Fejér Megyei Hírlap, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-05 / 104. szám

­ Megkezdődött a szakszervezetek XXII. kongresszusa (Folytatás az első oldalról) működését, a népgazdaság erőforrásait. Feladatunk, hogy a bérből és fizetésből élők számára olya­n jövedelemelosztást és árrendszert segítsü­n­k kiala­kítani, amely maximálisa­n támogatja politikai céljaink megvalósítását, leginkább hozzájárul a célszerű fogyasz­tási szerkezet kialakításához, és a lehető legjobban e­lő­­­­mozdítja a gazdasági előre­haladást is. Jól tudjuk, e célok között bizonyos ellentmondás van. A feloldás módját nem toöny­­nyű megtalálni. Mi­nden réteg érdekét tekintve Életszínvonal-politikánk megvalósítása során eddig m­indi­g voltak bizonyos kény­szerítő körülmények, ame­lyek döntéseinket befolyá­solták, néha diktálták. Ma is vannak még ilyen körülmé­nyek, de most a fejlődés olyan szintjére érkeztünk, amikor lehetségessé vált, hogy hosszabb távra szóló, fontosabb részleteket is fi­gyelembe vevő fejlesztési el­képzelést dolgozunk ki. Tisztelt Elvtársak! Az elmúlt években gyak­­ra­n szóba került, hogy az élet­színvonal összetevői eltérően hatnak a különböző rétegekre. Régebben, a szocializmus épí­tésének korábbi szakaszában az alacsony lakbér és közle­kedési tarifa, az élelmiszerek és fogyasztási cikkek ára, va­lamint a társadalmi juttatá­sok árszínvonala általában érzékelhető volt. Most ezek a fontos életszínvonal­ összete­vőit változóan hatnak. Az árait, különösen a szabadabb árformába tartozó cikkek árai, a társadalmi juttatások és szolgáltatások árainak vál­­­tozásai a korábbinál nagyobb­­hatást gyakorolnak az élet­színvonal alakulására. Mind­ez a nyereségre alapozott gazdálkodás és főleg az ér­tékarányos árak kialakításá­­nak a következménye. A szakszervezetekre nagy felelősséget ró az, hogy fi­gyelemmel kísérjék, képvi­seljék, védelmezzék a külön­böző rétegérdekeket. Jelenleg a bérek emelésé­nek lehetősége döntően a­z üzemi, munkahelyi alapokból származik, kivéve a költség­­vetési szerveket. Einnek a helyzetinek természetes kö­­vetkezménye, hogy az alap­vető osztály, a munkásosz­tály soraiban jelentős diffe­renciálódás történhet, nem­csak a teljesítmények, a mun­ka társadalmi hasznosságá­nak különbségei, hanem az eltérő lehetőségek miatt is. Már most jelentkezik az a probléma, hogy egyes alap­vető ágazatok, vállalatai nem tudják olyan ütemben nö­velni nyereségüket, mint a többi ágazat, következéskép­pen nem tudják megfelelően fejleszteni a műszaki színvo­nalat, a munkakörülménye­iket, dolgozóik bérszínvonalát sem. Ez keresztezi népgazda­ságunk tervszerű fejlesztését. Ha nem segítünk időben, ez­­magában rejti annak a ve­szélyét is, hogy a dolgozók fokozatosan otthagyják eze­ket a munkahelyeket és olyan ágazatokban helyezkednek el, ahol jobb anyagi lehetősé­gek, magasabb bérek érhe­tők el. A nyereségnövelés eltérő le­­hetőségei miatt tovább torzul­­­nak az ágazatok közötti bérará­­nyok. A kapacitások kihasz­nálatlansága, a létszámhiány miatt romlik a felhasználók, fogyasztóik ellátása. A szakszervezeteknek az a véleménye, hogy fékezi a he­lyes az ösztönző bérpolitika kialakítását, ha az üzemi bérintézkedések túlzott mér­tékben függvényei a nyere­ség alakulásának. Szigorú rendszabályokat az árfelhajtás ellen Szükséges felhívni a fi­gyelmet arra is, hogy a kormány határozottan kü­lönböztesse meg azt a válla­lati tevékenységet, amelynél hatékonyabb munkával, va­lóságos értéktermeléssel ér­ték el a nyereséget, attól, ahol lényegében spekuláció­val indokolatlan áremeléssel nyerészkedtek. A leghatáro­zottabban igényeljük a szigo­rú rendszabályokat és állami fellépést mindazon vállala­tok és kereskedelmi szervek ellen, amelyek árfelhajtással veszélyeztetik az életszínvo­nal emelkedését. A szakszervezeteknek ter­mészetesen feladatuk, hogy minden dolgozó réteg élet­­színvonalának alakulását figyelemmel kísérjék, és szükség esetén intézkedése­ket javasoljanak, így került sor most a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók központi béremelésére. Az egészségügyi dolgozók béremelése, amelyre csaknem­­150 millió forintot fordí­tunk, összesen mintegy 168 ezer dolgozót érint, közülük 27 ezer orvost és gyógysze­részt, akik átlagosan 20 szá­zalékos béremelésben része­sülnek, és mintegy 75 ezer egészségügyi középkádert, akik 5—10 százalékos bér­emelést kapnak. A pedagógusok béremelése 640 millió forint. Ebből 110 ezer alsó- és középfokú pe­dagógus átlagosan 20 száza­lékos átlagbéremelésben ré­szesül. Az oktatási intézmé­nyekben dolgozó mintegy 40 ezer egyéb alkalmazott át­lagkeresete 10 százalékkal emelkedik. Mint ismeretes, ezek a béremelések már jú­nius 1-én életbe lépnek. Tisztelt Kongresszus! Az áraik változásainak — mint már említettük — egy­re nagyobb szerepük van az életszínvonal alakulásában. Az eddig szerzett tapasztala­tok alapján úgy véljük, a központilag elhatározott fo­gyasztói áremeléseket az ed­diginél jobban kell megfon­tolni és előkészíteni, hogy az ilyen intézkedéseknek ne le­gyen negatív hatásuk az életszínvonalra. Ismét leszögezzük, hogy a szakszervezetek nem akarnak az árképzésben részt venni, de az árak alakulását ellen­őrizni kívánjuk, és figyelem­mel kísérjük az ármozgások­nak az életszínvonalra gya­korolt hatását. Az eddiginél jobban kell ügyelni arra is, hogy árcsökkentéseket csak akkor hajtsunk végre, ha biztosak vagyunk abban, hogy a leszállított árucikkek iránti keresletet ki tudjuk elégíteni. Tapasztalatunk szerint a bérből és fizetésből élők a stabil árszínvonalat tartják a legelőnyösebbnek. Gondoskodás a rászorulókról Erősíteni kell rendszerünk­nek azt a vonását, hogy ál­lami gondoskodás formájá­ban azok számára is biztosít­juk a jobb megélhetést, akik ezt önerejükből nem tudják elérni. Különösen nagy figyelmet érdemelnek a kisgyermekes anyák, a csökkent munkaké­pességűek, az alacsony jö­vedelmű, a többgyermekes családok, a munkából kiöre­gedett, idős emberek és el­látatlanok.­­ A szakszervezetek szüksé­gesnek tartják, hogy a vál­lalati lehetőségek kiaknázása mellett a jövőben az állam elsősorban központi alapok­ból biztosítsa a gyermekin­tézmények hálózatának na­gyobb ütemű fejlesztését. Az öregekről való gondos­kodás is elemi, erkölcsi kö­telessége szocialista rendsze­rünknek. A fő kérdés itt két­ségtelenül a megfelelő nyug­­díjszínvonal kialakítása. Nyugdíjrendszerünk továb­­­bi tökéletesítése érdekében foglalkozunk olyan gondolat­tal, hogy ha egy dolgozó eléri a korhatárt és nem megy nyugdíjba, minden munkában eltöltött év után a jelenleginél magasabb szá­zalékot kapjon. Van olyan el­képzelésünk is, hogy a nyug­díjasok kereseti lehetőségei­nek jelenlegi értékhatárát növeljük. Az új munkásnemzedék felnevelése társadalmi érdek. Távlatokban a gyermekneve­léssel járó anyagi terhek je­lentős részét a társadalom­nak kell vállalnia. Különösen sürgető a többgyermekes csa­ládok segítése. A családi pót­lékot a IV. ötéves tervben központi intézkedés formájá­ban felemeljük. Tisztelt Kongresszus! A tapasztalatok alapján joggal állapíthatjuk meg új­ra, hogy a gazdasági reform alapelvei beváltak, gazdaság­­irányítási rendszerünk haté­konyabban működik. Előrehaladásunk érdeké­ben tovább kell fejleszteni a tervszerűséget, tovább kell erősíteni a politika elsődle­­gességének lenini elvét, bár­mennyire okos, célszerű és hasznos elv párlzsági ja­­vaslat, előfordulhat hogy mégsem szabad megvalósíta­ni, ha politikai érdekkel üt­közik. Túlóra, vándorlás, fegyelem Közismert, hogy népgazda­sági szinten a gazdasági ha­tékonyság az elmúlt három esztendőben nem volt kielé­gítő. A társadalmi munka termelékenysége nem emel­kedett a kívánt módon. Az üzemek jelentős részében nem kielégítő a munka szer­vezettsége, folyamatosságá­nak biztosítása. Elmarad az igényektől és a rendelkezé­sekben előírt normáktól az üzemek szociális, egészség­­ügyi, munkabiztonsági és kulturális fejlődése. Az említett helyzetek hoz­zájárulnak a nagymértékű túlóráztatásokhoz is. Az üzemi szerveknek — értve ez alatt a pártbizott­ságot, a szakszervezeti bi­zottságot és a gazdasági ve­zetőket — együttesen kell megvizsgálniuk: mikor és milyen mértékben indokolt a túlórák felhasználása. Rend­szert a túlóráztatásból nem szabad csinálni. Az utóbbi években a gya­kori munkahelyváltoztatás fejlődésünk egyik gátló té­nyezőjévé vált. Az okok is­mertek. Megítélésünk szerint e káros folyamatban — a már említett tényezők mel­lett — benne van elosztási rendszerünk ki­kása is. Amikor távlati bérfejlesztési koncepció kidolgozását java­solom, arra törekszünk, hogy a népgazdaság számára nagy­­fontosságú iparágakat, üze­meket, kiemelten kezeljék. A párt a kormány fontos­nak tartja egyes iparágak, vagy üzemek különleges fej­lesztését és erre milliárdokat fordít, de átgondoltabb terv szerint figyelemmel kell len­ni arra is, hogy ezek az ipar­ágak, üzemek a legjobb szak­munkások számára is von­zóak legyenek mind a bérek, mind pedig szociális ellátott­ság tekintetében. Nem foghatjuk fel termé­szetesnek azt, hogy modern szocialista nagyüzemekből kvalifikált szakmunkások névgazdaságilag mellékes területekre kívánkoznak, vagy ott vállalnak munkát. Csakis a notórius munka­helyváltoztatók és fegyelem­sértők ellen van helyük azoknak a rendszabályoknak, amelyeket a tanácsok a leg­utóbbi időkben foganatosítot­tak, szakszervezeti szerveink szorgalmazzák, hogy minde­nütt legyen vonzereje az egy munkahelyen kifejtett állan­dó tevékenységnek, nagyobb anyagi és erkölcsi elismerést kapjanak a törzsgárda tagjai. A munkás tulajdonos is Tisztelt Kongresszus! Gyakran halljuk, hogy a munkások tulajdonosok is. Igen. A mi rendszerünkben a munkásosztály tulajdonos. A gyár, a vállalat az övé is, de érzi-e ezt a munkás a na­pi munka gyakorlatában? Nem érzi kellőképpen. Éspe­dig azért nem, mert nem te­rmeltettünk mindig olyan helyzetet, amelyben ez szá­mára magától értedődő len­ne. Sok minden szükséges még ahhoz, hogy a munkás­­osztály és minden dolgozó úgy tekintsen a társadalmi tulajdonra, mint a felemelke­dés zálogára. Az üzem, a munkahely életében gondoskodnunk kell az üzemi demokráciáról, a szocialista munkaversenyről, a munka becsületéről, az emberekkel való bánásmód­ról, munkáspolitikánk helyi­leg is olyan szintű megvaló­sításáról, ami ezt a tulajdo­nosi érzést minden munkás számára, a mindennapos cselekedetekben újra és újra nyilvánvalóvá és természe­tessé teszi. Olyan munkáspolitikát kell megvalósítanunk, amely folyamatában a munkásem­ber tudja is, érzi is — min­denekelőtt az üzemben tör­téntek révén — hogy van szava, szükség van eszére, számítanak, támaszkodnak rá, mert övé a hatalom. A SZOT beszámolója után szünet következett. Utána megkezdődött a vita az írásos és szóbeli beszámolók, a ha­tározati javaslattervezet és az alapszabály módosítására elő­terjesztett tervezet fölött. A jelen,lévők na­gy tapsa közben emelkedett szólásra Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, akinek beszámolóját az aláb­biakban ismertetjük. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében tisztelettel köszön­töm a magyar szakszerveze­teik XXII. kongresszusát, a kongresszus valamennyi résztvevőjét, s az önök sze­mélyén keresztül a szakszer­vezetek tagságát, egész mun­kásosztályunkat. örömmel teszek eleget Kádár János elvtárstól kapott megbízatá­somnak, s átadom a tisztelt kongresszusnak pártunk első ti­­tkára személyes üdvözletét és legjobb kívánságait. A továbbiakban megállapí­totta: A Központi Bizottság nevében kijelenthetem, hogy az elvégzett munka értékelé­sével, a jövőre vonatkozó ter­vekkel egyetértünk, és támo­gatjuk azokat a törekvéseket, amelyek a szakszervezetek szerepének növelését szolgál­ják szocializmust építő tár­sad­alm­unnk­ban. A beszámoló híven tükröz­te, hogy az elmúlt négy év munkája eredményes volt. A magyar­­szakszervezetek he­lyesen éltek és élnek bővülő jogkörükkel, betöltik felada­tukat, segítő és aktív harco­sai a szocializmust építő munkáinak, jól képviselik a dolgozók érdekeit, s mindez hozzájárul a párt és a töme­gek kapcsolatának fejleszté­séhez, erősítéséhez. Az elmúlt évek tapasztala­tai azt bizonyítják, hogy munkásosztályunk, dolgozó népünk képes újabb lendüle­tet adni a szocializmus építé­sének, mert érti politikánk lényegét, — mondotta a to­vábbiakban. Nemzedékek óta a szak­­szervezetek kiemelkedő har­cosokat neveltek a munkás­osztály, a párt számára. A vasasok, az építők, a bányá­szok szakszervezetei — és sorolhatnánk szinte vala­mennyi szakmát — a felsza­badulás előtt egyidejűleg képviselték a munkások ér­dekeit és harcoltak a nemzeti függetlenségért és a haladás­ért. A mozgalomban megkez­dett és kipróbált ezrek és tíz­ezrek ma is teljesítik hivatá­sukat és öntudatosan dolgoz­nak a szocializmus építésé­nek különböző posztjaim: a pártban, az állam intézmé­nyeiben, a szakszervezetek­ben, más társadalmi szerveze­tekben és tanítják a felnö­vekvő munkási nemzedé­ket. A szakszervezetek a dolgo­zók internacionalista és kom­munista nevelésének is jó is­kolái voltak, s azok ma is. Társadalmi fejlődésünk A munkásosztály forradal­mi céljainak megvalósítása szükségszerűen igényli kul­turális és szellemi felemel­kedését. Fejlődésünk nyomon követésének feltétele a mun­kások nagyobb kulturáltsá­ga, a dolgozók állandó mű­velődése. Tisztelt Kongresszus! A szakszervezeti mozga­lom jelenlegi szervezeti fel­építését az egyes szerveknek biztosított jogokat és hatás­köröket megfelelőnek tart­juk. Úgy látjuk, hogy a kö­vetkező években e tekintet­ben semmilyen komolyabb változtatásra, átszervezésre nem lesz szükség. A meglévő keretek jók. A jogok és hatáskörök elegen­dőek, de néhány dolgot kor­rigálni kell, hogy jobban szolgálhassuk a munkások, a dolgozók érdekeit. Szóvá kell tenni a szak­­szervezeti jogok nem elég határozott gyakorlását is. A jogok akkor érnek valamit, ha nemcsak papíron vannak, belső törvényszerűsége teszi szükségessé, ahogyan arról a beszámoló szólott, hogy­ szoci­alista viszonyaink között, a szakszervezetek még jobban betöltsék hivatásukat, s ma­gasabb színvonalon folytas­sák munkájukat. Ehhez elen­gedhetetlenül szükséges a jól végzett munka még nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsü­lése." A munkásember min­dent megért, ha látja munká­ja értelmét, de nem tűri el a szocialista elveinkkel össze­férhetetlen jelenségeket: az értelmellensséget, a pazarlást, a basáskodást, a hatalommal való visszaélést, s azt, ha igazságtalanságok érik. Mind­ezek a nemkívánatos jelensé­gek leküzdhetők, ha a veze­tők és a tömegek összeforro­t­­tak, és egységesen, együttes erővel harcolnak szocialista elveink valóra váltásáért. Ezek után megállapította, hogy a szakszervezetek alap­vető hivatása a munkásosz­tály hatalmának védelme, erősítése, a szocialista társa­dalom felépítésének támoga­tása, a dolgozó emberek kom­munista szellemben nevelése. A szakszervezetek előbbiek­kel összefüggő és együttes feladata: a munkásosztály, a különböző iparágak, szakmák, rétegek, a dolgozó kollektí­vák és az egyes szakszervezeti tagok jogainak, érdekeinek védelme. A több irányú fela­dat tulajdonképpen összhang­ban van egymással. Egyrészt azért, mert szocializmust épí­tő társadalmunkban a d­olgo­­zók alapvető érdekei meg­egyeznek. Másrészt azért is, mert az érdekvédelmi tevé­kenység fő vonása: érvényt szerezni a szocialista állam törvényes rendelkezéseinek és fellépni azokban az esetek­ben, ha ezeket a dolgozó em­berek rovására megsértik. A szakszervezetek őrködje­nek azon, hogy a dolgozók valóban élvezzék mindazokat a jogokat és előnyöket, ame­lyeket a szocialista rendszer már ma nyújtani tud. Lehet­nek természetesen olyan igé­nyek is, amelyek ma még nem, vagy csak részben elé­gíthetők ki. Azért dolgozunk, hogy minden jogos szükség­let minél hamarabb kielégít­hető legyen. Amire már ma megvan a lehetőség, az sehol és sohase sikkadjon el. Na­gyon sok függ e tekintetben azoktól a vezetőktől, akik a dolgozók mindennapi nevei­­ben döntésre hivatottak. A szakszervezetek legyenek raj­ta, hogy az állami, gazdasági rendelkezéseket és a lehető­ségeket mindig helyesen ér­telmezzék. Ne ridegen és el­utasítóan, hanem a segítés, a megoldás szándékával kö­zelítsék meg a dolgozó em­berek ügyeit, mindenki, aki­re az emberi ügyek intézését bízták, köteles megértéssel, jóindulattal és figyelemmel foglalkozni ezekkel a felada­tokkal. Az érdekvédelmi tevékeny­ség általában és az egyes esetekben is meglehetősen hanem azokkal a szükséges esetekben bátran élnek is. Ismét hangsúlyozzuk, nem szabad megengedni, h­ogy hazánkban a munkások, a dolgozók jogait bárki is kö­vetkezmények nélkül meg­sérthesse! Ezért minden szakszervezeti tisztségviselő a maga szintjén felelős. Első­sorban választóinak, de fe­lettes szerveinek is. Az előadó befejezésül han­goztatta : Az elmúlt négy esztendő­ben sokat küzdöttünk, fára­doztunk munkásosztályun­kért, népünkért. Az eredmé­nyekben tükröződik a szak­­szervezeti mozgalom sok tíz­ezer munkásának, tisztség­­viselőjének áldozatkész munkája, hozzáértése, a szo­cializmus iránti elkötelezett­sége. A XXII. kongresszus méltó fórum arra, hogy kö­szönetet mondjunk lelkes, áldozatos tevékenységükért, s további lankadatlan, kitar­tó munkára kérjük és hívjuk őket, bonyolult, mert vannak­ olyan egyéni, szakmai és rétegér­dekek, amelyek eltérnek, vagy ellentétben vannak egy­mással. Előfordulnak olyan igények is, melyek önmaguk­ban helyesek, de megoldásuk feltételei még nem teremtőd­tek meg. Ilyenkor a szakszer­vezetektől azt várjuk, hogy társadalmi és politikai fele­lősségük tudatában keressék az összhangot, s a szocialista állam és gazdaság vezetőivel együttműködve dolgozzanak a feltételek megteremtésén. A szakszervezetek társadal­mi szerepének növeléséhez, az is nagymértékben hozzá­járul, hogy rendszeressé vál­tak a kormány és a Szak­szervezetek Országos Taná­csa közötti tárgyalások a munkások munka- és életkö­rülményeinek javításával összefüggő kérdésekről. Ez­ további teret nyitott a szak­­s­zervezetek kezdeményezései­nek, és annak, hogy a kor­mány és a SZOT egyeztesse álláspontját a gazdaságpoli­tikai, az életszínvonal- és szociálpolitikai, a dolgozók munkakörülményeit érintő és más fontos kérdésekben. Az állami irányító szervek és a szakszervezetek között, — mint ahogyan az életben, a valóságban másutt is — időnként véleménykülönbsé­gek, nézeteltérések is adód­nak. Ez természetes. Arra kell törekedni, hogy ezek fel­színre kerüljenek és közös erővel megtalálják a megol­dást. Helyeseljük, ha a Szak­­szervezetek Országos Tanácsa a törvényes rendelkezések megsértőivel szemben szót emel a kormánynál, a Köz­ponti Bizottságnál. Mint ahogy az is helyes és köve­tendő gyakorlat, hogy a mun­kásállam kormánya a szak­­szervezetek támogatását kéri és kapja meg a munkáshata­­lom erősítéséhez, a gazdasági építőmunka hatékonyságának növeléséhez, a munkafegye­lem és szervezettség javíttásá­­hoz, az életszínvonal növelé­séhez szükséges an­yari fel­tételek megteremtéséhez. Mindezt a munkásdemokrá­­cia fontos elemének tartjuk. Külön foglalkozott a szak­szervezeteikben dolgozó kom­munisták feladataival. A szakszervezetekben dol­gozó kommunistáik felelősek azért, hogy a párt politikájá­nak példamutatással és meg­győződéssel szerezzenek ér­vényt. Legyenek elsők a feladatok vállalásában. Le­gyenek élharcosai az üze­mi demokrácia fejlesztésé­nek. Abban a tudatban vé­gezzék ezt a fontos pártmun­­kát, hogy a munkásosztály, a szocialista társadalom legna­gyobb és jelentőségében, hi­vatásában semmi mással nem pótolható osztál­ys­zerveze­té­­ben a munkások és más bér­ből és fizetésiből élők tömeg­szervezetében dolgoznak. A komi -­szus ma folytatja munkáját. Biszku Béla felszólalása HÍRLAP Szerda, 1971. május 5.

Next