Fejér Megyei Hírlap, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-01 / 152. (153.) szám

Csütörtök, 1965. július 1. ­Nyári gyakorlaton az Ikarusban — Másodévesek vagyunk, illetve voltunk. Most vagyunk először gyakorlaton. Jó itt... megszerettük a gyárat. — Két hete dolgoztunk a szerkesztésben, rajzokat má­solunk. De ismerjük a gyár többi részét is, voltunk a han­gárban, a kísérleti, forgácsoló és asztalos üzemrészben. A fentieket, s a többi apró és nagyobb gyári élményt csil­logó szemmel mesélte Bencsik Irén és Várdai Erzsébet, a Sas­­vári Endre Gépipari Techni­kum jövendő harmadéves ta­nulója A nyár elején az Ikarus Ka­rosszéria és Járműgyár szé­kesfehérvári gyáregységében több mint 180 diák tölti el a kötelező egyhónapos gyakor­latát. Húszan jöttek, illetve jönnek Győrből, a Jedlik Ányos Gépipari Technikum­ból, 112-en a Ságvári Endre Gépipari Technikumból, 51-en pedig a székesfehérvári szak­középiskolából . Hogyan és miben segíti a fiatalok munkáját ez a köte­lező gyakorlat, s milyen ta­­pa­sztalatai vannak a gyár ve­zetőinek a jövő szakemberei­ről? Ezekre a kérdésekre vá­laszolt Várnagy Ferenc, a gyár szakoktatási előadója. • Nehéz, de szép, hálás fel­adat fiatalokkal foglalkozni. Hiszen legtöbbjüknek ez az első találkozása a gyárral, a munkával, s nem mindegy, hogy milyen tapasztalatokkal, élményekkel távoznak tőlünk. Az első napon balesetvédelmi és tűzrendészeti oktatást tartunk számukra. Ezután helyezzük el őket a különböző üzemrészben úgy, hogy a négy hét alatt lehető­leg minél több munkafolya­matot ismerhessen meg egy­­egy tanuló. A fiatalok elhelye­zéseiben, foglalkoztatásában közösen keressük az iskolával a legmegfelelőbb, leghaszno­sabb utat Az iskola harmad­éves tanulói számára célfela­datokat tűz ki, amelyeket az itt tapasztaltak, tanultak alap­ján kell megoldaniuk. — Van-e külön oktatójuk a tanulóknak? — Igen, nyolc tanulócsoport­­ba osztottuk a diákokat, s­ mindegyik csoport élére egy­­ technikust állítottunk, aki el­­­­lenőrzi a munkájukat, segít az esetleges nehézségekben. Ezek a technikusaink az év folyamán a politechnikai ok­tatásokat vezették, ezért bizo­nyos fokú pedagógiai tap­aáztalattal is rendelkeznek. Ezenkívül minden csoport választ tagjai közül bizalmit. Az a tapaszta­latunk, hogy a diákok elmé­letileg tájékozottak. Erre a gyakorlati oktatásra viszont szükségük van ahhoz, hogy jó szakemberekké váljanak. — Hol dolgoznak a legszí­vesebben a fiatalok? — Sokszor maguk kérik, hogy fizikai munkát végezhes­senek. S ennek mi nagyon­­ örülünk. Hiszen a gyár, s az iskola munkájának „bizonyít­ványa” ez a tény. Azt szeret­tük volna mindig, ha a fiata­lok megtanulják, mi a különb­ség a kék munkaruha és a fe­hér köpeny között. Úgy érez­zük, sikerült, tudják, értik a fiatalok. S hogy nemcsak a gyárnak, van jó véleménye a fiatalok­ról, hadd idézzünk egy most végzett diáklány leveléből: ^Nagyon szeretnék a gyár­ban dolgozni, s onnan tovább­tanulni ... Szeretek dolgozni, s a gyárat önöknél szerettem meg”. Fiatalok. Egyelőre csak nyá­ri gyakorlaton. De már azon az úton, amelyiken találkozik az életcél és a munka. Talál­kozik és összefonódik. Piskóty Zsuzsa Csemegeszőlő-telep, korszerű feldolgozó üzem Etyeken Nemcsak szántóföldi gazdál­kodásunkra jellemző, hogy a régi normákat újak váltják fel. Etyek szőlőtermelése köz­tudomásúan Törteiék savanyú pezsgő-anyagát termelte évti­zedekig, amíg be nem tört északi szőlőtermelő terüle­tünkre az új agrotechnika, és vele a kezdeményezés bátor­sága: a dombos Etyeken cse­megeszőlőt is lehet termelni. Már a budafoki állami pin­cegazdaság etyeki célgazdasága szőlőterületén a külföldi és hazai szőlőfajtáknak olyan kultúráit honosította meg, amelyek méltán kelhetnek versenyre hagyományos bor­vidékeink legjobb csemege­­szőlőivel és boraival. Nagy feladatot jelentett a régi, konzervatív gazdasági rendszer rekonstrukciója. Meg­indult Etyeken a hagyományos szőlőtelep átrendezése, a kor­szerű szőlőgazdasági agrotech­nika követelményei szerint. Kitűnt, hogy ezen az északi — sajátos klímájú vidéken — nemcsak pezsgő alapanyagot, de értékes csemegeszőlőfajtá­kat, és kiváló minőségi bor­szőlőt is lehet termelni, de ez nem történhet meg egyik év­ről a másikra. A hagyományos szőlőkultúrát fokozatosan vált­ja fel az új. Az elhanyagolt szőlők kor­szerűsítésének egyik állomása az az új feldolgozó üzem, amelynek építkezései ez év márciusában kezdődtek. Több mint hárommillió forintos be­ruházás ez, amely a vérti te­rületen korszerű szőlőfeldol­gozó telepet irányoz elő a leg­­­­modernebb technikával. Fejér tweeyei Hirla# 3 A létszámgondok ellenére is teljesítette féléves tervét a Fejér megyei Bauxitbánya kollektívája Nem kis feladatot — f 25 000 tonna jó minőségű bauxit ki­termelését és szállítását — vállalta magára az 1965-ös év­­re a f­ejér megyei Bauxitbá­nya kollektívája. A felemelt terv teljesítésé­hez, a magaséra nézve közele­harmad termelékeny­ség-lét­szám arányok betartása mel­lett is jelentős létszámfeltöl­­tésre volt szükség. Ez azon­ban, a jelentkezés hiánya mi­att nem realizálódhatott mai napig sem maradéktala­­­nul. Ennek ellenére, június utolsó munkanapján a bánya vezetőitől kapott tájékoztatás szerint sikerült teljesíteniük első féléves tervüket. Hogyan? Erre kerestünk vá­laszt, amikor az altáróban, szembe a napra gördülő, bauxittal teli csillék sorával elindultunk a mélyszinti mun­kahelyekhez. Nincs kapkodás. Ez az első benyomás, amit szívesen je­gyez fel a krónikás a példás munkahelyi rend mellett. A korszerűségében néhány év előtti önmagát felülmúló bá­nyában serény munka folyik, de gépek segítségével, a kor­szerű technika alkalmazásá­val. Az ember erejét kímélő és annak munkáját segítő módon. Csábrádi Miklós szakvezető­­helyettes aknász szívesen tá­jékoztat bennünket a plusz 112-es szinti munkahelyek­Napi 1712 tonna ércet szállítanak napra, ürítenek vagonba dik, hogy szereti a bányát, a magasrakodón: 285 tonna alumíniumot jelent ez az szereti a munkáját, s munka­társait. Vagy pontosabban: közösnek érzi­ gondjaikat, örömeiket. — Több a szocialista mun­kabrigád a körletben, mint azok száma, akik még csak fontolgatják a lehetőséget — mondja. — Ez természetesen magával hozta azt is, hogy s megfontoltabbak az emberek, kevesebb szóból értenek. Meg aztán akarnak segíteni a vezetőnek és tudnak is. Kép­zik magukat, s tisztábban lát­nak. Egyszóval munkatársak vagyunk, megértésre törek­szünk. S ez meglátszik a munkán is. Volt gondjuk, nemcsak lét­szám vonatkozásban, de munkahelyekkel is. Most mé­­­gis nyugodtan várják a félévi számvetést. Tudják, hogy eredményesen dolgoztak. — Csak egyféleképpen sza­bad dolgozni; jól! — mondja Balázsik István vájár, a 203- as csapat szocialista címért küzdő brigádjának vezetője. — Mert ha már egyszer le­száll az ember, végezze mun­káját a legjobban. Higgyék el, úgy sem nehezebb. Tizenegy éve dolgozik bányánál, s nem ma kovácso­­­­lódott össze a brigádja sem. Lehota István vájár, Virág György vájár, Szabados Ist­ván, Vadnella Sándor és Mol­nár István segédvájárok is törzstagok. Ez visszatükröző­dik teljesítményükön is: — Tíz és fél tonna a fejen­kénti műszak-norma — mond­ja a brigádvezető —, de ez aztán törvény! A jelszónk, hogy legalább a száz százalé­kot hozni minden nap. Így az­tán nemigen adjuk alább a 105, s nem ritkán a 110 száza­léknál. — Szívesen ugrik be a tar­talék is az ilyen csapathoz — mondja Kokoda István csillés, aki Szabados Istvánt helyet­tesíti most a brigádban. — Nemcsak azért, mert itt biztos a pénz, de sokkal inkább azért, mert ezen a csapaton soha nem ingerült a brigádvezető. Megmutatja azt is, hogy ho­gyan, meg azt is, hogy men­­nyit! December óta dolgozik a brigád a négyes siklóban. Most új frontfejtést készítenek elő. — Mennyi volt a havi fej­tésteljesítményük ? ni. — Hát, most rá kellett ver­niert kevés az ember. Ezért a 12 tonnát is elértük talán — mondja a brigádveze­­tő és a körletaknászra néz. — Ott járunk — mondja Csábrádi Miklós, miközben az elvégzett munka mennyiségét és minőségét tanúsító bejegy­zést aláíratja a brigádvezető­vel a munkanaplóban. Valamennyien közel laknak a bányához. Szabadidejükben ki-ki horgászik, vadászik, ker­tet ápol. — Kell a szabad levegő. Mert nem elég az, hogy a bá­nya vezetői a gépesítéssel kí­mélik az embert. Nekünk ugyanúgy kell kímélni önma­is­gunkat, pihenőidőben. Vala­mennyien lapáttal rakodtunk itt még néhány évvel ezelőtt. De nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy van öt éve már, hogy nem rakodtam la­páttal — mondja a brigádve­zető. — Pedig akkor még „csak” hat tonnát dobtunk ki fejenként, a mostani 12-vel szemben. És most mégis van kedve az embernek fütyürész­­ni műszak után... Létszámgondjaik ellenére is sikerült­ teljesíteniük első fél­éves tervüket. Ped­ig ezen túl is volt feszítésük, hiszen az almásfüzitői elvtársak azt kérték a kincsesiektől, hogy a lehetőségekhez képest javítsák a tervezett minőségi mutatót 1,2 százalékkal. Ezt is meg­oldották, két százalékkal jobb minőségű anyagot küldtek, mint tervezték. Mert ma már nem a lapát surrog, hanem gépek mozognak a bányamély­ben. S a gépek mögött embe­rek állnak, pártonkívüliek, kommunisták és akik közös zászló alatt indultak el a hol­napok felé, a „Szocialista mó­don élni, dolgozni, tanulni!” jelszót követve, s következe­tesen valóra váltva. Kátay Antal Kabáczy Szilárd nőnek tartott kétharmad-egy-­­­ ről, napi, havi és féléves Csábrádi Miklós szakvezető aknász a munkanaplóban vég­­eredményeik ről.­zíti a teljesítményt, s a brigádvezető Balázsik István szívesen Fiatal ember. Szavain érző- írja megint alá, hiszen 110 százalék.­a országnak. „Igenis megszöktem“ Az emeleti kis szobában,­ a nagy bérház labirintusában egy fiatal és boldogtalan asz­­ezony él. Nem is pontos ez a kifejezés, mert boldog és bol­­­­dogtalan is. Bármilyen meg­­­­döbbentő a két végletesen el­­­­lentétes fogalom összekevere­­­­dése, Pető Józsefné mégis így él. A sorsa azonban mindenre választ ad. Alig húsz éves, férje ugyan­ennyi. A gyerekük 13 hóna­pos. Három tagból áll a pici család — ha együtt lennének. Magdi, a fiatalasszony egye­dül gondoskodik gyerekéről, sőt még férjéről is, egy-egy csomag erejéig. — Tizenhat évesek voltunk, amikor megismerkedtünk — kezd mesélni magukról. —­­ Nem sokára elhatároztuk, hogy­­ összeházasodunk, hiszen an­­­­­nyira szerettük egymást, s­­ nem is tudunk külön élni. Egy­­ évig együtt jártunk, aztán el­­­­határoztuk, hogy most már összeköltözünk, mert a szüle­­­­ink nem hajlandók a házas­ságba beleegyezni. — Tetszik tudni — folytatja elgondolkozva — érthetetlen, hogy a szülők mennyire bele­avatkoznak a gyerekeik sor­sába. Hát van joga egy szü­lőnek megakadályozni a gye­reke boldogságát? az Egy pillanatra megáll elbeszélésben, és mi­kor a kicsi gyerekre nézek, ő is, Zsuzsára pillant. Az előbbi gyerekes szenvedélyessége, ahogy mondanivalóját előad­ta, elsimul, megváltozik. Te­kintetéből már az anya, a gyermekét féltő, simogató édesanyja mutatkozik. De na­gyon fiatal még, csak ezzel le­het indokolni mindazt, amit a továbbiakban is mond: — Szóval megszöktem. Igenis megszöktem. Jogom van a boldogsághoz — mondja ezt most szinte szavalva, mintha nagyon sokszor elmondta volna már magában és csak az alka­lomra várt, hogy a közönség előtt is eljátsza szerepét. — A Józsi szülei is ellenezték, ne­kik sem mondtuk meg a ter­vünket, bár ez volt a nehe­­­­zebb, mert ide akartunk jönni s lakni. Józsinak ugyanis volt­­ ez a kis szobája és úgy gon­­­­doltuk, hogy itt nagyon jól­­ megleszünk.­­ Csakhogy akkor jöttek a bajok, amikor az első reggel­en itt ébredtem fel. Az anyó­­somék vissza akartak vinni a szüleimhez és azt mondták, hogy mindenben egyetértenek­ velük. Mi mégis­­ itt marad­tunk, mert akkor úgy éreztük, hogy az egész világ gonosz ve­lünk szemben. A bajok később tornyosultak, mert november­ben terhes lettem. Kitört a­­ botrány. Hogy miből akarjuk eltartani a gyereket, meg in­kább tanultunk volna és­ hogy­­ tisztességtelenek vagyunk. És­­ akkor alighogy Józsi elmúlt 18­­ éves, behívták katonának és­­ most már katonai parancsnoki­­ engedéllyel esküdtünk meg, s hogy mire a gyerek megszüüle­­j­tik, az apja nevét viselhesse.­­ De tessék mondani, miért kel­­­­lett ez az egész cirkusz a szü­leinknek? Miért nem engedték ők előbb a házasságot? Most jutok először szóhoz : „Most miből élnek?” — Ö, már az újságírónő is ezt kérdezi, ők is ezt vágják folyton a fejemhez. — Igen, ezt kérdezem, mert ez a gyerek, ha korán is, de a világra jött és fel kell nevelni. Ennie kell, babaápolási cik­kekre van szükség, öltöztetni kell és maga is nagyon fiatal még ahhoz, hogy ha átmeneti­leg is, de egyedül tartson el egy családot. Szerelmük sok­kal teljesebb lett volna, ha megvárják egymást, amíg a férje leszerel, szakmát tanul­nak és akkor jön Zsuzsa. A válasz dacos, most már engem is ellenségnek néz. — Amíg én dolgozni tudok, addig ő is eszik — hangzik a kihívó válasz, aztán egy kicsit megenyhül, mert rájön, hogy nincs sok hencegnivalója. Szak­mája sincs, nagyon fiatal és nehéz ilyen körülmények kö­zött megfelelő munkát talál­nia. Most betanított munkás de ott akarja hagyni a gyárat mert nincs hely ebben az év­ben a bölcsődében. — Igazán, elvállalhatná a mamám a gyereket. Az igaz, hogy az utóbbi időben már segítenek. Mióta a gyerek megvan, haragszanak ugyan rám, de Zsuzsának mindig jut­tatnak valamit Anyuka ott hagyhatná az üzemet és vi­gyázhatna a gyerekre, hogy én dolgozzam. — És a mam­a nyugdíjára nem gondol? Hát még az édes­anyja is fiatal. Neki is van élethivatása, családja, magát is tovább akarta taníttatni, nem kívánhatja tőle, hogy az öregségének megalapozását felrúgja. A maguk felelőtlen lépését egy újabbal tetőzte. Erre nem számított. Mint ahogy általában nem számí­tott sem ő, sem a fiatal férje felelőtlen lépésük ilyen súlyos következményeire. Azt hitték, mind a ketten, hogy pillanat­nyi szenvedélyük elég a jövő megalapozásához. A szülők minden tiltakozása hiábavaló volt ebben az esetben, mert ahogy kiderült, nem is voltak elég nyíltan a családban egy­mással. Kétségtelen, hogy ez is hozzájárult ehhez a súlyos, meggondolatlan lépéshez. Rajtuk ebben az eset­ben már csak akkor tud se­gíteni a közösség, ha megfi­gyelik a tapasztaltabbak ta­nácsait és igyekeznek az életben és a munkában, ugyanúgy, mint a családban, felelősség­gel helytállni. De másoknak nagyon nagy tanulság lehet ez a szomorú kis történet, amely­nek levét a gyerek issza meg mindig, amíg a szülők nem tudnak biztonságos megélhe­tést teremteni. Remélhető, hogy a későbbiekben a nehéz­ségek leküzdése csak összeko­vácsolja őket és nem taszítja. Minden­esetre a felelőtlenség, a meggondolatlanság minden következménye kiáltóan fi­gyelmeztet: a cselekedeteink­­­­nél nemcsak önmagunkra kell­­ tekintettel lenni, hanem a kör­­­­nyezetünkre vagy mint ebben­­ az esetben is, a kis jövevény­re. És igenis, ilyen fiatal, ta­pasztalatlan embereknél a szü­lőknek joga és kötelessége be­leszólni a gyerekek sorsába. Lendvai Vera

Next