Fejér Megyei Hírlap, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-01 / 281. szám

tfejér megyei Kedd, 1964. december 1. XX. évfolyam, 281. sz. Ára: 50 fillér. ________ VILÁG PROLETÁRJÁT. KÖVES ÜLJETEK ! 1188 „régi“ és új lakás kap távfűtést Dunaújvárosban Az idén 27,2 millió forin­tot fordított a tanács a Ság­­vári városnegyedig vezető fűtési és gáz gerincvezeték, valamint egy új hőközpont megépítésére, valamint a lakásokban a belső szere­lésekre. Itt az idén a ter­vezettnél valamivel több, összesen 671 lakásba vezet­ték be a távfűtést és 778 la­kásba pedig a háztartási gázt. Az idén épült és az év vé­géig átadásra kerülő új la­kásokkal együtt 1964-ben összesen ezerszáznyolcvan­­nyolc lakás kap távfűtést és ezerkétszázhetven háztartási gázt Dunaújvárosban. Teljesítik az exporttervet — Haiti, Ghána, Szudán a könnyűfémmű megrendelői között — Egy hónap választ el ben­nünket az év végétől. Üzeme­ink, vállalataink számvetést ké­szítenek az eddigi eltelt idő­szak munkájáról, elemzik az elmúlt háromnegyed év ered­ményeit. Különösen nagy hangsúlyt kap — ha van ilyen a vállalatnál —, az exportte­vékenység. Népgazdaságnak fontos feladata, hogy kielégítse azokat a hatá­ron túli igényeket, amelyeket szocialista országok és kapita­lista üzletemberek támaszta­nak különböző áruk és anya­gok vásárlása tekintetében. A Székesfehérvári Könnyű­fémmű exporttermékei Európa ,,meghódítása” után olyan ál­lamokba is eljutnak, amelye­ket ezelőtt csak hírből ismer­tünk. Szíria, Haiti, Szudán ép­pen olyan gyakori megrende­lők, mint a nagy angol, német vagy más cégek. A Könnyű­fémmű két nagy üzemrésze, a hengermű és a présmű 1964- ben is nagy export­forgalmat bonyolított le. A hengermű el­ső háromnegyedévi exportter­méke 1961 tonnát tesz ki, szemben az 1930 tonnás terv­vel. Ennek a tervteljesítésnek az ad jeletőséget, hogy év köz­ben kilenc napig állt a meleg­­hengermű műszaki hiba miatt, s ennek ellenére sikerült be­hozni a lemaradást. Az éves terv 2600 tonna. A másik nagy egység, a présmű 1964 évre nem kapott exportfeladatot, de évközben befutott egy 100 tonnás csehszlovák megrende­lés, sőt az újabb megrendelés­sel ez a mennyiség 180 tonná­ra emelkedett. A negyedik ne­gyedévre sem volt exportterv, de ismételten jelentkezett egy kétszáz tonnás igény, amit szintén a csehszlovákok nyúj­tottak be. Mint a termelési főosztályon szerződésnek az a lényege, hogy az ajkaiak vállalták a nyersanyag határidőre való szállítását, s ezáltal lehetővé tették azt, hogy a tárgyne­gyedév utolsó hónapjának 25. napjáig raktárra kerülhet a kész exporttermék. Ha szak­ember szemével nézzük ezt a szerződést, könnyen megálla­píthatjuk, hogy ebből az ajr­­kaiaknak vajmi kevés előnye származik, ennek ellenére vál­lalták a szerződést, látva az exporttal összefüggő népgaz­dasági érdeket. Érthetetlen vi­szont az Inotai Alukohó állás­pontja, ami miatt eddig nem sikerült megkötni a szerződést. Ha az exportterveket vizs­gáljuk, szembetűnő az a gya­korlat, amit a Könnyűfémmű­ben alkalmaznak. Úgy osztják el a negyedév export felada­tát, hogy az első és második hónapban 40—10 százalék, míg az utolsó hónapban húsz százalék a munka mennyiség szerinti elosztása. Talán így lehet legjobban elkerülni a hó-, illetve negyedévvé®­ haj­rát. Öt nappal a negyedév vé­ge előtt raktáron van az áru, nincs akadálya a minőségi és mennyiségi vizs­gálatoknak, valamint a szállítás előkészí­tésének. Ez pedig döntő fon­tosságú. Nem ismerik még az 1965-ös export tervszámokat a Köny­­nyűfémműben, de annyi bi­zonyos, hogy­ jövőre sem lesz kevesebb az a mennyiség, amit külföldi piacra szállíta­nak. Ranwol szppjffti magjának a hengerelt áru, a szalag, a tárcsa a nemzetközi és hazai piacon elrog­ánt. Ezután az a cél, hogy minden Székesfe­­hérvárra látogató külföldi partnert ki tudjanak szolgál­ni, s növeljék a nemzetközi piacon a magyar ipar tekinté­lyét. Báróni Zoltán elmondották ezt az igényt is ki fogják elégíteni, ugyanúgy mint az előzőt. A Metalimpex, mint piacku­tató és közvetítő, ebben az év­ben is új kereskedelmi part­nereket szerzett a Könnyűfém­műnek. Tizenhétre emelkedett a megrendelők száma, s a leg­régebbi , csehszlovák, lengyel és német cégek mellett jelent­kezett Vietnam is. 100 tonna hengerelt árut igényel, amel­­­yet a vállalat máris kielégí­tett. Jónak mondható a Könnyű­fémmű 1964 első háromne­gyedévének export-mérlege. A terv felett, 101,6 százalékra teljesítették az export vonat­kozású munkát, s ami a leg­főbb, ebben az évben még nem merült fel minőségi kifo­gás a gyár termékei ellen. A pártvezetőség mellett működő kooperációs és export bizottság mindent megtett annak érde­kében, hogy sikerüljön a terv végrehajtása. Akadtak azon­ban olyan gondok, mint a har­madik negyedév időszakában a szállítási nehézségek, de azt mindenki tudja, hogy ez a mezőgazdasági termékek és más tömeges áru torlódása miatt, következett be. Korábban már beszámol­tunk arról, hogy Várható időjárás kedd estig, erősen felhős idő, az ország terü­letének legnagyobb részén esők-­­­kel, havas esőkkel. A hegyeken havazással. A Tiszántúlon még­­ élénk déli, ma­jd északira forduló a szél. A hőmérséklet keleten is­­ várható legmagasabb nappali a Könnyűfémmű az Ajkai hőmérséklet: 3—7 fok között. (MTI)­­ aluminium-kohóval. Ennek a s­zocialista szerződést kötött Befejezte éves tervét a Dunai Vasmű két gyárrészlege (Tudósítónktól.) November 30-án befejezte éves tervét a Dunai Vasmű üzemfenntartási- és energiaszolgáltatási gyárrészlege. Az üzemfejlesztési gyárrészleg éves feladatán túl eddig 18 millió forint értékű Kor 2 5-ös jelzésű, sav- és hőálló acélt állított elő, aminek a jelentőségét külön aláhúzza az a tény, hogy a Vasmű korábban csak import útján tudta biztosítani ezt az acélféleséget. Ugyancsak terven felül gyártottak 1,5 millió forint értékű tartozékot a spirálcsövekhez, amellett, hogy a tartalékalkatrész-gyártási tervüket maradéktalanul teljesítet­ték, s a Dunai Vasmű gyáregységeinek zavartalan munka­menetét biztosították. Az energiaszolgáltató gyáregység kollektívájának jó munkáját dicséri a tervezett energiamennyiség határidő előtti előállítása, s az a tény, hogy az eltelt 11 hónapban mindenkor be tudtak kapcsolódni az országos energiaellátásba, amikor erre utasítást kaptak az Országos Teherelosztó Köz­ponttól. — Háder — Hóesés, szélviharok, kánikula Észak - Perzsi­ában, a Kaspi - tenger partvidékén heves szél­viharok dúlnak, amelyek kö­vetkeztében 60 ház rombadőlt és 300 megrongálódott. A vi­haros szél következtében kü­lönösen nagy erdőtűz is pusz­tított ezen a vidéken. Az erdő­tűznek és a szélviharoknak eddig öt halálos áldozata van. Európában előrenyomu­­lóban van a hideg hullám. Svájcban vastag hó borít­ja a zürichi, berni és gen­fi háztetőket Az olasz Alpokban a vasár­napra virradó éjszaka óta sű­rűn esik a hó. Több hegyi völgyet elzárt a külvilágtól a vastag hótakaró. Sondrio kör­nyékén a hó vastagsága meg­haladja a másfél métert. Prágában leesett az első hó. Ugyanakkor óránként 160 ki­lométeres sebességgel szágul­dó szélviharok nagy károkat okoztak a tátrai erdőikben. Nyugat-N­émetországban a hét végén álladóan esett a hó. Az utak síkossá válása követ­keztében sok közlekedési bale­set volt, így egyedül Münch­enben 43 személy szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket. Az AFP jelentése sze­rint Franciaország nagy­részét hótakaró borítja. Különösen nagy hóesés volt a magasabb hegyek­ben. Az Egyesült Államok északi síkságain és közép-nyugati te­rületeinek nagy részén hideg­­hullám vonul végig. A hideg­hullámot hóvihar előzte meg, amely közel félméteres hóta­karóval borította be az uta­kat és földeket. Bismarckban, Észak-Dakota fővárosában va­sárnap reggel mínusz 33 fokot mértek. Novemberben ilyen hidegről még soha sem tettek említést a város krónikái. Va­sárnap Észak-Dakota, Florida, Minnesota, Nebraska és Iowa államokban szintén rekord­hi­degeket mértek. Ugyanakkor az Egyesült Ál­lamok nyugati partvidékét vá­ratlanul hőhullám öntötte el. Dél-Kaliforniában vasárnap Palm Springsben 27,8 fokot és Los Angelesben 30,6 celsius fok-t mértek. Időjárásjelentés Mikojan beszéde Dusanbe (TASZSZ) Mint már jelentettük, Mi­kojan, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke beszédet mondott a Tadzsik SZSZK fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepsé­gen. Mikojan hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió majdnem fél évszázada építi a társadalmi fejlődés útját a világ min­den népe számára. Mikojan kiemelte, hogy a lenini hagyaték teljesí­tésének legjobb módja az, ha a figyelmet a halaszt­hatatlan feladatok meg­oldására összpontosítják, megtorpanás nélkül teljesítik a nép akaratát, támaszkodnak a nép tapasztalataira, szolgál­ják a népet. Mikojan jellemezte, milyen nehéz és bonyolult utat tett meg a tádzsik nép, amíg el­jutott a győzelemhez. Tádzsikisztán sikereit jelle­mezve Mikojan megállapítot­ta, hony „diákjainak száma tekintetében Tádzsikisztán kétszeresen felülmúl olyan országokat, mint Svédország, Franciaország, vagy Belgium, ha pedig az orvosok számát vesszük összehasonlítási ala­pul, akkor Hollandia is Tádzsikisztán mögé kerül”.­­ A Szovjetunió népei­nek tapasztalatai halom­ra döntötték a gyarmato­sítók fajelméletét évszá­zados hazugságát, amely­­lyel egyes népek elmara­dottságát igyekeztek meg­magyarázni. A szovjet népek tapasztalatai megcáfolhatatlanul bebizonyít­­ották, hogy az önálló törté­nelmi lét nem egyes kiválaszt­­ott nemzetek előjoga, hanem fajra, nemzetiségre való tet­kintet nélkül minden nép szá­­mára elérhető. — A felszabadult, de még elmaradott országok dolgozói — mondotta Mikojan — nem­ kívánják a kapitalizmusnak a népre nézve gyötrelmes útj­­át. E dolgozók a szocializmus felé tekintenek. Innen ered sikereink, példánk egyre fo­­kozódó nemzetközi jelentősé­ge. Beszélt Mikojan az egész Szovjetunió sikereiről is. kö­zölte, hogy az 1959-től 1965-ig terjedő időszak hétéves tert­vét túl fogják teljesíteni. — Országunk nagy ered­ményeket ért el. Büszkék lehetünk ezekre az ered­ményekre. Tudjuk azonban, mely probl­lémák várnak még nálunk­ megoldásra, ismerjük hiányos­ságainkat és nehézségeinket. Ismerjük azonban azokat a módozatokat is, amelyeknek segítségével megoldhatjuk a problémákat, kiküszöbölhet­jük a hiányosságokat. Pártunk lankadatlanul ezen fárad­zik — fejezte be beszédét Miko­jan. (MTI) A napokban érkezett a vajtai SZOT gyermeküdülőbe 118 ál­talános iskolás tanuló. A 23 naponként cserélődő csoportok­ban eddig ez az első, amelyben megyeiek is vannak. A tan­­év alatti üdülésnél a gyerekek naponta három órát tanul­nak és két órát a másnapi lecke korrepetálásával töltenek el. Idejük többi részét szórakozással és pihenéssel töltik. A képen, ebéd közben a gyerekek. j Kongói helyzetjelentés Leopoldville. A Kongóból érkezett leg­újabb hírügynökségi jelenté­sek arról tájékoztatnak, hogy dán tartják magukat, sőt az utóbbi időben jelentősebb ka­tonai sikerekre is szert tettek. A harcokban jelenleg m­ár nem vesznek részt a belga ej­tőernyősök, mert — mint is­meretes — a nemzetközi köz­vélemény határozott fellépése meghátrálásra kényszerítette Brüsszelt. Vasárnap amerikai kato­nai repülőgépeken a bel­ga katonaságot elszállítot­ták Kongóból. Az ejtőernyősök Ascension­­.net útleeejté­svel kedden érkeznek vissza a brüsszeli katonai repülőtérre. Stanleyville térségében je­lenleg Csombének körülbelül ezer katonája tartózkodik, kö­zöttük 2—300 zsoldos. A sza­badságharcosok szívósan küz­denek, hogy visszahódítsák az átmenetileg elvesztett terüle­teket és — mint a hírügy­nökségek elmondják — meg­szállva tartják Stanleyville repülőterét. A város belsejé­ben is harcok vannak. Az or­szág más vidékein a szétszórt felkelők ismét gyülekeznek és mind inkább kiszélesítik az ellenőrzésük alatt álló terüle­teket. A Reuter­ hírügynök­­ség becslése szerint a felke­lők 400 000 négyzetkilométer­nyi területet tudhatnak magu­kénak és a jövőben is igen elkeseredett harcokra lehet számítani. Csembe megismételte azt az álláspontját is, hogy el­utasítja az Afrikai F­gy­­ségszervezet ad hoc bizott­ságának döntését, kereken tagadta, hogy hazá­jában külföldi Intervenció zaj­lott le, majd szidalmazta az arab államokat, mivel szerinte ..anarchiát­­ akarnak elő­id­ézni”. A hírügynökségek Brüsszel­ből kelt jelentése szerint Spa­­ak belga külügymin­iszer va­sárnap jegyzéket adott át Deb­raszimov szovjet nagykövet­nek és­ a jegyzékében megis­­mételete kormánya álláspont­ját a kongói kérdésről. A bel­ga külügyminiszer azzal pró­bált érvelni, hogy a katonai intervencióra ,,emberiességi­ szempontok miatt” volt szük­ség. További jelentések Ball amerikai külügyminiszterbe-­­ vetítés Londonba érkezéséről adnak hírt. Ball rövidesen tárgyal Wilson miniszterel­nökkel és más angol politiku­sokkal, tárgyalásai két napig tartanak. Megérkezésekor újságírók­nak nyilatkozván ő is az amerikai belga interven-­­­ció szükségességét bizony­gatta és ő is emberiességi okot emlegetett. Russel angol filozófus, a világhírű tudós vasárnap nyilatkozatban ítélte el­­ az Egyesült Államokat azért, mert korszerű repülőgépekkel, rakétákkal, napalm és foszfor bombákkal segíti a kongói zsoldosokat és nagy számban küld katonai tanácsadókat is Kongóban. Ben Bella algériai elnök vasárnapi beszédében bejelen­tette hogy hazája fegyvereket szándékozik a szabadságharca, sok rendelkezésére bocsátani, sőt ha kell maguk is elmen­nek Kongóban, hogy harcolja­nak az imperialista n eresszen rak, ellen, Az időjárás okozta késést akarják behozni a cecei Béke Tsz dolgozói is, amikor a még hátralévő őszi mélyszántást nyúj­tott műszakokban végzik. Az egyik 26 holdas táblát öt géppel szántják.

Next