Fejér Megyei Hírlap, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-01 / 284. szám
2 A Magyar Távirati Iroda jelenti imiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiniiiiiiiiiiiimini Szipka József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete és Leonyid Iljicsov, a Szovjetunió külügyminiszterhelyettese kicseréli az 1967. szeptember 7-én Budapesten aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés ratifikációs okmányait. ock Jenő hazaérkezett Moszkvából Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt, Kormány elnöke, az MdEMP Politikai Bizottságának tagja Alekszej Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének meghívására baráti látogatást tett Moszkvában. Kíséretében volt dr. Tímár Mátyás, a kormány elnökhelyettese, dr. Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és Moszkvában hozzájuk csatlakozott Snipka József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete. A kormány elnöke és kísérete csütörtökön délután hazaérkezett. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, a K. B. titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Biró József külkereskedelmi miniszter, dr. Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter, Vályi Péter pénzügyminiszter, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, s jelen volt Fjodor Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Kormányfőnk repülőtéri nyilatkozatában kijelentette, hogy a küldöttség útja, a tárgyalások eredményesek voltak, amelyek segítik jövő évi tervünket, s gazdasági reformunk bevezetését. A veszély elmúlt A világ haladó közvéleménye örömmel fogadta azt a hírt, hogy a konfliktus veszélye elmúlt Cipruson. A diplomatáknak sikerült az ellentéteket annyira elsimítani, hogy jelenleg az ellenfelek a megegyezés előtt állnak. Cyrus Vance, amerikai utazó nagykövet csütörtökön Pipinelis görög külügyminiszterrel vitatta meg nicósiai útjának tapasztalatait. Megbeszéléseiről nem nyilatkozott, viszont vezető görög tisztviselők véleménye szerint a nagykövet sikeresen fejezte be békéltető akcióját, s valószínűleg hamarosan visszautazik Washingtonba. Manlio Brosso, a NATO főtitkára már vissza is tért Brüsszelbe. Elutazása előtt az athéni repülőtéren megállapította, hogy a konfliktus veszélye elmúlt. Ugyancsak visszautazott New Yorkba José Rosz Bennett, U Thant TUNSZ-főtitkár megbízottja is. Fejér megyei Hírlap Dak To-I mérleg A VNA hírügynökség öszszefoglaló jelentést közölt a Dak To körüli harcokról. Rámutat, hogy november 2— 22 között a DNFF fegyveres erői 2800 amerikait és 700 egyéb ellenséges katonát tettek harcképtelenné. A partizánok megsemmisítettek 32 repülőgépet, megrongáltak két repülőteret. Csütörtökre virradóra kiújultak a harcok a kambodzsai határvidék mellett fekvő dél-vietnami katonai körzetparancsnokság és a hozzátartozó amerikai táborrendszer körül és a partizánok újabb akciót indítottak a Dak To körüli hegyekben. Menedékjog gorfig hazafiaknak Piet de Joong holland miniszterelnök szerdán a felsőházban egy kérdésre válaszolva bejelentette, hogy Hollandia hajlandó menedékjogot biztosítani a görögországi börtönökben sínylődő politikai foglyoknak. A holland ajánlat válasz a görög rezsimnek arra a nyilatkozatára, amely szerint az athéni kormány kész átadni 2500 politikai foglyot olyan országnak, amely befogadja őket. Hozzáfűzte, hogy Hollandia az ügyben kapcsolatot teremtett a Nemzetközi Vöröskereszttel is. McNamara — Johnson A kétnapos huzavona után Szerdán este végre hivatalosan is bejelentették, hogy Robert McNamara, az Egyesült Államok hadügyminisztere megválik tisztségétől. McNamara maga jelentette be ezt a tényt, s ugyancsak nyilatkozatot tett Jocson elnök is, aki haladéktalanul szükségesnek tartotta leszögezni, hogy a kormány vietnami politikájában nem lesz változás. Az elnök kijelentette, hogy , egyik legközelebbi munkatársát veszíti el”. McNamara pedig hangoztatta, hogy ,,megtiszteltetésnek tartotta a Johnsonnal együtt végzett munkát.” Mindezek ellenére az amerikai sajtó továbbra is arról ír, hogy az elnök és a hadügyminiszter között véleményeltérés mutatkozott a vietnami háborút illetően. Itonn 1 milliárdos adóssága Dr. Ervin Kramer, az NDK közlekedésügyi minisztere az elmúlt időszakban Georg Leber nyugatnémet közlekedésügyi miniszterhez több levelet intézett, amelyekben közlekedési és szállítási megállapodás aláírását javasolta a két ország között. Rudolph Schütze, az NDK postaügyi minisztere pedig számos írásban kérte Werner Dollinger nyugatnémet postaügyi minisztertől az NDK javára mutatkozó 980 millió márkás követelés kifizetését. Bonni kormánykörök azonban nem hajlandók semmiféle megállapodást kötni, s elzárkóznak csaknem egymilliárdos adósságuk rendezésétől is. SKÍIves*teri hangulat Adenhen Szerdán éjfélkor szilveszteri hangulat uralkodott a Déljemeni Népi Köztársaság néven függetlenné vált Dél- Arábia fővárosában, Aden utcáin. Az emberek énekeltek, táncoltak, petárdákkal, sípokkal, autófülköléssel fogadták az éjfélt, amely ezúttal nem új év kezdetét, hanem új korszak beköszöntését jelentette. 128 évi angol malom után függetlenné vált Dél-Arábia. Az új államot, az arab országok családjának tizennegyedik tagját elsőnek az EAK ismerte el, majd Algéria, Jemen, Irak és Etiópia. Bizottsági ülések az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságában szerdán folytatták az atomfegyverek használatának betiltását indítványozó szovjet szerződéstervezet vitáját. Mengyelevics szovjet küldött hangoztatta az ülésen, hogy a szovjet javaslat elfogadása jobb körülményeket teremtene a további leszerelési lépések és megállapodások számára. Adrian Fisher amerikai küldött viszont megismételte a szovjet javaslattal szemben már korábban felhozott amerikai kifogásokat. A közgyűlés gyámsági bizottsága szerdán befejezte az adeni helyzet megvitatását. A bizottság tagjai egyhangúlag elfogadott indítványukban javasolták, hogy a közgyűlés erősítse meg a Déljemeni Népi Köztársaság egész területére — a hozzátartozó szigeteikre is — az ország egységét és területi sérthetetlenségét. A felszólaló küldöttek, köztük a Szovjetunió képviselője is jókívánságaikat fejezték ki az új köztársaságnak. A 122 tagú különleges politikai bizottság folytatta a világszervezet békefenntartó műveleteinek finanszírozásával foglalkozó napirendi pont vitáját. " ILYEN EZ A HÁBORÚ... Selyemzászló tizennégy nyelven IV. Jeremiah Denton alezredesnek nem volt szerencséje. Pedig a felszállás előtt nem kisebb ember búcsúztatta, mint maga McNamara, az USA hadügyminisztere. Amerikai sőszámú katonája ugyanis éppen abban az időben volt szemlekörúton, amikor az alezredes a VDK bombázására indult egy repülőgépanyahajóról. A miniszteri búcsú nem bizonyult jó kabalának: Denton gépét lelőtték a Ham-Kong-i híd felett. Milyenek ezek a pilóták? Mi a véleményük a háborúról? Két kivonat, két jegyzőkönyvből:Tarries Davis százados. „Kérem én az amerikai hadsereg pilótája vagyok. Nem vagyok hajlandó válaszolni minden kérdésre. Csupán azt szeretném közölni, hogy ha valóban olyan pusztítást okoztak gépeim, bombáim, mint ahogy mondják, akkor állítsák össze a számlát. Hány ház, hány híd, hány gyár? Küldjék meg a családomnak. A papa kifizeti. Ja igen, az emberek... Ha valóban meghaltak néhányan, kérdezzék meg a hátramaradottakat, mennyit kérnek személyenként, végkielégítésül? És csapják a számlámhoz. Mondom, mindent kifizet a papa .. Joseph Crecca főhadnaggyal személyesen találkoztam. Beszélgetésünkből csupán két mondat: „Én esténként imádkozom, hogy béke legyen. Sajnálom, hogy olyan sok szenvedést okoztunk.. Melyik az igazi arc? Nem tudom. Egy biztos: azt ma már ők is tudják, hogy a VDK légiterébe repülni nem békés kirándulás. És számolnak azzal is, hogy nem térnek vissza. Azért szerelik fel őket több mint 300 használati tárggyal. íme egy elfogott pilóta „szereléséből” néhány kellék: hordozható rádió, telefon, arra az esetre, ha sikerül kiugrani a gépből és szerencsésen földet ér, ezzel kapcsolatot tud teremteni a part közelében cirkáló mentő helikopterekkel. Ha a tengerbe esik, használhatja a felfújható gumicsónakot, van nála tengervíz sótalanító vegyszer, és olyan oldal, amely megfesti a tengert és megvéd a cápák ellen. Zsebekkel teletűzdelt ruhájában ott található a rugós kés, forgópisztoly, higanygőzös jelzőlámpa, amelynek morse jeleit kilométerekről is lehet látni. Vízhatlan gyufa, gyógyszerek. Megtalálható kelléktárában a ..Hogyan maradjunk életben” című kézikönyv, imakönyv. És egy kis selyemzászló, rajta tizennégy nyelven: „Segítséget kérek. Vannak-e közelben Amerika-barát partizánok? Ha igen, vezessen hozzájuk. Kormányom hálás lesz érte ...” Nem kérünk a hálából — ismétli az utolsó mondatot Huang Yen tartomány egyik falujában Tai Song Han asszony, a helyi milícia tagja. Jobb volna, ha e hosszú szöveg helyett csupán egy kis feliratot hoznának magukkal: „Megadom magam”. A lelőtt amerikai gépek pilótáinak — ha túlélik a lelövést — az lesz, a sorsuk, hogy elfogják a hadsereg katonái, vagy a milícia, tagjai, az egyszerű falusi emberek. Az egyik elfogására így emlékezik vissza Song Hao: — Késő délután volt. A rizsföldön dolgoztunk. A magasfigyelőben szolgálatot teljesítő ügyeletes kolomppal jelezte: amerikai gépek közelednek. Az óvóhelyre indultunk, amikor fülsiketítő dörrenés rázta meg a levegőt. Az égre figyeltünk, és láttuk, ágyúink eltaláltak egy gépet. Zuhanni kezdett és rövidesen fehér ejtőernyő nyílt ki a levegőben. A kiugrott pilótát néhányan szemmel tartottuk, a többiek a katonákat, értesítették. A szél távolabb sodorta a pilótát, s mire odaértünk, már levetette ernyőjét, futásnak eredt. Szaladtunk utána. Tudtuk, ha át akar úszni a folyón, csónakját kell használnia. De arra már nem volt ideje. Pisztolyt fogott ránk. Néhány pillanatig farkasszemet néztünk. Amikor észrevette, hogy egyre szorosabb gyűrű fogja körül, eldobta fegyverét, megadta magát. — És aztán? . .. — Kormányunk felhívta a figyelmet, hogy «értetlenül kell átadni a pilótákat. Mi tevekezi betartani. Újból kezembe veszem a pilóta tizennégy nyelven írott, segítséget kérő zászlaját. Fura fogalmazás. Különös gondolkodásra vall. ..Vannak e közelben Amerika-barát partizánok .. .?* Király Ferenc Tizennégy nyelvű amerikai zászló. Pente», 1967. december 1, Nagy családok Kennedy és Johnson késhegyig menő harcot vívott a demokrata elnökjelöltségért, s aztán — minden személyes ellentétüket „feledve” — végül, egy párban indultak meghódítani a Fehér Házat. A történet közismert, hiszen 1960-ban játszódott Lyndon Johnson és John Kennedy főszereplésével. A Kennedyek és a Johnson-család viszálya sok tollat megmozgatott már; egy amerikai diáklány, Barbara Garsom világhírt szerzett a Machbet „johnsonosított” változatával, amely mindkét családot pellengérre állítja a féktelen hatalomvágy miatt. S most olyan hírek érkeztek Amerikából, hogy nincs kizárva: egy év múlva, november első keddjén tartandó elnökválasztás után megint leírhatjuk e cikk kezdő mondatát. Szóval, hogy Kennedy és Johson újra egy párban, csak fordított sorrendben ... " Októberben történt ugyanis egy s más, ami igazolja Barbara Garson gyanúját, Machbe,jének két családja a hatalomért mindenre képes. Esetleg még újra-aki is békül! Október 7-én mondta el a Johnsont és a politikai vonalvezetését támogató beszédét Edward, a legkissebbik Kennedy, massachussetsi szenátor. Azóta is visszatérnek e beszédre az amerikai lapok, hiszen a Johnson- és Kennedy-szárnyra szakadt demokratái újbóli egységének lehetősége fogalmazódott meg Edward Kennedy szavaiban. Kétség sem férhet hozzá: a demokraták találkoztak egymással, talán mert feltámadt bennük az esetleges vereség előérzete, s idegesek a republikánusok zajától. Walter Lippmannn éppen egy éve írta, hogy Robert Kennedy és Lyndon Johnson addig hgijo egymással, amíg kölcsönösen a víz alá nyomják egymást, és a szakadás a demokraták bukásához fog vezetni. Az elnökválasztás közeledtével egyre sűrűbben végzett közvéleménykutatások e jóslat megvalósulását ígérik. Az egykori Kennedy-agytröszthöz tartozó s ma is a Kennedyek vezérkarát képező „tojásfejűek” állítólag újraértékelték a helyzetet. Megállapították, hogy 1961 Robert Kennedy utolsó esélye a bejutásra a Fehér Házba, ha egyelőre aellnökként is. Mert a demokrata elnökjelöltséget megszerezni a jelenlegi elnökkel szemben jóformán kizárt lehetőség. Ahhoz valami nagy és váratlan dolognak kellene történnie. Ha pedig Johnson marad a demokraták elnökjelöltje s újfent Humphreyt veszi magához alelnökjelöltnek, s mindezek után vereséget szenvednek valamelyik republikánus párostól, akkor nyolc évre (egy elnököt kétszer lehet megválasztani) „elúszott” a demokrata „Bobby” számára a Fehér Ház. 1976- ra már 51 éves lesz, vagyis feltehetőleg elveszti mai tömegbázisának, a fiatalságnak jelentékeny részét, s a családi varázs, John tragédiájának nimbusza is jócskán megkopik. Ezek szerint egy lehetőség marad: kényszeríteni Johnsont, hogy vegye maga mellé Robert Kennedyt alelnöknek. Igaz, Bobbynak még rosszabb dolga lenne LBJ mellett árnyékként a Fehér Házban, mint volt Johnsonnak JFK mellett 1963 novemberéig. Ellenben egy alelnöknek komoly elnöki esélyei vannak, hiszen nagy pozícióelőnyből szállhat harcba a következő elnökségért. Már az év elején, a Manchester-könyv körüli vitában voltak jelek, hogy az egymáson csúnya sebeket ejtő két politikust megriasztja a kölcsönös megsemmisítés veszélye. A dallasi gyilkosságot tendenciózusan emlegető Kennedyeknek Johnson Robert múltjából felidézett epizódokkal válaszolt. Az egykori elnök öccs - igazságügyminiszter lehallgatási botrányának, szakszervezetellenességének felmelegítése kellemetlen pofon volt a „liberálisnak” mutatkozó arcon. Viszont voltak demokrata körök, amelyek már januárban arról cikkeztek, hogy milyen nagylelkű volt Johnson 1960-ban: vállalta a hálátlan alelnökséget, s „hozta” a Dél szavazatait John Kennedynnek, — magyarán: ő csinált belőle elnököt. Bobby, ebből tanulhatsz! — sugallták e cikkek. Mindenesetre különös, hogy a Kennedyek épp akkor kezdték dicsérni Johnsont, amikor az US News and World Report leírta e mondatot: „Kezd jó politika lenni Johnsonnal szembehelyezkedni”. S miközben számottevő amerikai politikusok e tanácsot látszanak megfogadni, a „legfőbb ellenfél” eleddig egyértelműen Johnsonellenes fegyvertárába besorolta a békepipát is. Természetesen mindez csak egy lehetőség, hiszen Robert Kennedy legfrissebb nyilatkozata a kormány vietnami politikájáról a vetélkedés meglétét tanúsítja. (Talán Humphrey látványos „futtatását” — mint „választ” — nehezményezte Bobby?). Mi azonban most csak a lehetőségekre akartunk utalni, aminek a jelentőségét felmérhetjük abból, hogy nem a lehetetlenség. .. Avar János