Fejér Megyei Hírlap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-01 / 26. szám
Kedd, 1972. február 1. Az igazság hangja 1942 februárjában adta ki a párt, nagyon kezdetleges technikával, az illegális Szabad Nép első számát. Javában folyt a szovjetellenes háború, ami együtt álrt a kommunisták és a demokratikus erők üldözésével. Ebben az ország katasztrófáját jelentő időszakban szólalt meg a párt hangja a Szabad Népen át, hogy utat mutasson, és leleplezze a fasiszta demagógiát, megbélyegezze a gyilkosokat, és felrázza a nemzet becsületes, hazafias erőit, mozgósítva őket a német militarizmus és magyar csatlósaik elleni harcra. Nem lehet eléggé méltatni azt a felvilágosító és mozgósító munkát, amelyet a titokban szerkesztett, nyomtatott és terjesztett Szabad Nép töltött be a szakadék szélére sodort Magyarország életében. A Szabad Nép bár nagyon kezdetleges eszközökkel készült, s technikailag nem versenyezhetett a korszerűen előállított lapokkal, mégis üstökös fényével csillogott, amikor a haladó erők élére áiva követelte, hogy vessenek véget a haszontalan vérfürdőnek. A nemzet gyilkosai megrettentek ettől a hangtól, és nagy apparátussal vetették magukat az illegális Szabad Nép nyomába. Az ötödik szám megjelenése után nyomára akadtak a szerkesztő, nyomdász és terjesztő apparátusnak. A fasiszták karmai közé került Rózsa Ferenc elvtárs, a Szabad Nép első szerkesztője. Embertelenül meggyötörték, de nem tudták árulásra bírni. Kioltották életét. A többieket is börtönbe zárták, vagy internáló táborba küldték. ... ■ Bár az osztályellenség egy időre megakadályozhatta a Szabad Nép rendszeres megjelenését,az eszme, amely a párt lapjával behatolt a magyar társadalomba, nem maradt nyomtalanul. A Szabad Nép hősi harcot vívott a fasizmus ellen a nemzet fennmaradásáért és boldogabb jövendőjéért. A harmincadik évfordulón kegyelettel adózunk az illegális Szabad Nép szerkesztői, nyomdászai és terjesztői előtt. (B.) HÍRLAP Először la reálisan A tanácsi tervezés tapasztalatai «... A tanácsok széles körű — hosszú ideig tartó — előkészítő munka után dolgozták ki középtávú terveiket. Elemezték a terület gazdaságát, lakás-, közmű- és intézmény ellátottságát, a településhálózat szerkezetét, a fejlesztési adottságokat és a fejlesztés kívánatos irányát...” „... Megállapítható, hogy a tanácsok ... összehangolták a népgazdasági érdekeket a helyi érdekekkel...” (Részlet az Országos Tervhivatal jelentéséből.) Mielőtt valaki megkérdőjelezné a fenti megállapítás helyességét, le kell szögezni: mindez általánosságokban igaz, a tanácsi középtávú tervező munka tapasztalatainak összképe alapján állítható. Hogy miért kell hangsúlyozni ezt? Több okból. Az emberek egy része helyenként — és egy-egy konkrét eset kapcsán — megnyilvánuló elmarasztaló véleménye szolgáltatja az egyik alapot. Egy fiatalember például azt hozta fel ellenérvként, hogy községük ötéves tervében nem szerepel a kultúrház felújítása, bővítése, s igen csekély összeget szántak járdaépítésre, mivel a következő tervidőszakra áthúzódó beruházásként egészségházat kíván építeni a tanács. A kérdés: járda és kultúrház, vagy egy gyógyszertárat is magába foglaló egészségház építése? — nem okozhatott különösebb gondot a tanácsnak. Mert igaz, hogy van a községnek lakással egybeépített orvosi rendelője, és az orvos rendelkezik kis kézi gyógyszertárral, de a gyógyszerek többségéért kilométereket kell utazniuk a betegeknek vagy hozzátartozóiknak. S ez a tény — nem beszélve az egészségház egyéb, sok esetben létfontosságú előnyeiről — már eleve eldöntötte a kérdést. Vagyis a tanács helyesen, a közérdeknek megfelelőenválasztott, úgy rangsorolta a jogos igényeket. Mégis van helytelenítője. Ezek a vélekedések azonban nem kérdőjelezhetik meg a tanácsi tervező munka helyességét, mert szélsőségesek. Más esetekben jogos az irányító szervek vagy a község lakóinak bíráló hangja, mert az igények rangsorolása vitatható, mert nem megfelelő az összhang a községi és a területi — megyei — fejlesztési irányelvek között, stb. Ám ezek, a korántsem általánosítható hiányosságok, az esetleges tervkorrekciók, az éves tervek készítése során kiküszöbölhetők. Ezzel nem csökkenteni, takargatni akarjuk a tanácsi középtávú tervező munkában fellelhető hiányosságokat, csupán rá akarunk világítani, hogy ezek többségét objektív tényezők okozták. A megyei tanácsok már készítettek korábban is hasonló terveket, s így felhasználhatták azok tapasztalatait, ugyanakkor rendelkezésükre álltak a tervezésben gyakorlott szakemberek. Állandó kapcsolatban álltak a minisztériumokkal, a különböző főhatóságokkal, megkapták a népgazdasági tervező munkából adódó információkat, stb. Tervezőmunkájuk így — érthetően — sokoldalú, színvonalas volt. Ezzel szemben a helyi tanácsok első ízben készítettek középtávú fejlesztési tervet, az előző időszakról tehát tapasztalataik és a tervezésben jártas szakembereik nem voltak. A megyei tanácsokra támaszkodtak, s ha információ igényük, vagy a kapott információ hiányos volt, azzá vált öt évre szóló tervük is. Fokozta ennek lehetőségét az is, hogy a területükön működő nem-tanácsi szervek -- vállalatok, intézmények, stb. — meglehetősen későn, csak a népgazdasági terv és a szabályzók jóváhagyása után, készíteték el tervüket, s így korábban csak előzetes tájékoztatást tudtak nyújtani elképzeléseikről. Tehát egyrészt a reálisnak egyáltalán nem nevezhető igények, másrészt a tapasztalat hiánya, a külső tényezők kedvezőtlen hatása magyarázza a helyi tanácsok első ötéves tervében helyenként kifogásolt hiányosságokat. A nem egyéni meglátásból, hanem a realitás talajáról megítélt valóságos hibák száma viszont elenyészően kevés és súlyukban, hatásukban is kisebbek, mint amit a mindenre kiterjedő tanácsi tervező munka kiszélesítése jelentett. Gondolunk itt a demokratizmus kiszélesedésére a hoszszabb időre szóló előrelátás iránti igény megnövekedésére, stb. Mindez elősegíti, hogy a lakosság segítőkészségére támaszkodó tanácsi munka megalapozottabbá, szervezettebbé és ezáltal hatékonyabbá váljon. Olyan igazság ez, ami nemcsak hogy alátámasztja cikkünk elején idézett megállapításokat, hanem amit kétségbe sem vonhat senki sem. T. F. Kézfogás és fogadás IDEJÉN egy tavaly végzett ipari tanuló kislány. Sír, szipog, nagynehezen csak kiszedem belőle mi a baja. „Kidobtak a műszakból — mondja —, egy szőke, magas, köj vér van ott, aki kidobott”. Hogy ki az illető? Név szerint meg nem tudná mondani, de sokat van ott, jár fel-alá, hát valószínűleg művezető. Egyik gyár szakszervezeti irodájában játszódott le a fenti jelenet, ahogy azt később a termelési felelős elmesélte. Szélsőséges példa? Kétségkívül. Még a különösen nagy üzemekben is ismerni kell egymást a közvetlen munkatársaknak. De vajon csakugyan ismerik? És jól ismerik-e? Szélsőséges a művezető eljárása is. De vajon nem azért fordulhatott-e elő ilyesmi, mert a „szőke, magas, kövér” középvezető még mindig gyerekszámba vette az új munkatársat? Nem tekintette partnernak, olyannak, aki már teljes jogú társ a termelésben, s egyben olyannak, akit még tanítani, nevelni kell. Az eset egész sor kérdést vet fel. A legnagyobb közülük: rendben van-e minden a fiatalok fogadása és befogadása, az életre szóló start körül? Kezdjük a bemutatkozással. Hányszor marad el ez a legelemibb gesztus. Ami pedig afféle avatási szertartásként feltétlenül szükséges lenne. Az ilyen első kézfogások — ha vannak —, szimbolizálják a befogadást, és beilleszkedést, az összetartozást, egyszóval — a közösségbe lépést. Elmaradásuk hiányérzet kezdetét jelentheti, s jelenti is az ifjú szakmunkások számára. A szakmakezdés izgalmas időszak, segítség kell hozzá. Nem is kevés. Ha a kezdőről csak azt veszik tudomásul, hogy ő is van, egy világ omlik össze benne. Azt hiszem, érdemes ezen elgondolkozni. Ki-ki beleélheti magát annak a pályakezdőnek a lelkivilágába, aki frissen szerzett munkakönyvével, friss szakismeretekkel starthoz állva, a várt támogatásból alig vagy semmit sem kap. A munkássá válás útján o olyan buktató ez, amit nagyon könnyen el lehetne kerülni. A termelőüzemben másra is kell az erő, mint a fiatalok, az újak ajnározására. A példánkbeli nagy gyárban szokás ugyan, hogy egy-két hét után elbeszélgetnek az újonnan jöttekkel. Ezek a beszélgetések a munkaügyi osztályon zajlanak le, s nyilván nem haszontalanok. Ám, bizonyára hasznosabbak lennének, ha termelés közben is megkérdeznék őket, s ez nyilván a középvezetők, csoportirányítók közvetlen feladata. Sajnos, még kevés az olyan munkahely, ahol átfogó, mindenre kiterjedő figyelemmel készülnek az újak fogadására. Kevés ütemben adják meg kellően a módját — külsőségekben is — a munkábaállásnak. Az ipari tanulók megfelelő fogadtatására, a már említett bemutatkozásra, mit légy beiktatásra gondolok, s arra a tudatos nevelőtevékenységre, amire sokszor nem marad elég idő vagy erő. Ahhoz, hogy jó szakmunkás váljék belőlük, az esetek jelentős részében felvértezi őket a szakmunkásképzés. De nem mindig: szakmai begyakorlottságuk sokszor kívánnivalót hagy maga után, ilyen értelemben is szükségük van a munkatársak tanácsaira, gazdag tapasztalataira, az értő-magyarázó irányításra. De ha a legjobban készítették is fel őket a termelő munkára, akkor is adódhatnak kisebbnagyobb nehézségek, melyekkel egyedül csak keservesen birkóznak meg. A legfontosabb azonban az a tény, hogy dolgos, munkaszerető emberré csak a munkásközösség befogadó szeretete, a beilleszkedés teheti őket. A későbbi ragaszkodást, az üzemhez való hűséget ezzel lehet és kell is megalapozni. Ők, az új szakmunkásgeneráció tagjai, évről évre többet tudnak szakmailag, de ezzel együtt, a fölnevelő demokratikus légkör hatására emberileg is igényesebbek. S IMA KÜLSŐLEG borzassabbak, s néha gondolatilag is kócosabbak, azért mégis ők a termelés holnapi derékhada. Akik a bizalomra, a segítségre igyekezettel, szorgalommal akarnak és tudnak is válaszolni. _____ Simai Mihály ei felszámolás szabályai A Magyar Közlöny 7. számában megjelent a pénzügyminiszter rendelete, amely a szövetkezetek felszámolásával kapcsolatos részletes szabályokat tartalmazza. A rendeletre azért volt szükség, mert a szövetkezetek megalakulásának részletes jogi feltételeit a szövetkezetekről szóló 1971. évi törvény és az annak alapján kidolgozott ágazati jogszabályok, valamint az ide vonatkozó kormányrendelet már előírta, a szövetkezetek felszámolását azonban — a mezőgazdasági szövetkezetek kivételével — eddig részletesen nem szabályozták. A rendelet egyebek között kimondja, hogy a szövetkezet megszűnéséről szóló határozatban meg kell jelölni a felszámolás hatályának kezdetét, valamint a befejezés várható időpontját. A szövetkezet megszűnésekor felszámoló bizottságot hoznak létre, amely egyebek között számba veszi a szövetkezet vagyoni helyzetét A jogszabály kétféle felszámolási eljárást ismer el; az egyik az úgynevezett aktív szövetkezetekre szól, a másik pedig azoknak a szövetkezeteknek a megszűnését szabályozza, amelyeknek tartozásai nagyobbak, mint vagyonuk. Ilyen esetekben kényszer elszámolásra kerül sor. A rendelkezés vegyes és hatálybaléptető előírásai többek között azokat a szabályokat tartalmazzák, amelyeket a takarék- és a lakásszövetkezetek felszámolásakor kell alkalmazni. (MTI) Jelentkezés: 1872. április 24-ig Frissífont laulási tanfolyam indul Tíz esztendeje, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa meghirdette a munkavédelem valamely ágazatában dolgozók részére az első felsőfokú munkavédelmi tanfolyamot. Ez évben ismét pályázatot hirdet a SZOT felsőfokú munkavédelmi tanfolymának igazgatósága a szakmérnöki és szaktechnikusi tagozatokra, melyre okleveles mérnökök, illetve ipari technikusi képesítő oklevéllel rendelkezők jelentkezhetnek. Az oktatás az egyetemi levelező rendszer szerint történik. A tanfolyam hallgatói az alábbi főbb tantárgyakkal foglalkoznak: a munkavédelem általános elméleti és módszertani kérdései, a villamosság biztonságtechnikája, világítástechnika, színdinamika, zajelhárítás, az ipari üzemek szellőztetése, az ipari létesítmények munkavédelmi követelményei, az anyagmozgatás biztonságtechnikája, a munkaegészségtan, munkafiziológia és biztonságtechnikai számítások. A tanfolyam résztvevői az előírt vizsgarend szerint félév végén vizsgákat tesznek és a tanulmányok elvégzése után a diplomaterv sikeres megvédése esetén munkavédelmi szakmérnök és szaktechnikusi oklevelet kapnak. A hallgatókat megilletik a főiskolai levelező hallgatókra vonatkozó kedvezmények. Jelentkezni a Szakszervezetek Megyei Tanácsának munkavédelmi bizottságánál lehet Székesfehérváron. A határidő: 1972. április 24. Testvéri kézfogás A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége az elmúlt évben hirdette meg „Reicht brüderlich, die Hand” („Testvéri kézfogás”) címmel a magyarországi németajkú lakosság kulturális vetélkedőjét. Az elődöntők helyezettjei vasárnap a soproni Liszt Ferenc művelődési házban mérték össze tudásukat. Öszszesen százhúszan léptek pódiumra az ének-, szólóhangszer-, kiejtési versenyen, népdal és kisfúvószenekari kategóriákban. A vetélkedő legjobbjai jogot szereztek az országos döntőbe való részvételre és ott lehetnek a nagy nemzetiségi gálaesten is. 3 Egyenesben az őszi országos gazdasági aktivaülés és a Központi Bizottság december 1-i tanácskozásának megállapításaira hivatkozva sokan „elsiratták"* a magyar népgazdaságot. Kapitalista újságok — nem titkolt kárörömmel - arról cikkeztek, hogy „megrekedt a gazdasági reform", máris mellékvágányra jutottak a „szép magyar elképzelések”, nem bírunk megküzdeni növekvő gondjainkkal. Idehaza is akadtak, akik aggódva faggatták a politikai, gazdasági vezetőket és egymást: hogyan kell újra „megreformálnunk" a reformmal — néhány évvel ezelőtt olyan szépen megpezsdült gazdasági életet? — „Nagy baj van”, súlyosan hibáztunk? Az őszinte vitákban, önkritikusan beismert egyensúlyi problémákból ,nagy bajt” sejtők kétkedve fogadták a párt, a kormány vezetőinek világosan megfogalmazott álláspontját: „alapvetően egészségesen fejlődik népgazdaságunk, a reform bevált”, de bizonyos kérdésekben nagyobb józanságra, megfontoltságra van szükség. Főleg a beruházásokat illetően „markoltak nagyot" a vállalatok, tanácsok, s nagyobb költekezésbe fogtak, mint amennyit a pénztárca bír. Ez a legfőbb gondja baja gazdasági életünknek, de nem akkora gond, hogy megrekedést, félrecsúszást, balsikert emlegessünk. Magyarán: bizonyos kijózanító fürdőre szükség van, de a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a szépen, egészségesen fejlődő „gyereket". Ehhez ad frappáns bizonyítékot a népgazdaság 1971. évi fejlődéséről, a terv telesítéséről kiadott statisztikai jelentés, amelyet a vasárnapi lapok közöltek. A legfontosabb tény: „a nemzeti jövedelem a tervezettnél gyorsabban, 73 százalékkal” (18-20 milliárd forinttal) nőtt. A növekedés üteme gyorsabb volt, mint az 1970. évi „s megközelítette az előző tíz évben elért legmagasabb ütemet”. Hol itt a megrekedés? Egy másik, a negyedik ötéves terv alapvető céljainak elérését bizonyító megállapítás: „A gazdaságpolitika célkitűzéseinek megfelelően és az adott igényekhez való alkalmazkodás hatására, folytatódott a termelés szerkezetének átalakulása”. Az iparon belül a vegyipar és a gépgyártás fejlődött leggyorsabban A mezőgazdaságban a sertéshús-értékesítés másfélszeresére nőtt. A lakosság jövedelme és az áruellátás éven át lényegében egyensúlyban volt. Fokozódott a termelékenység szerepe a termelés növekedésében; „az iparban a növekedés teljes egészében a termelékenység emelkedéséből származott.” Gazdálkodásunk egészséges, új jellemzői ezek. Ami meg a reformot illeti: „él, hát a gazdaságban, céljainknak megfelelően.” A jelentés szerint: „A gazdasági élet kedvező irányú változásában szerepe volt a gazdaságirányítás javításának, a közgazdasági szabályozók fejlesztésének, az objektív gazdasági folyamatok és a gazdaságpolitika javuló összhangjának". Ez az összhang nagyon lényeges további sikereink szempontjából. Egyenesben van a magyar népgazdaság, terveink megvalósítását alapvetően semmiféle kisiklás, mellékvágányra jutás nem veszélyeztetni. _/V gazdaságirányítás korszerítsi-lése nem rekedt meg, egyre hatékonyabb eszköze 41 gazdálkodásnak, a termelés szervezésének, irányításának. Mindez persze nem jelenti azt, hogy gazdasági életünk kocsija a lehető legsimábban, minden zökkenő nélkül szalad a negyedik ötéves tervben megjelölt úton. A tervjelentés is őszintén és tanulságosan szól „azokról a hibákról, amelyek zavarják a népgazdaság egyensúlyát, s amelyek veszélyt rejtenek magukban.” Nagyon tömören fogalmazva: „Egy központi, tanácsi és vállalati döntések a népgazdaság kiegyensúlyozott fejlődése ellenében hatnak, ami leginkább a beruházások és az import tervezettnél gyorsabb növekedésében, a költségvetési egyensúly romlásában nyilvánult meg”. A nemzeti jövedelmen belül nőtt a felhalmozás aránya, „nagyobb mértékben, mint megengedhető. Bár az ütem az év vége felé már lassúbbodott, mégis nőtt a befejezetlen beruházások és a készletek állománya. Sok árut hoztunk be, értékének csak 84 százalékát fedezte a kivitel. Az ipar termelése lassúbb ütemben nőtt, mint 1970-ben. Ennek legfőbb oka a „belső mechanizmus” korszerűtlensége, munkaszervezési, műszaki problémák. Az építőipar még mindig nem tudta kielégíteni a vele szemben támasztott igényeket. A mezőgazdaságban csökkent a szarvasmarha-állomány; a vártnál kevesebb zöldséget, gyümölcsöt és cukrot termelt. Nem indokolatlan önnyugtatás, ha azt mondjuk: a növekedéssel, az újat kereséssel együttjáró gondjaink vannak. Persze nem törvényszerű, hogy legyenek, hogy megmaradjanak. Van erőnk, és egyre több tapasztalatunk is lesz, hogy a negyedik ötéves tervben meghatározott úton kikerüljük a zökkenőket.