Fejér Megyei Hírlap, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-01 / 102. szám
2 Itnixen elnök Vietnamról és Kínáról Köves Tibor, az MTI washingtoni tudósítója jelenti: Nixon élniük csütörtök esti sajtóértekezletén nyomatékosin hangsúlyozta, hogy változatlan eltökéltséggel folytatja eddig „helyesnek bizonyult” indokínai politikájást. Egyúttal azonban taktikai változást sejtető kétértelmű célzásokat is tett a VDK-ban levő amerikai hadifoglyokkal, illetve a Vietnamban levő amerikai csapatok kivonásainak határidejével kapcsolatban. Nixon újra leszögezte, hogy nem hajlandó bejelenteni az amerikai csapatok teljes kivonásának végső határidejét. „Az USA nem elégedhet meg azzal az észak - vietnami ígérettel — mondotta —, hogy ebben az esetben hajlandók lennének tárgyalni az amerikai hadifoglyok szabadon bocsátásáról... Ennél lényegesen többre van szükség, cselekvést várunk tőlük, és határozott kötelez.zettségválalást a hadifoglyok szabadon bocsátására.” Nixon elnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az USA elsőrendű fontosságot tulajdonít a hadifogoly-kérdésnek. Közölte: utasította Bruce nagykövetet, hogy Párizsban e kérdést, akár önállóan, akár más problémákkal öszszekapcsolva, vagy egy átfogó megállapodás keretében állítsa a középpontba. Hozzáfűzte: a csapatvisszavonási program semmilyen körülmények között sem fogja feladni a hadifoglyokat, mindaddig ott maradunk, ameddig amerikai hadifoglyok lesznek Észak-Vietnamban. ” A veterán-megmozdulásokra reagálva, Nixon elnök rendkívül magabiztosam beszélt arról, hogy „nem hagyja megfélemlíteni magát". Hangoztatta azonban, hogy „odafigyel” ugyan a törvényeket tiszteletben tartó béketüntetőkre, de eddigi politikáján nem változtat. Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem tartja hasznosnak az utóbbi időben kárbra kapott tulkiságosain sok spekulációt az USA „új kínapolitikájáról”. Megállapította, hogy az USA két hosszú távú célját, a kapcsolatok normalizálását és Kína elszigeteltségének megszüntetését illetően az utóbbi időben haladás történt, elsősorban az utazási és kereskedelmi könynyítések terén. „A diplomáciai elismerés és az ENSZ- tagság kérdését azonban még nem kívánom megvitatni — fűzte hozzá —, mert korai lenne ezekről spekulációkba bocsátkozni. Megjegyezte: „Remélem, sőt számítok rá , hogy valamikor, valamilyen minőségben ellátogatok a kontinentális Kínába, azt még nem tudom, hogy milyen minőségben.” Ehhez kapcsolódva, később feltették a kérdést, meghívta-e Mao elnök Nixont kínai látogatásra. „Nem céloztam kifejezetten meghívásra, csupán reményemet és várakozásomat fejeztem ki egy ilyen látogatást illetően” — mondotta. A továbbiakban kifejtette, hogy „az USA Tajvan iránti szerződéses kötelezettségeit fenntartva mértéktartó módon törekszik normálisabb viszony kialakítására a Kínai Népköztársasággal”. Nixon a témát lezárva, hangsúlyozta: rendkívül fontosnak tartja, hogy kitérjen olyan spekulációkra, amelyek szerint a kontinentális Kínához való közeledés egyetlen célja a Szovjetunió ingerlése volna. Hangoztatta, hogy ez távol áll az igazságtól. így látják mások... ...a vietnamizálási politikát „Az amerikai ikocrmány indokínai politikáját most olyan mozzanatok jellemzik, amelyek gyengíteni vagy legalábbis bizonytalanná szeretnék tenni a hazafias erők nemzetközi hátországát, s egyidőben erősíteni a Washington által fenntartott politikaiklikkek hatalmát. Ide tartoznak a bábkormányok politikai stabilizálására tett erőfeszítések Dél-Vietnamban, Kambodzsában és Laosziban. Úgyszintén a dél-vietnami kormány gazdasági megsegítését szolgáló tervek, amelyekhez meg akarnak nyerni más országokat is. Nyilvánvaló: csökkentett létszámú amerikai katonaság jelenléte mellett akarják folytatni a háborút, egyúttal a bábrendszerek erősítésével stabilizálni a neokolomiallista politikát, megosztani az agresszió és következményei miatt az Egyesült Államokra háruló felelősséget. Különböző amerikai kormányok vietnami politikájának kudarcai bizonyítják, hogy Indokínaiban sem stabilizálható a neokolonialista polittika. Nem lehetséges katonai győzelem az amerikaiak számára. Ebből pedig le kell vonni az egyetlen lehetséges következtetést, amit az Indokínából hazatért amerikai veteránok levontak: a békét kell vietnamizálni, vagyis hagyni kell Vietnam, Kambodzsa és Laosz népeit, hogy maguk rendezzék politikai jövőjüket, amint azt az 1954- es és az 1962-es genfi nemzetközi egyezmények már régen előírták.” (Kovács István: A békét kell vietnamizálni. Népszabadság, április 30.) ...a kínai—amerikai kapcsolatokat Nixon elnök Kína-szakértői arra utaló jelekre várnak, hogy Peking megváltozott külpolitikája esetleg növeli az ázsiai béke lehetőségeit. A washingtoni kormány tisztviselői hangsúlyozzák, hogy mind ez ideiig nincs olyan megbízható információ, amely a közelmúlt meglepő eseményeire pontos magyarázatot adna. A halvzetelemzők alighanem csak addig jutottak, hogy a kínai lépések egy kampány részét képezik, amelynek célja a Kínai Népköztársaság mielőbbi felvétele az ENSZ-be. Ezzel kapcsolatiban megjegyzik, hogy Csou En-laj, aki a nemzetközi kapcsolatok új fejezetének nevezte az amerikai asztaliteniiszezők kínai látogatását, pompás manővert hajtott végre a Kínáról alkotott kép újjáalakítása érdekében. A látogatás szívélyes körülményei nyilvánvalóan arra hivatottak, hogy bebizonyítsák: Kína népe húsz év vitriolos ellenségeskedése után újra baráti érzelmekkel viseltetik az amerikai nép iránt. Egyelőre titok azonban, hogy ez mit jelent. Erre a titokra pedig nem derül fény addig, amíg Csou En-laj vagy munkatársai nem lesznek hajlandók megmagyarázni, miért határozták el maguikat erre a radikális fordulatra. A soron következő feladat: Nixonnak és tanácsadóinak azt is szemügyre kell venniük, hogy miiként reagálnak, vagy reagálhatnak a távolkeleti országok az USA részéről szóba jöhető, vagy tervbe vett Kína-barát intézkedésekre. (Morning Star, április 22.) ...a kanadai fehér rabszolgákat Akanadai munkanélküliek alkalmi foglalkoztatását az úgynevezett „alkalmi munkaközvetítő irodák” termébini, hivatva megoldani. A magán munkaközvetítők naponta kótyavetyélik el a munkavállalók munkaerejét, maguknak természetesen vaskos profitot biztosítva. Az alkalmi munkákat közvetítők valóságos maffiát alkotnak, mivel, bizonyos részesedésért egyeseiket állandóan foglalkoztatnak, ezek viszont kapják a munkanélküli segélyt is. William McPerson torontói munkás például kilenc évig dolgozott így, és összesen kilencezer dollárt adott le a munkaközvetítőnek. A gyárosok az alkalmi munkásokért szabadságpénzt nem fizetnek, azokat tetszés szerinti ideig tartják, és bármikor elbocsáthatják. (NBI Magazin, 1971/18.) HÍRLAP Bíró József Koreába utazott Bíró József magyar külkereskedelmi miniszter kínai látogatásának befejeztével kíséretével együtt pénteken tovább utazott Koreába. Elutazásakor a repülőtéren megjelentek: Paj Hsziengkuo, a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi minisztere és a minisztérium vezető tisztviselői. A búcsúztatáson jelen volt Gádor Ferenc, Magyarország és Hjun Jun Keuk, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság pekingi nagykövete is. Csou En-laj, a Kínai Államtanács elnöke csütörtökön este fogadta Bíró József külkereskedelmi minisztert és megbeszélést folytatott vele. A megbeszélésen, amely baráti hangulatú volt, jelen volt Gödör Ferenc, Paj Hsziang-kuo külkereskedelmi miniszter és az illetékes kínai hivatalok vezető munkatársai. Duvalier beszéde Jean-Claude Duvalier, aki 20 éves fejjel örökölte apjától a köztársasági elnöki címet, csütörtökön beszédet mondott a nemzetgyűlésben és visszahívta a politikai emigránsokat külföldről, kérve őket, hogy ..vegyenek részt az ország újjáépítésében”. VILÁGHÍRADÓ Hétfő: Feszültség Pakisztán és India között, határincidensek Kedd: Törökország nagy részében ostromállapot A SEATO ülése Szerda: Kétmillió olasz dolgozó sztrájkja Rogers Londonban Csütörtök: Az amerikai külügyminiszter Párizsban Péntek: Diplomáciai lépések a közel-keleti válság megoldására Nixon nyilatkozata Készülődés május 1-re Világesemények — Bécsből tekintve Egy kevéssé nyugati szemüvegen át láttam a világot a hét első napjaiban, úgy láttatta velem az osztrák sajtó és a televízió... Az ausztriai köztársasági elnökválasztás idejére átrándultam a szomszéd fővárosba, de természetesen nemcsak azért, hogy szemtanúja legyek az újra megválasztását kérő szocialista párti elnökjelölt, Franz Jonas és jobboldali ellenfele, a néppárti dr. Kurt Waldheim párharcának. (Az eddigi elnök győzött.) Bécs belpolitikai helyzete, a belső erőviszonyok változása természetesen nem érdektelen, ha nyilvánvalóan nem is jelent világszenzációt egy osztrák elnökválasztás kimenetele. Az egykori császárváros ugyanakkor más politikai érdekességeket nyújt: itt folyik mindenekelőtt a SALT, — a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti, hosszú tárgyalás a hadászati fegyverek korlátozásáról. Ott tartózkodásom napjaiban pedig — ugyancsak Bécs komgreszszus-város jellegéből folyóan — rendezték meg a világ kereskedelmi kamaráinak kongresszusát, amelyen fontos gazdasági kérdéseket vitattak meg .végül, de nem utolsó sorban említhetem, hogy Bécs katolikus érseke, König bíboros éppen ezekben a napokban indult lengyelországi látogatásra, nem csupán a saját elhatározásából, hanem nyilvánvalóan vatikáni ösztönzésre és felhatalmazásra. Az utazás azért is jelentős, mivel az osztrák főpap Wroclawban, Szczecinben és Gdanskiban járt, elismerve e városok és környékük lengyel mivoltát... Bécsben sok találgatást hallottam az utóbbi hetekben annyit emlegetett „amerikai pingpoing-diplomáciával ’’ kapcsolatban, azaz az amerikai— kínai viszony további alakulásáról és — ami ettől teljesen el nem választható —, a szovjet—amerikiai viszonyról. Ismétlem: miivel Bécs a SALT színhelye, az osztrák főváros diplomáciai megfigyelői árgus szemekkel lesik e tárgyalások menetét Abban persze még nem lehet döntő érvet találni a megítéléshez, hogy a tárgyalások ütemét heti egy találkozásra csökkentették. A márciusban volt heti két plenáris ülés helyett (akkor még minden kedden és pénteken találkoztak a delegációk) most már csak minden szerdán ülnek össze a két nagyhatalom képviselői, felváltva hol a szovjet, hol az amerikai nagykövetség épületében. Szakértői szinten — a kuliszszák mögött — a bennfentesek szerint gyakorlatilag ezután is annyi különmegbeszélésre kerülhet sor egy héten, amennyit a szembenálló felek éppen jónak látnak. A plenáris ülésekről ugyanolyan szűkszavú tájékoztatást adnak, mint akkor tették, amikor általában mindenki mindenütt derűlátóan nyilatkozott a tárgyalások lehetséges eredményeiről. Az osztrák fővárosiban nagy figyelemmel tekintenek Washingtonra és Pekingre. Közben saját kínai politikájukat is felülvizsgálják: a kiszivárgott hírek szerint küszöbön áll Ausztria és a népi Kína között a diplomáciai kapcsolatok megteremtése. Az osztrák polgári sajtó igyekszik előrevetíteni, hogy a kínai—amerikai tárgyalási kísérletek talán az indokínai háborúra is befolyással lehetnek. Ugyanakkor például az osztrák televízió sem térhetett ki az elől, hogy be ne mutassa az amerikai földön valaha is volt legnagyobb szabású háborúellenes tüntetés képsorait. A földön heverő tüntetőiket rugdosó, a védteleneket fegyverrel támadó rendőrök és katonáik látványa felháborította a békés bécsi polgárt is ... Az indokínai helyzettel kapcsolatban a haddjelentések szintén rácáfolnak a kínai—-amerikai „pingpong-diplomácia” nyomán a háború gyors befejezését jósolgató nyugati propagandistákra. Itt kell megemlíteni, hogy a saigoni katonai szóvivők állításai szerint az amerikai légierő ezen a héten hajtotta végre az év legsúlyosabb légitámadásait Dél-Vietnamban és Kambodzsában, ugyanakkor a VBK területe ellen is intéztek támadásokat amerikai bombázók. Az amerikai diplomácia a Közel-Kelet vonatkozásában is aktivizálódott: Rogers külügyminiszter londoni, párizsi villámlátogatásai és megbeszélései után a Közel-Kelet válságában érdekelt országok fővárosait járja végig. (Tizennyolc esztendeje nem fordult meg amerikai külügyminiszter ezekben a fővárosokban!) Rogers — az amerikai propaganda íratlan törvényei szerint — rendkívül derűlátóan nyilatkozott. Azt mondta, hogy soha ilyen kedvező helyzet nem volt a Közel-Keleten a válság megoldása szempontjából... Természetesen korai lenne elébevágni mindannak, amit Rogenstől várnak s amit Rogers vár, de az amerikai külügyminiszter optimizmusát inkább kincstári jellegűnek minősíthetjük. Az izraeli vezetők legutolsó nyilatkozatai csak árnyalatnyi eltérést mutatnak a korábbiaktól: felvetik ugyan annak lehetőségét, hogy néhány kilométernyire visszavonuljanak majd a Szuezicsatornától, de utána ismét elzárkóznak a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtása elől. Viszattérve az európai problémákhoz és azok bécsi szemléletéhez: az olasz sztrájkok láttán az itáliai belpolitikai válság elmélyülésére számítanak. Bécsben felhívják a figyelmet a déli szomszédnál fellépő gondok sokrétűségére. Milliók sztrájkolnak azért, mert a kormány a munkásság terheit megnövelő adóreformot akar elfogadtatni. Pálfy József CENTO-tanácsülés Ankarában Douglas Home szovjetellenes beszéde Pénteken , délelőtt Ankarában megnyílt a CENTO miniszteri tanácsülése. A megnyitó ülésen Rogers amerikai külügyminiszter hangoztatta: a Szuezi-csatorna megnyitása az általános rendezésnek adhat ösztönzést Az Egyesült Államok kész lépéseket tenni a víziót megnyitásával kapcsolatos részegyezmény előmozdítására „ha Egyiptom és Izrael igényli ezt a segítséget”. Saját közel-keleti körútjáról szólva Rogers kijelentette: nem vár frontáttörést a látogatásitól. Reméli azonban, mondotta, hogy az út „konstruktívan járulhat hozzá azoknak a tapogatózó elképzeléseknek a kimunkálásához, amelyek erről a (ti. a csatorna megnyitásáról) már kifejtettek. Rogers végül is nem mondott többet általánosságoknál; nem részletezte, hogy miként és milyen eszközökkel óhajt segíteni Amerika a kiújuló háború kockázatának csökkentésében. Más kérdésekről szólva Rogers pártfogóan szólt Irán és a Perzsa-öböl arab országainak együttműködéséről, és — a Nixon-doktrina szellemében — azt fejtegette, hogy a fokozatos brit csapatkivonás befejeztével a térség országainak, maguknak kell gondoskodniuk biztonságukról”. Douglas Home brit külügyminiszter — akárcsak a SEATO londoni tanácsülésén — ezúttal is a Szovjetuniót vette célba. Kijelentette, hogy „szovjet hatalom és befolyás fokozatos kiterjedése déli irányban” alapvetően megváltoztatja a térség stratégiai arculatát. A brit külügyminiszter, a térségre leselkedő veszélyek között a „kommunista felforgatásit” emlegette, és kijelentette, hogy „a szabadság védelmének bonyolult feladatát évről évre nehezebb lesz ellátni”. William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere Ankarába érkezett, ahol részt vesz a CENTO országok minisztereinek értekezletén. Képünkön: Rogers a különlegesen biztosított ankarai repülőtéren nyilatkozik a sajtónak (F. m. Hírlap — Telefoto) Szombat, 1971. május 1 Az egyiptomi parlament döntése Az egyiptomi nemzetgyűlés csütörtökön este jóváhagyta az Arab Köztársaságok Szövetségének, azaz Szíria, Líbia és az I EAK föderációjának létrehozását Ily módon a föderáció ügye mind a három országban végigfutott a politikai és kormányzati fórumokon, s most már csak az ősz eleji népszavazás van hátra. A 360 tagú nemzetgyűlés pozitív értelmű döntése azt követően született meg, hogy a három tagország — egyiptomi kezdeményezésre — módosította az 1971. április 17-i föderációs szerződés néhány elemét. Hogy melyeket, arról hivatalos bejelentés nem történt. A szerződés alapvető cikkelyei ismereteseik: a három országnak közös fővárosa, zászlaja lesz, valamint közös katonai parancsnoksága és háromtagú elnöki tanácsa. Az elnöki tanács egyszerű szótöbbséggel választja meg a föderáció elnökét. A katonai parancsnokságnak joga van arra, hogy csapatokat irányítson egyik országból a másikba, ha a külső vagy belső fenyegetés ezt indokolttá teszi. Mindhárom ország megtartja önálló diplomáciai kapcsolatait, és szuverén belpolitikát folytat.