Fejér Megyei Hírlap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

Kitüntetett vállalatok Lenyűgöző méretek , nagyszerű eredmények­ ­ A Dunai Vasmű létesítmé­nyeinek méretei lenyűgözik a látogatót. Akárcsak tevé­kenységének eredményei, amit tonnák millióiban, mil­liárdos nagyságrendű érté­kekben mérnek. Több mint 13 ezer fős kollektívája csü­törtökön is ünnepelt abból az alkalomból, hogy az 1969. évi eredményeik alapján el­nyerték a Kiváló Vállalat cí­met. Mit takar ez a kitünte­tés? Elsősorban a hármas gazdasági célkitűzés teljesíté­sét igazolja, s azt, ahogyan elérték nagyszerű eredmé­nyeiket. Azt tűzték célul, amit az üzemek általában, kielégíteni a népgazdaság ré­széről jelentkező megnöve­kedett igényeket, fokozni kül­kereskedelmi tevékenységü­ket és ezeken keresztül a vállalat eredményességét nö­velni. Más vállalatok viszonyla­tában példaként állíthatjuk az 1969. évi tevékenységük egyik lényeges jellemzőjét, azt a tényt, hogy belföldi fo­­­­gyasztóikkal szembeni köte­lezettségeiknek maradéktala­­­nul eleget tettek. Egyetlen­­belföldi rendelést sem utasí­tott vissza a­ vállalat. A ren­­­deléseket általában határidő­re teljesítették, s az átfutási­­időt két év alatt három hó­nappal csökkentették. Mind­ezek jelentőségét növeli, hogy­­a belföldi ellátás számos ter­­­mék viszonylatában nőtt a­­korábbi évekhez képest. * Nagymértékben szélesítet­ték a szocialista kooperációt. Szovjet alapanyagvásárlásai­kat a termékszállítás ellené­ben — növelték, ami jelen­tős tényező a szovjet— magyar kohászati integ­ráció megvalósítása terü­letén. Mind a szocialis­ta, mind a tőkés reláció­ban termékeik értékesítését átgondolt, általános gazdasá­gi célkitűzéseinknek megfe­lelő piacpolitika jellemezte. A tőkés piacot például egész éven át emelkedő ár jelle­mezte. A vállalat ésszerű, ru­galmas piacpolitikájával eh­hez alkalmazkodott, export­juk nagy részét, az árak emel­kedése idején fokozták. Bő­vítették termékválasztékai­kat, s gyakorlatilag nem al­kalmaztak kikötéseket a meg­rendelés mennyiségi és egyéb vonatkozásában. Ennek ered­ményeként az 1968-as bázis­évhez viszonyítva a tőkés ex­port 38,3, s a szocialista or­szágokra irányuló kiszállítás volumene pedig 54,7 száza­lékkal nőtt. A vállalat évi termelésének volumene 6,4 százalékkal növekedett, s a termelésfelfutás 77,8 százalé­kát a termelékenység fokozá­sával fedezték, ami közel 20 százalékos emelkedésnek fe­lel meg. Mindez jelentős sze­repet játszott a jövedelmező­ség 13,9 százalékos növekedé­sében. Az eredmények mögött sok műszaki-szervezési intézke­dés és a hatalmas kollektíva áldozatos munkája­ áll. Jóné­­hány közülük önmagáért be­szél, jelentőségük túllépi a vállalat kereteit. Az oxigé­­nes acélgyártási technológia bevezetése érdekében üzembe helyezték az oxigéngyárat. A korszerű technológia alkal­mazása lehetővé tette, hogy (Folytatás a 4. oldalon) V* SJ ( V *­­Flvy XXVI. évfolyam, 101. sz. ^ Ára: 1 forint ________________ ■ Harcos, bizakodó május J­eles évfordulók megünneplése után kö­szöntött ránk ez évben a világ dolgo­zói szolidaritásának és harci seregszemléjének ünnepe: május elseje, öt világrész és „három világ” proletariátusa, dolgozói köszöntik ma az ünnepet. Ezt a május elsejét még inkább, mint a korábbiakat, a lenini tanítások és esz­mék megvilágításában ünnepeljük meg, vagy küzdik végig, ahol a helyi feltételek megkí­vánják. Május elseje a forradalmi munkásmozgalom alapvető eszméivel és törekvéseivel fonódik össze, az ünneplés és a küzdelem is azokhoz kapcsolódik. Amióta a II. Internacionálé ala­pító kongresszusa a forradalmi harc és a nem­zetközi szolidaritás kibontakozására támasz­kodva, és annak további lendületét megalapo­zandó május elsejét a munkásmozgalom ün­nepévé tette, ez a szép, tavaszi ünnepnap tör­ténelmi utat járt be. Útját a nemzetközi mun­­­­ásmozgalom fejlődése, az osztályharc sikerei jelzik. Május elseje kezdettől fogva osztályharcos, forradalmi ünnep. Mert a marxizmus eszméi­nek talaján és a forradalmi munkásmozgalom tapasztalataiból született meg, mondanivalója­­máig ható és igaz. A tőke, a kapitalista társa­dalom elleni harc, a munkásosztály és a dol­gozó tömegek felszabadítására irányuló küz­delem a világ összes dolgozóinak egységét, összefogását feltételezi. A munkásmozgalom, a forradalmi munkáspártok történelmi külde­tésüket csak abban az esetben teljesíthetik, ha biztosítani tudják ezt az egységet. Az első május elseje már világméretű kiállás volt azok mellett, a munkásosztály helyzetének ja­vítását célzó gazdasági és a felszabadítását előmozdító politikai követelések mellett, ame­lyeket a kongresszus állított a világ proleta­riátusa elé. Azóta május, elsejének ünneplé­se, harci jelszavai, konkrét tartalmában és külsőségeiben történelmileg is, és az egyes or­szágokban is sokat változott, fejlődött. De ma is a forradalmi harc legfontosabb, alapvető követelményeire: az osztály­érdekek felismeré­sére és képviseletére, a szolidaritásra, és a proletár internacionalizmusra figyelmeztet, azok kifejezésére és alkalmazására ad lehető­séget A májusi ünnep, a május elseje — főleg a szocialista országokban — a munka ünnepe is. A munka embereit ünneplik, a munka em­berei ünnepük meg elsősorban. A történelem előrehaladásában, az emberiség fejlődésében az alkotó-teremtő munkának döntő szerepe van. A munka minden érték forrása, a munkás minden érték megteremtője, a dolgozók, — a szocialista és a modern kapitalista társada­lomban pedig különösen — a munkásosztály a gazdasági és politikai fejlődés hajtóereje. Költők és művészek ragyogó ábrázolásokban örökítették meg a munka emberformáló, ter­mészet- és társadalom-átalakító erejét, szere­pét. A munkásmozgalom forradalmi elméle­te, a marxizmus pedig ennek az erőnek és szerepnek a tudatára és érvényesítésére ne­velte és neveli a munkásosztályt. Ünnepünk a munkásmozgalom és a munka ünnepéből egyre inkább az összes dolgozók, a világ valamennyi elnyomottjának ünnepévé vált. A munkásokkal együtt emeli fel szavát a tőkés­ és fejlődő országokban a tőke ural­ma, valamint az elmaradottság ellen a p­­­asztság, az értelmiség és a kispolgárság je­lentős része is. A szocialista és a nemzeti de­mokratikus államokban a felszabadult mun­ka, az építés sikereit és a humanizmus kibon­takozásának eredményeit köszönti e napon a munkásosztály köré tömörülve minden dol­gozó osztály és réteg. Május elseje a történel­mi fejlődés útján a felszabadulásáért küzdő és az új világot építő tömegek összefogásának és egységének ünnepévé lett. • •Ü­­­nnepelhetjük-e a jövőbe vetett bizalom­­mal, erőnk tudatában, a dolgozók vi­lágméretű összefogása reményében 1970. má­jus elsejét? Határozott és egyértelmű igen le­het válaszunk erre az egyáltalán nem szónoki kérdésre. Kérdésünket a jelenlegi világhely­zet bonyodalmai, a háborús konfliktusok és a helyi háborúk, a forradalmi mozgalom ismert nehézségei, a felszabadító mozgalom stratégiá­jának és taktikájának eltérő értelmezései, a modern kapitalizmus megváltozott, népiesedő arculatáról terjesztett tündérmesék igazolják és indokolják. Valójában május elsejének alapvető tanulságait erősítik meg korunknak ezek a problémái, amelyek a forradalmi moz­galom elé új, magasabb követelményeket ál­lítanak, és ki is alakulnak ennek feltételei. A Szovjetunió gazdasági, katonai ereje, po­litikai tekintélye, a világ forradalmi erőinek örömére és támaszára, tovább gyarapodik. A szocialista országokban a termelőerők fejlődé­se és az irányítási rendszer tökéletesítése kedvező feltételeket teremt a szocializmus tel­jes felépítésére. A fejlett országokban egy pil­lanatra sem szünetel az osztályharc, „forró” évszakok váltogatják egymást, egyes tőkés or­szágokban állandósulnak a kormányzati vál­ságok. A szolidaritás elemi erővel jut kifeje­zésre a hazáját és függetlenségét védő hős vi­etnami nép mellett. Európában széles körű visszhangot váltott ki a földrész békéjéért, biztonságáért, a szocialista országok által ja­vasolt értekezlet eszméjére. Kontinensünk né­pei mind hangosabban követelik az európai realitások elismerését és e követelés elől egy­re nehezebb lesz kitérni. A kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácsko­zásának eredményei, az elfogadott dokumen­tumokból­ sugárzó tanulságok és következteté­sek átmennek a forradalmi mozgalom gyakor­latába, és élesztőivé válnak egy erőteljesebb imperializmusellenes összefogásnak. Ez az összefogás már ma sem illúzió, bizonyság er­re ez a mai ünnep is. A hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulóját követő május elsején örömmel állapítjuk meg, hogy a munka és a proletár internacionalizmus ünnepe nemzeti ünne­pünkké is vált. Május elsején is számot ve­tünk a szocialista építőmunka eredményeivel és a jövő feladataival. Harmadik ötéves ter­vünk utolsó esztendejének feladatait hajtjuk végre, a szocializmus teljes felépítésén mun­kálkodunk. Egyre érezhetőbben bontakozik ki gazdaságirányítási rendszerünk reformja, amelyet népünk jobb ellátása, népgazdasá­gunk dinamikusabb fejlesztése érdekében ve­zettünk be. Fejlődik a szocialista demokratiz­mus, és erősödik népünk egysége a szocializ­mus jegyében. Mindez kedvező feltételeket biztosít arra, hogy nemzeti érdekeinket és tö­rekvéseinket megvalósítsuk, és összekapcsol­juk internacionalista kötelezettségeinkkel. A szocialista építőmunka minden magyar­­országi eredménye erősíti a nemzetközi munkásosztályt, növeli a szocializmus vonz­erejét, és lehetővé teszi a forradalmi mozga­lom támogatását, a proletár szolidaritás érvé­nyesítését erkölcsi, politikai és gazdasági té­ren egyaránt. A nemzeti és a nemzetközi ér­dekek és törekvések gondos figyelembevétele és egyeztetése — amelyre Lenin mindig hatá­rozottan emlékeztetett — korunk szükségsze­rűsége. Csak ennek megfelelő érvényesítése vezethet el a szocializmus végső győzelméhez, minden ország és dolgozó ember teljes felsza­badulásához. Ennek az egységnek a jegyében és erősítésével köszönthetjük legméltóbban május elsejét. Strasszer György VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ML iwBBw Jmb IBBESwär 1970. május 1. jyUHy S­zékesfehérvár, Május 1 tér A TARTALOMBÓL: Téglák és emberek * Sáregresi jegyzetek * Közelebb a távol... •• Ünnepi melléklet Napirenden a lap­­terjesztés Tegnap délelőtt ülést tar­tott Bicskén az MSZMP Bics­kei Járási Bizottságának Vég­rehajtó Bizottsága. A járási párt-vb napirendjén szere­pelt a pártsajtó és a politi­kai kiadványok terjesztése is. Lapunk terjesztésével kap­csolatban úgy foglalt állást a vb, hogy a pártalapszerveze­­tek további ténykedésére van szükség az előfizetők köré­nek bővítése céljából. A já­rásról szóló információk gyarapítása érdekében a köz­ségekben sajtóbizottságok létrehozását tervezik, ame­lyek egyben az olvasók és a lap közötti szorosabb kontak­tus forrásai is lehetnek. A nők helyzetével kapcso­latban a Központi Bizottság és a megyei pártbizottság ha­tározatai alapján bontakozott ki széles körű vita az ülésen. Szó esett többek közt a szo­ciális intézmények — első­sorban az óvodák — bővíté­sének szükségességéről a já­rás területén. Növelni kell a járásban a női munkahelyek számát is, mert igen sokan járnak több műszakban dol­gozni a járás lányai, asszo­nyai közül Budapestre és Ta­tabányára, s ez nagy megter­helést okoz számukra. Javí­tani kell végül — állapította meg a járási végrehajtó bi­zottság­b­a dolgozó nők munkakörülményeit is. A nők helyzetének kérdé­sét a járási bizottság is meg­beszéli, s a teendőket össze­gező intézkedési terv készül. Napirendre tűzte a vb a hi­vatali pártszervezetek mun­kájának értékelését is. Május a Vidám Parkban Székesfehérváron mostaná­ban nincs május elsejei ma­jális, de a Vidám Park sok­színű, minden korosztály ér­deklődésére számottartó programja szórakoztató, sok­rétű lesz ezen a napon. Az egésznapos ünnepélyen min­den korosztály érdeklődésé­nek megfelelően állították össze a műsort. A népek közötti barátsá­got jelképezik a megyei népi együttes és a néphadsereg fúvós zenekarának műsorszá­­­­mai. Este fellép a Gemini és a Beatrice női beatzenekar. A belvárosi építők művelődési otthonában, ifjúsági klubdé­­lutánon és az ezt követő táncmulatságon szórakoz­hatnak a fiatalok.

Next