Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
Vasárnap, 1970. március 1. ■ Rólunk a nőkről Remélem sem a lányok, sem az asszonyok, sem pedig a társadalom férfitagjai nem veszik szerénytelenségnek, ha röviddel a Nemzetközi Nőnap előtt saját ügyeinkről, gondjainkról szeretnék szólni. Nem, igazán nem akarok ünneprontó lenni, tudom, hogy minden évben emélkezetes szép Nőnappal köszöntenek bennünket, s abban is biztos vagyok, hogy a kedveskedés és a köszöntés igazán őszinte, még a jószándékban sem kételkedem, hogy ilyenkor a férj találja a vacsorát (hallottam, már ilyenről), netán kitakarítja a lakást, egy szál virágot is vásárol a vázába, az iskolásfiú maga mossa el a teáscsészéket — és a férfi munkatársak is szokatlanul ünnepélyesek. No, hát kérem éppen ez az. A túlzott, a túlzásba vitt ünnepélyesség. Jól esik persze, hogy jól esik, kinek ne esne jól a kedves szó, az üdvözlő szavak, — néhány szál virág. De aztán mi van? Mi már tudjuk. Mondom: nem akarom elrontani az ünnepet, de ezekről a dolgokról beszélni kell. Utána újra mi visszük a gyerekeket az óvodába, mi készítjük a reggelit, mi csomagoljuk az uzsonnát, takarítunk, mosunk, főzünk. És dolgozunk is. Munkaviszonyban, munkakönyvvel, mint rendes állampolgár, akinek joga van a munkához. Állítólag nem is dolgozunk rosszul. Ezt legutóbb egy hivatalos fórumon jelentették ki — le is merem írni, remélem nem vonják vissza — a Szakszervezetek Fejér megyei Tanácsa kibővített nőbizottsági értekezletén. Igem, pontosan azt mondta az előadó, hogy a nők pontosabb, lelkiismeretesebb munkaerők a férfiaknál. (Kérem ne vegyék ezt a férfiak szurkálódásnak, de más — anyagi — megbecsülés híjján jól esik az erkölcsi is.) Mert — bár zárójelbe tettem — egyáltalán nem szántam mellékes gondolatnak. Nem titok, erről meggyőződiek mindenfajta szintű vizsgálódás alkalmából, akik csak a nők helyzetét, élet- és munkakörülményeit szerették volna tisztán látni. Egyszóval általánosságban a nők azonos munkáért nem kapnak azonos bért kevesebbet kapnak. Az is az igazsághoz tartozik, hogy hiányos a nők szakmai képzettsége. A legtöbben betanított és segédmunkásként dolgoznak. Ez pedig lehúzza az átlagot. Nem akarom most elemezni, mindez miből és hogyan adódhatott. A középkorosztály képzettségén már alapjaiban nehezen lehet változtatni, a fiatalabb női dolgozók képzettsége azonban jobban a figyelem középpontjában kell, hogy le-egyen, többet kell ezzel foglalkozni minden szinten. A nők egyre inkább agyukba vésik, hogy a családon kívüli és azon belüli biztonságuk a gazdasági önállóság függvénye. A legtöbben dolgozni akarnak és tudnak is. Vannak azonban olyan figyelemre méltó jelenségek, amelyeket finomabban, árnyaltabban lehet fogalmazni, de végső soron mégis csak ki kell mondani, hogy a feszített kettősség, vagy hármasság a műhelyben, irodában végzett munka, az otthoni műszak — tudom unalmas már erről hallani, de beszélni is — gyermeknevelés naponta visszatérő gondja állandóan bombázza a nő idegrendszerét. Az állandó feszítettség, a magát soha „túl nem érő” munkahalmaz, a kevés pihenés végül is megtorolja magát: elszaporodnak a neurotikus panaszok, félelmesen sok a koraszülés, afejfájás, a fáradtságérzés, a türelmtlenség, rövidebbek a beszélgetések, a gyerekkel való foglalkozás. Dehát mit lehet tenni? Kérdezzük ezt már sok év óta. Tettünk is. Itt van mindjárt a gyermekgondozási segély. Nagyszerű dolog — de kétoldalú. Igaz, bizonyos időszakra megoldottuk a bölcsödét, a gyermek anya melletti nevelését — de ugyanaz az anya hosszú időre kiesik a munkából, ha visszamegy újra kell szinte kezdeni, ez valamilyen vezető beosztásban lévőnek bizony hátrány, behozhatatlan, nagy kiesés. Azután, igaz, már vannak háztartási gépeink, legtöbb család igyekszik is megvásárolni azokat. De: baj van még mindig a kész és félkész ételekkel. Drágák. Ki tudja megvásárolni? Az, akinek amúgy több a pénze, következésképpen több terhet tud levenni a válláról. És: kevés család jár el vacsorázni, vagy visz haza üzemi kosztot. Érdemes lenne utánanézni, miért? A vendéglői koszt drága, meg aztán gyerekkel keljenek útra egy vacsoráért? A legeslegnagyobb hiba azonban a felfogásban leledzik. Nemcsak a férjekében, akik hazamenve papucsba-köntösbe bújnak. Fogy-e a számuk, nem tudom. Talán igen. De ott vannak még a nagyobb fiúk, a kamaszgyerekek. Hányan segítenek? Van-e olyan felfogás — még az anyák részéről is — hogy ne szégyenen konyharuhát fogni, vagy megsütni néhány tojást vacsorára? Az a felfogás az oka annak is, hogy noha a törvény már régesrég egyenlőségjelet, tett nő és férfi állampolgár között, az emberi tudat, a közfelfogás még korántsem. S ilyen emberek sokan vannak műhelyekben, gyárakban, hivatalokban. Mondom, nem akartam ünneprontó lenni, bizonyára elhangzanak majd az ünnepi köszöntőkben március után itt is — ott is a fentiekhez hasonló mondatok is, a lányok, asszonyok pedig örülnek majd a virágoknak, a kedvességnek, az egynapos gondoskodásnak — amelynek nagyon kívánnánk, hogy legyen folytatása. Balázs Katalin RÉGI ISMERŐSÖK Hatvanöt év a kemence mellett KEVÉS olyan hosszan elnyúló falut ismerek, mint Szár. Egyik része a dombra óvatoskodik, a másik szeszélyesen kanyarog a völgybe. A metszéspontban lehet az a ház, amelyben Czettisch János bácsi lakik Terus nénivel. Idén ülik majd ötvenedik házassági évfordulójukat. Ez is megérne egy riportot. De most azért jöttem, mert hallottam, hogy János bácsi, aki jövőre lesz nyolcvan esztendős, másik jubileumhoz érkezett, hatvanöt esztendeje áll a kemence mellett, süti a kenyereket, ropogós héjú süteményeket, ünnepi kalácsokat. János bácsit hátul találom a kemence környékén. Éppen kovászol, s látszik rajta, semmiféle kérdés, ígéret kedvéért nem hajlandó félbehagyni ezt a munkát. Holnap sütés lesz, s a kenyér minőségét sokszor a kovászolás szertartása határozza meg. Lassan sötétedik, amikor köténye fölé zakót terít és beavatoskodik a szobába. Aprókat kortyant a borból, s lassan-lassan oldódik a nyelve. Előbb inaséveiről mesél, amelyeket Pesten töltött. 1905-ben került inasként a kemence mellé és azóta kenyerek között élte életét. — 1909-ben szabadultam. Nagy dolog volt az akkoriban, kérem. A Weigand-féle pékségben kaptam állást a Murányi utcában, mondhatom nem volt valami könnyű munka, mert a napi munkaidő nem volt pontosan kiszámolva. Harcoltunk is a szakszervezetben épp eleget, hogy rendezzék végre tisztességesen! János bácsi 1909 óta a szakszervezet tagja. — A NYOMDÁSZOK voltak a legjobban megszervezve, meg a vasasok — mondja elgondolkodva. — Azért mi sem panaszkodhattunk! Csütörtökönként volt a polgári kimenőnk, akkor beültünk az Aréna úton egy kávéházba, ahol műsor is volt, és bizony sokszor alaposan az éjszakába nyúlóan beszélgettünk, mit is kellene tenni, hogy ne tegyenek a munkásokkal azt, amit akarnak. Akkor is csütörtök volt, amikor délután egyszerre óriási tömegre lettünk figyelmesek, amint a város szíve felé vonultak és jelszavakat kiabáltak. Mondanom sem kell, hogy csatlakoztunk a javában tüntető újpesti munkásokhoz. Hamarosan azonban lovasrendőrök rontottak közénk. Kardlapoztak keményen, mi meg dobáltuk őket, rángattuk lefelé a lóról, aztán egy villamos is „feldúlt”.. Valami szokatlan érzés kerített hatalmába: éreztük a magunkban feszülő erőt és képesek lettünk volna megbirkózni akár az egész világgal. A történelem könyvek ezt a napot „véres csütörtökinek nevezik. Négy évig harcolt János bácsi az első világháborúban, de 1919 itthon találta. Szakszervezeti bizalmi lett, így segítette a munkáshatalmat. — Sose sütöttem annyi és olyan jó kenyeret, mint akkor — mondja és a szeme is mosolyog. Aztán — 1919 után Szárra, szülőfalujába költözött vissza. Édesapja meghalt, rá maradt vak édesanyja és három testvére, ő sütött, sütött megállás nélkül, hogy eltartsa, felnevelje őket. Keményen megpróbálta az élet, de nem roppant meg egy pillanatra sem. Most is olyan egyenesen tartja magát, mint az öreg fa a műhelye előtt. Pedig a második világháború sem kímélte meg. Katonának vitték, és majdnem mindenét elveszítette. — Mégis voltam én szári bíró a felszabadulás után! A Nemzeti Bizottság elnökéül is megválasztottak, aztán a három párt közös döntése nyomán én lettem a bíró. Abban az időben építettük fel Száron az első szovjet hősi emlékművet. Erre emlékszem pontosan. Meg arra is, hogy az egyes pártok között olykor meglehetősen éles harc folyt a helyi hatalomért. János bácsi nem mondja, hogy 1945 óta párttag, hogy rengeteg társadalmi munkát végzett, hogy minden lehetőt megtett és még ma is megtesz a szülőfalu felvirágoztatásáért, s hogy közben azért mindennap ott állt a kemence mellett, mert ha változott, alakult is az élet, s ha olykor alaposan fel is forrtak az események, kenyérre mindig szüksége volt a falunak. E3 sütötte a piros ropogós héjú kenyereket, megállás nélkül. — Nem érzi fáradtnak magát? Elvégre hatvanöt év... — De bizony, fáradt vagyok, kérem — Miért nem hagyja abba a munkát? Az öreg csodálkozva néz rám: — Azt kérem, nem lehet abbahagyni. Sok mindent szeretnénk még tőle kérdezni, de látjuk, hogy kicsit fárasztja a beszélgetés, meg túlságosan sok is az emlék, ami feltolult benne. Alig vesszük észre, hogy leszállt már az est. Búcsúzás közben valamelyenk megkérdi János bácsit: — Felköszöntötték már az úttörők? — Nem. Miért köszöntöttek volna, hiszen dolgozom még?! Ezzel visszaindul a műhely felé. Amint kinyitja az ajtót, megcsapja orrunkat a kovász friss illata. Terus nénivel állnak az ajtó fénykörében és integetnek. VALAMI HASONLAT kellene ide, pedig nem is ez a lényeg. A tény a fontos: itt él és dolgozik közöttünk Czettisch János, az öreg szári pékmester, aki jövőre lesz nyolcvan esztendős, hatvan éve szakszervezeti tag és egy életet töltött a másokért való és mégis örömet nyújtó munkában. Rónay László HÍRLAP az SZMT terveiből Az SZMT kulturális, agitációs, propaganda és sportbizottságának 1970. első félévi programjában elsősorban a „Felszabadulási évforduló” rendezvényeinek lebonyolítása szerepel. Az ellenőrzést, összehangolást a kulturális bizottság mellett működő operatív bizottság végzi. Áprilisban bizottsági ülésen tárgyalják meg a beérkezett jelentések és vizsgálatok adatai alapján a könyvtármozgalom helyzetét, annak személyi és tárgyi feltételeit, valamint az olvasómozgalmi adatok alakulását 1966—1969. évek vonatkozásában. Az SZMT tervében szerepel, hogy az elnökség május 28-i ülésén megvitatja a cigánylakosság helyzetének megjavításával és nevelésével kapcsolatos szakszervezeti feladatokat. Felmérik a SZOT 1962. március 24-i határozata végrehajtásának állását. MEkulul* MA DÉLELŐTT 10 ÓRAKOR: Gyermekelőadás: December 21 -i jegyek érvényesek! HÉTFŐN, 2-án este 7 órakor „B” bérletben: HUNCUT KÍSÉRTET. Minden év nem valami újat BESNYŐNEK Az utóbbi évtizedek szorgos munkája, nagyszerű tettei törölték el a megyetérképről Göböljárást és emelték helyébe a ,,gazdag” jelzőre érdemes, új falut Besnyőt azok építették, akik ismerték a cseléd- és summássors minden megaláztatását sivárságát kilátástalanságát Korszerű, komfortos lakások sorakoznak a gondozott, nyáron virágillatos utcákon. Kik laknak a modern otthonokban? A volt kisemmizettek, akiknek tulajdonába került 1945. után jogos örökségük. És tudnak-e bánni az őket illető örökséggel. Igen. Megtanulták megbecsülni, szakértelemmel gondozni a földet, az egykori grófi birtokot. Ma a bőven termő (1900 hold átlagában 18,2 mázsa búzát adott) földtáblák az egész falu boldogulását szolgálják. Jó gazda büszkeségével említik a 31,52 mázsa kukorica átlagtermést, amely 7,1 mázsával haladta meg az előző évit. Cukorrépából megtermelték a holdankénti 240 mázsát. Az aprómagvakból — kapor, kömény, lucerna, saláta, metélőpetrezselyem — rekord termést takarítottak be. A növénytermesztés közel 19 milliós tervét 3 millió forinttal túlteljesítették. A 228 ezer darab vágócsirkéből mindössze 7 ezrelék hullott el. Egy-egy tojóhibrid 254 darab tojást „termelt” 88 filléres önköltséggel. A hízómarhák gyarapodása havonta és darabonként 37,4 kilogramm. A 2860 literes tejtermelési átlagot idén 3200 literre szeretnék növelni. Hízóbirkáik 93 százaléka exportra kerül Van hétmilliós tartalék alapjuk és ez mellett 38,6 millió forintos sertéstelep beruházását valósítják meg. Eredményeikre már 10—15 évvel ezelőtt is oda kellett figyelni, most is így van ez. A 60 milliós tiszta vagyon a szövetkezet tulajdonosaié, a tagoké, a falué. Mert a szövetkezet ad egyre jobb megélhetést 1260 főnek, a falu lakói 67 százalékának. Múlt évben munkabér címén (havi fix fizetés van náluk) közel tizennyolc millió forintot fizettek ki. Az évi átlagkereset 34 685 forint. Az anyagi jövedelem biztosítása csak egyik oldala a gondoskodásnak. A községfejlesztéshez is hozzájárul a tsz. Egy ízben ösztöndíjjal szerződtettek óvónőt. Művelődési otthont építettek, fenntartására vállalkoztak. Nincs olyan járda, középület-építés, vagy felújítás, amelyből ne vállalnának részt. Például tánczenekart szerveztek, hangszereket vásároltak. És ezt természetesnek tartják, tagjaik valamennyiök érdekében határoz így évről évre rendszeresen a közgyűlés. „Ki oldja meg, ha nem mi?” — kérdezi és egyben meggyőződéssel vallja be Nagy László tsz-elnök. Mindenkinek az egész faluval törödnek. Legújabb intézkedésük az öregek, a nyugdíjasok segítésére szolgál. Az ezelőtt szokásos évi 186 ezer forintos nyugdíj-kiegészítés helyébe életjáradékot fizetnek. 218 nyugdíjastól, járadékostól a földtörvény biztosította lehetőségeket felhasználva — megvásárolják földjüket. A felajánlott, illetve megvásárolt föld után életjáradékot garantál a tsz. Minden idős ember igényelte a gondoskodásnak ezt a módját, ami jóval több, mint a nyugdíj-kiegészítés. Ez új kiegészítője a nyugdíjnak, ami mellől ezután sem hiányzik a háztáji terület. Minden év hoz valami újat Besnyőn. Ha nem így lenne, észrevennék, de mivel így alakult, sokszor talán észre sem veszik. Mert természetes igény a fürdő, a ruhacsere célját szolgáló szekrénysor, a hajdúszoboszlói üdülés, vagy a külföldi jutalom út És így van ez rendjén. Németh Erzsébet ■ 3-------- Évközben is több cikk, híradás jelenik meg azokról, akik megyénk választóinak küldöttei, képviselői az országgyűlésben. A választók ezen kívül is hallanak képviselőik tevékenységéről, találkoznak velük a fogadónapokon, együtt vitatják meg a közélet gondjait, problémáit. Ezek a tanácskozások nagyon is termékenyek, amit többek között az is bizonyít, hogy a választók javaslata nagyon sokszor törvényerőre emelkedik. A múlt évben dr. Mátay Pál 47 javaslatából 17 emelkedett törvényerőre, tízet pedig a végrehajtási utasításba dolgoztak be. Ezek a javaslatok egyéni beszélgetésekkor, tanácskozásokkor hangzottak el. Ugyanis megyénk képviselőinél gyakorlattá vált, hogy egy-egy törvényjavaslat parlament elé terjesztése előtt meghallgatják az érdekelt szakterületek vezetőit, választóikat. Jók ezek a javaslatok és megfelelően kerülnek továbbításra, mint a már említett példa is bizonyítja, pedig ennél sokkal többre hivatkozhatnánk, hiszen az elmúlt években talán nem volt egyetlen olyan törvényjavaslat sem, melynek elkészítésekor ne hangzott volna el Fejér megyei javaslat. És még ehhez jön az is, hogy képviselőink az állandó bizottságok üléseink is számtalan javaslatot tettek, ezek közül is nagyon sok került elfogadásra. Ebből adódik talán a legérdemibb következtetés, mégpedig az, hogy megyénk választói képviselőiken keresztül közbeszólnak és beleszólnak a törvényalkotásba. Nyilvánvaló, hogy ez képviselőink tevékenységét is dicséri, de ugyanakkor vall az egyre növekvő, fejlődő demokratizmusról is. Jóleső érzés ismételten átlapozni képviselőink beszámolóját múlt évi tevékenységükről. Nemcsak azért, mert eredményes munkáról adhatnak számot, hanem azért is, mert miközben egy évre visszatekintenek, a jövő feladatait is kellő gonddal értékelik, jelölik meg. Az állandó bizottságok tevékenységét például jónak tartják, helyeslik, hogy ott minden lényeges kérdést megvitatnak, megtárgyalnak, ugyanakkor javasolják annak megfontolását, hogy olyan témákat is terjesszenek az Országgyűlés elé megvitatásra, amelyekben az állandó bizottsági ülésen nem volt egyetértés. Szükségesnek látják képviselőink azt is, hogy az állandó bizottságok olyan nagy horderejű kérdéseket is megvitassanak, melyek a törvényalkotás programjához közvetlenül nem kapcsolódnak. Képviselőink a parlamenti vitával kapcsolatban is több véleményt alkottak. Egységesen állapítják meg, hogy a tárgyalások légköre nyíltabb, őszintébb és még kritikusabb volt, mint a megelőző években. Saját és választóik véleménye alapján kívánják erősíteni a kritikai szellemet. Amikor örömmel rögzítik, hogy a képviselők igyekeznek papír nélkül, életízűen, rögtönzéssel is segíteni a vita elevenségét, felhívják a kormány figyelmét arra, hogy egyes miniszterek felszólalásai még mindig túlzottan kötöttek, ragaszkodnak az előre elkészített anyaghoz. És mint már az országgyűlésen is elmondották, többek között a legutóbbi ülésszakon, több minisztertől érdemibb reflexiót várnak a képviselők észrevételeire. Továbbra is szükségesnek tartják azt, amit már korábban is megfogalmaztak: törekedni kell arra, hogy egy-egy adott koncepció, vagy törvényjavaslat beterjesztésénél két, vagy esetleg több változatról lehessen dönteni. Az évi munka értékelésénél képviselőink megállapították, hogy hasznos volt annak a múlt évben beterjesztett és általuk is támogatott javaslatnak a valóraváltása, hogy érdemes több napirendet, viszonylag nem sok hozzászólással programba ik ,tatva. Ezt alátámasztja az is, hogy képviselőink, választóikkal jóelőre megbeszélik, megvitatják a javaslatokat és mivel mód van arra, hogy ezek helyet kapjanak a törvényjavaslatban, úgymond a vita jelentős része már az országgyűlés ülésszaka előtt elhangzik. Éppen ezért ilyen esetekben a parlamenti tanácskozáson már csak néhány kisebb-nagyobb módosításra van szükség. Az ilyen értelmű eljárásnak nemcsak abban van jelentősége, hogy dinamikusabb lesz a parlamenti vita, hanem a szocialista demokrácia erőteljesebb érvényesülését is jelenti, mivel a választók sötéles körének közvetlen hozzászólását, belszólását biztosítja. Nyivánvaló, hogy képviselőink éves tevékenységéről megközelítőleg sem lehet mindent e keretek közt elmondani, sőt minden lényegesebb problémát sem lehet érinteni. A cél most nem te ez volt A fentebb ismertetettek és a hozzájuk fűzött gondolatok talán megfelelőek arra, hogy érzékeltessék képviselőink, s rajtuk keresztül is az országgyűlés tevékenységének néhány olyan mozzanatát, jellemvonását, mely egyben hű tükre a szociálissá demokratizmus mind erőteljesebb kibontakozásának. Bányász Béla ALKOTÓ MÓDON Gondolatok országgyűlési képviselőink munkájáról