Fejér Megyei Hírlap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-08 / 32. szám

Kedd, 1972. február 8. Aranka napja. A Nap kél: 7.02 órakor, nyugszik: 16.54 órakor. A Hold kél: 1.55 órakor, nyugszik: 10.16 órakor. Fehérvári krónika „Három nap óta Székes­­fehérvár áll az egész or­szág érdeklődésének kö­zéppontjában” — írja 53 évvel ezelőtti számában a Székesfehérvári Friss Új­ság vezércikke. A lap feb­ruár 8-i száma első olda­lon közli dr. Tumowsky Sándornak, az Országos Radikális Párt titkárának vezércikkét az 1919 febru­ár eleji fehérvári ellen­­forradalmi puccskísérlet­ről. A szerző megállapít­ja: „Teljesen indokolt az a felháborodás, mit min­den becsületes ember érez a fejérvármegyei letört grófok ellenforradalmi kí­sérletével szemben.” A lap e napi száma be­számol a ,,fejérmegyei Nemzeti Tanács” üléséről is, amelyen követelték: a legsürgősebben induljon vizsgálat a megyegyűlésen részt vett és ellenforra­dalmi tevékenységet kifej­tő egyénekkel szemben. A tudósítás felsorolja a fe­lelősségre vonandó főko­lomposok neveit is, többek közt gróf Széchenyi Vik­torét, gróf Károlyi Józsefét és dr. Marta Árpádét is. Időjárás­jelentés Várható időjárás kedd estig: Túlnyomóan felhős, eny­he idő, szórványosan ha­vas esővel, ónos esővel. Mérsékelt, időnként élénk, helyenként erős déli szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 5—10 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: Erősen felhős idő, havas esővel. Megélénkülő déli, délnyugati széllel a hő­mérséklet tovább emelke­dik. Legalacsonyabb haj­nali hőmérsékletek mí­nusz 2, plusz 4 fok kö­zött. Legmagasabb nappa­li hőmérséklet plusz 5, plusz 10 fok között. Je­lentős mennyiségű (lega­lább 5 mm) csapadék az ország területének 40 szá­zalékán várható. (MTI) Színes... Fehérvári járókelők soka­dalma az alkonyi fényekben úszó Március 15 utca sarkán. Mi történt? Talán baleset? Békésebb lánivaló. A Mű­szaki Áruház kirakata előtt forgalmi akadály oka: vagy félszázan a téli olimpia ese­ményeit nézik a kirakatban helyzett színes tv-készüléken. Harminckétezer forint helyett — mert ennyi a színes készü­lék ára — ingyen. Kedves ötlet van az áruház dolgozóitól, hogy így, Almás­­sy Zsuzsi­ nézőbe, megajándé­koztak bennünket, az utca esti járókelőit egy kis „szí­nes” élménnyel. A készülék alatt az oli­mpiai adások mű­sora, precíz kis táblázatba foglalva. Mert aki ma véletle­nül megáll itt, holnap már szándékosan jön erre, s hol­napután lassanként „törzs­vendég” lesz. Nézzük az utcán, mert Itt, a kirakatban ingyen van. Otthon, harminckétezerért? Ugyan, nem érnek meg annyit, sajnos, a téli olimpia idei magyar esélyei . . . (M-1) A­jánlat Egy fiatalember idősebb úrral beszélget: — Az első, amit tenni fogok, ha megnősülök, hogy az anyósomat leg­alább 1000 kilométer tá­volságra küldöm. — Ön tetszik nekem. Nincs kedve elvenni a lá­nyomat? Magyar—finn baráti Kar Egyperces beszélgetés a műfordítóval ! Tegnap este a fehérvári­­ Magyar—Finn Baráti Kör , rendezett találkozót. Az est­­ vendége dr. Erdődi József­­ műfordító volt, aki érdekes­­ előadást tartott a modern i­ finn lélektani regényről. — Felmerül időnként a­­ kérdés, vajon méltó-e a ,1 finn próza, hogy helyet i1 kapjon a világirodalomban? i| — A finn regény — vála-­­­szolt Erdődi József — II ugyanazt az utat járta be, i1 mint például a magyar pro­li­za. Valójában a finn regény­­ „késésben” volt az európai |) irodalomhoz képest. De a , i kérdésre mindenképpen­­’ csak igennel felelhetünk.­­ Nem csupán azért, mert a '­ finn írók is tudnak Nobel-­ díjas regényt írni, hanem­­' mert az elmúlt néhány év­ii tizedben „behozták” a le­­'i maradást. S — A mai estén két re­­­­­gényről volt szó... i' — Az első Marjen—Lisa­­ Varh­o könyve, amelynek címe magyar fordításban * úgy hangzik: „Kalitkában”.­­ Az írónő három család életének fordulópontjához viszi az olvasót: megszün­tetni az elzárkózást, a „ka­litkát”, kitömi a megvál­­tozhatatlannak tűnő falusi, kényelmes világból. — A másik könyv nem­ szól ilyen éles hangon e társadalmi változásokról. Aulikki Oksanen „A tüzér öle” című regényét olvas­ván végigkísérhetjük egy fiatal, szegény leány bol­dogságkereső kísérleteit, s azt, hányszor kell próbál­koznia, amíg távozik — üres kézzel. — móré — „Kiváló klub" Még csak néhány nappal ez­előtt adták át a „Kiváló ifjú­sági klub” címet a legjobb if­júsági klubnak, máris újra versenyre hívták a­ Fejér me­gyei, s persze az egész ország­ban működő, klubok tagjait. Ebben az évben ugyanis a KISZ KB, a Honvédelmi Mi­nisztérium, a SZOT, a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövet­sége, a Népművelési Intézet, a Művelődésügyi, a Munkaügyi, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumok, az Általános Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Szövetsége, végül a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa újra meghir­dették a versenyt. Az ifjúsági kluboknak a ,,Jobb munkával, nagyobb tudással a szocialista Magyarországért” jelszó célki­tűzéseinek megvalósítását kell segíteni a KISZ alapszerveze­tekkel együttműködve. Égő kabátok Szombaton tüzet okozott egy ötéves kisfiú Székesfe­hérváron, a Szömörce utca 4. szám alatti házban. • A kisfiú az asztalon megtalál­ta a gyufát és meggyújtott vele egy csillagszórót. Ami­kor a csillagszóró végigégett, bedobta a papírkosárba, amely az ajtó melletti ruha­fogas alatt volt. A kosárban levő papír meggyulladt, tü­zet fogtak a kabátok is. A kár értékének megállapítá­sára megindult a vizsgálat. Felhívás A Velence-tavi Intéző Bi­zottság felhívja a gárdonyi strand és az agárdi határok közötti partszakaszon enge­dély nélkül létesített kijá­rók (stégek) tulajdonosait, hogy a partépítési munkák akadályát képező építmé­nyeket 1972. február 20-ig bontsák le. Farsangi bált tartottak vasárnap délután a fehérvári balettiskolások. Fotó: Kabáczy Halál az autóúton Dr. Jasper Antal budapes­ti lakos személygépkocsijá­val Budapest felé haladt vasárnap este az M­7-es autóúton. Vele szemben jött egy személykocsi. Tom­pított világítást használtak mindketten, dr. Jasper ké­sőn vette észre az autóúton álló két embert és elütötte őket. Nemes Ferenc és Szondi Károly belehaltak sérüléseikbe. A kocsi utasai könnyű sérülést szenvedtek. A KRESZ 47/A paragra­fusának 6. bekezdéséből idézünk egy mondatot: „Gyalogos autópályán és autóúton nem tartózkodhat és nem is haladhat át.” Ennek ellenére az utóbbi időben — pontosabban az elmúlt év végén már hírt adtunk egy kísértetiesen ha­sonló halálos balesetről. Az eset önmagában is elretten­tő, nem hiszem, hogy külö­nösebb tanulságlevonás szükséges, és talán szócsép­lésnek hat, mégis ismét fi­gyelmeztetünk: ne menjen gyalogos az autóútra. A KVI tanácsülése Hétfőn délelőtt fél 10-kor tartotta a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság válla­lati szakszervezeti tanács­ülését az SZMT nagy ülés­termében. Az 1971/72. évi kollektív szerződés módosí­tása, a Munka Törvény­­könyve végrehajtásával kapcsolatos igazgatói utasí­tások, a vállalati munkavé­delmi szabályzat és a törzs­gárda szabályzat módosítá­sa szerepeltek a napiren­den. A törzsgárda megbecsülé­seként felemelték a tagok évi alaprészesedését. Áprilisban : új telefonkönyv Négy megye — Pest, Nógrád, Komárom és Fejér — közös távbeszélő névsora előreláthatólag áprilisban készül el. Csupán Fehérvárra hatezer kerül majd belőle. A posta azonban még március közepén kiad egy ideig­lenes telefon­jegyzéket, amelyben benne lesznek az olyan előfizetők telefonszámai is, amelyek nem szerepeltek a régi névsorban. Aminek örülnek a Továbbképzési nap a tanároknak A diáknak mindig jól jön az iskolai szünnap, különö­sen, ha az nem ünnepre esik. Ilyen nap lesz február 14-e, hétfő, amikor is megyénk kö­zépiskoláinak tanárai egy­napos, bemutató tanítással egybekötött továbbképzésen vesznek részt. A székesfehérvári József Attila Gimnáziumban 9 óra­kor a magyar szakos taná­rok részére a gimnáziumok II. osztályos anyagából dr. Szappanos Balázs tart bemu­tató tanítást. Ugyanitt a tör­ténelem szakosok részére a gimnázium I. osztályos anyagából Vadász Géza és dr. Balázs Györgyné docens tart órát, fél 10-kor az orosz szakosok részére pedig dr. Kosaras István. Ugyancsak 9 órakor a Testenevelési Főiskola adjunktusa, Po­­rubszky László kosárlabdá­ból tart bemutató foglalko­zást. A Vasvári Pál Szakközép­­iskolában érdekes témáról lesz szó. A tanulók megle­vő ismereteinek felhaszná­lása az új anyag tárgyalá­sában és a napi sajtó alkal­mazása címmel Cseh István­ná vezetésével tartanak órát a földrajz szakos pedagógu­sok számára a III. osztályo­sok. Ugyancsak a Vasvári­ban az éneket tanítók részé­re Mihályi Gyuláné a gim­názium I. osztályának anya­gából ad elő. Mindkét tan­óra kilenckor kezdődik. A matematika szakosok részére a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépis­kola III/a osztályában ki­lenc órakor Molnár Dezső, a fizika szakosok részére Szabó Lászlóné és dr. Varga Lajos docens tartanak órát. Kilenc órai kezdettel a Jáky József Útépítési Szakközép­iskolában. A Teleki Blanka Gimnáziumban a kémia szakosok gyülekeznek, hogy megnézzék Bayer Tibor ta­nítását és meghallgassák Háry Ferenc előadását. Az Ybl M. Szakközépiskolában a rajztanárok vesznek részt továbbképzésen kilenc órai kezdettel. B. J. Új élelmiszerbolt Pusztaszabolcson a MEGÉV gyáregysége területén új élelmiszer-pavilont nyitott az áfész. Nemcsak az üzem dolgozói, hanem a környék lakói is könnyebben hozzá­juthatnak most már a szük­séges élelmiszerhez. (Molnár Árpád nagyközségi tudósító). Olvasom, hogy megjelent a Fradi Híradó legújabb száma, s ebben több más érdekesség mellett olvasható az a szer­ződés, melyet a klub 1926- ban kötött Schlosser Imré­vel. Alig várom, hogy 2018 legyen! Remélem, akkor ol­vashatom azt is, hogy 1972- ben milyen szerződéseket kötöttek a klubok, a mai aranylábú fiúkkal. ­ ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------------------------------------------------- hírek — események — információk — hírek — események Megszűnt a „három műszak" Nehéz helyzetbe került ta­valy a tanév vége felé a má­nyi általános iskola: a három épület közül az egyiket élet­­veszélyes állapota miatt le kel­lett zárni. Az iskolában csak úgy tudták a tanévet folytat­ni, illetve az új tanévet meg­kezdeni, hogy bevezették a há­rom műszakos tanítást. Még így sem volt azonban megoldható a folyamatos tanítás, mert a tíz tanulócsoportot csak úgy tudták elhelyezni, hogy egy pedagóguslakást is igénybe vet­tek tanterem céljára. A megyei tanács építési és közlekedési osztálya felülvizs­gálta az épületet és javaslatot tett­ annak felújítására. A Bics­kei Fa- és Építőipari Ktsz szakemberei december elején hozzáfogtak az épület rendbe­hozásához és olyan ütemben végezték a munkát, hogy az épület műszaki átadása a na­pokban megtörténhessen. A fel­újítás mintegy 100 ezer forint­ba került. A tanítás a felújított épület­ben tegnap, hétfőn reggel meg­kezdődött. Az előzőleg ideigle­nesen tanteremnek igénybe vett pedagógus-lakást, is tanterem­mé alakították át, a belőle ki­költöztetett­ nevelők pedig ta­nácsi szolgálati lakást kaptak­ ki. Amatőr előadók Megalakult a Megyei Mű­velődési Központban az amatőr előadók stúdiója, hogy egybegyűjtse és to­vábbképezze megyénk leg­jobb műkedvelő vers- és prózamondóit. A csoport tagjai művelődési otthonok­ban, különösen olyan helye­ken, ahol hivatásos elő­adók ritkán lépnek fel, iro­dalmi műsorokat, előadói esteket tartanak. ­ Álom és valóság. Ez volt annak az előadásnak a címe, amelyet tegnap este Vadász Géza tartott a Fehérvári Radnóti kol­légiumban a romantikus művészetről. A DUNAÚJVÁROSBAN tegnap tartották meg a város körzetébe tartozó üzemek, vállalatok, szak­­szervezeti vezető propa­gandistáinak tájékoztatá­sát a munkahelyi tömeg­politikai oktatás anyagá­ról. Mára hívták össze a fehérvári körzet vezető propagandistáit. A féléves tájékoztató az időszerű bel- és külpolitika kérdé­sekkel foglalkozik.­­ AZ IFJÚSÁGI TÖR­VÉNYRŐL beszélget dr. Kemenes Zsolt a gépipari technikum kollégiumának lakóival ma délután ne­gyed négykor. ® Tűz a fészerben. Szombaton tűz ütött ki Székesfehérváron a Jan­­csár utca 41. számú ház fészerében. A tűz okának és a kár értékének meg­állapítására megindították a vizsgálatot. ® BALATONALMÁ­DIBAN rendezik meg a megyénkben dolgozó fő­­agronómusok téli szakmai továbbképzését. A febru­ár 11-én záruló téli tan­folyam hallgatói tegnap utaztak el a Balaton mellé.­­ TEGNAP kezdődött a szakszervezeti és mű­­­­helybizottsági titkárok öt­hetes továbbképző tanfo­lyamának második mun­kahete az SZMT székhá­zában. A Vasas, a ME­­DOSZ, a Vasutas, vala­mint több más szakszer­vezethez tartozó hatvan­négy hallgatónak a poli­tikai és társadalmi isme­retekről, a vezető és irá­nyító tevékenységről, a jövedelem és bérszabályo­zás kérdéseiről tartanak előadásokat. A Nevelés és a társa­dalom címmel ma délután 2 órakor a TIT-klubban dr. Ibos Ferenc, a Magyar Hírlap főszerkesztő-he­lyettese tart előadást az érdeklődő pedagógusok­nak és szülőknek. A VEZETŐSÉGVÁ­­­­LASZTÓ KÖZGYŰLÉST , tartott a pusztaszabolcsi­­ önkéntes tűzoltó testület a­­ község Petőfi Kultúrter­mében. A közgyűlés után fehér asztalnál is talál­koztak a testület tagjai. ® VÁROSTÖRTÉNET. A ma délután két órakor kezdődő előadással befe­jeződik a várostörténeti sorozat a MüM 327-es intézetében. A mai előadás témája: Fehérvár fejlő­dése a felszabadulástól napjainkig. ® Véradás. Sárkeresz­tesen és Mohán 9 éve meg­rendezik az önkéntes vér­adást. Ez évben február 4-én volt a véradó nap, amelyen 95 véradó össze­sen harminc liter vért adott — írja levelében Si­mon Imréné körzeti ápolónő. ® MIKSZÁTH EM­­LÉKMŰSORT tartottak tegnap este a fehérvári , Velinszky könyvtárban. A­­ műsor címe „Egy boldog­­ ember...” volt, közremű-­­­ködött Létay Klári elő- s adóművész. I­T AZ ÁROKBA FOR­­­­DULT szombaton a kora­­ esti órákban teherkocsijá-­i­val Borda Imre kaposvá­­­­ri lakos. A teherkocsin­­ nitrogénnel töltött palac­­i­kokat szállított. A gépko­­­­csivezető csak könnyen sé­­­­rült. A kocsiban és a ra­kományban keletkezett anyagi kár ötezer forint. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: BENKŐ KÁROLY. Kiadja: a Fejér megyei Lapkiadó V. Felelős kiadó: SOGORKA BÉLA ig. Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. Tel.: Titkárság, panaszfelvétel: 11-534. Rovatok, ipari: 12-169. Mezőgazdasági: 12 590. Belpolitikai: 12-591. Aktuális: 11-583. Sport: 12-409. Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Tel.: 12—521. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra 20,— Ft. Index: 25 056. Fejér megyei Nyomdaipari V. Székesfehérvár.­ ­

Next