Fejér Megyei Hírlap, 1963. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-01 / 26. szám

tiefer megyei Péntek, 1963. február 1. XIX. évfolyam, 26. szám. Ara: 50 fillér. FILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ■ '1 'MSI I II ti f i i ?•\ y.^'1 '» :V’-; ^ AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA­I Újtípusú iskola Dunaújvárosban Néhány hetes késéssel a napokban fejezték be a ne­gyedik dunaújvárosi új ál­talános iskola építését. A Gorkij-téren Kapsza Miklós, a Budapesti Műszaki Egye­tem tanársegédének tervei alapján olyan iskolatípust építettek fel, amelynek tágas és nagyablakos termei vilá­gosabbak a régebbi építésű tantermeknél. Az U-alakú földszintes épületben az első öt tantermet hónapok óta használják, most a további hét tanterem, a fizikai elő­adó, a tornaterem, és az igazgatói, valamint a tanári­­tzoda készült el. • A városi tanács tervosz­tálya, mint beruházó átvette ugyan az építőktől a hatmil­lió nyolcszázezer forintos költséggel épült iskola-kom­­binátot, amelyben még étte­rem is van. Azonban az üze­meltetést,­ a tanítást a szén­szünet után sem kezdhetik meg. Ugyanis az épület falai sokfelé nedvesek és a távfű­tés sem megfelelő. Oktatási és egészségügyi szakemberek véleménye sze­rint a tanítást csak akkor kezdik meg az új iskolában, ha a hiányosságokat teljesen a megszüntetik és az oktatás ■avartalan feltételeit bizto­sították. Járási első: a Dég ! Majdnem egy éve már, hogy a dégi Szabadság Ter­melőszövetkezet kongresz­­szusi versenyre szólító felhí­vása elhangzott. Először csak az sárbogárdi járás, később megyénk valamennyi termé­­szövetkezete is ehhez a­­ fel­híváshoz igazította kongresz­­szusi vállalását. A dégiek tel­jesítették a felhívásban adott szavaikat és az elmúlt eszten­dő m­inden kampányában szorgalmasan helytálltak, erejükből kellően mindent megtettek, hogy minél ered­ményesebben zárhassák a gazdasági évet. Elkészültek a zárszámadási m mérlegek, értékelni lehet az esztendő gazdasági, szervezeti eredményeit. A Sárbogárdi Járási Pártbizottság és a Já­rási Tanács értékelte a járás szövetkezeteinek eredményeit. Az értékelés alapján az első helyet a velejáró zászlóval és oklevéllel a Dégi Szatr-'-kiig Termelőszövetkezetnek ítél­ték. A második helyet az iga­­zi Lenin Termelőszövetkezet szerezte me®. Mindkét ter­melőszövetkezet zárszámadási közgyűlésén ismertették a TV m­unka versenyben elért ered­ményeit. Több mint harminc kísérleti ház épül az országban Az Építésügyi Minisztéri­um az idén több mint harminc kísérleti házat épít, hogy ki­próbálja a lakó-, a mezőgaz­dasági­ és az ipari épületek legújabb anyagait, szerkezeteit és a legkorszerűbb tervezési kigondolásoka­t Budapesten négy, Debrecen­ben, Szegeden, Győrött pedig egy-egy újfajta lakóházat emelnek. Mindegyiket natív épületelemekből rakják össze, de az­ elemeket különböző anyagokból készítik. A«lefitő» kísérletsorozattal készítik elő a szocialista mező­­gazdaság nagyarányú építke­zéseit. Rövidesen újfajta szer­kezetű sertéshízlalót, csibene­­velőt, gépszínt, magtárat és tehénistállót adnak át a Döm­­södi Állami Gazdaság apaj­­pusztai üzemegységében és Kisterenyén. Ezeknek az épü­leteknek egységes a váza, amelynek felállítása után már bármilyen anyagból el lehet készíteni az oldalfalakat és a válaszfalakat. A­z építésügyi minisztérium az idén még húsz­­ ilyen univerzális roezega­-kia- Lási épületvázat készig - megalakítja azt az építési szer­vezetet, amely sorozatban állít­ja fel majd ezeket a szerke­zeteket. A gépekkel jól felsze­relt építési brigád hat-hat nap alatt tudja­­összeszerelni az épület vázát, s a szokásos egy év helyett három hónap alatt elkészíti akármelyik gazdasági épületet. Az új elgondolások szerint azonban a legtöbb he­lyen csak az épület vázát ad­ják át a közös gazdaságoknak, s a falakat pedig a termelő­­szövetkezetek saját építési brigádjai készítik el a külön­féle helyi anyagokból. p.lTis Az első ezer tonna szalmacellulóz A decemberben felavatott a külföldi szakemberek né- és próbaüzembehelye­zett Do­­hány átalakítást is végrehaj­tót Szalmacellulózgyárban trattak. Egy kivételével a gyár­­csütörtökön gyártották az ez- ban valamennyi termelő egy­­redik tonna cellulózt­­ség működik már. Ugyanis "a • A decemberi indulás óta fehérítőben a klórgáz torony kétszer álltak le eddig a fa- még nem üzemel, és­­ emiatt lyamatos termeléssel. Egyszer még csak egy folyamattal fe­hérítenék. A hófúvások és a közleke­dési nehézségek ellenére a zavartalan próbaüzemeltetés­nek anyagellátási akadályai kincselnek. A nyitott és fedett raktárakban ugyanis vám ele­gendő szalmabála. A vegyi üzemekben viszont súlyosan nehezíti a termelést a gyako­ri vezeték elfagyás. A gyár dolgozói azonban mindig gőz­zel olvasztották a vezetékeket úgy, hogy még nem volt emi­att komolyabb kiesés. Az eddigi legmagasabb na­pi termelés januárban volt, amikor is ötvenegy tonna cel­lulózt gyártottak jó minőség­ben egyetlen nap alatt. A gyár első éves terve, tekin­tettel az első negyedév vé­géig tartó próbaüzem'’-'sre, tizenötezer tonna cellat . A­ napokban tartott idei első ter­melési tanácskozáson a gyár­ban megalakult nyolc brigád — amely a szocialista cím megszerzéséért is dol­gozik — vállalta a­ kitűzött éves terv gazdaságos teljesítését. Arra tettek ugyanis ígéretet, hogy a technológiai állásidőket a minimálisra csökkentik és ta­karékoskodnak az energiával. Az energiát és a gőzt egyéb­ként a Dunai Vasműtől táv­vezetéken kapják. Azonban egy idő óta a Dunai Szalma­cellulózgyárban is termelnek gőzt, a gyár erőművében az­zal a­z útgeneráló kazánnal, amelyben a cellulóztermelés közben keletkezett szennylú­got égetik el és regenerálják. Az eddig gyártott ezer ton­na cellulóz harmada fehérí­tett. Ez utóbbiból szerdán és csütörtökön szállították el az első vasúti kocsi cellulóz bá­lákat a Diósgyőri Papírgyár­ba, ahol finompapírt készí­tenek belőle. Eddig összesen k­étszázöt­ven tonna papíranya­got, szafimacelulózt kapott már a dunaújvárosi gyártól a Szolnoki, a Csepeli, a Fűz­fői és a Szentendrei Papír­gyári . A ZORD TÉL NEM ALKUSZIK m;iiiiiiimiii!iiiiiiiii(iiiimiiMiii!immiiiiiimi Jelentés as utakról iitiiiiiiiiiiiiitiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiimiHMmtiiiimiiiiiiimiiiiiimimiittiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiii itiiiiimmiiiiiimiiiimiiii Hóba fulladtak as időjárás-enyhülési remények Európában ismét támadás­ba ment át a tél: szerdán hó­viharok temették el az eny­hüléshez fűzött reményeket. A hideghullám fehér taka­rót borított Rómára, a Rivié­rára, Szicíliára és Szardíniára. Olaszországban a hó súlya alatt sok gazdasági épület be­omlott. A kárt kétszázötven­­ezer dollárra becsülik. Az is­kolákat három napra bezár­ták. A két Németországban mínusz 20 fokos hideg dermeszti meg a tájat, de a Rajnán sikerült fenntar­tani a hajózást. Jugoszláviában az újabb ha­vazás nagy közlekedési zava­rokat okozott, annál is in­kább, mivel számos faluval már az előző hideghullám ide­jén megszakadt a kapcsolat. Vannak falvak, ahová több mint két hete nem lehet el­jutni. Az iskolai szénszünetet újabb két héttel meghosszab­bították. Ausztriában lavina teme­tett el két egyetemi hall­gatót, s a meteorológusok jelentése sem biztató: mínusz 22 fokot jósoltak csütörtökre. Bulgáriában ugyancsak za­varokat okozott a fagy. Az is­kolákban február elsejétől február 10-ig meghosszabbítot­ták a szénszünetet. Angliában a rövid olvadás után ismé­t fehérré vált a táj és az angolok dideregve hall­gatják az újabb hideget jóso­­ló időjárásjelentésieket. A becslések szerint fél tá­bornok offenzívájának ed­dig 438 áldozata van Eu­rópában. Olaszország mér­lege a legsúlyosabb: 114, majd Anglia következik 113, Jugoszlávia 44, Nyu­­gat-Németor­szág 32, Spa­­­­nyolország 30, Hollandia 26 halottal. Jeges vihar zúdult szerdán az Egyesült Államokra is.* A forgalom az ország középke­leti részén sok helyen meg­szakadt. Hó és ólmos eső akadályozta a közlekedést Ar­­k­amsastól Észak-Karol­ináig. Számos iskolát bezártak. Ka­liforniában a hosszú száraz­ság hóviharokkal és esővel ért véget. Murray Mitchell amerikai meteorológus szerint — mint az AP jelenti — száz,'-'1—'■ időjárása mind hidegebbé vá­lik. A tudós kiszámította, hogy 1885 és 1940 között föld­golyónk átlaghőmérséklete egy fokkal emelkedett, 1940 óta azonban az irányzat a jelek szerint megfordult, az átlag­hőmérséklet egyharmad fok­kal csökkent és időjárásban most körülbelül a huszas évek színvonalán tartunk. Megyénkben a KPM Közúti­­ métert is elérik. A kora vég­­igazgatóságának hóeltakarító geli távolsági autóbuszjáratok gépei szünet nélkül dolgoznak, elindultak Székesfehérvárról, de a nagy szél újra betemeti azonban néhány közülük több­­az utakat. A 7-es és a 8-as órás késéssel ért rendeltetési műúton két hómaró és hat helyére. A Meteorológiai Inté­­zket biztosítja az akadálynál-­zet enyhébb időt jósol, a szél­kuli közlekedést. A 806-os út az­onban tovább tart. A hóta­­egyelőre járhatatlan. Komo­­karító gépek és a munkások lyabb akadályok a bekötő- szünet nélkül dolgoznak és utaknál vannak. Guttamási és fz­int­on Makon nemzti Magyaralmás közelében a hó­­közik még komolyabb akadó­­torlaszok helyenként a másfél­­ lyukbon. Meggyűlt a bajunk a faggyal.. Szerdán reggel kétszer for­dultak a mentők Székesfehér­váron, a Beloiannisz utcában. A 14. szám alatti házban esz­méletlen állapotban találták Csontos Ferenc, Farte Ferenc és Méhes Tibor munkásokat, az ÉM I. számú Gépszerelő Vállalat dolgozóit. Ugyancsak eszméletlen és életveszélyes ál­lapotban szállították kórházba a Beloiannisz utca 16. szám alatti ház lakásából özvegy Mészáros Imrénét, s a nála la­kó két ipari tanulót: Varsányi Jánost és Szőke Bálintot. A szobákban átható gázsrag ter­jengett — az éjszaka folyamán mindannyian gázmérgezést szenvedtek. Mi okozta a balesetet ? A Székesfehérvári Gázgyár dolgozói légkompresszorral törték fel a 80 centiméter mé­lyen megfagyott földet az ut­cában húzódó gázvezeték fö­lött, s csütörtök hajnalban­­ megtalálták a csőtörlést. Idő-­­­közben a városi tanács illeté­kes osztályának küldöttei a tisztiorvossal együtt szemlét végeztek az említett lakások­ban. A Gázgyár jelentése sze­rint a sérült vezetéket eltömöl­ték, a gázömlés megszűnt. A Gázgyár igazgató főmér­nökének tájékoztatása szerint már az ötödik jelentős csőtö­rést okozta az idei kemény tél fagya. S az erős fagy követ­keztében­ továbbra sem lehe­tünk biztosítva az ellen, hogy ne történjen további gázömlés. Újabb csőtörésről érkezett je­lentés a Kossuth utcából, s fel­­tételezések szerint a Belváros­nak a Szabadság térhez közel eső részén is történhetett gáz­ömlés, ugyanis a Népköztársa­ság úton és a Szabadság téren a telefonkábeleken szivárgó gázt észleltek a hivatalok, in­tézmények házi telefonköz­pontjaiban. " A fagy okozta csőtörések más veszélyt is hordoznak magukban. A megfagyott föld­réteg nem engedi át a szivárgó gázt, az tehát a törés helyétől jóval távolabb ömlik ki a réseken. A Székesfehérvári Városi Ta­nács és a Székesfehérvári Gáz­gyár ezért ismételt felhívást intézett a város lakosságához, hogy ha bárhol lakásban, pin­cében gázömlést észlelnek (a gáz jelenlétét átható szaga jel­zi), azonnal jelentsék a 10—92 és 10—95-ös telefonszámokon. A gázgyár szerelői éjjel-nap­pal ügyeletet tartanak. Aján­latos, ha a háziasszon­yok hasz­nálat után elzárják a mérő- és fogyasztókészülékek előtti csa­pokat, valamint a készülékeket használat közben ne hagyják őrizetlenül. Nagy gondokat okoz a fagy a székesfehérvári vízművek dolgozóinak is. Naponta átla­gosan hat csőrepedésről érke­zik értesítés, s a vezetékekből kiágazó közkutak közül is sok elfagy a külterületeken. A megelőző intézkedéseket meg­tette ugyan az igazgatóság, a fagy azonban továbbra is sú­lyos károkat okoz a vezeték­ben. A szerelők állandó szolgálatot tartanak, így a törések, fagyások nem okoznak jelentős fennakadást továbbra sem a város vízellá­tásában. Érdeklődtünk a szerdai gáz­ömlések áldozatainak egész­ségi állapota felől is. A me­gyei kórház lapzártáig érke­zett közlése szerint Szőke BA­ íeti állapota válságos, özvegy Mészáros Imréné, Varsányi János és Méhes Tibor —, akik a belgyógyászati és az ideg­osztályon fekszenek — szintén súlyos mérgezést szenvedtek, de állapotuk már nem élet­­veszélyes. Csontos Ferenc és Farte Ferenc állapota javult, rövidesen elhagyhatják a be­tegágyat — mekis — — Hat gázmérgezéses beteg a­ kórházban — Csőtörések városszerte — Éjjel-nappal dolgoznak a szerelők — A rádiószínház bemutatja... A magyar rádió hónapon­ként általában három új rá­diójátékot mutat be. A mai magyar szerzők művei mellett hangszalagra veszik a világ­­irodalom klasszikusainak leg­szebb alkotásait is. Ezenkívül igyekeznek megismertetni a­­ többszázezres hallgatóságot a modern külföldi írókkal, s az új irodalmi irányzatok képvi­­­­selőivel. A rádiószínház a klassziku­sok közül — a tervek szerint­­ — az első negyedévben Luigi Pirandello Az ember, az állat és az erény, Szophoklész Anti­goné, Shakespeare Macbeth, Schiller Ármány és szere­lem című műveinek rádióvál­­t­ozatát veszi magnetofonsza­lagr­a. A rádiószínházban február­ban tűzik műsorra Várkomyi Tibor izgalmas, feszült han­gulatú Katangai tudósítás cí­mű doki­merátum­játé­kát. Ugyancsak februárban hall­hatjuk Fülöp János mai tár­gyú rádiójátékát, az Alapo­zást is. Bizonyára nagy öröm­mel fogadják a rádióhallgatók O’Neill A jeges cipő drámá­jának márciusi bemutatóját. Tavaszal sugározza a rádió Marsall László A toronytól messze van az ég című hang­­játékát. Az­­ izgalmas előadá­­sok kedvelői Fletcher ameri­kai író Bocsánat, téves kap­csolás című detektív-játékán szórakozhatnak. A nagysikerű előadások mű­sorát magnetofonszalagokon őrzik a rádió archivumában. Az idén több régebbi sikeres rádiójátékot is felújítanak a rádiószínház archivuma-soro­­zatban. Elsőnek tavasszal Szo­­mory Dezső II. József-jét hall­hatjuk Tímár Józseffel a cím­szerepben. (MTI) Sikeres a szakoktatás Lajoskomáromban Ötödik hete tart Lajosko­­máromban az év elején meg­kezdődött szakoktatás. Janu­ár első napjaiban 44 termelő­szövetkezeti tag kezdte m­eg mezőgazd­a­sági szakismeretei­­­nek elméleti bővítését az ál­talános növénytermesztő szak­tanfolyamon, s 26 az állatte­nyésztők tanfolyamán. Az el­múlt hetek munkája igazolja, hogy az oktatók is és a hall­gatók is szorgalmasa­n végzik feladataikat. Az oktatók gon­dosan felkészülnek a soron­levő anyag előadására, a hall­gatók pedig figyelmesem kö­vetik a mondottakat, igyekez­nek abból minél többet elsa­játítani, emlékezetükben meg­őrizni. Meggyes­ László elvtárs, a szövetkezet elnöke szerint­ az elmúlt időben mindegyik tan­folyamon 8-8 előadást tartot­tak, összességében az eddigi munka kielégítő. A hallga­tók kényelméről, egészséges körülmények között való ok­tatásáról is gondoskodnak, minden közös foglalkozásra befűzik, a tanfolyam helyisé­gét. A szövetkezet vezetősége most újabb lépést tervez. Amikor legközelebb összeül, döntést hoz arról, hogy a hallgatók részére mennyi mun­kaegységet írjanak jóvá a kö­zös foglalkozások idejére.­­ Előreláthatól­ag ez tovább nö­veli majd a tanulásban részt­vevő szövetkezeti tagok tanác­s lési készségét Magyar találmány A Dunai Vasmű általános 1­1­ katcsüzemében az év elején­­ értékes magyar találmány el­­é­ső darabjainak elkészítését­­ kezdték meg. Ugyanis Mátrai­­ Ferenc tervei szerint olyan­­ nagyméretű dobszűrő béren­­r­dezéseket gyártanak, amelyek­­k­­el Százhalombattán a Hőerő-­­­mű részére tisztítják majd a s­­zennyezett Duna-vizet . A szűrőberendezés gyártása­­ nagy méreteinél fogva és az­­ élem ■'vártás noh ■'•’v égés miatt,­­ bonyolult. A hat méter­­ hosszú és 485 centiméter át­mérőjű szülőház vasköpenyét és a benne forgó dob kúp ala­kú lemezeit már kialakították. A 25 milliméter vastagságú lemez pontos hajlítását Szo­­mor­ Sándor lakatos brigádjá­nak a tagjai sok nehézséggel, de sikeresen elvégezték. Az el­ső berendezés­ teljes elkészí­téséig még sok munka van hátra. A tervek szerint az el­ső komplett forgódobos szűrő március végére, a további négy pedig július végére készül el.

Next