Fejér Megyei Hírlap, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-11 / 187. szám

- 6 ----­ 2® reggelt! Kedves Olvasónk! 1964. augusztus 11, kedd. Névnap: Zsuzsanna. A Nap kel: 4 óra 34 perckor, nyugszik: 19 óra 33 perckor. A Hold kel: 8 óra 36 perckor Százharminc éve, 1834 augusztus 11-én indí­tották el az első országos vasúti gőzmozdonyt. Érde­kessége, hogy építői, a két Cserepanov, fiú és apa, a külföldön már működő lo­­komotívok közvetlen, sőt talán közvetett ismerete nélkül, távol a fővárostól, saját elképzelésük alap­ján alkották meg. Az al­kotók, az ügyes gépészfiú és a neki segítő apa, Nyizs­­nij-Tagilban egy Demidov nevű dúsgazdag gyáros és bányatulajdonos jobbágyai voltak. Mielőtt a „száraz­földi gőzhajónak” nevezett járművüket megteremtet­ték, mint zsilipépítők tet­tek szert kiváló technikai jártasságra; szerkesztet­tek gőzgépet, szivattyúkat, fém- és fafeldolgozó, vala­mint bányaberendezéseket is. Az első, mindössze két méter hosszú és egy méter kazán-átmérőjű faszéntüze­­lésű mozdonyt maga a fel­találó, az ifjú Cserepanov vezette az öntöttvasból ké­szült „kerékpárvezetőnek” nevezett síneken. Mintegy három tonna szenet szállí­tott a bányából az üzem­hez, 16 kilométeres órán­kénti sebességgel. Ünnep­napokon a munkások kocsi­­káztak vele. A sikeren fel­bátorodva, a következő év­ben új mozdonyt is építet­tek, amely már nehézség nélkül vontatott 16 torma rakományt. — AZ IBUSZ 6 NAPOS KÜLÖNVONATOT INDÍT OKTÓBER 16-ÁN ZÁG­RÁBBA ÉS ABBÁZIÁBA. EGYNAPOS KIRÁNDU­LÁS AZ OLASZORSZÁGI VELENCÉBE. RÉSZVÉTE­LI DÍJA: 1800.— FM. JE­LENTKEZÉS: AZONNAL SZFVAR. SZABADSÁG TÉR 6. SZ. IBUSZ IRODÁ­BAN. 5056. — A FM. VÍZ CSATOR­NAMŰ ÉRTESÍTI A LA­KOSSÁGOT, HOGY F. HÓ 12-ÉN 7—16 ÓRÁIG A SÓSTÓI VÍZMŰVET LEÁLLÍTJA. EZIDŐ ALATT A SZÉCHENYI UTCÁBAN A SÁRKE­­RESZTÚRI ÚTTÓL A CSÍK­VÁRI ÚTIG A VÍZ­ELLÁTÁS SZÜNETEL. A VÁROS MAGASABB PONTJAIN ALACSO­NYABB VÍZNYOMÁSSAL KELL SZÁMOLNI. 5063. — TÁJÉKOZTATÓ! Is­kolai füzetcsomagok és is­kolaszerek árusítása Szé­kesfehérvárom- PAPÍR­­ÍRÓSZERBOLT Piac tér, (Autóbusz Állomással szem­ben) Juhász Gyula u. (Fér­fidivatbolt mellett) Márci­us 15. és Köztársaság út, továbbá VASÚTI BAZÁR Lenin út (Templommal szemben). A felsorolt bol­tok augusztus 15-ig min­dem 100,5 Ft feletti vásár­lásnál SORSJEGYET AD­NAK. 5008 — ALKALMI VÉTEL! Habselyem fiúing 10—14 évig 30 Ft-tól 34.— Ft-ig. Lányka nylon blúz 3—8 évig 52.— Ft-tól 65.— Ft-ig. Beszerezhető MARADÉK­­BOLT Székesfehérvár Liszt Ferenc u. 5007. Újabb közlekedési baleset — Két életbe került a gyorshajtás — A Mór—Pusztavám közti útszakaszon hétfőn 0 óra 30 perckor halálos kimenetelű baleset történt. Borbély István 21 éves bányász, pusztavámi lakos mintegy 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt BC 97— 78 frsz. Pannónia motorkerékpárjával Pusztavám felé az or­szágúton. A nagy sebesség miatt nem vette észre idejében az előtte haladó gyalogosokat, s járművével elütötte a bal ol­dalon haladó 18 éves fiatalembert. Borbély a baleset következtében a helyszínen meghalt, áldozata Kökény János pusztavámi lakos a mentőautóban halt bele sérüléseibe. A rendőri vizsgálat folyamatban van. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Gyermekrádió 8.55: Operarészletek 9.30: Könnyűzene 10.10: Berkesi András: Sellő a pecsétgyűrűn 11.25: Bartók: V. vonósnégyes 12.15: Tánczenei koktél 13.00: Kamjén István: A papagáj. Elb. 13.12: Népi zene 13.45: Gazdaszemmel... 14.10: A New York-i filhar­monikusok játszanak 15­05: L. Fjodorova: A békebontó. Elb. 15.25: Tánczene 16.10: Peterdi Pál: ,,A titokzatos Fekete Kéz.” Rádiójáték. I. réett 16.30: Gounod: Faust — Valpurgis-éji jelenet 16.55: Ismerkedés a Dunával 17.25: Népi zene 18.10: Ifjúsági Rádió 18.25: Emlékül a Hangonyi-4© partján 16.35: Könnyűzenei híradó 19.25: A Szabó család 19.55: Jó estét, gyerekeik ! 20.20: A Rádió lemezalbuma 22.20: Népi zene 22.50: Mai szemmel 23.00: Operettrészletek PETŐFI RÁDIO 14.00: Népi zene 14.25: Operettrészletek zongoraverseny 15.05: Beethoven: Esz-dúr 15.45: A budai Várpalota. 16.00: Könnyűzene 17.36: Fiatalok famklubja 17.55: Daljátékrészletek 19.15: Muzsikáló könyvek 20.30: Regényismertetés 21.45: Mai költők versei 22.00: Zenekari muzsika TELEVÍZIÓ — BUDAPEST 18.38: Műsorismertetés. Hírek 18.45: Magyar Hirdető 18.55: Mai vendégünk: dr. Bodogán János, a Veszprém megyei tanács vb-elnöke 19.20: Esti mese 19.30: Tv-híradó 19.45: Napi jegyzetünk 19.50: A magyar ezüst földjén Közv. az Inotai Alumí­ni­umkohóból 20.10: Minden az embereké marad. Magyarul beszélő szovjet film 21.50: Hol tart ma az orvos­­tudomány? Sport- és orvostudomány 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás Vörösfelhő parancsot ad KÉPESREGÉNY 18 FOLYTATÁSBAN Irta: Kuczka Péter Rajzolta: Csanádi András ak N ’s *wm — ISGS-ban szenzációs hír járta be az Államok városait. Aranyat találtak Montana hegyeiben. BTQ,„mi ' —................ ' ■■ i " . ..... Az újságok azt is megírták, hogy Vörös Felhő és szia harcosai védik a lelőhelyekhez vezető utat Porfír­ss Irurmánynak­ 11p11p44 sav arany „Magában megbízunk. Fetterman kapitány — mondta a Hadügyminiszter —, jó fegy­­verek, erős kéz. Utánpótlást visz a Kearny­­erodbe. Gondoskodnunk kell az állampol­­gárok biztonságáról.*’ „Ha jól végzi feladatát, ön fogja leváltani a pipogya Car­rington ezre­dest.” Fejér megyei Hírlap „Műrepülés a Velencei-tavon A tó nádrengetegének egy kis tisztásán békésen ringató­zott két csónak. Mindegyikben egy-egy szerencsés fogást váró pecással. Némán figyelték a már hosszú ideje mozdulattal színes parafákat. Egyszeres, a nád széléhez közelebb lévő csónak mellett halk nesz volt hallható. A bent ülő halász odafigyelt és látta, hogy egy szárcsa. Ahogy kölcsönösen észrevették egymást, a madár lebukott és egyenesen a másik horgász csalija felé búvárko­dott, amin jó puhára főtt ku­korica ringatózott. A mit sem sejtő horgász éppen egy ásí­tást morzsolt el kezével, ami­kor hatalmas rántást észlelt. Mint gyakorlott pecás, egy ide­ig engedte, hogy a dugó távo­lodjon, majd tekerni kezdte visszafelé a zsinórt. Ekkor tör­tént a csoda. A „hal” kibu­kott a­ vízből és felemelkedett a levegőbe. A gyakorlott ha­lászinak az ijedségtől a csónak­ba sem tudott gyökerezni a lába, mert majd a vízbe esett. A szárcsa ezalatt a budaörsi repülőmodellezőket megszé­gyenítő ügyessé­ggel körözött horoggal a begyében. „Próbálja húzni, mert eléri a nádast” — szólt át a másik csónakból Bodó János, a társa Józsi bácsi a biztatástól nagy­nehezen bátorságot szerzett és megkezdte a vontatást. A kö­rök mind kisebbek lettek és nemsokára a csónakba vergő­dött a pórul járt falánk madár. Mozi 1964. augusztus hó KEDD—SZERDA, 11—12-ÉN SZÉKESFEHÉRVÁR Köztársaság: Szereti az embereket professzor úr? Petőfi: Ember­vadászat Maroshegy: Jánosi k. n. öreghegy: Pénzcsináló Adony: Az éjszaka Bakonycsernye: Űzött vad Bicske: Halhatatlan melódiák Bodajk: Robin Hood új kalandjai Cece: Kandúr és a sisak Dég: Új Gilgames Enying: Előzés Ercsi: Gengsztereik és filantrópok Kálóz: A púpos Kápolnásnyék: Szerencsés bukás Kisláng: Utolsó szerelem Lajoskomárom: A halál neve Engelchen Lepsény: Már nem olyan időket élünk Lovasberény: Kozara Martonvásár: Én és a gengszter Mezőfalva: ördög és a tízparancsolat Mezőszilas: Férjhezmenni tilos! Mór: Huszárkisasszony Perkáta: Külön asztalok Polgárdi: Honfoglalás. I—H. Rácalmás: Pacsirta Sárbogárd: Nyáron egyszerű Sárszentmiklós: Sodrásban Seregélyes: Szerencse a szerelemben Agárd kert: Germinál Gárdony kert: Fekete Orfeusz Velence kert: Dollárpapa Kedd, 1964. augusztus Ili Jó étvágyat Megyei labdarúgó bajnokság SÁRBOGÁRD— PUSZTA SZABOLCS 3:2 (1:0) Sárbogárd, 600 néző, vezette: Ignác. Sárbogárd: Sári — Németh I., Pajer, Ondók — Németh III., No­vák — Hosfczú, Simon, Varga, Németh I., Orosvári. Pusztaszabolcs: Berkesi — Mi­ke, Tánczos, Paulusz — Zentai, Házi — Pármai, Papacsek, Madarász, Szőke, Spránicz. Közepes színvonalú, sok szabály­talansággal tarkított mérkőzésen nehezen, de megérdemelten győ­zött a hazai csapat. Góllövők: Orosvári (2), Németh, illetve Sprá­nicz (2). Jók: Ondók, Németh NI., Orosvári, illetve Spránicz, Táni­czos és Zentai. ENYING—POLGÁRDI 3:0 (1:0) Enying, 400 néző, vezette: Berta. Enying: Hollósi — Okányi, Szut­­heimmer, Csepregi — Babos II., Babos I. — Máté, Oláh, Durmics, Csizmadia, Rubiczai. Polgárdi: Svelik — Molnár, Kisteleki, Takács — Németh, An­tal — Bóta, Bencze II., Kovács, Bencze I., Berta. Csapkodó, alacsony színvonalú küzdelemben a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat megérde­melten győzött. Góllövők:: Oláh, Rubiczai, Durmics. Jók: Hollósi, Szulheimmer, Rubiczai, illetve Bencze I., Berta, Antal. SPARTACUS—ALBA REGIA 3:2 (2:1) Spartacus pálya, 300 néző, vezet­te: B. Tóth. Spartacus: Szegvári — Szűcs,­­ Soós, Ispaics n. — Nagy, Dudás — Fehér, Járfás, Szijjártó, Gyűrűs, Kuti. Alba Régia: Erdész — Villand, Polyányi, Kiss — Sarga, Odor — Németh, Dömötör, Szentes, Ká­rolyi II., Károlyi I. Jó iramú mérkőzésen a helyzetek alapján a Spartacus biztosabban is győzhetett volna. Jók: Szeg­vári, Soós, Kuti, illetve Erdész, Polyányi, Szentes. KINCSESI SZIKRA—MÓR 0:0 Kincsesbánya, 400 néző, vezette:­ Kádár. Szikra: Dunai — Cser, Bogdá­­nyi, Czéh — Tóth, Horváth — Spandler, Takács, Kucsera, Se­­gesdi, Jánik. Mór: Ferenczi — Bakonyi, Úr, Oroszi — Darabos, Kádas — Ma­jor, Fleischer, Király, Róka, Var­ga.Egyenlő ellenfelek küzdelmét láthatta a közönség. Az I. félidő alapján a hazaiak álltak közelebb a győzelemhez, a II. félidőben a vendégek nagy iramot diktáltak, határozott fölényt harcoltak­ ki. A döntetlen eredmény igazságos­nak mondható. Jók: Bogdányi, Czéh, Tóth, Kucsera, illetve Ba­konyi, Őr, Kádas, Varga. ADONY—SÁROSD 1:1 (0:1) Adony, 300 néző, vezette: Csathó. Adony: Herczeg — Csavajda, Csengedi, Boldog N­. — Morva, Payer — Boldog I., Szalka, Há­­der, Kardl, Matisz. Sárosd: Ducza — Sudár, Tarr, Schöffer — Szabó, Virág — Gál, Szegi, Kiss, Varga, Hüvely. Az I. félidő 25. percében öngól révén Sárosd jutott vezetéshez. A továbbiakban a hazai csapat tá­madott többet és 11-essel a 66. percben sikerült egyenlíteniük. Később a vezetést is megszerez­hették volna a hazaiak, de 11-est hibáztak. Jók: Csengedi, Háder, Kardl, illetve Varga, Hüvely, Szeg). SZIKRA— MÁV ELŐRE II. 7:3 (4:2) Vasutas pálya, 400 néző, vezette: Győri. Szikra: Tarlós — Tonomár, Lencsés, Dreisinger — Víg, Rácz — Kovács, Mohai, Herendi, Cser, Füller. MÁV Előre: Major — Mester, Kovács, Tani — Bognár I., Brig­­lesz — Sümegi, Csuti, Horváth, Szilvágyi, Németh. A helyzeteit jobban kihasználó, s lelkesebb vendégcsapat megér­demelten győzött, a szétesően játszó, gyenge teljesítményt nyúj­tó hazaiak ellen. Góllövők: Mohai (2), Cser, Herendi, Lencsés, Rácz, Kovács (öngól), illetve Horváth, Csuti, Németh. Jók: Lencsés, Mo­hai, Herendi, Cser, illetve Csuti, Horváth, Mester. D. KINIZSI—SINATELEP 1:0 (0:0) Dunaújváros, 300 néző, vezette: Varga. Kinizsi, Horváth n. — Németh, Hingyi, Horváth I. — Szigeti, Cserpes II. — Csányi, Cserpes m­., Erdélyi, Cserpes I., Bodnár. Sinatelep: Koltai — Száraz, Szo­koli, Kiss — Tóth F. Fekete — Tóth I., Tóth Gy., Fatali, Benkoj Kritacisz. Mindvégig csapkodó játék jel­lemezte a mérkőzést. Az egyetlen gól az 58. percben Cserpes III. lövéséből született. A 64. percben Szigetit a játékvezető utánrúgásért kiállította. Jók: Hingyi, Horváth J., Cserpes, illetve Koltai, Szo­­koli. D. ÉPÍTŐK—CÉG 3:1 (1:0) Még, 200 néző, vezette: Tóth. Építők: Hosszú — Kondrich, Sárközi, Bátai n. — Fundák, Mundra — Bátai I., Dénes, Tonka— Fejes, Tóth. Dég: Farkas — Dudar, Vas, Sö­rös I. — Vörös, Farkas II. — Sörös 11., Magasföldi, Csuti— Lászlói Viktor. A sokkal technikásabb Épített csatársora jó játékkal győzött a mezőnyben lelkesen játszó hazai­­akkal szemben. Góllövők: Tonka Sárközi, Mundra, Tonka, Fejes, illetve Farkas I., Csuti, Vas. Szerdán­­ III*. Honvéd— MÁV Előre A Magyar Népköztársasági Kupa 32-es döntőjében a Budapesti Honvéd—MÁV Előre mérkőzést szerdán 17 órakor rendezik meg a MÁV Előre pályán. A fehérvári egyesület a MÁVAUT-tal meg­egyezett, hogy a mérkőzésre a Piac­térről és a vasútállomásról négy órától különjáratokat indí­tanak a sporttelepig. A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Benkő Károly Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó Sógorka Béla Szerkesztőség Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. Telefonszámaink: Szerkesztő bizottság: 15—84, 25—32­ Belpolitikai rovat: 15—83, 25—91. Termelési rovat: 21—69. Bejelenté­­sek, panaszok felvétele : 25—22. Kiadóhivatal: Szivár, Március 15­­. Velinszky L. u. sarok. Telefon: 25—21 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta­­hivataloknál és kézbesítőknél, előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25.056 Székesfehérvári Nyomda

Next