Fejér Megyei Hírlap, 1963. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-15 / 62. szám

- 6 . reggelt! Kedves Olvasónk! 1963. március tizenötödi­ke. A Nap öt óra ötven­nyolc perckor kel, tizenhét óra negyvenkilenc perckor nyugszik. A­ Hold huszon­két óra ötvenkilenc perc­kor kel, nyolc óra huszon­nyolc perckor nyugszik. Ma: — Irodalmi délutánt ren­d­eznek a cseri úttörők, mely­­i­ek keretében az 1848-as szabadságharcról emlékez­nek meg a pajtások. — A székesfehérvári sza­badegyetem agrártudományi tagozatán dr. Nagy Lóránt tart előadást Saját erőfor­rások felhasználásának kér­dései a tsz-ekben címmel. — Oratórium és opera est lesz a Megyei Művelődési Házban este fél 1 órakor, a Fejér "­megyei pedagógus énekkar fennállásának öt­éves jubileuma alkalmából. — "Illést tart a TMK szak­osztály a MTESZ helyiségé­ben 17 órakor. — Petőfi utolsó napjai — ez a témája a Könnyűfém­mű soron következő mun­kásakadémiájának. Színházi bemutatók Az Állami Déryné Szín­ház a közeljövőben, sok új darabbal lepi meg a színház rajongóit. A színház művé­szei hamarosan befejezik a világsikert aratott zenés vígjáték, a Koldusopera szö­vegtanulását, és már a kö­vetkező hónapban műsorra tűzik. Orsi Ferenc: Látha­tatlan szerelem című szín­művét március közepén mu­tatják be Pusztavámon. A hónap végére tervezték Strauss nagyoperettjének, a Denevérnek a bemutatóját, amelyet legelőször Ercsiben ünnepi előadás keretében te­kinthetnek meg az operettek kedvelői. Molnár Ferenc: Olympia című vígjátékát ugyancsak márciusban tűzik műsorra Besnyőn, Enyingen és Jenőn. Fejér megyei Hírlap Érdekes operáció és a szerencsés véletlen Érdekes esetet kezeltek a leningrádi se­bészek. Műtétet hajtottak végre Nyikolaj Gorszkov gépkocsivezetőn, akit egy autó­szerencsétlenség alkalmával egy kerítés 6 centiméter átmérőjű acélrúdja szúrt át. A rudat hegesztővel kellett a kerítésről levá­lasztani, hogy a sebesültet kórházba szál­líthassák. Gorszkov azonban életét nem­csak a sebészek ügyességének köszönheti, hanem elsősorban a szerencsés véletlennek, a vastag rúd belső szerveit úgyszólván egyáltalán nem sebesítette meg.­ ­ A Beloiannisz Ruhá­zati és Szolgáltató Ktsz. 1962. évi mérlegzáró köz­gyűlését ma tartja Beloian­nisz község kultúrházában. A közgyűlésen a beszámo­lók és hozzászólások után, a szövetkezet választott szerveit egészítik ki, fel­osztják a nyereséget és új tagokat vesznek fel.­­ — Az általános iskolák matematikai , versenyének előzetes szervezése ebben a hónapban folyik. — Kézimunka, rajz- és képkiállítás lesz Csórón áp­rilis 4-én. A kiállított tár­gyakat az általános iskola úttörői gyűjtötték és készí­tették. — Karórát találtak már­cius 11-én hajnalban az Aszal-völgyi gátnál. Iga­zolt tulajdonosa átveheti a Megyei Tanács titkárságán. — TAVASZI — NYÁRI műsoros RUHABEMUTA­­TÓT tart április 1-én 19 órai kezdettel a Vörös­marty Színházban a Fejér megyei Iparcikk Kiskeres­­keldelmi V. MODELLHÁZA. A műsorban fellépnek: PÉ­CSI SÁNDOR, FELFÖLDI ANIKÓ, HOLLÓS ILONA, MAJLÁTH JENŐ előadó­­művészek, BALASSA TA­MÁS és szólistái, konferál: MURÁNYI LILL Jegyek elővételben: 15 és 10 Ft-os árban a MODELLHÁZBAN Székesfehérvár, Kossuth u. (11401 — öltözködés és ízlés — ez a téma szerepel a szé­kesfehérvári szabadegye­tem irodalmi-művészeti ta­gozatának soron következő előadásán. A hallgatók az előadás után divatbemuta­tón vesznek részt és a női, valamint a férfi divat leg­újabb termékeivel ismer­kednek, amelyben az íz­léses egyszerű harmonikus vonalak dominálnak.­­ Az aforizma azért jó műfaj, mert tanulsága sosem az olvasójára, hanem másokra vonat­­kozik. Mindig meghatódom, amikor olvasom a fi­gyelmeztető tábláit: „Vi­gyázat! A tetőn dolgoz­nak!” Még jobban meg­hatódnék, ha a tetőre is tábla kerülne: „Vi­gyázat! Az úttesten em­berek járnak!” NEM SIKERÜLT... Anette Nigen, 32 éves háztartásbeli alkalmazott öngyilkossági szándékból leugrott az Eiffel-torony 58 méter magasban lévő első emeletéről. A szél azonban a pillérekhez so­dorta és a fiatalasszony lá­ba beleakadt a rácsokba. Húsz percig tartott míg a tűzoltók leemelték. Az or­vosok bíznak felépülésében. — Szabadhídvég történetét feldolgozó monográfiával most ismerkednek a község lakói. Mintegy 140 példány forog közkézen. — Aba község tanácsa­ iskolaépítésre tartalékolja községfejlesztési bevétele­it. Az idén azonban emel­lett befejezik a bekötő utak bitumenes burkolását, és egyes kisebb községrésze­­ken vezetéképítéssel telje­sen befejezik a falu villa­mosítását. TEAESTBŐL , KÚT A FALUNAK, TANTEREM AZ ISKOLÁNAK Lepsény általános iskolá­jának szülői munkaközös­sége szombaton tartja ha­gyományos teaestjét, amely­nek bevételét 10 év óta az iskola és a község javára fordítják. Tavaly kutat épí­tettek, előtte — öt év bevé­teléből — pedig egy tan­termet létesítettek. Az idei évben az iskola felszerelé­sét bővítik­. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás­ péntek estig: a szél fokozatosan gyengül, később délnyugat­ra fordul Felhőátvonulá­sok. Mérsékelt éjszakai fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—10 fok között. (MTI) „KEVÉS” A BÖRTÖN BRUNEI-BEN A brit uralom elleni fel­kelés óta kevésnek bizo­nyulnak a börtönök Brunei angol protektorátusban. Most a mozikat alkítják át börtönökké. A rádió és televízió mai műsora Kossuth rádió: 8.id: Tánczene 9.03: Petőfi Sándor verseiből 9.10: Rádióegyetem. Zenei ta­gozat 10.10: Az óvodások műsora 10.30: Versek gyermekeknek 10.40: Szervánszky: Honvéd­kantáta 11.00: Március idusán. Előadás 11.20: Operettrészletek 12.15: Mindenki kedvére! 14.00: A lőcsei fehér asszony. Folytatásos regény. VI. rész 14.20: Mezei csokor 14.45: Gazdaszemmel... 15.10: Kossuth. Rádiódráma. II. rész 16.10: Berlioz: Herold Itáliában 17.15: Tánczene 17.43: Rádióiskola 18.28: 48-as dalok 19.40: A felvégtől se alvégig 19.00: Szindbád utolsó utazása Budapesten. Verses, ze­nés összeállítás Petőfi rádió: 14.20: Operarészletek 13.10:­ Holdfényben a Boszpo­rusznál. Regényismerte­­tés 16.90: Tánczene 16.06: Szív küldi... 16.50: 1000 seó franciául 17.00: Miért szép? Katona Jó­zsef: Bánk bán 17.40: Fúvószene 16.08: Könnyűzene • Televízió Budapest: 9.50: TV Híradó, is­métlés. 10.05: Telesport, ismétlés. 10.20: Feltámadott a tenger. Magyar film. Bratislava. 11.55: Az inter­­vísúó műsora. Csehszlovákia—* Finnország jégkorong VB köz­vetítése Svédországból. 18.00: Orosz nyelvtanfolyam. 18.30: Gyermekműsor. 19.30: TV Híradó. 19.55: Svédország— Kanada jégkorong VB közve­títése Svédországból. 28.15: TV Híradó. Egy kis tisztáson, ame­lyet biztos ismertetője­ — háromtörzsű fenyő — jel­zett, gyors mozdulatokkal földbe ásta felszerelését csak az elnyűtt aktatáskát, benne egy váltás fehérní­­­művel, és egy, tiszta papír­ral telt dossziéval, hagyta magánál. Még egyszer utol­jára figyelmesen áttanulmá­nyozta­ a térképet, aztán el­égette. A lapátot és a fém­fiolát egy vízzel telt gödör fenekére dobta. Ugyanebben a vízben megmosta az arcát, rendbeszedte a ruháját, s gyors léptekkel a vasút irá­nyába indult. Korán reggel, a szemközti erdő felől egy tagba­szakadt, szürkezakós férfi tartott a Lesznoj állomás melletti kis lakótelepre. Aktatáskáját vidáman lóbál­­va, s egy pattogó dallamot fütyörészve a piac felé vette útját, ahol már sok ember verődött össze. A piac hosszú deszkaasztalain mintha a szivárvány ömlött volna el: volt ott világoszöld színű hagyma, pi­ros paradicsom, narancsszínű sárgarépa, hóka­répa, lilás karalábé és egyebek. A lenge szél üde széna és frissen fejt tej illatát hozta valahonnan. Az asztalok előtt kereső tekintetű asszonyok jöttek-mentek. Okajomov egyenesen a köcsögből felhajtott egy liternyi tejet, s meleg rozskenyeret evett utána. Azután kissé arrébb egy gerenda szélére ült és gondolataiba mélyedt. A vadászrepülő megjelenése felborította ki­dolgozott terve harmóniáját. Ez azt jelenti, hogy kiují- 40 Székesfehérvári Köztársaság Film­színház március 14—17: Kisvárosi Lady Mechbeth (jugoszláv). Székesfehérvári Petőfi Filmszín­ház március 14—17: És a te sze­relmed is (NDK). Székesfehérvári Gárdonyi Géza Filmszínház március 16—17: Két­éltű ember (szovjet). Székesfehérvári Rákóczi Ferenc Filmszínház március 16—17: Sú­lyos döntés (lengyel). Dunaújvárosi Dózsa Filmszínház március 14—17: Isten őszi csillaga (magyar). Dunaújvárosi Szabadság Film­színház március 15—17: Az elnök úr látogatása (lengyel). Adonyi Béke Filmszínház márci­us 15—17: Pillantás a hídról (olasz —francia). Bakonycsernyei Táncsics Film­színház március 15—17: Zsuzsanna és a fiúk (lengyel). Bicskei Szabadság Filmszínház március 15—17: A nap szerelmese (amerikai). Moziműsor Bodajki Petőfi Filmszínház­ már­cius 15—17: A fekete Orfeusz (francia—olasz). Cecei Filmszínház március 11— 17: A viharok bolygója (szovjet). Enyingi Szabadság Filmszínház március 15—17: Fagyosszentek (magyar). Ercsi Terv Filmszínház március I5—17: Egy katona meg egy fél (olasz). Kalóz! Szabadság Filmszínház március 16—17: A nagyváros örö­med (francia). Kápolnásnyéki Vörösmarty Film­színház március 16—17: Egyip­tomi történet (magyar—egyiptomi) Kislángi Vörösmarty Filmszínház március 16—17: Hófehérke és a hét törpe (amerikai). Lajoskomáromi Filmszínház már­cius 16—17: Kertes házak utcája (magyar). Lepsényi November 7. Filmszín­ház március 16—17: Miéi néni két élete (magyar). Lovasberényi Csaba Filmszínház március 15—17: Monte Cristó grófja (francia). Mezőfalvi Szabadság Filmszínház március 15—17: Túl fiatal a sze­relemre (angol). Martonvásári Kultúr Filmszínház március 16—17: Iván gyermekkora (szovjet). Mezőszilasi Diadal Filmszínház március 16—17: Elcserélt randevú (szovjet). Perkátai November 7. Filmszín­ház március 16—17: Angyalok földje (magyar) Polgárdi Kultúr Filmszínház március 15—17: Jó emberek kö­zött (szovjet). Rácalmási Béke , Filmszínház március 15­—17: Aki átmegy a fa­lon (nyugatnémet). Sárbogárdi Árpád Filmszínház március 14—17: Az édes élet (olasz). Seregélyesi Filmszínház március 16—17: Amikor a fák még nagyok voltak (szovjet) rását már felfedezték, s perceken belül elkezdik a ke­resést. A vonatra szállásra gondolni sem lehet Most bármi­ módon ki kell keverednie innen, mindegy, hogy milyen irányba, csak elmenni, amilyen messzire csak lehet, majd onnan kell bejutni a városba. Okajonov a piacról az országútra ment, remélve, hogy felülhet valami útbaeső gépkocsira. Neki valamennyi autó útba esett — csak jó távolra menjen innen. Egy motorkerékpáros fiatalember robogott a piachoz, nyakig poros kabátban. A járdaszegély mellé állította a motort, az egyik eladó asztalához szaladt kiivott egy köcsög tejet s indult vissza a motorhoz. — Hová, hová? — kérdezte tőle szívélyesen Oka­jomov. — Osztrovszkba. Miért? — Elvinnél egy darabon? Ha nem sértelek meg. — Engem az ördög sem tud mesérteni! — a fiú elnevette magát­, majd berúgta a motort, s közben kiabálva mondta: — Na, ülj fel! De fogózkodj jó erősen ... — Okajomov gyors mozdulattal felült a­­ hátsó ülésre. — Kapaszkodj a vasfogantyúba, de ha úgy akarod, akár átfoghatsz engem is. A motorbicikli nagy lendülettel indult meg, s go­­molygó porfelhőt hagyva maga után, eltűnt az út kanyarulatában. Okajomov a környék kívülről meg­tanult térképét látta maga előtt. „Osztrovszk... Osztrovszk... — kereste az emlékezetében. — Igen. Északnyugatra van. Vagy ötven kilométernyire innen. Nagyszerű .. A fiú a maximális sebességgel vezette a motort, nem is gondolt utasára, áld minden kis gödör után magasra ugrott a nyeregben. — Hova rohansz ennyire? — kérdezte Okajomov. — Lakodalomba! A barátom most nősül Oszt-41 V—— N­ ■■—»Ilin. — .. . Péntek, 1963. .március 6. ] Tavas?*, előtt — Alig tudom már kivárni a tavaszt Pista, tudja nagyon szeretem a fiatal hagymát!!! (Gera Sándor rajza.) *­ Mondja kartársnő, maga nem érzi a tavaszt ? ! — Dehogynem ellenőr kartárs !! — Hát akkor hogy lehet, hogy még mindig téli le­veleket találok az asztalán ? ! (Endröfi István rajza.) Új TV-csúcs Bicskén Székesfehérvár és Duna­újváros után alighanem Bicske következik a tv-elő­­fizetők számát tekintve. Csu­pán a községben 472 tv-ké­­szü­léket tart számon a posta. Megnövekedett az elmúlt év­ben a tv-tulajdonosok szá­ma a bicskei járás kisebb községeiben is. A járás terü­letén több mint 1000 televí­ziós készülék van a terme­lőszövetkezeti parasztok la­kásaiban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja •­ Főszerkesztő: Benkő Károly Kiadja a Fejér megyei Hírlap Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Sógor­ka Béla Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. Telefonszámaink: Szerkesztő bizottság: 15—84, 25—30. Belpolitikai rovat: 15—83, 25—91. Termelési rovat: 21—69. Bejelenté­sek, panaszok felvétele : 25—22. Kiadóhivatal: Szivár, Március 15. u. Velinszky L. u. sarok. Telefon: 25—21 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hó­napra 12 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25.056 Székesfehérvári Nyomda, Bástya u. rovszkban. Ő is traktorista — kiáltotta maga elé a fiú. Villámgyorsan rohantak el a bokrok és a villany­oszlopok mellett, forgott velük a horizont, a szél az arcukba vágott, hogy könnyezett a szemük... „Jó lenne ezen a motorbiciklin eljutni egész a városig” — gondolta Okajomov, s magában már azt kutatta, ho­gyan érhetné ezt el. Megkérni a fiút, nem vinné-e­ el a városig? Nem, hogyis lehetne, a barátja lakodalma nyilván többet ér neki, bármilyen összegnél. Okajo­mov a fiú válla felett előrenézett, s látta, hogy az út hamarosan eltűnik egy e- ’' '-gben. Abban a pillanat­ban eszébe ötlött, hogy megszerzi a motorkerék­párt Igaz ugyan, hogy ennek érdekében esetleg meg kell majd ölnie a fiút, de Okajomov ezt i■ártotta a legcélravete­­őbbnek. Ez magától ér­tetődött — élő tanút nem hagyhat maga után Okajomovot más foglal­koztatta: van-e annyi benzin a motorban, amennyi elegendő a vá­­rosig? S azután — mi legyen a motorkerék­­árral? — Messzire megy! — kiáltotta Okajomov a fiú fülébe. — No, és ha a benzin nem lesz elég? 42 Okajomov gyorsan kivette zsebéből a pisztolyt, s a fiatalember fejébe lőtt 4!

Next