Fejér Megyei Hírlap, 1963. szeptember (19. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-13 / 214. szám
Péntek, 1963. szeptember 13. Benzinkút de hol ? A sárosdi állomáshoz néhány méterre egy kis erdő szélén laposan eldugva létesítették ezt a töltőállomást. A főútvonal mellett semmi jelzés arra vonatkozólag, hogy a félreeső kis erdőben töltőállomás van. Így aztán nem is adnak el itt több üzemanyagot, mint napi 50—60 litert. Hasznos segítőtársak Megjött a szarvasbőgés ideje. Ezekben a hetekben a nagy vadas területeken, és a vadgazdaságokban megélénkül az élet. A vadászat szempontjából ilyenkor lehet készpénzre váltani azt a sok gondoskodást, amit egész éven át fáradtságos munkájukkal, és anyagi áldozatvállalással biztosítottak mind a hivatásos erdő- és vadvédők mind a vadásztársaságok tagjai. Az erdészeknek és a vadászoknak van egy segítőtársuk, a társadalmi erdei szolgálat tagjai, és velük a szervezett természetbarát tömegek is. Együttműködésükre most van leginkább szükség, amikor biztosítani kell a nagy vadas területeknek a zavartalan vadászati lehetőséget. Hogyan? Egyszerű! Szigorúan be kell tartani, és másokkal is betartatni az erdő- és vadvédelmi törvényt, rendelkezést. A zavartalan vadászat fontos népgazdasági érdek, ezért azt valamennyiünknek biztosítani kell azzal — és ez nem sok —, hogy nem teszünk semmi olyat, ami nyugtalanítja a vadak pihenését (ezáltal megszokott életkörülményeiktől, útjaiktól eltérítjük), vagy életbiztonsági okokból nem hiúsítjuk meg egy-egy megfigyelt vad kilövését. Ezen a helyen nincs arra lehetőség, hogy teljes részletességgel tárgyalhassuk a vadvédelmi feladatokat. De jegyezzük meg: a természetben kultúremberhez méltóan viselkedjünk, a jelzett turista utakról ne térjünk le, (különösen a nagyvadas területeken) és mindenkor fogadjuk meg az erdészek, vadászok, és a társadalmi erdei szolgálat tagjainak jóindulatú figyelmeztetését. Erdőjáró, természetbarát emberek nem lehetnek ellenségei az erdő törvényeinek, éppen úgy, mint népi demokráciánk bármely törvényének sem. Őket kérjük most, hogy fogjanak össze azok ellen, akik nem a természet szeretete, a kellemes pihenés miatt rönnek erdeinkben, hanem hogy ott is megbontsák a rend- a természet törvényét. A társadalmi erdei szolgá- 1-' tagjaira fokozottabb felárak hárulnak ezekben a hesn. Szolgálati jelzésüket e igazolványukat feltétlenül 1 ' 1 Zq 070 VrZcf a létén utasítási jogaikkal. A szolgálatokra, az előírt létszám kétszeresét vezessék, fel, hogy a szolgálati területen áthaladó valamennyi turista utakon ellenőrizhessék, nem viselkedik-e valaki úgy, hogy azzal zavarja a vadászok érdekeit. Még nincs egy éve, hogy megalakult a Fejér megyei társadalmi erdei szolgálat. Szolgálati területükön ez évben nem történt tűzeset, és a szolgálatok vezetői semmi szabálytalanságot nem jelentettek eddig, tehát javultak a viszonyok ilyen szempontból. A mostani őszi vadászati idény lefolyása fogja eldönteni, hogy a társadalmi erdei szolgálat működése pozitívnek értékelhető-e? És ha igen, úgy ebből a Fejér megyei kezdeményezésből országos szervezetet kell létrehozni! Varró Gusztáv Ferás megyei Hírfői A mindennapi kenyér Amint beért a faluba, csökkentette a gázt. A motor egyszerre meghunyászkodott, simábban lasabban futott, ő pedig homlokára tolta a védőszemüveget és élvezettel nézte a falut. A cseretelepnél még el is mosolyodott. — Nini. Fodorékat úgy látszik megcsapta az idő szele, nem mennek Perkátára őröltetni. Innét viszik a lisztet, belátták, hogy külön kívánságukkal terhére vannak a szövetkezetnek. Üdvözölte őket, aztán mosolyogva tovább robogott. Nem rossz emberek ezek a Fodorék. Rendszeresen eljárnak dolgozni, munkájuk mindig kifogástalan. Józan gondolkodásúak, megfontoltak. Éppen ezért volt érthetetlen, hogy pusztán az őrlés kérdésében miért váltak külön a tsz többségétől. Hiába volt minden bizonykodás, mikor elérkezett a szinte családi ünnepéllyé nőtt őrlés ideje, beállítottak az irodába, és nem tágítottak attól, hogy Perkátáról hozzák a lisztet. Ha ő megpróbált érvelni, hogy ne tegyék ezt, cseréljék be a gabonát a malom helyi cseretelepén, egy nyomós zárómondattal leszerelték őt. „Elnök elvtárs adja azt a vontatót, tudja, hogy a mindennapi kenyerünkről van szó”. S ő képtelen volt tovább vitatkozni az ügyön. De most megfordult a helyzet, Fodorékat úgy látszik meggyőzte valami. Derűs hangulatban toppant be az irodába. Lezöttyent a székre és pillanatra elengedte magát. Nem túlságosan ráz az a motor, de azért két órán át egyfolytában egy kissé sok. A tenyere megsajdul, a lábai elfáradnak. Ezt a néhány pillanatot nem sajnálta önmagától. Aztán fürgén, mint szokta, talpra szökkent és a vetés gépi erő mérlegét vette kezébe. Talán az idén könnyebb lesz, talán más Perkáta-járók is követik Fodorék nyomdokát. Ezernégyszáz hold őszi vetés a takarmánykeverékkel együtt, ez nagy erőpróba a szövetkezetnek. Minden emberre és erőgépre szüksége van a községnek. Szüksége van!... és Fodorékkal eggyel több lett a szövetkezeti családok száma, akik ezt megértették. Az ajtón kopogtattak. Éppen annál a gondolatnál tartott, hogy az idén ki lehet tűzni október tizenötödikét a vetés befejezéséül és ez különösképpen jókedvre hangolta. — Mi kell János! —kérdezte szívélyesen a belépőt. Mindig örömmel fogadta irodájában a tagokat, de most felettébb jól eset valakinek kiönteni a szívét. Mégsem várta hát a választ, úgy folytatta: — Váratlan öröm ért — kezdte — képzelje, a Fodoréknál megfordult a szél. Tudja, azokról beszélek, akik több mással együtt ha esett, ha fújt; ha szükség volt itthon a gépre, ha nem, mindig a második szomszédba vitték őröltetni a búzát. Kicsikarták tőlünk a vontatót, meg a pótkocsit, ha még úgy fájt is az nekünk. Maga mit szól: Perkátára menni, ott átvenni a lisztet és hazajönni mindig igénybe vett egy napot. Ennyi idő alatt húsz hold vetést végezhetett volna el a traktoros! Két öklét ott nyugtatta az asztalon, szemei melegen csillogtak. János némán nézte. — Nos? — kérdezte végül az elnök — látja milyen fordulatot hozhatnak Fodorék? Ha a többiek sem akarnak majd Perkátára furikázni, évente és ilyenkor ősszel jelentős gépierő megtakarításhoz jutunk. Meglendítette jobb öklét, hogy az asztal lapján egy túláradó zuhintással pecsételje meg örömét, de hallgatag vendége arcára pillantva hirtelen levegőben maradt az összezárt ököl. — De mondja már, miért is jött? Kutató szemében kialudtak a nevető fények és barázdás arca öregessé, kedvetlenné vált. A másik megsemmisülve nézte. — Nos, miért jött? Emlékezetében azt kereste, hol is lakik az előtte ülő ember. Ja igen! A szőlőhegyen, ott a kápolna táján. Ő is csak azok közé tartozik, akik Perkátára járnak lisztért. Most azonban a másik szemében villámlott meg valami előre jelző fény. — Holnap lisztet cserélnénk a telepen, mi is jobbnak látjuk így — mondta és kezet nyújtott. Az elnök megszorította széles tenyerét. — Látja, így van ez. Az ember gondolkodik, aztán egyszerre csak utat tör agyában a felismerés: tíz-húsz családnak nem szabad a több száz családdal ellentétesen cselekedni. Mikor mi nem akarjuk Perkátára elengedni a gépeket, vetni küldjük őket, akkor tulajdonképpen szintén a mindennapi kenyérről van szó. A szövetkezeti közösség, valamennyiünk mindennapi kenyeréről. Hegedűs Péter N néhány héttel ezelőtt egy nagyon értelmes szakmunkás került ide hozzánk a forgácsolóműhelybe. Huszonhat éves, nős ember, a felesége könyvelő, két gyermeket nevelnek — kezdi az elbeszélést Kepes mérnök a szobájában. Előbb apró, emberi dolgokkal igyekszik bemutatni Tóth Imrét, érzem, hogy keresi az igazi fonalat; műszaki ember, nem nagy mestere a szavaknak. Dicséri a fiút, ahogyan magunk között nevezi, elmondja, hogy zenekedvelő, tagja a gyár fiatal zenekarának, szenvedélyesen gyűjti a szobanövényeket, feleségét nemcsak otthon, hanem a gyárban is egyszerűen Angyalnak nevezi, holott Terézia a neve. Aztán rátalál az egyenesre és majdnem szó szerint ezeket meséli. — Meglehetősen sokat olvasok, szóval nem tartozom az úgynevezett műszaki barbárok közé. Diákkorom óta szeretem a könyvet, de a zenéhez is értek valamit, közel harminc éve hegedülök. Játszom a zenekarban is. Az olvasást én most csak azért említem, mert valahonnan innen indult el az az érdekes élményem, illetve megfigyelésem, amit most el szeretnék mondani. Olvastam például néhányszor arról, sőt társaságban is szóba került, hogy a mi új korunk írói nem találtak még rá a technika rohanó korszakának a tükrözésére. Ebben van valami igazság. Az is igaz, hogy most van folyamatban az ember és gép igazi összemelegedése, tudjuk, hogy egészen más a viszony e két tényező között, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt. Persze én most nem holmi elméleti fejtegetéseket akarok itt exponálni. Egészen mást: egy apró megfigyelést. Itt van ez a mi hatalmas forgácsoló műhelyünk — helyezkedik el jobban, a széken, mint aki fontos fordulóponthoz érkezett. — És itt van ez a fiú, akit említettem. Elég régi típusú esztergán dolgozik. Nagyrészt egyedi darabokat készít, kísérletekhez. A rajzokat tőlem kapja. Bevett szokás nálunk, hogy az ember kimegy olykor a műhelybe, megnézi a munkát, elbeszélget a munkásokkal, sokszor namiszerű ötleteket kapunk tőlük. — Ennek a fiúnak a munkájánál már az első napokban feltűnt nekem, valami. Különleges munkadarabokról volt szó, kinéztem hozzá. Mosolyogva állt a gépnél, a munkadarab éppen elkészült rajz szerint. Az első pillantásra elcsodálkoztam: régen láttam ilyen szépen csiszolt felületet. Mások egyszerűen átsimítják a késsel. Ez így szakkérdés, nem is akarom fejtegetni. Egyszóval tükörsimára csiszolta a felületet ott is, ahol nem volt fontos. Meg is említettem ezt. — De igy szép ez! — félért valami különös ragyogással a szemében. — Tessék csak megnézni, hát nem szép ez így? — Bólintottam, megköszöntem és visszamentem a szobámba. Elgondolkoztam. Lehet, hogy ez a fiú jó pontokat akar szerezni magának ilyen csillogó külsőségekkel? — faggattam magamat. Miután pedig sehogyan se tudtam zöldágra vergődni, kora délután behívattam magamhoz. Foglaljon helyet Tóth szaktárs, mondtam neki, és megpróbáltam valahogyan elkezdeni a tapogatózó mondókámat. Az mosolyogva ült előttem, hátrasimította olykor a haját és minden zavar nélkül beszélni kezdett. — Hát nem szebb ez így, mérnök szaktárs? Tudom én, hogy nem fontos azokat a részeket csiszolni, Bogár szaktárs alig akart rá vásznat adni. Kimehet az úgy is az ember kezéből, hogy negyvenkét egész öttized milliméter és szabadszemmel is látható, hogy tele van karcokkal, de azért így mégiscsak más. Lehajtom egy századdal erősebbre, akkor rá a vászonnal, pár perc és csillog az egész. Szeretem, ha szép, csillogó az a munka, tessék elhinni, az szinte ránevet az emberre! Ott van például a padom, mikor átvettem, összevissza volt karcolva, tessék most megnézni. — Cigarettával kínáltam a fiút — folytatja Kepes és rákönyököl az asztalára. — Kezdtem megérteni, de nem akartam megakasztani a beszédben. — Nekem az, amit csinálok — mondta és csillogott a szeme, — valmivel több, mint egyszerű munka. Nekem gyönyörűség, ha amellett, hogy jó, szép is valami. Nem azért, hogy külön megdicsérjenek. Egészen másért, tessék elhinni. Nekem ezek a szép, csiszolt felületek örömet szereznek. Ki lehet nevetni nyugodtan, de én érzem, hogy örül az az anyag is. Együtt örülünk. Még énekelünk is. Beszélgetünk. Azt mondja a húsz milliméteres behornyolás ezen a darabon, még itt van bennem egy karc, vegyél ki szépen, akkor leszek egészen pontos. És szép! Nem tehetek róla, nekem énekel az anyag. Ez mi időlopás, inkább sietek vele, elkészülök jó időre, de szép. hiába■ Kár, hogy nem vagyok költő... tírre én már csak annyit mondtam — fejezi be Kepes egészen halkan —, hogy csak csiszolja, édes fiam. Ez is költészet a maga nemében. — És az egész gyár énekelt körülöttem, amikor megszorítottam a kezét. Ormos Gerő CSISZOLÁS ■ 3 — Új fi Leninről Leningrádban „Oroszország közelében” címen új filmet forgatnak Lenin finnországi tartózkodásáról. A nyár folyamán a leningrádi népszerűtudományos filmstúdió munkatársai két hetet töltöttek Helsinkiben, Tamperben, Turkuban, ahol a finn városok félévszázaddal ezelőtti jellegzetességeit tanulmányozták. A film alkotói drága ereklyékként gyűjtötték össze mindazt, ami segít bemutatni Lenin finnországi életét. Nehéz feladat volt, mivel a forradalom vezére akkor illegalitásban tartózkodott, elvtársai pedig mindent megtettek, hogy ez az illegalitás veszélytelen legyen. A film Levickij rendező és Popov leningrádi író közös alkotása. Gépi tanácsadó Szovjet szakemberek egy csoportja a kievi pályaudvaron egy automata készüléket helyeztettek üzembe, amelynek segítségével az utas magnetofon szalagról információt kaphat a vonatok közlekedéséről, az átszállásokról,s a vonat rendeltetési helyére érkezéséről. CIGARETTAFÜST MELLETT... Hányszor tapasztalja az újságíró, ha ellátogat valamelyik üzembe, vagy belép egy irodába, és azután érdeklődik, mi újság? — válaszul ezt kapja: — Nincs semmi különös. .. Így jártam a minap az Ikarus-gyáregység hőműhelyében is, amikor benyitottam a művezetőirodába. — Mi újság Jani bácsi? — Semmi különös — jött az ismert válasz Nagy János művezetőtől, aki ezt a kis műhelyt vezeti már nyolc éve, s aki legjobban tudja, mi történik itt. — Egyébként is szabadságon voltam, pár napja dolgozom... Kossuthot vett elő, rágyújtottunk. Szinte fedezéknek használta a cigarettafüstöt, huncutul nézett szemüvegén át, s talán arra gondolt: hogyan lesz ebből riport? Én csakugyan erre gondoltam, ezért is vittem tovább a szót. — Hol töltötte szabadságát? Balaton mellett, Akarattyán. — Egyedül nyaralt? — A családdal. Van egy ötödéves mérnökhallgató, meg egy harmadikba járó, technikusnak készülő fiam. — Gondolom, jól esett apihenés? — Bizony, iyen korban, amikor már 55 éves az ember, különösen jól jön e szabadság, üdülés. Tudja hány éve vagyok a szakmában? — kérdezett vissza. — Sejtem. — Harmincnyolc éve! De a nyugdíj-korhatárig még sokat kell dolgozni. — És van munka ? — Kevés! Nem egyenletes a munkaellátás. — Most mit csinálnak? — Támlakeretcsöveket, targonca-abroncsokat. Éppen elkészítettük ez utóbbiból a tízezrediket. — 10 000 darab? És miképr kezdtek hozzá? — Egy éve. Nagy munkai volt, szép feladat, most ez is„ .kifutott”. Nem tudjuk, mi * lesz ezután?! Hol ezt hozzák* hol azt, kisebb munkák, ha| mar elvégezzük. A nagyobbmunkákat szeretjük inkább A folyamatos a termelés, van* százalék, van pénz. Azért va-| gyünk, hogy dolgozzunk, az idő pénz, s magunk is becsül-? jük az időt. Íróasztalába nyúlt, papírod sokat vett elő. — Legfrissebb újításaink. Kettő. Az újítási versenyhónap alatt adtuk be őket. — Miről szólnak? — Az egyik: azelőtt kézi erővel készítettük az U-profilokat, most az általunk csinált szerszámmal nemcsak könnyebben maghajlítjuk őket, hanem gyorsabb a munka is, darabonként hat percet megtakarítunk. A másik szerint, ugyancsak szerszámmal, a targonca-abroncsok gyártásánál van megtakarításunk, darabonként nyolc perc . öt újításunk pedig folyamatban van, különféle profilok hajlítását teszi gazdaságossá. — És még mi tehenek a gazdaságos termelésért? — Két műszakban dolgozunk, hogy gazdaságos legyen a hőkezelés. Vannak például olyan munkák, ahol 12 órai hőtartás szükséges, az egy műszak ideje ehhez kevés. Leggazdaságosabban úgy oldjuk meg az ilyen munkákat, hogy az első, teljes műszakban betesszük az anyagot a kemencébe, s a délutáni kovácsok munkájuk mellett a hentartás ideje végén kikapcsolják a kemencét. Tehát a négy-öt órai időért külön nem tartunk bent edzőt, és így a kemencét is jobban kihasználjuk az egyszeri felfűtéssel. — Jók a kemencék? — Nagyjavítás alá esnek, már sürgettem a pesti szerelőket a tmk-nál. — Nem lesz fennakadás a termelésben a javítás alatt? — Nem okoz kiesést, mert úgy osztjuk be a munkát, hogy a javítás mellett is elvégezzünk mindent... A Kossuth szépen elégett, talán észre sem vette Jani bácsi, a cigarettafüst melletti beszélgetés során mennyi mindent elmondott a kis műhely életéből, munkájáról. Mondta is távozásomkor: — Látja, semmi különös újság nincs... Heressnyei Tibor