Fejér Megyei Hírlap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-02 / 279. szám
A Mentsed emmmefogám •mérföldkő** Emlékre* »Segedre, — Itt tartja ünnepi ülését a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, — s Szegeddel együtt emlékezik és ünnepel az ország és a nép. Emlékezik a negyedszázad előtti történelmi napokra, s ünnepi érzelmekkel veszi számba annak a politikának az eredményeit, amelynek meghirdetésével legjobbjaink azokban a sorsdöntő napokban az ország színe elé léptek. Huszonöt éve, december 3 án, Szegeden alakult meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, s december 3-án a Délmagyarországban — amelynek szerkesztőbizottsága a kommunista Révai Józsefből, a parasztpere Erdei Ferenciből, s a kisgazdapárti Balogh Istvánból állt — megjelent a program is, amely felvázolta Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének útját. A frontban tömörült Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Polgári Demokrata Párt és a Szegedi Szabad Szakszervezetek képviselői hittel hirdették: lesz magyar újjászületés! Szükség volt erre a hitre, erre az összefogásra, hisz valóban „Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország”. Sokan azt hitték azokban az időkben, hogy a nemzet végleg sírba száll, ám a nemzeti összefogás programja megmutatja az egyetlen kivezető utat: „Ha a nemzet kíméletlenül leszámol az országvesztőkkel, ha minden becsületes magyar öszszefog a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban az új, életerős, demokratikus Magyarország felépítésére, ha a nép veszi kezébe az ország vezetését, akkor Magyarország nem volt, hanem lesz!" Ady forradalmi kíméletlenségét, Széchenyi reformokat sugalló hitét ötvözte össze ezekben a mondatokban a kommunisták tudományos előrelátása, börtönök és bitófák edzette harcvállalása. Annak a politikának a meghirdetésére emlékezünk, amelyről egy ízben Kádár János így beszélt a fiataloknak, akik számára mindez már történelem: „.. .pártunkpolitikája a munkásosztály vezette munkásparaszt szövetségre, az értelmiséggel való szoros együttműködésre, a nép valamenynyi haladó erejének tömörítésére épül. Más nyelven: a hazafias népfront eszméjére, a kommunisták és a pártonkívüliek szövetségére”. Senki sem állíthatja, hogy ez a népfrontpolitika az elmúlt negyedszázad során mindig töretlen volt Sikerek és balsikerek egyaránt szegélyezték a nonfromt-mozgalom útját is. Ám a sikerekből és balsikerekből egyaránt okultunk. Okult az uestuKtoScUi pcwjilb párt , okult a történelmi tapasztalatokban szakadatlanul gyarapodó nép. Amikor azt mondjuk, hogy nagy eredményeink csak a párt vezetésével jöhettek létre, ezt úgy is értjük, hogy azért, mert hatott és erősödött a munkás-paraszt szövetség, a kommunisták és a pártonkívüliek szövetsége. Ami kezdetben csak a kommunisták és a kommunista párt ügye volt, az nemzeti üggyé lett, s a szocializmust építő Magyarország az egész nép közös műveként jött létre. Kilábolni a mélyből, s ami ennél is több: felemelkedni! Ez volt a huszonöt éve meghirdetett, program. Megvalósítottuk, s ennél, a mainál is többet, sokkal többet akarunk: új és új magaslatokat meghódítani. S ehhez ma már nemzetnyi hírünk és akaratunk van, s a felemelkedés útját sem egyedül járjuk. A Szovjetunió, amely felszabadított, nemcsak a halálos veszélyt túlélt nemzeti létünk lábadozása idején támogatott bennünket, mellettünk van ma is, s mellettünk a testvéri, szocialista országok sora. A huszonöt éve bontakozó nemzeti összefogásra emlékezünk s a szocialista nemzeti egység erősítésén munkálkodunk. S annyi balszerencse és oly sok viszály után ez az egység teremti meg azt a szebb és jobb hazát, amelyről ezer éven át annyi nemzedék álmodozott . Juhász Róbert szarvasmarhával, a géppark felújítása, új szolgálati lakások és a járadékosok, alacsony nyugdíjas öregek olyan megsegítése, hogy nyugodtan tölthessék öreg napjaikat — az erős közösség gondoskodásával. Megy az eke... És nyomában megváltozott a föld, megváltozott a gondolat is. Az eke ugart , szántott, új magot vetettek a nyomába, nemcsak kint a karomnyi kukoricacsöveket, nehéz kalászé búzát termő dűlőkben, hanem az előszállási emberek gondolataiban is. Előszálláson, már majdnem— majdnem történelemmé vált az, ami még tizenöt—húszéve is valóság volt. Takács Péterné, fiatal pedagógus munkája bizonyítja, hogy az már a kutatási terület, szinte feledésbe merülni készülő elő történelem. Szakdolgozatából idézek: „Az öreghegyi iskolában a Gamma-gyár falujáróitól kapott padokban négy-négy gyermek ült. Szolgálati lakás nem volt...” Az előszállás új iskola felépülése — tíz évvel a felszabadulás után korszakos változás kezdetét jelentette. A korábbi alacsony, gerendás tantermeket átalakították, lakások kerültek ki belőlük, az egykori öreghegyi iskolaépületet pedig éppen mostanában eladnák , ha akadna rá vevő. A parkettás, fényes, virágos tantermekben nemhogy lyukas csizmát, de még sárosát sem lehet látni, az ajtók előtt sorakoznak az utcai cipők, az ajtón belül kedves, otthonos a hangulat. Az elsőosztályosok termében még a játékos-szekrény is helyet talált, a kis törülközők, ivópoharak mellett rajzolt jel van —, amíg nem tudnak olvasni. A felnőttek művelődését, kultúrotthon szolgálja. Takács Péter fiatal igazgató személyében nagy akarattal, sokrétűséggel. Szinte fejből sorolja a „művelődési mutatókat”. Négyszázhatvan televízió, százötvenhárom Fejér megyei Hírlap, ötezer kötet könyv. A művelődési házban irodalmi színpad, fotószakkör, ifjúsági klub és meseklub működik. Ez az utóbbi a kisgyerekek kedvence, vetítéssel, mese-előadással és persze meseolvasással. Mondja a művelődés hétköznapi örömeit, gondjait, a faluszínház előadásait, a modern mozit — és hogy kevés néző, ráfizetnek, kénytelen bálokat rendezni. Beszél, s nekem közben (megbocsásson érte) Gyalus Kati Duda Gyuri-beli Angyalkája, Mukli Gyuszi, Varga Feri, Szenczi Júlia és a többi daruhegyi „színész” jár az eszemben. Bicikli-karavánon érkeztünk Előszállás közönségéhez, a dohánysimítóban berendezett „színházterembe” ... Idős nénik jutnak az eszembe, akik maguk is szívesen beültek mesét hallgatni a gyerekek mellé és meséskönyvet kértek, mert az unoka azt nekik is fölolvassa Valahogy meg is kérdem: — Analfabéta-tanfolyamot rendeznek-e? Választ nem vártam, hiszen a kérdés maga is szinte kőkorszakbeli a mai Előszálláson, de kaptam: — Azt nem, viszont jól megy a marxista középiskola oktatása a faluban. Mások, egészen mások már az igények, korábban álmodni sem mert dolgok váltak természetessé, mindennapivá, az emberek sajátjává. Természetes a marxista oktatás, ahogyan természetes, hogy parasztember ismerőseimből traktorosok , szocialista brigádvezetők, gyermekeikből szerelő, vagy éppen könyvelő a szövetkezet irodájában, egyikből-másikból messzebbre került műszaki ember, vagy munkás vált. Újra fölvillanak előttem Grabecz Jóska, Papp Erzsi és a többi régi kisgyerek arca — találkozhattam is egyikkel-másikkal és újra csak az Illyés verset tanítgatom, mondogatom — magamnak: Megy az eke, szaporodik a barázda. Szaporodik a barázda a dűlőkben, amelyekről előszállási paraszember keze írta: „... az idevalósiak kenyerét ebből a földből — melyben évszázadokon át verejtékezve munkált — kell biztosítani” — és szaporodik a barázda a gondolatokban, új vetések zöldje virít, szökken a szárba a szabad esztendőkben, évtizedekben. Vincze István korszerű rendelek között, otthonos környezetben tanulnak a gyerekek. Nincs idegen fájdalom A rádió híreket mond, a tv-ben az esti krónika eseményeit vetítik. Nixonról, Vietnamról, az amerikai űrhajózás legújabb sikeréről, a Közel-Keletről van többek között szó. A My Lai mészárlásról, az amerikaiak vietnami vérengzéseiről. My Lai szerepel ma legtöbbet a lapok hasábjain, a rádió, a tv híradásaiban, pedig ez csak egy a sok vérfürdő, barbár tett közül. A Mekong folyó deltája, a vietnami dzsungelek sokszáz, sokezer ember kínjáról, keservéről, szenvedéséről, haláláról tudnak. Tang Binh a Quang Nam-nál a vérengzésnek 1150 áldozata volt. Az amerikaiak által ledobott vegyszerek pedig közel 300 ezer embert mérgeztek meg, 500-at halálosan. Mielőtt az esti híreket meghallgattam volna, Gereblyés László verseskötetét lapozgattam. A hírek után újra elővettem és a Fájdalom című verset kerestem. A 11-soros költemény minden kommentárnál ékesebben beszél: Számomra nincs idegen fájdalom A másét is magamra vállalom Mindegy nekem, hogy sárga vagy fehér A jajszó Vietnamból is elér Jajszó minden nyelven szíven talál köztem, s a fájdalom közt nincs határ A gyötrelem mindenütt gyötrelem S a szenvedőt magamhoz ölelem S ha bárhol is igaztalan a bántalom Lelkembe tájául az aszín-fájdalom. Nincs idegen fájdalom. A mi hazánkban, a szocialista országokban régóta érezzük már ezt és éppen Vietnam kapcsán szerte a világban egyre többen jönnek rá, hogy az a barbárság, kegyetlenség, mellyel az amerikaiak a dzsungelek mélyén a szabadságért küzdőket elnyomják, megsemmisítik, nemcsak egy nép ügye, hanem az egész emberiségé, valamennyiünké. Lelkünkbe sajdul a fájdalom, mert érezzük, hogy kegyetlen erő, az amerikai imperializmus, immáron hitleri szinten végzi a kegyetlenkedést. Adatok, tények beszélnek erről, s erről vall az árvák sikolya, erről tanúskodnak a Vietnamban hantolt sírok. A jajszó minden nyelven szíven talál — írja a költő, de szíven talál minket az imperialistáknak minden álnoksága, agressziója és arra ösztönöz, hogy még erőteljesebben vállaljuk azok szenvedését, akik értünk is küzdenek. Vállaljuk és segítsük harcukat. A jájszó Vietnamból is elér hozzánk és eljut oda a dzsungelek mélyére a mi szolidaritásunk: takaró, vér és fegyver formájában is, mert a vietnamiak, a szabadságért küzdő népek fájdalma nem idegen számunkra, ezért nem idegen harcuk, küzdelmük sem. (bányász) L. Szenvedélyes vitában született Az elmút hetekben igen sok községben tartották meg az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet részközgyűlését. A szövetkezeti tagság ezeken vitatta meg az alapszabály-tervezetet, amely aztán az igazgatósági-, majd a küldöttközgyűlés elé kerül elfogadás végett. Sárszentmihályon jártunk, hogy részt vegyünk azon az igazgatósági ülésen, amelyen ugyancsak az alapszabály-tervezetről beszéltek. Beszéltek? Nem tükrözi híven ez a kifejezés azt, amit hallottunk, tapasztaltunk. Mert a Sárrétvidéke ÁFÉSZ igazgatóságának tagjai szenvedélyesen vitatkoztak, ennek hevében született meg az a tervezet, amelyet a vasárnapi gyűlésen a küldöttek is megismertek. Nem rövid ez a tervezet, 32 sűrűn gépelt oldal Ezért hát a részletekre nem is térhetünk ki. Ám a megnyilvánuló demokratizmusról mindenképpen szólni kell, hiszen ez jellemezte a több órás tanácskozást A tagok érdekeltsége, anyagi hozzájárulása fejezetben valahogyan úgy fogalmazták meg a tételt: amennyiben 1970 végéig a tagok nem fizetik be a teljes részjegyet — 100 forintot —, akkor azt az összeget a visszatérítés címén részükre juttatott pénzből kell levonni. No, erre aztán nagy vihar kerekedett. Azt mondta az egyik résztvevő: — Gondoljuk meg ezt jól A szövetkezet a tagok önkéntes személyi társulása. Így van? Hát akkor nem sértenénk a demokráciát, az önkéntességet, ha egyszerűen levonnánk a részjegyek ellenértékét? A szövetkezetnek valóban érdeke, hogy minél nagyobb legyen az anyagi hozzájárulás. De ha nem fizetik be az összeget, akkor el kell menni hozzájuk, megkérdezni: mi a tervük? Kétségtelen, hogy töredékrészjegy után nem jár teljes visszatérítés. Azt mondom, beszélgessünk a tagokkal. Ez lesz a helyes! — Bizony, így kell ezt csinálni — helyeselt egy másik —, hátha az illető éppen járadékos, nyugdíjas és nem tud fizetni. És jött egy ellenvetés is. — De a teljes részjegyet, a száz forintot ki kell fizetni, mert ez egyik feltétele annak, hogy valakit tagnak ismerjünk el. — Igaz ez is, de a módszer, az rossz. Hátha éppen olyan emberekről van szó, akik már húsz éve tagjai a mozgalomnak? Akkor kezdték, amikor a szövetkezeteket 1948-ban életre hívták. És nyilván akkor is adott valamit az alaplerakáshoz. Talán egy véka krumplit, egy zsák kukoricát, amije volt. És azóta is becsületes tagja a szövetkezetnek. Hát így nem bánhatunk el velük. Most csonkítsuk meg ezeket az embereket? A levonásos módszer tehát nem került a tervezetbe. Ott volt az igazgatósági ülésen a szövetkezet párttitkára és KISZ-titkára is. Éppen az őket érintő kérdés volt a következő, amit az elnök felolvasott. Ez pedig úgy hangzik, hogy a fogyasztási szövetkezet anyagilag is segítse a tömegszervezeteket. — Ezt nem kellene bevenni az alapszabályba — szólalt meg a mellettem ülő igazgatósági tag. — Miért vennénk be? Segítheti a szövetkezet enélkül is a tömegszervezeteket. Ismét megoszlottak a vélemények. A KISZ-titkár is szót kért. — A kulturális, egyéb tevékenységet valamiből fedeznünk kell. Végsősoron vállalati alapszervezet ez, itt dolgozunk, ide tartozunk, és hogy úgy mondjam, a szövetkezet egészét segítjük, erősítjük. Hát akkor helyes, ha ehhez a munkához a pénzt is innét biztosítják. — De hiszen ilyen kitétel még a termelőszövetkezeti alapszabályzatban sincs bent. — De igen, abba is bevettük, csak ott úgy szerepel, hogy kulturális, szociális, egyéb alapot kell képezni! — Elvtársak! — szólalt meg a harmadik. — Itt, lehet, hogy rosszul fogalmazok, de a tagsági tulajdon elidegenítéséről van szó. És ezt rögzíteni kell az alapszabályzatban. Különben egy fillért sem adhatunk a tömegszervezeteknek. Egyhangúlag szavazták meg a segítségnyújtásnak ezt a módját. És az elnök folytatta a felsorolást. Azt például, hogy a tagok, ha gépet kölcsönöznek, vagy egyéb szolgáltatást igényelnek, akkor annak díjtételéből tíz százalékot elengednek. Az egyik részközgyűlésen hangzott el egy olyan javaslat — mondta ismét az igazgatóság elnöke —, hogy ötven forintnál alacsonyabb értékű vásárlást ne jegyezzenek be a könyvbe. — Minden fillért be kell írni, hiszen a visszatérítést az után kapja a tag. És sorolhatná az újságíró hosszú oldalakon, amit hallott, tapasztalt. Egy bizonyos, a vasárnapi küldöttgyűlés elé egy alaposan átgondolt, hoszszú vitasorozat után megfogalmazott alapszabálytervezet került. Egy olyan, mindent átfogó szabályzat, amely az 1003/69-es kormányrendelet szellemében, szenvedélyes vita során született. Orsovai Tibor Fent: Demjén Sándor, az igazgatóság elnöke beszédét mondja. Lent: a küldöttek érdeklődéssel hallgatják a Szabadbattyánban megtartott ülésen az első három negyedévről szóló értékelést. Fotó: Rabáczy