Fejér Megyei Hírlap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-01 / 179. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ­ETEK I ., 1 -­­fejér megyei plíMM ( “ Szombat , XXVI. évfolyam, 179. sz. T Ara: 80 fillér Gondok a takarmányomás­sal Tanácskozás az állattenyésztésről A Fejér megyei Állategész­ségügyi Állomás, valamint a megyei Állattenyésztési Fel­ügyelőség bevonásával a Fe­jér megyei Tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tály tanácskozást tartott jú­lius 31-én Székesfehérváron, az állattenyésztés időszerű kérdéseiről. Csuti Károly, az Állatte­nyésztési Felügyelőség veze­tője — első napirendi pont­ként — az idevonatkozó párt­os tanácsi határozatról, il­letve állásfoglalásról szólt, részletesen elemezte a me­gyénkben folyó szarvasmar­ha- és sertéstenyésztést és hizlalást. Elmondta, hogy a sertéslétszám most már majd­nem eléri a kívánt szintet, de a nagyüzemi és háztáji gazdaságokban ez év első fe­lében is tovább csökkent a szarvasmarha létszám. En­nek kapcsán felhívta az ille­tékesek figyelmét, hogy ezt az egészségtelen folyamatot mielőbb meg kell állítani. Az állattenyésztés egyik fontos mozzanatáról, a beru­házások jelentőségéről is be­szélt az előadó. Bizakodással foglalt állást amellett, hogy a korszerű, szakosított telepek kimozdítják a holtpontból a szarvasmarha-tenyésztést. A háztáji gazdaságokban is tenni kellene sok mindent, hogy megnövekedjék a tartá­si, a hízlalási kedv. Elsősor­ban még mindig a takar­­mányellátást kellene javíta­(Folytatás a 2. oldalon) Építőtábor a kempingben Címereső fiúk Kellemes, munkára alkal­mas idő az agárdi kemping­ben, ahol tanyát vertek a megye fiataljai, jobban mondva, ahonnan naponta munkába indulnak az Agárdi Állami Gazdaság földjeire. Délelőtt van. A kemping­től alig elválasztott tábor te­rületén csak néhány fiút lát­ni. Asztaliteniszeznek, fociz­nak. Vezetőjüket, Tamás Fe­rencet a táborlakók megszo­kott „egyenruhájában”, für­dőnadrágban találom. — Ez az idő még csak hagy­­ján — mondja a táborpa­rancsnok, — de képzelje el, mi volt itt a múlt héten. Olyan forróság, hogy alig le­hetett kibírni a földeken. Amikor még lányok voltak itt és szőlőt kötöztek. Most fehérvári fiúk, a Jáky József Útépítési Technikum és a MüM 320-as Intézet diákjai dolgoznak. A lányok szőlőt kötöztek, a fiúknak most meglehetősen nőies munka jutott: kukori­cát címereznek. Kovács Zol­tán, Dömötörfy István és Cs. Nagy Sándor szakszerűen elmagyarázza, tulajdonkép­pen mi is az, amit csinálnak. — Leszedjük az anyakuko­rica címerét, hogy az apaku­korica porozza be. A létszámot kétfelé osz­tották: délelőtt a MüM-ösök vannak kint, délután átve­szik a munkát az útépítősök. Pihenőidőben lehet strandol­ni, játszani, versenyeket is szerveznek, a nevelőtanárok segítségével. — Mikor mentek ki a tóra? — kérdezem a három tábor­lakót. — Most akartunk kimenni — mondták halkan és lelkiis­­meretfurdalást érzek, amiért megfosztom őket a munka előtti strandolástól. Gyorsan elbúcsúzom tőlük, hiszen alig másfél óra van az ebédig, azután irány a kukoricaföld. — Elégedettek a fiúk a tá­borélettel? — Éppen az imént beszél­gettem néhánnyal és minde­gyikük nagyon jól érzi magát itt — feleli a táborvezető. — Néha keveslik a reggelit, pedig általában mindent bő­ségesen kapnak. Persze ez sem vészes, hiszen van tíz­órai és uzsonna is azoknak, akik éppen kint dolgoznak, a gazdaság mindig gondosko­dik róluk. A raliújságon a tisztasági verseny aznapi eredményei. Mert ilyen is van, mint a katonáknál, ellenőrzik a szobák rendjét. Minden bri­gád vigyáz, nehogy rossz eredményt érjen el. Bőséges szabad idő áll a fiúk rendel­kezésére.­­ Ezen a héten még cí­merezni fognak, de a jövő héten, ha beérik a szőlő megkezdődik a szüret Na­gyon szurkolnak a fiúk, min­degyikük szereti a finom sző­lőt. Az estéket is kihasználják. A táborban tartózkodó neve­lőtanárok vezetésével kime­hetnek táncolni, megforgatni az itt üdülő lányokat és a helybelieket. Rendeznek tá­bortüzet, szerdánként politi­kai oktatáson vesznek részt Mindezek mellett vigyáznak a napi teljesítményre is, hi­szen a táborozás végén min­den brigád és a legjobb „egyéniek” is jutalmat kap­nak. A fehérváriak után jönnek majd Sárbogárdról és a me­gye más községeiből is; lá­nyok, fiúk felváltva. Az utol­só turnusban a fehérvári MÜM 320-as intézet tanulói uralják majd a tábort. A MüM-osok szép felajánlást tettek. A munkájukkal meg­keresett pénz 50 százalékát felajánlották az árvízkárosul­tak megsegítésére. — esik — Kállai Gyula látogatása Hajdú-Bihar megyében Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az országgyűlés elnöke kétnapos látogatást tett Hajdú-Bihar megyében. Az országgyűlés elnökének programja pénteken a haj­­dúszoboszlói állami gazda­ságban tett látogatással folytatódott. Elkísérte Kara­­kas László, az MSZMP me­gyei bizotságának első tit­kára és Bartha János, a me­gyei tanács vb elnökhelyet­tese. Délután az MSZMP Haj­dú-Bihar megyei és debre­ceni városi bizottsága, vala­mint a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága országgyűlési képviselői gyű­lést rendezett. (MTI) Itt a TU—154 Jövőre szovjet utasszállító légiforgalomba bekapcsoló­dik a 158 férőhelyes lökhaj­­tásos TU—154 mintájú re­pülőgép — közölte csütörtö­kön Leonyid Zsolugyev szovjet polgári repülésügyi miniszterhelyettes. A lökhajtásos repülőgé­pek első „nemzedékét” fel­váltó TU—154 utazósebessé­ge óránként 900 km, ma­gassági plafonja 13 ezer méter, leszállás nélkül több mint ötezer kilométert ké­pes megtenni. (MTI) _____________­________A TARTALOMBÓL:____ Ha a hűtőlánc kiépülne... Jogi tanácsadás termelőszövetkezeti tagoknak Jövő heti rádió- és tv-műsor A X. kongresszusra készülnek 27 brigád •egy célért A dunaújvárosi 26. sz. Ál­lami Építőipari Vállalat 1. sz. főépítésvezetőségének 27 brigádja eredményesen dol­gozik, többségük elnyerte a szocialista címet. Ehhez a termelési egységhez tartoz­nak a Dunai Vasmű, a Be­tongyár, a Bitumo-perlit üzem és a Vastelep terüle­tén dolgozó építő brigádok. A párt X. kongresszusa tisz­teletére termelési versenyt kezdeményeztek, amelybe bevonták a beremendi, a százhalombattai építkezése­ken dolgozó munkabrigádo­kat is. Mit építenek? A választ Kovács István művezető adta meg. A Du­nai Vasmű egyik nagy be­ruházásánál a folyamatos öntőműnél készülnek az ala­pok, folyik a szerelés. Az Osztrocska András és Szarka János vezette brigádok vég­zik ezeket a munkákat. Az öntőmű alapzsaluzatába 7 ezer mázsa vasat, 7 ezer köbméter betont dolgoznak be. Ezen a területen mun­kálkodik Sándor Zoltán ács brigádja is, akik nemrég fe­jezték be az ezer személyes öltöző­fürdő zsaluzatának szerelését. A főépítés vezető­ség brigádjai iskolát is épí­tenek. A 316-os sz. Maka­renko Szakközépiskolánál több mint 20 millió forint értékű munkát végeznek. Itt dolgozik Kiss Gyula ács és Mészáros János kőműves brigádja. A Castrum város­részben pedig a házak ala­pozási munkálataival bese­gítenek a lakásépítőknek. A kompresszorházi építkezés szintén jelentős munkája a termelési egységnek. Itt dol­gozik Feth János kőműves, Nagy László ács, Forster Já­nos betonozó, valamint a ve­terán Katona János brigádja is, kinek csoportja tavaly a vállalat legjobb szocialista brigádja címet nyerte el. Van a főépítésvezetőségnek külső csőszerelő brigádja is. Baráth István a termelési egység vezetője, s a csoport­hoz 74 dolgozó tartozik. Fel­adataik megközelítik az 50 millió forintos értéket. Jelen­leg a Vörös Csillag Tsz-nek, valamint a na­gyvenyimi szövetkezeti gazdáknak a Szlávics-tanya térségében építenek öntöző berendezése­ket. A felsoroltakon kívül az építésvezetőség munkabri­gádjai több lényeges, fontos ipari létesítményen dolgoz­nak. A főépítésvezetőség tevé­kenysége a kongresszusi ver­seny eddigi szakaszában si­kerekben gazdag. Friedrich László irodavezető tájékoz­tatása alapján félévi terve­ket 83,7 százalékos létszám­mal, 100,7 százalékra teljesítették. — Mindezekről szó lesz a közeljövőben sorra kerülő vezetőségválasztó taggyűlés beszámolójában is — mon­dotta beszélgetésünkkor He­gyi János a pártalapszerve­­zet titkára. — Termelési egységeink tavaly a szocia­lista munkaversenyben a legjobb helyezéseket érték el. A párttagság kétharmada elvégezte a 10 hónapos párt­­középiskolát, s pártépítési tevékenységünk is eredmé­nyes. Úgy véljük, hogy a KISZ-szervezettel, a szak­­szervezettel és a gazdasági vezetéssel közösen eredmé­nyesen munkálkodtunk — mondotta Hegyi elvtárs. — gubacsi — Munkában a kazalozók Az aratást követő munkafolyamatok egyike a szalma kazalba rakása. A napokban a tarlókon és mezőgazdasági üzemek központjai közelében egyre több szalmakazal magasodik, épül. Képünk a lepsényi Kossuth Termelőszövetkezet egyik búzatarlóján készült, ahol szalmamarkoló segíti a kazalépítő gazdák munkáját. (Habacz) Szilára felvételei Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. Tekintettel a gazdasági életben a legutóbbi években végbement változásokra, az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel módosította az erdőkről és a vadgazdálko­dásról szóló 1961. évi 7. tör­­vény egyes rendelkezéseit. (MTI) A M­EB napirendjén Gázprogram -akadályokkal A Fej­ér megyei Népi El­lenőrzési Bizottság legutóbbi ülésén a többi között megvi­tatta az országos gázprog­ramnak a megye területén történő megvalósításáról szó­ló jelentést. A vizsgálat azt a célt tűzte ki, hogy megálla­pítsák: a földgázt milyen irányí­tással, milyen program alapján és milyen pénz­ügyi forrásokból juttat­ok el a lakossághoz a két városban, Székesfe­hérváron és Dunaújvá­rosban. Dunaújvárosban lényege­sen kevesebb a probléma, mint Székesfehérvárott, ahol a végrehajtás jelenlegi módja sok mindenben módosításra szorul. Igaz, hogy Dunaújvá­rosban az átállást segíti az is, hogy viszonylag új épüle­tek, rendezett lakótömbök­ben kell elvégezni a munkát, továbbá, hogy a kezdeménye­zést, irányítást a városi ta­nács vb tartja kézben. A székesfehérvári helyzet bizony más. A vezetékek nagy része elavult, szűk ke­resztmetszetű. A régi belvá­rosi házakban sokszor az építészeti adottságok sem ki­­elégítőek és további problé­mát okoz, hogy a földgázra történő átállással egyidőben történik a gázfűtésre való át­állás. A NER vizsgálata kiter­jedt tehát az adottságokra, és az előzményekre is. Ugyanis az országos gázprogram csupán elvi átfogó meg­határozásokat tartalmaz, és ezen belül saját ha­táskörben alakítja ki minden közgazdasági te­rület a saját programját. Székesfehérváron az átállás megszervezéséhez sajnos, sem teljes felmérés, sem részletes program nem ké­szült — állapítja meg a NEB- vizsgálat. A Városi Tanács V. B. megbízására a MEJÉPTERV elkészítette ugyan a város gázellátásának tanulmány­­tervét, amely azonban csak átfogó tanulmány és nem tartalmazza a részleteket. Fő­leg a meglévő, ellátott terület földgázüzemre való átállásá­nak programja hiányos. Ugyanakkor a lakóházak földgázüzemre való átállítá­sának megindítása és folya­matos megvalósítása feltétlen szükségessé vált, mivel foko­zatosan megszűnt a városi gáz gyártása és az érkező földgázt kellett felhasználni. Részben e körülménynek tudható be, hogy az átállás­ban nem volt tervszerűség. Az előkészítés hiányának következménye, hogy több helyen viszonylag gyorsan elkészült az ut­cai vezeték, az épületek belső szerelése azonban tervek híjján késett, s csak a tervkészítéskor de­rült ki az épületekről építé­szeti felmérések sincsenek. Így következhetett be, hogy egyes épületekben a munká­latok időszakában hónapokig szünetelt a gázellátás. To­vábbi akadályt jelentett a szükséges készülékek beszer­zése,­­ a folyamatos anyag­­ellátás hiánya, továbbá a ki­vitelezési kapacitás hiánya. A folyamatos munkát sok té­nyező akadályozza, lakáson­ként külön-külön munkának számítanak, lakott lakásban kell dolgozni, egyeztetni az időt a bérlővel, stb. Probléma van még a fű­tés gazdaságosságával is. Okát részben abban látják, hogy a bérlők még nem sa­játították el a magasabb ka­lóriatartalmú gáz használa­tát, részben pedig, hogy az átalakított készülékeknek földgáz-üzemelésnél csökken a hatásfoka. A NEB a vizsgálati ta­pasztalatok alapján töb­bek között javasolta, hogy mérjék fel az igé­nyeket, nemcsak az In­gatlankezelő Vállalat, ha­nem az egész város vo­natkozásában. Ennek alapján állapítsák meg a megvalósítás összköltségét, tárják fel a költségforrások helyét és nagyságát. Mind­ezek birtokában pontos vég­rehajtási tervet kell készíte­ni. Szerepel a javaslatok kö­zött, hogy a magántulajdonú lakóházaknál a gázberende­zés beépítésére OTP-kölcsön­­nel segítsék a tulajdonost. — lin —

Next