Fejér Megyei Hírlap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-10 / 187. szám
Kedd, 1971. augusztus 10. SZÁRAZ, derült idő soksok napsütéssel, jó vasárnapunk volt augusztus nyolcadikén. Emlékezetes vasárnap is, már amennyire egy baleseti statisztika emlékezetessé tehet egy vasárnapot. Most már háromjegyű szám került az e nyári fekete krónika legszomorítóbb rovatába, vagyis százan haltak meg július elseje óta vízi, vagy közúti baleset következtében. Döbbenetesen nagy ez a szám. Nem azért, mintha az értelmetlen halálesetek közül akárcsak egy is nem lenne döbbenetes, egyáltalán nem. Száz halál már nem lehet véletlen, vagyis törvényszerű, hogy minden hétvégén valahol, valakiket gyászolni kell, hogy hétfőn ki kell üríteni néhány íróasztalt, öltözőszekrényt, amelyek gazdái többé nem jönnek dolgozni, át kell lyukasztani, meg kell semmisíteni néhány munkakönyvét, le kell adni néhány személyi igazolványt, amelyekre senkinek sem lesz szüksége többé, amelyek tulajdonosaik halálával hasznavehetetlen lommá degradálódtak — mondom, nekem Kisnek, Nagynak, Szabónak vagy Kovácsnak nem ez a döbbenetes. A baleseti krónika híreit annyira megszoktuk már, hogy legtöbben érdektelenül, közönyösen hallgatjuk, vagy olvassuk végig a hétvége halottainak névsorát. Ha végighallgatjuk. Ha végigolvassuk. Miért érdekelnek engem, Kist, Nagyot, Szabót, vagy Kovácsot, hogy valaki valahol tilosban fürdött és vízbesült, hogy X. Y. az autójával szabálytalanul hajtott, belerohant az árokba, vagy egy másik kocsiba és életét vesztette? Valahol, valaki, valamilyen módon meghalt, a módozatok között lassan megszoktuk a hagyományos nyári baleseteket, a vízbefutást, meg a karambolt is. Már csak a különleges karambolokra tudunk valahogy odafigyelni, esetleg az olyan tragédiákra, mint a püspökladányi, ahol heten haltak meg egyetlen ütközésnél. A kisebb karambolok, ahol „csak” egy-két halálos áldozat van, a tiltott vizek hétvégi halottal nem jelentenek szenzációt, tulajdonképpen nem érdekesek. Meghal valaki és rámondjuk — törvényszerű. Pedig nem az, vagyis nem kivédhetetlenül, végérvényesen törvényszerű. Csupán azért, mert minden ilyen halál — értelmetlen halál. Az értelmetlenséget pedig nehéz elfogadni, mint törvényszerűséget. Még akkor is, ha a rádió, a televízió, vagy az újságok naponta hidegvérrel köztik a tényeket, a történteket, amitől aztán az olvasó egy idő után csömört kap és újra hallva a hasonlókat, csak legyint egyet, vagy még azt sem teszi. Gondoljuk csak meg, miért lenne törvényszerű az, hogy egy értelmes fiatalember, aki leérettségizett, majd autószerelő szakmunkás vizsgát tett, tehát szellemi és fizikai képességeinek teljes birtokában van — így természetesen azt is tudja, hogy a rosszul úszóknak a mélyvíz veszélyes — fogja magát és addig úszik befelé a Balatonba, amíg elfogy az ereje és többé nem képes visszatérni? Miért lenne törvényszerű, az, hogy egy harmadéves orvostanhallgató leány, aki nyilvánvalóan tisztában van fizikumával, csak úgy egyszerűen vízbecsússzon egy motorcsónakról a Dunán, mondván, hogy lehűti magát, aztán nem kerül elő többé? Miért lenne törvényszerű, hogy egy idősödő úrvezető a Velencei-tóról hazafelé Baracska határában egy kanyarnál az árokba borul és szörnyethal? A miérteket kár lenne tovább sorolnom, szónokinak hatnak, hiszen bármelyik esetet vizsgálom is, a tragédia tényét nem találom törvényszerűnek. A baleset előfordul, hiszen szaporodnak az autók és ennek arányában nem javulnak az útjaink, egyre több és több víz partján engedé.lyezik a fürdést, ennek arányában nem nő a fürdőzőkre vigyázók száma , de EGY baleset, a maga történésében sohasem törvényszerű, sohasem olyan, mint a többi. És ha a két forró nyári hónap baleseti jegyzőkönyveit végigböngészem, akkor meg kell mondanom, hogy tulajdonképpen egyik balesetnek sem kELLETT megtörténnie. Ha csak egyetlen tényező másként alakul, ha minden esetben másként alakul, akkor nem halnak meg ezek az emberek. Akkor sem halnak meg, ha egyébként öngyilkosok módjára viselkednek, mélyvízbe úsznak, ugranak, szabálytalanul előznek és így tovább. Ez az egyik tényező az, amit én, Kis, Nagy, Szabó, vagy Kovács alakíthatok, ha éppen akarom. Ha akarom, nemcsak a rádiót hallgatom unatkozva, hanem arra is figyelhetek, miről beszél valójában, ha akarom, nemcsak a horgászzsinórra figyelek, hanem, a mélyvízbe bátorkodókra is, ha akarom, igenis le tudom venni a lábam a gázról, sőt ne adj isten, a fékre is rá tudok lépni, ha látom, hogy egy öngyilkosjelölt rohan mellettem és már nem tudhat magán segíteni... Miért érdekelne engem, Kist, Nagyot, Szabót, vagy Kovácsot, hogy valahol valaki a tilosban fürdött és vízbefúlt, hogy X Y. az autójával belerohant egy másikba és életét vesztette? Tulajdonképpen nem kell, hogy érdekeljen, hiszen a Valahol, Valakivel, Valamit kezdetű dolgok sohasem érdekesek igazán.Inkább csak az érdekeljen, hogy ott, ahol én vagyok, ne történhessen ilyesmi. A Kisek, Nagyok, Szabók, vagy Kovácsok mindig, mindenütt ott vannak, ha akarnak mindenkire vigyázhatnak, hiszen ők a legerősebbek. Erősebbek az öngyilkosjelölteknél, ha akarják, arra is jut erejükből, hogy másokra vigyázzanak. MIÉRT nem vigyázunk mégsem? Baranyi Pál II vasárnap öngyilkosai HÍRLAP Ünnep a Cifra-kariban Sárréti negyedszázad A Sárrétvidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vasárnap Szabadbattyánban tartotta megalakulásának 25 éves jubileumi ünnepét. Demján Sándor, a szövetkezet elnöke bevezető szavai után Paizer György, a fehérvári járási PB első titkára méltatta a szövetkezeti mozgalom jelentőségét. Azt a 25 éves fejlődést, mely az egykori Hangyától és Földművesszövetkezettől indult-Mintegy három éve gondoskodik a szövetkezet mai formája tizenhat község általános és szervezett ellátásáról. Kétségtelen erőfeszítéseket tesz, hogy az élelmiszer, iparcikk és szolgáltató egységek városihoz hasonló színvonalon elégítsék ki a fogyasztók jogos kívánságait. A kulturált kiszolgálás és szórakozás érdekében az ÁFÉSZ saját erőből fejlesztette az üzlet- és vendéglátó hálózatot, melyre kézzelfogható példa a szabadbattyáni áruház, az abai ABC és sok más új létesítmény. A negyedszázados lét nem volt gondoktól mentes, de az alapító tagok következetes harca az ellátás javításáért, eredményes volt. A Sárréti ÁFÉSZ-nek ma már a lakosság 25 százaléka tagja. A kiskereskedelmi forgalom 40 százalékát bonyolítja le. Az ünnepi megemlékezés után a Cifra-kert hűvösében felállított színpadon a járás falvainak népi együtteseit, énekeseit hallgathatták az egybegyűltek. Szólt a citera, brummogott a köcsögduda, s táncoslábú fiatalok járták a táj népi táncait. Fellépett a táci vegyeskórus, a sárréti citera-együttes, az abai, a szabadbattyáni tánccsoport és a Fejér megyei Népi Együttes. Az ÁFÉSZ és más vállalatok együttműködését hivatott megismertetni a kóstolóval kiegészített árubemutató. A termékeit kiállító tíz vállalat között szerepelt a Fejér- Veszprém megyei Fűszért, a Székesfehérvári Sütőipari, a Székesfehérvári Szikvízipari Vállalat. Az ünnep alkalmából a szövetkezet 25 százalékos árengedménnyel számolt a vasárnap 10 órától délután 4-ig nyitva tartó áruházában- A vásár iránt nagy volt az érdeklődés. A délutáni programmal a sportszeretőknek kedveztek a rendezők. A Szlovákiából érkezett Galántai Jednota Szövetkezet és a Sárrétvidéke ÁFÉSZ labdarúgócsapata mérte össze erejét, majd a Sárréti Labdarúgó Kupa döntőjét játszották le. A napot a kisvendéglő kerthelyiségében rendezett bál zárta, ahol öt órától késő éjszakáig húzták a talpalávalót. A kóstolóval kiegészített árubemutató részlete KLOSS * KAPITÁNY ANDRZEJ ZBYCH REGÉNYE Újra feltűnt az asszony a nézősíkban. Erre hirtelen nevethetnékje támadt. Végre megértette, miért képzelte, hogy bunkerben van és keskeny résen át néz ki a világba. Fejét teljesen bekötözték, csak a szemét hagyták szabadon. És az a nő, aki föléje hajolt, nem az édesanyja. Fiatal, szép lány. Vörös sávos fehér főkötője alól sötét hajfürtök kandikálnak elő. — Hogy érzi magát, Kloss főhadnagy? Tud válaszolni. Értette, de azzal is tisztában volt, hogy idegen nyelven szólítják. Édesanyja más nyelven szólt hozzá, ő maga is más nyelven gondolkodott az imént. De hát tökéletesen érti, amit a lány mond neki. Neid? Nevetséges, hiszen ez a nő bizonyos Kloss főhadnagyhoz beszélt, ő pedig nem Kloss főhadnagy, hanem Staszek Moczulski, kilencéves fiú és súlyos beteg, skarlátja van... ! Hallotta, helyesebben érezte, hogy a lány eltávozik. Keskeny ablakdeszkát látott maga előtt, s alatta néhány — 76 — fűtőtest-bordát. Egy, kettő, három... kezdte számolni a bordákat. Néhány óra, bár az is lehet, hogy néhány nap elmúltával újra valamiféle hangokat hallott. Arcához nyúlt, már nem érzett rajta kötést. Lassan felnyitotta a szemét, egy férfit látott maga előtt, egyenruhájára fehér köpenyt dobott, és ugyanaz a rakoncátlan hajfürtű fiatal lány állt mellette, akit már előbb is látott. Az aranykeretes cvikker mindig megrezzent a férfi orrán, valahányszor mozdította a fejét. — Ó, látom, hogy főhadnagyunk magához tér — szólalt meg a fehér köpenyes. — Hol vagyok? — hangzott a kérdés. — Kórházban, Wiesbadenben, Kloss főhadnagy. — Hogy kerültem ide? — Bombatámadás érte a vonatot — mondta az orvos. — Nagy szerencséje volt, mindössze huszonnégyen maradtak életben. — Fáj minden porcitkám. — Sérülések, általános zúzódás, valószínűleg a rázkódás. Nincs hányingere? — Nincs, de nem tudok visszaemlékezni, hogy kerültem arra a vonatra. — A magánál talált okmányok szerint útban volt Franciaországba. — Egész idő alatt Párizsról beszélt — szólt közbe az ápolónő. — A Place Pigalleon kapható gesztenyékről mesélt. — Gesztenyékről? — kapta fel a fejét az orvos. — Mit mondtam még? — fel akart emelkedni, de kulcscsontja alatt metsző fájdalmat érzett és viszszaesett a párnára. — 77 — A felújítások korát éljük — nem az épületekre és gazdasági gépekre gondolunk — a film- és színművészetben. És rájövünk: nem voltak olyan rosszak azok a régi alkotások, csakhogy már szakállasok. Bizonyára ez a gondolat vezethette a tévét szombat este, amikor bemutatta Varga Imre: Tyúkfürösztés című komédiáját. Ha már a régiek avasak, ódonízűek, alkossunk újat, tszkörnyezetben, mai alakokkal, mai környezetben, divatos témából. Jó sematikusan! Hát ez sikerült is. A kikapós falusi boltosasszony csintalankodásai, továbbá a rajtakaparás és a komikusnak szánt bosszú képezte a cselekményt, előre elkészített helyzetekkel, túljátszott figurákkal. A falusi népszokás — a feleslegesen lebotló tyúkok fürösztéssel való gyógyítása — volt a paródia alapötlete, ami a színen történt, azt hellyel-kézzel kacagtató, epizódjaira bontva talán jó is lenne, összegészében azonban giccsnek is nyugodtan nevezhető álkomédia. A mesterkéltségen néhány valóban jó színészi alakítás igyekezett segíteni, Lehoczky Zsuzsa: friss, üde és csavaros eszű huncutkája, Kazal László falusi ideológusa, a bájos Várhegyi Teréz az ara-jelölt szerepében segítettek elfeledni a sok helyi, sőt ,nagyrészben mesterséges mázzal bevont cselekmény naivitását. Az élükre állított helyzetek csak nagyon kismértékben feleltek meg a falusi humor alapszabályainak. Régi kalendáriumokban izgalmas lehetett volna ez a mese, így azonban alig-alig hiteles. Képben és hangban Mesterkélt népszínmű Akikről keveset beszélünk Vasárnap délelőtti tv-műsorainkat ritkán vesszük tollhegyre, hiszen a legtöbb esetben gyerekeknek szólnak és meseműsorok azok. Ezúttal azonban kivételt kell tennünk, mert az életnek nagyon is valóságos területéről láttunk egy darabot: az Országos és Nemzetközi Tűzoltóverseny záróünnepségét és a győztesek bemutatóját láthattuk az egyik fővárosi sporttelepről. A tűzoltók munkáját szinte alig ismeri a közvélemény, néha-néha látunk egy-egy vörös autót, amint szirénázva végigszáguld a városon. Tűz van valahol — gondolja ilyenkor az ember. De hogy mi van amögött, amíg egy hatalmas gyári tüzet, vagy égő lakóházat, meggyulladt benzinkutat eloltanak, arról keveset, vagy semmit sem tud a néző. Vasárnap ezekből a végzettel kacérkodó, félelmet nem ismerő akrobatákról volt szó, akik ma már nem lovaslajton járnak, hanem a lehető legmodernebb gépekkel, felszereléssel vannak ellátva. Az állami — tehát hivatásos — és a falvakban megszervezett önkéntes tűzoltóság magasfokú kiképzésben részesül, hogy a rendkívül praktikus és nagyhatású gépeket kezelni tudja. Súlyos milliárdok felett őrködnek a tűzoltók, akik katonás fegyelemmel látják el feladatukat. A „vörös kakas” ellenfeleit láthattuk vasárnap, bemutatták tudásukat, munkájukból kaptunk ízelítőt, és bepillanthattunk munkás hétköznapjaik mögé. Kellett ez a műsor, mert a tűzoltók egy kicsit elfeledett, háttérbe szorult munkásai társadalmi és gazdasági rendünknek.___ Ójra a Holdon Valahányszor űrhajó hagyjál el a Földet, szorongató aggodalommal figyeljük a bátor emberek munkáját, kísérleteit. Most tizenkét napon át az Apollo 15-nek drukkolt a világ, annak a merész vállalkozásnak, amelyet a három amerikai űrhajós végrehajtott. A Hold eddig a szerelmesek, a naiv ábrándozók eldorádójaként szerepelt, az asztronauták azonban kicsit kiábrándították őket: saját szemükkel látták, saját kezükkel tapintották a szürke port, a szürke kőzetet, amely csak kilométerek százezreiből nézve olyan szelíd, olyan nyájas égitest. A televízió jóvoltából magunk is láthattuk, amint ember szökell a Holdon, láttuk a mi kedves, öreg Földünket a Holdról és láttuk, amint a Holdat megjárt három űrhajós visszatér a Földre. Súlyos, veretes gondolatokat ébreszt az emberben ez a vállalkozás — és a többi hasonló is — milyen kicsik és mégis milyen nagyok vagyunk mi, emberek. És hogy — milyen hatalmas a világmindenség, amelyben mi csak porszem vagyunk. Lenyűgöző látványokban volt részünk, lelkiismeretvizsgálatra indító csodálatos élményekben. Az ember birkózott és birkózik a gondolattal: nem lehetne ezen a parányinál parányibb, de részünkre óriási és nagyon kedves Földön békében élni? B 1. — Csak nyugalom — intette az orvos. — A csontjai épek, de alaposan összezúzódott. A töltéstől húsz méterre találták meg. A légnyomás lökhette ki a vonatból. — Miket mondtam? — tudakolta. — Csacsiságokat — bagatellizálta el a választ az ápolónő. — A felét sem értettem. Különben, idegen nyelveken beszélt. — Csak semmi idegeskedés — csillapította az orvos. — Agyrázkódásnál ez kísérő jelenség. Megnyugtatom, hogy semmiféle katonai titkot sem árult el, Oberleutant Kloss, és ha mondott volna is bármit, úgysem értette volna senki, mert sérüléseit beszédszervei is megsínylették. — Mióta vagyok itt? — kíváncsiskodott Kloss. — Három napja. Két hét múlva felülvizsgálatra küldjük. De nem tanácsolom, hogy nagy reményeket fűzzön a bizottság ellenőrzéséhez. Megy a frontra. — Akarok is, felelte Kloss, — egységhez vezényeltek. Már rég ott is kellene lennem. Az orvos vállat vont. — Úgy lesz, ahogy akarja — mondta. — Nővérke, holnaptól kezdve a beteg erősítő diétát kap. Erőre kell kapnia, mielőtt elindul oda, ahova annyira siet. — Sarkon fordult és a nővérrel együtt kiment. Kloss körülnézett a teremben. Négy egyforma fehér ágy, mind foglalt, egy kivétellel. A sebesültek, mint a múmiák, bepólyálva feküdtek, az egyiknek a lábát nyújtókötéssel látták el. Hallatszott a betegek egyenletes szuszogása, vagy halk horkolása. Különben csend volt. Kloss lehunyta szemét, erőnek erejével vissza akarta idézni azt, ami három nappal azelőtt történt. Vonat. (Folytatjuk) — 78 —