Fejér Megyei Hírlap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-14 / 238. szám

Szocialista brigádok vetélkedője (Riport az 5. oldalon.) Budapestre érkezett dr. Julius K. Nyerere, Tanzánia elnöke Losonczi Pálnak, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Fock Jenőnek, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnö­kének meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Ma­gyarországra érkezett dr. Ju­lius K. Nyerere, Tanzánia Egyesült Köztársaság elnö­ke. Az elnököt és kíséretét ün­nepélyesen fogadták a Feri­hegyi repülőtéren, ahol már jóval az érkezés előtt több ezer fővárosi dolgozó gyűlt össze. A repülőteret magyar és tanzániai zászlók, magyar és szuahéli nyelvű üdvözlő feliratok díszítették. A be­tonon díszzászlóalj sorako­zott fel csapatzászlóval. ________ Ara: 80 fillér ! • W VnjAG PROLETArjal’ egyesüljetek ! KARAVÁN AZ ŰRBEN! Első ízben fordul elő az űrkutatás történetében, hogy három űrhajó tartózkodik egyidejűleg a világűrben. 1969. október 13-án ugyanis, magyar idő szerint 11.29 óra­kor állt pályára a Szojuz—8 űrhajó, kabinjában Satalov­­val és Jeliszejevvel. A fel­bocsátás körülményei — az egyik űrhajó akkor követte a másikat a sorozatban, ami­kor az mintegy kétszáz kilo­méter magasságban a start­állomás felé közeledett — eleve közel azonos pályát biztosítottak számukra. Ez új és érdekes kísérletekre ad lehetőséget. A Szojuz—7 és —8 között például randevú, majd ezt követően tartós ösz­­szekapcsolás jöhet létre, hi­szen a hivatalos közlemé­nyek szerint csak a Szo­juz—6-ról bizonyos, hogy nem rendelkezik csatlakozás­ra alkalmas berendezéssel. Ilyen körülmények között a Szojuz—6 személyzetére is érdekes feladatok összessége várhat. Például az egymást megközelítő, majd összekap­csolódó űrhajók közelében repülve pontos értékelési lehetőségeket biztosító film­­felvétel-sorozatot készíthet a manőverről. Az eseményeket kívülről szemlélő űrhajó pi­lótái a fedélzeti navigációs és mérőrendszerek adataira támaszkodva segíthetik a Szojuz—7 és —8 találkozá­sának lebonyolítását. A csa­tolás létrejötte után az űr­hajósok kiszállhatnak a Szojuz—6 kabinjából, és ösz­­szehegeszthetik a másik két űrhajót. A folyamatban lévő „több­lépcsős” űrkísérlet jelentős továbblépés a korábbiakhoz képest. A fedélzeten számos tudományos mérőberendezés nyert elhelyezést, amelyek lehetővé teszik, hogy a sze­mélyzet az égitestek olyan sugárzásait figyelje meg, amelyek a légköri elnyelődés következtében nem jutnak el a Föld felszínére. A kísérlet során az ember sokoldalú tevékenységét pró­bálják ki kozmikus körül­mények között. A Szojuz­­program jelentős lépés azon az úton, amelynek során az ember egyre aktívabbá válik a világűrben, s mind több olyan feladat végrehajtására képes, amelyek növelik a kozmoszban végzett kutatá­sok hatékonyságát és érté­két. Komi volna még végső értékelést adni, hiszen a tel­jes program lebonyolításának feltételei most teremtődtek meg, a harmadik Szojuz­­űrhajó felbocsátásával. Szojuz—6 űrhajó legénysége. Balról: Valerij Kubaszov. ] jobbra: Georgij Sony­in parancsnok. Szojuz—1 űrhajó legénysége, (balról-jobbra). Vlagyiszlav­­ Volk»«, Anatolij Filipcsenko (parancsnok) és Viktor Gorbatko. (Totefoto:­­»ASZSZ-AF.MI1 M) Szovjet vezetők üdvözlete Leonyid Brezsnyev, Nyiko­ sikeres kötelékrepülése a­­­laj Podgornij és Alekszej kalmával. Koszigin üdvözölte a szovjet „ sírhajózási űrhajósokat a Szojuz-6, a­z E tae'TMkef° űrhajózás! a Szojuz—7 és a Szojuz—8 siker újabb bizonyítéka a szovjet tudomány és techni­ka magas fejlettségi színvo­nalának, a szovjet nép ki­meríthetetlen alkotói lehető­ségeinek” — hangzik a hét szovjet űrhajóshoz intézett távirat. Űrprogram A harmadik napi munka­­program értelmében a Szojuz —6 asztronautái a négyes és ötös nagy­ságrendű csillagok­hoz viszonyított vizuális asztroorientáció módszerén dolgozott, ami lehetővé teszi az űrhajó helyzetének pontos meghatározását. A Szojuz–7 űrhajó sze­mélyzete a Föld felszínét, a fény és az árnyék találko­zási vonalát figyelte meg és fényképezte, valamint az automatikus navigációs be­rendezéssel hajtott végre kí­sérleteket. Kiváló századot avattak a Münnich laktanyában A természet ajándéka az októberi verőfényes nap, jól illett a Münnich laktanya tegnapi ünnepségéhez. Az ünnepségen büszkén so­rakozott fel a kiváló század és az egység többi katonája. Elismeréssel hallgatták a honvédelmi miniszter paran­csát Katonáson hangzottak a szavak, amikor a magasabb parancsnokság nevében kö­szöntötték Tőke Béla főhad­nagyot, kiváló századparancs­nokot és kiváló századát. A bensőséges ünnepségen, amely nagy esemény az egy­ség életében, részt vettek a magasabb parancsnokság és a patronáló szervek képvise­lői — köztük a siófoki járás vezetői, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskola igaz­gatója, nevelői, úttörői és a szüleit. A katonák boldogan sora­koztak a tegnapi ünnepségre. Papp László szakaszvezető — háromszoros kiváló katona — többek között arról be­szélt, hogy amikor bevonult, igazán nem gondolta volna, hogy ilyen eredményeket ér majd el. Büszkén beszélt társairól Horváth Cs. János tizedes KISZ-titkár. Nála talán csak az édesanyja volt boldogabb, aki örömmel mondta: — Három fiam van, mind a három jól helytállt a had­seregben. Ilyen ünnepségen először vettem részt, s meg­őrzöm ezeket a kedves pil­lanatokat életem végéig. A díszünnepség után a ki­váló század katonái, a pa­rancsnokokkal és a szülők­kel ünnepi ebéden vettek részt. Mint ilyenkor szokás, számtalan pohárköszöntő hangzott el. Természetesen valamennyi megemlékezett a katonák és parancsnokaik jó munkájáról, de a leglénye­gesebb ezekben a köszöntők­ben az volt, hogy ismertet­ték a katonák újabb felaján­lásait, azokat, melyeket az MSZMP Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa felhívására tettek. Az ünnepi ebéd után Tőke Béla főhadnagyhoz egy idő­sebb férfi lépett. Bemutat­kozott:­­ Németh Ferencnek hív­nak. A fiatal főhadnagynak nem kellett többet mondani, tud­ta, hogy az illető Németh M­iklós tizedesnek, kiváló rajparancsnoknak az édes­apja. Mint ilyenkor lenni szokott, az édesapa fiáról ér­deklődött és megköszönte a fiatal főhadnagynak, hogy ily szeretettel foglalkozik a katonákkal. A fiatal parancs­nok pedig az édesapát, a szülőket dicsérte, mert így mondta szó szerint: — Ilyen fiúkkal nem nehéz dolgozni. Kiváló századot avattak a Münnich laktanyában, öröm­mel köszöntötték egymást a katonák, jóleső érzéssel nyugtázták a munkát pa­rancsnokaik és szüleik. B. B. A KÖFÉM lakótelepén (Fotó: Deák Péter) Az űrhajósok távirata A hét szovjet űrhajós je­lentette az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek, a szovjet kormánynak, hogy „megkezdték a tudo­mányos-műszaki kutatások, megfigyelések és kísérletek átfogó programjának telje­sítését”. „Kozmikus baráti kollek­tívánk meggyőződése, hogy a világűr tanulmányozására kijelölt programot teljes egészében teljesíti... Hangu­latunk kitűnő, jól érezzük magunkat" — hangzik a távirat, amelyet Georgij So­­nyin, Valerij Kubaszov, Anatolij Filipcsenko, Vla­­gyiszlav Volkov, Viktor Gorbatko, Vlagyimir Satalov és Alekszej Jeliszejev kül­dött. A Szojuz—6, a Szojuz—7, és a Szojuz—8 jelenleg —­ lapzártakor — kötelékrepü­lést végez a Föld körüli koz­mikus térségben. _ Világvisszhang London A londoni délutáni lapok első oldal­on adják hírül, hogy a Szovjetunió felbocsá­totta a harmadik Szojuz­­űrhajót. Az Evening Standard és az Evening News közli Satalov és Jeliszejev fényképét. A lapok megállapítják, hogy a Szovjetunió ezzel új rekordot állított fel: ez az első eset, hogy egy országnak egyszer­re három hajója kering a Föld körül és hogy héttagú legénység vesz részt az űr­utazásban. Washington A lapok első oldalon szá­molnak be a szovjet világ­rekordról, a rádió- és tv-ál­­lomások bőséges hírössze­foglalókat közölnek, a tv-ál­­lomások nagy része közvetí­tett felvételeket a fellövés­ről, illetve a kozmovíziós­­adásokból. A lapok kommentárjai ál­talában arra utalnak, hogy a szovjet kísérlet célja egy űrállomás összeszerelése, amely kiindulópontja lehet a hosszútávú utaknak, illet­ve a Föld körül keringve, ál­landó kísérleti bázisként szolgálhat a folyamatos programban. A New York Times terjedelmes cikket közöl­t• az űrállomásokról, hangoztatva: míg az Egye­sült Államok a Hold-utazást tekintette a jelenlegi kuta­tási program céljának, a szovjet tudósok már hosszú idő óta azt hangoztatták, hogy tudományos szempont­ból a Föld körül keringő űr­állomások lehetnek a távla­ti program alapjai. Üdvözlet a szocialista országok népeinek A Föld körüli pályán ke­ringő három szovjet űrhajó utasai üdvözletüket küldték a szocialista országok né­peinek. „A Szojuz-űrhajók fedélzetéről forró üdvözle­tünket küldjük a szocialista országok dolgozóinak. Éljen és erősödjék népeink barát­sága és együttműködése” — hangzik az üdvözlő távirat. Egy másik üdvözletükben újabb sikereket kívántak a Lenin születésének közelgő százéves jubileumára készü­lő szovjet népeknek. Üdvöz­letüket küldték a szovjet űr­­­hajósok Ázsia és Afrika né­­­peinek is.

Next