Fejér Megyei Hírlap, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-01 / 284. szám

2 A Magyar Távirati Iroda jelenti imiiiii­iiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiii­niiiiiiiiiiiimini Szipka József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykö­vete és Leonyid Iljicsov, a Szovjetunió külügyminiszter­­helyettese kicseréli az 1967. szeptember 7-én Budapesten alá­írt barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés ratifikációs okmányait. ­­ock Jenő hazaérkezett Moszkvából Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt, Kor­mány elnöke, az MdEMP Politikai Bizottságának tagja Alekszej Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnö­­kének meghívására baráti látogatást tett Moszkvában. Kísé­retében volt dr. Tímár Mátyás, a kormány elnökhelyettese, dr. Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnök­helyett­ese, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és Moszkvá­ban hozzájuk csatlakozott Snipka József, a Magyar Népköz­­társaság moszkvai nagykövete. A kormány elnöke és kísérete csütörtökön délután hazaérkezett. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelen­t Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, a K. B. titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Biró József külkereskedelmi miniszter, dr. Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter, Vályi Péter pénzügy­­miniszter, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, s jelen volt Fjodor Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Kormányfőnk repülőtéri nyilatkozatában kijelentette, hogy a küldöttség útja, a tárgyalások eredményesek voltak, amelyek segítik jövő évi tervünket, s gazdasági reformunk bevezetését. A veszély elmúlt A világ haladó közvéle­ménye örömmel fogadta azt a hírt, hogy a konfliktus veszélye elmúlt Cipruson. A diplomatáknak sikerült az ellentéteket annyira elsimí­tani, hogy jelenleg az ellen­felek a megegyezés előtt áll­nak. Cyrus Vance, amerikai utazó nagykövet csütörtökön Pipinelis görög külügymi­niszterrel vitatta meg nicó­­siai útjának tapasztalatait. Megbeszéléseiről nem nyilat­kozott, viszont vezető görög tisztviselők véleménye sze­rint a nagykövet sikeresen fejezte be békéltető akcióját, s valószínűleg hamarosan visszautazik Washingtonba. Manlio Brosso, a NATO fő­titkára már vissza is tért Brüsszelbe. Elutazása előtt az athéni repülőtéren meg­állapította, hogy a konfliktus veszélye elmúlt. Ugyancsak visszautazott New Yorkba José Rosz Bennett, U Thant TUNSZ-főtitkár megbízottja is. Fejér megyei Hírlap Dak To-I mérleg A VNA hírügynökség ösz­­szefoglaló jelentést közölt a Dak To körüli harcokról. Rámutat, hogy november 2— 22 között a DNFF fegyveres erői 2800 amerikait és 700 egyéb ellenséges katonát tet­tek harcképtelenné. A parti­zánok megsemmisítettek 32 repülőgépet, megrongáltak két repülőteret. Csütörtökre virradóra ki­újultak a harcok a kam­bodzsai határvidék mellett fekvő dél-vietnami katonai körzetpar­ancsnokság és a hozzátartozó amerikai tábor­rendszer körül és a parti­zánok újabb akciót indítot­tak a Dak To körüli hegyek­ben. Menedékjog gorfig hazafiaknak Piet de Joong holland mi­niszterelnök szerdán a felső­házban egy kérdésre vála­szolva bejelentette, hogy Hol­landia hajlandó menedékjo­got biztosítani a görögországi börtönökben sínylődő politi­kai foglyoknak. A holland ajánlat válasz a görög rezsim­nek arra a nyilatkozatára, amely szerint az athéni kor­mány kész átadni 2500 politi­kai foglyot olyan országnak, amely befogadja őket. Hozzá­fűzte, hogy Hollandia az ügy­ben kapcsolatot teremtett a Nemzetközi Vöröskereszttel is. McNamara — Johnson A kétnapos huzavona után Szerdán este végre hivatalo­san is bejelentették, hogy Robert McNamara, az Egye­sült Államok hadügyminisz­tere megválik tisztségétől. McNamara maga jelentette be ezt a tényt, s ugyancsak­­ nyilatkozatot tett Jo­­cson el­nök is, aki haladéktalanul szükségesnek tartotta leszö­gezni, hogy a kormány viet­nami politikájában nem lesz változás. Az elnök kijelentet­te, hogy , egyik legközelebbi munkatársát veszíti el”. McNamara pedig hangoztatta, hogy ,,megtiszteltetésnek tar­totta a Johnsonnal együtt végzett munkát.” Mindezek ellenére az amerikai sajtó továbbra is arról ír, hogy az elnök és a hadügyminiszter között véleményeltérés mu­tatkozott a vietnami háborút illetően. Itonn 1 milliárdos adóssága Dr. Ervin Kramer, az NDK közlekedésügyi minisztere az elmúlt időszakban Georg Le­ber nyugatnémet közlekedés­ügyi miniszterhez több leve­let intézett, amelyekben köz­lekedési­­ és szállítási megál­lapodás aláírását javasolta a két ország között. Rudolph Schütze, az NDK postaügyi minisztere pedig számos írás­ban kérte Werner Dollinger nyugatnémet postaügyi mi­nisztertől az NDK javára mu­tatkozó 980 millió márkás­­ követelés kifizetését. Bonni kormánykörök azonban nem hajlandók semmiféle megálla­podás­t kötni, s elzárkóznak csaknem egymilliárdos adós­ságuk rendezésétől is. SKÍIves*teri han­gulat Adenhen Szerdán éjfélkor szilveszteri hangulat uralkodott a Dél­jemeni Népi Köztársaság né­ven függetlenné vált Dél- Arábia fővárosában, Aden utcáin. Az emberek énekel­tek, táncoltak, petárdákkal, sípokkal, autófülköléssel fo­gadták az éjfélt, amely ez­úttal nem új év kezdetét, ha­­­­nem új korszak beköszönté­sét jelentette. 128 évi angol malom után függetlenné vált Dél-Arábia. Az új államot, az arab országok családjának tizennegyedik tagját elsőnek az EAK ismerte el, majd Algéria, Jemen, Irak és Etiópia. Bizottsági ülések az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés politi­kai bizottságában szerdán folytatták az atomfegyverek használatának betiltását in­dítványozó szovjet szerződés­tervezet vitáját. Mengyele­­vics szovjet küldött hangoz­tatta­ az ülésen, hogy a szov­jet javaslat elfogadása jobb körülményeket teremtene a további leszerelési lépések és megállapodások számára. Adrian Fisher amerikai kül­dött viszont megismételte a­ szovjet javaslattal szemben már korábban felhozott ame­rikai kifogásokat. A közgyűlés gyámsági bi­zottsága szerdán befejezte az adeni helyzet megvitatását. A bizottság tagjai egyhangúlag elfogadott indítványukban javasolták, hogy a köz­gyűlés erősítse meg a Dél­jemeni Népi Köztársaság egész területére — a hozzá­tartozó szigeteikre is — az ország egységét és területi­­ sérthetetlenségét. A felszóla­ló küldöttek, köztük a Szov­jetunió képviselője is jókí­vánságaikat fejezték ki az új köztársaságnak. A 122 tagú különleges po­litikai bizottság folytatta a világszervezet békefenntartó műveleteinek finanszírozásá­val foglalkozó napirendi pont­­ vitáját. " ILYEN EZ A HÁBORÚ... Selyemzászló tizennégy nyelven IV. Jeremiah Denton alezredesnek nem volt sze­rencséje. Pedig a felszállás előtt nem kisebb ember búcsúztatta, mint maga McNamara, az USA hadügyminisztere. Amerika­i sőszámú katonája ugyanis éppen abban az időben volt szemlekörúton, amikor az alezredes a VDK bombázására indult egy repülőgépanyahajóról. A miniszteri búcsú nem bizonyult jó kabalá­nak: Denton gépét lelőtték a Ham-Kong-i híd felett. Milyenek ezek a pilóták? Mi a véleményük a háborúról? Két kivonat, két jegyzőkönyvből:­­Tarries Davis százados. „Kérem én az amerikai hadsereg pilótája vagyok. Nem vagyok haj­landó válaszolni minden kérdésre. Csupán azt szeretném közölni, hogy ha valóban olyan pusztítást okoztak gépeim, bombáim, mint ahogy mondják, akkor állítsák össze a szám­lát. Hány ház, hány híd, hány­ gyár? Küldjék meg a családomnak. A papa kifizeti. Ja igen, az emberek... Ha valóban meghaltak néhá­­nyan, kérdezzék meg a hátramaradottakat, mennyit kérnek személyenként, végkielégíté­­­­sül? És csapják a számlámhoz. Mondom, min­dent kifizet a papa .. Joseph Crecca főhadnaggyal személyesen találkoztam. Beszélgetésünkből csupán két mondat: „Én esténként imádkozom, hogy béke legyen. Sajnálom, hogy olyan sok szenvedést okoztunk.. Melyik az igazi arc? Nem tudom. Egy biz­tos: azt ma már ők is tudják, hogy a VDK légiterébe repülni nem békés kirándulás. És számolnak azzal is, hogy nem térnek vissza. Azért szerelik fel őket több mint 300 haszná­lati tárggyal. íme egy elfogott pilóta „szere­léséből” néhány kellék: hordozható rádió, telefon, arra az esetre, ha sikerül kiugrani a gépből és szerencsésen földet ér, ezzel kapcso­latot tud teremteni a part közelében cirkáló mentő helikopterekkel. Ha a tengerbe esik, használhatja a felfújható gumicsónakot, van nála tengervíz sótalanító vegyszer, és olyan oldal, amely megfesti a tengert és megvéd a cápák ellen. Zsebekkel teletűzdelt ruhájában ott található a rugós kés, forgópisztoly, higany­­gőzös jelzőlámpa, amelynek morse jeleit kilo­méterekről is lehet látni. Vízhatlan gyufa, gyógyszerek. Megtalálható kelléktárában a ..Hogyan maradjunk életben” című kézikönyv, imakönyv. És egy kis selyemzászló, rajta ti­zennégy nyelven: „Segítséget kérek. Vannak-e közelben Amerika-barát partizánok? Ha igen, vezessen hozzájuk. Kormányom hálás lesz érte ...” Nem kérünk a hálából — ismétli az utolsó mondatot Huang Yen tartomány egyik falujá­ban Tai Song Han asszony, a helyi milícia tagja. Jobb volna, ha e hosszú szöveg helyett csupán egy kis feliratot hoznának magukkal: „Megadom magam”.­­ A lelőtt amerikai gépek pilótáinak — ha túlélik a lelövést — az lesz, a sorsuk, hogy elfogják a hadsereg katonái, vagy a milícia, tagjai, az egyszerű falusi emberek. Az egyik elfogására így emlékezik vissza Song Hao: — Késő délután volt. A rizsföldön dolgoz­tunk. A magasfigyelőben szolgálatot teljesítő ügyeletes kolomppal jelezte: amerikai gépek közelednek. Az óvóhelyre indultunk, amikor fülsiketítő dörrenés rázta meg a levegőt. Az égre figyeltünk, és láttuk, ágyúink eltaláltak­­ egy gépet. Zuhanni kezdett és rövidesen fe­hér ejtőernyő nyílt ki a levegőben. A kiugrott pilótát néhányan szemmel tartottuk, a többiek a katonákat, értesítették. A szél távolabb so­dorta a pilótát, s mire­ odaértünk, már leve­tette ernyőjét, futásnak eredt. Szaladtunk utá­na. Tudtuk, ha át akar úszni a folyón, csónak­­ját kell használnia. De arra már nem volt ideje. Pisztolyt­ fogott ránk. Néhány pillanatig farkasszemet néztünk. Amikor észrevette, hogy egyre szorosabb gyűrű fogja körül, el­dobta fegyverét, megadta magát. — És aztán? . .. — Kormányunk felhívta a figyelmet, hogy «ér­tetlenül kell átadni a pilótákat. Mi tevek­ezi­ betartani. Újból kezembe veszem a pilóta tizennégy nyelven írott, segítséget kérő zászlaját. Fura fogalmazás. Különös gondolkodásra vall. ..Vannak e­­ közelben Amerika-barát parti­zánok .. .?* Király Ferenc Tizennégy nyelvű amer­ikai zászló. Pente», 1967. december 1, Nagy családok Kennedy és Johnson kés­hegyig menő harcot vívott a demokrata elnökjelöltségért, s aztán — minden­ személyes ellentétüket „feledve” — vé­gül, egy párban indultak meghódítani a Fehér Házat. A történet közismert, hiszen 1960-ban játszódott Lyndon Johnson és John Kennedy főszereplésével. A Kennedy­­ek és a Johnson-család vi­szálya sok tollat megmozga­tott már; egy amerikai diák­lány, Barbara Garsom világ­hírt szerzett a Machbet „johnsonosított” változatával,­ amely mindkét családot pel­lengérre állítja a féktelen hatalomvágy miatt. S most olyan hírek érkez­tek Amerikából, hogy nincs kizárva: egy év múlva, no­vember első keddjén tartan­dó elnökválasztás után megint leírhatjuk e cikk kezdő mon­datát. Szóval, hogy Kennedy és Johson újra egy párban,­­ csak fordított sorrend­ben ... " Októberben történt ugyan­is egy s más, ami igazolja Barbara Garson gyanúját, Machbe,jének két családja a hatalomért mindenre képes. Esetleg még újra-a­ki is békül! Október 7-én mondta el a Johnsont és a politikai vo­nalvezetését támogató beszé­dét Edward, a legkissebbik Kennedy, massachussetsi sze­­nátor. Azóta is visszatérnek e beszédre az amerikai la­pok, hiszen a Johnson- és Kennedy-szárnyra szakadt demokratái­ újbóli egységé­nek lehetősége fogalmazó­dott meg Edward Kennedy szavaiban. Kétség sem fér­het hozzá: a demokraták ta­lálkoztak egymással,­­ talán mert feltámadt bennük az esetleges vereség előérzete, s idegesek a republikánusok zajától. Walter Lippmannn éppen egy éve írta, hogy Robert Kennedy és Lyndon Johnson addig hgijo­ egymással, amíg kölcsönösen a víz alá nyom­­ják egymást, és a szakadás a demokraták bukásához fog vezetni. Az elnökválasztás közeledtével egyre sűrűbben végzett közvéleménykutatá­­sok e jóslat megvalósulását ígérik. Az egykori Kennedy-agy­­tröszthöz tartozó s ma is a Kennedyek vezérkarát képe­ző „tojásfejűek” állítólag új­raértékelték a helyzetet. Megállapították, hogy 1961 Robert Kennedy utolsó esé­lye a bejutásra a Fehér Ház­ba­­, ha egyelőre aellnök­­ként is. Mert a demokrata elnökjelöltséget megszerezni a jelenlegi elnökkel szemben jóformán kizárt lehetőség. Ahhoz valami nagy és vá­ratlan dolognak kellene tör­ténnie. Ha pedig Johnson ma­rad a demokraták elnökjelölt­je s újfent Humphreyt veszi magához alelnökjelöltnek, s mindezek után vereséget szenvednek valamelyik re­­publikánus párostól, akkor nyolc évre (egy elnököt két­szer lehet­ megválasztani) „el­úszott” a demokrata „Bobby” számára a Fehér Ház. 1976- ra már 51 éves lesz, vagyis feltehetőleg elveszti mai tö­megbázisának, a fiatalságnak jelentékeny részét, s a csalá­di varázs, John tragédiájá­nak nimbusza is jócskán megkopik. Ezek szerint egy lehetőség marad: kényszeríteni John­­sont, hogy vegye maga mellé Robert Kennedyt alelnöknek. Igaz, Bobbynak még rosszabb dolga lenne LBJ mellett ár­nyékként a Fehér Házban, mint volt Joh­nsonnak JFK mellett 1963 novemberéig. Ellenben egy alelnöknek ko­moly elnöki esélyei vannak, hiszen nagy pozícióelőnyből szállhat harcba a következő elnökségért. Már az év elején, a Manchester-könyv körüli vi­tában voltak jelek, hogy az egymáson csúnya sebeket ej­tő két politikust megriaszt­ja a kölcsönös megsemmisí­tés veszélye. A dallasi gyil­kosságot tendenciózusan em­legető Kennedyeknek Johnson­­ Robert múltjából felidé­zett epizódokkal válaszolt. Az egykori elnök­ öccs - igaz­ságügyminiszter lehallgatási botrányának, szakszervezet­­ellenessé­gének felmelegítése kellemetlen pofon volt a „liberálisnak” mutatkozó ar­con. Viszont voltak demokra­ta körök, amelyek már janu­árban arról cikkeztek, hogy milyen nagylelkű volt John­son 1960-ban: vállalta a há­látlan alelnö­kséget, s „hozta” a Dél szavazatait John Ken­­nedynnek, — magyarán: ő csinált belőle elnököt. Bobby, ebből tanulhatsz! — sugall­ták e cikkek. Mindenesetre különös, hogy a Kennedyek épp akkor kezdték dicsérni Johnsont, amikor az US News and World Report leírta e mon­datot: „Kezd jó politika len­ni Johnsonnal szembehelyez­kedni”. S miközben számotte­vő amerikai politikusok e tanácsot látszanak megfogad­ni, a „legfőbb ellenfél” el­eddig egyértelműen Johnson­­ellenes fegyvertárába beso­rolta a békepipát is. Termé­szetesen mindez csak egy le­hetőség, hiszen Robert Ken­nedy legfrissebb nyilatkozata a kormány vietnami politi­kájáról a vetélkedés meglé­tét tanúsítja. (Talán Humph­rey látványos „futtatását” — mint „választ” — nehezmé­nyezte Bobby?). Mi azonban most csak a lehetőségekre akartunk utalni, aminek a je­lentőségét felmérhetjük ab­ból, hogy nem a lehetetlen­ség. .. Avar János

Next