament az előadóhoz, s miután régi barátként üdvözölte, bizalmassá halkított hangon ezt kérdezte tőle: — Sok jóról, szépről beszéltél, elvtárs, bizonyára tetszik az embereknek ez a hivatalos politikai vonal... — No de hát áruld el azt is, hogy mi a bizalmas álláspont?!... A válasz akkor ott nyomban, érthetően és világosan elhangzott, de mert hasonló kérdések — vagy kételyek — másban is feléledhetnek, meg kell ismételni azt: nincs egy második, valamilyen ,,titkos” vonal a párt politikájában, nincsenek hátsó gondolatok, melyeket szépen csengő szavakkal láthatatlanná kell tenni a tömegek előtt. Nincsenek „csak a párttagok számára” feliratú receptek, melyek a közvélemény elé tárt terveknél, szándékoknál gyorsabban vagy hatékonyabban gyógyítják népgazdaságunk apróbb-nagyobb bajait, és nincsenek logikai „kiskapuk”, melyeken át a hétköznapok valóságából kevesek amolyan törvényen kívüli területre menthetik pl. téves nézeteiket. Forfése politikája Van csal a pártnak: az, amelyet őszintén és nyíltan a dolgozók elé tárt, amelyet a múlt tapasztalatai s a társadalmi fejlődés törvényei alapján dolgozott ki, és amely a szocializmus felépítésével milliók óhaját valósítja meg. Aki ezt nem érti meg, az legfeljebb csak a jelszavaknál tart, s adósa önmagának a marxizmus—leninizmus mélységes megértésével. Sokszor elmondottuk már 1956 óta, de máig sem kopott meg a tétel igazsága: nem járnak nálunk külön úton a szavak és a tettek. Ezt a megállapítást egy láncszemmel ki is bővíthetjük, s az igazság erejével írhatjuk le: nincs eltérés a gondolatok és a kimondott szavak között sem. Amikor pártunk és kormányunk vezetői a dolgozók körében az ország ügyeiről beszélnek, minden alkalommal őszintén, „lakkozás” nélkül adnak tájékoztatást, s nem csak az eredményeket sorolják fel, hanem a nehézségeket is, melyeket még le kell gyűrnünk. De akár dicsérni kell, akár elmarasztalni, mindig kimondják gondolataikat, hogy azután meghallgassák: elképzeléseikkel, terveikkel, véleményükkel egyetért-e az ország lakossága. Az élet, az országépítés gyakorlata bizonyította be, hogy csak ez az egyvonalú, őszinte és szókimondó politika alkalmas a párt és a tömegek közötti kölcsönös bizalom kialakítására. Kádár elvtárs a közelmúltban, az Ikarus-gyárban tett látogatása alkalmával azt mondta, hogy „a szocializmust építeni csak az emberek szívével, akaratával lehet”. És mi mással lehetne megnyerni az emberek szívét, tettekre mozgósítani az akaratát, ha nem a nyílt beszéddel, a szándékok, a szavak és a tettek egybecsengő ■ -.págával. A kollektív vezetés tártunk bölcsességének fontos forrása. Ez a vezetési forma egyegy testületen belül a határozatok közös meghozatalát, a káros szubjektivizmus kiküszöbölését jelenti. És mit jelent egy egész nép viszonylatában? Elsősorban azt, hogy a párt támaszkodik a tömegek véleményére, figyelembe veszi a dolgozók érdekeit, s olyan döntésekkel áll elő, melyeket az egyszerű emberek milliói a sajátjuknak éreznek. Ilyen helyzetben pedig nem a parancsolgatás és a rideg utasítgatás a termelőtalaja a párt és a nép közötti kölcsönös bizalomnak, hanem csak a nyílt, szókimondó beszéd, a türelmes meggyőzés és a nép szolgálatának őszinte szándéka. Ebben a légkörben nem lehet helye semmiféle „titkos” politikai vonalnak, frázisokat pufogtató szemforgatásnak. Jól tudjuk: népi demokráciánk hajója csak a kölcsönös bizalom szelével jut el a szocializmus felépítésének Jóreménység-fokáig. Vannak még, akik nehezen fogják fel, hogy a felszabadulás óta eltelt tizenhat esztendőben népünk politikailag nagykorú lett. A szélsőséges vezetési módszerek felett eljárt az idő, és sem a pártéletben, sem a gazdasági fronton nincs hitele az olyan vezetőnek, aki az emberséget és a bizalmat önkényeskedéssel, bürokratizmussal akarja helyettesíteni, vagy aki a párt helyes politikáját liberalizmussal, elvtelen megalkuvással ferdíti el. Fel kell lapozni az ilyen vezetőnek az MSZMP VII. kongresszusának anyagát, mert érthetően, félre nem magyarázhatóan leszögezi: „Nekünk a népet kell szolgálni... nem való a pártba, aki nem érti, hogy a párt tevékenysége a tömegekbe vetett bizalomra épül..” Persze nem elégséges erről a bizalomról általában beszélni. Számos formában és soksok alkalommal — a pártonkívülieknek vezető funkcióba állításával, felelős megbizatással, társadalmi feladattal — ki kell nyilvánítani, hogy a tennivalók elvégzésében, terveink valóra váltásában pártunk bizalommal támaszkodik a tömegekre. És maradéktalanul érvényt kell szerezni annak a helyes elvnek is, hogy az embereket a végzett munkájuk alapján ítéljék meg, s hogy a vélt előjogok helyett az emberről alkotott vélemény kialakításánál a mérce szerepét a szocializmus felépítéséért kifejtett munka töltse be. Noha a békés építés időszakát éljük, ma is születnek forradalmi tettek, a munkasikerek, kiemelkedő termelési eredmények ezek, s nyomukban olyan megbecsülésnek kell járni, hogy a dolgozó érezze a tisztelet és az elismerés melegét. Ahhoz, hogy a párt egyvonalú, kitérők nélküli politikája a mindennapok gyakorlatává váljék, szívós és következetes elvi-gyakorlati munkára van szükség. Nem elégséges az, hogy a vezetők meggyőződéssel hirdetik a régi, káros szemlélet felszámolását. Múlhatatlanul szükséges az is, hogy a kisebb beosztásban dolgozók is magukévá tegyék a helyes elveket, azok szerint és azok szellemében cselekedjenek. A szektariánus szemlélet olyan megnyilatkozásai, mint a párt „titkos” politikai vonalának keresése — el kell, hogy tűnjenek a közéletből, mert a szocialista építés ügye, s a melléje felsorakozott tömegek elutasítják azt, mert a kölcsönös bizalom a párt és a nép között nem tűr meg semmiféle ferdítést, titokzatossága, kétszínűséget. Mennyire igaz, a szocializmust csak az emberek szívével és akaratával lehet építeni! És mennyire megnyugtató, hogy ennek a szívbéli akaratnak jártunk a nyíltszavúság, az őszinteség, a kölcsönös bizalom szálaiból készít puha fóc-figet Bamhida Tibor Militarismus és MÉG AZ AMERIKAI Newsweek is rosszalóan jegyezte meg a minap, hogy a Szövetségi Köztársaságban Odera és Neisse folyók jelezte keleti határ elismerésének gondolata főbenjáró bűnnek számít s e gondolat híveinek isten irgalmazzon. Lázadók természtesen akadnak, de ezek a bonni inkvizitorokkal találják szemben magukat. A Süddeutsche Zeitung pár naapral ezelőtt a moszkvai nagykövet, Kieli ügyének lezárásakor azért sopánkodott, hogy befolyásos körök különféle machinációi, amelyekkel elérték egy számukra kellemetlen ember félreállítását, sajnos, nem tisztázódtak. De elég egy pillantás a nyugatnémet, gazdaság struktúrájára, s előbukkannak azok a bizonyos befolyásos körök, sőt láthatóvá lesz a leírt arcokban levő mérhetetlen hafnium is. S ez esetben nem sok fabtózia kell annak elképzeléséhez, milyen veszélyt jelent a revánsizmitus, a ‘arizmus és hogyan érvények az effajta tenderíciók a nyugatnémet közéletben. A nyugati propagandisták gyakran hivatkoznak arra, hogy az NSZK részéről nem fenyegeti veszély Európát, hiszen a Bundeswehr nevetségesen kis létszámú. Arról persze már kevesebb szó esik, hogy a jelenlegi Bun a nyugat-német deswehr valójában gerince egy bármelyik pillanatban kialakítható milliós tömeghadseregnek. A Szovjetunió egyik jegyzéke nagyon találóan állapítja meg, hogy a militarizmus szempontjából ma már a laboratórium sokkalta veszedelmesebb a kaszárnyánál. A nyugatnémetországi kutatóintézetek zárt ajtók mögött egy idő óta a Bundeswehr atomfegyverzettel való ellátásán dolgoznak. Az 1956—57. évi 44 millió márkával szemben az 1959 60. évi költségvetés már 288 milliót irányoz elő atomkutatásokra. A FEGYVERKEZÉSI ÜZLETBEN a nyugatnémet gazdasági élet hatalmasságai viszik a főszerepet, ugyanazok a mammutmonopóliumok, amelyek annak idején uralomra segítették Hitlert és mindvégig támogatták rablóháborúját. E monopóliumok megbízottai ülnek az államapparátus valamennyi kulcspozíciójában. Embereik ott vannak a Bundestagban, s a parlamenti bizottságokban érvényesítik befolyásukat, mert ezek a bizottságok döntenek a lényeges kérdésekben, és e döntéseket a parlamenti szavazógépezet rendszerint vita nélkül jóváhagyja. Pferdmenges bankárról, aki egyébként Adenauer testi-lelki jóbarátja, járja az a hír, hogy 12 éves képviselősége alatt egyetlen monopóliumuk egyszer sem emelkedett szólásra a parlamentben, de a pénzügyi bizottságon keresztül lényegében ő irányítja az ország pénzügyi életét. Adenauer, aki egyébként többszörös milliomos, maga is érdekeltségekkel rendelkezik a fegyverkezési iparban. Jelentős Daimler-Benz részvénypakett van a birtokában, így nem csoda, ha ez a stuttgarti részvénytársaság egyre több hadimegrendelést kap a Strauss-minisztériumtól (az új nehéztankok motorját is ez a cég szállítja). Üzleti kapcsolatai vannak Abs személyén keresztül az egyik legnagyobb bankkal, a Deutsche Bankkal. Fia, ifjabb Konrad Adenauer igazgatósági tag a Rajna-Vestfáliai Villamossági Társaság egyik leányvállalatánál. A cég egyébként az NSZK legnagyobb áramtermelője, s ez látja el energiával a Rajna- és Ruhrvidék iparvállalatait. A KANCELLÁR CSALÁDJÁNAK egy másik tagja, dr. Max Adenauer 1953. óta felügyelőbizottsági tag a kölni Lufthansa Rt-ban. Egyébként szoros kapcsolatok fűzik őt Heinkel repülőgéptervezőhöz és a repülőgépgyártáshoz. A kancellár unokája, haláláig (tavaly ősszel hunyt el), kereskedelmi igazgatója volt a müncheni Iparigazgatási Társaság bonni leányvállalatának. E társaság, amelyben komoly érdekeltsége van Strauss hadügyminiszternek, főként az atomfegyverkezés területén fejt ki tevékenységet. Kurt, az unoka helyét a Strauss-féle cégnél valószínűleg Max, a „repülőgépszakértő” veszi majd át. Strauss képviseli a kormányban az I. G. Farben érdekeit. A tőke és a termelés koncentrációja példátlan méreteket öltött Nyugat-Németországban. A nyugatnémet gazdasági életet 17 mammutmonopólium tartja ellenőrzése alatt (a részvénytőke 77,8 százaléka összpontosul a kezükben). Az acéltermelés 3/5-e hat kohászati konszern: a Thyssen, a Krupp, a Mannesmann, a Hansel, a Klöckner és a Hoesch cég üzemeiből származik. Az elektromossági iparban két társaság uralkodik: az AEG és a Siemens. A vegyi ipar koronázatlan császára az I. G. Farbenindustriehatáskörébe tartozik 56 részvénytársaság és 181 leányvállalat, 150 ezer embert foglalkoztat, tiszta haszna 1959-ben meghaladta az 1,2 milliárd márkát). Óriási hatalom összpontosul a három nagybank, a Deutsche Bank, a Dresdner Bank és a Commerzbank kezébe. Aktívájuk 26 milliárd márkára rúg, s bár alaptőkéjük a nyugatnémetországi részvénytőkének mindössze 2,4 százaléka, ennek ellenére az összes bankbetétek 55,5 százaléka náluk van elhelyezve. Képviselőik 2000 részvénytársaság és kisebb bank felügyelő bizottságában foglalnak helyet. EZEK A MONOPÓLIUMOK rendelkeznek lényegében azzal az óriási gazdasági potenciállal, amelyet Nyugat-Németország képvisel. A szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy Nyugat-Németország már 1959-ben rendelkezett akkora ipari potenciállal, mint amekkora Hitler Németországának 1944-ben rendelkezésre állt, márpedig köztudomású, hogy a német ipar éppen a háború utolsó évében fejtette ki képességeinek maximumát. Ennek a gazdasági fejlődésnek a forrásait részletesen elemezték. Közismert tény, hogy óriási szerepe volt annak a 4 milliárd dollárnyi segítségnek, amelyet az Egyesült Államok kormánya 1949 és 1960 között belepumpált a nyugatnémet gazdaság vérkeringésébe. HA EHHEZ HOZZÁTESSZÜK, hogy a hivatalos nyugatnémet politika vezérgondolata az egykori nagynémet határok visszaállítása, akkor tökéletesen igazat kell adnunk annak az amerikai publicistának, aki így írt a Gazette and Dailyben: „Ma Nyugat-Németország az új agresszió szerepköréhez nemcsak ipari és katonai potenciállal, hanem elegendő nacionalista fűtéssel is rendelkezik.” Éppen ez teszi veszélyessé a mai nyugatnémet politikát Európa népei sz»"”«"'"Hűből. Zala Tamás FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Vasárnap, 1962. április 1. Napirenden a kulturális munka tavaszi és nyári programja A Megyei Művelődési Bizottság legutóbbi ülésén jóváhagyta a kulturális munka tavaszi és nyári programjának főbb irányelveit. E programjavaslat a Megyei Párt vb-nek a sárbogárdi járás kulturális helyzetével kapcsolatos megállapításainak, a múlt év tapasztalatainak figyelembevételével, valamint a Megyei Ágit. Prop. Osztály mellett működő kulturális aktíva csoport és valamennyi tömegszervezet javaslata, kölcsönös együttműködése alapján készült el. A Megyei Művelődési Bizottság e program megvalósításával azt a kettős célt tűzte ki, hogy megtesszük az első határozott lépéseket a népművelés idényjellegének megszüntetésére és mind szélesebb tömegeket vonunk be a népművelés áramkörébe. Éppen ezért nagyon fontos dolog annak a vizsgálata, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy a kulturális munkában tavasszal ne történjék kapuzárás, hogy e munka állandó jellegű és rendszeres legyen. A tavaszi és nyári hónapok gazdag lehetőségeket nyújtanak városainkban és termelőszövetkezeti községeinkben egyaránt a népművelési munka tudatos és rendszeres végzésére, természetesen alkalmazkodva az évszakok adta lehetőségekhez. Gondolunk itt vidám majálisokra, kirándulásokra, túrákra, együtt a természetjáró szakosztályokkal, sportjátékokra, szabadtéri előadásokra stb. Székesfehérváron, Dunaújvárosban, járási székhelyeinken és másutt is a dolgozók munka után a délutáni és esti órákban szívesen hallgatnak térzenét, vagy a székesfehérvári Dózsa ligetben elhelyezett TV pavilonhoz hasonlóan parkolkban és egyéb erre a célra alkalmas helyeken elhelyezett TV készülékeknek, szabadtéri előadásoknak nagy sikere lehet. Ugyancsak a parkokban, strandokon vagy hasonló helyeken ahol nagyobb tömegek töltik szabad idejüket olvasó pavilonok létesítésével, folyóiratokat, napilapokat, novellás köteteket, versköteteket, kis regényeket helyezhetnénk el. Hasonló célt szolgálhatnának a Földműves Szövetkezetek által szénen berendezett cukrászdákban elhelyezett folyóiratok, újságok és könyvek is. A tavaszi és nyári programban kiemelkedő helyet foglalnak el a lakosság minden rétegét mozgósító „Falu Napok”. A múlt évi seregélyesi tapasztalatokat figyelembe véve megyénk 10—12 községében kívánunk falunapokat rendezni, így például Bicskén, Csákváron, Soponyán, Enyingen, Cecén és másutt megrendezésre kerülő falunapok egyben több község, egy-egy körzet felnőtt lakosságának, ifjúságának, baráti találkozójává válhatna sport- és kulturális tevékenységgel. Sikeresnek ígérkeznek a Velencei-tavi rendezvényeink is. A falunapokkal kapcsolatban olyan javaslat hangzott el, hogy ezek időpontját helyes lenne egyegy évfordulóhoz kötni és hagyományossá tenni, így például Bicskén az augusztus 20-i ünnepség keretében rendeznek falunapot és ez a dátum egyben a Művelődési Ház fennállásának 10. évfordulója is. Hasonló fontos dátum lehetne a tsz megalakulásának évfordulója vagy egyéb a falu életében fontos helyet betöltő esemény. Seregélyesen azt tervezik, hogy ebben az időszakban munkás-paraszt találkozót, majd később szeptember végén pedig nagyszabású ,,Honvédelmi Napot” rendeznek, a Néphadsereg és a Magyar Honvédelmi Sportszövetség bevonásával. E példákhoz hasonló kezdeményezések a helyi szervek öntevékenysége tovább gazdagíthatja az elgondolásokat, a falunapok, gyermekműsorok, kiállítások, ügyességi versenyek megannyi lehetőséget kínálnak. Számítunk e rendezvényekben az üzemi és falusi kulturális- és népi együttesekre, irodalmi színpadokra és sportkörökre is. Tapasztalataink szerint a megyei tervek elkészítésében a tanács irányításával a különböző tömegszervezetek egyetértve vettek részt. A tavasz beköszöntésével, mely reméljük már nem sokat várat magára, a járási és községi tervek pontos elkészítésében és ezek végrehajtásában, a gyakorlati munkában kell együtt dolgozni. Ha élünk a lehetőségeinkkel és egy nyelven beszélünk, ha az „együtt” nemcsak a■zolam, hanem valóság lesz, akkor szép eredményeket érhetünk el: mind több dolgozó társunk életét tehetjük tartalmasabbá, gazdagabbá, vidámabbá és derűsebb- Pan I László