Fejér Megyei Hírlap, 1962. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

Csütörtök, 1962. május 3. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A CUKORGYÁR arany lakodalma­ ­ proletariátus nagy nemzet­*d­közi ünnepén töltötte be ötvenedik születésnapját a gyár. A gyár régi dolgozója, a törzs­gárda tagja Félix Andor elvtárs, igazgató beszél. Mintegy ezren hallgatják. Hogy milyen volt az 50 év? Hát bizony nem a leg­gördülékenyebb. 1912-ben, ami­kor első üzemeltetésre készültek, csupa idegen szakember állt a gépek mellett, még a segédmun­kaerő is cseh és morva volt. Csak egy eresz ember, Magyar Gyula kapott munkát akkoriban. Hatezer hold termését 7659 vagon cukorrépát dolgozott fel akkor az üzem. A napi kapacitás 70—80 Vagon volt. Ma pedig jó kilenc­ven vagonn­al több az idényben a napi feldolgozásra kerülő adag. Sokan helyeslően bólintottak, amikor a vállalat igazgatója em­legette a közvetlen államosítás előtti évőket. A jelenlévők közül emlékeztek arra a 19 napos üze­meltetve, majd az ezt kö­vető 1948-as termés is csak alig több, mint egy hóna­pos munkát adott. Az államosítás első évében már 11 600 vagon ré­pa kínálkozott feldolgozásra. Sok volt ez az előző évekhez képest s mégis mily kevés a múlt évi 23 ezer 692 vagonhoz mérve A leg­közelebbi idényben pedig száz­negyvenöt napon keresztül zúg­nak a gépek, ömlik a cukor. Jó estés a környezet. Árnyé­kot­ nyújtanak a fák, fel­üdülést ad a tó, kellemes szóra­kozást, kulturálódást biztosít a jól karbantartott sportpálya, s művelődési otthon. Korszerű für­dő, öltöző várja a dolgozókat, jóízű a falat, olyan mint otthon, amit az üzemi konyhában tálal­nak az asztalokra. S most ismét építkeznek. Nyolc kétszoba-össz­­komfortos lakást „varázsolnak” az építőmunkások a gyártérség­ben, s az idén már új munkás­szálló fogadja a zalai, hevesi és békési idénymunkásokat. Siófo­kon üdülő, sok-sok új gép s má­sodik ötéves tervünkben ismét újabbak — korszerű répavágó ál­lomás,­­ répaszivattyú, ipari vízmű stb. — gazdagítják a ma arany-lakoldalmat ülő üzemét. Csak így biztosítható, hogy az ötéves tervünk végére kétszáz vagonra nőjjön a napi feldolgozás. S ezek mind megtoldják azt a har­­minchárom millió forintot, amit az államosítás óta fordítottak a gyár fejlesztésére. D­f­­r. Dobronaky Gyula, a mi­niszter első helyettese kitüntetéseket, jutalmakat ad át a gyár régi és új dolgozóinak. Elsőnek Unek Schneider elvtárs­sal szorít kezet. Kedves vendég ő itt a gyárban. Édesapjával együtt építette, rakta le a ma évfordulót ünneplő gyár alapját. Csehszlovákiából érkezett felesé­gével együtt a gyár vezetőinek, dolgozóinak meghívására. S együtt érez, örül a szép tavaszi napon az ercsiekkel. Fr. Belousek levélben köszönte meg a meghí­vást és további jó munkát kíván a gyár dolgozóinak. Idős ember már, nem tudott utazni, hogy részt vegyen az évfordulón, de szívből gratulál. * ]VT­ehéz volna papírra rögzíte-t­­ ni a sok-sok nevet, akik munkájuk elismeréseként minisz­tériumi kitüntetést, jelvényt, vagy jutalmat vettek s akiket a vállalat jutalmazott. Liszi György, Magyarics Lajos, Schillinger Jó­zsef nyugdíjas, Uitz János, Fe­hérvári János, Vioralek Lajos és a többiek valamennyien rászol­gáltak az elismerésre. És mit mond erről Magyar Gyula, aki ötven évig dolgozott az üzem­ben. — Alapítója voltam a gyárnak — szól, miközben kezében tartja a kis borítékot. Lejátszódik előtte, mint már annyiszor, a 17 éves fiatal mun­kája. Az a január eleji nap, ami­kor fogta a mérőszalagot, hogy kijelöljék a mai gyár helyét. Egyedül volt magyar az üzem­ben. Megtanulta a rézművességet, volt a répaúsztatónál. Amikor Petruha megkérdezte: akar-e ál­landó munkása lenni az üzem­nek, ő örömmel bólintott. Ismer­te a gyár lelkét, szívét s amikor 1919-ben a csehek elmentek a vállalattól, már minden folyama­tot ismert, az úszta­tótól a cukor­­raktárig. — * Q szinte, kommunista ember — mondta Lévai János elvtárs a gyár párttitkára. S közben szemével nézte az esz­tergályost, Kovacsevics Frigyest. Jó munkás, becsülettel helytáll. Tizedik éve dolgozik már az üzemben. — Amikor idejöttem, csak se­gíteni akarom. A MÁVAG-ból jöttem, esztergályos-hiány volt a gyárban. S aztán itt ragadtam, itthon. Megszerettem munkatár­saimat, szót értünk a műhelyben. És sorolja, mi minden tartozik munkájukhoz, a tizenegy eszter­gályos mindennapjához. — Most a fiatalok nevelésével törődünk. Azt akarjuk, hogy Jár­­fás Mihály, Baki László, Domon­kos István is tagja legyen a gyár törzsgárdájának, hogy színes-lé­­lekk­el dolgozzanak, hogy otthon­rá találjanak a vállalatnál. Ők is ott vannak, az esztergá­lyosok a harmincnégy szocialista brigád címért versenyzők sorá­ban s ott lesznek a közel két millió forintnyi kongresszusi vál­lalás valonaváltói között. * A zöld pázsiton pattan a lab­da. Négy Kinizsi b­ácsi, szabadbattyáni, dunaújvárosi és a „hazai” mérkőzik sakkban, lab­darúgásban, kézilabdában, teké­ben. S kezdődik a tánc, a vi­dámság. És ma már ki-ki mun­kahelyén gondol a megtett és előttünk álló útra. Németh Erzsébet * Kétórás felvonulás Dunaújvárosban Dunaújvárosban, az új város falai között­ tartott, tizenkettedik seregszemle a béke és a békés építő, munka szellemében folyt le. Ez a ket éltető és a VIII. pártkong­resszust köszöntő táblák, a szocia­lista brigádok eredményeit ismer­tető feliratok és zászlóerdők alatt vonultak fel a dunaújvárosiak A régiek közöl, akik a legelső du­naújvárosi májusi seregszemlén is ott­ voltak, sokan vonultak fel, köztük Botocska Pál kőműves és Bárkányi Dezső vasmű-dolgozó. A felvonulást az úttörő díszezred men­tje vezette be. Majd az is­kolások ,csoportjai után a Dunai Vasmű dolgozói haladtak, csoport­jaik élén a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját vitték. A Vasmű­­végeláthatatlan menetében Vitt­ forgó­ ötágú csillagjának Vé­gein a szovjet holdrakéta, a Lu­­nyik, a Szputnyik 1, Szputnyik 2, valamint a Vosztok kicsinyített másai ..-forogtak.. Az egyik szput­­nnyikban íszloboda,Jancsi KISZ- fiatal ült. Mint minden évben, ez idén is volt a menetben új üzem. A Dunai Szalmacellulóze­­gyár Szerelői­­és dolgozói vonul­tak fel első ízben a májusi sereg­szemlén. Soraikban ott voltak a gyárat szerelő angol szerelők is, közülük az egyik magyar zászló­val a kezében. Az épülő hideg­­hengermű, dolgozói a meleghen­germű­viekkel vettek részt a fel­vonuláson. Az építők érdekes élő­kép sorozatban mutatták be Dó­zsa Györgytől felszabadulásunkig a m­ gyar nép szabadságmozgal­ma­­t. Kétórás impozáns május el­sejei seregszemle végén délben megnyitották az újjáalakított Vi­dám Parkot, s elindult első útjára a kiszélesített vonalon az úttörő vasút két mozdonya. . Szeme alatt sötét karikák keletkeztek. Noha egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy az ellene elkövetett me­rényletet nem fogják-e megismételni, önmaga miatt egy pillanatig sem nyugtalankodott Az a gondolat, hogy Rimma is áldozatul eshet, gyötrelmet okozott neki. A doktor csak akkor látta meg az újonnan érkezetteket, amikor az egyik már átlépte a küszöböt és segített a másik­nak, aki alig állt a lábán. — Segítsen, doktor — szólalt meg rekedt hangon a sánta. •»— Lisztet raktam le és tessék... kifordult a lábam a helyé­ből. Nem bírok járni... Köszönöm, a társam segített, hogy eljuthassak önhöz. A beteg már ágyon feküdt, amikor az ajtó felé nézett. Egy harmadik, bekötött kezű ember lépett be a rendelőbe. Az új látogató, amikor a tükörben meglátta saját képét, egészséges kezével megigazította félrecsúszott nyakkendőjét és ránézett a fekvőre. Azután elfordult és a másik embert vette szemügyre, aki az ajtó közvetlen közelében állt. — Doktor, én ráérek, kezelje le először ezt az elvtársat — kérte csendesen az ágyban fekvő a fö­léje hajló doktort. Amikor az orvos értetlenül te­kintett rá, magyaráz­kodni kezdett: — Nem szeretném, ha idegenek előtt kezelne... — Var­­savszkij csak ekkor nézte meg jobban az utolsónak belépett fia­talember arcát. Szúrós tekintetéből, egész alak­jából megfeszített fi­gyelmet lehetett kiol­vasni. — Nem, még mit nem — szólt közbe hirtelen a fiatalember —, maga 3. oldal. Odaítélték az 1961 évi Nemzetközi Lenin Békedíjat — Dobi István a kitüntetettek között — A Nemzetközi Lenin Békedíja­kat Odaítélő Bizottság az 1961. évi díjakat, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért folytatott harcban szerzett kimagasló érde­meiért a kövekezőknek ítélte oda: Kwame Nkrumah ghanai ál­lamférfinak,­­ Pablo Picasso francia festőmű­vész és közéleti személyiségnek, Dobi Istvánnak, a Magyar Nép­­köztársaság államférfiénak, Faiz Ahmad Faizu, pakisztáni költőnek és társadalmi személyi­ségnek, Olga Poblete de Espionosa chilei közéleti személyiségnek.. A Nemzetközi Lenin Békedíj Bizottság Dmitrij Szkobelcin aka­démikus elnökletével április 19-én és 20-án tartotta üléseit. A bizottság döntését kommen­tálva Szkobelcin akadémikus el­mondotta, hogy Dobi István egész életét a népe boldogságáért ví­vott harcnak s az emberi hala­dás ügyének s­zentelte. Fiatal éveitől kezdve tevékenyen részt vett a dolgozók felszabadító mozgalmában, bátran harcolt a kizsákmányolás ellen, a szegé­nyeik védelmében. A második vi­lágháború időszakában Dobi Ist­ván az ellenállási mozgalom egyik vezetője, szilárd antifasiszta har­cos volt. Attól kezdve, hogy Magyaror­szág népköztársasággá alakult, Dobi István fontos állami és tár­sadalmi munkát végez. Mély meggyőződéssel küzd a békéért és a népek barátságáért, ered­ményesen hozzájárul a különbö­ző társadalmi rendszerű államok békés együttélése elvének meg­valósításához. Dobi István tevé­kenyen részt vesz a békemozga­lomban, gyümölcsöző munkássá­gát jól ismerik az európai társa­dalom széles rétegei. Szkobelcin akadémikus a to­vábbiakban elmondotta, hogy­­a szovjet emberek sok sikert kí­vánnak a kitüntetett békeharco­soknak nemes munkájukhoz. A Lenin nevét viselő megtisztelő díjra méltatott személyiségek egész életüket a tartós béke biz­tosításának és a népek barátsága megszilárdításának szentelték. A Nemzetközi Lenin Békedíja­­kat Odaítélő Bizottság április 20-i ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben többek között ez áll: „A Nemzetközi Lenin Békedíj Bizottság, miután számításba vette az egyetemes leszerelési és béke-világkongresszus átfogó és reprezentatív jellegét, egy­szersmind nagy jelentőséget tu­lajdonítva a különböző nézeteket valló politikusok, társadalmi­­ személyiségek és kulturális ki­válóságok, valamint a leszerelé­sért és a nemzetközi együttmű­ködésért küzdő különböző szer­vezetek találkozójának, meghívja a Lenin béke­díjasokat, vegyenek részt a kongresszuson és minden eszközzel támogassák munkáját’’. (MTI) Suurella lämmöllä tervehdimme veljeskaupunkimme Remin edustajia ja sen kaupungin johtajaa l Szeretettel köszöntjük Székesfehérvár finn testvérvárosának? Remi város küldöttségét és polgármesterét Május 1-én kedves vendégek érkeztek Székesfehérvárra. Finnország Remi váro­sának küldöttsége. A küldöttséget Risto Holtta polgármester vezeti. A finn küldött­ség a testvérváros, Székesfehérvár városi tanácsának meghívására érkezett a megye­­székhelyre. A finn vendégek megtekintet­ték a május elsejei felvonulást, szerdán pe­dig a városi tanácsnál találkoztak a város és a székesfehérvári járási tanács, a párt­bizottság, a megyei és városi KISZ bizott­ság vezetőivel. Fogadta a finn vendégeket Juhász János elvtárs, a megyei pártbizott­ság első titkára is. Kemi városának küldöttsége tíz napot tölt városunkban. Megismerkednek annak életével, a tanács tevékenységével. Látoga­tást tesznek a vendégek Dunaújvárosban, a Velencei tó vidékén és megyénk más he­lyein. korábban jött és segélynyújtásra is sürgősebben van szük­sége. Ráadásul szemmel láthatóan erős fájdalma is van, ne­kem meg csak egyszerű átkötésre lesz szükségem — ismét az ajtónál álló emberre nézett, majd ráült az ablakpárkány­ra és figyelmesen nézte Varsavszkijt. Közben felhúzta bal szemöldökét, minek következtében harmonikaszerű ráncok keletkeztek a homlokán. Az orvos csak most ismerte fel benne azt az embert, aki Zavjaloval együtt foglalkozott a számára oly emlékezetes merénylet nyomozásával. Mintha eszébe villant volna valami, Varsavszkij határozott mozdu­lattal felgöngyölte a beteg nadrágszárát a beteg térde fölé. A következő pillanatban egy hasbarúgástól hátrarepült, le­esett a földre és magával rántotta az asztalt is a rárakott műszerekkel együtt. Még mielőtt felkelhetett volna, az ágyon fekvő „beteg” leugrott az ágyról és tőrrel a kezében ráron­tott. Az ajtóban álló ember gyorsan becsapta az ajtót és rá­­rolta a reteszt. Csaknem egyidejűleg üvegcsörömpölés hal­latszott és Szolovjev, mint egy megfeszített rúgó, előre pat­tant. 1 • ' . a .! — Fel a kezekkel! Vagy lövök!... — Pisztollyal ,a keze­ljen állt, a betört ablakon keresztül pedig néhány, ember ugrott be a szobába. Szolovjev mérgesen, szinte gorombán tartóztatta fel a szobájából kiszaladó Rimmát. — Senki se mozduljon! Menjenek be a sarokba! — kiál­tott parancsoló hangon. Rimma meg sem hallotta és oda­rohant a földön fekvő bátyjához. Az orvos vállából kimeredt a tőr. A sebből nagy sugárban ömlött a vér... — Szolovjev elvtárs! — hallatszott egy hang az ajtó mö­gül. Az őr szólította a századost. Szolovjev kinyitotta az ajtót. Zavjalov állt a küszöbön. Pisztolyát a zsebébe tette és odament a zokogó Rimmához. A lány a padlón ült és az or­vos vállán végigfolyó vért törölgette. Zavjalov gyengéden megfogta a vállát és könnyedén felemelte a földről. Rimma még keservesebben kezdett sírni és arcát a fiú keblébe rej­tette. Zavjalov a lány haját simogatva igyekezett, megnyug­tatni, szemével pedig a földön fekvő orvosra hívta fel Szo­lovjev figyelmét. — Kinn áll a kocsi. Gyorsan! — mondta. (Folytatás a 6. oldalon) 14*

Next