Fejér Megyei Hírlap, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

A MUNKA ÜNNEPÉN írta: BEMNŐ GYÖRGY, az SZMT vezető titkára zászlókat bont a májusi ő­szé. Szerte a világon ezen a napon ünnepük az al­kotó embert: a munkást. A forradalmak hőseit, a gyar­mati népek feje fölé zászló­tartókat, az új kort teremtők százmillióit. S ezen a napon összegezzük a munkásmoz­galom nemzetközi eredmé­nyeit is, határozzuk meg to­vábbi tennivalóinkat. Május elsejének megün­neplése több mint hét évti­zedre, a párizsi Internacio­­nélé alakuló üléséig nyúlik vissza., Hetvenöt éve annak, hogy forradalmár elődeink ezt a napot jelölték meg a nemzetközi munkásosztály ünnepének. A tavasz ébredé­sét, éj szelek, éltető napsu­garak ébredésének idejét, új kor, és világ ébredésének biz­tató hajnalát. S a hírközlő szervek kezdetlegességén túl­lépve, forradalmi lendülettel szánt a hír szerte a világon, ünnepelni hivott szá­zmi­lió­kat Tüntetések, a csenteásvé­­delem jelszavaitól hangos felvonulások jelezték m­iinde­­nütt, hogy a kibontott zász­lók alatt jogaiért harcok­ kész­ győzelmében biztos osztály indult el a történe­tem útján. A­z idei felvonuoásra feé­szülve az emlékezet tettéé­ri azokat a harcokat és harcos májusokat, melyet a munkásosztály a kapitaliz­mus világában élt át. Az egykori krónikák feljegyez­ték az első harcos május el­seje kibontakozásának törté­netét. Rendőrsorfal között haladt a vöröszászlós menet a főváros utcáin, a Városli­get felé, ahol hatalmas nagy­gyűléssel ért véget a mun­kásosztály első seregszemlé­je. Ez a nagy tüntetés kifeje­zésre juttatta, hogy „csak együtt, a világ munkásainak közös harcával lehet győzni a kizsákmányolás felett, mi a mai napot, mint új kor­szak kezdetét ünnepeljük” — hangoztatta a gyűlés szóno­ka, Engelmann Pál. Pedig milyen kevés ünne­pelni valója volt a munká­soknak! Apáink 12—14 órát dolgoztak egészségtelen, bal­esetveszélyes munkahelyen. A munkáslakások nyomor­­tanyák voltak.. A puszta lé­tért verekedtek és a minimá­lis jogokért szálltak szembe a rendőr kardokkal és csend­őr szuronyokkal.. .A májusi ünnepek mindig harcos seregszemlék voltak. Egyben kifejezték a nemzet­közi internacionalizmus szel­lemét Valaha régen, ha tettekről volt szó, nem volt ritka ha­zánkban a munkások között a lemondó, reménytelen el­keseredés. Az uralkodó osz­tály, hogy a nemzeti gondo­latot kiölje a tömegekből, a mozgalmakat minden erő­vel igyekezett t­érbe foj­tani, és megfelelő propagandát ki­fejteni, hogy az amúgy is kevésbé felvilágosult mun­kásokat félrevezesse, azzal a jelszóval, hogy „egyedül va­gyunk **! Csak az oszt­ályhar­cos, szervezett munkások legjobbjai vallották szilárdan — akik ismerték a kommu­nista kiáltványt —, hogy harcukban százmilliókkal küzdenek együtt a szebb, boldogabb jövőért. A munkásosztály nem ad­■ívta fel a harcot. Vörös zászlaja alatt menetelt a ki­zsákmányolásmentes társa­dalomért A felszabadul­ás óta eltett esztendők gyönyörű napjai már a szocializmust építő dolgozó nép öntudatá­ról, erejéről, bizakodó harc­készségéről adnak számot. A mai szép májusunkon az egész dolgozó nép tudja, hogy szocialista építő mun­kánkat úgy végezzük, mint a hatalmas szocialista világ­­rendszerbe tartozó, alkotá­saival elismert és megbecsü­lést kivívott szabad ország fiai. A Szovjetuniónak a hitle­ri fasizmus felett aratott győzelme hozta el 1945-ben népünknek a felszabadulást. A Szovjetunió és a szocialis­ta országok segítsége, szoli­daritása segítette leküzdeni az 1956-os ellenforradalmat, és rövid idő alatt felvirágoz­tatni szocialista hazánkat. A mi munkánkban is fel­becsülhetetlen energiaforrás a proletár szolidaritás. A munkásosztály nemzetközisé­ge legyőzhetetlen erőt ad a szocializmus építésében. A szocialista világrend­­szer országaiban büszkén, szabadon lobog a május vö­rös zászlaja, s ahol tilos a május, az imperialista orszá­gokban, ott tüntetések, vagy illegális összejövetelek van­nak. Munkások milliói emlé­keznek ma még titokban. Az idei május arról be­szél, ami a világ népeinek a legfontosabb, a béke megőr­zésének a szükségessége. A békét nemcsak óhajtani kell, hanem áldozatos küzdelem­mel meg kell védelmeznünk. Mi, akik a marxizmus—leni­­nizmus útmutatása alapján építjük a szocializmust, lát­juk, hogy létezik az imperia­lizmus, amely a háborús szándékairól nem mondott le, s időnként támadásokat indít a világbéke ellen, de kénytelen visszavonulni, mert olyan erővel áll szem­ben, mely képes megfékezni. A mi korunkban már nem végzetszerűen el­kerülhetetlen a háború. A szocialista társadalom teljes győzelméért, a gyarmati­­Folytax M -­1 old­alon* Fejér megyei ezsetek. MM. m­v V XX. évfolyam, 1­01. sz. Ára: 80 fillér. A két nap programjából Az idén is eseményekben, rendezvényekben dús lesz a mun­kés nemzet­közi­ség ünnepe. Székesfehérváron, az ünnep reggelén zenéire ébred a város. Tíz órakor a Dóz­sa György­­tér tabünje előtt a harsonák megszólalása után kezdődik a felvonulás. Ugyanebben az órában nyitja kapuit a Vi­­dám Park és 21 óráig változatos műsorral gondoskodik látogatói szórakoztatásáról. Ügyességi versenyeken drukkolhatnak, vagy e népi zenekarok pattogós ritmusait élvezhe­tik a nézők. Négy órától a város tá­nczsne­kad­ainak parádéja veszi át a színpadot, húsz órától pedig fővárosi művészek gondoskod­nak a vidámságról. A város művelődési otthonai ifjúsági együt­tesek veté­lkedőjével várják látogatóikat. A Helyőrségi Klubban a kisplasztikai kiállí­tás és a 20 órakor kezdődő színvonalas mű­sor is sok érdeklődésre tarthat számot. A Dózsa György téren 16 órakor a Nép­hadsereg fúvószenekara térzenét ad, majd 20 óráitól, ha az idő engedi, utcabál zárja a­z ünnepi programot. ■ V.v. H. \ / I B . Y - 8 •;>v V;^B? U MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ/H Anyák napja... É* V. V.-; Dpa­ g­m­m m­M Elten május 1, a munkásosztály nemzetközi h­arci seregszemléje!

Next