Fejér Megyei Hírlap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-19 / 42. szám
Péntek, 1971. február 19. ■ Művelődés és brigáti mozgalom Útkeresés Maroshegyen Hároméves a kapcsolat a művelődési ház és tsz szocialista brigádjai között. Mégis azt írom: útkeresés. Mert a „szocialista módon... gondolkodni” célkitűzés elérését segítendő, a fehérvári maroshegyi művelődési ház mindmáig nem találta meg az állandóan ható népművelési formát, mely folyamatos önművelésre serkenti a brigádtagokat. Mindezt nem elmarasztalásként mondom, inkább az együttes útkeresés, a továbblépés igényével és jószándékával. Az, hogy a művelődési ház felismerte a fehérvári Kossuth Tsz-ben szocialista címért küzdő brigádjában azt a mozgalmat, mely rokon a népművelés hivatásával (mindkettő az ember nevelését célozza), már önmagában dicséretes. A maroshegyi népművelők megtalálták törzsközönségüket. S ugyanakkor hű mecénásra akadt az intézmény a gazdaságban. Szerződés szól a kölcsönös kötelezettségekről. Növelni az olvasók számát, szervezni a szakmai előadássorozatot (hozzá szemléltető filmeket szerezni), szolgálni a szocialista brigádok önképzését — mindez a művelődési ház teendője. Ennek ellenében a Kossuth Tsz évi 30 ezer forinttal segíti az intézmény működését. Valamit — valamiért! Kevés a megyében az olyan művelődési intézmény, melynek ilyen kölcsönösségen alapuló programja volna. A tsz-ek támogatása gyakran amolyan „alamizsna”. Maroshegyen megfogalmazták, hogy végül is „értékeket cserélnek”. Az együttműködésben legígéretesebbnek tartom a szocialista brigádok patronálésát a művelődésben. Mégis miért hangoztatom, hoszú útkeresésnél tartanak. Azért, mert bár a közönségét megtalálta az intézmény a brigádmozgalomban, de az önművelés serkentési módját még kevéssé. Idei tervükben szerepel: irodalmi vetélkedőt szerveznek a brigádok között a mai magyar irodalomból! Tíz brigád — tíz írót ismer meg. (Egy brigádegyet választhat, tetszése szerint.) A könyvtáros összegyűjti a megfelelő könyvanyagot és eljuttatja a brigádokhoz. Vésői megrendezik a vetélkedőt. Nem titok, hogy ebben az esetben a vetélkedő — csak ürült arra, hogy a szocialista brigádtagokat önművelésre serkentse. Sajnos, a folyamatból éppen a folyamatos serkentés hiányzik! Ne legyünk maximalisták. Csak egyre többet akaró reálpolitikusok! Van-e lehetőség ilyen népművelésre a Kossuth Tszben? Nincs. Egyelőre! A gazdaság ugyanis távol a művelődési háztól, emberei tehát nem „nézhetnek be” oly könnyen a klubba. A szövetkezetben pedig nincs megfelelő klubhelyiség. Sőt a könyvtáros ideje sem futja erre a „külön munkára”. A jövő szemaforja azonban zöld utat mutat e törekvésnek. Pár éven belül ugyanis új irodaházat épít a gazdaság, ahol klub és könyvtár kellemes, korszerű otthonra talál. Akkor megérné, hogy egy művelt klubvezető (könyvtáros) nyerjen státuszt hasonló népművelő munkára. Mondhatnám, hogy a maroshegyi művelődési ház elindult azon az ösvényen, ahonnan már az „utat” is látni. Megtalálta kapcsolatát a szocialista brigádmozgalommal. Csupán a formai elemek közé kell egyre több tartalmat belopni. Az önművelést avatott kézzel irányítani és úgy serkenteni, hogy tanítás és élmény legyen egyszerre. (b. ö.) Az ideiglenes nemzetgyűlés 1943 szeptemberében Budapesten, az Országházban folytatta munkáját, az épület szerencsére nem pusztult el a fővárosért folytatott harcok következtében, de az ostrom alatt súlyos károk érték. Több, mint 250 találat, köztük húsz nagyobb belövés érte az épületet, s csaknem ugyanannyi a tetőszerkezetet. A legsiralmasabb állapotban a felsőházi terem volt. Menynyezetét bomba ütötte át. Az épület helyreállítását még 1945 tavaszán megkezdték, s az 1951-ig tartott. A volt felsőházi terem rendbehozatalához csak 1950-ben jutottak hozzá. Kétévi munkával nemcsak újjáépítették, hanem át is alakították. Annak idején 290 ülőhely volt a főrendek számára — most ennek a helyén áll a kongreszszusi terem, amelyben hatszázan foglalhatnak helyet. A bombák, betörések tépázta épületben az ideiglenes nemzetgyűlés 1945. szeptember 5-én, szerda délelőtt 10 óra 21 perckor tartotta első budapesti ülését. A Himnusz eléneklése után Zsedényi Béla elnök emelkedett szólásra: — A magyar nemzetgyűlés egyeteme és tagjai meghatott szívvel mondanak köszönetet a szovjet haderő, a diadalmas Vörös Hadsereg győzelmes és hősi harcáért, amellyel országunkat az idegen zsarnokság és magyar bérenceinek rémuralma alól felszabadította... A KÉPVISELŐK helyükről felállva, percekig ünnepelték a felszabadítókat. A padsorokban ekkor már ott ültek a főváros és a Dunántúl küldöttei is, akik az ideiglenes nemzetgyűlés Debrecenben tartott ülésein még nem vehettek részt, hiszen akkor az ország egy része még hitlerista megszállás alatt állt. Budapesten még áprilisban, két nappal az ország teljes felszabadulása előtt megrendezték a választógyűlést. A Sportcsarnokban, a gyűlés színhelyein, az emelvény fölött, Petőfi arcképe ragyogott, altatta a felírás: „Félre, kislelkűek, akik mostan is még / Kételkedni tudtok a jövő felett.” A gyűlés ünnepi hangulatát egy maroknyi fasiszta csoport arcátlan provokációjával — Szakasits Árpád, akit a Szociáldemokrata Párt nevében beszélt, „ugatókórusnak” nevezte őket — megpróbálta megzavarni, de az egybegyűlt dolgozók alaposan ellátták a bajukat. Ezek után zavartalanul folytatódott a gyűlés, amely Nagy-Budapestről öszszesen 108 képviselőt küldött az ideiglenes nemzetgyűlésbe. A pártok képviselői mellett néhány kiválóságot, így a Horthy-rendszer elől Amerikába emigrált Bartók Bélát, a még Párizsban élő Bölöni György írót, a londoni emigrációból éppen hazakészülődő Károlyi Mihályt, a Nobel-díjas Szent-Gyöngyi Albertet is bizalmukban részesítették. • BUDAPESTEN mindössze hat ülést tartott az ideiglenes nemzetgyűlés. Törvényerőre emelte azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az ideiglenes kormány a debreceni üléstől kapott felhatalmazás alapján hozott, így a Németországnak szóló hadüzenetet, a Szovjetunióval kötött fegyverszünetet, a népbíróságról hozott kormányrendeleteket, s a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szóló kormányrendeletet, s megalkotta az új választójogi törvényt, amely megadta a titkos választójogot minden 20 évesnél idősebb magyar állampolgárnak, továbbá mindazoknak, akik a németek vagy a fasiszták elleni harcokban részt vettek, s 18. életévüket betöltötték. Negyedszázad parlamentarizmussal álcázott fasiszta diktatúrája után ismét szabad választásokra készült Magyarország. Pintér István következik: A tömegek hangja az ülésteremben. Színház és gyár Találkozások színházi együttesekkel és színészekkel, munkások látogatása színházi műhelyekben és stúdiókban, biztosított belépők a premierekre, ének- és táncegyüttesek patronálása — ilyen és hasonló feladatokat vállalt nemrég a varsói Nagy Színház az egyik nagy rádiógyárral kötött együttműködési szerződésben. Az üzem viszont arra kötelezte magát, hogy segít a színház elektromos berendezéseit kijavítani, karbantartani és megnyitja üdülőtelepeit a varsói opera tagjai számára is. Egyre több ilyen jellegű megállapodás születik a varsóiüzemek és színházak között. Az utóbbi években például a varsói Komédia Színháza és a Warszawa Kohóművek, az Általános Színház és a Nemzeti Színház, valamint az Optikai Művek, a Népszínház és az egyik jelentős épületgépgyár kötöttek hasonló együttműködési szerződést. Ennek a sokrétű tevékenységnek mindenek előtt az a célja, hogy a munkások és a színházak dolgozói közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy ezen keresztül a közönség jobban megértse a művészek és a rendezők célkitűzéseit, munkásságát. Máris jelentős eredmények születtek, a varsói munkások gyakrabban járnak színházba, a színészek pedig gyakran szerepelnek az esti iskolákban és a munkás klubokban. (Budapress—Interpress) HÍRLAP A képernyő előtt Némely társadalom... „Némely házasság olyan, hogy a legedzettebb írói fantázia sem tudja elképzelni, hogyan jöhetett létre” — ezzel a mottóval jelentkezett szerdán este a képernyőn a „Lujzi”. Thomas Mann novellája szintén ezzel a mondattal kezdődik. A mottóvá rangosított mondat mintha megtévesztett volna néhány (néhány tízezer?) nézőt. Úgy vélték, hogy az író és a tévéjáték egyaránt a torz, végsőkig megalázkodó férj fölött mond ítéletet. A szerelmet kolduló, emberi tiszteletre jogot nem formáló embernek el kellett pusztulnia — szűrték le sokan a „tanulságot”. Ha csupán ennyit mondana Thomas Mann novellája, nem lett volna érdemes így megírni, sőt képernyőre alkalmazni. Úgy vélem sokkal vaskosabb, társadalmibb mondandója van a „Lujzinak”. Alighanem a farsangi gúnyt visszájára fordította az író: magukat a gúnyolódókat veszi célba. Nem anynyira az elesett, testileglelkileg beteg Jacobyt ostorozza — inkább a kór egészséges kis hatalmasságait. A kisvárosi előkelőség morális „elhájasodását”. Mintha a nevetségesen groteszk férj megjelenítésével tükörképet állított volna az író a farsangi szórakozásban (azaz szellemében) elembertelenedő kisvárosi urak jellemzéséül. Mondom, számomra ezt sugalmazta a tévéjáték. Maga a novella nem tartogat „szövetségest” igazam védelmében. Nincs egyetlen szereplője, aki sajnálná Jacoby ügyvédet, illetve elítélné az antihumánusan és olcsón szórakozó elit társaságot. Az író és éppúgy Szőnyi G. Sándor rendező a nézőre bízza az ítélkezést. Thomas Mann szenvtelenül, látszólag együttérzés nélkül ábrázolja hőseit.. Maga mondja Tonio Kröger című novellájában, hogy „befellegzett a művésznek, mihelyt ember lett és érezni kezd”. Talán Lukács György megállapítása igazít el legmegbízhatóbban az írói mondandóban, midőn így jellemzi művészetét: „Bármilyen egyéni alak, egyéni sors legyen is Thomas Mann műveinek közvetlen témája, az író tipizáló ereje az embert is, sorsát is oda emeli fel, ahol tükörképévé válik korunk nagy válságának ...” És tovább: „az alak- és sorsábrázolás nála szervesen magába foglalja a költő ítéletét, mégpedig társadalmi, politikai ítéletét. Azt az ítéletet, hova vezet az ilyen ember, az ilyen sors az emberiség fejlődésében”. Ha ebben az összefüggésben látjuk a Lujzit, akkor a család és az előkelő tár- saság (e mikro-társadalom) hazug képmutatása nem más, mint az akkori német társadalom kóros tünete, romlottsága. Szőnyi G. Sándor rendezőtévéjátékéban nem sikkadt el a Thomas Mann-i mondanivaló, sem az író fii nem lélekrajza, jellemábrázolása. Különösen a két főszereplő (Rutkai Éva és Szendrő József) arca, tekintete tükrözte híven a belső vívódásokat, illetve kajánságokat. Különösen Szendrő remekelt, játékában, a ki nem mondottat is érezzük. Tamási Zdenkó zenéje finoman ellenpontozta a komédiázás kegyetlenségét. A mértéktartó rendezői felfogás (bár kecsegtetett a farsangi komédiázás lehetősége), a visszafogott színészi játék jó karakterfigurákat teremtett, ugyanakkor emberarcot (elhihetőséget) kölcsönzött a fő tréfában antihumánussá vált társaságnak. A „Lujzi” emlékezetes és figyelmeztető tévéjáték.Az emberségre int az élet min den helyzetében. Némely házasság (és tár* saság) ilyen, de némely társadalom is ilyen. Ne legyen ilyen! — tiltakozik a „Lujizi”. , Balogh Ödön BUSÓK A mohácsi farsang országszerte jól ismert alakjai — a busók (KS foto — Bohemek Miklós felv.) „Mi újság ?” Az idézőjelbe tett cím a televízió egy most kezdődő sorozatának címe, első részét szerdán este láthatták a nézők. Az egy esztendőre tervezett sorozat témája: havonta egyszer látogatás egy rákoscsabai gyári munkásnál, hogy a tv megkérdezze, hogy vannak, mint vannak, mit csinálnak, mit terveznek. Egyszóval hétköznapi beszélgetés. Az első húsz perces adás nem valami sokat adott és annak alapján kevés jóra következtethetünk. Maga a téma, egy munkáscsalád élete (Kántorék például) izgalmas, érdekes téma. Csakhogy ... Valahogy a módszerrel van baj. Az egyébként tehetséges és rutinos riporternő szürke, hétköznapi kérdései egyáltalán nem vitték előre a cselekményt, hiszen tulajdonképpen nem is volt cselekmény. Majd meglátjuk, milyen lesz a folytatás, talán lendületbe jönnek az alkotók. Egy megjegyzésünk azonban volna. A tv műsorszer**kesztősége nem veszi észre, hogy lassan már csupa folytatásos műsorszám kerül képernyőre? Hogy az egyes folytatások tartalmát megérthese az ember, ahhoz okvetlen meg kell nézni az előzőt, és emlékezni rá. De biztos, hogy valamennyit meg tudjuk nézni? Volt már olyan vasárnap, hogy nyolc folytatásos műsorszám ment a tv-ben. Kevesebb folytatás és több önálló, kerek műsor kellene. Bajó Elégtétel Bekapcsolom a televíziót. Csapnivalóan unalmas a híradó. A fizető néző jogán felháborodok: milyen jogon traktálnak milliókat azzal, hogy hogyan kell felépíteni az előregyártott elemekből készülő tóparti villát, amelynek minimum öt szobája, valamennyi szükséges mellékhelyisége és természetesen garázsa is van? Nem gondolok arra, hogy a nézők közül legfeljebb két tucat embernek hever otthon félmilliója, amibe véleményem szerint ez az egész kerül? Végre, jön az esti film. Lefutnak a bevezető képsorok, a feliratok, s máris ott vagyunk egy agyonfilmezett játékbarlang kellős közepén. Leginkább egy tucat filmben szerepelt már ez a helyszín, az elmúlt öt év alatt. Jönnek a kábítószercsempészek. Úgy legyen ötös találatom a lottón, hogy az „árut” a játékasztal kétarasznyi vastag fedelébe helyezik el. Oda helyezték. Aztán a rulett aljára kerül a miniatűr elektromágnes. Négyes találatom múljék azon, hogy ezt egy úri társaság kizsebelésére fogják felhasználni! Lesz négyesem is. Aztán kártyatrükkök. Ásítás. Sekély tréfák és jól megrendezett álöngyilkosságok. . A távolban luxushajó, a kabinokban a különböző galerik, s végül a rendőrség. S a feltűnően csinos amerikai hölgy húszezer dollárja és milliókat érő ékszerei — amelyeket az irányított rulettel leszedtek róla — visszakerülnek a kézitáskába, nyakra, csuklóra. Tömény unalom. Már éppen szidni akarom a magyar műsorszerkesztőt, amikor észbe kapok: a grázi adást néztem. Elégtételül a sokat szidott Magyar Televíziónak: hétfő este is unatkozva bosszankodtam. *fcr /