Fejér Megyei Hírlap, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-07 / 158. szám
Kiállítások nyáron Dehogy akar bárki is múzeumokkal és kiállítótermekkel támasztani konkurrenciát a strandoknak és a hegyeknek, a Balatonnak és a Mátrának, nincs olyan elfogult muzeológus e hazában, aki komolyan gondolna erre a lehetőségre a kánikula és a nyaralási szezon kellős közepén. Csakhát a múzeumok ennek ellenére megtelnek kirándulóruhás asszonyokkal és shortos férfiakkal, meg kosaros iskoláscsoportokkal. És éppen a nyaralóhelyeken, az üdülőközpontok közelében. Borús napokon és megtervezett kirándulások alkalmából, tudatos érdeklődéssel, vagy véletlen-ráérősen érkeznek kiállításokra nyaralási időben, méghozzá gyakran olyan ezrek, akik máskor közelében sem járnak az effajta látnivalónak. Évek óta megfigyelhető, hogy a meleg nyár a hűvös múzeumok szezonja is a maga módján. A szokott kiállítási élet ilyenkor visszájára fordul; amíg egész évben a nagy, központi intézmények, országos múzeumok és tágas kiállítási csarnokok felé vonul a látogatók többsége, most a vidéki múzeumoké a vezető szerep, a badacsonyi Szegedy Róza-házé és a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumé, a szegedi képtáré és az egri kazamatáké, ahol több igazi érdeklődő fordul meg ilyenkor, mint a nagytekintélyű patinás intézményekben. Természetes ez, hiszen ezekre a környékekre tódul az ország. Nem a múzeumokért persze, hanem a Balaton vízéért és Eger boráért, a szegedi halászléért, szabadtéri előadásáért, meg a Dunakanyar hegyeiért. De ha betelt az élménnyel, ha változatosságot kíván, betér a múzeumba, az ismeretlen, érdekesnek látszó kiállításra is. Régen tudják ezt a múzeumok, kiállítótermek gazdái is, s ekképp készülnek az ilyen betérésre. A Balaton két partját sűrűn telerakják látnivalóval Veszprém és Somogy megye múzeumai, a siófoki új népművészeti kiállítástól a szemesi postatörténeti kiállításig, Keszthely múzeumától Badacsony verses-rajzos Balatoni Aknanachjáig — ahány kiállítás, annyiféle. A Dunakanyar vonalát sűrű pontsor jelzi az ország múzeumi térképén. Szentendre szoborparkja és Zebegény Szőnyiháza, Visegrád felsorolhatatlanul sok értéke és Esztergom egyházi és állami gyűjteményei. Nyugat-Magyarországon Soprontól Kőszegig és Szombathelyig vezet ez a vonal. Északon a gyöngyösi-mátrai kiállítástól Egeren át Diósgyőrig és Patakig — felsorolni is nehéz. II A könnyű öltözékű és könnyű kedélyű nyári látogató könnyű, érdekes kiállításokat keres, olyat, amely szórakoztat és kellemesen tanít. Olyat, mint például a mostanéban örvendetesen gyarapodó „skanzenek“, a szabadtéri néprajzi kiállítások. Nem véletlen, hogy az első ilyen „eredeti” múzeumok éppen „nyári” vidékeken, a nagyvázsonyi vár közelében, Tihany dombján, s a Kékes tövében, Parádon nyíltak meg. Régi, kedves formájú parasztházak és fazekasműhelyek, ezek eredeti évszázadosformában, vagy szakszerűen helyreállítva nemtanítani akarnak komoly-okitatóan, csak megmutatni magukat, nem is múzeum gyanánt. S belsejük ugyanilyen barátságosan fogad: üvegszekrények helyett régi bútorokkal, magyarázó cédulák helyett célszerű elrendezéssel, mesterséges ragyogás helyett hétköznapi hitelességgel. Aki felfedezi például a parádi palócház kürtös kemencéje előtt a füstös légi edényeket, pitvarában a geotermikus mintájú ládákat, többet — merít szórakozva — tanul a népi építészetből, paraszt-életmódból, a palóc művészéből, mint akármilyen elegáns, világvárosi gyűjteményben. Hasonló hangulattal vorázzanak szerte az országban az emlékmúzeumok, nagy emberek, érdekes személyiségek, alkotók eredeti formában meghagyott szobái, s ha nem is ezzel a módszerrel, de hasonlóképpen a könnyedség, a kellemes hangulat jegyében születnek az „igazi” kiállítások is nyáron. Öt-hat nyári kiállítási központ is születik ilyenkor az országban, csupa olyan gyűjtemény, amely télen nem láthatóérdekességeket kínai — évek óta nagy sikerrel. Esztendők óta tudják a balatoni hajókirándulások résztvevői, hogy a tihanyi múzeum országos jelentőségű, különleges gyűjteményt kínál — az idén a századelő nagy mesterének, Rippl- Rónai Józsefnek az emlékkiállítását —, s hogy Keszthelyen is minden esztendőben megrendezik a témájában különleges balatoni nyári tárlatot. A Dunai kanyarban a Visegrádion a Salamon toronyban idén Gorka Géza kerámiáiban gyönyörködhetnek. A szegedi játékoknak természetes kísérője az alföldi festészetet összegyűjtő nyári tárlat, s a balatoni autósokra számítanak a nyári érdekes gyűjteménnyel — az idén a tehetséges fiatal művész, Orosz János kiállításával — a székesfehérváriak. (-a -a) falu népművelési követelményeit elégítheti ki, hanem jóval nagyobb községekét is. Az épület nem új, de a tervezők remek munkát végeztek. Van itt egy nagyon hangulatos, szabadpolcos, modern, ízlésesen berendezett könyvtárszoba, egy középfallal elválasztható nagy terem, fele klub, a másik fele színpaddal ellátott előadóterem. Megnézheti akárki, akit érdekel, aligha száll vitába az állításaimmal. A könyvtároson kívül itt dolgozik Wéber Mária Valéria pedagógus, a művelődési ház részleg vezetője, szakkörök serénykednek majd ebben a szép környezetben, s ha nagyobb létszámú rendezvényre kerül sor, megnyitják a válaszfalat. Boldogok is a csurgóiak, dicsérnek mindenkit, akinek része volt ennek az intézménynek a létrehozásában. Ezek után nézzünk körül egy kicsit Fehérvárcsurgó mai életének más területein is. Följegyzések tanúsítják, hogy a községben a második világháború éveiben 298 lakóház állt, ebből 200 leégett vagy a hasznavehetetlenségig megrongálódott a hullámzó harcokban. Csúnya csaták dúltak ezen a környéken s a falu felszabadulása, 1945 március 18-a után, szinte mindent előből kellett kezdenie a népnek. Ha az ember belenéz a falu történetébe, s felsorakoznak képzeletében Fehérvárcsurgó hajdani urai, az Uhmand nevű idegen, aki 1236-ban IV. Béla királytól két ekényi földet, egy malmot, kaszálót és szőlőművelésre alkalmas. 40 hold földet kapott út, a csókakői vár birtokosai, Széchenyi György kalocsai érsek, báró Hochburg főhadiszállító, s végül a Károlyi család — könnyen fölmérheti, milyen viharokat élt át ez a kis falu. De átélte, túlélte, azonban most se zavarmentes egészen az élete. Iskolái rosszak, sárfalasak, egészségtelenek, öt különböző épületben folyik a tanítás, a gyerekek száma 380, a pedagógusoké 19. Valamivel jobb körülmények között él az óvoda, s van 70 főt befogadó napközi otthonuk. Ezeket a témákat már Farkas Károly népfronttitkár, Kepli László párttitkár társaságában tárgyaljuk. Gondjaik, elképzeléseik, gond az általános iskolaelhelyezése. A hat és fél kilométeres vízvezeték-hálózatukból, kútjaikból elszívta a vizet a bánya. Mit tegyenek? Nem egészen korszerű a termelőszövetkezetük? Azt mondja erre Farkas Károly népfronttitkár, s észrevétele figyelemreméltó társadalmi tünet, hogy van itt család, amelynek tagjai között akad tsz-dolgozó, bányász, ipari munkás. Elképzelhető milyen szemléleti hullámzások támadhatnak, ha egymás jövedelmét tárgyalják maguk között. Szóval a tsz-nek bátrabban kell lépegetnie. A közéleti összhang — ezt már a párttitkár jelenlétében tárgyaljuk — teljes. Jól dolgozik az új tanácstagság, tevékeny a népfront-bizottság, ebben részt vesznek a nevelőotthon pedagógusai is, s e szervek munkájáról, valamint a falu múltjáról, jelenéről még a fiatalságot, az iskolás gyerekeket is tájékoztatják. A tanácselnök egy-egy osztályfőnöki órára a tanácsházban látja vendégül a felső tagozatosokat, a gyerekek kérdésekkel ostromolják, tehát belekóstolnak a közéletbe, amelyben nekik kell majd átvenniük a stafétabotot. Addig azonban van itt még bőven tennivalója a mai munkaképes és vezetésre hivatott nemzedéknek is. A tanács ugyan megépíttetett közel másfél kilométeres kemény utat a falun keresztül, de sok gyalogjáró kellene még s gyenge a Bolthálózatuk, a főbolt vizes falú, szűk és nincs rendes húsboltjuk. Ezzel szemben jó és kulturált a kisvendéglőjük, amely a falunak majdnem a szélén található. Nagy gondjuk az is, hogy a gázfogyasztás megnövekedésével nehézkessé vált a tartálycsere, tehát a faluban működő cseretelepre lenne szükségük. Tudom, Amerigo Tot, a Csurgóról elszakadt szobrász tüzetesen megnézte a faluját, amikor hazalátogatott a közelmúltban. Ő is megállapíthatta, hogy sok megpróbáltatás ellenére többet fejlődött a felszabadulás óta, mint korábbi urainak kezén évszázadok alatt. (Következik: Pusztavám) Ormos Gerő Vasárnap, 1968. július 7. BALATON (Kiss Attila rajza) Pusztai iskolák — Az idei évben Galambos-pusztán, Daja-pusztán már véglegesen megszüntetjük az iskolát — közli Volein István, a dunaújvárosi járási tanács művelődésügyi osztályvezetője. Följegyzem a puszták nevét. Ismerem mind a kettőt. Daja-puszta nevével szinte elém áll a völgybe bújt aprócska település néhány lakóháza. Dombra föl, aztán völgybe lefelé kanyargó út vezet az iskolához. Kissé félrevonult az össze-vissza, odadobottnak tűnő lakóházaktól. Amikor arra jártam, pipált a kéménye, az ajtaja gyermekváróan nyitva volt, bent a tanteremben égett a tűz, egymásután érkeztek a hidegtől pirosra csípett arcú gyerekek. Egyetlen tanító oktatta őket. A padokban nem ültek sokan, egy-egy osztály csak három-négy gyerekből állt. Persze, jól tudom, ez csak látszólagos könnyebbség volt, mert ha kettőből egy hiányzik, a következő órán már az osztály ötven százalékának kell pótolni az anyagot. Színvonal? Hát azt bizony nem lehetett túl magasra szabni, a legjobb akarattal sem. Érezték ezt a nevelők, nemcsak Daja-pusztán, a szülők egy része is, akik már megértették, gyerekeiknek többet kell kapniuk, mint valaha nekik. Amelyik szülőben fölébredt a magasabbra törés igénye, az már ha tehette, a faluba járatta a gyerekét, osztott, szakrendszerű iskolába. — A szülők véleménye, a helyi tanács körültekintő tanulmányozása alapján szüneteltetjük, — ahol a helyzet úgy alakult, előbb csak ideiglenesen — a pusztai iskoláinkat Ha bebizonyosodik, ha a település élete azt igazolja, nincs rá többé szükség, akkor szüntetjük meg véglegesen ... A szülők véleménye — jegyzem. És ez a vélemény nagyjából az ő nevelésükkel együtt alakul. A pusztai életmód az embereket is elváltoztatja, vagy még inkább: nem engedi változni, nem engedi követni a falvakban már általános fejlődést Beszélgettem olyan tizennégy éves gyerekkel, aki még nem látott filmet, moziban, csak valami diapozitív vetítést egyszer, amikor egy állami gazdasági pusztában laktak. Bemehetett volna a községbe a szüleivel együtt, de az ilyen igényük gyöngébb volt, mintsem gyalogoljanak hétnyolc kilométert. Ahova a villany nem jutott el, ahol az élet eleve megállásra volt rendelve, az igények is csak töredékét érték el a községekben már megszokottnak. Ezzel együtt az iskola értéke, a szemükben ugyancsak töredéknyi maradt Ezért nagyon jelentős, amit hallok: — A szülőkkel egyetértésben tesszük meg az első lépéseket Kiskarácsonyon is ügy volt A szülőket tanulónként, családonként győzték meg, jobb lenne, ha változtatnának a pusztai életmódon. A rábeszélés, a fölvilágosító szó mellett a termelőszövetkezet volt a fő mozdító. Nemcsak az új gazdálkodási módszerrel, anyagi segítséggel, hanem újfajta társadalmi mozgás teremtésével — a kulturálódás megindulását is jelentette. Az első, apró mozgások után, például éppen Daja-pusztán, de a perkátai, baracsi pusztákon is, már a többség is a községek belterületére iparkodik, elsősorban a gyerekek miatt, hadd járjanak könyebben, jobb iskolába. Az osztályvezető följegyzéseiben csak néhány szó a megszűnő iskolák neve. A szavak gondokat rejtenek, pedagógusokét, akik évtizedeken át dolgoztak mostoha körülmények között, az ő életük alakulását nagyon emberségesen kell megoldatni. Gondot jelentenek a még kintmaradó gyerekere, de az ő bejáratásukat is meg lehet oldani, a gazdaságok mindig segítettek ebben. És ahogyan jegyzem? — Még nem minden pusztai iskola érkezett el a megszüntetés stádiumába. Nagy körültekintéssel, jelent a jövővel összevetve kerülhet csak ilyen javaslatra sor. Igen, nem lehet egy kalap alá venni minden pusztát. Ott van például Ménesmajor, ahol az állami gazdaság gondoskodása nyomán, kulturált körülmények között élnek az emberek, autóbuszjárat kapcsolja őket a világhoz. Még az olyan hely, mint Kisvenyim, amelyet jó darabig úgy tartottam számon, hogy a lehető legelmaradottabb állapotban tengődik, úgy várja sorsa beteljesülését, az utóbbi egy-két esztendőben a mezőfalvi termelőszövetkezet jóvoltából megifjodott. Tatarozott lakások, villany, televízió javítja az ottani emberek életkörülményeit. Az iskola, mind a két helyen kevés létszámmal működik, osztatlanul, az emberek előbb-utóbb magasabb színvonalú oktatást kívánnak gyerekeiknek. De mivel ezek a puszták — és más, hozzájuk hasonlók — élnek, az iskolák is maradnak. Az idő majd eligazítja a sorsukat. — Az idei évben Galambos-pusztán, Daja-pusztán... Hallgatom, jegyzem Volein István szavait megszűnő iskolákról, emlékké váló településekről. A már majdnem híre-sincs Kelemenhalom, Györgyszállás, Parrag és más effélék jelzik azt a sorsot, amiben a puszták, a pusztai iskolák többségének része lesz. Nem ma, és nem holnap. De ahogyan nemzedékek váltják egymást, úgy váltja egymást az elmaradottság, az igénytelenség , a kulturálódás útjának legelső lépéseivel, a „több tudást a gyerekeimnek” igény föléledésével. Vincze István Fejér megyei Hírlap. AFORIZMÁK Az új forma megsínyli a régi kaptafákat. A bírálatot többnyire azok bátorítják, akiknek módjuk van másra terelni a szót. * Ami nevetséges — tragikus is. • a A kötéltáncos erejét felőrli a mélység. a Aki tisztaságot teremt, maga is mosakodni kénytelen. * Más asszonyát sosem olyan szemüveggel vizslatjuk, mint a magunkét. * , A szenzáció a közömböst is kicsalja odújából. A presztízskérdés — presztizsféltés. * A türelmetlenség árt az alkotásnak. * Az emberiség tragédiája, hogy evidens igazságokat is mártírok sorával bizonyít. Kozma László Ili 9