Fejér Megyei Hírlap, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

____ TFI.AG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK_ . ........... * 1«. -sív . A MÁV-állomásaik körzetesítése — Jelentés a mezőgazdasági üzemek munkájáról, terveiről Hétfőn délelőtt ülésezett Fejér megye tanácsa. Dr. Ta­­polczai Jenő, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságá­nak elnöke mielőtt beszá­molt volna a végrehajtó bi­zottság tevékenységéről — köszöntötte az ülés vendégeit: dr. Csanádi Györgyöt, köz­lekedés- és postaügyi minisz­tert, a megye országgyűlési képviselőit és a tanács tagjait. A végrehajtó bizottság mun­kájáról való beszámoló után dr. Tapolczai Jenő Tóth Gyu­lának adta át a szót, aki a MÁV-állomások körzetesíté­sére és a kisforgalmú vasútvo­nalak megszüntetésére beter­jesztett írásbeli javaslatot egé­szítette ki. A vb elnökhelyettese csak­úgy mint az írásbeli beszámoló, hangsúlyozta, hogy milyen nagy jelentősége van a vasút és általában a közúti szállítás korszerűsítésének. Többek kö­zött megemlítette, hogy az 559 kilométernyi vasúti hálózatból a 281 kilométeres törzsháló­zaton és a fővonalon a szállí­tás össz­teljesítmények 92 szá­zaléka bonyolódik le, ugyan­akkor a 278 kilométernyi mel­lékvonalon, a keskenykezű gaz­dasági vasútvonalakon a szál­lítási összteljesítményeknek csak mindössze 8 százaléka bonyolódik le. Az egymáshoz igen közel épült­ vasútállomá­sok 44 százalékán a kocsira­komány forgalom napi három kocsimennyiséget sem ér el. Az elaprózott a sűrű állomás­­rendszer nem biztosítja a tech­nikai fejlődés előnyeinek gaz­daságos kihasználását. Éppen ezért az elavult mellékvonal­­hálózat és a kisforgalmú állo­mások a közeljövőben esedé­kes felújítása előtt dönteni kell, hogy ezek felújításra ke­rüljenek-e, vagy az anyagi erő­forrásokat a nagyforgalmú hálózat korszerűsítésére for­dítsák. Továbbiakban a jelentés a közlekedési rendszer raciona­lizálásának szükségességét és előnyeit méltatta és megálla­pítja, hogy a közlekedés­po­litikai célkitűzések között sze­repel a körzetesítés és a kis­forgalmú vasútvonalak he­lyettesítése a közúti személy­es áruszállítással. A körzetesítés a reális lehe­tőségekhez igazodik, ezért 10 éves program keretében kí­vánják végrehajtani. A me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága azzal a céllal terjesz­ti a tanácsülés elé ezt az el­képzelést, hogy a vonali kör­zetesítésre és a kisforgalmú vasúti mellékvonalak racio­nalizálására vonatkozó ütem­terveket megtárgyalja és jó­váhagyja. A konkrét körzete­sítés — hangsúlyozza az elő­terjesztés — csak akkor történ­het meg, amikor a körzeti és forgalom­felvevő átlomások megfelelő kiépítése és a szük­séges útépítés, közúti fuvaro­zás és rakodás-gépesítés már biztosított. Az írásos anyag és a szóbeli kiegészítés is hangsúlyozta, hogy a közlekedés racionali­zálása nemcsak a MÁV, ha­nem a népgazdaság számára is előnyös, elősegíti a fuvaro­zás sebességének növekedését, a nehéz fizikai munkát jelen­tő rakodások gépesítését, az állóeszközök jobb kihasználá­sát, a szolgáltatások minősé­gének és kulturáltságának ma­gasabb színvonalon történő kielégítését. A vitában felszólalók, in­többek között Major Géza, Radics Mihály és Fierpasz Károly hangsúlyozták, hogy szükség van korszerűsítésre, ugyanakkor azom­ban közölték aggályaikat is. Azt, hogy az eddigi körzeteik sem voltak rzzinőig képesek a forgalom zavartalan lebonyolítására, nem mindig volt elég korsze­rű a rakodótér. Egyoldalúnak tartották a beterjesztést, ami véleményük szerint, elsősor­ban a közlekedés oldaláról szemléli a jövendő feladatokat. Sebő György tanácstag Iváncsa példáján említette, hogy a központosított szállítás gazdaságos. Hangsúlyozta, hogy az állomások korszerűsítése fontos. Elmondotta, hogy pél­dául Pusztaszabolcson a vasút­állomás rakodóterületét le kellene betonozni. Homoki József hozzászólásában arról szólott, hogy helyes, ha a fa­­tanács tagok vitatkoznak az elő­t­erjesztésen. Ismeretes, hogy a közlekedés fejlesztése régi téma. Fontos momentum­ként említette, hogy akkor le­het a korszerűsítést végrehaj­tani, ha az adott körzetben a szállítási feltételeket biztosí­tották. Beszélt a továbbiak­ban arról, hogy a szállítás korszerűsítése a hatékonyabb eszközgazdálkodás egyik állo­mása, majd arról szólott, hogy ezt is az érdekelt felekkel megvitatva valósítják meg majd az illetékes szervek. Ja­vasolta a tanácsülésnek a be­terjesztett jelentés elfogadá­sát. Felszólalt a tanácsülésen dr. Csanádi György minisz­ter is, aki a közlekedés kor­szerűsítésének fontosságát hangsúlyozta, majd arról be­szélt, hogy jobban igénybe kellene venni a közúti közle­kedést. Beszélt arról, hogy a szállítás gyorsítása a népgaz­daság és a vállalatok érdeke is. A beterjesztett javaslat fe­letti vitát Tóth Gyula fog­lalta össze, majd az elnöklő Tapolczai Jenő javaslatára a tanács a beterjesztését egyhan­gúlag elfogadta. Ezután a mezőgazdasági nagyüzemek 1967. évi gazdál­kodásról és az 1968. évi ter­­melésfejlesz­tési célkitűzések­ről Hajba Kálmán terjesztett be jelentést. A vb elnökhelyet­­tese csakúgy­, mint a jelentés, megállapította, hogy megyénk mezőgazdasági termelése a múlt évben változatlan áron számolva 9—16 százalékkal volt magasabb az 1966. évinél, az áruértékesítés pedig 12—13 százalékkal. Méltatta a jelentés azt, hogy az épületek, építmények, gépek újraértékelésével létrejött amortizációs alap jelentősen növelte a beruházások saját forrását. Az MSZMP IX. kong­resszusa által elhatározott in­tézkedések (nyugdíjtörvény, családi pótlék, betegségi és anyasági segély) javították a tagság hangulatát, kedvező a hatása a szövetkezeti és földtörvénynek is. A jelentés ezután a terme­lőszövetkezetek múlt évi gaz­dasági eredményeit ismertette, azt, hogy megyénkben egy holdról 18,3 mázsa búzát ta­karítottak be. Jelentősen fej­lődött a sertésállomány és megfelelően alakult az állami és szövetkezeti felvásárlás. A tsz-ek termelési értéke 227 millió forinttal nőtt, emelke­dett a tagok részesedése, így az egy dolgozó tagra jutó jöve­delem mintegy 22 ezer forint volt. 1966-ban öt termelőszövetke­zet tartozott az úgynevezett gyenge kategóriába, bár fej­lődésük lassúbb az átlagosnál, ezek is tovább erősödtek. A múlt évben egy mérleghiá­nyos tsz volt megyénkben, az alcsúti Egyetértés. A továbbiakban a jelentés az ez évi feladatokat hangsú­lyozta, többek között azt, hogy mintegy 5-6 százalékkal kí­vánjuk növelni a termelés színvonalát, a feladat tovább­ra is a termelés belterjes irá­nyú fejlesztése. Az állatte­nyésztésben javítani kell a tenyésztői munkát és a köl­csönös előnyök alapján tovább kell szélesíteni, javítani a vállalatok és mezőgazdasági termelőüzemek kooperációs te­vékenységét. A vitában Major Géza ta­nácstag, Dudar István a Me­­zőföld TSZ-Szövetség titkára és dr. Kiss István a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője tedt hoz­zá. A tanács a következőkben jóváha­gyta az 1967. évi költ­ségvetés és községfejlesztési alap zárszámadását, majd be­jelentéseket tárgyalt. A Sárrétvidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet küldöttei vasárnap az István teremben tartották értekezletüket. Helge Lund­­berg, a svéd szövetkezetek szö­vetségének titkára is megjelent a rendezvényen. Salamon László, az igazga­tóság elnöke az egyéves munka értékelése során gazdag ese­ményekről adott számot. A párt-, SZÖVOSZ és tanácsi ha­tározatok megvalósításában elért­ sikerek a jó együttmű­ködés bizonyítékai. Ennek kö­vetkeztében javult többek kö­zött a lakosság áruellátása, a vagyonvédelem is. A vezetés színvonalasabbá, tartalmasabbá vált az értékelt időszakban. A munkaterv meg­követelte, hogy néhány napi­­rendet az igazgatóság és fel­ügyelő bizottság helyszínen tárgyaljon, így például Abán, Nádasdladányban tanácskoztak a helyi választott vezetőkkel. A jó ellenőrző munkáért okle­véllel jutalmazták, a nádasd­­ladányi, szabadbattyáni, sár­­szentmihályi, abai vezetőket. A múlt évben közel három, százzal nőtt a taglétszám, s a terület felnőtt lakosságának 34 százaléka tagja a szövetkezet­nek. A szövetkezet dolgozói kive­szik részüket a különböző mozgalmakból. Ötvenöt kis­kereskedelmi és tizenöt ven­déglátóipari egység a kiváló bolt, tíz kollektíva pedig a szoci­atista brigád címért versenyez. Munkájuk megbecsüléséről be­­szél a 80 ezer forint jutalom, a miniszteri és kormánykitün­­tetés és a kiváló dolgozókat megillető jelvény. A gazdasági eredményekhez tartozik a több mint 112 mil­lió forintos kiskereskedelmi forgalom, amely 3,9 százalék­kal volt magasabb a tervezett­­nél, és 26 százalékkal haladta meg az előző évit. A jó piac­kutatás, a vásárlóközönség igé­nyeinek egyre jobb kielégítése mellett még mindig szerepel néhány áruféleség a hiánycik­kek listáján. Ilyen például a ha­zai gyártmányú gáztűzhely, drótfonat, huzaláruk, villany­szerelési cikkek, morzsoló, da­ráló, szőlőprés, tégla, pala, és még néhány dolog. Az eredmények mellett van­nak hiányosságok is. Ezek megszüntetését segíti a január­ban létrehozott ellenőrzési osztály, és a dolgozók, tagok együttes, még szervezettebb munkája. A jóváhagyott, in­tézkedési terv az idei feladatok megvalósítását szolgálja. Hang­­súlyozzák a helyi szervek ön­állóságának jelentőségét, a fo­gyasztási érdekvédelmet, a jog­kör bővítését. A beruházási program szerint átadták ren­deltetésének a szabadbattyáni és csőszi boltot. Vegyesbolt nyílik Abán és bővül a csóri Csuka raktári berendezése.­­ Mókus bisztró bővítése is meg­­kezdődik. Néhány egységnél kisebb felújításokra kerül sor. a. e. Az üdvözlő beszédek elhangzása után az Ybl Miklós Gimnázium irodalmi színpada adott műsort. Ezután négy olyan fiatal vette át jelképesen az új sze­mélyi okmányokat, akik kitűntek kiváló tanulmányi ered­ményükkel, munkájukkal, majd sor került a többi igazol­vány átadására is. A lakosság javát szolgálja a szövetkezet A tanácskozás szünetében. - - n.-ni .. n„i a szc. „a zolványt szombaton két órakor a székesfehérvári Köztársa­ság Filmszínházban. A szövetkezeti gyűlés elnöksége, a résztvevők, és a műsor egy részletéből a táci táncegyüttes és a citerazenekar. Itag Károly vezetésével itt még utazott a Szovjetunióba Hétfőn délben Herczeg Ká­­rolynak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Fejér megyei pártbizottság első tit­kárának vezetésével elutazott a Szovjetunióba a Magyar— Szovjet Baráti Társaság háromt tagú küldöttsége, amely az SZMBT meghívására részt vesz hazánk felszabadulása évfordulójának szovjetunióbeli ünnepségein. A fehérvári tanács vb-ülése Tegnap délután a szolgálta­tó múlt évi munkáját érté­kelte a tanács végrehajtó bi­zottsága. Megállapították: a vállalat dolgozói sokat tettek azért, hogy a megyeszékhely tiszta, virágos köntöst öltsön. A gondozott, zöld parkok pad­jain sokan pihennek s a kö­zeljövőben még több ilyen le­hetőség lesz a városban. A tisztaság a park- és út-­ építés további javítása érde­kében a munkaerő állandósí­tásához nyújtott segítséget a végrehajtó bizottság. E tevé­kenységet segítő gépbeszer­zéshez, épület-bővítéshez a megyei tanácstól kérnek anya­gi támogatást.

Next