Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-04 / 53. szám
Szerda, 1970. március 4. SZTK mérleg: 10 millió biztosított 27 milliárd juttatás A társadalombiztosítás grafikonja az elmúlt 25 évben meredeken ívelt felfelé. Az 1938. évi hivatalos adatok szerint annak idején a társadalombiztosítás a lakosság 31 százalékára, 2,8 millió emberre terjedt ki. Az arány 1950-ben érte el az 50 százalékot, majd 1955-ben a 60, 1960-ban a 85 százalékot, jelenleg pedig a lakosság 97 százaléka, kereken 10 millió ember részesül társadalombiztosítási juttatásokban. A lakosság különböző rétegei 13 féle címen részesülnek társadalombiztosítási juttatásokban. Ezekre 1969-ben összesen 27 milliárd forintot fizettek ki, szemben az 1950. évi 2,1, az 1960. évi 11,5 és az 1968-ban kifizetett 24,3 milliárd forinttal. A 27 milliárdból a legnagyobb tétel a 11,2 milliárd forint nyugdíj. Orvosi, kórházi költségekre 5280, gyógyszerre 2230 millió forintot költött tavaly az állam. Egy év alatt 3120 millió forint táppénzt, 600 millió forint terhességi és gyermekágyi segélyt folyósítottak. Hazánkban 1967-ben vezették be a világon egyedülálló gyermekgondozási segélyt, amely igen népszerűvé vált. Az érintettek 70 százaléka él a lehetőséggel, a kifizetett összeg ugrásszerűen nő. A bevezetés első esztendejében 64 millió, 1968-ban 450 millió, tavaly pedig 870 millió forint gyermekgondozási segélyt fizettek ki. A családi pótlék általános bevezetése ugyancsak az új Magyarország vívmánya. A felszabadulás előtt — 1912- től 1939-ig — csupán a közszolgálati alkalmazottak részesültek e juttatásban, 1939 után is csupán a 20-nál több embert foglalkoztató üzemek dolgozói kaptak családi pótlékot. A munkaviszonyban álló és biztosításra kötelezett dolgozók nagy többségére 1953-ban terjesztették ki e juttatást, 1966-tól pedig a mezőgazdaságban is lényegében valamennyi érintett dolgozónak jár a családi pótlék. Egy Fecske... Hosszab ideje már, Fecske a kedvenc cigarettám. Már amennyire kedvencnek lehet nevezni az újabban forgalomba kerülő, Pécsen gyártott „bűzrudakat”. Nem tudom elképzelni, hogy mit csinált ott a mecs, vagy milyenek a minőségi követelmények, hogy ilyen terméket kiengednek a gyárkapun. Mert ezek a cigaretták olyan kemények, hogy akár a falba is bele lehetne verni szeg gyanánt. No nem a téglafalba, csak a vályogfalba. Ha az ember megpróbálja elszívni, kockáztatja azt, hogy az erőlködéstől behorpad a tarkója, vagy gutaütést kap. Ha megpróbálja megpuhítani, az alattomos jószág fogja magát és egyszerűen kireped. Kérésem: próbáljanak szívható cigarettákat gyártani. Akár licenc vásárlás útján is. Állítólag több országban (nálunk is, például Egerben) évek óta gyártanak elszívható filteres cigarettákat. Persze az is lehet, hogy a nikotin, a túlzott dohányzás elleni küzdelemben akarnak babérokat szerezni a gyártók. Az más, akkor tökéletesen igazuk van. Csak így tovább, és a siker nem maradhat el. Sikerül leszoktatni arról, hogy pécsi gyártmányú Fecskét szívjon a nikotinra éhes honpolgár. Egy pillanatig arra gondolok, hogy elfogta a honvágy Kisgyón után, mely testvéreinek és neki is kenyeret adott, sőt neki és feleségének, meg a két gyereknek hosszú évekig otthona volt, de aztán ismét megszólal, és kiderül, hogy ennél többről van szó. — Jól éreztük magunkat Kisgyónban. Én ott kezdtem a munkát, onnét kerültem bányászati technikumba, ott nőtt fel a feleségem is, és ott éltünk vele, s két gyerekünkkel egészen tavaly nyárig. Mi tagadás, nehéz volt megválni még akkor is, ha a munka most is odaköt, ha most is nem kis részt a gyóni szénből élünk. Bármennyire szívesen laknánk is ott, tudjuk, hogy a környék bányászainak érdekét szolgálta a régi telep lebontása, mert több évig lesz ott még munka. Az ember megbékél az ilyesmivel, az viszont nehezünkre esett, amikor az egyik képeslap úgy mutatta be a kisgyóniak költözését, mint valami ágról szakadtakét, akik végre emberi körülmények közé kerülnek. Hát igen, néhányan még ma is szenzációt sejtenek olyasmiben, ami régen nem az, mert ha Kisgyón el is volt zárva a külvilágtól, ott nemcsak a tv volt mindennapos, hanem az is, hogy az emberek közül sokan eljártak a megyeszékhelyre színházba, és sem az ország, sem a világ nem volt számukra távoli. Mégis úgy gondolom, érdemes Nochta János ilyen érzéseit is papírra vetni, annál inkább is, mert párosul ez azzal, amit az alkotó mindenütt érez. ő ezt azzal fejezte ki, hogy ezt a kolóniát itt Móron is virágossá, széppé tesszük. A gyerekkorban sokszor találkoztunk Jancsival, aztán később csak néha-néha hozott össze a sorsunk, többek között 1956 novemberében. Akkor a fiatal aknász társaival együtt a bányát vigyázta, amelyre még veszélyt jelentettek az ellenforradalmárok. Aztán az ifjúság szövetségét szervezte, később pedig a pártalapszervezetben tevékenykedett, mint vezetőségi tag, majd titkár. Akkor több, mint tizenkét esztendeje is beszélgettünk. Az ellenforradalmi zűrzavarról, az akkori helyzetről és a jövőről. Valaki azt mondta közülünk, a mi hitünkön is múlik, hogy a zűrzavar eloszlódjon,, hogy folytatódjon a szocialista építés. Jancsi is részt vett a vitában, de én egy mondatára emlékezem legjobban, pedig látszólag ennek nem sok köze volt a témához. Azt jelentette be nekünk, pár nap múlva nősül, családot alapít. Sokan akkor e környékről is elhagyták a hazát, hogy úgymond valami jobb után nézzenek, neki nem jutott ilyen eszébe, tudta, hogy — bár a helyzeten van javítanivaló — jó alap ez a családalapításra, a munka folytatására. Míg beszélgetünk, emlékezünk, anyósa és felesége is bejön a szobába. Szóba kerül az após, aki immár nyugdíjas, és a kisebbik lánnyal tölti ideje jórészét, aztán a nagyobbikról ejtünk szót, meg a többi ismerősökről, a bánya tervéről, amelyet az idén ugyancsak megemeltek. Szóval mindarról, ami Jancsit foglalkoztatja.em tudom, az a fiatalember, aki a pártirodán felvilágosított, sejtett-e valamit abból, amit azok érezhetnek, akik Nochta Jancsit régóta ismerik. Bányász Béla Jobb lesz az ellenőrzés i témakör, jó eredmény — Miért késik a kézikönyv? Egy éve kezdtük el az ellenőrző bizottsági elnökök és tagok tanfolyamos képzését. Az esztendő alatt elegendő tapasztalatot szereztünk a tanfolyam szervezésére, időtartamára, tematikájára és hatékonyságára vonatkozóan. E tanfolyamokat az országban körzetesítve rendezték. Székesfehérvár körzetébe öt észak-dunántúli megye tartozik. A megyékben a szervezést a megyei tanácsok mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályai és a területi szövetségek együttesen végezték. A jelentkezési lapok alapján várható létszám 80 százaléka általában megjelent tanfolyamainkon és úgyszólván lemorzsolódás nélkül el is végezte azt. Körzetünkben eddig öt tanfolyamot tartottunk és a továbbképzésen mintegy kétszázan vettek részt, ami azt jelenti, hogy a körzetünkbe tartozó termelőszövetkezeteknek mintegy 20 százalékában már felkészített emberek végzik ezt a fontos munkát. Ilyen ütemben egyszeri továbbképzés csupán ötévenként lehetséges. Tekintve, hogy ebben a munkakörben bizonyos fluktuáció is van, célszerű lenne a tanfolyam hallgatóinak két-három évenkénti ismételt továbbképzése. Az idén Szombathelyen és Tapolcán az illetékes területi szövetségek intézményünk által öszszeállított tematika szerint, felügyeletünk mellett szintén szerveztek egy-egy tanfolyamot, amely igen szép eredménnyel zárult. Annál figyelemreméltóbb ez a kezdeményezés, mert a tanfolyam összes költségeit a tsz-szövetségek fedezték. Intézményünknek is jelentős költségmegtakarítást jelent. Idős, tömegében hat-nyolc általánossal rendelkező osztágok továbbképzésének egyik legfőbb problémája az ismeretanyag rögzítése. Intézményünk szakmai filmekkel, üzemlátogatásokkal, laboratóriumi munkák végrehajtásával és beszélgetések szervezésével nagy mértékben elősegítette ennek a fontos didaktikai feladatnak megvalósítását. A 150 órás tanfolyamok befejezése után vizsgát kellett tenni. Az elért eredmények meglepően jók. A tanfolyam hallgatói aránylag rövid idő alatt közgazdasági ismeretekből és ellenőrzés végrehajtásából is eredményesen vizsgáztak. Legutóbbi tanfolyamainkon négy témakörnek megfelelően bontottuk az egész anyagot, ez megkönnyítette az órarend összeállítását, az órák szervezését és élénkítette a napi foglalkozásokat. Sajnos a jegyzet csak korlátolt számban áll rendelkezésre. Szó van a jegyzetnek kézikönyv formájában történő kiadásáról is, azonban intézményünk erre megbízást még nem kapott. Tapasztalatainkat összegezve megállapíthatjuk, hogy a tanfolyamok iránt növekedett az érdeklődés, a fiatalabb generáció is elindult — bár még kis számban — az ellenőrzési tevékenység irányába. Ezt a polarizációt mindenképpen az ellenőrzés fontosságának felismerésében, megjavításának szükségességében és a tanfolyamos képzésben kereshetjük. Dr. Németh József felsőfokú technikumi tanár, igazgató Klubavatás Kálozon Tegnap ünnepélyes keretek között adták át Kálozon az ifjúsági klubot. Az átadási ünnepségen megjelentek azoknak a szervezeteknek a képviselői, amelyek a klub létrehozásának támogatói voltak. A klubot az OKISZ, a KISZÖV, a községi tanács vb és Vegyesipari Ktsz anyagi hozzájárulásával, valamint a község lakóinak társadalmi munkájával hozták létre. Megnyitó beszédét Jurmics László tartotta az OKISZ képviseletében. Ott voltak az ünnepségen a megyei KISZ-bizottság és a Megyei Művelődési Központ munkatársai is. A klub festményeit Rátkai Endre festőművész adta át, majd műsort adott a sárbogárdi irodalmi színpad és a budapesti „Tavasz 67” női kamarakórus. A klubot még ebben az évben két teremmel kibővítik és lehetőség nyílik a klubkönyvtár létesítésére is. HÍRLAP Volinszkij KISZ-szervezet Velinszky László nevét vette fel ünnepélyes taggyűlésén a székesfehérvári Köszörűgépgyár KISZ-szervezete. A Tanácsköztársaság Fejér megyei hősét példaképükül választva megemlékeztek a munkásfiatalok Székesfehérvár 1945-ös napjairól is, a megyeszékhely felszabadulásának történetéről dr. Húsz György tartott előadást. (Fotó: Péteri László) Három vers fejenként A Székesfehérvári Városi KISZ-bizottság ma délután fél háromkor rendezi meg a művelődési központ Ady-termében az „Ünnepelj velünk’* program keretében a szavaló- verseny városi döntőjét. A döntőben huszonkét szavaló indul és a helyszínen is mód nyílik a benevezésre. A zsűri kötelező verset nem jelölt meg, minden indulónak három verset kell elszavalnia. Az önállóság feltétele Néhány nap híján egy esztendeje, hogy az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány együttes ülésen hozott határozatot az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztéséről. A határozat fontos célkitűzésként jelölte meg, hogy a lakosság igényeinek jobb kielégítése érdekében — tovább kell növelni a helyi, főleg a községi és a városi tanácsok önállóságát. Az utóbbi időben — már a KB és a kormány együttes ülése előtt is — több jelentős intézkedés született a tanácsok önállóságának fokozására. Jónéhány ügyben az alsóbb szintű tanácsok hatáskörébe került a döntés joga. A községi tanácsoknak adták át például a szabálysértési bíráskodást. A megyéktől már sok helyen a városok vették át az ingatlankezelő vállalatokat, s az építési engedélyek kiadási jogát is fokozatosan a községi tanácsokra ruházzák. A szükséges feltételekkel rendelkező községek már csaknem mindenütt megkapták az egyéb hatósági, ipari és kereskedelmi engedélyek kiadásának lehetőségét is. A korszerűbb gazdaságirányítási rendszer bevezetése megkövetelte a tanácsok gazdasági önállóságának növelését is. A tanácsok most már maguk készítik el és hagyják jóvá gazdálkodási és fejlesztési terveiket, amelyeknek jobb megvalósítását segíti, hogy újabban már nem csak az adott esztendőre, hanem több évre előre megállapítják és köztik, milyen összegű központi támogatásra, hozzájárulásra számíthatnak. Ezek örvendetes változások, annak a helyes elvnek a mindennapi életben való fokozottabb érvényesülését jelzik, hogy az ügyeket helyben, vagyis ott intézzék, ahol előfordulnak, ahol az érdekeltek élnek, ahol a legjobban ismerik minden apró részletét, s csupán azok az ügyek kerüljenek feljebb, magasabb szintű — járási, vagy megyei — tanácshoz, amelyek nem a szó szoros értelmében véve helyi érdekűek, vagy nem csak az adott község, járás lakosságát érintik. Kormányvezetők, illetékes fórumok megnyilatkozásai és elvi döntései alapján tudjuk, hogy mindezek a változások — fontosságuk ellenére — csak részintézkedések, előkészítői egy nagyobb, a tanácsok egész tevékenységét átfogó rendezésnek, amely a most készülő új tanácstörvényben ölt majd végleges formát. Az új tanácsi modell tehát még alakulhat, változhat, többféle módszer kínálkozhat annak megoldására, hogy a tanácsok jobban megfeleljenek a kor követelményeinek, s a gazdasági élet után az állami életben is erőteljesebben kifejezésre jusson az alapfokú egységek önállósága, demokratizmusa. A Társadalmi Szemle, s más folyóiratok hasábjain hónapok óta élénk eszmecsere folyik a rendezés lehetséges módozatairól. Sokféle vélemény és javaslat lát napvilágot ezekben a vitaírásokban. Abban azonban közös a vitázók állásfoglalása, hogy a tanácsok önállóságának fokozása, társadalmi, politikai szerepének növelése nem valósítható meg a tanácsi gazdaság fejlesztése, a saját gazdasági alap erősítése, a saját pénzügyi források bővítése nélkül. Azért van erre szükség, hogy alkalmas eszköz legyen a tanácsok kezében a választóik kívánságával egyező, szükségleteiknek megfelelő határozatok végrehajtásához, stabil anyagi garancia önállóságuk megvalósulásához. Ez nagyon fontos feltétele annak, hogy kialakuljon, s később életképesen működjön a tanácsok helyi önkormányzata, amely a demokratizmus szélesebb körű gyakorlására és érvényesítésére ad lehetőséget. A tanácsok alapvető gazdasági munkája jelenleg a területfejlesztés, valamint a kommunális ellátás. Mind többen foglalnak azonban állást a tanácsok jövőjéről most folyó vitában amellett, hogy indokolt ezt a tevékenységet kiterjeszteni az ipari és egyéb szolgáltatásokra, s a helyi gazdaság fejlesztésének erőteljesebb koordinálására is, mert így lehetőség nyílna azoknak a reális feltételeknek a megteremtésére, amelyeknek alapján a tanácsok ténylegesen gazdáivá válhatnának területüknek, megvalósíthatják a helyi igények alapján kialakított célkitűzéseiket. Ehhez — mondják az államigazgatási és a közgazdasági szakemberek — lehetőséget kell teremteni arra, hogy a tanácsok közgazdasági módszerekkel hatékonyan befolyásolhassák azoknak a nem tanácsi vállalatoknak a tevékenységét is, amelyek a lakosságot közvetlenül érintő munkát végeznek. Honnan vegye a szükséges pénzt a tanács? A vitában erre is többféle javaslat hangot kapott. A szakemberek szerint például célszerű lenne átengedni a tanácsok számára a mezőgazdasági termelőszövetkezetek forgalmi adóját, és valamennyi vállalat illetményadóját, s a minisztériumi vállalatok eszközlekötési járulékának, valamint a tanácsi vállalatok és a szövetkezetek nyereségadójának egy része is a tanács kasszájába kerülhetne. Mások szükségesnek vélik, hogy a tanácsok jogot kapjanak különféle helyi illetékek és díjak kivetésére is. Több vitacikk és átfogó tanulmány szerzője véli úgy, hogy most már a tsz-ekre is ki kell terjeszteni a kommunális adót, hiszen gazdaságuk erősödésével mind nagyobb mértékben használják a tanács kommunális szolgáltatásait. Felvetődött olyan elképzelés is, hogy a jelenleg központi kasszába kerülő borforgalmi adó szintén helyi bevételi forrás legyen a jövőben. Az útkeresés, a hatékonyabb, önállóbb tanácsi munka kialakításának gondolatai ezek. Jogosságukat, szükségességüket mutatja, hogy a megyei tanácsok költségvetési kiadásainak csak 72 százalékát fedezik a saját bevételek — a hiányzó 28 százalékot állami hozzájárulás pótolja —, a fejlesztési alapnak pedig mindössze 22—23 százaléka származik helyi forrásból. A változás, amelyet a kibontakozó vita sokoldalúsága, s az új tanácstörvény előkészítése ígér, alaposan megemeli majd a helyi parlamentek szerepét, felelősségét, s vele együtt minden bizonnyal a közéleti munka tekintélyét is. Szatmári Gábor